Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)

1889-03-01 / 59. szám

zése nem használ a seregnek. Halad, változik kör­ül­tünk minden, nem kellene e tekintetben sem a régi pangásban maradni. (Helyeslés balról.) Tisza Kálmán állt fel s szélről megeredt a »hoch«-ozás. Az elnök megjegyzé, hogy nem válik előnyére a magyar parlamentnek e német szó hasz­nálata. (Helyeslés jobbról.) Hallatszott azonban a »hoch«-ozás tovább is. Egyéb szintén hallatszott. A szélső baloldalon el kezdtek diskurálni, aztán kö­högni. A jobboldal egy pár öreg ura át kiáltá: »Éretlenség!« Majd dobogni kezdtek. Jobbról fen­­hangon jegyzi meg valaki: »A lábukkal beszélnek!« »Lóvá teszik magukat!« Az elnök kétszer is fenyege­tőzött, hogy megnevezi a rajongókat. Ekkor az elnö­köt éltették, a­ki kifakadt, hogy élni sem kíván, ha így megy a tárgyalás. Tisza Kálmánt mindez nem hozta ki a nyugalmából. Azt jegyzi meg egy ízben, beszéde elején: »nagyon félhetnek az igazságtól, ha nem akarják meghallgatni. Zaj támadt. Mikor ez csil­lapult, a kormányelnök tovább beszélt, védve a szakaszt s cáfolva a kifogásokat. Azt mondá többi közt, hogy 1867-ben a hadsereg nyelvét azért hagyták érintet­lenül, mert azt a felségjogok közé sorozták s ez állítás erősítésére szolgál az is, hogy a honvédség hivatalos nyelvévé a magyart tették. (Zaj. Szélről: »Hangosab­ban !« Jobbról: »Csöndesebben!«) Nem méltányos állitni, hogy ez a törvény akarja a tisztekre erősza­kolni a német nyelvet, s nem méltányos a honvé­delmi miniszter nyilatkozatai után azt vitatni, hogy magyar ifjaknak tizenöt tantárgyból kell németül vizsgázniok. (Szélről: »Hoch!«) Mintha csak a kö­zönség tájékozatlanságára számítnának. Ez eljárás megítélésére nem lesz kedvező a kijózanodás. (He­lyeslés jobbról.) Azt mondták egy jobb oldali szónok beszédére, hogy ministráns hangon beszélt a kor­mány iránti bizalmáról, mint ha templomban lett volna. De e Házban jobb az olyan hang, mely templomra emlékeztet mint az olyan, melyre egé­szen más helyen képzelheti magát az ember. (Helyeslés jobbról. Mozgás a szélen). Beöthy­ Ákos nevét említve a miniszterelnök, balról ki­­álták: »Éljen Beöthy!« A miniszterelnök védte magát „a Beöthy által említett nézet­változtatás vádja ellen. Ő — úgy­mond — 1875-ben a választások kü­szöbén nyiltan mondta el, mit miért szándékozik tenni. (Éljenzés jobbról). Akkor Beöthy Ákos, ki most a hadsereg ketté választásának kezére szolgál, (ellenmondás balról,) abban a pártban kezdé próbál­gatni tehetségét, melynek akkori vezérszónoka a honvédség eltörlését is indítványozta. (Mozgás a bal­oldalon. Károlyi Gábor: »Maga az egész nemzetet szeretné eltörölni !« Felzúdulás a jobboldalon.Az elnök újra kilátásba helyezi, hogy megszólítja, kik a tanács­kozást zavarják.) A felségjogok emlegetett megszorí­tására nézve a kormányelnök azt jegyzi meg,hogy tör­ténelmi példák szerint alkotmányos nemzetek sokszor a törvényhozás számára szereztek meg felségjogokat, de rendesen olyankor, midőn a korona hoszú időn át nem tartotta tiszteletben a nemzet jogait, soha akkor, midőn tiszteletben tartotta. Már­pedig most nálunk az utóbbi eset van. S ezért a szóló, bárhol ülne is a Házban, ellenezné a korona jogainak megszorítását. (Helyeslés jobbról. A szélsőbaloldal e szavak mon­dása alatt is nyugtalankodott s az elnök kijelenté, hogy húsz esztendeje, mióta a Ház tagja, de sohasem tapasztalta, hogy baloldali szónokot a másik oldal ily modorú eljárással illetett volna.) Beszélt a kor­mányelnök arról is, a­mit baloldalról hangoztattak, hogy húsz évvel ezelőtt azért nem forgott fenn a had­sereg nyelvének kérdése, mert akkor nemzetiségi küzdelmek voltak. Igaz, hogy ezek tizennégy év óta lecsillapodtak, de azoknak még el nem aludt szikráit is kár lenne életre kelteni. (Helyeslés jobb­ról.) A baloldal hangoztatta a fenálló békeszövetség­hez való ragaszkodást. De erősek csak erősekkel köt­nek szövetséget s ha most ép a hadsereg kérdésében a felségjogok korlátozását pengetjük s a véderő felőli intézkedést hosszú időre nyújtjuk: nem inoghat-e meg a bizalom az iránt, hogy érdemesek vagyunk-e a szövetségre ? (Ugron Gábor : »A német szövetség sem kell, ha germanizálnak!«) Nem akar itt germa­­nizálni senki s hiába is akarna. A szövetség nem attól függ, hogy németek, hanem hogy erősek le­gyünk. Erre pedig első föltétel az, hogy itt benn minden tényező közt béke és jó összhang legyen. • (ügy van!, jobbról.) Beöthy Ákos azt mondá, (szél­ről : »éljen!«) hogy ha ő felsége a felségjog sérelmét látja abban, hogy a magyar vizsganyelvet törvénybe teszi a Ház, akkor nem szentesíti a törvényt. De ily eljárást 1848 előtt, midőn az országgyűlés többsége csinálhatott akármit, a kormány megmaradt, lehetett volna követni; de nem lehet most, midőn a parlamen­tarizmus egyik nagy előnye és az, hogy felelős kor­mány lévén, ki lehet kerülni a fejedelem szembeállí­tását a törvényhozással. (Élénk helyeslés jobbról.) A kormányelnök azzal végző beszédét, hogy nem irigyli senkitől az éljeneket és tapsokat, nem bánja sem a »hoch«-okat, sem az »abzug«-okat, ha mulattatja a baloldalt, ám mulassa magát. (zaj a szélen,) a jobb­­­­oldal tenni fogja ezek közepett is hűségesen azt, mi nézete szerint, a hazának, a trónnak, sőt a túloldalon Fővárosi h­írek. * Legfelsőbb kihallgatás volt a budai kirá­lyi palotában tegnap délelőtt is. Mielőtt megkezdő­dött volna, Braumüller Tivadar altábornagy tette le mint újonnan kinevezett belső titkos tanácsos ő fel­sége kezeibe az esküt. Az ünnepélyes aktusnál a főkamarást gróf Paar altábornagy főhadsegéd, a külügyminisztert pedig báró Orczy Béla miniszter helyettesítették. Eskü-letétel után ő felsége többe­ket fogadott kihallgatáson, köztök gr. Csáky Lászlót, gróf Hunyady Lászlót, Pallavicini Ede őrgrófot, gróf Keglevich Bélát, Uzovich Pált, gróf Andrássy Gézát s gróf Hunyady Imrét. Hétfőn délelőtt tíz órakor ismét lesz általános kihallgatás, melyre a kabineti irodában történik az előjegyzés. * Adakozás. A szabolcs megyei takarékpénztár egyike ama (nem igen nagy számú) pénzintézeteknek, melyek évi jövedelmek felosztásánál a magyar írók segélyegyletéről is megemlékeznek. Ez idei közgyűlé­sén is húsz forintot szavazott meg ez egylet javára. Az adományt már be is fizette. * Böjti mulatságok készületei folynak már itt-ott. Az elcsöndesült farsangból két vigalom: a the dansant és a kalika­bál, a böjt elejére maradt, de készül néhány kisebb mulatság is. A miskolci ifjak asztaltársasága március 9-én a zenekedvelők egy­lete helyiségeiben pikniket rendez, melyen a tánchoz a Babay Lajos zenekara fog játszani. A hölgyeket kérik, hogy egyszerű öltözékben jelenjenek meg. Egy »Terpsid­ore-bizottság« pedig március 7-én rendez zártkörű táncestélyt, a hatodik és hetedik kerületi kör termeiben. A meghívókat már kiadták s személy­jegy 2 írtjával, családjegy 5 írtjával váltható. E bá­lon körmagyart is fognak táncolni. Március 9-én lesz a józsefvárosi jótékony nőegylet hangverseny­nyel egybekötött estélye is, szintén a hatodik és he­tedik kerületi kör termeiben. A meghívókat már szétküldték s a rendezőség kéri azokat, kik nem kap­tak, de igényt tartanak rá, forduljanak dr. Ébner János bizottsági pénztárnokhoz (stáció-utca 69. sz.) * Ürge Ignác, a khinai magyar hittérítő, ma (pénteken) délután négy órakor az országos nőképző egylet zöldfa utcai intézetében tart nyilvános felolva­sást Klináról. Szívesen látnak vendégeket is. Holnap délután négy órakor a krisztinavárosi, vasárnap dél­előtt féltízkor meg a belvárosi plébánia­templomban fog magyar egyházi szónoklatot mondani. * Nem létező hagyatékok. A minap az hír járta be a lapokat, hogy Újvári Mihály, a budai kü­lönc, egész vagyonát az akadémiára hagyta, pedig ki­derült, hogy nem is irt végrendeletet. Ép oly kevés hitelt érdemel az a közlés, hogy a Csákován elhalt dr. Winkler József temes megyei főorvos 40,000 fatot hagyott az akadémiának. Hivatalos értesítés szerint az elhunyt semmit sem hagyott tudományos célokra. Egész vagyona különben csak 25,000 írtra rúg és ezt két nővére örökli. * Személyi hírek. Herceg CoburgFülöp, hir szerint, Rómába megy, hogy Leó pápának hite­lesen elmondja Rudolf trónörökös halála körülmé­nyeit. — Simor János bibornok-hercegprimás szintén adott ki az afrikai rabszolgaság ügyéről pásztorlevelet, imára és adakozásra buzdítva a hívő­ket. — Gróf Széchenyi Manó tiszteletbeli kö­­vetségi titkár engedélyt kapott, hogy a souverain Johannita rend becsület- és fogadalmi keresztjét el­fogadhassa és viselhesse. — Herceg Hohen­lohe főudvarmester és Braun államtanácsos, a kabineti iroda főnöke, fővárosunkból tegnap reggel visszatértek Bécsbe. — Dr. Országh Sándor ó-budai orsz. képviselő levelet intézett Végh János­hoz, mint a múltkori választói gyűlés elnökéhez, ki­jelentve, hogy a véderő-javaslat 25-dik szakaszát meg fogja szavazni, mert az ismeretes határozati ja­vaslat kellő biztosítékot nyújt s ő nem a pillanatnyi óhajok, hanem az egész politikai helyzet szerint sza­vaz. — Baumgarten Leó földbirtokos 200 frtos alapítványt tett a Stefánia-gyermekkórháznál amaz összegből, melyet néhai Baumgarten Ignác ha­gyott jótékony célokra. * Bírósági kinevezések. A király ő felsége kinevezte törvényszéki birákká: Pancsovára Paulo­­vics Ábrahám kir. táblai fogalmazót, Pécsre Kercse Miklós ottani, Brassóba Pap Péter margittai, Egerbe Farkas Kálmán miskolci aljárásbirákat, Szalay Ta­más beregszászi aljárásbiró pedig az ottani ügyész­séghez alügyészszé neveztetett ki. A Minisztérium költözködése. A közoktatás­­ügyi minisztérium még ez év folyamán átköltözködik Budáról Pestre, még­pedig a volt magyar nyugati vasút palotájába. Elvben az átköltözködés már el van határozva. Ezt különösen az teszi szükségessé, hogy a minisztérium jelenlegi helyiségei igen rozzant állapotban vannak. Hogy az átköltözködés mely hó­napban fog történni, az még nem bizonyos. A nyu­gati vasút államosítása megtörtént ugyan, de az igaz­gatósági palotát még nem vehette át a minisztérium. Valószínű, hogy az átköltözés legkésőbb szeptember­ben történik s akkor a minisztérium jelenlegi budai helyiségei gyökeresen átépittetnek.­­ A főváros közgyűlése tegnap nagyobb viták nélkül letárgyalta a napirend hátralevő pontjait. Csupa kisebb fontosságú kérdéseket. Az unitárius egyházközségnek megengedték, hogy a templom-telek egy részén bérházat építsen s ennek jövedelméből fe­dezze a templom­építés költségeit; a németvölgyi te­metőben a sírhelyek árát sor­osztály szerint fogják megszabni; a nagykörúti villamos vasút meghosszab­bítása ügyében a közlekedési minisztertől közigazga­tási bejárást kérnek, sat. Továbbá meghatalmazták a főpolgármestert, hogy alakítson bizottságot, mely majd javaslatot fog tenni, hogy a királykisasszony eljegyzése alkalmából mily intézkedések létessenek. De volt egy kérdés, a­mely mégis keltett némi vitát: a Hyatt-féle szűrők, illetőleg a Miklós Ödön-féle vízvezeték ügye. Miklós Ödön eredetileg olyan aján­latot tett, hogy az általa tervezett telep 62.000 fo­rintnyi költségét a főváros csak a siker bebizonyítása után fizesse, most azonban a költséget részletekben előre kéri. A közgyűlés megtagadta a kérelem telje­sítését. Végül megemlítjük, hogy a városligeti fasor ügyében a főváros újra fölér a belügyminiszterhez. * Egy kis affaire is támadt tegnap a képvi­selőházi ülés izgatott levegőjében, Perczel Miklós és Dániel Ernő képviselők közt. De elintézték békés után. Az eset a kormányelnök beszéde alatt történt. Dániel Ernő a baloldalon ült, közvetlenül Perczel Miklós előtt. A miniszterelnök valamelyik állításánál az ősz Perczel Miklós közbe­szólt, hogy »hiszen nincs forradalom !« mire Dániel Ernő visszafordulva, han­gosan jegyzé meg: »Nem a ti érdemetek!« Erre Perczel Miklós azt felelte: »Sz.... ráfogás«. Dániel Ernő rögtön fölkelt és Horváth Gyulát kérte fel, hogy Perczel Miklóstól magyarázatot kérjen; egyszer­smind fölhatalmazta Horváth Gyulát annak kijelen­tésére is, hogy ő (Dániel Ernő) nem Perczel Miklósra értette azt, hogy »nem a ti érdemetek.« Horváth Gyula fölkeresvén Perczel Miklóst, előadta ezt, mire Perczel Miklós kijelentette, hogy ha Dániel Ernő nem ő rá értette szavait, akkor ő sem Dániel Ernőre értette a maga megjegyzését. * Halálozás. Az öreg honvédek nagyon rit­kuló soraiból dőlt ki ismét egy agg baj­társ: Köké­­nyessy Szaniszló 1848/9-diki honvédezredes. Különösen jelentékeny része volt a betört horvátok elleni sikeres hadmíveletben. Később egy ideig gazdál­kodott, de ebben nem volt szerencsés; a fővárosba jött, itt szerény hivatalt viselt, pár évvel ezelőtt pe­dig a honvédmenház parancsnoka lett. Tavaly szél­­hűdés érte s vissza kellett vonulnia állásáról. Azóta folyton rosszabbra fordult állapota s szerdán örökre lehunyta szemeit. Mintegy hetvenöt éves lehetett. * Társas estély. Az újpesti olvasókör holnap, szombaton hangversenynyel egybekötött családi es­télyt tart. A hangversenyben közreműködnek: Kő­­szeghy Károly nyug­­operai tag énekkel, fiai zongora­­játékkal, Brankovics György felolvasással, Has­­linszky Ferenc hegedűtanár stb. A hangversenyt tánc követi. * Túlzott hír terjedt el tegnap a fővárosban. Széltében azt beszélték, hogy az orvosi fakultás egyik kitűnőségének leánya öngyilkosságot követett el. A híresztelés teljesen alaptalan volt. Az illető család­nak azonban egy fiatal nőrokona, reggel 7 órakor megcsúszott a sötét lépcsőházban és lebukott. Csak kisebb zúzódást szenvedett és a házbeliek segítségé­vel maga ment fel a lakásba. Ebből a kis balesetből keletkezett aztán az öngyilkosság híre. * Báró Rudics József hagyatéka, melyről már sokszor volt szó a lapokban is, talán még­sem kerül per útjára. Talán mégis létre jő az egyezség. Most már a honvédelmi minisztérium is hajlandó bele­egyezni a békés megoldásba, ha részét fölemelik 30.000 forintra. Ezt pedig valószínűleg meg is adják neki. A többi érdeklettek tulajdonképen mind elfo­gadták az egyezséget, minthogy legújabban Bács- Bodrog vármegye és Szabadka városa is csatlakoztak hozzá, a közoktatási minisztérium pedig a honvé­delmi minisztérium beleegyezésétől tette függővé a magáét. A békés megoldás reményében a budapesti törvényszék eddig függőben is hagyta a közbelépést. * A dobra került »Kisfaludy«, a jó öreg »Kisfaludy«-gőzös, mely Siófok és Füred közt éve­ken át méltóságteljesen szeldelte a Balaton habjait, szomorú sorsra jutott. Mikor ki­vénült, a nagyközön­ség elveszte iránta bizalmát és senki sem volt haj­landó eddigi érdemeiért kockáztatni rajta az életét. Hiába toldozgatták még egyszer össze, a megingott bizalom nem tért vissza s szegény hajó pihenésre jön kárhoztatva. Hűséges szolgálatainak pedig az jön a jutalma, hogy tulajdonosa, a fölszámolás alatt lévő társulat mindenképen szabadulni szeretne tőle. El­árverezik s március 81ikáig lehet rá ajánlatot tenni. * Iparosok kirándulási terve. Az iparos­körben azt tervezik, hogy társas kirándulást ren­deznek a párisi világkiállításra. Június. 1­433 védelembe vett, de félrevezetett fiatalságnak is a ja­vára szolgál. A jobboldal hosszasan éljenzé a kormányelnö­köt, míg a szétoszló szélsőbaloldaliak »hoch«-oztak.

Next