Fővárosi Lapok 1889. május (118-148. szám)
1889-05-01 / 118. szám
esetre, ha ön engem még egyszer látni óhajt, jöjjön rögtön, mihelyt e lakodalmi jelentést megkapta. Ha hiányzani fog ön az esküvőnél, jókor érkezik talán meg a temetésre, egy fiatal, szeplőtlen jellemű leány temetésére, ki egyedül önt szeretve hal meg. Simona.« Utóirat. — Meglehet, mielőtt ön útra kelne, némi fölvilágosítást óhajtana. Ön, kétségkívül megtalálja ezt Alinenél, ki, ha ön soraimat neki megmutatja, azt hiszem, föl lesz mentve ama fogadása alól, melyet nekem tett, hogy t. i. semmi olyasról nem világosítja önt fel, ami ellenmondásban áll az ön hiedelmével. Bátran haladok mindvégig némán célom felé. Ez a hallgatás hősies és magasztos, elhalasztása lenne egy balvélemény megoldásának. De én, fájdalom, nem vagyok hősnő. Ami kevés erény volt bennem és van mai napig is, azt önnek köszönhetem, ki önt rég szerettem, anélkül, hogy bevallottam volna, én a sokáig félreismert barátnő. Nem akarom, hogy ön folyvást azt higyje, hogy én mélyebben alásülyedtem. Föl akarom ugyan magamat áldozni, de ama föltétellel, hogy önnek arról tudomása legyen: Isten önnel... egyszersmind fogadja hálámat! — Vigasztalja meg ön Alinet, aki azt képzeli, hogy a bátyjával való házasságom által az utolsó áldozatot hoztam. Valóban, miért is ez a házasság ? .. Megmondom önnek, miért nyúlt ily hosszúra levelem utóirata. Először is azért, mert így jobban megboszulhatom magamat azon az emberen, aki ellenem két ízben követett el rosszat... különösen másod ízben, mikor ő akadályul vetette magát közénk, kik egymáséi lettünk volna; másodszor pedig azért, hogy kijelentsem, mikép az első férfit a kit szerettünk, gyűlölhetjük később, még akkor is, ha már megvetettük. &« Miksa csaknem lóhalálában hajtotta fogatát, hogy mihamarabb megérkezzék jó barátaihoz. Szó nélkül tartotta Simonának a levelét Aline szeme elé, ki alig vetett arra egy-két pillantást, fölsikoltott. — Utazzék el!.. Utazzunk el mind a hárman még ma!.. — Az esküvő napja március tizenhatodikára van kitűzve... Megérkezhetünk-e elég korán ? — Meg kell kísérelnünk, meglehet, élete függ ettől. Párisba pár óra múlva kevéssel déli tizenkét óra előtt indult a vonat. Útközben Aline elbeszélte Pontvicqnek azt a jelenetet, mely legutóbbi elhatározására okot adott. A fiatal leány, ki meglepetve Miksa valódi gondatai által, melyeket lázmámora elárult, minden áron szét akarta szakítani azt a köteléket, mely őt vőlegényéhez, Miksához fűzte. Sötét színben rajzolta s rágalmazta magát , e titkát barátnőjére bízta. De azt nem is gyanittatta, hogy ő házassági tervének végrehajtásától a halál által akar megszabadulni. — Lehetséges-e, hogy ő halálra szánta magát? — mormogta Miksa. — Nem akarom ezt elhinni... — Fájdalom, — viszonza Aline — az öngyilkosság valamennyi hite vesztett, büszke jellemnek a végső menedéke szokott lenni... Alkonyatkor a három utas Párisba érkezett s hét órakor este kocsi állt meg a La Baronnie kastély előtt. (Vége köv.) boudha templom látható. Érdekes az annami színház is, a melyben naponta három előadás lesz. Tagadhatatlan, hogy a francia kolóniák s a protektorátus alatti országok kiállítása igen tanulságos lesz. Az épületek eredeti cachet-je azonban különös hatással volt reám. De hát minden nép, mely még a civilizáció alacsony fokán áll, a cifrában, rikítóban találja szépségét. Az egyszerűnek ott nincsen becse. Eszmét kifejezni nem akarnak, s nem is tudnak. Náluk a szem megköveteli a magáét, s ami ennek figyelmét magára vonja, az a szép. Úgy vagyunk ezzel, mint a vad népek zenéjével is, mely nem egyéb éktelen lármánál és artikulátlan hangok vegyületénél. De azért nem egy épületnél bámulhatjuk a felfogás szabadságát, a beosztás célszerűségét, sőt architektonikus symetriát is. Igaz, hogy e paloták tulajdonkép az illető országok művészeti és építési non plus ultráját mutatják be, a kétségtelen haladás tökélyesített termékeit. De ép, mert a haladás és a civilizáció világos bizonyítékai, bírnak kiváló érdekkel. Nem messze az annami palotától egy egész jávai falu látható. A falu egy vendéglőből s vagy egy tucat egyéb házból áll, melyek mind bambuszfából építvek. Lesz azonkívül jávai színház és hangversenyterem is. Körülbelül 60—70 jávai dolgozik naponta az épületkéken. Nemzeti viseletük nem igen védi meg őket a hidegben s igy a férfiak alsó nadrágokba bújtak, ami hát mégis csak valami. A jávai hölgyek sem vetik meg a szoknyát. Hiába, Párisban öltözködni kell. Persze a lábszáruk azért mégis csak kitündököl a ruha alól a maguk barna mezítelenségében. Két jávai balettáncosnő is megérkezett már s azzal mulattatják magukat, hogy bámulják többi honfitársaik munkáját. Fő eledelüket a fekete kávé képezi, melyet hihetetlen mennyiségben fogyasztanak el — de cukor nélkül. E mellett rizskását és húst is esznek. Nemsokára megérkeznek majd a jávai színház többi művészei is. A színház különben nem igen nagy, csak ötven személy fér el a nézőtéren. Megvallom, hogy kiváncsi vagyok a premierere ! Tegyük most meg ugyanazon utat visszafelé, amelyen idáig jöttünk, csakhogy míg a francia kolóniák és protektorátus alatti tartományok épületei a baloldalon vannak, haladjunk visszafelé a jobboldalon. Egymás mellett vannak itt a közoktatásügyi, a posta és távirda, a hadügyminisztérium és a tápszerek kiállítási palotái. A közoktatásügyi pavilion egy mintaiskolát ábrázol, amely a modern igényeknek minden tekintetben megfelel. Figyelmébe ajánlható e berendezés tanulmányozása a mi hazai iskolai köreinknek is. A posta- és távirdaigazgatóság palotáját egy középső hajó és két szárnyépület képezi. Ennek főérdekességét szintén a berendezés, a munkabeosztás s a szolgálat, valamint a különböző gépek és távirdai eszközök funkcionálása fogja képezni. A pavilionban a távirói készülékek története is megelevenül szemünk előtt, amennyiben az összes használatban volt és használatban levő táviró minták kiállítása látható itt. A hadügyminisztériumi fényes palotát építtetett, mely százhatvan méter hosszú és huszonkét méter széles. A palotát mély árok veszi körül, melyen felvonható híd vezet a monumentális bejárathoz, egy középkori vár mintájára készült kapuhoz. Azután következnek egymásután az egésségügyi s a nemzetgazdasági pavillonok, a filantropikus és munkás egyesületek épületei, amelyek mellett munkásházak modeljei láthatók. S minthogy a gyomorról sohasem feledkezhetünk meg (emlékeztetnek reá a gyomor is, a vendéglők is), e különböző pavillonok közepette emelkedik a tápszerek palotája is. Aki csak a torkát akarja majd megnedvesíteni, az a földszinten maradhat, hol bor, sör, likőrök s egyébb szeszes italok és tej állanak majd rendelkezésére; mind mint a-qualitás; a ki gyomra éhségét is csillapítani szándékozik, annak az emeletre kell majd felfáradnia, ahol ínyét a francia konyha legkitűnőbb ételei fogják csiklandozni. Erre van a Tout-Paris panorámája is. Tout- Paris minő különös szó s mennyi mindenfélét értenek alatta. Ki tudná meghatározni, hogy ki tartozik oda és ki nem ? A párisi dicsőség nagyon is múló dicsőség. A párisiak vagy a parisienne-ek szeszélye ma felszínre vet egy nevet, mely huszonnégy óráig mindenkinek a szájában van. Azután fucscs! Boldog, akiről még a holnap is megemlékezik. A divat változást kíván. Különben nem is volna divat. S innen, hogy a mai Tout-Paris már nem lesz a holnapi. Nem szabad összetéveszteni e Tout-Paris-val azokat, akiket nem a divat szeszélye vetett a felszínre, de saját egyéni belbecsük, a tehetség vagy épenséggel tán a lángész. Ezeknek dicsősége nem múlandó, s aki a párisi olympra felküzdötte magát, az a világ hír szekerébe ült bele. Neve beutazza az egész világot s a külföldön ép oly ismertté lesz, mint Franciaországban. A Tout-Paris panorámájában mind a kétféle »nagy« alakok lesznek láthatók s ez mindenesetre a kiállítás egyik nagy attrakciója lesz. A Szajna partja mellett még egy másik érdekes panoráma is lesz, t. i. a tengerentúli hajózási társaságé. Egy Havre-ből kiinduló hajót fogunk itt látni, a rakpart élénk életét, tengeri hajók berendezését, a marseille-i, new-yorki kikötőbe érkező hajók üdvözlését a partról s még sok egyebet, a mi tengeri életből van merítve. Szerencsés eszme volt a Palais des Enfants építése. E pavillonban egyesítve lesz minden a mi a gyermekekre s ezek nevelésére vonatkozik. Láthatjuk majd itt első ruházatainkat, játékszereinket, képeskönyveinket. Gyermekkorunk megelevenül majd képzeletünkben. Az a boldog gyermekkor, amikor játékszereink és képeskönyveink voltak számunkra az egész világ 1 873 Hazai irodalom, művészet. * Vendégszereplés. A vidéki színészet fiatalabb gárdájából a nemzeti színházban tegnap a »Fedora« előadásán a harmadik lépett fel vendég gyanánt. Ivánfi Jenő a kolozsvári színház tagja, ki már egy ízben játszott színpadunkon. Heves ambíció sarkalja, folyton tanul,k, fordít a színpad számára ; munkája tehát a színpadnak és irodalomnak : olyan erő, ki mindig figyelemre tarthat számot. De tegyük rögtön hozzá, arra a szerepkörre, melyre most keres a nemzeti színház színészt, a fiatal hősszerelmesekére, nem való. Semmi sem bizonyítja jobban a vidéki színészet egésségtelen állapotát mint az, hogy az ország második színpadán hősszerelmeseket játszik olyan, kit a természet nem áldott meg az édes beszéddel, az érzés melegségével. Sem temperamentuma, sem szava, sem gesztusai, sem arcjátéka Ivánfinak nem olyanok, hogy Irakos vagy spádés Rómeókat híven eljátszhatna. Ha ránézünk szögletes mozdulataira, arra a szokására, hogy soha sem néz szemébe annak, akivel beszél, ha megfigyeljük beszédében, azt a jól kiszámított fokozást, szóval a routinet, nem Ferdinándot, hanem Wurmot, nem Cassiot, hanem Jagót, nem Ottót, hanem Biberachot képzeljük magunk elé. Azaz, mind ama helyzetekben, melyekhez a szívnek semmi köze,melyekben az ész és számítás dominál jó s ha Ivánfi kiforrta magát, talán mint intrikust vagy jellemszínészt fogjuk egyszer üdvözölni a nemzeti színházban. De Lorisz Ipanoffot, ezt a szalon-szerelmest, akiben féktelenül felkorbácsolódik a szenvedély s szerelmével perzsel, haragjával összetipor mindent, ezt hiába várják tőle. Még Helvey Laura asszony jeles »Fedorá«-ja sem volt képes anynyira magával ragadni, hogy legalább a szenvedély látszatát éreztette volna. Hideg színész ma is, mint volt évekkel ezelőtt. Közönség kevés számmal. * Operaház. Hogy közönségünk mennyire kedveli a »Lohengrin«-t, bizonyítá a tegnapi szép tavaszi est dacára is megtelt nézőtér. Pedig az előadás, leszámítva néhány magánszereplőt, már meglehetősen nyárias volt, bővelkedve gixerekben, distonálásokban, intonálási baklövésekben színpadon és zenekarban egyaránt. Vajjon nem a túlságos próbák fáraszták ki ennyire a személyzetet ? Elza szerepében Kupfer-Berger Mila asszony lépett fel mint vendég. A művésznő éveken át tagja volt a bécsi operának, míg aztán (mint most Reichmann) megunta a szoros szerződést és most csak stagionokra szerződik el Úgy látszik, arra van kiszemelve, hogy a Wilmé aszszony visszavonulása által szükségessé vált drámai énekesnői helyet betöltse, állandó vonzerőt biztosítva az előadásoknak. Alakja junói, de arcában sok kedvesség és kellem van. Arcjátéka kifejezős mozdulataiban kerekdedség, a szemnek jól eső plasztika nyilvánul. Hangja már nem egészen friss, de magas hangjai ép oly erősen csengenek meg, mint a mélyek. Ha elkezd énekelni szinte ingadozónak látszik, de aztán hangja erőre kap, éneke bizton tör elő s uralkodik az ensemblen. A fohászt a szabaditóért, az örömdalt megszabadulása fölött, a beszélgetést a holddal s a nászjelenet bensőbb részleteit oly kifejezéssel, érzéssel juttatá érvényre, hogy nem vonhatta ki magát hatása alól senki sem. Nyílt színen és a felvonások után sokat tapsolták. Nem kevésbé kifejező volt játéka; a túlnyomólag némán néző Elza általa cselekvő szereplővé vált. Ami hiányzott nála a légies lény sóvárgásából, pótolta drámai némajátékkal. P r é v o s t Lohengrinje a művész legszerencsésebb felléptei közé tartozott, szépen énekelt és igyekezett játszani is. Ő, valamint Bignio (jeles Telramund,) Fleiszig Mariska k. a. (Ortrud) s a negyedik este egymás után nagy feladatokat sikerrel megoldó Ney (király) gyakori kihívásokban részesültek. * A „Hazánk*‘-ből, Abafi Lajos derék történeti folyóiratából egyszerre három füzetet kaptunk. A keltezés szerint jócskán elkésett mind a három, mert a tavaly novemberi s decemberi, meg az idei januári (49 —51-dik) füzetek. Cikkeik tárgya főleg e század első feléből és a szabadságharc köréből merítvék. Folytatólagosan közölvék bennök Szirmay Antaltól »A magyar jakobinusok története«, Vetter Antaltól »Az 1848—1849-diki szerb támadás«, Ruttkay Károlytól »Vidéki élet a régi jó időkben«, a szerkesztő közlésében adatok az olaszországi légió történetéhez, továbbá a jubilálást Szuper Károly színi naplójá sat. Ezeken kívül a januári füzet legérdekesebb cikke az a nyílt levél, melyet id. Görgey István intézett Szaák Lujzához, ki JósikaMiklósról írva, sértő megjegyzést tett Görgey Arthurra. E levelet s az írogató nő viszontválaszát nemrégiben bővebben ismertettük. A »Hazánk« januári füzetében van különben még másik érdekes cikk is : »Budavár alatt 1849-ben« Molitor Ágost tollából. * Possart és Mme Judit vendégszereplése fejezi be a gyapjú-utcai német színház idényét. Possart utolsó fölléptéül és a német idény záradékául a »Tudós nők« és »L’Ami Fritz« került színre. Ma a színház zárva van, holnap Mrae Judit asszony és a párisi Variétés-színház személyzete kezdi meg előadásait, melyek négy estére tervezték. * A nemzeti színházban május 10 én új betanulással és teljesen új szereposztással adják Sardounak »Jó barátok« című vígjátékát. A szerepek a következőleg vannak kiosztva: Tholosan: Náday, Marécal: Vízvári, Vigneux: Gabányi, Caussade: Újházi, Maurice: Mihályfi, Cecilia: Hegyesi Mari