Fővárosi Lapok 1889. június (149-176. szám)

1889-06-01 / 149. szám

rok tenni, hogy örökké hálásak maradjanak irántam, s nincs semmi okom rá megtagadni magamtól ezt az­­ élvezetet, és úgy mint bármely mást. Feltünhetik mindenkinek — nekem megvallom eszembe sem ju­tott akkor, — hogy én és Borbála gazda nélkül szá­moltunk s számláltuk a csirkét, mielőtt még a to­jásból kibújt volna , mert azt még nem tudtuk, hogy akar-e May nőül menni Bardleyhez, sem azt — a­mi még fontosabb volt, — hogy várjon Bardley sze­retné-e nőül venni Mayt ? Egyikünk mindenesetre meg volt lepve, midőn a következő napon jóakaratú igyekezetünk tárgya kije­lenté, hogy nemsokára szándéka visszatérni Angliába. Robinson és ő velünk villásreggeliztek. Délután nagy népies tüntetés készült a Palace-téren a háború meg­indítása végett s erkélyünkről az egész eseményt végig lehetett nézni. May sem meglepve, sem lesújtva nem látszott lenni Bardley kapitány rögtöni kijelentésére, (alapos a gyanúm, hogy ő már előzőleg tudomást vett róla), egészen más hatással volt reám és Borbálára. Néma szemrehányással néztünk egymásra, azt mondtuk — s bizonyos vagyok benne, éreztük is, — hogy ez igen rosszul esik nekünk. Szerettük volna tudni, miért ez a rettenetes sietség ? Azt akarta nekünk mondani, hogy szabadsága lejárt ? De ha úgy is van, nem hosszabbíthatta volna-e meg ezt könnyen?­Azt mond­tuk, — hanem­ ezt talán egyikünk sem gondolta, — hogy bizonyosan megunta már a mi társaságunkat; hozzátettük azonban, hogy ígérete szerint velünk kellene jönnie Naupliaba, Mycenaebe s a többi civili­zálatlan helyekre s azt hittük, hogy végig megtartja ígéretét. Mit fogunk mi csinálni ő nélküle ? Mi, a­kik összesen sem tudunk egy tucat szót a modern görög nyelvből! Ő csak mosolygott s azt mondta, hogy reméli, minden baj nélkül kirándulunk ezekre a helyekre. Robinson baljóslatulag hallgatott. Valószínű­leg, ha én a Robinson helyén vagyok, én is hallgatok. Az ember nem is kárhoztathatja érte a szegényt, de természetesen az ő hallgatagsága kissé nehézzé tette a helyzetet az által, hogy mi sürgettük az ő vendégét továbbra is igénybe venni vendégszeretetét. Az én csalatkozásom, megvallom, némikép enyhítve volt a Borbála leveretésének láttára. Egy jelentős mo­­solylyal intettem neki az asztalon keresztül s ő any­­nyira le volt sújtva, hogy elfeledte megkérdezni, miért csinálok olyan torzképeket. »Emésztés hiányában szenved, gondolom, — sipogó Robinson, — ennek az országnak átkozott konyhája valóban egy rhinocerosnak is gyomorbajt okozna.A Női pálya olyan tükör, mely mindenkit megszépít, aki abba belenézhet. Jovanovics örökbecsű műveket alkotott »Ró­zsák« és »Hervadt rózsák« című költeményfüzé­rekben. A »Rózsák«-at a Kisfaludy-Társaság pártfo­gása mellett Pavlovics Jenő fordította le magyar nyelvre 1875-ben, nem épen a legjobb szerencsével. Általában véve csak sajnálni lehet, hogy mindeddig nem igen akadt Jovanovicshoz hasonlólelkű és szel­lemű költő, ki az ő dalait oly műgonddal, finom ízlés­sel és értelemmel, az eredetinek teljes átérzésével, a hozzásimulás ritka sikerével, a forma művészi fejlett­ségével és könnyűségével, s a költői nyelv egész vál­tozatos gazdagságával úgy fordította volna le más nyelvekre, mint ezt Jovanovics teszi, midőn más költők költeményeit a szerb irodalomba ülteti át. A »Rózsák«-ban feltárja a költő kebelét és lelkét oly meghitt bizalommal, hogy szívtörténete nyílt könyv lesz azonnal, melyben dús érzelem lobog. Szerelme felér egy örökkévalósággal. Tele van az ér­zelmekkel, melyeknek nincsen vége. Szerelme mé­lyebb mint a tengerszem, s magasabb mint a csillag­járás. A szerelemadta boldogság felmagasztalt érze­tében megszűnik reá nézve létezni a külvilág. Olvasva méla, gyermeteg, bizékony lelke­s szerelmi vallomá­sait, égő szive túláradozásait, e nyílt nemes őszinte­ség új hullámzásba hozza rég lecsillapult kedélyvilá­­gunkat, s örömest hallgatjuk a szerelem örökkévaló­ságáról álmodozó költő szavait, melyek szivünkben viszhangot keltenek. Múltjában ép igy újra él s figyel a sok tüzet kiállott agg harcos, ha az ifjú szól újabb idők csatáiról. E szerelmi költeményei mint­egy enyhülést szereznek forró, őszinte, üdv és bol­dogsághozó szerelme vágyai és fájdalmainak, epedései és gyötrelmeinek. A »Rózsák«-ban költőnk örök emléket emelt később nejévé lett hőn szeretett Rózsájának, ki ár­tatlan bájjal gazdagon, rejtekben nyílt, mint a be­reknek ibolyája s eszmény gyanánt ott tündöklött a költő első álmaiban. Ott lakott ő egyes-egyedül a költő keblében, kinek minden csöpp vére csak neki áldozott. Őt szerette, őt tisztelte a költő lelkének minden érzésével, szivének minden verésével. E bűbá­jos szerény s igénytelen, angyaltiszta lelkű hajadon, arcán mosolylyal, termetén bájjal, vidám volt mint a hajnalhasadás, kedélyes mint a költő lelke, édes mint a csókcsattanás. Gyöngédség, szelídség és hév egye­sültek kedélyében. Együtt és öszhangzatban élt benne a szűz, a tündér és a nő. úgy tűnt fel e köl­tőnk komor élete láthatárán, mint valamely szép, ragyogó csillag, mely tündöklő sugarainak varázs­­ragyogásával boldogságot árasztott költőnk kedély­világán. E bűbájos lény volt költőnk örömének jó­sága, örömének szépsége, lelkéből lelkezett szép lelke, háztűzhelyének drága kincse, üdvének gyöngyvirága, szemének szép világa, édes mennyországa, fényes nap­világa, felhőtlen szép ege, boldogságának hajnalfénye, s mindkét életének egyetlen reménye. Fényes szeme, fényes lelke egész életén át világot hintett a költőre, ki e két fáklya tündérlobogása mellett folytonosan a hetedik mennybe nézett. Mikor a költő ez bűbájos lény szemébe néz, elfeledi az egész világot és egy másik világot lát megteremtve azokban tele gyönyörrel, kéj­jel, földi üdvösséggel. Szerelmét megszentesité a szív messiása s igy nem is kellett neki »más isten szent­­irása.« A »Rózsák«-ban foglalt költeményei valóságos zöldelő bokor, melyen folyvást teremnek s virulnak a költő boldog szerelmének örökzöld lombjai. E költe­ményekben benne van költőnk élettörténetének egy­­ boldog szaka. Alig egyebek e dalai, mint élete küz­delmeinek és viszonyainak leírásai. E költeményei arra mutatnak, hogy a benyomások elfogadására nagy fogékonysággal bir, mely őt arra képesíti, hogy meg­testesítve állítsa szemünk elé e benyomásokat. Innét 1107 Miután leróttuk adónkat, megköszönvén neki a szerzett kellemes órákat s viszont ő is, a melyeket nekünk köszönhetett, fölkelt s kiment az erkélyre s rágyújtott egy szivarra. Mi követtük s a nyitott ablak körül csoportosultunk. Az alattunk napfényes téren körülbelől kétezer ember gyűlt össze a szószék körül, a­honnan egy hosszú lobogó fekete hajú szó­nok készült beszélni hozzájuk. A szomszéd kávéhá­zak tulajdonosai behúzták az ablakrácsokat, mert a demonstráció »fegyveres« készült lenni s alkalom adtán töltött revolverek is kerülhettek elő. A mellék­utca torkolatánál három athéni csendőr ült szürke lovakon s a közönyös szigorúság kifejezésével szem­lélték a jelenetet. Nem állítom, hogy csak épen ez a három csendőr lenne Athénben, — csakugyan láttam egy negyediket is, a ki tarka ménen ült; de ez tiszt volt s csak néha tűnt fel kevés időre, hanem szolgá­latban sohasem láttam többet háromnál s mindenikük arca igen barátságosnak tűnt fel előttem. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * „Magyar Salon.“ Hevesi József és Fekete József képes havi folyóirata pontosan megjelent j­u­­n­i­u­s elsejére. Első három cikke: gr. Csáky Albinna szül. Bolza Anna grófnő, Justh Zsigmond és dr. Szmrecsányi Miklós tollából, a műpártolók egyesületével foglalkozik. Közoktatásügyi mi­niszterünk fenkölt szellemű neje, ki maga is mint műfordító jeleskedik, azt fejti ki, hogy az egylet »Pantheon« lesz, mert »hevül és érez mindenért, mi­ben az isteni szikra benfoglaltatik, de »magyar« Pantheon, mert hazánk, nemzetiségünk javára, dí­szére, fényére kívánja e szikrát lángra lobbantani minden fogékony kebelben.« Justh Zsigmond részle­tesen ismerteti az alapszabálytervezetet, mely célul tűzte ki »az egyes társadalmi rétegek és az írói és művészi világ közeledését elősegíteni.« A tervezett szakbizottságok (könyv­vásárló, zene-előadásokat rendező, képeket megrendelő, iparművészeti tár­gyakat készíttető) eljárását s a már fennálló tudo­mányos, irodalmi és művészeti társulatok nagyobb mérvű támogatására irányuló működését körvona­­lazza. Dr. Szmrecsányi Miklós a gr. Csáky Albin­­néhoz intézett levelét közli, melyben a képzőművészeti bizottság termékenyítő eljárására nézve tesz javas­latot, szoros kapcsolatot ajánlva a képzőművészeti társulattal. A füzet egyéb aktualitásai: József fő­herceg családi ünnepének, a lóversenyeknek, Vám­­béry londoni útjának, az akadémia választásainak s a magyar címer kérdésének ismertetése, több rajz kí­séretében. Költeményeket írtak a füzetbe Komócsy József, Jakab Ödön és Bartók Lajos; elbeszéléseket Tolnai Lajos, Jókai Mór, Szabó Endre, Hevesi Jó­zsef, Dóczi Lajos és Rákosi Viktor. A szokásos ki­sebb rovatok fejezik be a füzet tartalmát. * Svéd énekesnő operaházunkban. Sigrid Arnoldson k. a., az »új svéd csalogány«, jelenleg a prágai német színházban énekel. Mahler Gusztáv, operánk igazgatója, hallotta őt »Mignon«-ban és rögtön fényes vendégszereplési ajánlatot tett neki. A művésznő a jövő idényben néhányszor fel fog lépni operaházunkban. * A „Nyelvtörténeti Szótár“-ból, az aka­démia nagyfontosságú s becses vállalatából, melyet Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond szerkesztenek, megjelent a hetedik füzet. Sok az érdekes és tanul­ságos szómagyarázat ebben is, régi iratokból vett idézetekkel megvilágítva, ép úgy mint az előző hat füzetben. A beosztás, szerkesztés persze ugyanaz. A füzet, melynek első szója »gyermek-fejdelem«, az utolsó pedig »görög«, 159 kéthasábos lapra terjed s ára egy forint. * Késedelmes akadémikusok. Az akadémia legutóbb tartott összes ülésén egyik akadémikus tudvalevőleg indítványozta, hogy azok a levelező ta­gok, a­kiket 1870-ben választottak és 18 év alatt nem foglalták el széküket, az akadémiai tagok sorá­ból töröltessenek. Azokat pedig, kiket 1880-ban vá­lasztottak meg, kérjék fel bizonyos határidő alatt székfoglalójuk megtartására s ha ezt nem tennék, a névsorból töröltessenek. Összesen tizenegy aka­démiai tag van ilyen, a ki még nem foglalta el székét. És pedig a harmadik osztályban két tag, kiket 1870-ben választottak és három, kik 1880-ban lettek az akadémia tagjai. Az első és második osz­tályban három-három 1880-ban megválasztott leve­lező tag nem tartotta meg székfoglalóját. Az indít­ványt, mint annak idején említettük, az összes ülés kiadta véleményadás végett az egyes osztályoknak. * Nyelvészeti forrás-gyűjtemény. Az aka­démia kiadásában megjelent a második kötet az »Oszmán-török népköltési gyűj­temény«­­ből, melyet hosszabb keleti tanulmányokat folytatott fiatal nyelvészünk: dr. Kúnos Ignác szerkesz­tett. Az első kötet folytatásául még huszonnégy me­sét közöl, aztán közel háromszáz kis találós mesét és mintegy hatodfélszáz népdalt magyar fordítással együtt. A két kötet becses forrás az orientalista nyelvésznek, mert visszatükröződik bennök a török népszellem s népköltészet minden oldala s a mellett a nyelvi sajátságok is kellőleg illusztrálvák. Az egyes darabok sok tekintetben érdekesek magukban is ; dr. Kúnos Ignác, kinek török mesefordításai a Kisfa­ludy-Társaság kiadásában jelentek meg, jó szolgála­tot tett gyűjtésükkel. Becsesek a jegyzetek is, me­lyekben nem csak nyelvi sajátságokat és eredeti kifejezéseket magyaráz, hanem közvetve ethnográfiai­­lag is érdekes adalékokat nyújt a turkológiához. A most megjelent s 421 lapra terjedő kötet ára 2 frt 80 krajcár. * Történelmi pályázat. A budai tanító­­e­g­y­­­e­t az idén a következő kérdésre tűzött ki pá­lyázatot: »Soroltassanak fel hazai történetünkből azon legfontosabb események, melyek nemzeti éle­tünkre, különösen kulturális fejlődésünkre kiváló ha­tással voltak, melyeknek évfordulói a magyar nemzeti érzés ápolása, fejlesztése céljából bármely népiskolá­ban, hogy e költeményeit is oly kiváló mértékben jel­lemzi a valóságos élethűség. Ámde a­ki mélyen szeret, mély fájdalmakra is készen álljon. A szeretet nem­csak örömet igér, hanem szenvedésre is kötelez. Erkölcsnemesítő egylet. (Évi közgyűlés, május 31-én.) Az országos erkölcsnemesítő egyesület tegnap délután tartotta közgyűlését a képviselőház társalgó termében. Gróf Csáky Albin ezúttal foglalta el először az elnöki széket, a mely Trefort Ágost halála következ­tében üresedett meg. Megnyitójában elmondta, hogy midőn a miniszterséget elvállalta, kijelentette, hogy uj egyesületi tisztségeket nem fogad el, mert tudta, hogy új állása teljesen igénybe fogja venni minden idejét és munkásságát. Tudott is ellentállani a kísér­tésnek, csak az erkölcsnemesítő egyesület részéről jött meghívásnak nem, mert már főispán korában is lelkesült az egylet magasztos céljáért, másrészt pe­dig az egyletnek rokon céljai vannak azokkal, a­me­lyeket jelenlegi állásában van hivatva istápolni. Kö­szönetet mondva a megtisztelő bizalomért, ígéri, hogy mindent meg fog tenni az egylet céljainak előmoz­dítására. A jelen voltak­. Péchy Tamás, Fabinyi Teofil, Hunfalvy Pál, Irányi Dániel, Ballagi Mór, Thaly Kálmán, sőt, éljenzéssel fogadták a miniszter lel­kes nyilatkozatát. Aztán Péchy Tamás tolmá­csolta a tagok érzelmeit. Elmondta, hogy az egye­sületnek küzdenie kellett a kezdet nehézségeivel és e mellett az a szerencsétlenség érte, hogy volt elnöke, Trefort Ágoston megbetegedvén, nem érvényesíthette az egylet érdekében buzgalmát. Az új elnöktől hallott szavak után azonban bizalommal néz a jövőbe és az egylet felvirágzását reméli. Péchy Tamás aztán mint alelnök tett jelentést az egye­si

Next