Fővárosi Lapok 1889. szeptember (239-268. szám)
1889-09-01 / 239. szám
elégedve magával, megindult a szalon felé s pártfogó, csaknem atyáskodó hangon szólította meg Suzannet. — Nos, szegény gyermek, mily szerencsétlenség ! * — Micsoda ? — szólt Suzanne cinikus kedélyességgel. — Minő szerencsétlenség ? Talán önmagáról beszél ? Hát igaz-e, hogy özvegy lettem ? — Hiszen ön által értesültünk erről, ön küldte nekünk azt a hírlapot. — Mit beszél ön ? Hát nem tud annál többet ? Nem ért ő önnek? — Semmit. — A házfelügyelő azt mondta nekem, hogy ő magával vitte a pénztárt. Ön azt akarta talán neki mondani, hogy megkapta azt a pénzt, mely önnél volt elhelyezve. Nem kapott volna ön még óvást ügyvédemtől. Davilson bámulva nézett Suzannera, midőn tapasztalta, hogy félig sem ismeri a körülményeket. — Ejh, hát ön még miről sem értesült volna ? Istenem, az a szerencsétlen elutazott, miután engem megrabolt. Körülbelől négyszázezer frankot vitt magával. Suzanne fölvetette a fejét. Mig arról volt szó, hogy a saját érdekeit védje, addig becsmérelte, rágalmazta férjét, nem szerette őt többé s az özvegység visszadta a szabadságát, még pedig abban a pillanatban, midőn erre nagy szüksége volt s halála sem sújtotta le. De ép ezért azt óhajtotta, hogy férjének az emlékét tiszteljék s méltatlankodva kiáltott föl: — Marius lenne tolvaj ? !.. Nem, uram! Debret bizonynyal nem tudott volna annyira vetemedni. Olyasmivel nem gyanúsíthatom őt. Ő nincs többé s én nem tagadom, hogy megvagyok vele elégedve. .. De ez becsületes ember volt s egyetlenegy fillért sem tudott volna elsikkasztani... Davilson, ki eme tiltakozásra nem számított, lesütötte a szemét, midőn igy válaszolt: — Ma reggelig én is ebben a meggyőződésben éltem, de szegény barátnőm, a tények ellenkezőt bizonyítanak. — Oh, az lehetetlenség! Azt én nem hihetem el. Nem, nem, uram, Debret hasonló gonoszságot nem tudott volna elkövetni. Davilson megfogta Suzannenak a kezét, nyájasan vezette a kerevethez s leült mellé. A bankár nagyon előzékeny és szeretetreméltó volt. Nagy fontosságot tulajdonított a szerencsétlen asszony véleményének, kit minden áron iparkodott férjének vétkessége felől meggyőzni. — Végre is, mi történt amaz öt nap óta, mióta önt nem láttam ? kérdezte az asszony. — Mindjárt elmondom önnek. Még aznap este, mikor az önök perében a törvényszék kimondta az ítéletet, ő eljött az irodába s az és egy részét dologban töltötte, rendbehozta a pénztárügyét s átvette tőlem a néhány nappal azelőtt befolyt összegeket, melyek a holnapi váltófizetésekre szükségesek voltak; majd pár napi szabadságidőt kért tőlem, hogy válási ügyét elintézhesse; most is, mint máskor, ha szabadságidőért folyamodott, teljesítettem kérelmét. Pedig ez gyakran történt. Tudja ön, hogy én őt úgy tekintettem, mint második »én«-emet. Azt mondta nekem, hogy könyvei rendben vannak, hogy nekem mivel sem kell törődnöm, hogy legfölebb harmadnap reggel, az az ma, megjelen a bankban. Nyugodt is voltam ma reggelig, az alpénztárnokok beszámoltak bevételeikkel s bemutatták a könyveiket. Csodálkoztam, hogy Debret nem mutatkozot reggel az irodában, pedig az ő jelenléte nagyon sürgős volt, mert fizetgetnünk kellett. Elküldtem valakit hozzá, hogy tudomást szerezhessek távollétének az oka felől; attól féltem, hogy beteg lett vagy valamely szerencsétlenlenség érte; úgy emlékszem, azt mondta, hogy ügyei rendbehozása végett egy kis utazást kell tennie. Szóval, kiküldött emberem azzal a hírrel tért vissza, hogy Debret elutazott, miután bútorait s ágyneműit eladta... — Ezt én tudtam. . . (Folyt. köv.) 1767 Hazai irodalom, művészet. * A »Nyelvtörténeti Szótár« első kötete a befejezéshez közeledik. Most jelent meg belőle a kilencedik füzet s a következő füzettel az első kötet már záródik. A nagyfontosságú s eléggé még nem is méltányolt tudományos vállalat tekintélyes adatgyűjteménye lesz ezzel együtt s nemcsak szaktudósok fogják kiváló hasznát vehetni, hanem minden művelt ember sok érdekest fog benne találni. Nem is volna szabad hiányoznia egy művelt magyar család könyvtárából sem, amire persze a mai kor áramlataiban legtávolabbról sem lehet számítani. A most megjelent kilencedik füzetben »meghaladás« az első és »kihiresít« az utolsó magyarázott szó. A vállalathoz kötési táblák is készültek, az első 85 krért rendelhető meg a kiadó Hornyánszky-féle akadémiai könyvkereskedéstől. Egy-egy füzet ára egy frt. - fel * A népszínház első népszínműi újdonsága a pályázaton száz aranynyal kitüntetett »Náni« lesz, e hó vége felé. Az első operette-újdonság, Offenbach »Párisi élet«-e, mely szeptember 11-én kerül bemutatóra, tulajdonkép csak felelevenítés, de most először a párisi eredetiből fordítva. Valószínűleg e darabban játsza utolsó új szerepét (Gabriellát) Pálmai Ilka asszony, amerikai útja előtt. Blaha Lujza asszony, ki ma lép fel először szabadsága után a jövő héten négyszer énekel az »Ingyenélők«-ben és »Eleven ördög«-ben. Makó Lajos, ki kilép a népszínház kötelékéből és Szegedre megy igazgatónak, kedden és szerdán búcsúzik el a színház közönségétől, mely előtt két évig szerepelt. Két legjobb népszínházi új szerepében, mint Kaldas a »Szép Heléná«ban és Chateau Gibus őrnagy a »Nebántsvirág«-ban játszik utolsót. * Irodalmi előadások az egyetemen. A tudományegyetem idei téli félévében a következő irodalmi előadások lesznek: A magyar irodalomból: »A XVI. század magyar költői beszélyei« és »Katona József Bánk-bán«-ja Gyulai Páltól; »Aesthetika« és »Arany János hazafias költészete« Beöthy Zsolttól; »A magyar irodalom, kezdettől a XVII. századig« dr. Bodnár Zsigmond magántanártól; »A magyar költészet fejlődése az újabb korban« dr. Péterfy Jenő magántanártól. A német irodalomból: »Goethe élete és működése«, »A középkori német irodalom áttekintése«, »A német dráma a 19-dik században« Heinrich Gusztávtól. Egyéb irodalmakból: »Arab irodalom története,« dr. Hatala Pétertől, román nyelvi előadások Román Sándortól, »Foskola műveinek fejtegetése« Messi Antal rk. tanártól, »Puskin Onyegin«-rel »Az egyházi szláv nyelv hatása az orosz irodalmi nyelvre« dr. Asbóth Oszkár rk. tanártól, angol irodalmi előadások Patterson Arthurtól, Lewis Lajos és Egan James tanítóktól. Klasszika- filológiai előadások : »Plautus« és »A görög, latin és magyar rithmus elmélete«Ponori Thewrewk Emiltől;» A görög irodalom története«, »Görög mithologia«, »Szemelvények a görög lírikusokból« dr. Ábel Jenőtől. Művészeti és történelmi előadások: »A görög szobrászat története« (Phidiás kora), »Az olasz képírás története« dr. Pasteiner Gyulától; »Az őskeresztény kor műemlékei«, s »Építészeti emlékeink az Árpádházi királyok korából« dr. Czobor Bélától. »A 17-dik századbeli történeti kútfők ismertetése és bírálata dr. Horváth Árpádtól; történelmi előadások Salamon Ferenctől, dr Ballagi Aladártól, dr Marczali Henriktől, Márki Sándortól; földrajzi előadások dr. Lóczy Lajostól sat. * Pályázat színműíró színészeknek. Beniczky Ferenc intendáns kihirdette a néhai Rökk Szilárd által színműíró színészek részére kitűzött díjat. Négyezer forint kamatai fordítandók kétkét évben a budapesti nemzeti színházban tetszéssel adott oly eredeti színdarab jutalmazására, melyet vagy a színház tagja, vagy oly vidéki szereplő színész irt, ki az orsz. színész-egyesület tagja. Elsőbbségben részesül azonban a nemzeti színház tagja, valamint a jutalmazandó darabnak is a nemzeti színházban kell először adatnia. Az első határidő 1891. május elsejéig van kitűzve s az előadott darabokból egy drámabiráló bizottság jelöli ki a legjobbat. Ha esetleg nem találkoznék jutalomra méltó darab, a díj a következő jutalomhoz csatoltatik. A díjat osztatlanul egy színészíró kapja. Más pályadíjjal kitüntetett mű szintén pályázhat. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban: szept. 2-án »A tőr« és »Hármas szövetség«, 3-án »Utolsó levél«, 4-én »Constantin abbé«, 5-én »Csalódások«, 6-án »Velencei kalmár« új betanulással, 7-én »Clémenceau«, 8-án »Szigetvári vértanuk«.— A népszínházban: szept. 2-án »Az ingyenélők«, 3-án »Szép Heléna«, 4-én »Nebántsvirág«, 5-én »Eleven ördög«, 6-án »Az ingyenélők«, 7-én »A titkos csók«, 8-án »Ingyenélők.« — A budai színkörben: szept. 2-án »A rablók«, 3-án »A falu rossza«, 4-én »Angot asszony leánya« Tollagi Adolf jutalmául, 5-én »A rablók«, 6-án »A cigánybáró«, 7-én »Dunanan apó és fia utazása« sőt, ha az első ostoba gondolatot mondja ki, öt csepp kéksavval elpusztítana ? Szerencse lenne ez, mert akkor senki sem élné túl önmagát, mi a legnagyobb szerencsétlenség. Ezen eszmei kitérés után visszafordulok levelem elejéhez és üdvözletemhez azt a kérést csatolom, hogy legyen továbbra is jó barátom, miként én vagyok és önnek mindig leszek. — Mailáth. U. i. most még egy szivart szívok el, aztán aludni megyek. Jó éjt!« A szívélyes viszony a két férfiú között a távolban is fenállott, miként a következő levelek tanúsítják: »München, 1852. augusztus 8. Kedves Barátom ! Fogadja az ide mellékelt könyvet barátságom jeléül amig élek és ha már meghaltam, mint emlékét ama barátságnak, melyet hosszú éveken át tanúsított irántam. A következő kötetek is husvétig ki lesznek nyomva s én önnek mind megküldöm. Ha egyszer ecset és paletta helyett tollat és papírt vesz a kezébe. írjon nekem néhány kedves sort. Már január óta vagyok itt, s még sokáig, nagyon sokáig fogok itt maradni. Sokat dolgozom, a kormány a birodalmi levéltárt tudományos kutatás céljából megnyitotta előttem; mérhetlen kincseket tartalmaz ez, úgyhogy mathuzsálemi kor kell ahhoz, hogy az ember itt végezhessen. Egy író itt mégis ér valamit, míg Bécsben a művészetről és tudományról alig vesznek tudomást. Ha egyszer az az okos gondolata támadna, hogy nekem írni akar, akkor címezze a Maulik szállóházba. Reményem, mert kívánom, hogy ön egésséges és elégedett; az utóbbi sokkal nehezebb,, mint az előbbi. A következő kötettel írni fogok önnek az itteni művészi viszonyokról, most pedig e sorok vizsgálják meg az ön képességét, tudja-e a rossz írást kibetűzni. Ha jól átesik a dolgon, akkor köze- ? A mester sokáig nézte a fiatal apácát s végre önkéntelenül mondá: »Igazi részvéttel vagyok ön iránt!« Az agg nővér kérdőleg tekintett rá: »Nos igen, — mondá Amerling, — mert oly szép és fiatal és nincs férjnél.« De ez nem akart ám frivol éle lenni, hanem igazi részvétteljes sajnálkozás volt. A fiatal festőnemzedék nagyon érdekelte. Munkácsy »Krisztus Pilátus előtt,« Brozik »Husz János« és »Columbus a spanyol királyi pár előtt« című festményei nagy megelégedéssel töltötték el. »Örvendek — úgymond — hogy a művészetnek ilyen egésséges, szép, új nemzedéke támadt. Komponálni tudnak és hogyan festenek ezek a fiatal emberek!« Az ekkor már dúsgazdag Amerling gyöngéd módon támogatta szerény viszonyok közt élő kortársait, valamint számos fiatal művészt. Egyszer egy fiatal ember akarta megvizsgáltatni vele kísérleteit, mivel a művészi pályára lépett. Bámulattal, elragadtatással beszélt a mesterről mint művészről. Ez azonban félbeszakító: »Jól van, hagyja ezt, mert ha valami bolondot talál mondani, elrontja az egész jó benyomást!« . Említettem, hogy az Amerling kedélyes, vigasztalánál vendégkép gyakran megjelent gróf Mailáth János és leánya is. E magyar gróf jó hírnévnek örvendett, mint ki magyar meséket, verseket ültetett át németre, s irt történeti és szépirodalmi német műveket. Királynénkat menyasszony korában a magyar történelemre és nyelvre tanította, de aztán társadalmi állásának és méltóságának dacára önhibáján kívül nyomorba került, utoljára hiányzott a mindennapi kenyere is, s általa forrón szeretett leányával együtt a starnbergi tóba ölte magát, írói működésén kívül társaséleti tehetségeivel is kitűnt. Rendkívüli emlékező tehetséggel bírt. Például ha két kockával kétszázszor dobtak, képes volt az egész sorrendet a pontok száma szerint elmondani. Ha több szakos verset csak egyszer is hallott, el tudta mondani nemcsak sorrendben, hanem az utolsó szaktól visszafelé is. A kártya bűvészetét is nagyon értette és sokszor mulattató vele a társaságot. Mindenkor szívesen látott vendég volt az Amerling asztalánál is, hol az apró, sovány és mozgékony ember szellemes előadásaival mindig víg hangulatban tartotta a társaságot. Stereotyp panasza az volt, hogy nem tud egyszerre két könyvet olvasni, vagyis mindegyik szemével egyet. Amerling hagyatékában Mailáth János gróf néhány levelét találták meg s ezeket érdekesnek tartom fordításban közleni az Amerling életrajzi könyvéből. Az első igy hangzik : »Bécs, 1849. julius 18. a műteremben. Mivel ma névnapja van, méltányos, hogy a mai napot megünnepelje és színházba menjen. Szóbeli szerencsekívánataim helyett ezeket írásban hagyom itt. Adja meg önnek az ég a kedély nyugalmát, az élettel való megelégedést, művészi tevékenységet és elismerést, egésséget és egy szép szellemes leányt, aki önt szereti és megérti. Hogy azután az élet hosszú-e vagy rövid, az mindegy; sőt inkább, a művész ne éljen tovább, mint amíg él benne a művészi képesség, mert különben úgy jár, mintha a Hesperidák fája, mely arany gyümölcsöket termett, egyszerre a közönséges fák sorsára jutna és elhervadna. Nem volna-e jó, ha egy rémbiróságot állítanának fel, mely minden művészt, ha képessége megcsappant jeles műveket alkotni,minden irót, ha az első rossz könyvét írja, minden szépséget, ha az első ráncot kapja meg, minden éles