Fővárosi Lapok 1889. december (330-359. szám)
1889-12-01 / 330. szám
rülnek az asztalra s szárnyasok és vadak gőzölögnek a terjedelmes tálakban. Nagy esemény volt a Lavéne-családra nézve a saint-luigi kastély tulajdonosainak megvendégelése. Mennyi mindenféle kérdést intéznek majd Magdolna asszonyhoz a kútnál s mennyit beszélnek majd a faluban erről a gazdag lakomáról! Leültek az asztal mellé. A mennydörgés már enyészőben volt s a vihar elvonult. Vacsora után a vendégek eltávoztak. Az ég kiderült s a csillagok milói tündököltek. Hektor és Noélie szerettek volna ugyan még este a falusi bálban mulatni, de Preslené asszonynak a feje fájt s haza kellett térniök. A kastély úrnője megkérte a gazdát, kisérje el őket lámpájával, mert ő nagyon fél a bokroktól, szirtektől, de különösen a kígyóktól! Lavene gazda megindult elől, kezében lámpájával ; aztán az öreg asszonyság lépdelt az öreg dajkának a karjára támaszkodva. Noélie és Hektor zárták be a menetet, de az utóbbi, gyöngéden kifejtve karját a Noélieéből, halkan igy szólt: — Noélie, én nagyon szeretnék egy galoppot eltáncolni s a bálban maradok; anyánk mit sem fog erről tudni; el ne árulj. Az orvos úr lesz szives a helyemet nálad betölteni. S anélkül, hogy választ várt volna, a fiatal szeleburdi sietett vissza a táncosok közé, ama reményben, hogy majd udvarolhat Rózának, kinek a szépsége őt elbájolta. Marcel, kit egészen meghatott a boldogság, melyben őt Hektor részesítette, remegve nyújtotta a karját Noélienek. A leányka mit sem szólt, nehogy anyjának a gyanúját magára vonja s igy az egész társaság a saját gondolataival foglalkozva, folytatta útját. a kincssovár ember öt percnél tovább tartózkodik a roppant barlangban, elevenen ott leli sírját az aranyhalmazok közt, mert a bejárat becsukódik, mikor a fabriaci toronyóra az éj csöndjében a tizenkettőt elüti. A barlang három folyosóra van osztva, melyek mindenikében halmozva vannak a kincsek. Az elsőben a rézpénz áll garmadákban. »Ezt nagyon nehéz lenne innen elcipelni«, — Így gondolkozik az illető — »ha a második folyosóba megyek, több hasznom lesz belőle.« Oda siet s ezrével pillantja meg az ezüst pénzt s itt meg is állapodnék, ha a harmadik folyosóból kicsillogó arany nem csalogatná. »Gyorsan«, — gondolja magában, — »még csak nehány lépés, és szerencsémet megalapíthatom.« De a harang kalapácsa kérlelhetetlenül elüti a tizenkettőt, a Saint-Loup sziklájának ajtaja bezárul egy újabb áldozat előtt. Eme regének erkölcsi tanulságát, mely a vágyak korlátozására irányul, magukévá tették a környék emberei. Van Montpellier közelében is ily nevezetes szikla, melynek regéje, lényegében, a saint-loupi szikláétól nagyon keveset különbözik. Noélie kinyilatkoztatta Marcel előtt, mennyire szeretné őt ismét látni s bejárni vele e vadregényes helyeket. Abban állapodtak tehát meg, hogy visszatérnek oda a sziklához valamelyik nap hajnalán. A kedves leányka nagy felindulásban volt. A gyönyörű éjszaka, a környék nagyszerű szépsége s oly ifjúnak a társasága, a ki iránt őszinte vonzalmat érzett, szinte mámorba ejtette őt s elragadtatással szemlélte az éji tájképet. (Folyt. köv.) VIII. Templomi csönd uralkodott eleinte az utasok közt. Lavéne gazda úgy vélekedett, hogy az illendőség szabályai ellen vétene, ha ő szólalna meg először. Épen a Saint-Loup hegy aljához érkeztek, midőn a hold feljött, bágyadt világát vetve az óriási szirtekre. A Saint-Loup hegyéről különböző regék maradtak fenn a délvidéki népnél. Ezeknek egyikét beszélte el halkan Marcel Noélie kisasszonynak. Csillogó kincsek rejlenek az óriási szikla tövében. Van egy titkos ajtó, mely Szent János éjszakáján, éjfélkor minden halandó előtt megnyílik, ám, ha a két király, a német katonák dúlása, a törökök sarca, a kiemelkedő férfiak, köztük Werbőczy és Martinuzzi, az elvcserélő főurak, Gritti kalandok sivárgása mind egy sötét képben állnak előttünk s alig van fénypont. A sok ingadozás a szerzőt is megfélemlíté. Nincs határozott nézete s azt mondja : »Nekem a politikai jogosultságnak fölénye egészben véve a Ferdinanddal szövetkező párt részén állónak tetszik.« De a ki kort és embert rajzol, annak nem ilyen »úgy tetszik«-féle nézetének kell lenni. Mert Várday Pál érseket is az vitte hol ide, hol oda, hogy a jogosultság dolgában nem volt erős meggyőződése. Milyenek voltak akkor még a főpapok is : borzalom rá gondolni.Pető Ferenc özvegye megjelen az 1538-diki pozsonyi gyűlés előtt személyesen emelni panaszt Kecheti Márton püspök ellen, ki tőle árulás segélyével foglalta el Tátika várát s nem csak az ő sok drágaságát harácsolta el, hanem azokat a kincseket is, melyeket oda egyházak és családok biztonság kedvéért helyeztek el. Mennyi erőszakosság minden felé! I. Ferdinánd is becsukat főurakat, nem valami tényért, hanem mert gyanúsnak látszik az érzületük. És mégis van egy pont, a miben jobban álltunk akkor- erős magyar érzés uralkodott a slavoniai megyékben, melyek Szapolyay János királylyal tartottak s még latin felirataikban is sok magyar szót használtak. A horvát rendek azonban 1527-ben már Ausztriához való csatoltatásukat kérték, de nyolc év múlva, felmondták az engedelmességet Ferdinándnak, mivel »hű szolgálatukért semmi kegyet, semmi ígért jót nem vettek.« »A kuruc világ költészete«.-nek ismertetésében a szerzőnek azt a nézetét olvassuk, hogy e kor költői közt legkiválóbb egy labanc: gróf Koháry István füleki főkapitány, ki három évig volt Munkácson a Thököly Imre vasba vert rabja. De hogy a kurucoktól is eredt nem egy poetikus termék, (habár a nagy rész nem az), a szerző is idézetekkel ismeri el. »Széchenyi Pál kalocsai érsek« jellemrajza a történelmi társulatnál pályadijjal kitüntetett munka. A pálos-szerzet várfalvi perjele volt ez a régi jó főpap, mikor 34 éves korában pécsi püspök lett, de történelmi alakká csak később lett, midőn mint a király hive, de egyszersmind tősgyökeres jó magyar örökös béke-közbejáró volt Rákóczi Ferencnél, ki egy ízben »a hazának szeretetében támadt társa«-ként üdvözlé; de mint minden közvetítőnek, ki egymás ellen szenvedéllyel küzdő feleket óhajt közérdekben kiegyeztetni, a jó kalocsai érseknek is az a szomorú sorsa lett, hogy mind a két fél félreértette és gyanúsította, az udvariak meg akarták fosztatni titkos tanácsosi méltóságától, Rákóczi ónodi gyűlése pedig jószágainak elkobzására ítélte. Célját, hogy a hazának visszaszerezze az óhajtott békét, nem érhette el s fényében megtörve halt meg, egy évvel a szatmári békekötés előtt. A sok gonddal írt életrajznak igen érdekes mellékrészletei is vannak. Ilyen a párhuzam a Széchenyi Pál és a Széchenyi István szellemi tulajdonságai s nemes, de el nem érhetett politikai törekvései közt. Ilyen továbbá az a részletezés, mely szerint a kuruc világ idejében a bécsi angol követ és a londoni államférfiak mennyivel jobban ismerték a magyart, mint az osztrák kormányemberek. »Magyarország a nemzeti ébredés korszakában« e század elejéről jellemzi a bencés szerzetes Guzmics Izidor és Kazinczy Ferenc régi leveleit, azok kiváló íróit, az akkori gondolkodás és közélet számos vonásának föltüntetésével. »Alkotmányunk reformkorszakából« címmel a Wirkner Lajos udvari tanácsos »Élmények« című emlékirata van ismertetve, mely 1825-től 1852-ig sok új adattal járult e nagyban ébredő kor politikai történetéhez. Az ismertetés egyszersmind bírálat és sokszor cáfolat is, mert a »Metternich bizalmasa« igen aulikus szemüvegen nézte az időt és az embereket ; gr. Apponyi György kancellárt támogatta ama törekvésében is, hogy 1848 elején a pozsonyi országgyűlést feloszlassák, azt gondolva, hogy ezzel feltartóztathatják az idő rohamos folyását; de csak azt érték el, hogy a forradalom őt is, gróf Apponyit is, hazaárulókként száműzte, a győztessé vált reakciónak pedig nem kellett többé az ő szolgálatuk. E csalódás lett az ó-konzervatívok nemezise. Kívánságuk: a forradalom legyőzetése teljesült, de a forradalom utáni abszolút rendszer mitsem törődött velük. Ezért fordultak aztán erős gyűlölettel az erőszakos rend- 2447 Hazai irodalom, művészet. * Operaház. Braga Hermin asszony tegnap Margitot énekelte a »Faust«-ban, mely legjobban sikerült neki itteni bemutatói közül. Oly tiszta magyarsággal ejte ki a szöveget, mintha nem is Bécsből, hanem az Alföldről látogatott volna el Budapestre. Margitja nem különbözött sokat játékban a rendes Margitoktól, csakhogy közelebb járt a Goethe alakjához. Nem volt benne sok szenvedély, csak szenvedés, szerelme nem látszott emésztőnek, csak magát epesztőnek. A francia libretto és Gounod zenéje megengedi mind a két felfogást, az énekesnő válogathat bennük. Braga Hermin asszony a passzívabb részt választó, lehet, hogy mint gondolkodó művésznő ő is elhitte a német Goethe-rajongóknak, hogy Gounod és librettistái tönkre tették a remek tragédiát s igyekezett javítni a hibán. Pedig, szó a mi szó, azok a franciák igen ügyesen válogatták ki és alkalmazták szinte az eredeti összes motívumait, ha mindjárt kicsit szabadabb formában is. Braga Hermin asszony tehát epedő Margit volt, éneke pedig meglepő csengésű. »Carmen«-ben a sajátszerű felfogás és játék, Sieglindében az erős wagneri zene elterelték némileg a figyelmet hangjától, mely azok színgazdagsága mellett szinehagyottnak tetszett. Tegnap a fáradtság legkisebb jele nélkül uralkodott ének-szerepén és a zenekaron. A »thuléi király« balladáját drámai kifejezéssel, az ékszer áriát könnyedséggel és csínnal énekelte, a templomi jelenés önvádjának sötét színeket kölcsönzött s a börtönjelenésben sem hanyatlott, mert megindító volt. A nagy számú közönség sokat tapsolta és hívta ki. Eddigelég az egyetlen, ki az eddig hallott primadonna-jelöltekből komolyan számba jöhet s ha nem is lesz Wilméje, vagy Turellája operánknak, többet fog érni mint Reich Irma vagy Bellincioni kisasszonyok, mert magyar. A többi szereplők énekeltek már jobban is. Broulik Faustja kikent kifent, lagymatag gavallér volt; Ney Mefisztóján meglátszott, hogy hirtelenében állt elő vele, még emlékezete is cserben hagyta; Takács (Valentin) meg oly érthetetlenül harapta el a szókat és hangokat, hogy jóformán tönkre tette énekét. * A harmadik filharmóniai hangverseny két művész-vendége egyenesen Bécsből érkezik, hol a megelőző este fellépnek. Nálunk szerdán Savenhagen Bernát egyrészt mint zongoraművész, másrészt mint zeneszerző mutatja be magát, amennyiben Denis Agneska weimari kamara-énekesnő »Suleika« című énekjelenetét fogja előadni. Ezt a művet ugyanők mutatják be először Bécsben, a filharmonikusok hangversenyén. Stavenhagen azonkívül Liszt Ferenc nagy es-dúr zongoraversenyét fogja játszani. Zenekari számok lesznek: Götz Hermann »Tavaszi nyitány «-a (itt először) és Schumann c-dúr szimfóniája. * A műcsarnokból. Thoren Ottó özvegye a képzőművészeti társulathoz levelet intézett, melyben a magyar kormány és a társulat iránt hálás köszönetének ad kifejezést azért, hogy férje művei oly kitün tető elismerésben részesültek s azok közül kettőt a nemzeti muzeum számára megvettek. Gróf Csáky Albin közoktatásügyi miniszter a társulat javaslatára a Thoren-gyűjteményből még egy harmadik képnek, »A legelőn« című becses festménynek megvételét is elhatározta. Ugyane művésztől újabban dr. Farkas László is vásárolt egy festményt. A téli kiállításon a vásárlás mindinkább élénkül. Simony bécsi festőnek »Akadály az utón« című képét dr. A Faulkner angol utazó vette meg, Zanetti Józsefnek »A lagúnák fiai« című képét pedig Hegyessy Károly. Peske Gézának az egy forintos sorsolásra első nyereményül megvett »Torkos Matyi« című életképe oly tetszésben részesül, hogy megvétele óta a sorsjegyek nagyobb kelendőségnek örvendenek. * Az akadémia első, nyelv- és széptudományi osztálya holnap, december 2-án délután öt órakor szer ellen, de a melyet nem ők buktattak meg, hanem Deák Ferenc, ki mindig és minden izében erős magyar hazafi volt. Forma, stil és tartalmi tömörség tekintetében legszabatosabb munka e kötetben »Kemény Zsigmond« irodalmi jellemrajza. Tavalyi termék s látszik rajta a szerző írási képességének jelentékeny fejlődése. A nagy elméjű, eszmékben gazdag, ítéletében erős, írásban művész publicistát és regényírót úgy jellemzi, mint »Magyarország legnagyobb írójá«-t, ki tanulmány és az eszmék sokoldalúsága tekintetében messzetúlszárnyalja a magyar irodalom színvonalát. illl. Napóleon*-ban a megbukott és meghalt császárt veszi néhány lapon védelmébe ama szertelen vádak és szemrehányások ellenében, melyekkel a letiport hatalmasságot mindenfelé ócsárolták. Nem védi hibáit; tudja, hogy politikája bűnlajstrom volt, szakadatlan merénylet a francia nemzet szabadsága ellen, de egyszersmind erős, hatalmas egyéniségnek tartja, mint ki húsz évig tudott uralkodni egy szeszélyes és akaratos népen, mely az ő önkényuralmától a maga erejéből szabadulni nem tudott, vagy nem akart. . Még »A keleti válság s alkotmányosság«-ról írt történetpolitikai tanulmány s a Disraeli »Endymion« című regényének jellemzése vannak a kötetben, végül pedig jegyzetek, melyekben a szerző pontosan számot ad arról is, hogy különböző dolgozatai melyik lapban s folyóiratban jelentek meg először. A legnagyobb tanulmány, a »Dantesca«, nem jelent meg elébb sehol s igy ez a teljesen annak érdekével is bir. A címek maguk is mutatják, hogy a szerző mily tárgykörrel szeret irodalmilag foglalkozni. Jól választja tárgyait, gondosan tanulmányozza és kedvvel ir róluk. Ügyel a nyelvre is, bár néhol vét ellene, például »szabadjon«-t szeret írni s »Osztrák- és Magyarhon«-t említ, pedig nekünk a »hon« szó egyesegyedül a »Magyar«-hoz illik, mert minden egyéb föld (igy az osztrák is, mi ránk nézve nem hon, hanem ország. Máskülönben a tiszteletet kívántuk megadni a komoly irodalmi munkásságnak, midőn e gyűjteményt ily hosszasan ismertettük.*