Fővárosi Lapok, 1890. szeptember (27. évfolyam, 241-269. szám)

1890-09-16 / 255. szám

Kedd, 1890. szeptember 16. 255 szám. Huszonhetedik évfolyam. Szerkesztői iroda: JOL. atsaH&t jf ____ ^ mmm ama — ____ —______Előfizetések "■tope£ Ismeretk'tere | A Cf T T A TO Hirdetések Előfizetés, dij: ■ N V .OL Xjl%J lOj J/tJ IJJtV, a kiadóhivatalba .................................... mn HU w mmsm 9BE IP %■’:W NW n MBHH NSMKBn n ■■ (Budapest, ferenciek-ter*, ■**7*délre...................4 frt . , _ Athenaeum-épület) Er,..tómskr, SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ október—decemberi évnegyedére. Ez már hazai szépirodalmunk ez egyetlenegy napi közlönyének száznyolcadik évnegyede, melyre ezennel kiadjuk fölhívásunkat. Hosszú huszonhét év alatt a »Fővárosi Lapok« sokkal ismeretesebbé vált, semhogy hosszabban kellene a művelt olvasó közönség figyelmébe ajánlani. Folyvást a nemzeti műveltség, társadalmi haladás és jó ízlés érdekeit szolgálja; veterán jelesek és kiváló tollú fiatal erők közreműködésével értékes szépirodalmi olvasmányokat, nagy változatosságú tárcát s bő és élénk hírrovatokat nyújt. A szerkesztőség, melynek élén Vadnai Károly áll, folyvást igyekszik, hogy a művelt közönség ízléséhez méltólag tartsa fenn a lap színvonalát. Ennélfogva jogcímmel bir arra, hogy kérhesse az előfizetések mentál előbbi megújítását s egyszersmind szaporodását. A »Főv. Lapok« csinos kiállításáról és pontos szétküldéséről az »Athenaeum« gondoskodik. Előfizetési ár: évnegyedre 4 frt, félévre 8, egész évre 16 frt. A postautalványok és pénzes levelek e címre küldendők • »A Fővárosi Lapok kiadó hivatalának Budapest.« Talált pénz. (Víg elbeszélés.) Irta Murai Károly. (Folytatás.) — Na, Zsuzsi, ha elfogyott, hát akkor nem iszunk bort, hanem vizet. Úgy sem volt az a bor valami jó és kár volt értte a pénz. Félóra múlva Gergőék ott ültek a terített asztal mellett és ették a töpörtyűt, amely nem ízlett sehogy. A zsíros, íztelen, szőrszálas eledel egyáltalában nem felelt meg ízlésüknek és teljesen ellenkezett az eddigi vacsorákkal. Összenéztek, savanyú képet csináltak és úgy ropogtatták foghegygyel azt a legolcsóbb eledelt, ami a hentestől kikerül és ami jobban kívánja a bort, mint bárminő pecsenye, ha jó Zsírosan van is elkészítve. De hát bor sem volt és kénytelenek voltak megelégedni a vízvezetéki iszapos, zavaros vízzel. A vacsora után sehogy sem érezték jól magukat s úgy tetszett, hogy elrontották a gyomrukat alaposan. — Még ennél sem ettem rosszabbat soha — mondta az asszony. — Csak egy pohár bor volna legalább hozzá — szólt Gergő. — Reszeli a torkom és égeti a gyomrom. — Az enyimet is. Gergő közelebb hajolt a feleségéhez és úgy súgta neki a fülébe : — Majd kárpótoljuk később, mikor gazdag emberek leszünk. Az asszonyka mosolyogva intette vissza, hogy úgy lesz. Ám ha szépnek ígérkezett is a jövő, de igen gonosz volt az éjszaka. A nehéz, zsíros étel, amelyhez nem voltak szokva, megboszulta magát. Alig tudtak aludni s ha elszenderedtek, ijesztő álomképek bújtak elő. Olyanok, aminek a gyomrukat elrontott embereket szokták fölkeresni. Reggel fáradtan, ki nem aludva, szinte mámorosan keltek. — Azt hiszem — mondta az asszony — helyre hoz a jó kávé. A szövetkezetnek pompás teje van és nem sajnálom értte a pénzt. — Te — szólt Gergő — én azt mondom, hogy ezentúl olcsóbb tejet hozass. A feleség megértette a dolgot és akaratlanul is felsóhajtott. Hanem azért, Zsuzsi nagy boszúságára, a legolcsóbb tejből hozatott, úgy hogy a kávé alig volt megiható és épen nem nyújtott kárpótlást a vacsoráért. Gergő, mikor a hivatalba ment, rendesen be szokott térni a trafikba és megvette az az napra szükséges öt darab cuka szivart. Annyira ismerték már, hogy szótalanul, minden kérdezés nélkül kiszolgálták. Ezúttal is úgy történt. A trafikus elővette a kiválasztott, törzsvendégek számára való szivarokat és készült azokból bepakolni öt darabot. — Nem olyat kérek. — Milyet parancsol ? — Csak rövid szivart, a legolcsóbb fajtából. Rosszul kezd menni a dolgom és elhatároztam, hogy a legrosszabb szivarokat szívom. Le akarok szokni a dohányzásról és azt hiszem, ez lesz a legjobb módja. A trafikus szótalan kiszolgálta s többé nem tanúsította irányában azt a tiszteletet, amely addig dukált. Rövid szivaros embernek, pláne aki le is akar szokni a dohányzásról, az a tisztelet egészen fölösleges. « Gergő rágyújtott, fizetett és ment tovább. — Ezzel is tisztában vagyok. Itt is tudakozódhatnak az anyagi viszonyom után. A hivatalban, a kaszinózás ideje alatt, ő is ellenzékinek állt be. Panaszkodott a kis fizetés, a drágaság, meg a szegénység miatt. Semmiből sincs a szegény hivatalnoknak elég, csak a dologból meg az adósságból. Pedig hát ezelőtt Gergő nem igen panaszkodott s akárhányszor kifejezte abbeli nézetét, hogy kellő takarékossággal a fizetésből kényelmesen meg lehet élni. Mikor a villásreggelizés ideje elérkezett, azt mondta, neki nem kell. — Örülök ha ebédre jut s a cipőm meg tudom talpaltatni. Hanem azért szinte nyalta a szája szélét, mikor a többiek, a kiknek lyukas volt a cipőtalpuk, de a kik első sorba helyezték a gyomrot, jóízűen ettek. „Don Juan." (Az operaház mai megnyitása alkalmával.) Verőfényes szép délután volt, midőn a Három Oroszlánhoz címzett vendégfogadó előtt poros utazókocsi állott meg. A vendégfogadó tulajdonosa szolgálatkészen nyitotta ki a kocsi ajtaját s lesegítette a bent ülő kedves arcú hölgyet, kit egy harminc évesnek látszó, alacsony férfi követett víg dalt dúdolva. — Óh szent Nepomuk! — kiáltott föl örömteljes hangon a korcsma érdemes tulajdonosa, a mint a férfi parókás fejét megpillantotta. — Lehetséges ? Mozart úr ismét eljött Prágába ? — No, mondja csak barátom, nem vagyok én szavatartó ember ? — felelt Mozart mosolyogva. — Eljöttem ismét, hogy őszig itt maradjak. Elhoztam kedves nőmet is annak biztosítékául, hogy nem fogok olyan bolond dolgokat mívelni, mint tavaly ilyenkor. Az udvarias fogadós tiszteletteljesen meghajtotta magát a nő előtt s nagy pathoszszal kezdett az üdvözlő beszédhez : »Mélyen tisztelt Mozart asszonyság.« De tovább nem folytathatta, mert Mozart a szavába vágott: — Hagyja el, barátom, a hosszú bevezetést. Jobban fogunk mi annak örülni, ha kényelmes szobát nyittat nekünk terített asztallal s elküld valakit Guardasoni úrhoz, üdvözletem kiséretében bejelentvén neki megérkezésemet. Ezek után karját nyújtotta csinos feleségének s követte a vendéglőst új lakásába. Mozart megérkezte után néhány perc múlva fiatal, szép, feketeszemű férfi haladt el a vendéglő előtt s midőn ott a Mozart nevét hallotta említeni, sebesen rohant föl a lépcsőn s a Mozart szobájába érve, a nagy zeneköltő karjai közé rohant. — Az ördögbe, hogy megijesztettél, te szeleburdi! — mondá nevetve a mester. Azután nejéhez fordulva s a fiatal embert eléje tolva, a következő szavakkal mutatta be: •— Nos, hogy tetszik ez a fiatal ember neked, kedves feleségem ? Ez a mi Luigi Bassink. Ugyebár csinos egy gyerek ? — Maestro, — szólt Bassi büszke önérzettel, — ma este a gróf szerepét énekelem a »Figaró«-ban. — Nagyon örülök, — válaszolt Mozart önelégült hangon. — Nos és mit szólnak a prágaiak operámhoz ? — Legyen szerencsénk ma este a színházban és meg fogja látni a nagy hatást, melyet operája idéz elő. Tizenhat nap óta már tizenkétszer adták lankadatlan lelkesedés és a mi fő, telt ház mellett. Ma Antal szász herceg tiszteletére és kivonatára kerül színre. — Hohó! — mosolygott Mozart s halvány pir borította el sápadt arcát a Bassi beszédére. — És mit szól hozzá Strohbach ? — Ő mindig csak azt mondja, hogy a legnagyobb örömmel kezdenék éleiről, ha nem volna oly nehéz és fárasztó. Mozart önelégülten dörzsölte kezét s igy szólt nejéhez: — Látod kedves angyalom ? Mit mondtam én neked ? Nagyon jól tudtam én, hogy a prágaiak elfelejtetik velem bécsi kellemetlenségeimet. Nagyon szép a prágaiak rokonszenve művem iránt s ezért hálából, mert megértik zenémet, új dalművet írok számukra, a lehető legjobbat, amit tehetségem nyújthat. A kitűnő szöveg már kezeimben van: Lorenzo da Ponte barátom írta. Az egyes zenei részek már is kergetődznek az agyamban. Bassi barátom, neked van a főszerep szánva s az ördög téged igazán el fog vinni. Bassi természetesen többet akart tudni az uj dalműről, de Mozart hallgatott, mint a sír. Este elmentek a színházba, hol nagy lelkesedéssel fogadták a »Figaro lakodalma« zeneköltőjét. Színház után kedélyes vacsorára gyűltek össze Mozart tisztelői a Három Oroszlánban. Ott voltak a geniális Duschek, a szorgalmas, jó Strohbach és Guardasoni, az élelmes impresario, ki az estélyt rendezte. Később jöttek Bassi, Bondini, szép nejével és az eleven, szeretetreméltó Laporitti. Az estély kellemesen telt el víg poharazás és szellemes élcelődés közt. A pezsgőnél már oly magas fokra hágott a jókedv, hogy Mozart, — engedve a sok kérésnek, — oda ült a zongorához, legújabb dalművének egyes részleteit eljátszandó. A dalok eljátszása után Bassi így szólt a mesterhez : — Igen szépek, de rám nézve mégis jelentéktelenek. — Mit mondasz te, meggondolatlan fejű baritonista? — válaszolt nevetve Mozart. — Én úgy gndolm, hogy ezek a dalok minden nehézség nélkül énekelhetők s igen is egyszerűek. — Gondolod, barátom ? — És azért megteszed, drága mester, hogy számomra írsz bele egy nehéz, nagy áriát is, melylyel diadalt arathatok. — A világért se! Hogy ezek az áriák nem hosszúak, az igaz; de hogy nem nagyon rövidek, az is igaz. Olyanok, amilyeneknek lenniök kell a szöveg szerint. Hogy nagyon könnyen énekelhetők, azt tagadom. Az én véleményem szerint nagyon össze kell szednie magát annak, aki eléneklésekre vállalkozik. — Igazán, azt hiszed? — válaszolt Bassi nevetve. — Például, énekeld el ezt a dalt: »Fin dian dal vino.« E szavak után Mozart a zongorához ült s Bassi a mester háta mögött rákezdte gyors tempóban az említett dalt. — Lassan, lassan, fiatal barátom, — kiáltá Mozart nevetve s abba hagyta a zongorakiséretet. — Csak ne oly con furio tempóban hegyen-völgyön keresztül. Vagy nem tudod felfogni zenémet? Ahol én prestot írtam, ott nem óhajtom a pristissimót. És elfelejted, hogy mit jelent a forte és mit a piano ? Azután kérdelek, kedves barátom, ki énekli e dalt? Egy részeg kocsis vagy egy élveteg spanyol nemes ? Ugyan igyál egy pohár pezsgőt s azután kezd élőbről.