Fővárosi Lapok, 1890. november (27. évfolyam, 301-329. szám)
1890-11-01 / 301. szám
Csakhamar hallhatta a vicomte az úrnője után siető bamba szolgának a lépteit. Martine pillanat múlva eltűnt szeme elől. Másnap reggel, mikor a grófnő a vadcseresznyefa mellett haladt el, látta a szomorúan alácsüngő, tört gályát. Arca egyszerre elpirult. — Ő eljött! — gondolta a leányka. S az Echevanne által letört ágacska mindennap eltűnt s másnap újabb váltotta azt föl. Végre, Martine megkönyörült a fiatal emberen, közeledett a fához s letört egy gályát, a fiatal ember által letört ág mellett. Aztán, mintha megijedne eme cselekedetétől, félve, hogy meglátják, hirtelen tova vágtatott paripáján, egyenesen a kastély felé. Aznap Echevanne mint mindennap, elsétált a fához. Rögtön észrevette a grófnő által letört gályát. — Ideje is volt már! — sóhajtotta. — Hiszen már csaknem az egész fát lekopasztottam!.. IV. Martine még csecsemő korában elvesztette anyját. Egy erős, egésséges parasztasszony dajkálása mellett szabadon fejlődött a vidék üde levegőjén, mindaddig, míg atyja Orrét apátot nem adta mellé nevelőül, ki akkor került ki a papnevelő intézetből. A leánykának fegyelmet nem tűrő jelleme csakhamar sok gondot okozott a nevelőjének. Mig gyermekkorát élte Martine, atyja, kényére kedvére hagyta őt s koránt sem iparkodott mérsékelni ezt a szilaj természetet. Az apátra bízta a feladatot, hogy ezt az eszes, de szeszélyes leánykát oktassa és lelkét fejleszsze. Tizenöt éves koráig a világ ott végződött rá nézve, hol az élősövény a parkot bekeríti, meg az a kőfal, mely a kertet körülvette. Ünnep volt rá nézve, mikor Attignybe ment a misét hallgatni, gyásznapjai pedig azok, a melyeken az eső a kastélyban fogva tartotta. A fűben szökdécselés, dallamtalan énekek rögtönzése, ruhaszakítás a tüskék közt, hintázás a fák ágain, pintyőke-fészkek szétrombolása, lepkék után futkozás, hangyatelepeknek vízzel leöntése, — ezek voltak legkomolyabb foglalkozásai. Hála eme szabadságnak és testfejlesztésnek, a gyermek gyorsan növekedett. A gyönyörűen fejlődött, élénk, pajkos leányka úgy futkosott a réteken, meg a berkekben, mint valamely tündér vagy a szláv költészet aranyhajú villijei. Vasárnap a parasztok megálltak az után, hogy láthassák őt előttök elhaladni, fehér ruhájában, ragyogó, kedves, de pajkosságra valló szemmel, kacér mosolylyal üdvözölték." — Szeretném látni, — mondta egy öreg paraszt, — amint tyúkjaimnak gabnaaljat szórna. Mily szép kis gazdasszony válnék belőle! — Szép kis fehér orgonavirág ez, — szólt több költészettel egy fiatal ardenni legény. — A kisujja többet ér, mint az apjának egész teste. Ez a név : szép fehér orgonavirág, rajta maradt a leánykán. Nagyon rá illet az. Azonban, egyszer csak eljött az idő, mikor a szép fehér orgonavirág elfeledte játékait és bohó futkosásait. A park rigói, pintyei nem hallották többé csengő kacaját. Szalmakalapja nem akadt fenn többé a tüskebokrokon s a hangyák meg a fészkelő madárkák, azt képzelhették, hogy az aranykor érkezett el. Martine tizenhét éves volt. Midőn Attigny gróf észrevette, hogy a gyermek hajadonná serdült föl, a kastélyba hozatta Meurseauxné asszonyt, ki visszavonultságban élt bourgognei birtokán. Miután a gróf nem iparkodott megszerettetni magát leánya által, míg ez gyermek volt, nem tudta ennek a bizalmát megnyerni, mikor nagy leánynyá fejlődött. Szigorú, érdes modora visszariasztotta Martinet, kinél az ideges érzékenység nagyfokú volt. Ugyanakkor a gróf hirtelen korlátolta szabadságát, nem gondolva meg, hogy midőn ekkér elvonja tőle függetlenségét, megzavarja életének összhangját s szabad utat enged a vágynak, mely a léleknek legkedvesebb. Attigny gróf nem lévén ahhoz szokva, hogy ingerlékeny természetét mérsékelje, oly esztelen szigort tanúsított leánya iránt, melyet ez nem tudott elfelejteni. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. »Értesitő«-ben öt könyv ismertetése és bírálata van. Rudolf főherceg »Tizenöt nap a Dunán című művének magyar fordítása ; Kautz Gyula »A nemzetgazdaságtan rendszeré«-nek első kötete; Daday Jenő »A magyarországi myriopodák magánrajza«, Székely Béla »A párisi élet«-ből című kötete s Stourm »Le budget« című becses francia műve. * A Hubay-Popper-quartett tegnapi első kamarazenei estélyére, melylyel a tulajdonképeni hangverseny-idényt megnyitotta, a főváros előkelő zeneértő közönsége újra találkozott a redoute kis termében. A műsor iránt, melyen Beethoven két hervadhatatlan alkotása és egy fiatal hazai zeneszerző állott, méltán kiváló érdeklődés nyilvánult. Mikor a quartett-társaság tagjai: Hubay Jenő, Popper Dávid, Bloch J. és a hirtelen kisegítő Kunvald Antal államvasúti felügyelő, aki a megbetegedett Grünfeld Vilmos helyett átvette a mély hegedű szólamot, hogy az estélyt lehetővé tegye) megjelentek az emelvényen, a hallgatóság üdvözlő tapsai hangzottak fel. Először Jámbor Jenő vonósnégyesét mutatták be. Ez gonddal és zenei érzékkel dolgozod mű; mesterkéletlen szerzemény és thematikai kidolgozása csak imitt-amott válik terjengőssé. Szerzőjének (ki különben budapesti aljárásbíró) van egy-egy jobb gondolata, bár nem ment a reminiscenciáktól sem, melyet tetszős alakba öltöztet, de melegebb színezéssel jóval emelkednék a hatás. Tegnap a közönség az egyes tételek után, melyek közül a scherzet meg is ismételtették, a zeneszerzőt tapsaival az emelvényre szólította. A quartett-társaság kitűnő játékával mindent elkövetett, hogy az először bemutatott műnek megnyerje a hallgatók rokonszenvét. A műsor második száma Beethoven »Kreutzer-szonátájá«-ja volt. E legfinomabb szálakból oly mesterileg szőtt alkotást, mely érzelmi részével a kedélyt, eszmegazdagságával és mélységével az értelmet ejti foglyul, a zongorán Frankl- Joel asszony, bécsi kamaraművésznő, hegedűn pedig Hubay Jenő interpretálta. Frankl- Joel asszony előadása, technikája, felfogása, néhány önkényes tempótól eltekintve, továbbá ízlése valóban művészi. Briliáns skálájával csak Hubay pompás cantilenája és pizzicatoi vetélkedhettek. Ahogy az »andanta con variazione«-t játszották, bizonyára nem egyhamar fog tovaszállni hallgatóik emlékezetéből. Az előadóknak a legélénkebb tetszésnyilatkozat fejezte ki a közönség elismerését. Végül a quartetttársaság Beethoven c-dúr vonósnégyeséveljeleskedett, mely méltán rekeszte be az élvezetes első estélyt. * Filharmóniai hangversenyek. A filharmóniai társulat a téli hangverseny-idényben hat hangversenyt rendez a redoute nagytermében. E hangversenyeket november 19-én, december 3-án és 17-én, továbbá 1891. január 14-én és 28-án, továbbá febr. 18-án tartják. Az első hangverseny vendége Schrödter Frigyes, a bécsi udv. opera tenoristája lesz, ki Corneliusnak »Bagdadi borbély «jából egy áriát és Beethoven-féle dalokat énekel. Újdonságul Hubay Jenő »Virágregé«-jének három darabja kerül bemutatásra. A második hangverseny vendégei Stavenhagen és neje lesznek. Stavenhagen előadja Lisztes-dúr zongoraversenyét, Annának tesz vallomást és esküszik, hogy felhagy a hazug huszárszerelemmel. Anna hisz neki,mi nem, mert a szerző elfelejtett oly vonásokat vegyíteni Kálmán rajzába, melyek meggyőzhetnének arról, hogy legújabb szerelme valóban igaz.) Minden jóra fordul, Sárika és Pista együtt megszöknének, ha Zsuzsi asszony el nem fogja őket. A gyorsan lepergő és sok szálú cselekvény a friss dialogok tetszettek. Hívták mind a két felvonás után a szerzőt is, ki helyett azonban a rendező mondott köszönetet. Csupa alakítható szerep van a darabban, mit a szereplők ki is aknáztak. G. Csillag Teréz asszony kedves Annája, mint egy derült napsugár aranyozta be a Barkós ház nyugalmát. A két Barkós, ez a két kíméletes, lágyszívű és hevülő világfi pedig Gabányiban és Szigeti Imrében rátermett személyesítőkre akadt. Gabányi maszkjával már bejelenésekor derültséget keltett. — Gyenes és Benedek honvédhuszár-tisztjei az életből voltak ellesve, tapsoltak is nekik a nézőtéren ülő bajtársaik. Tolnainé asszony finnyás, együgyű versimádó leánykája; Vízvári gyanakvó férje; Helvey Laura asszony elegáns volt színésznője, Újházi ügyefogyott fel, papja, ki csak galibát okoz rosszul alkalmazott dikcióival, de azért a végén mégis mindenki neki köszön mindent. Vizváriné asszony nyers katonánéja sokszor nevettették meg a közönséget. Zilahi az éretlen poéta alakjával, melylyel pedig könnyű lett volna hatást elérnie, alig boldogult. Az újdonság előtt Augier szellemes dramolettje »Az utóirat« került színre, mely Nádai és Lánczi Ilka asszony évődő párbeszédeivel félórán át kellemesen szórakoztatta a színházat minden zugában megtöltő közönséget. — 2223 — * küldte Annát. Mint Hüpig gyáros neje időz jelenleg Tátra-Füreden. Anna már fölserdült, talán kérője is akadhat, a két nevelőapa elérkezettnek látja tehát az időt, hogy a leány helyzetét tisztázza. Majd örökbe fogadják, de előbb meg kell szerezni Hüpignétől a keresztlevelet. Egy pompás jelenetben kérik fel a tiszteletest, hogy járjon közbe Tátra-Füreden. Mind a két öreg szív fölmelegszik a visszaemlékezések alatt s mindegyik a másik szerencséjét emlegeti bus lemondással. Hanem a derék pap még el sem indult nehéz útjára, midőn Hüpig és neje betoppannak. Kálmán kapitánya, Berényi Pál (Gyenes), hogy a szökevények útját fedezze egy parasztasszonynyal más útra lovagolt ugyan, de a dánok nem mentek lépre s eljöttek a leányért. A két Barkós és Hüpigné találkozásán bizonyos elfogadás észlelhető. Mikor Hüpig megtudja, hogy kik Kálmán nagybátyjai s hogy szándéka komoly, már ő is szívesebben látja. A felvonást közderültség közt a kapitány zárja be, ki bosszúsam jó megmondani, hogy a »mámit« nem sikerült maga után csalnia. Midőn megpillantja, milyen szemrevaló menyecske ez a mámi, huszáros állásba feszít és nagyot vág szemével feléje. Miként az expozíció vázlatából kitetszik, a cselekvény több szálból szövődik. Kár, hogy a bonyolítás és kifejtés nem áll arányban a kezdet ügyessségével. A jelenetezés is gyönge. Egy parkra nyíló teremben játszik mind a két felvonás és a szereplők folyton ki s bejárnak; elmegy a ki végezte mondókáját, jó a kin a beszéd sora van. Némelykor szinte egymás sarkába lépnek s azt keresi a más, ki ép orra előtt indult el. De ezekért a fogyatékokért kapunk elég kárpótlást. A jól kigondolt és mindvégig figyelemmel kisért mese, a párbeszédek magyaros és kifejező volta, a jó magyar alakok s az az üde falusias légkör, mely a színpadról felénk árad, nem megvetendő * „Budapesti Szemle.“ Gyulai Pál folyóiratából megjelent a novemberi füzet. Értékes tartalma a következő: »Vámpolitikánk jövője.« Ma 11ekovits Sándortól; »Egy spanyol realista festő« (Velesquez) »rf« betűjegyű írótól »Angol és német közgazdaságtan« (első közlemény) Pikter Gyulától; »A régi Magyarország utolsó éveiben« Páffy Albert korrajzi becsű regényéből három fejezet, melyek egyike az 1848-diki francia forradalom első híreinek hatását festi. A »rabmadár« költemény Kozma Andortól; »Szelek között«, Burns költeménye. Lévay József faditásában ; »Francia angol és amerikai egyetemek,« Grósz Emiltől; »Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten,« (báró Wratislaw 1591-diki leírása hazánk dunai városairól, köztük Budáról,) közlője Szamota István. Az előnyök. Jó kedv a színpadon, víg cselekvény, huszár- s tréfák, leánycsinyek sat. oly derült hangulatot teremtettek a nézőtéren, hogy sokszor hangzott fel nevetés. A második felvonás új nyomokon indul. Hüpig titkon szenvedélyes lutrizó s egy czigányasszony jóslatán rágódva, kérdi Anna születési évét és napját. Ez szöget üt a két Barkós fejébe. Más-más mesét mondanak el neki, a tiszteletes is kétértelműen vigasztalja, úgy hogy végre Hüpig gyanakodni kezd nejére. Még egy meglepő fordulat: Anna apja nem más, mint Berényi (azelőtt Menner)],százados, anyja pedig a Barkós-család egy színésznővé lett tagja. Ezt a túlboldog századossal Hüpigné közli, kit az őszülő nőhódító rohammal akart meghódítani. Hüpig látja őket együtt suttogni, majd a kapitányt magánkívül elrohanni és utána iramodik. Kérdőre fogja vonni. De a boldog kapitány azzal rohan feléje: »Uram, én apa lettem s ezt nejének köszönhetem!« Persze Hüpig egész más értelmet tulajdonit ennek s egy rövid, félreértésekből szövődő párbeszéd, mely alatt folytonos volt a kacagás, még növeli gyanúját. A bejövő Barkósoktól kérdi, van-e pisztolyuk, kardjuk, mert valakit, ki becsületében gázolt, el kell tüntetnie a föld színéről. A két testvér magára gondol, szomorúan kezet fog és elmegy vívásban és céllövésben gyakorolni magát, hátha fegyverre kerül a dolog! Itt azonban megszakad a további fejlemény s az utolsó jelenetben már csak a tisztázott helyzetet látjuk. Ez a darab egységének rovására történik, de mert a közönség jól mulat rajta, ki nagyképűsködnék és vetné ezt nagyon a szerző szemére ? A meglepetések folytatódnak. Sárika és Pista, a versszavalás és rejtvényfejtés útján, no meg azért, mert Pista lapokba írogató költő, egymáshoz, közelednek. Sárika megénekeltetné magát, Pista boldog, hogy van ki megérti. Ilyen ábrándozás közt lepi meg őket Kálmán, aki már Annáért lángol. Lemond Sárikáról, aztán pedig