Fővárosi Lapok, 1891. május (28. évfolyam, 119-148. szám)
1891-05-23 / 140. szám
Szombat, 1891. május 23. 140. szám. Huszonnyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: ff" K Előfizetések %ndape8Sz. ATT A TUDIT T A Hirdetések Előfizetési fi if V H illl Jlj I 1 1 r% Jl %JJV a *4'é»r 101 V ■HlBI« HM HUH IMUBBI (Budapest, ferenciek-ter«, BejedeTM .__... 4 frt Athenaeum-épület) Egyes szám 6 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. küldendők. Szerelem és becsület. (Elbeszélés.) Irta Scossa Dezső. (Folytatás.) — Tehát nem taszítasz el magadtól ? Megbocsátasz ! Oh! minő jó vagy te Kálmán, s mily kevéssé érdemiem jóságodat, — ismételgette ő s kezemet csókolgatta. — Valóban jó voltam. Talán jobb, mint a minőnek lennem kellett volna. Más egyenesen a csábitón állott volna boszút. Én azonban hittem Elvira vallomásában s a nyomorultat olcsó diadalával futni hagytam. Mit tehettem volna egyebet ? Ha számonkérem, a dolog nyilvánossá válik s ki szenvedett volna általa inkább, mint nem? Azontúl pedig, hogyan kezdtem volna én ki azzal, aki életében sem csinált tán egyebet, mint lőtt és vívott. Ebben a küzdelemben kétségtelenül én húztam volna a rövidebbet, pedig én mindent kockáztattam, ő pedig semmit sem. Nem, nem gyávaság volt tőlem hallgatásom atyám, de eszély. Éreztem mi a polgárbecsület s piavci nyelvek martalékául nem akartam odavetni nőmet és nevemet. Baranday megcsóválta ősz fejét, de hallgatott. — Miért hagytam volna tovább vergődni Elvirát ? — folytatta Kálmán. — Felemeltem s letörültem arcáról a könyeket, kisimítottam homlokából beesett hajfürtéit s megcsókoltam égő ajakát, a mely sohasem tetszett kívánatosabbnak. Ön atyám, egészen természetesnek találta, mikor értesítettem Elvira jöveteléről és arról, hogy mindaddig otthon marad, amíg körülményeink rendezve nem lesznek. Magam is siettem ide, új állomásomra. Éppen kívánságaim és terveimnek megfelelőnek találtam azt. Kibéreltem ezt a szerény lakást és siettem a hurcolkodással. Könnyen ment, hiszen csak másfél órányira kellett mindent szállítani. Minden perc drága volt, mert szerettem volna már megkezdeni azt az új életet, amelyet képzeleteimben teremtettem. És míg a bútorokat felrendeztem a szobákban, amíg a kis folyosóra asztalt és székeket helyeztem s a falakat ismerős képeinkkel díszítettem fel, gondolataim ott tanyáztak Elviránál, a kinek egy szerelmes vőlegény stílusában, mindennap írtam. Ő is szorgalmasan irt nekem. Meg voltam nyugodva, hogy kedélyének elevensége, lelki nyugalma visszatért. Levelei erről tettek tanúságot s én láttam őt már gondos mindenttevésével szerény lakásunkban szorgoskodni, hallani véltem dalait odalenn a kiskertben, amelynek árnyas fái akkor levelüket hullatták ugyan, de nem új élet forrása-e a természet téli álma éppen úgy, amint a mi szivünkben is uj tavasz fakad az emésztő hideg fuvalom elmúltával, melyet a gonosz, a hideg világ fújt reá. Éppen három éve annak. Ki gondolta volna akkor, hogy ily hamar vége lesz mindennek! Kálmán megdörzsölte szemeit. Baranday méltóságosan és ünnepélyesen ült helyén, mintha ítéletet akarna mondani a fölött, amit hallott. A kis kocsibölcsőben a gyermek nyöszörgött. Kálmán felkelt és hozzásietett. Felvette és hordozni kezdte a szobában, míg a cselédleány be nem lépett, hogy felváltsa. Egy darabig néma csend állott be. Mindketten a gyermeket nézték és a szomszéd szobából átszűrődő világosságon merengtek el. VI. — Folytasd! — mondá Baranday azután, mikor a gyermek újra elaludt és megint magukra maradtak. Kálmán megremegett. Mintha csak érezte volna, hogy most kell a legnehezebbjén keresztülesnie. Hangja egészen ellágyult, csaknem siránkozóvá lett. — Elviráért magam mentem el. Tudj’isten miért, féltem hogy valamiért, ha N... en keresztül kell utaznia. Nem időztünk ott, csak pár óráig, amíg a vonat elindult. Elvira említést sem tett a múltakról, csapongó jó kedve volt s a fáradságot, a mivel a kocsin való utazás járt, semmibe sem véve, még maga sürgette továbbutazásunkat. Úgy mondta, nagyon kiváncsi úgy új lakhelyünkre, mint arra, hogyan rendeztem be otthonunkat. Tréfásan szállítottam alá várakozásait s kifiguráztam az itteni viszonyokat, ahol a kisváros szokása szerint, alig néhány kabátos ember él, azok is halálos ellenségeskedésben vannak. Estefelé volt már, mikor megérkeztünk, a harangszó lágyan rengve, már a határban üdvözölt bennünket, amint a vasúti kocsiból kitekintettünk. A ház külseje nem valami nagyon elégíté ki Elvirát, de a berendezéssel meg volt elégedve. — Ah! végre egyedül leszünk, ebben a kis hajlékban, nem úgy mint a város kaszárnyái között, ahol annyi kellemetlenséget szereznek az együttlakók — emlegette ő. — És mindjárt megcsinálta a beosztást is. Az udvaron álló nagy fa alá vittük le a folyosó asztalát s ott költöttük el az első vacsorát. Olyan idők következtek, amelyek telve voltak édes boldogsággal és megelégedéssel. Újra házasságunk első hónapjai tértek vissza s mi ölelkeztünk, csókolóztunk, mintha csak mézes heteinket élnénk, önnek, atyám, bolondosabbnál bolondosabb leveleket írva, mint valami rakoncátlan gyermekek, akik most kerülve ki az apai ház szárnyai alól, szabadságukat fitogtatják. Én, amint Elvirát észrevétlenül megfigyeltem, szinte szégyenlettem magamat, hogy benne való hitem és föltétlen bizalmam csak egy pillanatra is megingott. Arcán gondtalanság, báj és nőiesség ragyogott, nem látszott mást akarni, mint az én kényelmemet, nem keresett mást, mint az én kedvemet. És én, atyám beteljesülve láttam minden vágyamat, családi életünk olyanná alakult, aminőnek én álmodtam. Hiszen az a boldog család, amelynek dala van csak, de nincsen tragédiája. — És én úgy hozzászoktam ahhoz, hogy rólatok csak jót halljak — jegyezte meg Baranday. — Sokáig hallott jót felőlünk, mert a megkezdett életmód sokáig folyt a helyes irányban tovább. A tekintetes asszony. (Falusi életkép.) A dombon épült és jókarban tartott nemesi kúria széles, oszlopos tornácán, kényelmes karosszékbe helyezkedett el és hírlapot vett a kezébe a tekintetes asszony. Mert errefelé van még tekintetes asszony is. Az olvasás élvezetében nem igen gyakran részesül. Egész héten át rettenetesen el van foglalva a belső gazdasággal, mely egészen az ő vállára,nehezül. Az »öreg«-nek bőven kijut a szántás-vetésből odakünn a tagban s nem igen ér rá a belső aprólékos dolgokkal foglalkozni. De a magyar asszony azért felesége az urának, hogy a kenyérkeresés verejtékében is felesen osztozzék. Meg is látszik a jólét, nem csak beszélik. Tele a csűr, rajta mindennel s vendéglátáskor nem kell a szomszédba futni kölcsönért. Foly tehát a dolog egész héten, mint a parancsolat, csupán az egy vasárnapon van kivétel, amikor mindenki pihen a háznál. A cselédség táncba készül vagy eicét fut a széles utcán, vidám kacagásuk a tornácra hallatszik. Málika kisasszony a jegyzőékhez látogat ilyenkor, ott is fiatal lányok vannak a háznál. Az öreg ur a tiszteletessel politizál rettenetesen s kihúzódnak a nagy eperfa alá, hogy vitájukkal ne háborgassák a tekintetes asszonyt, kiről tudva levő, hogy vasárnap délután nagyon szereti, ha nyugton hagyják az olvasásában. Foly a harc az eperfa alatt s bizony szemmel látható szükség van arra a pihenőre, mit a poharak olykori kiürítése vesz igénybe. Az öreg urnak a »Nemzet« a kedves lapja ; szentirás az mind, a mi abban van, azt mondja: nincsen olyan tevékeny, olyan munkás, olyan előrelátó minisztériuma Európának, mint a miénk. Hol van egy második gr. Szapáry, Baross, Wekerle, gróf Csáky és Szilágyi Dezső! — Hát még ? A tiszteletes tök, mert különben közel állna a kipukkanáshoz. — Olvasná csak a »Nép zászló«-ját tekintetességed ! — Ezt a lapot küldik neki s abban van az igazság! — Mind Ausztriát nézi az valamennyi, eladják a nemzet legszentebb jogait, megfosztják a népet szabadságától. — Tyük, a teremburáját! mintha egy schulvereinos német, vagy »Tribuná«-s oláh beszélne tiszteletességedből ! Ezer ördög! így kihozni az embert a sodrából! Hát hol van nagyobb szabadsága, jóléte, igazsága a népnek, mint nálunk ? Bizony az a piros ürmös jó ilyenkor leöblinteni a méregtől kiszáradt torkot. A tekintetes asszony mosolyogva hallgatja a néha hozzáig is elható hangokat; tudja, hogy nem lesz nagyobb hullámvetés belőle. A politikai vitát rendesen a tartlin végzik, azzal a meggyőződéssel mind a két fél részéről, hogy végre tán sikerült a másikat meggyőzni nézeteinek napfénynél is tisztább igazságáról. Fönn csendesebben foly a dolog. A tekintetes asszony egész élvezettel bontja fel lapjait, melyeket a héten át e nevezetes napra gyűjtögetett. Ott van a »Lányok lapja«, ez a Málikáé, a »Magyar nők lapja« — várhat, leginkább szereti a »Képes Családi Lapok«-at. Ez egyet ad, az igaz, hetenként, de aztán minden van benne, ami csak kell az embernek. Regény, vers, kép, pletyka, divat s még egy kis kotyvadék is. Ez is jó az olyan asszonynak, ki nem szereti a fejét törni az ebéden, főzethet az újságból. Kinyitja hétfőn a lapot és olvassa: »Ebéd: levesbe vékony laska, hús, pityóka-körzettel, sóska-mártás, citrom-felfújt.« Ejnye, biz ezt újság nélkül is kitalálhatja akárki! A tekintetes asszony szépen kibontja lapját, fölvágja és első a tartalomjegyzék, amit elolvas. Regény Jókaitól. Hála istennek, ez már ember a lelkem ! Nem fut a többi után! El lehet olvasni minden szavát pirulás nélkül! A többi maholnap úgy ir, hogy az ember még önmagától is eltagadja, hogy olvasta legyen. Megromlott minden a mai világban! Bizony a minap nagyon megharagudott kedves lapjára s kicsinyke múlt, hogy vissza nem küldte a szerkesztőnek. Valakitől folyt éppen egy regény. A regényhős léha, könnyelmű ember s szépséges felesége mellett — uram bocsá’! — még szeretőket tart, az asszony is elvetemül a kúrián, s a legocsmányabb megtorláson jártatja az eszét. Hát ki hallott ilyent ? minő illetlenség. Mintha nem volna jó férj és türelmes feleség elég a világon, a kiről írni lehessen! Alig bírta eldugni leánya elől, a kinek bizony félti ártatlan lelkét a gonosz szótól! Kénytelen volt mindig gondosan kivagdalni a regényt belőle s leányának azt bizonyítgatni, hogy már néhány szám tiszta regény nélkül érkezett, mert hát ezek az újságírók sokat ígérnek, de keveset adnak. Erősen nagyot lélekzett, mikor vége szakadt az istentelen regénynek. A tekintetes asszony nem szereti az ilyen realizmust. Meg is írta mentsen a szerkesztőnek: »Kedves öcsém uram! Ha azt akarja, hogy tovább is jártassam az újságját, ne adjon attól az istentelen embertől semmit se többet. Azt se tudja az ember, hogyan duggassa a leánya elől! Mondja meg annak az úrnak, hogyha rosszat lát a világban, tartsa magának és ne hirdesse mindenki előtt világ csúfjára !« Remélni lehet, hogy használt a jó tanács! Költemény Temérdektől, elbeszélés Nagyvárady Mirától. Na ezeket szeretem! Ki is adja a rendeletet a hetes cselédnek. — Aztán senki se merjen háborgatni! A majorságot lássátok el ez egyszer nálam nélkül is, a melegágyat meg kell öntözni, a pipák el ne bódorogjanak ! Ügyeljetek mindenre, mert dolgom van! És olvas tiszta, romlatlan élvezettel. A kanyargás után ezalatt nagy port ver föl egy cammogva haladó négyes fogat. Mikor észreveszi, semmi méltatlankodás sem látszik az arcán. — A méksás asszonyok! — szól föl a hetes cseléd.