Fővárosi Lapok, 1891. június (28. évfolyam, 149-177. szám)

1891-06-01 / 149. szám

segélyzéséről szóló törvény szükségessé tévén az alap­szabályok módosítását, ezt egy rendkívüli közgyűlésre hagyták. Azt a hírt, hogy a dob­ utcai gyógyintézet helyett, mely szűk, külön rendelő­intézetet terveznek, éljenzéssel fogadták, s a két ifjú élet ért ismét véget önkeze által. G­y­ü­r­k­y S­á­n­d­o­r kölesdi születésű 21 éves or­vosnövendék tegnapra virradó éjjel zöldfa­ utcai la­kásán megmérgezte magát s reggelre halva találták ágyában. A fiatal­ember jómódú szülők gyermeke volt, apja Kölesden ismert nevű körorvos. Szolid, szorgalmas ifjúnak ismerték, szombaton este 1/210-kor hazatért és lefeküdt. A cseléd, ki reggelijét bevitte, látta eltorzult vonásait, de az előhívott rendőr és a mentők már csak a halált konstatálták. Semmi írás sem maradt utána, de azt hiszik, hogy szerelmi bú ölte meg, mert a napokban, hogy egy hölgyismerőse férjhez ment, nagyon elkeseredetten beszélt a ház­beliek előtt. Atyját táviratilag értesítették a szomorú esetről. A másik öngyilkos Reisz Győző 22 éves joghallgató, ki tegnap délben a rác­fürdő egyik ka­binjában halántékon lőtte magát. Mikor a lövésre befutottak hozzá, már halva volt. Kabinjában egy levelet találtak, mely öcscséhez Zsolnára van intézve. Holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállí­tották. Öngyilkosságának oka ismeretlen. * Rövid hírek. A közoktatásügyi miniszter kö­szönetet nyilvánított a brassói bánya- és kohórészvény­­egyletnek, mely a petrozsényi iparostanulók iskolájának a folyó tanévi költségekre ötven forintot ajándékozott. — Az időjelző intézetek jóslása szerint a legközelebbi napokra meleg, derült időjárás várható, déli szelekkel s helyenként zivatarokkal. — A magyar katholikus nö­vendékpapok diszes albumot küldenek Rómába azzal a zarándokcsapattal, mely Szent Alajos emlékünnepén megy az örökvárosba; az albumot aquarell-festmény s a magyar és a pápai címerek ékítik. — A magyar lovaregylet számára Blaas, a jeles lófestő, lefesti a báró Jichtritz Zsigmond »Akhiles II.« nevű lovát, a bécsi Derby díj nyertesét. — A budapesti fogorvosok majdnem mindannyian együtt voltak a banketen, me­lyet dr. Vidéky Ferenc negyedszázados jubileumára rendeztek, melegen üdvözölve a jubilánst. — Ked­vező eredményről számoltak be a bihari helyi érdekű vasutak közgyűlésén, melyet Budapesten Tisza István elnöklete alatt tartottak meg: a tiszta jövedelem 75,542 frt volt s az elsőbbségi kötvényekre hetedfél frtnyi osztalék jut.­­ Budapesten a múlt héten élve született 344 gyermek, meghalt 289 személy, tehát 55 volt a születési többlet.­­ A bajnok­ utcai iskolában Jus­tus R. tartalékos katona-alorvos, huszonhárom éves fiatal­ember, nagy botrányt okozott, kivont karddal rontva rá egyik ősz, érdemes tanítóra, kinek valami összekoccanása volt az alorvos nővérével, a­ki ugyanott tanítónő , az iskolaszék lépéseket tesz, hogy az iskolai helyiségben elkövetett merénylet megtoroltassék. — A villámvasuti vállalat nem fogadta el a feltételeket, melyeket a főváros a vonalak egységesítése ügyében kikötött. Vidék. ** A zágrábi érseki szék betöltése állítólag már megtörtént. Zágrábban az a hír, hogy dr. Stad­ler szerajevói érseket nevezték ki. Stadler horvát születésű s azelőtt a zágrábi egyetemen tanított. Politikai tekintetben indifferens ember,hanem nagyon buzgó pap. Szerajevóban abban a hírben áll, hogy túlságos buzgalommal térítget. ** A pozsonyi irgalmasrendiek kolostorából kilépett nyolc növendékpap után már csak egy ma­radt benn. Ez mindenesetre feltűnő jelenség s csak a Rómából erőltetetett szigorúbb kolostori élettel függ­het össze. Füzy Szaniszló magyarországi tartományi főnök már úgy is szigorúbban fogta a rend szabályait, a­minek következtében mindig kevesebb lett a növen­dékpapok száma és még azok közül is sokan kiléptek a próba­év letelte után. Rómából mind a mellett sür­gették a még szigorúbb rendszabályokat. Füzy Sza­niszló már tavaly értekezett ez ügyben a rend ittjárt generálisával, Gasser Cassianussal, a tervezett re­form keresztülvihetetlen voltáról igyekezvén őt meg­győzni. De hiába. A regulákat mindig szigorúbban kellett alkalmazni és utóvégre a szigorúbb fogadal­mat is kívánták. Maga Fuzy tartományi főnök is el­ismeri, hogy az ifjakat csak az a félelem vihette a ki­lépésre, hogy a fogadalom letelte után még szigorúbb szabályokat alkalmaznának, melyeknek semmikép sem akarták magukat alávetni. ** Hymen. Szomorfalván Thuróczy Endre nyitrai földbirtokos és megyei tisztviselő je­gyet váltott Justh Albertine kisasszonynyal, Justh Árpád földbirtokos leányával. — Szentesen Ke­rekes István magyar államvasuti tisztviselő oltárhoz vezette Szeghy Anna kisasszonyt, Szeghy Zoltán le­ányát. — Oravicán Bibel János nőül vette Roller Vince vasutigazgató leányát Bécsből. — Hosszu-Peresztegen Eberhardt Antal posta- és távirdaigazgatósági tisztviselő holnap tartja es­küvőjét Kardos Vilma kisasszonnyal, Kardos József leányával. _________________________________ 1110 ** Tanári pályázatok. A közoktatásügyi mi­niszter több vidéki középiskolánál hirdet pályázatot tanári állomásokra. 1200 frt fizetés, 200 frt lakpénz és a szabályszerű ötödévi pótlék jár a kinevezendő rendes tanárnak. Betöltendő pedig a munkácsi áll. főgimnáziumnál a latin és magyar nyelvi, meg a latin és német nyelvi két tanári tanszék. A nagyváradi áll. főreáliskolánál a francia és magyar nyelvi tanszék. Végül a kassai főreáliskolánál az 500 frttal díjazandó torna-tanítói állomás. ** Halálozások. Selmecbányán közelebb elhunyt Tóth Gáspár­né szül. Caraba Janka asz­­szony, a városi tiszti ügyész neje, élete 39-dik évében. Temetése nagy részvét közt ment véghez. — V­i­s ■­ken meghalt özv. Géressy Lászlóné szül. Lugossy Julianna asszony, Géressy Kálmán debreceni főis­kolai tanár édes anyja, 77 éves korában. — Nagy- Mányán Szakmáry János esperes-plébános, széles körben tisztelt érdemes pap, élete 67-dik évében. — Kolozsvártt Plekker Róbertné szül. Szabel Ka­talin asszony, miniszteri nyug­­számtanácsos neje, 65 éves korában. — Komáromban szivszélhűdés következtében hirtelen meghalt Szarka Zsigmond, kit a megelőző napon választottak meg megyei máso­dik aljegyzőnek; 24 éves volt. ** Vidéki hírek. A felvinci kerületben holnap­után lesz a képviselőválasztás ; jelöltek Maurer Béla és Miksa Imre. — Bácsmegye s Zombor és Baja városok nagy küldöttséget indítanak Pécsre a király üdvözlésére ; a küldöttséget Sándor Béla főispán vezeti. — A nagy­­enyedi nőipar-kiállítás tiszta jövedelme meghaladja a hatszáz forintot, a mi az ottani viszonyok közt igen je­lentékeny eredmény. — Vasmegye alispánjává, hir szerint, dr. Károlyi Antal mostani főjegyzőt fogják megválasztani. — Nagyváradon a kereskedelmi és ipar­kamara tárgyalás nélkül utasította vissza az eszéki társkamara egy átiratát, mert ez németül volt írva. — Nógrád megye közgyűlése a közigazgatás államosítása elleni köriratokat egyszerűen tudomásul vette. — A szliácsi kerület egyik képviselőjének, Huszágh István­nak programmbeszédéről elterjedt hirt, mintha a pán­­szlávok kedvére beszélt volna, a jelen volt dr. Rippély Ede megcáfolja. — Tornyán, Csanádmegyében, már szin­tén mutatkoznak a munkásmozgalom jelei s közelébb egy csapat zajongva követelte a községi jegyzőtől, adja ki az írást, melyben a miniszter eltörölte a közmunkát, robotot és fölemelte a napszámot; erős csendőrcsapat akadályozta meg a komolyabb zavargást. Ausztriai h­írek. A bécsi lóversenyek tegnapi napja ismét nagy érdeklődés közt folyt le. Tegnap futtattak a 10,000 frtos Oaks-díjért. Az »Oaks« a jövő anyalo­vainak a »Derby«-je, melyet épen úgy mint a tulaj­­donképeni Derbyt, 2400 méter távolságon döntenek el. Fontos verseny ez a telivértenyésztésnél, mert ezt a versenyt ily távolságon csak olyan ló nyerheti el, mely a sebesség mellett kellő szívóssággal is bir. Az »Oaks« név (tölgyfák) onnan ragadt eme versenyre, hogy a múlt század egyik legtekintélyesebb angol sportsmanjének Epsom versenytere mellett emelkedő kastélyát nagyszerű tölgyfák környezték s ezektől nyerte az általa újonnan épített kastély is az »Oaks« nevet; a tulajdnos aztán az általa alapított versenyt szintén »Oaks«-nak nevezte el s e nevet átvette minden ország, a­hol hasonló jellegű versenyt futtat­nak. Angliában ez idén már 113 madszor futtatják, Magyarországon húsz év óta, Bécsben pedig négy év óta. Tegnap magyar ló nyerte el a 10,000 frtos díjat: a Blaskovich Ernő »Hősnő« je érkezett el­sőnek, erős küzdelem után, fejhosszal; második a Blaskovich »Felhő«-je lett, harmadik »Szitakötő.« A többi futamok közül a nyeretlenek versenyében (1000 frt) a gróf Hunyady Imre »Julius II«-ja, a Buzgó-versenyben (2000 frt), szintén a gróf Hunyady Imre »Wellfit«-je győzött. Az 1000 frtos handicap­­ban Capt. Violet »Ophelia«-ja, az 1000 frtos eladó­versenyben gróf Baworovsky » Weisheit«-ja érkezett elsőnek. Az 1000 frtos gátversenyben Dréher Antal »Rebekka«-ja félhosszal könnyen győzött. A bécsi nagy akadályverseny 5000 frtos díját pedig, melyért 6400 métert kellett futni, a gróf Kinsky Zdenko »Schönbrunn«-ja könnyen nyerte el a gróf Lamberg »Hadnagy«-a elől, mely húsz hosszal érkezett má­sodiknak. *** A krakói lengyel akadémia ünnepélyes közgyűlése számos külföldi akadémikus és nagy­számú díszes közönség jelenlétében folyt le. Megnyitó beszédet, a védnök Károly Lajos főherceg képvisele­tében, Dunajevski volt­ pénzügyminiszter mondott, kinek gr. Farnowski Szaniszló elnök felelt. Ugyanő tett jelentést az akadémia lefolyt évi működéséről, mire dr. Smolka főtitkár tartott előadást. Végül ki­hirdették az újon választott tagokat. *** Ausztriai hírek. A­burgban nagy udvari ebéd volt a világposta-kongresszus tagjai tiszteletére. — Ferenc Ferdinánd főherceg kanyaró-betegsége rendes le­folyású s nem ad okot semmi aggodalomra. — Molnár Hugó vezérkari ezredes, a felsőbb tüzérségi és hadmér­nöki tanfolyam tanára, a 9-dik tüzérezred parancsno­kává neveztetett és a harmadik osztályú vaskoronaren­­det kapta. — Gróf Kuefstein Károly, a külügyminisztéri­umban alkalmazott rendkívüli követ, belső titkos taná­csosi méltóságot kapott, báró Zwiedinek rendkívüli kö­vet pedig a Ferenc József-rend nagykeresztjét. — Pálmai Ilka legközelebb Prágába megy s tizennégyszer fog az ottani német színházban föllépni. — A cseh kiállításban történt verekedés miatt megkezdték, de aztán elhalasztották a tárgyalást; a tanuk nagyon ter­helően vallottak Czizek cseh szigorló orvos és Grzegr Prokop ellen. Külföld. *** A cári pár tegnap Moszkvában megláto­gatta a francia kiállítást, hol többi közt a francia követség egész személyzete fogadta. A Kremlben adott kihallgatásnál a városi hatóság főnöke a pol­gárság nevében köszönetet mondott a cárnak, hogy Szergiusz nagyherceget Moszkva főkormányzójává nevezte ki. A cári pár meglátogatta a székesegy­házat is. *** A jezsuiták kincse. Mesésnek tetsző hír kelt szárnyra Rio de Janeiróból. A San Antonio-erőd lebontásánál, a régi jezsuita­ kolostor pincéjében 112 megvasalt faládát találtak volna, melyekben hetven millió régi portugál arany feküdt bőrzsákokba varrva. Ez az V. János portugál királynak szánt brazíliai ajándék volt, melyet azonban az átadással megbízott jezsuiták visszatartottak, minek következtében ki is űzték őket Portugáliából és Brazíliából. *** A bűnös asszony zsebkendője. Algirben kényszermunkára ítélték el az am­­a­fezzai admi­nisztrátor nejét, Weisz asszonyt, a­ki férjét megmér­gezte. A nő kedvese, Rogues mérnök, letartóztatása­kor agyon­lőtte magát. A bűnös asszony már az ítélet kihirdetésekor jelente ki, hogy véget vet életének. Éppen ezért, mikor visszavezették a börtönbe, alapo­san megvizsgálták, még a haját is átfésülték. Éjjel zsebkendőjét kérte és egy pohár vizet hozatott magá­nak. Nemsokára görcsöket kapott és a gyors orvosi segély dacára meghalt. Konstatálták, hogy zseb­kendőjének szegélyében strychnin volt elrejtve és a bűnös asszony ezzel pusztítá el magát. *** Külföldi hírek. Bonnban érdekes okirato­kat találtak, melyek kétségtelennné teszik, hogy Beet­hoven flamandi eredetű volt. — Berlinből írják, hogy ott igen nagy pénzösszegeket helyeztek el oly kikötés­sel, hogy a visszafizetés arányban történjék. — Szófiában szombaton nagy ünnepélyességgel ülték meg Ferdinand fejedelem nevenapját.­­ A portugáli képviselőház, mely tegnapelőtt nyílt meg, kedvezően fogadta az uj kormány programmját s a többség biztosítva van. — Strakosch Sándor, a jeles recitator, a müncheni királyi zeneiskola tanára lett. — Milica orosz nagyhercegné, a montenegrói fejedelem leánya s Péter nagyherceg neje, aggasztóan beteg. — Herceg Hohenlohe elzászi kormányzó látogatást tett Friedrichsruhban Bismarck hercegnél. — Alimenda bibornok turini érsek tegnap Gren­ában meghalt. — Ír­ország lakossága az utóbbi tíz év alatt egy millió lélekkel apadt. — Aymes francia szenátor Párisban öngyilkossá lett, gyógyíthatatlan betegség miatt. Színházak és mulatságok. Nemzeti színház. Évi bér­. 131. sz. Havib.27.sz. Junius 1-én. Meszlényi A. k. a. föllépte: A tündérujjak. Színmű 5 felv. írták Seribe és Legouvé. Személyek: Lesneven grófné Felekiné Lesneven gróf, fia Egressy Tristán, a gróf fia Mihályi­ Berta Cs. Alszegi I. Helén Hegyesi M. Kerbmian Rich­ard Náday Menne vile Meszlényi A. Berny asszony Lánczi I. Penn­mar herceg Horváth Jozefine, Komorna Györgyné Corinne Keczeri I. Eszter J. Gaál I. Fiatal­ember Faludi Péter ) . , Magyari János ) Mátrai Kezdete fél 8 órakor. Műsor: Kedd: Jó falusiak. Szerda : A rendjel. Csütörtök : A krakói barátok. Péntek : Vicomte Letoriéres , Meszlényi Adrienne föllépte. Szombat: A megboldogult. Vasárnap : A cigány. Junius 1-én : Sötét titok. Látványos angol dráma, da­Népszínház. sokkal, 4 szakaszban, 10 kép­ben. Irta John Dougiags. Zené­jét szerzette E. Heiterer. Kezdete fél 8 órakor. Holnap ugyanez. Budai színkör. Junius 1-én : Szegény Jonathan. Operette 3 felv. írták Wittman Hugó és Bauer Gyula. Zenéjét szerzette Millöcker Károly. Személyek: Vandergold Németh Tripp Jonathan Kiss Qund­y Tóbiás Gyöngyi Catalucci Gireth Dry ander Kassai Harriet, unokah. Ledofski M. Nowalsky gróf Déri Arabella, húga Krecsányiné Holmes, ügyvéd Körmendi Billy Füredi Molly H.­Pauli M. Big Kantai T. Hunt Zöldi H. Grant Serlegi I. Francois, felügy. Szentes Kezdete 7 órakor. Műsor: Kedd : Hoffmann meséi. Szerda : Három pár cipő. Csütörtök: Királyfogás. Péntek : V. László. Szombat : Olivette lakodalma. du- Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. A kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi s nyomdai r. társulat betűivel. Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület.

Next