Fővárosi Lapok, 1891. október (28. évfolyam, 269-299. szám)

1891-10-09 / 277. szám

Péntek, 1891. október 9. 277. szám Huszonnyolcadik évfolyam Egyes szám 5 kr. A „Salon és Sport“ képes mellék­lettel együtt 15 kr.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. „SALON ÉS SPORT“ HETI MELLÉKLAPPAL Szerkesztői iroda: Budapast. ferenciek-tere 3 Előfizetési dij: 'Félévre 8 frt Negyedévre .....................4 frt Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Ath­enaeum-épü­let) küldendők. Előfizetési felhívásunkat a „Fővárosi La­pok“ október—decemberi évnegyedére, mely immár a 14-dik, ajánljuk az olvasóközönség figyelmébe, föl­kérve lapunk barátait annak szíves terjesztésére is. Napilapunknak — az eddigi ár mellett — jövőre va­sárnapi illusztrált melléklapja is lesz: »Salon és Sport« címmel. Az Athenaeum viszonozni kívánja ez áldozatkészségével a lapnak huszonnyolc évi állandó pártolását, remélve egyszersmind, hogy ezzel a napi­lap még széles­körű elterjedést nyer. A »Fővárosi Lapok«, a rovatok célszerűbb beosztása mellett, ezen­túl is, mint eddig, válogatott szépirodalmi olvasmá­nyokat, változatos tárgyú tárcákat, bő és eleven hír­rovatokat ad, visszatükrözve még a politika napi tör­téneteit is, de minden politizálás nélkül. A nemzeti műveltség, a köz- és társaséleti fejlődés és az irodalmi jó ízlés érdekeit szolgálja s jeles írók széles körének állandó támogatását bírja. Az előfizetési árak: év­negyedre 4, félévre 8, egész évre 16 frt. Minden elő­fizetés e címre küldendő: A »Fővárosi Lapok« ki­­adóhivatalának. ------------------­ Szent Agáta. (Elbeszélés.) G. Büttner Júliától. (Folytatás.) A cseh népdalok akkor véget értek s a zenete­remből többen átjöttek a japán szobába. Bara­nyai fölkelt a comtesse mellől s előzékenyen áten­gedte helyét az újonnan érkezőknek. Nemsokára egy öreg belső titkos tanácsossal, az öreg Ilmenfels bá­róval látta őt beszélni Hanna. Az öreg excellentiás tősgyökeres bécsi volt. Mint ember, nagyon közönséges, kit számba sem vet­tek volna, ha feje nem olyan, mint egy levéltár, mely­ben az előkelő és legfőbb családok minden új és régi története meg volt őrizve. És mert az öreg báró nem volt rossz ember, azért minden intim tudnivalókért nála kerestek fölvilágosítást. Hálából pedig a szolgá­latokért, háta mögött »privát discrét detektiv«-nek gúnyolták. Csak az az egyetlen hátránya volt e biztos forrásból való merítésnek, hogy az öreg titkos taná­csos semmit sem tudott titokban tartani s azt is el­mondta szivesen kérdetlenül is: ki miről és kikről tu­dakozódott nála. Baranyai azért előbb más családok után kérde­zősködött s csak mikor az által megzavarta az öreg ur kíváncsiságát és következtetéseit, tért át arra, a mit tudni akart. S midőn az öreg báró éppen egy er­délyi mágnás-család titkait tárgyalta oly intim rész­letességgel, hogy a belső cselédség sem tudhatta job­ban, akkor kérdé a fiatal gróf: — És ezekhez az erdélyi Héthársiakhoz nem rokon Tósághy Adámné vagy Antalné ? — Ah, Tósághy Adámné ? — csapott az uj ös­vényre a titkos tanácsos, — nem, nem rokon. Neki már nem is volt más rokona, csak Tósághy Endre. Az Párisban él. Mondani. Afféle fösvény­préda, mint a mostani fiatalemberek nagy része. De az öreg asz­­szony már meghalt. Azt tudja gróf, ugy­e ? — Nem, vagy igen. Úgy látszik hallottam. Milyen nő volt. — Nagyon kitűnő asszony volt, de merő szeren­csétlenségből állt az élete. Férje mindenét eltékozolta. Künn halt meg. Senki sem tudta hol, csak a felesége. Az érte ment és haza hozta holttestét. Noblesse ob­lige. Nem hagyhatta ott valami kórházi vagy talán még rosszabb temetőben. Leányát akkor már férjhez adta. — Leánya is volt ? — Volt. Szép asszonynak szép leánya, — ne­vetett az öreg excelentiás, mint valami ritka szelle­mességen ; — azt is erdélyi dróf vette el. Hogy is hívták? Várjon csak, kérem! Koltai. Igen, Koltai Elemér gróf. De azt nemsokára agyonlőtték párbaj­ban. Voronyecsko báró őrnagy. — Miért? — Semmiért. Koltai felesége Ischlben nem fogadta el Voronyecsko karját, mert az őrnagy ke­véssel előbb karon vezetett valami olyan nőt,­­ no, a­kivel nem szokás magát mutogatni. Illetlenség is volt tőle. Koltai aztán kihívta Voronyecskót. Ismer­tem azt is, most felső Magyarországban lakik. Elvette a kocsija leányát. Mert ott kellett hagynia a hadsere­get, a rokonai pedig kiüldözték Csehországból.­De — — És Koltai elesett a párbajban ? —szakította félbe az öreg bárót Baranyai, nehogy az elkalandoz­zon a mások történetében. — Megsebesült és annak következtében fél év múlva Nizzában meghalt s neje nemsokára követte. Szegény Amélie ! az az : Tósághy Adámné. No, mert én ismertem, mikor még fiatal leány volt, mikor Liszt Ferenc is rajongott érte, és »isteni Amélie«-nek ne­vezte el. Bizony, kár is volt, hogy Tósághyhoz ment nőül. De hát Adám testőr volt s akkor »egyenruhás Ado­­nisz«-nak hívták. Szegény »isteni Amélie!« Ki hitte volna akkor, hogy ilyen sorsa lesz, mikor annyiunkat igy — s az öreg ur karjával elutasító mozdula­tot tett. — Hol is lakott aztán, mikor férje elhagyta ? — Erdélyben egy özvegyi birtokon. Azt el nem prédálhatta az egyenruhás Adonisz . — gúnyolódott az öreg úr, még az ötven évvel azelőtti mellőzés ne­heztelésével. — Senkije sem maradt az öreg grófnőnek leánya után ? A titok. Ez a patak elcsacsogja, Elzümmögi méhe, bogár, Árulóm lesz a fa lombja, Kikiáltja dalos madár. Homlokomra föl van írva, Elolvassa ott mindenki, Velem száll a sötét sirba : Csak előtte titok, semmi! Gyöngyösy László: Az első magyar nyomda.­ ­ (Kováts S. János : »A könyvnyomtatás története Vasmegyé­­b­en,« 79 lap. Szombathely. Bertalanffy József betűivel. 1891.) (II.) A művelődés történetének egyik legérde­­kesb szakasza az, mely a könyvnyomtató intézetek fejlődéséről szól. Minden művelt ember szívesen olvas­hat erről a fejlődésről, mert a nyomda a betűk arsze­­nálja, mely a gondolatoknak, ismereteknek szárnyat ad. Kivált keletkezésük idején megannyi égő fáklya volt mindenik, az értelmi légkör homályában messzire vetve a világosság sugarait. Figyelemmel tartozunk tehát minden olyan dol­gozatnak, mely a nyomtató intézetek támadását és fejlődését tárgyalja s e figyelmet kívánjuk tanusitni ama füzet iránt is, mely Vas megye műveltségi törté­netéhez való jelentékeny járulék. Mivel pedig a leg­első igazi magyar nyomda egykor e megyében, Sár­várit keletkezett, az előttünk fekvő füzetnek nem csu­pán szűkebb körű­ helyi érdeke és értéke van. Termé­szetes, hogy a tárgyról, melyet fölkarolt, valami sok újat nem mondhat, mert számosan írtak már arról, de gondosan egybegyűjté az itt-ott elmondottakat, szaporítva újabbakkal és néhány ujjal is. A tudományok és művészetek újjá­születésének a renaissance-nak dicsősége, hogy a gondolatokat az­­ emberiség közkincsévé iparkodott tenni. De ezt a célt nem lehetett volna elérnie, ha Guttenberg 1440-ben föl nem találja a könyvnyomtatást. Ez után vált le­hetségessé az eszméket gyorsan és mindenfelé elter­jeszteni. Ez a vívmány lett a hitújításnak is leghatal­masabb fegyverévé. Nálunk a hitúj­ítási mozgalmak gyökereztették meg a sajtót, bár meghonosítása ko­rábbi eredetű. Mátyás királyé, a renaissance e lelkes barátjáé az érdem, hogy udvarába Olaszországból könyvnyo­­matot hozatott. Az ő megbízásából Geréb László bur ,­dai prépost és alkancellár hívta meg Budára Hess­­ Andrást, ki a magyar fővárosban 1472-ben települt le. Az ő sajtójának azonban csak egy latin nyelvű, de magyar történelmi tárgyú terméke ismeretes: a »Chro­­nicon Budense«. A mi egyebet nyomathatott, annak emléke is elveszett. Maga ez az első magyarországi sajtó is csak rövid ideig működött s megszűnte után hatvan esztendőn át nem volt hazánkban nyomtató intézet, mígnem a terjedő uj vallás meg nem gyöke­­reztette. Az első magyar reformátorok még mind Krakkóban voltak kénytelenek kinyomatni munkái­kat , igy Komjáthy Benedek az első magyar nyelvű könyvet: »Szent Pál apostol leveleit«-t 1533-ban; Ozorai Imre békési prédikátor a Krisztusról és Anti­­krisztusról irt hét vitázó iratot 1535-ben; Gálszécsi István pedig a magyar énekeskönyvet 1536-ban. Az első magyar könyvek közül Bécsben is jelent meg egy pár: Pesti Gábortól az új szövetség fordítása és Aesopus átültetett meséi 1536-ban s hatnyelvű szó­tára 1538-ban. Erdélyben előbb volt sajtó, mint nálunk. Nagy- Szebenben már 1529-ben működött egy kézi sajtó, s ennek megszűnése után 1533-ban Honterus János, az erdélyi száz hitterjesztő, Wittenbergből haza jövet állított föl egyet; támadt több is, de ezek nem adtak ki magyar nyelvű munkákat. Ekkor az első igazi ma­gyar nyomtató intézet az volt, melyet gróf Nádasdy Tamás 1537-ben Sárvárott állíttatott föl. Ez a főur, ki Bolognában és Rómában szerezte nagy műveltségét és a tudományok szeretetét, ama számos főúr közé tartozott, kik hamar csatlakoztak a hitújítás tanaihoz. Hogy e tanok a magyar nagyurak közt oly hamar elterjedtek, az két körülménynek tu­lajdonítható. Az első az, hogy a reformáció nem úgy lépett föl, mint új hit, hanem mint a megtisztított katholikus vallás, megtartva annak számos szertartá­sát. Továbbá abban az időben az ellenkirályok ver­sengése folyt és sem Szapolyai Jánosnak, sem I. Fer­­dinándnak nem állhatott érdekében, hogy híveiket az­­ uj valláshoz való szítás miatt üldözzék. Az országo­s gyűlésen hoztak ugyan szigorú törvényeket az új hit­­ követői ellen, de azokat nem hajtották végre. Úgy a­­ két király villongása, mint a török hódítás kedvező­leg hatottak a magyar protestantizmus gyors terje­désére. Nádasdy Tamás, Sárvár ura, Horvátország bánja, országbíró és később nádor, nem tartozott a köpenyegforgató nagyurak közé. Igaz, hogy egyszer ő is cserélt pártot, Szapolyai János királytól I. Ferdi­­nándhoz fordulva, de ezt nem önzésből cselekedte, hanem abbeli meggyőződésből, hogy a török igától csak a Habsburg-házzal való egyesülés útján szaba­dulhat meg a magyar. Nagy barátja volt a tudományoknak és tudó­soknak, a miért Melanchton is magasztaló levelet irt hozzá. A hazai művelődés előmozdítása nagyon a szi­vén feküdt. Mikor a Kanizsay-család utolsó dúsgazdag sar­ját , Kanizsay Orsolyát 1534-ben nőül vette s e férfi­ágon kihalt nemzetség nagybirtokait a magáéval egyesité, Sárvárott, (e Kanizsay-birtokon) nem csak a várat erősítette meg, hanem nagy iskolát is állított és nyomtató intézetet szerelt föl nagy költségen. Ott jelent meg az első nyomt­atott magyar könyv : Erdősi János magyar nyelvtana. E nyomdához kiválóan képzett vezetőt is szer­zett Abádi Benedekben, a ki Krakkóban, a legelső magyar könyvek kiadása helyén,szerezte szakavatott­­ságát, könyvkiállitási ízlését s mindent elkövetett, hogy csinosan és sajtó­hibák nélkül nyomasson; de sokáig ő sem maradt a sárvári nyomdánál, mert Wit­­tenbergbe ment hittant tanulni s 1544-ben haza térve, Nádasdy Tamás pártfogásából szegedi lelki­­pásztorrá lett. De az ő néhány évi sárvári működése is termékeny és hasznos volt, főleg a Sylvester János Uj Testamentomának gondos és elég gyors kinyoma­­tása által. A sárvári udvar akkor néhány évig hatalmas értelmi központja lett nagy területű vidéknek. Mint udvari pap a nagybirű és elm­éjű Dévai Biró Mátyás működött ottan, az iskola vezetője pedig (bár nem huzamos ideig) Erdősi János volt. Mind a kettő a magyar reformációnak kimagasló alakja, kik

Next