Fővárosi Lapok, 1891. december (28. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-03 / 332. szám
Csütörtök, 1891. december 3. 332. szám Huszonnyolcadik évfolyam, Szerkesztői iroda, Budapest, ferenciek-tere 3 Előfizetési dij: Félévre................................8 frt negyedévre .....................4 frt Egyes szám 5 kr. A „Salon és Sport“ képes melléklettel együtt 15 kr. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. „SALON ÉS SPORTHETI MELLÉKLAPPAL Előfizetések szintúgy mint Hirdetései a kiadóhivatalbe (Budapest, ferenciek-terv. Athenaeum-épület) küldendők. Lajos úr hangulatai. — Elbeszélés. — Vértesi Gyulától. (Folytatás.) Node hát, lehet, hogy ez csak azoknak a rágalma, akiknek Árpád úr szerelmi dolgokban »elébe vágtatott.« Ezért a műkifejezésért bocsánatot szokott kérni, valahányszor csak használja, de mint mondja, huszárönkéntes korában nagyon megszokta, s azóta nem tud róla leszokni. —Hja nassám, a katonaélet, különösen a lovassági, megszokatja az emberrel a lovaglási műszavak használatát. — Rossz nyelvek ezen önvallomását is odamódositják, hogy volt ugyan katona, de önkéntelenül s nem egy, hanem három évig, s ez idő alatt legfeljebb a borjúján lovagolhatott. De persze, ezt is csak azok fogták rá, akiknek a nagy dán Juan elébe vágtatott. .. .Honig Kálmán úr . . . . Kálmuska nagyot cuppantana a kezedre, s elpirulva utána tenné: Igenis, Honig Kálmán, nagysám szolgálatára, a »fekete kutya« cég beltagja, ketten vagyunk a mamával ......... Igenis ők ketten vannak a mamával. S míg a mama más téren szerez előnyös üzleti összeköttetéseket, addig a Kálmuska feladata minden táncmulatságon fáradhatatlanul robotolni, alacsonynyal, magassal, szőkével, barnával, vörössel, nagysámmal, kisasszonynyal — különbségtevés nélkül mindenkivel, akiből idővel kuncsaft lehet. És öregbíti is Kálmuska a kuncsaftok számát. Azaz hogy a legutolsó majálison megfeledkezett az ő igazi feladatáról. Szegény jámbor fülig szerelmes lett Zalai Bertába, s ha vele nem táncolhatott, mással sem táncolt. Bertának tetszett a dolog, hiszen tudod, hogy neki mindegy, akárkit bolondít el, csak legyen valaki — s megigértette Kálmán úrral, hogy csak vele táncol. Képzelheted a mama dühét, mikor ezt megtudta. Rögtön a nyakára akarta küldeni Zalainak a régi kifizetetlen számlákat és szegény fiú alig bírta elhárítani a Bertáékat fenyegető veszélyt. Utó-I végre is öngyilkossággal kezdett el fenyegetőzni, s mikor ez sem használt, kijelentette, hogy többé egy lépést sem fog táncolni senkivel sem. Ez aztán használt. Zsupp, hanem el kell dugnom a levelem. Jön a bácsi. A Lajos levelét hozta be elolvasni. Hétfőn jön a délutáni vonattal. Azt írja, hogy alig várja, hogy láthasson. Addig is csókolja százszor az ő kis Piroskáját. Te Izmud tépjél te is szét egy rózsát, úgy , mint én most, hogy igaz ő, amit ez a Lajos ír, hogy úgy gondolja-e,amint írja? Igaz, nem igaz — igaz, nem igaz — igaz. Jaj te, ha igaz lenne! Ha ez a csúnya, könynyelmü ember alig várná, hogy engem láthasson! Eb, dehogy várja. Csak frázis az nála! Emlékszel még Heinének arra a kis versére : Mint a ki nyári égbe bizva, Tengerre viszi könynyű csolnakát: Úgy jár, ki mosolygó szemedtől Megcsalva, szivét neked adja át. Mert változó a nyári szellő, S a lenge csolnak nem jár biztosan. Mert változó a te szeszélyed És akkor a szegény szív oda van ! Mit gondolsz Micu, passzol e ez ránk. Már hogy nem te reád meg én reám. Csakhogy én nem fogom ám tengerre vinni könynyű csolnakom..........százezer puszit küld Piroskád... III. És a kis Piroska. Az a csinos kis halvány leányka, aki olyan poétikusnak, olyan eszményinek tűnik fel most előtte, hogy reá gondol. A vonat közeledik Csontor felé, s a fiatal ember jókedvűen nézdegél az ismerős rétek felé, melyeken renden hever a sarju széna, s kedves, tiszta illatát mintegy üdvözletül küldi be az utasnak.... a kanyargó Zagyva fűzfás, árnyas partjai felé, — ahol is a hosszúkás ezüsthamvas levelű füzek mintha méltóságteljesen hajtogatnák lombkoszorújukat, s mintha mondanák: jól esik, hogy örvendsz látásunkon, isten hozott. Most a vonat majdnem egészen a hegy lábai alá kanyarodik be. A fiatal ember kihajlik az ablakon, s míg tele tüdővel szívja be a felé özönlő üdítő erdei levegőt, s tekintete belevesz az erdő zöldes-fekete sűrűibe, ide-oda kanyargó ösvényeibe — egyszerre csak két apró sárga virág száll feléje egy hatalmas vörös gyűrű-fa kinyíló gályáról. Az erdő üdvözölte régi jó pajtását, nagylelkűen elfeledve, hányszor fosztotta ki csicsergő kis lakóinak pelyhes fészkeit, hányszor sebezte meg sudár fái derekát, mindenféle szeszélyes alakú vonásokat farigcsálva azokra. Az ifjú férfinak is eszébe jutnak ezek a gyerekes kedvtelések — hiszen nem is olyan nagyon régi dolgok. Ott az egyik fán meg is villan a szeme előtt a belevésett két betű — ott is — ott is. Ők azok hűségesebben megőrizték a kedves neveket, mint az ő szíve. Azaz hogy most e pillanatban úgy érzi, mintha egy nevet mégis megőrzött volna: a Piroskáét. Hátha ezt a kis leányt, gyermekkori pajtását, igazán szereti? Nem úgy, mint a többieket, múló szeszélylyel, a percek kínálkozó élvéért vagy elrepülő szerelmes hangulatért. S csakugyan, mikor a perronon keblére öleli a hozzásimuló lányt , úgy érzi, hogy tiszta szerelem dobogtatja meg a szívét. Péter bácsi boldog mosolygással nézi a fiatalok ölelkezését. S mennél inkább elgondolja, hogy az szeretetük által emelkedtek társadalmunk legmagasabb polcaira, magasabbra a legcsillogóbb nevű született nemeseknél, magasabbra a trónoknál. Galilei, dacára minden üldöztetésének, uralkodott századán. Arago rohamosan emelkedett a francia tudományosság legfelsőbb rangjára, pedig ugyancsak bátortalanító megtámadásban részesültek legelső kísérletei. Lagrange, bár atyjának bukása sokat ártott neki, századának legelső mathematikusa lett. Könnyen kimutathatnék bármely hírneves csillagász élete történetéből az állhatatosan kitartó akaraterőt, mely egymás után döntötte le az útjában levő akadályokat. Sőt könnyen kimutathatnék ugyanezt minden más irányú nagyember életéből, aki önfeláldozó munkásságával a haladás tényezője s az emberiség hálájának méltó részese lett. Idézhetnék Kolumbus Kristófot, Ramus Pétert, Palssy Bernárdot, Shakespearet, D’Ahlembertet, Faradayt, Franklint, Voltairet, Rousseaut, Moliéret és a többieket, kik alacsony sorsból fölemelkedve, értelmiségük ügyes kormányzatával és idejük bölcs felhasználásával kimondhatatlanul többet tettek az emberiség jólétének emelésére, szellemi rendeltetésének öntudatra ébresztésére, mint a világ minden milliomosai összevéve. Milliomosokról lévén szó, anélkül, hogy kisebbíteni akarnék a gazdagság által kifejthető társadalmi előnyöket, ki kell mondanunk, hogy sok milliót fecséreltek el oktalanul, s inkább hátrányára a társadalomnak, melyben még ma is oly sok a fizikai és erkölcsi nyomor. Ha összehasonlítjuk a hangoztatott óriási vagyon hasznosságát a munkás tudósok hasznosságával, könnyen megállapítható ezeknek véghetetlenelsőbbsége. Ezek az emberiség igazi jóltevői, a világ valódi fejedelmei, valódi királyai. Ezek a munkás tudósok emeltek bennünket az állatiság fölébe; ezek szereztek érvényt az értelmi erőnek az Az ember egyéni értékéről. (Flammarion legújabb műve nyomán.*) Kopernikus egy lengyel pék fia volt, Tycis Brahé pedig, ki hírneves utódja a csillagászat történetében, ős nemesi dán családból származott. Neveltetésükben is nagy volt a különbség; az egyszerű pék buzgón taníttatta a fiát, kora ifjúságától kezdve, míg Brahé atyja nem gondolkodott, mint majd mindenik akkori nemes: fölöslegesnek, sőt rangján alulinak tartotta, hogy fia írni és olvasni megtanuljon, azt pedig, hogy latinra is tanítsák, határozottan megtagadta. És mégis mind a kettő korának legtudósabb és leghíresebb embere lett saját egyéni munkájával. A tudomány abban az időben (1500) koránt sem volt általános, mint ma, de akik érzékkel bírtak iránta és tudományosan kiképezték magukat, komolyabban mivelték, mint a mai kor emberei. Megjegyezhetjük itt, hogy a tudás értéke nem annyira annak terjedelmétől függ, mint ama jó szolgálattól, melyre felhasználni tudjuk. És ebből miként következik, hogy kevés pontos tudás hasznosabb értékesítéssel többet ér gyakorlati szempontból, mint a felületes ismeretek egész tárháza. Igaz, hogy a tudomány mai elterjedése mindennapi közkeletűséget nyert, de az is igaz, hogy felületessé és sekély tartalmúvá vált. Például: sohasem olvastak többet az emberek, mint ma ; de viszont a komoly tanulmányozás sohasem volt olyan felületes, mint korunkban. Ma gomba módra szaporodik azok száma, kik mindenhez értenek, de kevés azok száma, kik alaposan tudnak valamit. Helyesen mondja Smiles Sámuel a mai, még tudományos munkákat is olvasó emberekről, hogy A vonat gyors zakatolással szelte át a hosszú keskeny lankás síkságot, melynek két szélén zöldeskéken, meredeztek ég felé a Mátra hegylánc erdőtől koszorúzott csúcsai. Egyik kocsi ablakánál mosolygó arcú, élénk tekintetű fiatalember gyönyörködik a változatos hangulatú vidékben. Oh, milyen kedves dolog is az — gondolja magában — kiszabadulva a mindennapi munka unalmas járma alól, a füstös, rosz levegőjű Pestről, leutazni ebbe a kedves kis faluba, ahol vadvirágos rétek, árnyas erdők s mosolygós szeretet várnak reá. ama késekhez hasonlítanak, melyeknek szükséges pengéjükön kívül sok minden egyedük van, van reszelőjük, fűrészük, dugóhúzójuk, kesztyűgombolójuk, ollójuk, de mindez olyan kicsiben, hogy alig használhatók szükséges céljaikra. Ha valódi értelmi értékre akarunk szert tenni, olyan állandóan kitartó munkát kell végeznünk, mint a minőt őseink végeztek, mert a munka volt mindig és a munka lesz mindig a tudás egyedüli forrása. Sőt még ez az állandóan kitartó munka sem elégséges magában ; türelemmel be kell tudni várnunk a munka eredményeit is. Alapigazság: kiképeztetésünk soha sincs befejezve. »Aki mindig el van foglalva, — mondja Gray, a költő, — az mindig boldog.« Inkább kopjunk, mint rozsdásodjunk — tartja a cumberlandi érsek. A természettől nyert magasabb értelmiségben utóvégre is nincs több érdem, mint valamely gazdag örökség leírásában. A tudós anyagainak egyszerű leírása mégis csak különbözik valamiben a természeti észtől és bölcsességtől, mert az a munka gyümölcse, míg ez tisztán természeti adomány. És ha van is ennek az utóbbinak bizonyos reális értéke, sokszorozza azt a tudás által szerzett reális érték, mely folytonos szellemi munka gyümölcse. Ez adja meg az ember egyéni értékét, mert ez által lehetünk csak alapos, bátor és munkás harcosai tudományos törekvéseinknek. Ez által lett nagygyá, századának legelső tudósává, Kopernikus, az egyszerű lengyel pék fia. Newton e egy angol kisbirtokos fia volt Granthamból; Laplace paraszt kunyhóban született Honfleur mellett, Beaumonten-Auge-ban; Kepler német csapláros fia volt; Herschel pedig egy szegény zenészé, és mindezek a nagyemberek saját egyéni munkájuk által, helyes, ép érzékük, elmélkedésük és rend *) »Copérnie et le systéme du monde.« Camille Flammarion.