Fővárosi Lapok, 1892. október (29. évfolyam, 271-301. szám)
1892-10-09 / 279. szám
Vasárnap, 1892. október 9 279. szám Huszonkilencedik évfolyam . Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. Előfizetési dij: félévre ....... 8 írt Negyedévre ..................... frt Egyes szám 5 kr. „Salon és Sport“ képes melléklettel együtt le ki. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. „SALON ÉS SPORT" HETI M E L L É K L A P P A L Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-tere, Athenaeum-épüiet) küldendők. Előfizetési fölhívásunkat a „Fővárosi Lapok“ 118-dik évnegyedére ajánljuk az olvasó világ figyelmébe. A lap, mint eddig volt, ezentúl is a hazai művelődés, nemzeti szellem és jó ízlés tükre kíván lenni. Jeles irók széles köre támogatja folyvást. Van szombatonként képes melléklete is: a »Salon és Sport.« Az »Athenaeum« társulat a csinos kiállításról és pontos szétküldésről gondoskodik. Előfizetési ár: évnegyedre 4 forint, félévre 8, egész évre 16 frt. Utalványok és pénzes levelek igy címezendők: »A Fővárosi Lapok kiadó hivatalába, Budapest.« A vasfű. (Elbeszélés.) Irta báró Jósika Kálmán. Hét éve annak, hogy naprendszerünk legbájosabb kóborlója épp olyan közel kalandozott hozzánk, mint az idén, 1892 tavaszán. Akkor is olyan csábítólag pislantgatott felém. Nem csoda, ha rettenetesen rám jött az asztronomizálás. Hónom alá csaptam a százesztendőspappendeklis perspectivát, fölballagtam a budai Jánoshegy csücskére, kikerestem egy barátságos bokrot s a tövébe telepedtem le. Lestem, mikor süpped a nap sugárkévéje a láthatár mögé, s hogy kecses istenasszonykám a zöldes-lilaszinbe esteledő ég harangján kigyuladhasson s tubusomat rögtön neki szögezhessem. Néztem, bámultam, elmerengtem ragyogásán, törekedtem delejzetes összeköttetésbe kapcsolódni vele, hátha megszán és fölszív magához. Ez alatt a gyíkok keresztülkasul futkároztak rajtam. Az éjjeli lepkék perspectívám végén merészen bekukucskáltak, a számtalanfajtájú kisebb-nagyobb bogarak pedig szellős nyári ruhám bő kapuin be-beillantak alkalmatlankodni. De ime, az utolsó napsugár is eltűnik. Az ég elsötétül. A csillagok milliárdjai rendre fölcsillámlanak, mind jobban-jobban fényeskednek, mintha versenyezni akarnának a Vénuszszal. Végül érkeznek nesztelenül a nagy füles baglyok. Bizonyos távolságban sorba csücsülnek és lesik, hogy mi a gutát csinál égnek meredt perspectivám olyan sokáig. Az idő haladt s én annyira belemerültem az asztronómiába, hogy késő éjjelig bokrom mögött felejtkeztem. De hirtelen eszembe jutott, hogy szombat van. Távolban a toronyóra a rémes éjféli órát kezdte kongatni rezgő hangon, méltóságteljes taktusban. Nagyszerű! Hátha néhány ősi boszorkány, a fejem felett ellovagol söprűjén, kiabálva : »hess ide, hess oda, hu és bánat szállj tova.« A Gellérthegy nincs messze, ott tartják minden szombat éjjel a Belzebub lakodalmát. Vágyam azonban nem teljesült, boszorkányt hiába vártam. A helyett a távolban, a gályák között támadt valami gyanús nesz. Talán kísértetek! Annyira benne voltam misztikus hangulatban, hogy ezt sem bántam volna. Demily prózai meglepetés. Kakasgyufa sercegése és tompított emberi hangok hallatszottak. Talán elkésett kirándulók. No, de lehetnek olyan fajta úri egyének is, kik a zugligeti villáknak éjjelenkét elemelő látogatásokat tesznek. Okosabb lesz,ha meg sem mukkanok. Majd csak elhúzódnak. Bokrom mögött pár méternyi tisztás alkalmas pihenőnek kínálkozik. Még csak az kellene, hogy a gyanús éjjeli kóborlók odatelepedjenek. Tessék! már oda is telepedtek. A szellő kapadohány füstjét röpite az orromba és nem éppen kellemes meglepetésemre a következő eszmecserének lettem hivatlan tanúja. — Te Szarka! ma már csak neki vágunk ugye? — Sok a cseléd. — No, hallod, gyáva egy banda vagyunk ám mi, ha még ezt se merjük megkockáztatni. — Gyilkolni akarsz ? — Azt nem. Életemet még nem szándékom a hóhér kezébe szolgáltatni. Későbbre hagyom. — Márpedig gyilkolás nélkül a Bugári uram Wertheimeréhez nem férhetsz. — Hát gondolj ki akkor valami okosabbat. Azért vagy a kapitányunk. Csakhogy erre, mint látom, nem nagy a hajlandóságod. Ha valami nem megy könnyen, rögtön meghátrálsz. Én ezt a dilet- A nyitott kapu. Éjjel nappal nyitva állok, Vendéget én mindig várok, Hozza bármely óra. Barátság és kedv az élet! Megbecsüli a vendéget A hajlék lakója. Térjen be, ki csüggedt, fáradt, Jó szót itten mindig várhat, És bizalma megjó’. Ne nézze a lombos kertet, A terített asztal mellett Rózsabimbó szebb nő. És ha nyomták honfi-gondok : Kiderül a büszke homlok, Bátran zeng az »éljen!« Mindjárt szebb a haza dolga, A szív újra felkarolja, Áldozatra készen. Jöhet, mehet itt a vendég, Érkezőnek mondom : tessék ! Épen ő hiányzik. Nehezebb a távozónak ! Tán megérti búcsúszómat: Visszanéz sokáig. Olyan vagyok, mint a gazdám, Kitárom a keblem . . . aztán Mindenki barátom. A kit egyszer befogadtam És a kinek helyet adtam, Könnyen nem bocsátom. Dalmady Győző: A »Bon Marché «-iban. (Párisi tárca a divat köréből.) — Tehát a viszontlátásra asszonyom, holnap délelőtt a »Bon Marché«-ban. — A viszontlátásra. Nem hiszi, hogy csipke lesz a divat? — Csipke ? Aligha, én prémre gondolok. — Nos, majd elválik. Pár hét óta ez a párisi hölgyek legérdekesebb thémája. A divat nagy napja közeledett, falragaszok, hirdetések a legfeltűnőbb formában erre figyelmeztettek e napra s a lázas érdeklődés nőttön nőtt. Az uj őszi divat: csipke lesz-e vagy prém, selyem-e vagy színes posztó? S minő színű: sötét-e vagy világos? S minő fagon: magas-e vagy kissé kivágott, uszályos-e vagy rövid ? S mind e kérdésre a hirdetett nap megadta a választ! Páris hölgyvilága a magazinokat járta be e napon, ott tolongott, válogatott, élvezett, kritizált és vásárolt ezekben a csodás karavánszerájokban, a Bon Marche, Louvre és Printemps óriás épületeiben. Hozzám legközelebb a Bon Marche esik, oda vándoroltam tehát én is, hajtva tanulmányi szomjtól, vágyva az örök nőies megismerésére. Mikor ezer meg ezer nő egyazon dologra kiváncsi: váljon a kikiáltott új divat, melynek hatalma alól nem szabadít fel forradalom, illik-e majd az ő egyéniségéhez ? Minő látvány, itt az öröm mosolyának felvillanása, amott az ideges kétségé. Amint a nyugodt öntudat boldogságával arcán lép ki a kényelmes, tükrös próbaszobából ez a kacér szőke szépség, lázasan sietve a pénztárt körülrajongó tömeg felé. Vagy amint ez a kissé hízásnak induló, szép Éva az elárusító kisasszony megnyugtatásait fájdalmas kétséggel fogadva, kilép a szomszéd fülkéből, az uj divat csipkediszétől elkeserítve, mely sehogy sem akar ilteni termetéhez . . . minő változatos hullámzása az érdeknek, önzésnek, hiúságnak! A harmadik emelet bársonynyal bevont karFertőtlenítve fájára dőlve, a legremekebb látvány tárul szemeink elé. Sötét mozgó tömeg, színes áruk kábító symphoniája. Minő hangkhaosz, zsongó dallammá vegyülve, melyből egy-egy hangos kacaj, egy-egy bámuló felkiáltás, egy-egy gúnyos szó hangzik ki. Az ezeregyéj egy tündérmeséjét véljük átélni, elkábulva a perzsa szőnyegek, az afrikai tigris- és oroszlánbőrök, Khina és Japán csecsebecséi, India ezüst- és aranydrágaságai, a fényes gobelinek, a tündöklő porcellánok, a velencei tükrök, a gazdag toilettek, a szalonfölszerelések, a parfümök és illatos kenőcsök, a csipkék és szövetek, a kesztyűk és tollak, a függönyök és mennyezetes ágyak, a csinált virágok és drága festmények, a papirárok és divatos kalapok, az igaz és hamis gyémántok e csodálatos tündérvilágában. A fényűzés és életszükséglet minden eszköze, a legolcsóbb fajától a legpazarabb neméig fel van e vasalkotmányban halmozva, megtalálsz itt mindent, mindent, ami kényelmessé, széppé, kellemessé teszi az életet, ebben a neked szép, nekem rút árnyékvilágban. Belépve a jobboldali ajtón, egy teljes palotaberendezést vásárolhatsz e helyen s a baloldali kijáratnál akár százezer frankot fizethetsz, anélkül, hogy vásárlásod feltűnést keltene. A mai nap egyedül vagy egy millió frankot hoz össze a magazin háromszáz pénztárában s igy érthető csak meg, hogy évenként százezerötszáz millió franknyi forgalmat mutathat fel. * — Nem, nem asszonyom, kegyed nem jól okoskodott, nem prém lesz a divat! A csipke, a színes, csillogó brabanti csipke, fönnt a vállon, mélyen a karhajlásig, kacéran oda simulva a derékhez. A hosszú uszály helyett a rövidebb fajta fog uralkodni, talán nyűg volt a cipelése, vagy pusztán a változatosság imádása kapta fel? A széles selyemszallag fogja átkarolni a csípőt, hátul ügyes kokárdában egyesülve. Asszonyom, minő sikert fog aratni ebben a nehéznek látszó, de valójában pehelykönnyű selyemtoillettben! S ez az orosz prémsipka ? Mondja kérem, hogy lengyel s csapja kissé félre, igy, valóban minő kecses! Mit szólok ehhez a szines alsószoknyához? Hja divat, elég kacér, talán kissé nagyon is kirívó, de divat ő fenségének ki tud ellentállani? S hölgyem bájos mosolylyal távozik, elégedettem s a biztos siker reményében. Én meg vándorlok tovább, a csipkeözönből a garnitúrák tengerébe. Megfigyelem azt a fiatal jegyespárt, amint a mama műértő tanácsaira hallgatva válogatják össze az új, meleg, puha fészkük berendezését. A fiatal leányka álmatag tekintettel halad el a kék, piros, sárgamennyezetes bölcsők mellett s válogatni kezd a vőlegénye számára az íróasztalok, a kerevetek, dohányzóasztalkák, könyvszekrények, mosdók és üvegszekrények garmadája között. Amott egy angol hölgy a perzsa szőnyegek színeit mustrálgatja, kegyetlenül törve a francia nyelvet, míg az alkalmazott úr hűséges odaadással cáfolgatja érveit. De lenn, a földszint változatos ezerféleségei között, hogy hullámzik, bámul, vásárol és lop a tömeg. Lop ? Ez csúnya szó, udvariatlan és hazug. A modern tudomány szerint nincsenek már tolvajok, csak betegek, kik részben örökölték a bajt, vagy hirtelen elragadtatásban estek belé; az első csoport bűneiért a társadalom a felelős, az utóbbi, a kleptománia, többnyire gyógyítható baj és Bouchancur, a magazin alapítója, gondoskodott arról, hogy e betegeknek egy kis mellékhelyiség álljon rendelkezésükre, hol megvizsgálják őket és megfizettetik. Ez természetesen csak abban az esetben történik meg, ha a »titkos rendőrök« észreveszik a beteget, de a legtöbb esetben bizony nem, mert ennek a betegségnek az a jellege, hogy titkolni szeretik. Innét van az, hogy évenként vagy kétszázezer franknyi áru esik e betegségnek áldozatul. S ez a csodálatos khaosz a legfegyelmezettebb hadsereg felügyelete alatt áll. A magazin, alapítójának halála óta, a hivatalnokok birtokába ment át s ez a gárda természetesen féltékenyen őrzi, ápolja és neveli a maga érdekét. Micsoda egy roppant testület! Hat számunk 10 oldalra terjed.