Fővárosi Lapok, 1892. december (29. évfolyam, 332-361. szám)
1892-12-03 / 334. szám
Szombat, 1892. december 3 334. szám. Huszonkilencedik évfolyam. fővárosi T.APmr »■*«»■■ WUM a kiadóhivatalba Egyes szám 5 kr. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI MAPI KSZLÖNY. (Budapest, ferenciek-tera, „Salon és Sport“ képes . , Athenaeum-épület) melléklettel együtt 15 kr. „SALON ÉS SPORT“ HETI MELLÉKLAPPAL küldendők. Samaritana. (Elbeszélés.) Irta Fanghné Gyújtó Izabella. (Folytatás.) — Úgy van, Zinka leányom elmondta nekünk, hog'y ... hogy szándéka van önhöz férjhez menni, — viszonzá az apa. — A lefolyt jelenetből láthatta ön, uram, hogy gyermekeink nem úgy vannak nevelve, mint éppen kellene. . . Talán hiba ez tőlünk, de mi annyira szeretjük őket, hogy nem igen tudunk tőlük valamit megtagadni . . . — S mivel nincsenek helytelen kívánságaik, ugyan miért istennék ? — veté közbe a mama. — Zinka — bár módjában lett volna — évekig nem akart hallani a férjhezmenetelről mi nem erőltettük, de most ha akad olyan, aki tetszik neki, miért ellenkeznénk ? — Drága, jó anyám! — szólt, piruló arcát anyja keblére rejtve és kezét csókokkal boritva Zinka. — Úgy van, mi nem ellenezzük, — vette át a szót az apa s mintegy részt követelve az anyja iránt tanúsított gyöngédségből, nyujtá a leánya felé a kezét s vonta magához a leányt, aki szeretettel simult hozzá. — Igaz — folytatta egy sóhajjal — nekem végtelenül fáj csak a gondolata is, hogy leányomat a kezeimből ki kell adnom, de hát az lévén a nő rendeltetése, hogy férjhez menjen, ellenkezésre nincs jogom. Egyszer már közel voltam hozzá, hogy gyermekemtől elszakadjak s bár nagy fájdalom árán vásároltam meg a boldogságot, hogy ismét egészen a magaménak mondhassam, azért mégis hálát adtam az égnek, hogy visszaadta őt nekem. Azóta az én szellememben és okosságban folyton fejlődő, az érettebb korral hozzám mind jobban közeledő leányom, még közelebb forrott a szivemhez . . . tőle elszakadnom még nagyobb áldozatomba fog kerülni. ... De ha ő úgy akarja, ám legyen, áldásom kisérje választását! — Hanem — folytatta, miután leendő vejével kezet szorított s ez a mamához fordult, hogy ajkaihoz vonja annak a feléje nyújtott kezét — reméltem, s ön nem fog azon megütközni, ha én, a ki önt csakis lányom szava után ismerem, egy pár kérdést intézek önhöz állása, körülményei, a jövő felől, melylyel ön gyermekemet kínálja. Én egyszer már csalódtam s az ember a mai világban annyi mindennek van kitéve, hogy----— Hogy teljes joggal megkívánhatja tőlem, hogy nyíltan feltárjam ön előtt a kártyámat, — viszonzá Zoltán. — Legelőbb is, engedje meg, hogy arra emlékeztessem, hogy én nem kerestem a kedves leányával való megismerkedést és keleti származásomnál fogva kissé fatalista lévén, kénytelen vagyok az egész dologban valami végzetszerűséget látni, melynek ellenállhatatlan hatalma van felettem. A sors adta őt nekem — beszélt tovább, gyöngéden tekintve Zinkára, aki meleg bensőséggel viszonozta tekintetét , s én igyekezni fogok a drága ajándékot el nem szalasztani, hanem tehetségem szerint megbecsülni. Hogy kilétem iránt bizonyosságot akar ön, uram, azt egészen a maga rendén valónak találom, sőt azt az ajánlatot teszem, hogy kész vagyok mindaddig itt, Szinaiában maradni, migen személyesen, vagy mások által tudomást szerez magának felőle, hogy amit most itten elmondandó vagyok, igaz. — Helyes, ez igen szép, igen méltányos ajánlat öntől — hangoztatták úgy az apa, mint az anya. « — És ezennel várom a kérdéseket, melyekre felelnem kell. — Hogy ön magyar nemes, azt elmondta nekem a névjegyén látható címer és előnév. Mint polgári származású ember, a ki magát küzdötte fel, nem sokat adok az ilyen cifraságokra, de ha már megvannak, nem bánom, van miből bearanyozzam. — Bocsánat, de én gazdagságra nem aspirálok. Van annyim, hogy megélhetek s egy igényeimhez alkalmazkodó feleséget eltarthatok belőle. Ha Zinka több kényelemhez, nagyobb fényhez van szokva, mint a mennyit én nyújthatok neki és szülei módot nyújtanak neki, hogy azt megszerezze, az ellen nem lehet kifogásom. Ami a személyemet illeti, 26 éves vagyok, tanultam jogot, gazdaságot, s mivel egyetlen fia vagyok szüleimnek, az ősi birtok kezelésére szántam magamat. — Tehát gazda, a ki falun él, hm! — mond az apa. — S az én leányom éppen nem ért, nemhogy a falusi, de még a városi gazdasszonysághoz sem — tette hozzá a mama. — Mert soha sem engedtél vele foglalkoznom mama, — szólt közbe Zinka. — De ha szükségem lesz reá, majd megtanulom. A falusi életet pedig nagyon szeretem. Mindig olyan boldog vagyok, mikor pár hetet az Eliza nagynéném falusi kastélyában tölthetek ... a gyönyörű park ... a pompás fogatok, lovaglólovak ... a szép vidék ... a tágas termek .. . — Csakhogy az én lakom nem kastély, pompás termekkel, hanem egyszerű falusi lak, melynek egyik részében a szüleim is laknak. . . . — Kiknek talán még tudomásuk sincs az ön terveiről és még meg is tagadhatják. . . . — Oh, ettől nem félek. Ebben a részben én is olyan formán állok, mint az önök gyermekei, szegény öregeim aligha meg tudnának tőlem tagadni valamit. De visszatérve az én otthonomra, kertünk sem nevezhető parknak , a ház előtt van ugyan egy kis gyepes térség, néhány díszfával és virágcsoporttal, de a többi csak egy nagy gyümölcsösből, meg konyhakertből áll. A fogatok sem olyan fényesek, mint felteszem Bukarest korzóján s a házas lovak se nyernének talán a longchampsi futtatásoknál. Szegény ország a mienk nagyon, uram! — Aztán a gazdaság közül az asszonynak is kijut a teendőből; anyám, szegény, már kezd belefáradni és nem egyszer említette, hogy jól esne már, ha hoznék egy leányt neki, akivel gondját megossza. — De hát okvetlenül együtt kell önnek laknia a szüleivel? nem lehetne azon változtatni? Általánosan elismert dolog, hogy jobb a fiataloknak magukra lenni. — Hiszen van nekünk még egy más birtokunk is, melyen a házat lakhatóvá tenni, nem kerülne valami nagy fáradságba, csakhogy én azt hiszem, hogy „A Kapivár (Az akadémia 100 aranyos Teleki-díjával jutalmazott történeti vígjáték három felvonásban. Irta Gabányi Árpád. Első előadása a nemzeti színházban december 2-án.) (LB.) Gabányi új darabja abban a légkörbe visz, melyben a Jókai Mór :Erdély aranykoráéban mozgunk. Színpadon látunk jeleneteket Aporból, Csereiből. Apafit Mihály fejedelem és udvara, az egymással versenygő, a börtönnel hamar kész erdélyi urak világa tárul föl előttünk. Az akadémiai bírálat, a hibák kijelölése mellett, elismerőleg szólt a műről. Az ajánlott módosítások megtörténtek, a darab négy felvonásról háromra vonatott össze, egyes motívumok módosulást szenvedtek, de a siker csekélyebb volt, mint az akadémiai ajánlás sejteté. Lényeges baj, hogy egy birtok-eltulajdonítás, okirat-sikkasztással és egyéb furfanggal súlyosbítva egyik fő motívuma a cselekvénynek. Lehet, sőt valószínű, hogy úgy tett igen sok erdélyi főúr. Vígjátékialak azonban ilyen erőszakoskodó emberből mégsem igen alakítható. Pedig a darab elég jól indul. A Kapi-várba vezet, melynek tulajdonosa Kapi György (Újházi) három leánynyal van megáldva, kik nagyon szeretnének már férjhez menni; apjuk is odaadná őket szívesen, de kérő csak nem akad. Bóra leányasszony (Rákosi Szidi asszony) már koros is egy kicsit, de bár úgy eped a bózeni hegyi forrás után, melynek egy cseppjét a ki iszsza, ellenállhatatlan vonzerőt gyakorol mindenkire, mégis pártában vénül. Milyen öröm van a háznál, mikor kitudódik, hogy az ifjú Gyulay Ferenc (Horváth) jön leánynézőbe. Csakhogy az apja parancsából, a házhoz fogadott árva, Barcsai Judit (K. Hegyesi Mari asszony) kezét kéri. Nagy a csalódás e választás miatt, sőt nyílt csipkedésbe tör ki a családtagok közt. Mikor Gyulay megpillantja az épp belépő legifjabb Kapileányt, Máriát (Nagy Ibolyka k. a.), ő is sajnálja hirtelen leánykérését, mert szerelemre lobban a dacos kis leány iránt. Judit szíve is csak később vet lobbot. Előkerül Balassa Imre (Gyenes), a vár igazi tulajdonosa, kitől Kapi csak bérben tartó. A Magyarországból száműzött, nem szép, de víg és elmés ifjúnak megtetszik Judit, ennek ő is. A két ifjú és két leány szerelmi bujósdija elég érdeket keltő bevezetés. Eddig a közönség is jó hangulatban volt. Mulatott a sok leány a család apró bajain, a patriarchális régi magyar életrajzán és Balassa elég szerencsésen bevezetett, élénk beszédű alakján, az ötletes párbeszédén, melyhez Juditot magához hajlítja sat. Még egy jóizű jelenet következik: Kapi György és székely íródeákja, Pál Mózes (Vízvári) közt. Az utóbbi, gazdája parancsára, ellopta a császáriaktól szétdúlt dévényi Balassa-várból azt a bérletszerződési okmányt, melynek eltűnése Balassa jogigényeit illuzóriussá teszi, elüti birtokától. Kapi uram, kit Balassa megérkezése úgy is kihozott sodrából, nyersen fogadja, szinte kituszkolja a góbét, mikor pedig megtudja, mit hozott számára, majd hogy ölbe nem kapja, úgy becézgeti. A székely beszéde igen eredeti. De ami reá következik: az okmány elégetése, Balassa csúfos elűzése, (kinek Kapi még koldustarisznyát is akaszt nyakába) sokkal inkább gazcselekedetek, semhogy a nézőben derült hangulatot kelthetnének. Nagyon megcsappant is utána az érdeklődés és az elűzés végjelenete, Balassa fenyegetésével elűzte a vígjáték minden vidámságát. De a felvonás után, a főbb szereplőkkel együtt, a szerzőt is kihívták néhányszor. A második felvonás életképi tarkaság. Színhelye egy udvari mulatság Apafii fejedelemnél Gyula-Fehérvártt. A Kapi leányok (jelmezes alakok) szavalnak, aztán folyton változó jelenetekben megelevenedni látjuk az erdélyi memoire-irókat. Egyszer Apafit borozgat és adomázgat nyersen kedves embereivel ; aztán Bornemissza Anna érezteti hatalmát, főleg mikor a fejedelem a szép asszonyokra kacsintgat; most a francia követ (Egressy) maskarája és politizálása keveredik a mulatságba; majd Gyulay és Mária jutnak hozzá, hogy megváltják szerelmüket. Itt nagyon szétfoly a cselekvény és egy-egy sikerült epizód a főcselekvény rovására érvényesül. Ezt már az akadémiai bírálók is hibáztatták, pedig az udvari adomák olvasva hatásosabbak. Az álarcos vendégek közt van Balassa is, még pedig koldusi mezben. Tudja mindenkinek titkát (honnan ? azzal adós maradt a szerző), mond jót is, rosszat is mindenkinek, még a fejedelemnek is, aki boros fővel neki adná a Kapivárat, ha be nem rontana Kapi György és föl nem lármázná a társaságot, hogy Balassa 200 fegyveressel a mulatságban rejtőzik, mint az osztrák császár kéme. Balassa előlép, visszautasítja a gyanúsítást, de börtönbe hurcolják. Ismét nem vígjátéki felvonásvég, de legalább hatásos. A szereplőket és a szerzőt e felvonás után hívták ki legtöbbször. A harmadik felvonás Balassa börtöne. A foglyot a fejedelemasszony kíséretében és védelme alatt fölkeresi Judit. A két szerelmes szív végre szóhoz jut. Aztán Kapi György toporzékol és felolvassa a várfogságról szóló ítéletet Balassának. Majd bevetődik Pál Mózes, a székely íródeák és átadja Balassa okmányait, mert boszut akar állni Kapin, ki valamikor az ő apjával kegyetlenkedett. Most tudjuk meg, hogy Kapi hamisítványokat égetett el. Kapiék gőgje mindig nagyobb, már a fejedelemasszonynyal is packáznak, midőn Balassát a fejedelem elé viszik és ki. Fertőtlenítve!