Fővárosi Lapok 1893. március (60-89. szám)
1893-03-01 / 60. szám
Birike kisasszony. — Saját levelezőnktől. — Sátoralja-Ujhely novellába illő sajátságos typusú alakkal lett szegényebb. Birice kisasszony , akit különben bátran nevezhetének vala Ágota kisasszonynak is, lévén a rokonság a poéta alakja és az élő Biri kisasszony között szerfelett sok. — Most azonban beleunt az élettel meg a sorssal való véget érni nem akaró perpatvarba s szépen csendesen elment oda, ahol nem kell már jussokért perlekedni. Eredetileg ez az érdekes kisasszony saját, de sokak által kétségbe vont állitása szerint, nem is volt kisasszony, hanem asszony; csakhogy vőlegénye az oltár előtt szivgörcsöt kapott s meghalt. Ő pedig maradt kisasszony-özvegy, asszonynak! Fénytelen szemei még az utóbbi időkben is kikigyultak, ha ezt a dolgot mesélte. S annyiszor mondta ezt el, hogy utóvégre talán maga is elhitte, hogy való volt. Birike kisasszony igazi neve különben Pánczély Borbála. Ridiküljében szorongatott kétes hitelű okmányai szerint igazságos Mátyás király balkéztől való nejétől született (második fiának egyenes leszármazottja, tehát a nagy Hunyadiak sarja, királyi vér! — Midőn Mátyás király másodszor nősült, Beatrice egyenes kívánságára, a szegény csillagász-leánynak távozni kellett az országból. Szive alatt vitte a nagy király szerelmének második zálogát. Lengyelhonba vonult s ott töltötte gyászos életét. Fia született. Ez a fiú családot alapított s ennek egyetlen fia, hírét véve a magyar hazát végelpusztulással fenyegető török háborúnak, páncélba öltözötten résztvett a mohácsi csatában, ott el is esett, anélkül, hogy nevét tudták volna és mert páncélba volt öltözve, élve is, halva is csak Pánczély vitéznek nevezték. Ennek Lengyelhonban maradt akkor még csecsemő fia, visszaszármazott Magyarországra, s hős apja emlékére a Pánczély nevet vette fel, s e névnek viselője, e család leánya volt Biri kisasszony. Megesküdött ez adatok valódiságára, tehát hinnünk kell. Hogy előkelő gazdag család ivadéka volt, bizonyította a pankotai több ezer holdra menő puszta tulajdonjoga iránti családi perrel is, amelyben azonban sehogysem akartak ítéletet hozni. Most már szegény Biri kisasszony panaszt emelhet oda fenn, milyen a földi igazságszolgáltatás. — Pedig bizony ráfért volna valami ősiségi per megnyerése, mert a sors szűkmarokkal mérte ki részére az élet javait, s csak jó szívü emberek könyörületessége tartogatta nagy Mátyás ivadékában a lelket. Meg összekuszált gondolata agyának sok mindenféle rózsás és dicső képe. Az utolsó szava is az volt, hogy a címerteremben fordítsák meg a Pánczély-címert. Pedig legfeljebb a kopott viklerjét fordíthatták meg. L. J. kai, kik viszont nagyon jól találták magukat a fiatal emberekkel, így közeledtek a csoportok a Hadházyék lakása felé, mely dombon állván, látható volt a falu minden pontjáról, valamint hogy onnan is látni lehetett a falu minden pontját. Amint a közeledő fehér, piros, sárga, rózsaszín vagy fekete napernyők csoportjai a napsugáros légben fürödtek, s a ruhák fodrait vagy szalagjait csendes nyári szellő lengette. Itt is, amott is feltűnt egy ily élénk csoport, egyik másik találkozott is az után, mikor a férfi kalapok leröpültek a fejekről s a két csoport kezet fogni összegabalyodott, ismét rendbe szedte magát, de most már elkeveredve, és folytatta útját a Hadházyék kastélya felé. A Gugyeryék háza is dombon volt, onnan is be lehetett látni a faluba, a Hadházyék udvarába. Gugyery és Gugyeryné a verandán ülve, látták is a csoportosulásokat s amint a csoportok jobbról, balról a Hadházyék kúriája felé tartottak. Gugyery keservesen füstölt a hosszuszáru csibukból, Gugyeryné a szája szélét harapdálta, úgy mulatott. Mint két száműzött magánveréb magányos kalitban, úgy ült ott a két ember némán, nézve amint a közbirtokosok összejönnek, mulatni, társalogni mennek és ők nem mehetnek velük. Pedig hát közbirtokosok ők is. Mit vétettek a világ ellen, hogy ezenképen lenézi őket ? Mert hogy lenézi, annyit már tudtak. Hát most lenéztek a dombról ők is, de ez nem nyújtott nekik kárpótlást. Tele volt a szívük gombostűvel, a lelkük irigységgel. Epekedve, magukat gyötörve kellett látniok, amint a Hadházyék parkírozott udvarán, a gyepes után, virágos, bokros csalitok közt az érkező családok festői csoportozata egymást fölváltva, az épület nagy, szárnyas ajtaján belől el-eltünedezik. És ez a száműzött egypár ember nem szólt egymáshoz : a férj, mert nem mert, az asszony, mert még nem akart. Hallgatagon tűrték a sorsnak ezt a gúnyját, annak a bűnnek a büntetését, amely bűn őket idehozta, és most érezteti velük a megbolygatott társadalmi sorrend visszahatásának emésztő mérgét. De hát nem lesz ez mindig így, — gondolta az asszony és terveket forralt agyában. Jól éreztem, hogy megszorította kezét a méltóságos úr, és jól tudta, hogy ez a kézszorítás mit jelent. A férfitársadalomnak nincs kifogása ellene, már t. i. ő ellene. Hanem az asszonyok csinálják a ribilliót. íme a sejtelem valósulása. Hiszen előtte ez nem újság. Gondolt ő erre még mielőtt Borosnakra költöztek volna, megsúgta azt neki valami, hogy a borosnaki hölgyek szívesen nem látják. Hát most, mint valósult álom kezdett bontakozni a borosnaki csatározások térképe, amely csatározások az ő lelkében már előre jelezve voltak. Mind jobban és jobban visszaemlékezett az asszony ezekre a sejtelmekre, de a vállalkozástól nem riasztották vissza, sőt ingert adtak reá. — íme tehát benne vagyunk. A háború meg van üzenve: csatára föl! — Bátyám Gugyery, — hallatszott most az asszony szava, amely szót hallva bátyám Gugyery, végig futott hátán a hideg. — Ez a szó azt jelentette, amit a trombita harsogás vagy dobpergés szokott jelenteni, ütközet előtt. Hát a férj, aki ebben a tekintetben már öreg katona volt, kezdett szemébe nézni a halálnak. — Nos, bátyám, Guggery, — folytatá az asszony, — ám hogy vagy megelégedve a földesuraságoddal ? — Hiszen ez még semmi, — válaszolá az, vállat vonva. — Megköszönöm szépen, ha ez még semmi, és csak ezután következik a valami! Az lehet még a furcsa. — Egy ember még csak egy ember. Miért jöttünk mindjárt haza? Miért nem mentünk másokhoz is ? — Mert elég volt nekem ebből ennyi. Azért hogy én Gugyeryné vagyok, ne nézzen keresztül senki. — De már engem se! — kiálta Gugyeri. — Hát meg fogom mutatni ezeknek az úri dámáknak, hogy mind el fogom szeretni a férjeiket . . . Gugyeri alatt megmozdult a veranda. Karika szemei szétmeredtek, amint azokkal a feleségére bámult: vájjon nem tréfál-e ? És mikor az asszony kihívó, komoly arcát látta, neki vörösödött, kezét ökölbe szokta, s a Hadházyék lakása felé fordulva megrázta öklét: — Akkor én meg a feleségeiket! Az asszony nem kacagott föl, hanem egész hősnői elszántsággal nyújta oda jobbját. — Kezet rá! . . . (Folyt. köv.) * — 505 — A hol az Arany-szobor készül. (Beschorner ércöntője.) A magyar szobrásznak, ha olykor-olykor egy nagyobb szabású munkája akadt, mindig fejtörést okozott, hol öntesse azt ércbe: Bécsben-e, Münchenben-e, vagy megelégedjék a hazai iparral, mely, fájdalom, egész a legutóbbi időkig kevés törekvést mutatott arra, hogy a művészet magaslatára emelkedjék. Akadt olyan művész is, ki Bécset és Münchent elkerülve, eredeti mintáját még távolabb küldte. így készült Benczúr Gyula arcképe Franciaországban, a budai honvédemlék pedig, ha jól tudjuk, épen Belgiumban. A küldözgetés azonban mindig sok bajjal járt s újra és újra fölhangzott a jámbor óhajtás: vajha már nekünk is volna ércöntőműhelyünk itt, Budapesten ! Talán e vágy megvalósítása vonzotta hozzánk a bécsi Turbain-cég egyik tagját pár esztendő előtt. Ércöntőműhelyt emelt a külső váci út egyik üres telkén s meg is öntötte az aradi vértanuk emlékét, mely tudvalevőleg ezideig legszebb szoborműve Magyarországnak. A Bécsből hozzánk költözött művész azonban elszámitotta magát. Nem fektetett be elég tőkét, nem bízta meg a külföld versenyét, s a viszonyok csakhamar arra kényszerítették, hogy idő előtt megváljék ércöntő műhelyétől. A művészek sajnálkoztak távozása felett, mert ízléssel és tudással dolgozott. A telep azonban nem maradt lakó nélkül. Közvetlen Turbain után egy másik bécsi művész, a jónevű Beschorner A. M. költözött oda, hogy a megkezdett munkát tovább folytassa Beschorner praktikus emberi ércöntőjét úgy rendezte be, hogy az művészeti és iparművészeti dolgok előállítására egyaránt alkalmas legyen. Csinálnak ott monumentális szobrokat, de apró iparművészeti tárgyakat is, amint a szükség hozza magával. Az üzletet egy hosszabb ideig Stockholmban működött ércöntő vezeti s a munkások egy-két pesti fiú kivételével, Bécsből jöttek hozzánk, ahol már kellő gyakorlatot szereztek művészetükben. Megtekintettük munkáikat, s elmondhatjuk, hogy azok becsületére válnak a Beschorner-cégnek. Ott vannak mindjárt a Strobl Alajos által mintázott Arany-szobor egyes alakjai. Erőteljes, hatalmas ábrázolás a Toldi alakja, mely már ciselálva s partinázva áll a műterem egyik sarkában. A bronz öntvény minden apró részletében hűen adja vissza az eredetit. Sőt elmondhatjuk, hogy csak most látjuk igazán a szobormű szépségeit, midőn az anyag is hozzájárul ahhoz, hogy Toldi alakja valóban kifejező, karakterisztikus legyen. A szobormű főalakja, Arany János,már szintén megvan öntve, de még simító kézre várakozik s nincs készen teljesen a lírai költészetet ábrázoló női alak sem, melyhez Strobl az arisztokrácia egyik bájos fiatal hölgyét választotta mintául. Mindezek azonban gyorsan elkészülhetnek és semmi esetre sem fogják hátráltatni az emlék kellő időben való leleplezését. Az Arany-szobor alakjain kívül még több szobormű is van munkában jelenleg Beschorner ércöntöjében. Kiválik ezek közül Zala György térdeplő angyala, mely gróf Andrássy Gyula sírboltját fogja disziteni. Kiss Györgynek Szepesi pécsi püspököt ábrázoló életnagyságu álló arcképe, s Tóth István Szent-László-szobra, melyet Schlauch püspök rendelt meg N."Várad egyik köztere számára. Mindezek a művek a modern ércöntő technika vívmányait mutató alkotások lesznek, s utánok bizonyára művészeinkben sem támad többé vágy arra, hogy mintáikkal, ha azokat ércbe öntetni akarják, idegen országokba vándoroljanak. Van ércöntő most már nálunk is. FŐVÁROSI LAPOK. 1893. március hó 1-jével uj előfizetést nyitunk a Fővárosi Lapokra. Előfizetési ár: 1 hóra.......................................1.40 Negyedévre.........................4.— Félévre......................... 8.— Kérjük azokat a t. c. vidéki előfizetőket, kiknek előfizetésük február hó végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fönnakadás történjék. Különösen figyelmeztetjük t. vidéki előfizetőinket, hogy minden reklamációhoz, lakóhelyváltozás bejelentéséhez és a lap szétküldésére vonatkozó egyéb felszólalásokhoz egy-egy címszalagot mellékelni szíveskedjenek. Újdonságok. Budapest, február 28-án. * Napirend, 1893. március 1-én: A belügyminiszter fogad délután 4 órakor. — A horvát miniszter fogad délelőtt 10—2-ig. — Víg művészestély a Vigadóban. Kezdete 8 órakor. — A felső nép- és polgári iskolai országos egyesület választmányának ülése délután 4 órakor a paedagogiumban. — A budapesti filológiai társaság ülése d. .u. 5-kor az akadémiában. — A magyarhoni földtani társulat ülése d. u. 5-kor. — Nemzeti muzeum, képtár, nyitva d. e. 9 — 1-ig. Többi tárai megtekinthetők 50 kr. belépti dij mellett. — Országos képtár az akadémiában, nyitva d. e. 981-ig. * Személyi hírek. Gróf Csáky Albin miniszter gróf Esterházy Miklós Móricnak és Jászai Marinak, a nemzeti színház tagjának, az előbbinek az aszári róm. kath. iskola részére tett 3000 frt, az utóbbinak 600 forint adományáért elismerő köszönetet nyilvánította. — Simon Gyula mosonmegyei főispán Bécsbe indult egy bajának gyógykezelése végett, de a soproni állomáson oly súlyosan megbetegedett, hogy kénytelen volt utazását félbeszakítani. — Robitsek Ferenc papnöveldei tanulmányi felügyelőt az esztergomi káptalan nagymarosi plébánosnak nevezte ki. * A király útja. Zürichből jelentik: Ferenc József ő felsége ma Münchenből incognito ide érkezett. A pályaudvaron Przibram lovag osztrák-magyar főkonzul fogadta. Ő felsége rövid sétakocsizást tett a városban és másfél óra múlva Terintetbe tovább utazott. — Lausanneből * jelentik: Ferenc József ő felsége délután 4 óra