Fővárosi Lapok 1893. május (119-148. szám)

1893-05-01 / 119. szám

talpalatnyi földet, s azt parlagon hagyja, gyümöl­­csözetlen kertjéül az élő, mozgó gyermek-cseme­téknek­­? Nem .. . nem. Isten bocsássa meg bűnömet! Mi latám­er emberek, kik minden formás, több kontignációs házra bizonyos tisztelettel nézünk, valóságos szociál­demokrata elveket hangoztatunk, ha a gyermeknevelésről van szó. Bezzeg, uramfia, ha kisajtolhatnánk a zsebünkből egy házacskára valót, talán nekünk is legutolsó gondunk lenne a haszontalan udvarra. Azért úgy szeretem . . . olyan nagyon szere­tem a falusi udvart! Mikor a szomszédunkban nyikorgatja valaki a kapuajtót, nekem a gémes­ kút jut az eszembe­, mikor a szomszédomban a kisasszonykák feltűnő hangosan tereferélnek: vélem, mintha az udvar középén libák gágognának, récék hápognának; mikor a szolgáló künn a konyhában darabolja a kőszenet: azt hiszem, az udvaron döngetik jó­kedvű gyermekek labdával a palánkot . . . Csak rajta, rajta fiúk, leányok, kergetőzze­­tek, piruljon ki az arcátok, verjen sebesebben kis szivetek, kiabáljatok, hajtsátok a négyes fogatot, pattogjon az ostor, izzadjon az üstökötök . . . tu­dom istenem, egyik sem válogat a vacsorás főze­lékben, s nem kell még csak dajkamese is, hogy édes álomba ringasson. Gaal Mózes: Újdonságok. Budapest, 1893. május 1. * Személyi hírek. Erkel Elek népszínházi kar­nagy hosszas betegségéből teljesen fölépült. — György görög trónörökös Brindizibe utaztában Nápolyban tar­tózkodott. * Erzsébet királyné Miramareban. A király­asszony, mint egy pólai távirat jelenti, tegnap délelőtt 9 órakor odaérkezett s egy órai tartóz­kodás után Mária Valéria főhercegnő és Ferenc Szalvátor főherceg kiséretében Miramareba utazott. — Mint hirlik, a királyné május elején hosszabb tartózkodásra Gödöllőre érkezik. A lainzi kastély­ban tervezett időzése elmarad, minthogy a palotát a felség nedvesnek találta. Gödöllőre e napokban már új felügyelőt is neveznek ki. * Május elseje. Mintha csak a természet meg akarta volna mutatni, hogy nem engedi magát megreguláztatni s mmikor az emberek követelések­kel lépnek fel, épen aznap tartja felhőláncon a meleg, virágfakasztó napsugarakat. Tegnap még valóságos augusztusi melegséggel ragyogott le a szép kék égről a nap, s ma reggel, május elsejének a reggelén, a­mikor konvencionális »tavaszi fény­­özönben« kellene mindeneknek fürödni — olyan csípős az idő, hogy az emberiség felöltőkben szű­kölködő része szép május első reggelén bizonyára ellenséges tekintetekkel nézett fel a szürke égre. Hanem azért az ünnepelni vágyó embereket nem akadályozta a borongó nap, hogy nagy tömegekbe verődve fel ne keressék a városligetet, ki ne ban­dukoljanak a budai hegyek közé, az öregek jóféle műborra és állott sörre, a fiatalok egy kis virágra, egy kis szerelemfakasztó tiszta tavaszi levegőre. Az utcákon kopott cigánybandák járnak-kelnek, be-behúzódnak a házakba s rázendítik a tarara­­bum-di-hét és azt az agyonverklizett nótát arról a bizonyos csókról, a mely legjobban esik »sötét­ben« — és a nagy házak gyereknépsége vígan táncolja körül a bandát — az ablakokból mosolygó arccal tekintgetnek kifelé — még a morózus ház­mester úr is mintha kedélyesebben perlekedne — hogyne, hiszen május elseje van. És az égbolt is kezd tudtára ébredni a jelentőségteljes napnak — a felhőfátyolt tépegetni kezdik a napsugarak — s a kirándulók vigabban igyekeznek a rossz leve­gőjű nagy városból a tisztább levegőjű helyek felé. A munkások is ünnepelnek. A főkapitányság­nál tizenhét munkásgyűlést jelentettek be s való­színűre vehető, hogy a gyűlések minden zavar nélkül fognak lefolyni. Különben is a főkapitány minden szükséges intézkedést megtett, hogy eset­leges rendzavarásoknak azonnal elejét lehessen venni. A messze távolban pedig ma ülik meg a munka diadalának igazi nagy ünnepnapját: Chica­­góban ma nyitják meg a világkiállítást. Ezen a szép tavaszi napon mutatják be először a munka felséges nyarának dús termését. * Jókai ünneplése. A terézvárosi polgári kör tagjai, mintegy 400-an, tegnap délután gyűlést tartottak, melyen Ráth Péter elnök előterjesztette az igazgató választmánynak azt az indítványát, hogy Jókai Mór koszorús írónkat a kör dísztag­­jává válaszszák. Ezt egyhangú lelkesedéssel elfo­gadták. Devecseri Károly dr. felszólalására azt is elhatározták, hogy a dísztagsági oklevelet Jókai­nak küldöttség fogja átnyújtani. * Nagykorúsított hercegnő. Királyunk ő fel­sége unokája, Auguszta hercegnő, Lipót bajor her­ceg és Gizella főhercegnő leánya most volt 18 éves s ez alkalommal nagykorúnak nyilvánították. Ez alkalomból a család misét hallgatott, azután nagy ebéd volt. Jeckim az asztal alá pislog. A csöndben egyre tisz­tábban érthető a bácsi hangja, ki, mivel egy elő­­foga hiányzik, valahányszor egy s betűt kiejt, fütyülő hangot ad . . . — A legborzasztóbb bajok következhetnek be idővel, ebben a tekintetben, egész Európára nézve, — mondja Jaczkowicz. — Kivándorlás, — véli valaki a közelében ülők közül. — A statisztika azt bizonyítja, hogy a ki­vándorlás sem gátolja a túlnépesedést. Egyszerre fölemeli Swiatecky a fejét s me­redt szemét a beszélőre irányozza. — Akkor nálunk khinai szokásokat kellene meghonosítani, — dörmögi kedvetlen mély hangon. —­ Bocsánat, hogy érti ön ezt: khinai szokások ? — Nos, Khinában a szülőknek jogukban áll a bárgyú gyermekeket agyon ütni. Nálunk pedig a gyermekeknek kellene jogot adni arra, hogy a tökfejü szülőket másvilágra küldjék. Beütött a menyke! A kerevet nyögött az öreg nénik alatt s én azt hittem, mindjárt végem van. Saslowski behunyta a szemét s egy időre elveszti a hangját. Átalános némaság. Ekkor eldördül jövőbeli apámnak dühtől re­megő hangja. — Uram, remélem, hogy ön, mint keresz­tény . . . — Hát miért lennék én keresztény ? — vá­gott közbe Swiatecki vészjósló fejcsóválással. Második menykecsapás! A nénikékkel ter­helt kerevet mintha lázasan remegne s lemélyed. Én is érzem, hogy a föld megnyílik alattam. Minden oda van, minden reményemnek vége! Egyszerre, ezüst csengetyűként, megcsendül Kazlának a kacaja, mire Jaczkowicz bácsi, maga sem tudja miért, szintén nevetésre fakad s példá­ját követve én is elkezdek hahotázni, a nélkül, hogy okom lett volna rá. — Papácska! — szólt Kazia. — Wladek azt előre megmondta, hogy Swiatecki az eredeti em­ber. Swiatecki úr tréfál; jól tudom, hogy neki édes anyja van, a­kinek ő a legjobb fia! — Ördög ez a Kazia, nem leány! Ő nemcsak kitalál valamit, de el is talál, mert Swiateckinek valóban van édes­anyja és ő jó fiú. Kazia nevetése és szavai bizonyos villám­hárítóul szolgálnak, de még inkább az inas belé­pése, a ki húst és süteményeket hozott be. Ez ugyanaz az ember, a ki a múltkor utolsó három rubelemet vágta zsebre; most frakkba buj­tatták s méltóan lépett föl, mint urasági inas. Szemét a tálcára szögezi, a poharak csörög­nek s oly lassan halad előre, mintha szinig töltött poharakat vinne. Kezdek félni, hogy az egész tálcát elejti, szerencsére azonban aggályom alaptalannak bi­zonyul. Kis idő múlva megtöltik a poharakat. Közeledünk az eljegyzéshez. Félig fölcseperedett unokahug porcellán tá­nyért tart, melyen két gyűrű fekszik. Kíváncsi­ságtól mered a leányka szeme, s az egész szertar­tás látszólag annyira elbájolja, hogy nagyot szök­ken a tányérra helyezett gyűrűkkel. Saslovski fölkel, mindnyájan fölemelkednek s hallani lehet a hátra taszított székek zörejét. Mély csönd következik. Hallom a mint egyik matróna azt a megjegyzést teszi, mikép­p elvárta volna, hogy az én gyűrűm »tisztességesebb« lesz. Mindeme megjegyzés mellett is a hangulat oly ünnepies, hogy a legyek lehullanak a falról. . . Suslowski szólal meg: — Gyermekeim, fogadjátok a szülei áldást. Kazia letérdepel s én mellé térdepelek. Várjon minő arcot ölthet most Swiatecki,­ édes istenem, minő arcot! De én nem merek rá fölpillantani. Kaziának mousselin ruhájára nézek, mely a megfakult vörös szőnyegen gyönyörű foltot képez. Mind a két szülő a fejünkre teszi a kezét s ekkor igy szól jövőbeli ipam-uram: — Leányom! Neked a szülei házban a leg-, jobb példa szolgált arról, mi legyen az asszony a férjének; nem tartom tehát szükségesnek, köteles­ségeidet felsorolni, hiszen arra férjed, (remélni akarom!) figyelmeztetni fog!. . De most önhöz fordulok édes Wladislaw úr . ... Itt egy kis beszéd következik, mialatt én százig számlálok s aztán újra egygyel kezdem. A polgár Suslowski, a tisztviselő Suslowski, a római Suslowski megragadta most az alkalmat, hogy egész lélek nagyságát megmutassa . . . Ezek a szavak: gyermek, szülők, kötelessé­gek, jövő, áldás, tövisek, lelkiismeret tisztasága, s több efféle, úgy zúg a fülemben, mint a darázsraj zümmögése, megszállják a fejemet, a tarkómba szúrnak, az arcomba meg az üstökömbe . .. (Folyt. köv.) 1024 * Hírlapírók a kormányelnöknél. A hírlapírók­ nyugdíjintézete legutóbb tartott közgyűlésén, tud­valevőleg, tiszteletbeli tagjává választotta Wekerle Sándor dr. miniszterelnököt. Az erre vonatkozó diszokmányt tegnap adta át a miniszterelnöknek a nyugdíjintézet küldöttsége, melynek tagjai vol­tak : Beksics Gusztáv, Deutsch Antal, Fáy Béla, Fáik Zsigmond lovag, Fuchs Lajos, Gajári Ödön, Gelléri Mór, Heltai Jenő, Jókai Mór, Kálnoki Hen­rik, Kenedi Géza, Molnár Antal, Siposs Ignác, Szatmári Mór, Veigelsberg Leo. A küldöttség szó­noka Fálk Miksa volt, kinek beszédére a minisz­terelnök a következőket válaszolta: Tisztelt uraim! A hírlapirodalomnak igen­ fontos szerepe van a mai közéletben, mert az a közvéleménynek nemcsak hivatott kifejezője, irányadója, hanem képviselője is. Különösen fon­tos az a szerep alkotmányos országokban, mert ott az alkotmányos életnek egy kiegészítő részét, egy nélkülözhetetlen egészét képezi. Még fontosabb­ ez a szerep a mi viszonyaink közt, a­hol a hírlap­irodalom még nemzeti érdekeink megvédésére, képviseletére és fejlesztésére is hivatva van. Ezért, mint a közpályán működő férfiú a hírlapirodalom eme fontossága iránti tiszteletemet, annak képvi­selői iránti meleg érdeklődésemet kívántam csak kifejezni mindannyiszor, valahányszor a hírlap­írók nyugdíjintézetének szolgálhattam. (Lelkes éljenzés.) Abban a kiváló és rám nézve feledhetet­len megtiszteltetésben, melyben Önök ma részesí­tenek, nemcsak teljes jutalmát látom ebbeli törek­vésemnek, hanem engedjék meg, hogy abban egy oly kapocsnak kiindulási pontját is lássam, a­mely engem szorosabban fűz önökhöz és azt teszi fel­adatommá, hogy ne csak mint a közpályán működő férfiú, hanem mint magánember is teljes erőmből igyekezzem elősegíteni azon intézetnek érdekeit, mely a hírlapirodalom képviselőinek ellátásáról van hivatva szükség idején gondoskodni. Engedjék meg azért, t. uraim, hogy midőn forró köszönetet mondok ezen igazán páratlan szép megtisztelte­tésért, a­melyben engem részesítenek, azon kérés­sel fejezzem be önökhöz intézett szavaimat, hogy ne puszta formalitásnak tekintsék ezt a kitüntet­­ést, ne csak tiszteletbeli tagnak tekintsenek, ha­nem olyannak, a­ki valóban Önökhöz tartozik. Legyenek meggyőződve, hogy mindenképpen arra fogok törekedni, hogy érdekeiket minden irány­­ban előmozdítsam. (Lelkes éljenzés.) * Püspökszentelés a fővárosban. E hó 11-én, áldozó csütörtökön, püspökszentelés lesz Budapes­ten, ahol még sohase volt hasonló szertartás. Ek­kor fogja ugyanis Vaszary Kolos hercegprímás

Next