Fővárosi Lapok 1893. május (119-148. szám)

1893-05-23 / 140. szám

XXX. évfolyam. 140. szám Kedd, 1893. május 23 Egyes szám 5 kr. retrism­nik mindennap, hétfőn et ünnep útin való napon isPÓVAROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP KÖZLEMÉNYEKKEL A DIVAT ÉS SPORT KÖRÉRŐL. Szerkesztői iroda: SZudapest, Ferenc..ek-tere . Előfizetési dij: A Rér &.......................1 frt 40 kr. '^ftgyedévr* . . . 4 * — , félévre . ... 8 * — . Kiadóhivatal: Budapest, Ferenciek-tere . Hirdetéseket és apró­hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és minden fővárosi hirde­tési iroda. A honvédszobor leleplezése. Hazafias lelkesedéssel folyt le pünkösdvasár­napján a budavári hon­védendők leleplezése, me­lyen maga a természet is kedvezett az öreg hon­védek ünnepének. Gyönyörű tavaszi nap volt, a sötétkék égbolton még bárányfelhő se mutatko­zott. Ebben a verőfényes, gyönyörű időben termé­szetesen már reggel megindult a zarándoklat Budavárába, az ünnepély színhelyére. A­merre a kocsik felvonultak, a Ferne-József-téren, a lánc­híd budai oldalán, az alagút előtt és az Albrecht­­uton végig a nézők egész tömege foglalt állást. A budai vár hazafias közönsége szépen kitett ma­gáért. Házait nemzeti lobogókkal,ablakait szőnye­gekkel és virágokkal díszítette fel. Az úri­­utcában a hadtestparncsnok jeltelen házának élénk ellentéte volt Vaszary Kolos bíboros hercegprímás és Zichy Géza gróf intendáns fellobogózott palo­tája. Maga a dísztér igazán gyönyörű képet nyúj­tott. A házakon nemzeti lobogók lengtek, a gya­logjáró körül kitűzött árbocokon zászlók csüngöt­­tek s közepén két sor póznára voltak felfüggesztve a megyék címerei. E póznák között zsinórral volt körülkerítve az egyes küldöttségek helye. A dísztér északi sar­kában, a szobor mellett állt az emelvény a szóno­kok számára, a szobor előtt pedig a hölgy­ tribün ötszáz ülőhelylyel. A szobrot négy óriási szálfára felhúzott vászontakaró védte a kiváncsi szemek elöl. A takaró zsinórját a szobor díszítője tartotta, várva a jelt a leleplezésre. A szobrot környező pá­zsitra rakták le az érkező koszorúkat. A dísztér házai közül csak egyetlenegy állott jeltelenül, csu­kott ablakokkal és leeresztett függönyökkel, a Batthyány-Strattmann herceg dísztér 4. sz. a. pa-­­lotája, a­melyet most alakítanak át az odaköltöző Jenő főherceg számára. A dísztér minden oldalról rendőri kordonnal volt elzárva. Gyalókay első kerületi kapitány vas­szigorral intézkedett, hogy más, mint jegy­gyel biró vendég, de ne jusson a térre, így kordonnal volt elzárva a Tárnok-utca, uri-utca, Albrecht-út és Szt. György-utca torkolata. Maga a Szt.­György - tér, a­hol Hentzi-szobra áll, igazi ostromállapot alatt volt. A rendőrség esetleges merénylettől félt, s ezért a legerősebben ezt a teret szállotta meg. Laszner II. ker. kapitány vezetése alatt legalább ötven rendőr őrizte a Szt. György-tért, a­melyen tartózkodni nem volt szabad. A meghívott közön­ség a siklón fölmehetett ugyan a várba, de vissza már senkit sem eresztettek. Eleinte úgy volt, hogy a vendégek kocsijai a Szt. György­ téren álljanak fel, utóbb ezeket mind a Szt. Háromság­ térre, a pénzügyminisztérium épülete elé terelték, hogy a Hentzi-szobor környéke teljesen szabad legyen. A dísztéren nemzeti vállszalagos öreg honvédek és kokárdás egyet, ifjak tartották fenn a rendet. Kilenc órától kezdve sűrű egymásutánban érkeztek a koszorút hozó testületek és küldöttsé­gek, melyek a koszorúkat a szobor körül a pá­zsitra tették le. A szoborra koszorúkat tettek: Magyar­­ország képviselőháza — »Budavár hősi védelmé­nél elesett vitéz honvédeknek«, Budapest fő- és székváros közönsége (A budavári honvédszo­borra — nem vagytok halva­ni hősök — 1849 május 21.); Batthyány Tivadar gróf (Ai valorosi di fausori Della patria la Citta de Fiume); Árva­megye közönsége; Ruttkay-Kossuth Lujza; a nagyfügedi választókerület; Kassa város közön­sége(IAS névtelen hősök dicső emlékének a nemzeti párt); Háromszékmegye törvényhatósága (dicső honvédek iránti hálás kegyelete jeléül); Debre­cen város közönsége; a debreceni hölgyek; Szé­kes-Fehérvár közönsége (Buda bős megvivóinak); Mosonmegye közönsége (a hősök emlékének); Jó­kai Mór (Csataképek hőseinek — A Csataképek szerzője); a bpesti II. ker. kereskedelmi iskola III. oszt. növendékei; a zemplénmegyei 48-as hon­­védbajtársak; Magyar Egyesület (az 1849. május 21-én elhullt bajtársaknak); a magyar mérnök­­és épitész-egylet; Szatmár-Németi közönsége; Jászberény közönsége; A Kis-Kun kerületi honvédegylet — 1849 május 21. 1893 május 21. Nagyvárad közönsége; a gyöngyösi höl­gyek (ezüst koszorú). Orsz. magyar dalegye­sület az 1848/49-iki hős honvédeknek —• Az nem lehet, hogy annyi szív hiába ont a vért! ■— a magy. kir. erdészeti és bányászati akadémia ifjúsága; a szabadkai 48-as honvédek; Maros-Vásárhely kö­zönsége ; Veszprém megye közönsége; a veszprémi honvédegylet; a népoktatás budapesti és országos egyesületei; a törökszentmiklósi függetlenségi párt; a komárommegyei honvédegylet; gróf Ká­rolyi István; a szatmármegyei honvédegylet; Szentes város közönsége; a II. ker. főgymnasium VI. osztályának tanulóig a főgymnasium önképző köre; Nagyszombat közönsége; a nemzeti szín­ház tagjai; a népszínház tagjai; a Kisfaludy-tár­­saság; a magyar tud. Akadémia; az Otthon írók és birlapírók köre; a szegedi honvédegylet; a Köck-féle gépgyár alkalmazottjai; a győri hon­védegylet ; Karcag város közönsége; a nagybá­nyai honvédegylet; a karcagi bonvédegylet; a marosszéki és marosvásárhelyi honvédegyletek; Győr város közönsége; a magyar államvasutak északi férőhelyének magyar gépmunkásai; Csa­­nád megye közönsége; a győri honvédegylet; Zala vármegye közönsége; a lipótvárosi kaszinó; Kassa város közönsége; Esztergom vármegye kö­zönsége ; a középszolnoki honvédegylet; a rákos­­palotai függetlenségi kör; a hódmezővásárhelyi SZERELEMBŐL. Irta Gróf Wodziuszky. (Vége.) A leány’ összerászkódott. Felnyitotta a sze­mét s iparkodott összeszedni az eszét. Springfield . Ábrahám nem engedett arra neki időt. — Akarsz hazádba utazni ? — Oh! uram. — Akarsz nőül menni Domonkoshoz ? Felállott, szemei nagyra nyíltak. Nem ér­tette . — Igen , te vissza fogsz menni szülőföldedre, feleségül fogsz menni Domonkoshoz. Nos, fogd ezt a pénzt. Úgy vigyázz rá, mint a szemed világára. És most indulj! De hallgass a jó tanácsra. Bázsa nem tudott szólni, még meg sem tudta köszönni: az öröm, a meglepetés annyira erőt vett rajta. Ábrahám folytatta: — Nos, ha gyermekeid lesznek: fiad, Do­monkos, vagy leányod, Bázia, ne engedd őket soha Amerikába jönni. Értetted ? — Oh, soha, nem uram, soha, soha! — s lá­baihoz akart borulni. Ábrahám feltartóztatta. — Rajta, menjünk! Nelli, a kocsit! A kocsi a kapu előtt állott. — Gyorsan hajts! Southanpson. Tribly kapi­tány. Egy perc múlva elhagyta annak a háznak a küszöbét, melyet annyi félelem között lépett volt át. A kocsi robogott keresztül ugyanazokon az utakon, melyeken Bázia reggel jött. Csakhamar elérkeztek a rakpartra. Egy nagy sötét tömeg úszott a vizen, apró ablakai­­messze világítottak; kéményének a dugásáról mindjárt fel lehetett ismerni. A Southanpton sütött. Aztán leszálltak a rakpart aljáig, ott egy bárka várt rájuk s tiz per­cet később Bázia a hajón vert, mely Európába eve­zett. Európa! Oh, mennyivel kellemesebb volt ezt a szót kiejteni, mint Amerikát! — Isten veled, Bázia! — Légy boldog, Bázia! Ezzel Ábrahám lefelé indult a Southanpton lépcsőin s elfoglalta helyét a bárkában. Távolról még egyszer isten-hozzádot intett, Bázia meg nem törödve a körülötte levőkkel, hangosan vissza­­kiáltá: — Hogy az isten áldja meg, drága jóltevem, halmozza el minden áldásával. Aztán térdre borult ott a fedélzeten, égre emelte karjait sismótlé : — Istenem, istenem! tedd boldoggá őt, hal­mozd el jótéteményeiddel. A gép fütyült s a Southanpton inogni kez­dett, mint valami részeg ember. A házak lassan siklottak el szemei előtt a kikötő hosszában. Bázia nem látott egyebet, mint ezer és ezer apró fényt, arany pontokat. Aztán minden eltűnt. És ebből a New­ Yorkból, ebből az Amerikából nem maradt a számára egyéb, mint fájdalmas, egyszersmind édes emlékek, mert hogy elhagyta örökre, miután cél­ját elérte : gazdag volt s végre feleségül mehet Domonkoshoz ... Nem, még nem elég drágán vá­sárolta meg boldogságát ! .. Egy vasárnap reggel volt, mint elutazása napján, hogy megérkezett Nabelbe. Akkor szo­morú volt! És most, milyen boldogság tölte el szivét! A harangok szóltak, kiván a híveket az első misére. Először azt gondolta, befut a tem­plomba, hogy térden állva adjon hálát a szent szűznek pártfogásáért. De hiszen két órai út után úgyis elérkezik a nagy misére Rybnikibe. Hogyan­­ meg fogják bámulni. Csak a chórus alatt áll meg, de azért bizonyos, hogy vissza fog fordulni s min­den ajk azt fogja suttogni: »Bázia, ime Bázia, aki megjött Amerikából!« Ment, vagyis inkább röpült, mint a madár, a mely végre megtalálja őszkor elhagyott fészkét, bámulat s öröm közt legeltetve szemeit a jól is­mert látóhatáron. Itt az egyház, ott az uraság kas­télya, s az a folt amott, egészen jobbra, azokkal az apró fácskákkal, a melyek úgy ragyognak a reggeli dértől, az a malom s a kis fűzfa-erdő. Hallgatózik. Talán meghallja a kerék tik, tak za­katolását is ? De nem. Hiszen ma vasárnap van, nyugszik az is, mint az emberek. Ellenben minden harang szól, mint esküvő alkalmával. Talán Róza, vagy Mariska, vagy Polka tartja esküvőjét; már mind nagy leány, idősebbek mint ő. Jó harangok, kedves, régi bará­tok. Ti bizonyára az ő esküvőjére is megszólaltok. Végre az útkanyarulatánál, a falu első há­zánál találkozott az öreg Bartkowával, a­ki épen az istállóból jött, sajtárja tele tejjel. Lassan ballag, a szegény. Sajtárja reszket a kezében, a tej kilocs­­csan. Nem látja Báziát, a­ki eléje áll. — Jó annyóka, hát nem ismered meg Ro­­chowna Báziát? Az anyóka szeme elé tartja a kezét. Ah! igen, Bázia, látta kis korában, mikor még ilyen kicsi volt. S kezeivel mutatta. De hon­nan jön most, az a Bázia? Már semmire sem emlékezett az öreg Bart­­kowa. Egészen oda volt a feje. — Lássuk csak, nem utazott az a Bázia Amerikába ? Messze, messze, Amerikába ? Bartkowa már nagyot hall, hát hangosan kell vele beszélni. — Jön Amerikából!— kiáltotta a fülébe Bázia. Amerikába ... nem ismeri. Az ő­ idejében

Next