Fővárosi Lapok 1893. október (271-301. szám)

1893-10-01 / 271. szám

Meeting-rohamok. Az én kedves Ádám barátom a legjámborabb ember a slágon, mikor nincsenek versenyek. De mikor vannak, akkor egyszerűen őrülési rohamok veszik el. Ha tárgyalása van ebben a kritikus időben, hát legjobb esetben elmulasztja, ez még a legjobb eset, mer ha ott van, több mint bizonyos, hogy összevesz valakivel. Ha nyert előttevaló napon, afölötti büszkeségében,lenézve szörnyen az embe­riség ami szerencsétlen tagjait, akik nem tudnak felemelkedni a sportélvezetekig, ha veszített, akkor meg elk­eredésében, amiért hogy vannak olyan irigylésre méltó haszontalan emberek is, akik nem veszítettek. Minden meeting idejére esik legalább egy párbaja, ha nem három. Holott máskor olyan jám­bor, hogy a légynek se vétene. De ilyenkor ? Micsoda rémítő flegmával veti oda a kávéházban bárkinek is, aki elég meggondo­latlan vele vitába ereszkedni, hogy az egyszerűen nyomorult hazugság, hogy a Dunbar jó ló s aki ezt állítja, az hazudik . . . Mikor a híres Prímás Il-őt megverték a múltkori meetingen" épen három emberrel veszett össze e miatt az iszákos állat miatt, melyet futás előtt állítólag leitattak, s ezért nem tudott bejönni. Eszeveszettül védelmezte Primást. Nem en­gedett a becsületében gázolni, s mikor egy kol­légája azt merte állítani, hogy nem bízik egy olyan iszákos hajlamú lóban, kijelentette, hogy, a­ki Prímás N­-őt sérti, az őt is sérti — s mivel ő ke­zeskedik ama nemes állat józansági hajlamaiért; hát kikér magának mindenféle szemtelen gyanú­sítást. S ez a jámbor fiú nemcsak belsőleg, de kül­sőleg is mekkora óriási változásokon megy keresz­tül, mikor rájönnek versenyrohamai! Máskor egész tisztességes ruházatban járva, kerüli a rikitót, a feltűnőt, ilyenkor pedig a legjavíthatlanabb ízlésű gigerli is nyárspolgárias alak mellette. Óriási koczkája, szoknyaszerű nadrág, zsák­­alakú csikós kabát, akkora, hogy negyedmagával is beleférne. Sarkig érő lebernyeg, denevérszány­­szerű leifentyűkkel, fehér kalap, fekete szalaggal — s a kezében akkora bot, hogy a vasúton külön podgyásznak kellene feladni, a lábán meg fehér kamásli . . . De ezt a jelmezt csak a meetingek alatt viseli, azután megint lekerül róla, s józan esze hazaérke­zésével egyidejűleg, régi tisztességes ruhái is elő­kerülnek. Máskor szabadidejében jóravaló szakköny­veket, vagy szépirodalmi dolgokat olvas, ilyenkor reggeltől estig a sport­folyóiratokat, lapokat, meri­­kalendereket bújja. S ha néha, megfeledkezve idő­leges beszámíthatlan állapotáról, ilyenkor is be­szélgetni akar vele az ember, hát ilyenféle felele­teket kaphat: —Mit szólsz az Ugronék dolgára ? — Nyolcas mezőnyben indulnak Vagy.­­— Mi a véleményed a Zola Pascal docteur­­jéről? — A papírformája jó . . . Szóval, mikor a meetingek jönnek, Ádám barátunk esze megy. Ma is találkoztam vele. Mint valami óriási tarka madár, úgy nézett ki, a­mint a szél lebbent­­gette a felső kabátja leffentyűit. — Hova, hova ? — Barátom, nagyszerű istálló-tippem van. A Perl Por biztos. A Prímás II. is be fog jönni. Heg­gel várj a Koronában. Szükségem lesz rád és még egy arra. Egy nyomorult fráter azt mondta, hogy a Gourmand elveszítette a szivét, nem mer futni! Ilyen aljas gyanúsítás. No, de megadtam neki. Szervusz!. . . Tanácsolom mindenkinek, hogy meetingek idején rá ne bízza az ügyét Ádám barátomra, mert a periratot ekkor bizonyára igy kezdi fogal­mazni : — Tekintetes járásbíróság! Tekintettel arra, hogy az ügylet már eredetileg rosszul volt star­­t­olva, s alperes részéről az egész csak outsider esély volt . . . Sőt az is meglehet, hogy egyszerűen kidobja a klienst, aki perekkel alkalmatlankodik neki ezekben a nevezetes napokban. Ipszilon. — 2213 — ÚJDONSÁGOK. Budapest, 1893. szeptember 30. * Napirend, 1893. október 1-én : A miniszterek nem fogadnak. — Az Albrecht főherceg III. tóvárosi hadastyán egylet zászlószentelő ünnepélye. — A Mátyás templom orgo­nájának felavatása, délelőtt 10 órakor. — A Hunnia magyar bicikle-klub kirándulása Budaörsre, indulás reggel 7 órakor az Oktogon-térről. — Az őszi lóversenyek II. napja. Kezdete délután 2 órakor. — Nemzeti múzeum : régiségtár, nyitva d. e. 9 órától d. u. 1-ig. Többi társai megtekinthetők 50 kr. belépő dij mellett. — Országos képtár az akadémiában, nyitva délelőtt 9 —1-ig.— Az 1848/49-diki­ szabadságharc ereklyéi­nek kiállítása, (Károly-körút 3. sz.) reggeli 9 —1-ig látható. * Napirend, október 2-án : A horvát miniszter fogad d. e. 10 —1-ig. — A főváros pénzügyi és gazdasági bizottsá­gának ülése d. e. 10 órakor a régi városháza tanácstermé­ben. — A főváros magánépitési bizottságának ülése délután 5 órakor az uj városházán. — A magy. tud. akadémia összes ülése s az első osztály ülése délután 5 órakor. — Muzeum , természetrajzi tár. — Szabadságharci emlékek kiállítása. A Lipótvárosban azt beszélik .. . A Lipótvárosban azt beszélik, hogy a számok és a nagy fólió üzleti könyvek emberének tulajdonképpen igaza volt. Fényes lakása, pompás bútorai, tükrei és eleganciája között egyedül ő nem volt otthon. Akkor is fázott, ha valamennyi kályha izzásig fült. Mit tegyen a nagy fólia-könyvek embere, ha főleg akkor, midőn neje elébe került, legjobban fázott. A Lipótvárosban azt beszélik . . . Tíz esztendeig fázott dúsgazdag neje mellett a férj, de egyetlen egyszer sem panaszkodott. Dolgozott, számolt, levelezett, vezette csodálatos szorgalommal kereskedőháza üzleteit, négy ország felé — reggeltől estig. Délben megjelent az ebéden, keveset beszélt, megdicsérte neje fényes toilette-jét, — este megjelent Jac -­opera-páholyában, hallgatta Wagnert, Leoncavallót, minap a cseh Smetanát, s hízelgő bókokat mondott ne­jének, kinek gyönyörű gyémántjai villogtak a gázlán­gok ragyogásában, toiletteje vetekedő volt pompa dol­gában bármely királyné öltözékével. Vastag, kerek, rizsporos karjai, pittyedt, duzzadó szája, jellemző orra, nyomott, fehér homlokára simuló haja, hollónál feke­tébb . . . Mennyi tömege az asszonyi bájnak! S mennyi gonoszság a nézőtér zsölyéiben gubbasztó urakban, kik maliciózus mosolylyal pillantottak föl néha a milliomos páholyába: Jessis, die W. is’ doch a’ garstige Frau . . . A Lipót­városban azt beszélték, hogy W.-né bámulato­san csúnya asszony ... A nagy fólió üzleti könyvek embere mindig a legnagyobb udvariassággal dicsérte nejét. Fogalma se­m volt róla másnak, (igy hitte legalább) hogy neje gőgös. * — Majd feltámad. — Ki támasztaná fel ? — Én. — Kinevetnék. — Mit bánom én! Inkább nevessenek ki és le­gyek boldog, semmint irigyeljenek és legyek bol­dogtalan. Kérem, ne mosolyogjon! Ez, a­mit mond­tam, csak hitvány ember szemében lehet frázis... A leány ajkára tapasztotta tréfásan a kezét.­­Na... — Nem látom át, mi van ezen kigunyolni való. Nekem ne adjon utasításokat ebben a dolog­ban senki. Büszke vagyok arra, hogy fellegvára­kat építek, melyeket senki sem lát és ideált haj­szolok, a­mit senki sem ért és senki sem érez. Ki­tárom lelkemet az álomnak, szerelmes vagyok áb­rándjaimba és megtelik a szívem gőggel, hogy gyermekes gondolkozásommal e roppant városban egyedül vagyok. — Úgy is marad . . . — Úgy maradok, és higgye el, több joggal nevethetem én az önök sivárságát, mint önök az én éretlenségemet, így szokták mondani önök. — Engem is közéjük soroz? — Önt is, Nóra. Ön is gúnyol engem, ön sem tart józannak, hanem mulatságosnak, ki gyer­mek­álmok mellett szónokol, melyek nem e világba valók. Úgy látszik ön is — mint a többiek mind, mint az anyám — elégnek találja a házassághoz a mindennapi kenyeret, a becsülést és a nyárspol­gári erényt. Hát én nekem ez mind kevés ! Szegé­nyes alamizsna csak, melyet nyújtani szégyen, elfogadni bűn. Önök megelégesznek ennyivel is.. . Lőrinc,te félénk legény voltál és tartózkodó. .. . Ki ragyog azonban szemed, szikrába pattan a lakadon a vér, s kibomlik abból heves lobogással a duzzadó élet. Széttépve indulataid körül a fá­tyol, s a mélybe zuhanó ólom súlyos gyorsaságá­val szakad ki ajakadra a szenvedélyes erő. Ki tar­tózkodó legény voltál, mi vagy most? Vakmerő vagy, férfi vagy . . . Az vagy , fiatal vagy, s előtted a leány, ki fiatal, mint te és ki visszafojtott lélekzettel lesi mohón az ajakadra törő szenvedélyes erőt. —­ Szerelem nélkül nem akarok élni! Kép­zelje el nap nélkül a világot, Nóra, s fogalma lesz arról a rettenetes sötétségről, mely e szent fény nélkül halotti házzá avatja a lélek házát. Gondoljon a jeges sivatagokra, melyeken tengődő életet él a csenevész moh, és meglátja a szerelem nélkül való jövőt. Képzelje el levegő nélkül a ma­darat, remény nélkül a börtönben senyvedő sze­rencsétlen rabot, gyermek nélkül ez édes­anyát, kereszt nélkül az oltárt, és megtanul borzadni at­tól a gyűlöletes sorstól, melyet szerelem nélkül a házasság kínszenvedéssé gyűjt az ember feje fölé, hogy kisérje egész életén keresztül, a nedves sírig. Nóra hallgatta az ifjút és nézte, nézte . . . Azután megrázta fejét, elfordult s kezébe vette a kést. — Talán igaza van ... — mormogta lassú hangon. Az ablakon át hűvös szél libbent a szobába. Meglengette a függönyöket s lehűtötte Lőrinc homlokán az odagyült vizet. Töröld le ... Az ifjú letörölte s ki akarta venni hirtelen mozdulattal Nóra kezéből a kést. A leány felszisszent. — Mi baja ? — Megvágott ... ! — Mutassa . . . Istenem! Nem akartam, Nóra. — Tudom. Nézze, ott a tükörfiókban van, egy tiszta vászonszalag. Hozza el és kösse be . . . Lőrinc megnedvesítette a vászondarabot, s remegő kézzel kötötte be a leány vérző ujját. — Fáj ? Nóra mosolygott. — Nem fáj . . . És megjelent sötét szempilláján egy meleg csepp. Azután még egy. Azután lehajtotta lázas mellére a fejét és megszorította erősen az if­jú kezét. — Nem fáj, — röbegte ellágyult ajakkal. — Maga vágta, azért . . . — Azért, Nóra . .. — Azért. Lassanként a régi víg kávéházi kompánia is beszélni kezdte, hogy »a fess Lőrinc« elvesztett valamit. Egy csinos szőke asszony fitymáló mo­sollyal jegyezte meg: »akármivel megelégszik, der arme Jüngling« ... Volt valami a dologban. Lő­rinc nagyon levert arccal járt az utcákon és nem állott szóba senkivel. Szobáját kiállhatatlannak találta s nem tudta tárni az ajtaja elé, az orgona­bokorra gyűlő verebek lármáját. Ezelőtt kenyér­­morzsát szórt nekik, most botot fogott rájuk. Társai végkép elmaradtak tőle s a kevésbbé talá­lékonyak gúnyosan hiresztelték, hogy a medve bi­zonyosan repülő­gépen töri a fejét, azért bújja folyton a félre való helyeket. (Folyt, köv.)

Next