Fővárosi Lapok 1893. november (302-331. szám)
1893-11-01 / 302. szám
ben, úgy látta, hogy az összes közönség figyelme a kis énekesnőre összpontosult. Igazán nagyon szép volt . . . Browell elvégezte a teendőit, visszajött, s aztán együtt távoztak a teremből. Útközben megállapították a másnapi programmot, a legközelebbi sarkon kezet fogtak egymással és elváltak. A doktornak útközben ismét eszébe jutott a kis haszontalan énekesnő, — milyen semmiség — mondá magában — s az egész kaszinó foglalkozik vele. Azután a vállára és karjaira gondolt amik igazán szépek voltak, egészen mások azoknál a beteg, elcsenevészett, vézna tagoknál, amelyekkel neki rendszerint dolga volt. Szinte bosszankodott, mikorelgondolta, hogy mindig csak beteg emberekkel kell foglalkoznia. Ifjúkorában tanulmányai foglalták el, később az ambíció sarkalta s nem hagyott időt és nyugalmat neki ahoz, hogy rajta kivül még mással is foglalkozzék, s most, mikor már elérte célját, s ideje is lett volna elég, nem tetszettek neki a nők. Lelkületüket illetőleg általánosságban az volt róluk a véleménye, hogy hiúk, felületesek és megbízhatlanok, a testi szépséget pedig mint materialista csak orvosi szempontból tekintette. Ma azonban különös hangulatban volt, a kis énekesnő vállaira gondolva, az jutott eszébe, hogy milyen puha és bársony tapintatú lehet az. Hazament, és ledőlt kissé a nehéz, drága szőnyegekből összeállított kerevetre, aztán eszébe jutott, hogy aznap este még dolgozni is akar. Meggyújtotta asztalán a lámpát, s leült, hogy dolgozzék. Elővette azokat a nagy, vaskos könyveket, amelyeket tanulmányozni szokott, s mikor most ismét olvasott bennük eltorzult testrészekről, úgy látta, hogy a fekete sorok közül előbukkan egy pár plasticus szépségű, hófehér váll és nyak, s kacagva, gúnyosan szeme közé mondja: »Én egészséges vagyok !« Felkelt és becsapta a könyvet. * Másnap ismét Browellel töltötte szabad idejét. Az amerikai este elutazott, ő pedig elment a »Víg színházba,« ahol tudta, hogy a kis énekesnő játszik. Maga előtt azonban úgy akarta feltüntetni a dolgot, mintha ez csak véletlenségből történt volna. — Nem is tudtam, hogy játszik — mondá magában, pedig nagyon jól tudta, hogy játszani fog. Aztán elkezdett fütyörészni, hogy ne legyen ideje és alkalma beszédbe ereszkedni azzal a másik énjével, amelyről tudta, hogy megfogja őt szégyeníteni. A kis haszontalan béka ma is szép és kedves volt. Úgy látszik, ő volt a közönség kedvence, mert tapsoltak neki és éljenezték úgy, hogy szinte rengett a ház. A tanárt ez is bosszantotta, dühös volt. »Mindenki jogot formál hozzá« —mormogta magában. Ettől kezdve gyakran eljárt a színházba, s néha rajta kapta magát, hogy azon gondolkozik : helyes dolog-e megnősülni negyvenöt éves korában ? vagy azon, hogy az ő állásában nem keltene-e feltűnést, ha egy kis komédiás békát venne nőül ? Sokáig töprenkedett ezen a dolgon, s egész éjjel nem tudott aludni. Másnap rossz kedve volt, nem ment el a klinikájára, s a rendelési óráján, nem fogadott. Bezárta a szobáját, s megmondta az inasnak, hogy senki számára sem található. Csak későn este ment le, s járkált céltalanul az utcákon. Bement egy kávéházba is, rendelt valamit,de nem volt türelme megvárni amig elhozták s elment megint. Egyszerre azon vette észre magát, hogy ismét ott áll a színház előtt. A központi vasúthoz akartam menni — dörmögte mentegetődzve. De nem haladt el a színház mellett, hanem felment a hátulsó lépcsőn, azon, amely a színészek számára van fentartva, felkereste a kis színésznő öltözőjét, s megkopogtatta az ajtaját. Belülrül csengő, vidám hangon hangzott a felelet: »Szabad!« A kis béka nyilván mást várhatott, mert amikor a tanárt megpillantotta, meglepetve kérdezte, mit akar ? — Azt akarom — mormogta magából kikelve a doktor — hogy ön szeressen, és az enyém legyen! A kis színésznő talán el is pirult a festék alatt, mert egészen, sajnálkozó hangon felelte, hogy ez lehetetlenség. Épen tegnap fogadott el egy nagy és előkelő úrtól hasonló ajánlatot. A doktor úgy érezte, mintha egy kissé megszédült volna, hátra dőlt és megtámasztotta fejét az ajtó fóliájához. Lezárta a szemeit, összeszorította az ajkát, s úgy állt ott csendesen egy percig, mint egy megmeredt tuskó, gyámoltalanul, megzavarodva, ostobán. — Nőül kértem önt, kisasszony, — ismételte reszkető szájjal. — Nagyon sajnálom, édes doktor, nagyon sajnálom .... Tíz perc múlva lenn volt a doktor az utcán. — Milyen szamár az ember .... hunyogta gunynyal és dühöngni szeretett volna, mint egy bolond. Sz. J. sület gyűjtő- és kezelő központi bizottságának ülése, délután 3 órakor. — A reformátusok zsinata. Első nap. — Nemzeti muzeum : képtár, nyitva délelőtt 9 —1-ig. Többi tárai megtekinthetők 50 kv belépő dij mellett. — Országos képtár az akadémiában, nyitva d. e. 9—1-ig. — Az 1848/49-diki szabadságharc ereklyéinek kiállítása, (Károly-körút 3. sz.) 9—1-ig látható. — Magyar kereskedelmi múzeum. A hazai termékek állandó kiállítása a városligeti iparcsarnokban, szabad belépés mellett naponként nyitva van 9—2 óráig. Ünnepés vasárnap délelőtt 9—12 órág. — A magyar kereskedelmi muzeum tudakozódó irodája és könyvtára (V. kerület, akadémia utca 12. szám) naponkint délelőtt 9—12-ig 6a délután 3—6 óráig van nyitva. Ünnep és vasárnap délelőtt 9—12-ig. 2481 ÚJDONSÁGOK Budapest, 1893. október 31. * Napirend, november 1-én : A miniszterek nem fogadnak. — Egyetemi ifjúság kivonulása a kerepesi-uti temetőbe, d. e. 9 órakor. — A hadsereg felesketése a vérmezőn, délelőtt 10 órakor. — Az orsz. függetlenségi és 48-as párt kivonulása a kerepesi-uti temetőbe délután 2 órakor. — A budapesti asztalossegédek kivonulása a kerepesi-uti temetőbe délután 2 órakor. — Az Eötvös-alap orsz. tanitó-egye Viszik a koszorúkat... Viszik a koszorúkat a sírokra. Fényben úszik a temető, derült, világos minden odakünn. Egy szépen kivilágitott város, ahol nem is lehet rész lakni. Se háziurak, se adóemelés, —ingyen világítás, ingyen virágok. A poéta síremlékén az aranyos betűs írás alá, hogy »az élet hangulat« oda lehetne írni azt is, hogy »a halál is hangulat.« Még pedig milyen nyugalmas, békés és fényes hangulat, nem olyan hideg és sötét, mint sokaknak a másik. Különösen ilyenkor olyan kellemesnek tűnik fel a pihenés ebben a virágos, világos városban. Kijönnek meglátogatni az embert a jó ismerősei, az ellenségei; azok akik szerették, azok akik gyűlölték. Azok kihozzák könnyeiket, ezek diadalmas mosolygásukat. A fekete földön keresztül hátha kilát az ember és élvezi a könynyeket is, a mosolygásokat is. Mind a kettőt. Mert azt is jól esik tudni, hogy szerettek, meg azt is, hogy irigyeltek. Feküdnénk ott és isteni nyugalommal néznénk a felettünk nyüzsgő embereket, akik minket sajnálnak, pedig jobban sajnálhatnák magukat. Mennyi vihar fogja még érni őket, mi pedig már a révben vagyunk. A halál hangulatos, csöndes birodalmában, az álmatlan álmok néma országában, ahol kimaradási engedélyt is ad néha a hatalmas imperátor. Máskép hogy ülhetne maga most itt mellettem, hogy jöhetett volna velem a temetőből egész hazáig. Pedig itt van, itt ül mellettem, hallom a hangját, a kacagását. Ide hajol a betűk fölé, szőke haja aláhull az írásomra, mint valami aranyos fátyol, úgy küldözöm, hogy menjen vissza, de maga csak itt ül békésen, legfeljebb a fejét rázza. Nem megyek, nem megyek. — Hát tessék maradni. Mivel szolgálhatok ? — Még most sem szánta rá magát ? — Mire ? — Hogy utánam jöjjön. Ní rül, hogy úrnője rosszul érezte magát s feküdt is, de már jobban van. Mariénak (a cselédnek) a vigyorgása nagyon boszantotta ugyan, azonban másnap mégis leereszkedett hozzá s kérdezősködött tőle, hogy mi az újság. — Oh, az asszonyom már fölkelt, — viszonzá Marie, — tökéletesen jól érzi magát. De sem aznap, sem másnap nem láthatta Ragnit, sem a gyerekek lármáját nem hallotta. A fiatal asszony nem zongorázott többé este. Nem is azon az oldalon járt ki, ahol Kallem, hanem a konyha felől eső lépcsőkön, ép úgy a gyermekek is. Soha sem találkozott a fiatal aszszonynyal, mert ez már más utat választott magának. Eddig Kallemnek a szerelme titkos boldogság volt, csupa tervezgetéssel. Most a végtelen ábrándozást haszontalan időtöltésnek tartotta, mely csak a napot lopja az embertől, meg a nyugodt éji álmot. Előre látta ő azt mind, a mi történt s kárhoztatta eszét, hogy oly bohóságoknak engedte át magát. Mióta a fiatal asszony ajkait érintette, úgy tetszett neki, mintha lerántotta volna a fátyolt, mely valódi képét födte. Nem látta többé a gyermeket, a kedves fehér galambot, a művésznő tiszta lelkét; csak egy asszonyt látszott, aki után sóvárgott. De sokkal okosabb és eszélyesebb volt, semhogy emészsze, gyötörje magát s hiú vágyakat tápláljon lelkében. Elhatározta magában, hogy rögtön távozik, utazás ürügye alatt. Nem tudta többé elviselni, hogy a ház zárva volt előtte, s nem tudta többé tűrni a szobaleány szemtelen mosolyát. Meglepte őt ekkor ama hasonlatosság, mely az ő és Rendalen távozása közt mutatkozott. Ez sem várt be egyetlen napot sem. Ennek azonban nem ugyanaz az oka lehetett. Fölkacagott. — Teringettél, hátha ő vele is efféle történhetett, mint velem! Rendalennek az anyja eljött Christianiába s ott lakott a házban. Ez idő alatt Ragni gyakran volt velek s négy kézre játszott Rendalennel a zongorán. Ugyanezt folytatta az anya eltávozása után is, olykor a Rendalen zongoráján ... Kallem nem ismert nemesebb és gyöngédebb természetet, mint a minő a Rendalené volt, Ő mit sem engedett meg magának. De vájjon mivel szomoríthatta meg a fiatal asszony, hogy távozásra szánta magát? Bizonyosan volt Rágni magaviseletében olyasmi, ami őt elidegenítette! Ezt Kallem csak saját megnyugtatására gondolta , de vágya még inkább növekedett. * Kallem még aznap este tudatta Mariéval, hogy másnap vagy harmadnap elutazni szándékozik s kérte, hogy tudassák a tartozását. Természetesen, az egész negyedévi lakbért előre kifizette. A szobaleány ámulva nézett rá. Mindjárt gyanította, hogy valami lappang eme körülményben. Várjon bosszantani akarta-e a fiatal embert, avagy titkolt-e valamit, amit nem lehetett fölfedezni ? Ama tartózkodással, mely neki sajátja volt, kérdezte, hogy rögtön óhajtja-e Kallem a számlát. A fiatalember azt válaszolta, hogy nem. Másnap szó sem volt az elutazásról. Majd a a következő nap. Először más lakást akart magárnak keresni a fiatal ember, ott helyezni el a holmiját. Délután kisétált s szállást keresett a város végén. Aztán a fölött gondolkozott, mit hozzon föl ürügyül, főleg Rendalen előtt. Föltette magában, hogy elbeszéli neki az igazat. Másoknak majd azt mondja, hogy nagyon alkalmatlan volt a régi lakása, ami különben is igaz volt. Öt óra tájban hazatért, felöltötte házi kabátját s papucsot húzva, leheveredett a kerevetre, hol mélyen elaludt. Hét óra tájban belépett a cseléd, tüzet rakott, a nélkül, hogy a fiatal ember észrevette. Kissé később ébredt föl a kandalló tüze pattogására, gyertyát gyújtott s látta, hogy már hét óra elmúlt. Rögtön arra gondolt, ki mellette volt a szomszéd lakásban. Remélte Karlem, hogy ha ez megtudja távozását, zongorázik még egyszer az ő gyönyörködtetésére. Ebben azonban csalódott, de nem akarta elhinni, hogy a fiatalasszony nincs otthon; azt hitte, hogy csak színleli távollétét. Kiterpeszkedett tehát a kereveten s hallgatózott. Ha ő most bemenne Ragnihoz, mintha mi sem történt volna, hogy elbúcsúzzék tőle? . . Hátha lámpát gyújtana? ... Vagy nem lenne-e jó, ha kisétálna ? Fölkelt s meggyújtotta a lámpát. Egyszerre hallotta, amint a folyosón megnyílt egy ajtó s ugyanekkor több női hang ütötte meg a fülét. Nagyon vidékies kiejtéssel beszéltek. Úgy vélekedett, hogy ezek vendégek, a kiket kikisértek. Hallott aztán egy hosszú mondatot a nagynénitől, majd egy férfihangot. (Folyt, köv.) •m ....... . . i ni.T*