Fővárosi Lapok 1894. január (1-31. szám)

1894-01-13 / 13. szám

13. szám Szombat, 1894. január 13 XXXI. évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Ferenciek­ tere 4. Előfizetési dij: 1 Un...................1 frt 40 kr. **»wredávr« . . . 4 — JTArr« , 8 . — , Egyes szám 6 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn 4a ünnep után való napon is.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP KÖZLEMÉNYEKKEL A DIVAT ÉS SPORT KÖRÉBŐL. Kiadóhivatal: Budapest, Ferenciek-tere­­. Hirdetéseket és apró­hirdetéseket elfogad a kiadóhivatal és minden fővárosi hirde­tési iroda. HÁROM NYAVALYA. — Influenza, bürokrácia, reverzális. — Úgy van , semmivel sem kevesebb, épenség­­gel és egyszerre három nehéz kórság pusztit ez időszerint közöttünk. És e három kórság közül egy sincs, a mely az influenzánál kevésbbé volna nyűg; egy sincs, a mely a bürokrácia *) aggasztó tüneteinél kevésbbé volna kétségbeejtő és végül aligha akad magyar, a­ki a reverzálist, ha benne sínylik ebben a tömjénszagú, utálatos nyavalyá­ban, olyannyira a lelke mélyéből és a szíve fene­kéből ne átkozná, mint a­hogy átkozzuk mi, a többiek, ki az influenzát, ki meg a bürokráciát. És garázda e három nyavalya közül egyik úgy, mint a másik és az áldozatoknak, akiket könyör­telenül megfeküdtek, meggyötörtek és gyötörnek még ma is, már eddig is se szere, se száma. És mindhiába minden védekezés, ez a krampusz, mint a mesék lidércnyomása, egész súlyával nehezedik ránk és nincs hatalom, a­mely tőle megszabadítani képes volna. A társadalom irányában köteles figyelmet teljesítünk, a­midőn imbol egyben-másban segít­ségére sietünk a társadalomnak, örökbecsű taná­csokkal szolgálván arra nézve, hogy a leghatható­­sabb módon miként védekezzék e nyavalyák ellen és hogy védekezhessék, mely szimptómáktól óva­kodjék körömszakadtáig? Persze, persze, hogy ezek a tanácsok fogyatékosak, hogy konzultációink is hézagosak. De van egy nevezetes előnyük: nem kerülnek pénzbe. Holott pedig ezeknél a mi taná­csainknál és konzultációinknál hány orvosi recipe és diagnózis ezerszerte gyatrább, dacára annak, hogy veszekedett drágán fizetjük meg. Az influenzáról legkevesebb a mondani va­­ l) Ad normám : plutokrácia. lónk, a minthogy három nyavalyánk közül alapjá­ban véve ez is a legkevésbé veszedelmes. A­mikor, mint egészen új muszka import, először jelentke­zett, akkor szörnyen nagyra voltunk vele. Az új­ságok, úgyszólván, egyébről sem írtak, mint influ­enzáról s derék orvosaink az újságok költötte influenza-veszedelemnek olyan erővel láttak a ki­irtásához, hogy ezen erőlködésük révén sikerült is minden tizediknek egy-egy — háromemeletes pa­lotát építenie. Időközben az influenza lejárta ma­­gát, vagy mi magunk hozzászoktunk. Elég az hozzá, hogy — bár minden második, a­kivel talál­kozunk, influenzás, — egy-két heti szobafogság, két-három doboz b­ea, néhány fiaskó rum, s leg­alább egy időre túl vagyunk a divatos nyavalyák­nak ezen a legszelídebbikén. Nem adja ilyen olcsón a p­rokrácia. Egyelőre csak kisebb körben jelentkezik, de annál veszedelmesebb, mert kisebb körben pusz­tító erői iszonyúan dolgoznak. És ami még na­gyobb baj, a purokrácia úgynevezett — előkelő betegség. Szine­ javát támadja meg a nemzetnek, a szine javából is a kiváltságosakat, a honatyá­kat. A legsajátságosabb egész lefolyásában, hogy bár törül metszett magyar nemzeti nyavalya, azért minden változatában magán viseli annak a messze keletnek a jellegét, a­honnan eleink ide­kerültek a Duna és Tisza közé. Valóságos kópiája — teszem azt — az úgynevezett opiumevésnek. A párosz, állapota első stádiumában, ép úgy, miként az opiumevő, kimondhatatlanul kellemesen érzi magát. Akkor még legfölebb a nagyzási hóbort­nak egynémely kétségtelen jele aggasztó rajta, egyéb semmi. Azt hiszi magáról, hogy a világ sorsa egyedül ő rajta múlik. Hozzá képest Bis­marck, Tisza, vagy Wekerle és amit ezek gondol­nak és tesznek, mindenki és minden spongya, vagy ennél is még semmibb valami. És ennek a szerény nézetnek kifejezést is ad, miközben, ere­jének és nagyságának tudatában, persze saját magával és állapotával kimondhatatlanul meg van elégedve. Ez még hagyj­án. A párosz azonban már kellemetlenné kezd válni, a­mikor ráköszönt a víziók és pedig rendszerint a rémlátások stádi­uma, ami egyébként lélektanilag nagyon is meg­magyarázható. Nagynak, erősnek, mindenekfölött­­okosnak érzi magát, tehát érvényesülni akar­. Mivel azonban ez a nagyság, erő és módfeletti, okosság csak fixa ideája, természetesen nem érvé­nyesülhet. Mi ennek a lélektani következménye?’ Az, hogy nem saját magában, hanem magán kívül, környezetében látja érvényesülésének akadályait. És lát ellene szövetkezeti klikkeket, a­melyek minden erejüket arra fordítják, hogy a puroszt­­megbuktassák, lehetetlenné tegyék, sőt talán, ha lehet, hogy még egy kanál vízben is megöljék. A pá­rosz ezeket a klikkeket egy gyűjtőnév alatt ismeri és gyűlöli és ehhez képest rettentő vízióiban min­dig csak azt vicsorítja a fogai között: Tisza-klikk­­. Nyilván, mert rémlátásaihoz a honatyák között soványabb, zörgébb csonta az öreg Tiszánál bi­zony-bizony nem igen akad .... Miként bizonyos idő múltán az opium-evez ettől a stádiumtól kezdve aztán a purosz sorsa is­­mind mostohább, szánalmasabb. Hogy a képzelt, klikkek ellen hathatósan védekezzék, maga igazán beleesik a klikk bűnébe. Szövetkezik purosztársai­­val és elkeseredett, idegölő és agysorvasztó harcot kezd a saját rémlátásai ellen. A harc persze csak addig tarthat, amíg a purosz puskaporral ... aka­rom mondani: ideggel és agygyal győzi. Amint fogynak ezek, lassanként versenyt fogynak a meg­különböztetés külső jelei is. A puroszt kezdik ki­buktatni delegációból, bizottságokból, egy-egy nagyratartott előadói tisztből és igy tovább. Már.­ FÜRDŐN. — Egy fiatal leány naplója. — Irta: Vértesi Arnold. (is) (Folytatás.) XXI. Az’Anna-bál után nagyon megfogytunk; de a fürdőigazgató, akinek termékeny agya mindig tele volt eszmékkel, már jóelőre gondoskodott erre az esetre. Olvastuk az összes lapokban és olvasta egész Magyarország lakossága, hogy a rozgony­fü­­redi fürdőigazgatóság oly rendkívüli kedvezményben részesíti az üdülést kereső tisztelt közönséget, da­cára rendkívüli látogatottságának, amilyenben eddig egyetlen egy magyar klimatikus gyógyhely sem. Augusztus elsejétől kezdve az árak felére szállíttattak le. Államhivatalnokoknak és tanárok­nak még sokkal messzebb menő kedvezmények adatnak. Ózondús levegő, kitűnő konyha. A Gömör- és szomszédmegyei birtokos családok már ezeknek ne­m­ igértettek, mert ezek valószínüleg jobban szeretik, ha nem lesz itt a birtokos­ családok talál­kozója s nem huzatják a cigánynyal éjfélig, meg éjfélen túl, ami fáradt államhivatalnokoknak és tanároknak, kik aludni szeretnének, nem nagy mu­latság. S újra megteltek lakókkal a Klotild- és Hil­­degard-villák penészes szobái. Egyre-másra érkez­tek tanárok, eljárásbírók, pénzügyi fogalmazók, fele­ségeikkel és apró gyermekek seregével. A két nagy szemétdombon túl volt egy ócska raktárépület, hirtelenében deszkákat szögeztek össze s lakószobákra osztották azt is. Ilyen rendkívüli kedvezményeseknek az is jó. A cigányokat is kiköltöztették eddigi kuny­­hójokból egy félszerbe s abból is vendégszobákat csináltak. Négy telekkönyvvezetőnő elfért oda is, megfelelő számú férjekkel és gyerekekkel együtt. Benépesült hát újra Rozgony-Füred, a folyosók megteltek hálóköntösökben lustálkodó asszonyok­kal, a Klotild- és Slildegard-villák közt fekvő arasznyi tér hemzsegett kis­fiuktól és kis leányok­tól, kik nem mertek tovább menni, s a kuglizóban hajnaltól késő estig edzették izmaikat a különféle hivatalágaknak közös golyódobálásra összegyűlt tagjai. Juci néni semmikép sem volt megelégedve az új jövevényekkel. — Micsoda társaság ez! — kiáltott föl meg­­botránkozva. Ámbár, mint utólag kisült, a boldogult Soós­­kúthy Tamás is az államot szolgálta hivatalos minőségben, mint kataszteri pótbiztos. — Isten, de csak akkor, mikor már a birto­­kának a nyakára hágott, — mentegette boldogult férjét Juci néni. A mama azonban úgy vélekedett, hogy meg kell ismerkednünk az újonnan jöttek közül a jó csa­ládból valókkal. Csakhogy ez nagyon nehéz dolog­nak látszott, mert a­mint én láttam, csaknem mind igen tisztességes magaviseletű nők és urak voltak s ha nekem a között kellett volna választanom, hogy olyan jó családhoz tartoznak-e, mint Szentgyörgyiék vagy ilyen, mint ezek a szegény hivatalnoknék és ta­nárnők, hát én minden habozás nélkül ezekhez csatlakoznám. Mindamellett az ismerkedés az újakkal ne­hezen ment, ámbár a mama segítségül vette a ven­dégkönyvet is, hogy jobban tájékozva legyen. És ekkor egy nevezetes fölfedezésre jutottunk.. Nem arról szólok, hogy ezeknek az eljárás­­bíróknak, telekkönyvvezetőknek és pénzügyi fogalma­­zóknak mindegyikének találtunk a neve mellett praedicatumot, mert hisz ez nagyon természetes és az lett volna a fölfedezés, ha nem találtunk volna , hanem arról, hogy egy egész lapot találtunk beírva oly kitűnő vendégek neveivel, akiknek ittlétéről sejtelmünk sem volt. Itt találtuk többi közt Ahamzeszt, ex-király és múmia Egyiptomból, Didó karthagói királynét és jelenleg vadászkutyát, továbbá Nérót, aki római császár és szintén vadászkutya, Hamlet dán király­fit és atyját, kinek »foglalkozása«: kisértet. Azután itt találtuk név szerint bejegyezve a Pávay Kör­nél négy lovát, kikről tudtuk ugyan, hogy itt van­nak R­ozgony-Füreden, de azt nem gondoltuk, hogy­­becses neveiket is beírták a vendégkönyvbe S e diszes vendégsor közt ott találtuk Hét­­hársy Ödönt és Héthársy Tibort, az én kedves öcséi­­met, akik foglalkozásukat így jegyezték be: » szarvasbogár-tulajdonosok «. Oh! ti semmire valók, hát ti csúfítottátok így el a rozgony­füredi vendégkönyvet? Na hiszen, vár­jatok! Most majd eldőlünk ugyan a kacagástól, de majd ha visszanyerjük komolyságunkat, érdemetek, szerint megdorgál a mama. Mert mit mondanak: majd azok a praedikátumos urak és asszonyságok,, a­kik talán nem szeretik az ilyen tréfát? Csakugyan egy öreg telekkönyvi tisztviselő föl­szólalt s megbotránkozásának adott kifejezést, hogy tisztességes férfiak, kik becsületben őszültek meg az állam szolgálatában, ily módon figuráztatnak ki E jogos és a tisztviselői méltóság megőrzésére irányuló fölszólaláshoz többen hozzájárultak s abban.

Next