Fővárosi Lapok 1894. április (90-119. szám)
1894-04-11 / 100. szám
a tiszta és cigányvér egyre ritkább. A cigányok száma évről-évre csökken, lassan-lassan beleolvadnak abba a népbe, amely közé letelepednek. * Baleset a Dunán. Mint a Nemzetnek Mohácsról távirják, a magántulajdont képezőNemzet* csavargőzös a Dunán felülről jövet, a szónrakodónál fordulni akart, e közben a cs. kir. dunagőzhajózási társulat tulajdonában levő 896. sz. szenes hajón nagyobb léket ütött, mire az utóbbi gyorsan sülyedni kezdett. A közelben fél gőzzel álló »Kolowrat« gőzös kapitánya lélekjelenlétével felismervén a helyzetet, a sülyedő hajót a tulparti zátonyra vontatta. Gyászrovat, Szabó József , 1822—1894. Szabó Józsefet, a magyar tudomány díszét és egyetemünk büszkeségét siratjuk. Meghalt. Ma este fejezte be áldásos életpályáját, mely mindig a szerény és komoly munkáé volt. Sikerek és eredmények kisérték kutatásaiban, és nagy érdemeket szerzett a fiatal nemzedék kiképzése körül is. A magyar közélet egyik derék, tisztelt, közbecsülésben álló munkása veszett el benne, kit igaz részvéttel gyászolunk és siratunk. Szentmiklósi Szabó József a budapesti egyetemen az ásványtan tanára volt. A mineralogiai és etnográfiai intézet és múzeum igazgatóját vesztette el benne. Kalocsán született 1822. március 14-én. A bölcsészetet és a jogtudományt Budapesten hallgatta, de hajlamát követve, bányászati akadémiára ment. 1848-ban az első magyar minisztérium bányaosztályának kohászati szakához hívták meg. 1849-től 1855-ig a budapesti egyetemen az ásványtan és vegytan helyettes tanára volt, míg 1862- ben rendes tanárrá nevezték ki. A tudományos akadémia 1857-ben levelező tagjává választotta. Rendes taggá 1867-ben, igazgatósági taggá 1888 ban lett. A harmadik, természettudományi osztálynak 1870 óta titkára volt. Számos ásványtani munkát irt. 1891-ben jelent meg legfontosabb műve, amelyen 14 évig dolgozott. E mű címe: »Selmec környékének geológiai leírása.« Szabó József tudora volt a bölcsészetnek. A tudományos pályán kifejtett érdemeiért ő felsége előbb a királyi tanácsosi címet, utóbb a Ferenc József-rendet adományozta neki. Bírta az olasz Szent Móric- és Lázár-rend lovagkeresztjét is. A párisi, a bolognai és az edinburgi egyetemek tiszteletbeli tudorrá választották. A budapesti középtanodai tanárképző-intézet rendes tanára és a tanárvizsgáló-bizottság tagja volt. A természettudományi, földrajzi, régészeti, embertani és földtani társulatok választmányi tagjukat vesztették benne. Nagy érdemei vannak a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek szervezése és népszerűsítése körül. Az állat- és növényhonositó társulatot ő alapította meg s haláláig elnöke volt a főváros törvényhatósági bizottságának. Majd minden külföldi tudományos intézet fölvette tiszteletbeli tagjai sorába. Ez a rövid életrajzi vázlat is mutatja, hogy a megboldogult minő munkás és tevékeny életet fejezett be. Hosszú utazásai közül, amelyeket a külföldön tett, legérdekesebb amerikai körútja, melyről az akadémiának számolt be. Ez alkalommal felkereste az emigráns magyarokat is és érdekesen ismertette életviszonyaikat a távol idegenben Mély részvéttel állunk meg ravatalánál. Nyugodjék békével! Az erdélyi főrangú társaság két előnyösen ismert alakja halt meg a napokban. Az egyik : szárhegyi gróf Lázár Jenőné szül. borsodi Bors Rudolfíné bárónő, a ki 52 éves korában halt meg Mentonéban, hová orvosai üdülni küldték. A másik pedig gróf Lázárné testvéröcscse, borsodi báró Bors Ágoston, a ki Bécsben halt meg. Mindkettőt Bécsben, az ottani családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Kőpataki Steinbach Ferenc, a marosvásárhelyi országos kórház ellenőre, 1848/49-diki honvéd, 68 éves korában meghalt Marosvásárhelyen. — Özv. szkorei Boér Andrásné szül. tarcsafalvi Boér Ágnes 82 éves korában meghalt Kolozsvárott. — Özv. Végh Lászlóné szül. Petri Mária, Végh Domokos marostordamegyei pénztári ellenőr édesanyja, 76 éves korában meghalt Marosvásárhelyen. — Dapsy József, a népszínház főruhatárnoka, tegnap hosszas szenvedés után 58 éves korában meghalt. Temetése holnap lesz a köztemető halottas házából. 873 Törvényszék. * Váltóhamisitó gavallér. Ifjabb Egan Lajost, aki az anyja nevére váltókat hamisított s emiatt fogságba került, a budapesti törvényszék most hosszabb időn át megfigyeltette orvosszakértőivel. Az a gyanú merült ugyanis fel, hogy Egannak nem józan az elméje, mert hallatlanul potom pénzen vesztegette el a váltókat. Ám az orvosok teljesen egészségesnek találták a könnyelmű ifjút, akinek bünperében a vizsgálatot ezzel befejezték s a bíróság átküldte az iratokat indítványtétel végett a kir. ügyészséghez. * Rágalmazott postaigazgató. Szörnyen elkeseredett azon Martonosi Márton levélhordó, hogy Raschka János, a budapesti főposta igazgatója, fegyelmi után elcsapta az állásából. A fegyelmi eljárást azért indították ellen, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy a keze közé kerülő leveleket elsikkasztja. Martonosi igazságtalannak tartotta az ítéletet s panaszával nemcsak a miniszternél, de még a királynak is alkalmatlankodott, mindenütt eredménytelenül. Ekkor újra a keresk. miniszterhez fordult egy panaszlevéllel, melyben elpanaszolja, hogy Raschka »kirabolta a kenyeret szájából« volt igazgatóját ily szavakkal aposztrofálja : »alábbvaló egy megátalkodott gonosztevőnél, mert ez ha rabol is, oly embertársától rabol, kinek marad kenyere, de az igazgató engem megölt, tőlem minden jogot elbasáskodott.« Raschka panaszára ma ültek törvényt Martonosi felett. A törvényszék figyelembe véve azokat az enyhítő körülményeket, melyeket dr. Pollák Illés védőbeszédében felsorolt, Martonosit nyilvános rágalmazásért (btkv. 260. § ) öt napi fogházra és 10 frt pénzbüntetésre ítélte. Úgy az elítélt, mint a vádat képviselő dr. Genthon Ferenc kir. alügyész megnyugodott. * Debreceniek sajtópöre. Pár hónap előtt tárgyalták Debrecenben Csurca János nyugvárosi tanácsnok és Mannó Kálmán volt fogyasztási adó- és vámhivatali főnök sajtópörét, akikről Papp László, a fogyasztási adót bérlő szövetkezet ügyvezetője azt írta, hogy nem híven teljesítették hivatalos kötelességeiket. »Mert — úgymond az inkriminált cikk — törvényes és szigorú ellenőrzés mellett a városi pénztárnak sokkal több jövedelme lett volna.« Az esküdtek a vádlottat nem vétkesnek nyilvánították, mire a panaszosok semmiségi kifogásokkal fordultak a kúriához. Székely Ferenc biró előadása alapján a kúria ma elvetette a semmiségi panaszt. Szerkesztői üzenetek: V. H. (Népszínház utca 14.) Nagyon szívesen közzétennék a lelkes fölhívást, de már idejét múlta. A budapesti hölgyek példájára tegnapelőtt az újpesti magyar nők is elhatározták, hogy Kossuth Tíjára mindennap friss virágkoszorút fognak tenni. m. b. (Budapest.) A képviselőház jelenlegi elnöke, báró Bánffy Dezső, szolnok-dobokai főispán korában igenis olyan félelmes hitben állott, hogy jöttének hírére az oláh falakban meghúzták a harangokat, — ne méltóztassék azonban elfeledni, hogy ez a félelmesség ott nagyon a maga helyén volt. Ez az egyik. A másik az, hogy báró Bánffy Dezső soha olyan nyilatkozatot nem tehetett, valamint legjavarésza annak, amit az a hírforrás állít, szintén csak — hogy többet ne mondjunk — lelkes fikció. Meg lehet róla győződve, hogy egy célszerűtlen intézkedés készséges visszavonásához legalább is annyi bátorság szükséges, mint a merev nem engedekhez, amely ha valahol, itt bizonyára nem lett volna a maga helyén. Apró versek. A két elsőt, ha terünk lesz rá, alkalmilag bemutathatjuk. Az Alkony nagyon ismert dala Uhlandnak, a fordítás pedig kissé nehézkes. I.. X Budapest. Eléggé ügyes dolog s kevés simítással közrebocsátható is volna. De mikor ? Lapunk annyira túl van halmozva kéziratokkal, hogy egyhamarjában való közlését nem ígérhetjük. S L. (R. Szombat.) Sokszor elmondott dolgok , egyedüli érdemük a könnyed, folyékony verselés. Az utolsó verset jó lenne valamelyik humorisztikus lapnak beküldeni. Színházak. Április 11-én: NEMZETI SZÍNHÁZ. Évi bék. 91. sz. Havi b. 8. sz. OTTHON. Dráma 4 felvonásban. Irta Suderman Herman. Személyek: Schwartze Újházi Magda ) leányai Mariska) ^ Jászai M. Tolnainé Auguszta, neje Felekiné Franciska Rákosi Sz. Wendlovszky Dezső Hefterdingk Bercsényi Dr. Keller Császár Klebs Egressy Klebsné J. Gaál I. Beckmann Gabányi Ellrichné Erszényesné Schumannné Lányiné Szobaleány Keczeri I. Kezdete 7 órakor. Műsor: Csütörtök : Rafael. Péntek : Lemondás. Szombat: Közönyt közönynyel. Vasárnap : A hárm testőr, bérletszünetben. M. KIR. OPERAHÁZ. Évi bér. 58. sz. Havi b. 8. sz. P. Márkus E. asszony, a nemzeti színház tagjának közreműködésével: A portréi néma. Opera 5 felv. Zenéjét szerzette Auber Szövegét irta Seribe. Személyen Alphon80 Kiss Elvira, jegyese Maleczkyné Udvari hölgy Valent V. Felelős szerkesztő: Lorenz di Arcade Dalnoki Selva, kapitány Ney B. Massaniello Perotti Fenella, (néma) P. Márkus E. Pietro Ney D. Borella Szendrői Kezdete fé 1 8 órakor. Műsor: Csütörtök: Bolygó hollandi. Péntek: Tévedt nő; Arányi Dezső föllépte. — Tous les trois. Szombat: A walkür. Vasárnap: Manon Lescaut Arányi Dezső föliptével. NÉPSZÍNHÁZ. Nebántsvirág. Énekes színmű 4 felv. Írták H. Meilhac és A. Millaud. Zenéjét szerző Hervé. Személyek: Denise de Plavigny Küry K. Gr. Chateau Gibus Németh Champlatreux Szirmai Celestin Tollagi Corinna Vidtorné Apácafejdelemné Pártonyiné Színigazgató Újvári Rendező Sántha Loriot, őrmester Solymosi Kezdete 7 órakor. Műsor: Csütört.: Az asszony verve jó. Péntek : A kis alamuszi. Szombat: Klári (először). Vasárnap, délután fél 8-kor: Boszorkányvár. — Este fél 8-kor: Klári. SZANA TAMÁS: Foulard-selymet -saját gyámhelyiségéből—„vámmentesen a magánvevők lakására szállítva“ méterenként 75 krtól 3 frt 65 krig (mintegy 450 különböző színű árnyalatban) valamint fekete, fehér és színes selyemszöveteket 45 krtól 11 frt 65 krig méterenként — sima, kockázott, csíkozott és mintázottakat (mintegy 2*10 különböző minőség, 2000 különböző szín és árnyalatban stb.) Selyem-damasztok _ _ » « .. « 1 frt 15 krtól II frt 65 krig Selyem-grenadinek _________ 85 krtól 7 frt 25 krig Selyem-bengalinek..._____ _ 1 frt 20 krtól 6 frt 10 krig Selyem-bábiszövetek ................. 45 krtól 11 frt 65 krig Selyem-bastruhák egész öltönyre 9 frt 50 krtól 42 frt 80 krig Selyem Armüre, Merveilleu, Duchesse szövetek stb. Postabér és vámmentesen házhoz szállítva. Minták postaoraaléval külldetnek. Svajczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Henneberg G. selyemgyára Zürichben Cs. és kir. ndv. szállító. Frommer A Herrman utódai» ma gr- és nö'V'érj.frl.eresssied.ése BTJDÜPESTZHST, ajánlja eredeti quedlenburgi plombozott répamagvakat és mindennemű legkitűnőbb fűmagvakat, különösen FROHIIMR szabadalmazott híres yokeyclub filmaof-weffyfiléket. 4475