Fővárosi Lapok 1894. szeptember (241-270. szám)

1894-09-01 / 241. szám

ivére, talán csordultig volt már a pohár. Mit lehet tudni ? Ő maga vette föl újra a szót. — Oh, mert maholnap te már csak látogatóba jársz a családi tűzhely mellé. — Megbocsát, édes Kovács, hogy ily szónoklattal fogadom önöket, de hisz­en nekünk régi bizalmasunk és senkim sincs ebben a nagy városban, aki előtt kiönthetném bána­tomat. Szegény édes­anyám, ha sejtené, rég eljött volna. Nem akarom őt keseríteni: a legutóbb, mikor elment tőlünk, csupa örömben hagyott itt ben­nünket. Gábor immáron hetek óta, csak aludni és enni jár haza. A felesége el nem tudja képzelni, mi lehet az oka. Oly gyöngéd, jó férj volt mindig. S most még a gyerekeit sem szereti úgy, mint annakelőtte. — Az előbb is — látta Kovács úr? — rá sem nézett a Pistire, mikor elébe szaladt. Nem tudom, miért fordult el a szive tőlünk. Hisz én a régi vagyok. T­gy szeretem, mint öt év előtt, mikor még jegyben jártunk. Keresem a kedvét, ahogy a beteg gyer­mekét szokás. Soha eddig szemére nem lobban­­tottam, hogy ez a nagy változás fáj nekem, hogy a sírba visz. Elhazudtam még magam elől is, hogy Gábor nem az többé hozzám, aki volt. Hiába, mind­hiába. Nem szól semmit, nem szid, de meg sem csókol. Oh, hát ütlegelne, csak lenne hozzám olykor jó is. De folyvást be van gombolkozva állig; szórakozott és kerüli az itthont. — Hacsak másfelé nem akadt egy másikra, jobbra; egy másik, szebb asszony hacsak . . . Megcsuklott a szava és szemét elborította a köny. — Irma, Irma! — hörge Gábor rekedten. Az asszony felsikoltott. — Eltaláltam, ugy­e, eltaláltam! Ez megszó­laltatott. Elevenbe ért a kés. Ez hát az oka. Meg­untál. Mást szeretsz. Egy másik asszonyt! És ráborult a folyosó könyöklőjére hangos zo­kogással. Arcát két kezével takarta el s formás teste meg-megvonaglott. Öléből lecsúszott a munkában levő kis ingecske a földre és Misi legott beleszedegette abba az ólom­hadsereget. A kapitány fejét csakugyan sikerült neki végkép leszedni a nyakáról. Pista pedig az édes­anyjához húzódott és haragos pillantásokkal mért végig engemet. Nyilván azt hitte szegényke, hogy én vagyok ennek a siralomnak az oka. Gábor szótalanul gubbaszkodott székén. Az athléta­ férfi mintha összeesett volna, fejét a nyaka közé húzta, háta megrokkant. Ajka meg-megrándult néha, de szót nem tudott rajta kipréselni. Bambán nézett hol rám, hol síró feleségére. De sokat ért volna, ha ő is képes lett volna sírni, hanem ezt a vigaszt csak az ártatlanok részére tartogatja az isten. Megesett a szivem ezen a nagy nyomorúságon. Szemem a nyitott ajtón át betévedt az ebédlőbe s már szinte láttam is, hogy ül ott a végrehajtó, hogy írja össze a bútorokat, hogy jár-kel szobáról-szobára a becsüssel, hogy fogdossa ez meg sorban a csecse­becséket, képeket, hogy tapogatja körül az asztalt, széket, ágyat. Hogy szedi össze az a bánatos asszony a maga kisholmiját, a gyerekek ruháit és Gáborért hogy jön a rendőr : — A törvény nevében, kövessen. Milyen elveszett élet, milyen szétzúzott bol­dogság ! Nagyon, nagyon, halálosan elkeseredtem. Nem voltam képes tovább időzni a széjjeldúlt üdvösség romjain: kergetett onnét valami. Gábor utánam támolygott s a kapuban szólott csak: — Gondolkozzál, kérlek, a dolgon. Hátha van mentség mégis. Hátha lehet még rajtam segíteni. Jöjj be holnap vagy holnapután. Ne várd, hogy hívjalak újra. Én magam semmit se tudok cselekedni. De ne halaszd sokára. Megbolondulok. Ne felejtsd el, hogy amíg megint nem beszélhetek veled, addig aludni nem leszek képes. Álmatlanul töltöm az éjszakákat már hetek óta. Hazautaztam. — Nyomott hangulatban töltöt­tem a másnapot, földhöz vágott a dolog engemet is. Tisztára beláttam, hogy nincs segítség. Fölösleges volt hát megint bemennem a városba, megtettem mégis, mert úgy a szívemre kötötte Gábor, de fáztam a találkozástól. A kávéházban, az ablak mellett, láttam ülni, derűs arculattal szürcsölte a kávét. Kihívtam és meg­­botránkozva kérdeztem tőle, hogy mi lette ? — Semmi baj — szólott vidáman, a két ujjá­­val csettegve. — A számvetésemet is rosszul csináltam meg kínomban, az egész hiány mindössze négy-ötezer forint s tegnap a gyüreki uradalom három cséplő­gépet vásárolt készfizetésre, jó borsosan — tudod, a tiszttartóval értjük egymást — azután most, hogy letörték a kukoricát, olyan gazdák is fizettek, akikre már keresztet vetettem. Tegnap történt ez is, úgy hirtelenében. Látod, ahol legnagyobb a veszedelem oda ér legkorább a segítség. — Azt a rongyos pár száz forintnyi hamis váltót még ma vagy holnap ki­fizetem s úgy kilábolok a bajból, mint a pinty! Bo­csáss meg, pajtás, hogy idefárasztottalak , de örö­mömben elfelejtettelek értesíteni, hogy ne törd magad be. — Hát csak eredj akkor vissza a kávéházba. Nekem úgyis van egy kis dolgom, majd az után járok. Szót is fogadott, előbb derekasan megrázva a karomat. Bennem pedig megmozdult a vadállat. Mintha kedvem ellenére lett volna, hogy ilyen jól esett ki a dolog; mintha inkább azt kívántam volna, hogy úgy lett légyen igaz minden, ahogy tegnapelőtt megrémített vele; mintha bizonyos gyö­nyörűségem lett volna az ő bajában s mintha most ettől elestem volna. Oh, ez emberi vonás, ez a vadállati! Igazat be­szél az a francia bölcs. A legjobb barátaink bal­szerencséjében is akad mindig valami, ami nekünk ínyünkre van. Bizony rossz komplimentumot is mond a biblia az istennek, mikor azt híreszteli felőle, hogy a saját képére teremtette az embert, nagyon rossz kompli­mentumot. 2063 XXXI. évfolyam.­­•A FŐVÁROSI LAPOK. 1894. szeptember hó 1-jével uj előfizetést nyitunk a Fővárosi Lapok­ra. A Fővárosi Lapok előfizetési ára: 1 hóra . . . . I frt 40 kr. Negyedévre . . . » — » Félévre . . . 8 » — » Vidékről legcélszerűbb az előfizetési összeget posta­utalványon a következő címmel küldeni: Fővárosi Lapok, kiadóhivatala, Budapest, Ferenciek­ tere 3. Helyben az előfizetések a kiadóhivatalban vétetnek fel, de levelező lapptá nyilvánított óhajra a kiadóhivatal készséggel házhoz küldi az előfizetési nyugtát. ÚJDONSÁGOK Budapest, 1894. augusztus 31. * Napirend, szeptember 1-én : A horvát miniszter fogad délelőtt 10—1-ig. — A VIII. nemzetközi egészségügyi és demográfiai kongresszus ismerkedő estélye a nemzeti múzeum­ban, esti 8 órakor. — Sörárpa-kiállitás a Köztelken, nyitva egész nap. — A magyar vöröskereszt-sorsjegyek húzása a Csokonics-palotában, délután fél 4-kor. — Gyümölcsvásár a Köztelken, nyitva egész nap. — Beiratások kezdete a tud.­egyetemen. — Magyarok bejövetele, körkép a városligetben, megtekinthető egész nap és este villamos világítás mellett ; belépő dij 50 kr. — Technológiai iparmúzeum zárva. — Nem­zeti múzeum : képtár, nyitva d. e. 9—1-ig. Többi tárai meg­tekinthetők 50 kr belépő dij mellett. — Az 1848/9-diki szabad­ságharc ereklyéinek kiállítása, (Károly-körút 3. szám) dél­előtt 9-től 1-ig látható. — Magyar kereskedelmi múzeum. A hazai termékek állandó kiállítása a városligeti iparcsarnok­­ban, szabad belépés mellett naponként nyitva van 9—2 óráig. Ünnep­ és vasárnap délelőtt 9—12 óráig. — A magyar keres­kedelmi múzeum tudakozódó irodája és könyvtára (V. kerület, akadémia­ utca 12. szám) naponkint délelőtt 9—12-ig és dél­után 3—6 óráig van nyitva. Ünnep­­és vasárnap d. e. 9—1-ig. * Személyi hírek. Albrecht főherceg ma reggel 8 óra 10 perckor az északi vasút futár­vonatán Bécsből Landskronba utazott a hadgyakorlatokra. — Károly Lajos főherceg nejével és leányaival tegnap este Gmundenbő­l Ischlbe érkezett és ma délelőtt Salzburgba utazott.­­ Halászy Jenő, a budapesti törvényszékhez beosztott vizsgálóbíró tegnap kezdette meg nyári szabadságát, dr. Genthon Ferenc kir. alügyész pedig, a­ki az egész törvénykezési szünet alatt hivatalban volt, holnap megy szabadságra. — Seymour tengernagy, az angol közép-­ ­ ön ismertetőjelül átadott, megtalálhatom a leányomat. Ő él s keresztyén neveltetésben részesül! — Lehetséges-e ez, uram ? Oh, az isten áldja meg önt ezért a jó hírért, melyet velem közölt. Utolsó pillanataim nem lesznek oly gyötrelmesek ! Mily szo­morú volt az én életem! Kiirtott lelkiösmeretem, le­sújtott a bánat; idegen helyeken laktam, hogy feled­hessek ; de fájdalmam nem csillapult s könnyeim nem száradtak ki! Lesújtva a búbánattól, átláttam, hogy nincs egyéb teendőm, mint visszatérni Franciaországba, fölkeresni önt s betölteni kötelességemet, leleplezve ön előtt a szörnyű titkot ama gyászesetről, mely ti­zenhét évvel ezelőtt a hameli kastélyban történt. Nem tudtam hová költözött ön, azonban, hosszas keresés után végre megtudtam, hogy ön en­nek az intézetnek a pártfogója. De ez a vallomás, melyet tennem kellett, oly gyötrelmes volt, hogy mindig visszariadtam az önnel való találkozástól. Egyszer kimerülve a lelki szenvedés és nyomor miatt, éreztem, hogy oda vagyok, folyamodtam, hogy vegyenek be ide, a nélkül hogy valamit beszél­tem volna ; de halálomat érezve, kérettem önt, uram. Köszönöm, hogy eljött! — Legyen nyugodt, szegény leányom, mert én szivemből megbocsátom, a mi rosszat velem tett. Meg­bánásával már kiérdemelte isten könyörületét s ön helyre hozta hibáját, a mennyire lehetetett. — Oh, uram, én nem érdemlem önnek irgalmas­ságát s mégis, hozzám intézett szives szavai bizalmat és reményt öntöttek lelkembe. Alby úr lehajolt Lustrophinenek az ágyához s megfogta két kezét, melegen megszorította azokat. Egy órával később a szerencsétlen nő meghalt, de azalatt elég ideje volt az utolsó szentségben része­sülni s megadással várta végső perceinek köze­ledését. Alby úr egészen meghatva tért haza, de nem sokáig időzött otthon, mert közölnie kellett leánya pártfogóival a leányára vonatkozó részleteket, melyek­ről a haldokló Lustrophine által értesült s fölkereste a tábornokot, kit Róbert még nem hagyott el. Néhány szóval elmondta ezeknek a borzasztó jelenetet, melynek tanúja volt, mely alkalommal csalhatatlan bizonyítékot nyert leányának azonos­ságáról. — Valóban csudálatos, — kiáltott föl a fiatal ember, — hogy ily rövid időköz alatt kétszeres bizonyí­tékot nyert Alby kisasszonynak életbenléte felől. Én már írtam a fejedelemasszonynak a zárdába, a­hová beadtuk, hogy tanítsa és művelje lelkét annak a derék leánykának, kit eddig mindenki csak Rozita név alatt ismert, s most a fejedelemasszony óvatosan előkészíti őt a találkozás napjára. — Igaza van önnek, uram, — szólt az apa; — én erőt veszek türelmetlenségemen s nyugodtan vá­rom a fejedelemasszony válaszát, a kinek gondjaira önök a leányomat bízták. Harmadnapra megérkezett Teréz testvérnek a válasza. Mindenről értesítette a kedves gyermeket, ki­nek öröme egybevegyült a hála érzetével azok iránt, a­kik oly buzgón előmozdították boldogságát. A leányka sóvárogva várta azt a pillanatot, melyben atyját megláthatja s kérte, ne késlekedjék elutazásával. El lehet gondolni, hogy Alby ur rögtön útra kelt Bécs felé, mely út neki nagyon hosszúnak tet­szett, mert szive sóvárgott a leánya után s gondo­latban beröpülte a köztök levő távolságot, hogy addig is közelében lehessen szeretett Yolandejának. Elhatározta magát, hogy nem vál meg többé tőle s ott telepedik meg, ahol leánya óhajtja. Róbert, nyomozásuk eredményével meg volt elé­gedve s mégis, mondjam-e? némi szomorúság lepte meg, midőn elgondolta, hogy barátnője sorsában tö­kéletes változás történt. Jövőre nem ő lesz egyedüli kalauza, támasza s önkéntelenül is sajnálta a kis vadonc Rozitát, ki most Alby Yolande kisasszonynak ad helyet. A félelem sajátságos érzete vett rajta erőt erre a gondolatra, mert átlátta, hogy meg kell szűnni ama bizalmas viszonynak, mely eddig köztük volt. Emez izgatottság közepett kezdte előkészüle­teit Rómába való elutazásra. Noha Brranné asszony nem igen volt megelé­gedve mostoha fiával, ki makacsul vonakodott részt venni ama mulatságokban melyekre őt ösztönözte, még sem tett e tekintetben semmi észrevételt, attól tartva, hogy ezáltal férjét kedvetleníti el. Bizott a jövőben s remélte, hogy ügyesen kihasználja befolyá­sát ama tervei megvalósítására, melyekről egyátalá­­ban nem akart lemondani. A szép Lucinde egyre keresettebb hölgy volt, ám habár azok az ünnepségek, melyeken ő tündökölt hízelegtek hiúságának, nem talált azokban kárpót­lást ama bánatért, melyet Róbertnek a távolléte miatt érzett. (Folyt. köv.)

Next