Fővárosi Lapok 1894. október (271-301. szám)

1894-10-01 / 271. szám

ügyét. — Vanderbilt még mindig olvasott, — majd felkiáltott mogorván: — Mit akar? Westinghouse előadta, hogy harminc fontnyi légnyomással egy négyszeglábra a gépész megállít­hatja rögtön a vonatot. Vanderbilt nagyon el lévén foglalva, ismét rámordul: — Mit beszél maga a levegőről ? A feltaláló megint elmondja a mondókáját, mire az öreg Vanderbilt fagyos tekintetét rászegezi és egy kézlegyintéssel elbocsátja, mondván : — Mehet, ilyen bolondra nem pazarolom az időmet. — Westinghouse szomorúan hagyta el a két és fél millió dollárba került palotát, de nem csüg­gedt.­­ Akkoriban Scott Tamás volt a pennsylvá­­niai vasút elnöke, ki éles eszével csakhamar felfogta a fékező alkalmazhatóságát. Néhány vonaton meg­­kisérlette és jónak bizonyulván, majd az összes vas­­útak elfogadták. Vanderbilt is rájött, hogy mily nagy hibát kö­vetett el és magához kérette a már akkor hires fel­találót, de ez röviden az válaszolta, hogy: — Olyan bolondra nem pazarolhatom az időmet.Komlóssy Miklós: ÚJDONSÁGOK. Budapest, 1894. október 1. * Személyi hirek. Thaly Kálmán orsz. képviselő Pozsonyból, hol Kossuth Lajos őseiről nagyérdekű törté­nelmi munkát irt, holnapután Debrecenbe megy választói közé, a hol beszámolót tart.­­ A király Felmayer Károly székesfehérvári gyáros, valamint törvényes utódainak, a gyáripar fejlesztése körül és a közügyek terén szerzett érdemei elismeréséül a magyar nemességet adományozta. * A királyné itthon, Triesztből jelentik nekünk, hogy a királyné Ferenc Salvator főherceg és neje kíséretében tegnap reggel a »Miramar« yachton Mi­­ramareba érkezett és 10 órakor partra szállt. A ki­rályné délután 4 óra 45 perckor külön vonattal Gö­döllőre utazott. A főhercegi pár este 8 órakor utazott el a bécsi gyorsvonattal. A királyné vonata ma reg­gel 6 óra 35 perckor a déli vasút vonaláról a magyar állam vasút vonalára áttérve, Kelenföldre érkezett, a­meddig a különvonatot Brahm lovag, a déli vasút igazgatója vezette. A királyné fogadására a kelen­földi állomáson megjelentek Ludwig Gyula államvas­­úti elnökigazgató disz­magyarban, Kovács üzletvezető Balogh főfelügyelő, Manojlovics állomásfőnök és Pe­­káry főkapitányi helyettes. A királyné, a­ki pompás színben van, kíséretével: Nopcsa báró főudvarmes­terrel, Claudy udvari tanácsossal és három udvar­­hölgygyel, 20 percig tartózkodott az állomáson, mely idő alatt kísérete társaságában elköltötte a Heim vasúti vendéglős által fölszolgált reggelit. Ezután a külön vonat Kőbányán át tovább robogott Gödöllőre. * Frigyes főherceg vadászatai. Frigyes főherceg családjával együtt pompásan érzi magát Baranyában. A főherceg mindennap hajnalban kimegy csinos be­rendezésű erdei lakásából szarvasvadászatra. Pity­­malatkor kezdődik a szarvasbőgés, a­mi tudvalevőleg a Nimródoknak legkedvesebb zenéje. A naponként terítékre került agancsosok teljesen kielégítik a ma­gas vendégeket. Izabella főhercegnő is több szarvast ejtett el. Vasárnap, szept. 30-án a főherceg és felesége kora reggel Főherceglakra kocsizott és a délelőttöt a a hatalmas arányú minta­gazdaság megszemlélésével töltötték. A főhercegnek és feleségének annyira meg­tetszett a Duna-Dráva szögben levő vadregényes vi­dék, hogy a tervbe vett tartózkodási időt egy héttel meghosszabbítja. * A szerb király Budapesten. Sándor szerb ki­rály, a­kiről már megírtuk, hogy október 14-én és 15-én a magyar királynak vendége lesz a budavári királyi pa­lotában, október 13-án este kezdi meg külföldi utazásait. A szerb királyt Zimonyban udvari különvonat várja, me­lyen a királyunk nevében magasrangu katonatisztek üdvöz­­lik. Sándor király 15-én Bécsen keresztül Berlinbe utazik, még pedig nem atyjának társaságában, a­mint ezelőtt híresztelték, hanem Simics bécsi követ kíséretében. A ki­rály, távollétében a minisztertanácsot a régensséggel ru­házta föl. * Lukács Béla aszfaltbányákban. Mint Mező-Telegdről lapunknak telegrafálják, Lukács Béla kereső. miniszter tegnap reggel külön vonaton érkezett Telegdre, hogy a magyar aszfalt részvény-társaság Dernán levő aszfaltbányáját megtekintse. A miniszter a részvény­társa­ság meghívására utazott le s mintegy ötvenen voltak vele Budapestről, mint tanácsosok és a társaság igazgatósági tagjai. A miniszter még a délelőtt folyamán megtekintette az ipartelepet, aztán bankér volt a tiszteletére, de már a neki szánt pohárköszöntőt nem várhatta meg, mert értesülvén, hogy nem messze innét van egy másik aszfaltbánya is, meg­szakította az ebédet s egy kisebb társaság kíséretében meg­látogatta a tatarossi aszfalt és kőolajbánya részvénytársaság bányáit is. Két teljes órát töltött itt a miniszter, s innen utazott vissza Budapestre. Bérmálás Buda Börsön. Óbu­da-Börsön szomba­­ton és vasárnapon bérmálás volt. Cselka Nándor püs­pök budapesti érseki helynök végezte Szakács Viktor érseki titkár, Bogisich Mihály budavári prépost espe­res-plébános, a budaeörsi plébános és Zimándy Ignác törökbálinti plébános segédkezése mellett. A püspö­köt a buda­eörsi határban bandériummal fogadták, a községben pedig Beke A. jegyző szép beszédet inté­zet hozzá. Cselka Nándor püspök szombaton a férfia­kat bérmálta, vasárnap pedig a nőket. A bérmálás után szombaton a község képviselő testülete külön tisztelgett a püspöknél Beke jegyző vezetése alatt, ki­nek üdvözlő szavaira Cselka szívélyesen válaszolt. * Kézmárszky tanár jubileuma. Egy igaz tudós szerénységével kerülve minden feltűnést és lármát, ülte meg meg tegnap Kézmárszky Tivadar, a jeles szülész-tanár ta­nárkodásának húsz éves jubileumát. Íme két évtized múlt már el azóta, hogy e kiváló férfiú a kathedráról és az életben is egyforma lelkesedéssel és kitartással hirdette azt az igét, melyet világhírű elődje, Semmelweiss neki örökül átadott. Mint előadó tanár tanítványaitól szeretve és tisztelve, mint orvos és és tudós messze Magyarország határain túl is be­csülve ünnepli most jubileumát Kézsmárszky. * Herman Ottó beszámolója, a miskolci déli választókerületnek országgyűlési képviselője közel 2000 főnyi hallgatóság előtt mondta el tegnap délután 1 és fél órai beszédben beszámolóját. Pontban 3 órakor a miskolci függetlenségi 48-as párt elnökének Kovács Lajosnak, Hor­váth Ádám és Sturman képviselőknek kíséretében jelent meg Herman, kit Kováts Lajos melegen üdvözölt. Herman Ottó beszéde folyamán az utolsó parlamenti szesszió alatt felme­rült kérdésekről mondotta el véleményét. * Kossuth Ferenc választói joga. Nem régen az összes hazai lapokat az a hír járta be, hogy Kossuth Ferenc, a­kit oly szeretettel emelt magához a nem­zet, Cegléden egy régebben szerzett ház- és földbir­tok után választói jogosultságot nyert. A központi választmány Kossuth Ferencet ennek folytán beik­tatta a képviselő választók lajstromába. E hírt min­denütt örömmel fogadták már azért is, mert e tény reményt nyújtott arra, hogy a nagy Kossuth fia már a jövő évben választó és megválasztható polgára le­het Cegléd városának. Ezzel lett volna megpecsé­telve az a frigy, melyet a haza kötött eddig távol élt fiával. A választói jogosultság ellen azonban felebbe­­zést nyújtottak be a központi választmányhoz. E felebbezés hű történetét mondja el az Evs. a kö­vetkezőkben : Kossuth Ferenc Cegléden egy öt osztályból álló ház és néhány hold erdő telekkönyvi tulajdonosa, a­me­lyeknek állami adója teljesen rendben van. Ennek alapján tehát teljes joggal bír arra nézve, hogy Cegléden a képvi­­­selőválasztók 1895-re érvényes választói lajstromába föl­vétessék, így tehát a központi választmány folyó hó 5-én tartott ülésében Kossuth Ferencet — felszólamlása foly­tán — beiktatta a ceglédi képviselőválasztók lajstromába. Ezen az ülésen a központi választmánynak kilenc tagja volt jelen s a határozatot egyhangúlag hozták. Nem­­on­keresztül mentem a sötét folyosón s tapoga­tózva kerestem a kijáratot, próbálgatva minden ajtót, hogy kijussak, de mindnyája kulcsra be volt zárva. Odaát, a hálószobában, a csukott ajtón keresz­tül is ki­hallottam a ruhasuhogást és a léptek zaját, mintha Éva föl s alá járt volna a szobában. Ez a helyzet kellemetlen volt: nem mehettem se ki, se be és már igen kényelmetlenül kezdtem magamat érezni. Éva szobájába nem térhettem vissza s nem kiálthat­tam a szobaleány után. Egyszerre csak hangos, vidám ezüstcsengésű kacagás hallatszott ki Éva szobájából: nevemen szó­lított — s ebben a kacagásban bent volt az én hely­zetem nevetséges, kényelmetlen oldala. Nem tudom, hogyan jutottam ismét hálószobája küszöbére: föl­emeltem a nehéz, aranynyal hímzett brokát függönyt s az ágy átlátszó, felhőszerű csipkefátyolán át láttam azt a kacagó, gyermeteg angyalarcot, körülvéve gazdag hullámokban leomló aranyhajától: — láttam őt felém mosolyogni, ábrándos, mély szemeiben a szenvedély égő villámaival, a szerelem édes, részegítő mámorával.* Nem tudnám megmondani, hogy meddig tartott ez a lázas álom s hogy mit éreztem én az alatt. Szi­vem csordultig volt szerelemmel, boldogsággal, gyö­nyörűséggel s szinte féltem, hogy nem bírom elvi­selni azt. Úgy tetszett nekem, hogy ennyi boldogság­tól túláradó szivem már nem fér meg keblemben s kettészakítja azt. De egyszersmind valami kellemet­len érzés, fájó szemrehányás is befészkelte magát szivembe s nem volt nap, midőn ne féltem, ne aggód­tam volna, hogy ez a varázsos álom egyszerre csak megszűnik s én a világi valóságra ébredek. Kimondhatatlanul boldog voltam, de szerel­mem verőfényes egén meg-megjelent egy felleg s árnyékot vetett rá: váljon meddig fog mindez tar­tani? váljon el tudnám- e viselni a fájdalmat, ha máról holnapra nyomtalanul eltűnnék? Napjaimat álmodozva, édes ábrándok között töltöttem, az ab­laknál vagy a kandalló mellett, vagy az utcán járva­­kelve, a­nélkül, hogy látnék, hallanék valamit, a­nél­kül, hogy szerelmemen kívül másra is tudnék gon­dolni; az éjjel aztán az enyém volt, a szerelem minden szenvedélyével, minden titkos gyönyörével- Hajnalban távoztam el tőle mindig, titkon, bujkálva, mint a tolvaj, ki meglopta a paradicsom gyönyöreit. Kimondhatatlan aggodalmak gyötörtek néha: boldogságtól áradó szivembe ismeretlen, érthetetlen fájdalmak nyilaltak; gyakran titkos, vakmerő, ma­gasztos ihlet szállott meg, de éreztem, hogy mű­vészetem csekély, elégtelen azoknak megnyilatkozta­­tására s tehetetlenségem tudatában elkeseredve, meg sem kísérlettem azok kifejezését. * Éva igazán szeretett engem. Lehet, hogy sze­relme csak szeszély volt, de abban a pillanatban őszintén érezte azt. Félt szerelmétől s egyszersmind örült is neki. Néha félénken, gyanakodva nézett reám s a következő pillanatban egész váratlanul a nyakamba ugrott és csókjaival halmozott el. Foly­ton valami különös, érthetetlen kíváncsiság gyö­törte : azt akarta megtudni, milyen az én szivem, mely oly nagyon tudja szeretni őt. Befogta szemei­met hófehér kezeivel s aztán gyermekes komolyság­gal odaszoritotta fejét keblemre, hallgatva szivem dobogását, hogy annak lüktetéseiből tudja meg, ha váljon szeretem e őt s hogy jobban szeretem-e ma, mint tegnap. Össze-vissza forgatott, kíváncsian, mint valami gyermek, a­ki egy új játékszerének gépezetét keresi, s aztán mikor hosszasan szemeibe néztem, szinte ijedten sikoltott fel és csókjaival zárta le forró szerelmet sugárzó szemeimet. — Ha tudtam volna, hogy ily nagyon foglak szeretni — szólt hozzám — nem kerestelek volna fel! Oly nagyon szeretlek, hogy szinte félek tőled! * Néha azt kivánta, hogy játszam el a zongorán az ő hallétjeit s aztán egész váratlanul csak előttem termett, tündéries színházi öltözékében s eljárta előt­tem csábos táncait — nekem! egyedül nekem ! . .. . az enyém volt ekkor egészen: igéző mosolya, varázsos szemeinek részegítő mámort lövellő édes pillantása, leomló gazdag arany haja, a tánctól a szerelemtől, lihegő hókeble: — minden, minden az enyém volt, — — s midőn kipirulva, mosolyogva leült mellém, csip­kéinek fátyolán keresztül úgy tűnt fel nekem, mint valami túl világi jelenés. — Mily nagyon szeretlek! — susogta. — Mily nagyon szeretlek!* Egy reggelen, csaknem reszketve kérdezte: — Mit fogok tenni, hogy ne szeresselek többé ? * Egy más alkalommal pedig elcsodálkozott.­— Tudod-e, hogy már több, mint egy hónapja szeretlek ily végzetes szenvedélylyel ? Annyi egyszerű, naiv közvetlenség volt e fel­kiáltásokban, hogy mindig szívem mélyéig elérzéke­­nyültem azok hallatára, de egyszersmind keserű, kínos fájdalmat is éreztem. — Tehát nem fogsz mindig igy szeretni ? — kérdeztem tőle. — Oh, mindig ?! . . . — suttogta szomorúan. — Hiszen te sem fogsz engem mindig igy szeretni! (Folyt, köv.)* 2327

Next