Fővárosi Lapok 1895. június (149-176. szám)

1895-06-01 / 149. szám

1732 Mi Kérdés. S mért nem igaz bölcs Darvin tana még­sem? Felelet. Mert állatok vagyunk ma is, mint régen. Kérdés. Mért veszszen az iró, ki nagy, ki tiszta ? Felelet. Vesszen, mert szellemi — kapitalista. Kérdés. Miért hajtunk a rossz iró szavára ? Felelet. Mert proletár ő, — szellem proletárja. Kérdés. Egyenlőség igéi hogy értendők? Felelet. Tudatlanságban mind legyünk egyenlők. Kérdés. A mennyek országába mért jutunk? Felelet. Lelki szegények semmit sem tudunk. Kérdés. Minő új naptárt tervez az uj vallás? Felelet. 8 óra ivás, 8 evés, 8 alvás. Terézvárosi jó reménység. A Terézvárosban ismét zörög a haraszt. A lapok hirlelik, hogy Andrássy Gyula grófot ki fogják ne­vezni Konstantinápolyba, hogy ott az osztrák-magyar monarchia diplomácziai érdekeit képviselje. Tenczer Pál már napok óta rejtelmes arczczal jár-kel és folyton azt susogja: — A kis követ nagykövet lesz. Ez esetben pedig most már negyedszer lenne vá­lasztás a Terézvárosban. Valóságos felfrissítése volna ez a terézvárosi közéletnek. Most a millenium érdekében az egész Terézváros csupa ankett. Hadd jöjjön már egy kis bankett is. Megc­áfolt közmondás. A lipótvárosi kaszinó küldöttsége tisztelgett teg­nap Wekerle Sándor, Szilágyi Dezső és Csáky Albin orsz. képviselő uraknál és lelkes, szívből jövő beszédekben nyújtották át nekik a kaszinó tiszteletbeli tagságáról szóló díszoklevelet. Wekerle, Csáky és Szilá­gyi mély megindultsággal fogadták a lipótvárosiak eme igazán „szűnni nem akaró zajos“ helyeslését. A küldöttségnek egyik derék, magyar szivü öreg tagja pedig minden tisztelgés után büszkén és bol­dogan verte a mellét és fűnek-fának eldicsekedett vele, hogy: — Nem igaz az a közmondás, hogy a zsidó a voltra nem ad semmit. A szalonok nyara. Budapest, május 31. Van téli és nyári szalon, s van a szalonok­nak telük és nyaruk. A téli szalon néhány fayenceből és gobeliné­ből, esetleg néhány libériából is áll. A nyári sza­lon valamelyik klimatikus esplanade-on alakul és vendégei a szerint váltakoznak, a­mint változik a fürdő­lista. A szalon fele akkor köszönt be, a­mi­kor a fayence és gobeline közé emberi orrhangok vegyülnek. De a szalonok nyara­l­ók, az egészen más! Erről részletesebben fogok önöknek beszélni. Előre bocsátom, hogy a gazdag Lipótváros és az Andrássy-út palotáiban a szalon­élet nyáron át korántsem szunnyad, sőt élénkebb és leleménye­sebb, mint bármikor. Az, a­ki a nyári szalonnak — mint mondani szokás — »lelke« kíván lenni, egy külön kátét tartozik elfogadni, mert e nélkül minden törekvése illuzóriussá válik. íme néhány komoly intés belőle: Vendégeket ne hívjunk meg, csak intim ba­rátokat és barátnőket. Amazok alkalmatlanok, ezek minden körülmények közt segítségünkre lehet­nek. És a fődolog: a fesztelenség. A toilette mellékes, ennél fontosabb, hogy értékes impressziókkal távozzunk. De idáig még nem vagyunk. Belépve a sza­lonba, méltassuk kellő figyelemre házigazdánk ér­tékesebb tárgyait. Ez hizeleg a parvenunek. Ne feledkezzünk meg egyetlen ezüstveretü pipáról Bécsi levél. (Báró Falke János. — A bécsi polgármesterválasztás. — Hogyan írják a krónikákat.­ — Rendes levelező­nktő­l. — Bécs, május 30. A külügyi minisztériumnak nagy vesztesége van. A sajtóiroda, helyesebben az V-ik osztály fő­nöke, Balke János báró tegnap éjjel egész várat­lanul és hirtelen elhunyt. Már a múlt őszszel szen­vedett influenzában és heves fülbajban, de márczius­­ban teljesen kiépülve tért vissza Karinthiából, hol néhány hétig szabadságon volt, teljesen jól érezte magát, kedélye is derültnek látszott, de mégis két­ségkívül az influenza idézte elő nála azt a sziv­­elgyöngülést, a­mely alig pár órai rosszullét után véget vetett munkás életének. Az elhunyt életrajzi adataiból az itteni lapok kifelejtettek (várjon szándékosan-e vagy véletlenül?) egy epizódot, a­mely talán a legérdesebb valameny­­nyi közül. Balke báró 1848-ban mint 22 éves fiatal­ember, a magyar ügyért és a szabadságért lelkesülve beállt önkéntesnek a magyar hadsereg egyik vadász­zászlóaljába, részt vett az örökké emlékezetes hadjá­ratban és Temesvárnál tette le bajtársaival a fegyvert. Daczára hosszú bürokratikus pályájának, a szabadság szeretete nem halt ki szívéből, híve maradt, ha nem is az ifjúkor politikai eszményeinek, de minden körülmények közt a szabadságnak. A monarkia buzgó lelkiismeretes tisztviselői, hivatalnokai és munkatársai egy mindenkor jóindulatú főnököt vesztettek el benne.* Az olvasó már tudja, hogy a bécsi polgár­mesterválasztás tegnap meghiúsult. Dr. Lueger nem elégedett meg a törvény által követelt majoritással; állítólag azt mondta, hogy »nem akarja magát stranguláltatni engedni,« hanem legalább is 80 szavazatot követelt. Mások szerint azért nem fogadta volna­ el a választást, mert a községtanács fölosz­­latását óhajtja abban a reményben, hogy az új választások még nagyobb antiszemita és reakczio­­nárius többséget eredményeznének. Annyi bizonyos, hogy senki se tudja, mi fog történni holnap és az új helyzettel szemben mindenki nagyon kiváncsi reá, mit fog tenni a kormány, mert éppen nem látszik kizártnak az az eshetőség, hogy a bécsi kérdés fejleményei fogják megadni a legelső lökést a parlamenti koalíczió szétrobbanására. A legújabb hírek szerint, legvalóbb szinű megoldás az, hogy a FŐVÁROSI LAPOK 1895. június 1 Szombat, vagy burnótszelenczéről sem. De vegyük szem­ügyre a háziasszony csecsebecséit is, a­melyek láttára megdobban a szép asszony szíve, akár csak a belvederi Apollo előtt. Gondoljunk aztán a házi kisasszonyra! A serdülő angyali név- és születés­napokon a papa, a mama és az udvarlók elhal­mozzák figyelmességükkel. Ellenben a házi kisasszony legkedvesebb tár­gyához, a zongorához, a világért se nyúljunk hozzá. A zene haszontalan és nehéz élvezet,­­ csak zajt csinál. A társalgásban legyünk óvatosak. Ne beszél­jünk senkiről és semmiről egész fenhangot, mert minden pillanatban beléphet valaki, a­ki meghal­lotta ezt vagy azt, és rosszat gondol felőlünk. Sokáig ne időzzünk a szalonban, gondoljuk meg, hogy a szolgák is emberek, és nekik ilyenkor aludniok kell. A bucsúzásnál semmi czeremónia! És ne felejtsünk ott semmit, mert egy gyűrött zsebken­dőnk vagy fölfestett kertüü­nk örök időkre kompro­mittálhat. Azzal, hogy tegnap ebben, tegnapelőtt meg abban a szalonban jártunk, csak kezdő ember dicsekszik el. Erről nem illik sokat beszélni. Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Ha pedig valamelyik szalonban jól érezzük magunkat, ne kerüljük ki máskor sem. Lásd, nyájas olvasó, a­ki Balatonfüredre és Gmundenbe készülsz, ez a szalonok nyara, amelyről a következő hetekben a lapok rendőr­­tudósítói ilyen czímen fognak írni: »Betörők a szalonban«.... Moniteur­ kormány a bécsi községtanácsot még ma, vagy leg­­fölebb holnap föloszlatja.* Egy franczia lap, az »Éclair« a múlt na­pokban újra felmelegítette »aktualitás« czímű rovatában a meyerlingi tragédiát, a­mi annál ta­pintatlanabb és gyöngédtelenebb volt, mert az »ak­tualitás«, a­melynek ürügye alatt ez a fölmelegí­­tés történt, szemen szedett hazugság. Az »Éclair« azt újságolja, hogy »egy new­­yorki távirat épen most jelenti az elhunyt trón­örökös bérkocsisa, Bratfisch igazi nevén Tranqui­­lini János elhunytát a wardislandi tébolydában.« Ehhez a hírhez aztán fölmelegíti egyikét ama me­séknek, a melyek a szerencsétlen 1889-diki január 30. után annyiféle képtelen változatban kolportál­­tattak. Az »Éclair« egész hite együgyü koholmány. Először Bratfisch valódi neve mindig Bratfisch volt. Bratfisch és Tranquilini különböző két egyén. Tranquilini János az a Bécsben — és úgy hiszem Budapesten is ismeretes »műfütyölő« volt, a­ki az egykor híres Schrammel zenekarban működött közre. Tranquilini ezelőtt pár évvel egy közkór­házban halt meg, ha jól emlékezem delirium tremens következtében. Bratfisch is néhány év előtt halt meg itt Bécsben és körülbelül két évvel ezelőtt ár­verezték el nyilvánosan az ingóságait, a­melyek­ közt számos érdekes ajándéktárgy és néhány mű­vészi értékkel bíró rajz is volt. Ezen »aktuali­tás« tehát mindenesetre elavult lenne, ha általában igaz volna. Annál igazabb az, hogy az említett lap botrányhajhászó gyöngédtelensége az itteni körök­ben, a­melyeknek a közlemény tudomására jutott, nagy visszatetszést idézett elő. Szerencsére az »Éclair«-nek talán még annyi olvasója sincs, mint a »Hazánk«-nak és a párisi tekintélyesebb olvasot­tabb lapok becsületére válik, hogy egyik se vett közülök tudomást e hatáskeltésre számított, de csütörtököt mondott közleményről. TÁVIRATOK. Vilmos császár beszéde, Berlin, május 31. (A »Fővárosi Lapok« ere­deti távirata.) Mint a »Kreuzzeitung« jelenti, Vil­mos császár a tempelhofi mezőn tartott díszszemle alkalmával a következő beszédet intézte a 2. test­őrgyalogezredhez : „Katonák! A május 29-dike felejthetlen nap. Ma hét éve, hogy dandárotokat Charlottenburgban Frigyes császár előtt elvezettem. Ezek voltak az egyedüli kato­nák, a­kik felett boldogult atyám díszszemlét tartott. Ez a nap rátok nézve felejthetlen maradjon. A dandárban nemzedékről nemzedékre szálljon át e nagy megtisztel­tetés emléke. Elhatároztam, hogy e napot köztetek töl­töm és remélem, hogy a szolgálatban való fegyelmezettség és kötelességtek teljesítése által jó katonákká lesztek. Gondoljatok a 25 év előtti győzelmes harczokra. Akkor a dandár különösen kitüntette magát és a haza iránti hűséget vérrel pecsételte meg. Éppen most láttátok, hogyan támadnak meg egy ellenséget, hogyan verik ki állásából és semmitik meg. A mai nap emlékére zászló­toknak a hohenzollerni házi rend lánczait adományozom. Most menjetek haza és tegyétek meg holnap az első diszmenetet.“ Agyonlőtt angol konzul. London, május 31. (A »Fővárosi Lapok« ere­deti távirata.) Gjeddából jelentik. Az angol al­­konzult, az orosz konzul helyettesét és a franczia konzulátus titkárját a városon kívül egy csapat beduin megtámadta. Az angol alkonzult agyonlőtték. A franczia és orosz hivatalnokot súlyosan megsebesítették. Falke temetése. Bécs, május 31. (A „Főv. Lapok“ eredeti távirata.) Fal­ke osztályfőnök temetése ma délután ment végbe nagy részvét mellett. A beszentelésnél a Schottenkir­­cheben jelen voltak Goluchowski gróf külügyminiszter, Kielmannsegg gróf helytartó, Braun államtanácsos, Schönfeld b. táborszernagy főfelügyelő, Pasette, Cziráky gr. és Glanz osztályfőnökök, számos államhivatalnok, több egyesület és az írói és művészi kar, valamint a a sajtó számos képviselője. A sírnál Schwingenschlögl a tisztviselői egyesület elnöki titkára és Beck az egye­sület pozsonyi fiókjának elnöke, utóbbi magyar és német nyelven mondottak beszédeket és meleg szavakban mél­tatták az elhunyt érdemeit.

Next