Fővárosi Lapok 1895. október (269-299. szám)

1895-10-09 / 277. szám

- XXXII. évfolyam. 277. szám. Szerda, 1895. október 9. Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, 10 évre 3 írt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes szám­ára: helyben: 4 kr., vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek­ tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban.­­ "Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Határozatikg kimondott — közóhaj. Budapest, október 8. Milyen szívesen, milyen hamarosan ke­letkeznek nálunk a társulatok, egyesületek! Négy-öt ember ha összejön, azok okvetle­­nül, kérlelhetlenül egyesületté alakulnak — s ha az alakulás megtörtént? A társulati élet pezseg az első bankettig, egy pár vá­lasztmányi ülésig, — azután gyászos pan­gás, fekete éjszaka, szomorú haldoklás borul reájuk. Örvendetes nyomai, eredményei a legtöbb egylet életének — hol mutatkoz­nak, hol késnek váljon? Itt vannak a kereskedelmi és ipar­kamarák, a melyek bizonyos tekintetben szintén társulat­számba mennek s a me­lyek az ünneplő, zászlós Pécs városában most tartottak országos értekezletet. Ki ne volna tisztában a nagy feladatok­kal, melyek rájuk várakoznak? A tár­sadalom autonóm erejét az ipar és keres­kedés terén ők hivatvák szükséges, sikeres akc­ióra vezetni. A kamarák alakulásának példájára most már orvosi kamarákról is be­szélnek, melyeknek az ország legárvább ügyét, a közegészséget kellene fölkarolniok. Sőt, hogy magunkról is szó essék, mikor az újságírók elmélkednek (ha ráérnek) sok bajukon, a sajtó veszedelmein, kinövésein, álmodoznak az újságírói kamarákról is. Ezek feladata lenne, hogy szervezett és tisztességes sereg szolgálja a magyar műve­lődést. Ki mondja, hogy ezekre ne volna nagy, nagy szükség? Orvosi kamarákra testi bajaink, újságírói kamarákra a szel­lemi haladás egyik legfontosabb tényezője, a sajtó érdekében. Hogy megalakítják-e ezeket és mikor ?... Nem akarunk ily messze, ködös, kétes jö­vőbe tévedni; ejtsünk most csak pár szót a meglevő kamarákról, melyek, ismételjük, most adtak hangosabb életjelt magukról. Ideje volt­ attól a lelkiismeretességtől, buz­galomtól, melylyel kamaráinkat, bizonyára vezetik, vártuk, elvártuk, hogy végre na­gyobb akcziónak lendüljenek neki. S ebben az akczióban csak úgy érheti őket siker, ha mennél sűrűbben összegyülekezve, megismer­kednek a közös bajokkal, megvitatják a közös segédeszközöket, válogatnak az orvos­ságokban. Nagyon helyes dolog, ha az ily összejöveteleken helyi iparkiállításokat ren­deznek, így ismerhetik meg a kamarák területeinek ipari, gazdasági produktumait, így ismerhetik meg az országot. Ennek az ismerete pedig az alapja a kamarák akc­ió­­jának; ez most még hiányzik, ezen segíteni kell. Ezt a czélt szolgálja az a határozat is, melyet Pécsett kimondottak, hogy a kamarák monográfiáit megírják. Hanem megvalljuk, a pécsi gyűlés egy határozata nagyon elkedvetlenít bennünket; mosolylyal, de fanyar mosolylyal fogadjuk a határozatilag kimondott köz­óhajt. Jegyzőkönyvbe vett pium desi­­derium! Ez a jegyzőkönyv aztán az igazi írott malaszt! Nem vagyunk soviniszták, tudjuk, hogy a dolog keresztülvitele óriás nehézségekbe ütköznék, mindazonáltal eb­ben a kérdésben nagyobb haladást sze­rettünk volna látni. A kamaráknak kellene kezükbe venni a kereskedelem, ipar meg­­magyarosításának ügyét; az ügyvitelt ma­gyarul kellene vezetniök. Ezt indítványozta a pécsi kamara; ezt szavazta le a többség. Egyszerűen jegyzőkönyvbe vették a dolgot, mint közóhajt. Az ezeréves Magyarország­nak bizony nem a legépületesebb okmánya ez a jegyzőkönyv. Egyébként a gyűlésen számos jelét láttuk, hogy a kamarák erélyesebben lát­nak — a maguk dolgához, a saját érdekeik istápolásához. Íme, a kormány is hasznát akarja venni a gazdasági élet e szerveinek, a kiegyezésnél. Véleményüket kérte ki ebben a nagy kérdésben. A kamarákra szép hivatás vár, hogy az ország érdekeinek most biv tolmácsai legyenek és a fontos problé­mát a kívánatos irányban való megoldáshoz segítsék. Jövő évben ismét gyűléseznek a ka­marák. Úgy látszik, belátják, hogy több elevenséget kell hozni az ipari, gazdasági élet vérkeringésébe. Ők a vérkeringés elő­mozdító szervei, ne tespedjenek. S. a „fővárosi lapok" tárczája. A számla ki van egyenlítve. — »A Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Abonyi Árpád. I. A falusi kastély verendáján, melyről páratlan kilátás nyílt a közeli hegyek hatalmas fenyő és tölgy rengetegeire, egy szeptemberi nap délutánján két fiatal ember szivarozott. A fekete kabátos, ha­­lovány arczu, komoly járásorvos és Kaplon Mik­lós, a kastély ura és »remetéje«, a mint a vidéki urak egymás közt nevezni szokták. Izmos, vállas, fe­­­kete ember volt a kastély ura; testhez simuló szürke vadásztekében, lovag csizmával, s azzal a jóindulatú, inkább mélázó, semmint szomorú mosoly­­lyal ajkán biztatta maradásra az orvost, melynek eredetét ugyancsak szorgalmasan kutatták a környék kiváncsi asszonyai. — Szívesen maradnék, édes Miklós, — mon­dotta rövid hallgatás után az orvos, — mára azon­ban eligérkeztem Bertalannéhoz is, s estére otthon kell lennem. Feleségem szigorú asszony, — folytatta hidegen mosolyogva, s már négy gyermekem van... Feleségemnek tehát tökéletesen igaza van, ha ba­rátaim meglátogatását rész néven veszi. — Túlozol, kedves Tamás. — A valót mondom. A gyermekek nevelése sokba kerül és — ismétlem — nem rendkívül kor­­ekt és rendkívül szigorú asszony. Az ilyen magam fajta, vagyontalan járásorvosnak — szerinte reggeltől estig a betegek után kell járnia, hogy a parasztok ötven krajczáros honoráriumát lelkiismeretesen ki­érdemelje,s háztartása semmiben szükséget ne szen­vedjen. A régi jóbarát meglátogatása tehát csak abban az esetben lenne indokolva, ha kinyitnád erszényedet és kifizetnéd számomra az ötven kraj­­czárt, hogy a feleségemnek be tudjak számolni vele. Az ajkain megjelenő fanyar mosoly visszatar­totta a házigazdát attól, hogy elnevesse magát. Sajnálkozva tekintett barátjára, akit már az egye­temen is becsülni tanult, s akiről tudta, hogy sem fiatal, sem boldog nem volt soha. Nejét is csak azért vette el, mert a leány szülei fizetgették érte a vizsgadíjakat. Kölcsönbe ment. Megvásároltak egy férjet, s fogalmuk sem volt róla, hogy ez a pénzen szerzett, sáppadt fiatal­ember egész életére nyomo­rult rabszolgának érzi magát, a­kinek önbecsülését tették tönkre és helyre­hozhatatlanul megalázták. — A Bertalan-villában kérdezősködtek rólad, Miklós, — mondotta bucsuzás közben. A házigazda arczáról eltűnt a nyájas szívé­lyesség. — Úgy ? .. mormogta vállat vonva. Mit fe­leltél? — Azt, hogy jól érzed magad. — Egyebet semmit ? — Nem. — Köszönöm. — Pedig nehezen ment, — jegyezte meg némi tartózkodással az orvos, s fürkészve tekintett barátjára, — unokahugod, a szép özvegy.. . — Kedves Tamásom, — vágott szavába mo­solyogva a férfi, — ha nincs ellenedve, beszéljünk másról. Julia unokahugom, de semmi egyébb. Öz­vegységéhez nincs semmi közöm. Meglep még az is, hogy létezésemről egyátalában tudomást kegyeske­dik venni.. . — Ne ilyen élesen, Miklós, — felelte nyu­godtan az orvos és megállt. Lásd .. . őszintén meg­vallva az igazat, — minap csak nagyon nehezen tudtam magamat visszatartani attól, hogy szép cousine-adnak, aki sejt valamit ... ezt izgatottsága és ideges gyors kérdései bizonyítják, — meg ne mondjam a valót. — Nem, nem! Soha! — Amint akarod. Ha megtudná, mily kegyet­lenül és mennyire méltatlanul bánt veled. . . — Hagyjuk! Nem akarom. — Hát hiszen igy is jól van. S az orvos megszorította gyöngéden a férfi kezét. »Azt hittem, édes Miklós, folytatta halkan, — hogy még mindent jóvá lehetne tenni. Julia már sejti ... valami vagy valaki nyomra vezette... hogy kegyetlenségét nem érdemelted; ha tehát megtudná a valót, s föllebbezne szakítástok szo­morú titkáról a fátyol, nincs benne kétségem, hogy még mindent jóvá lehetne tenni, s te nem szenved­nél többet. — Tamás, kérlek. . . — Hagyd el, hagyd el, — mondá oly me­leg, majdnem nőies érzelmességgel a jó barát, mely meghatotta és lefegyverezte a férfit, — előttem nem szükséges titkolóznod. A mit én tudok, aa

Next