Fővárosi Lapok 1895. november (300-329. szám)

1895-11-08 / 307. szám

307. szám Péntek, 1895. november 8 XXXII. évfolyam. Egész énre 14 frt, félévre 7 frt, */* énre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvetetnek a kiadóhivatalban. Megered. Budapest, nov. 7. Tegnap indult meg az a „nagy“ budgetvita, melynek rémével hetek óta ijesztgetik ellenzéki dajkák a kormánypárti gyermekeket. így lesz, meg úgy lesz, — a hegy megnyílik, miután már majd megpukkad a sok összegyülemlett gyújtó anyagtól, s tüzet fog okádni, — a nemzeti párt feni a késeket borotvaélesre, hogy minden nap egy minisztert leszkalpoljon vörös fehér-zöldbőrű indiánok nemzeti szokása szerint, a szélsőbal meg éppen azt tervezi, hogy naponkint két minisztert süt meg elevenen, miként a tamtam-bukuku indiánok a Lügewacker dr. könyvében szokták. Maga Kossuth Ferencz kezeit tördelve rimánkodott elvtársainak, hogy legalább az állambudgetet kíméljék, ne igyekezzenek azt is agyonbeszélni, mert a levegő még vasárnap tele volt obstrukczióval s a gavallér Kossuth-film ilyen erőszaktételt csak végső esetre vél megengedhetőnek, pl. ha az Ausztriával kötendő gazdasági kiegyezésen argumentum többé nem segíthetne, s csak agyonbeszéléssel volna szabad azt — helybenhagyni. Denique a „nagy“ vita tegnap megindult. Jelen volt az indításnál nettó harminchat álmos honatya, félig üresen tátongott a sajtó két páholya, csaknem üresen valamennyi karzat, így szentesítette a közvélemény érdeklődése a bejelentett vitázó kedvet. El is szontyolodott ez a kedv alaposan. Oly desperált hangulat uralkodott a baloldali frakciók tájékán, hogy senki sem mert szólásra feliratkozni. Már azt vártuk, hogy az obuigát előadói beszéd után, melybe Hegedűs Sándor ezúttal némi millennáris lendületet próbált kavarni, az elnök így nyilatkozik: »Szólásra nem lévén senki feljegyezve, ha senki nem jelentkezik, a vitát bezárom.« Akik mégis felszólaltak, szörnyű mentegetőzések közt tették. Az öreg Helly a burutjára hivatkozott, sokat s hoszszan köhögött, hogy röviden végezhesse. Paprikás határozati javaslata beszélt helyette, amit még a klubban készítettek szélbali halszakácsok. .. Következett jó Horánszky Nándor, ez a modern Petur bánja a kormány bankbánjainak s pénzügyi bölcse a nemzeti békétleneknek. Neki burutja — szerencsére — nincs, gondoskodnia kellett hát egyébb mentségről, melylyel hosszú kritikai fejtegetését, sötét pesszimizmusát rosszkedvűen bevezethesse. Elmondta hát, hogy az ily fekete színekkel dolgozás neki kötelessége, — pedig jól tudjuk, hogy inkább csak a természete. Ámde fogadjuk el szinonimnak a természetet és kötelességet: kiki köteles azt tenni, amit természete elébe ír. A kakas is ilyformán kötelességet ró le, mikor kukorit, a béka is, mikor brekeg, a holló is, mikor krákog, a szú is, mikor perczeg. így aztán jó Horánszkytól is elfogadhatjuk, hogy tisztében jár el, mikor a fehéret két órás beszédben feketének mondja, lévén a sötétlátás s a hosszú kemény beszéd neki természete. Tavaly is, harmadéve is, meg emberemlékezet óta mindig elmondta ő, amit tegnap, hogy kiadásaink pazarok, bevételeink ki fognak maradni, a nagy deficit megint beköszönt s az ország tönkre megy, — jóslatai soha nem váltak be. De ha évekig igy folytatja — az ördög nem alszik — egyszer valamikor tán majd mégis beválik. Talán ha egykor az ő jelenlegi elvbarátai kerülnek kormányra. Valamivel élénkebb folytatáshoz jutott a vita ma. Lukács pénzügyminiszter hoszszasan és tüzetesen cáfolta Horánszky ellenvetéseit, sőt átcsapott a védelemből a támadásba is, néhány éles szóval vágva vissza. De drámai jelenet azért ebből sem lett. A fő alak eddig, kihez a legtöbb érdeklődés fordult s kinek felszólalására megtelt kissé az ülésterem is: Szapáry Gyula gróf volt. Nem a beszéd maga vonzott. Szapáryt soha nem taksálta senki az élvezhető szónokok közé, s mióta ellenzéki csatái az egyházpolitikában balul ütöttek ki, megszűnt érdekes szónok is lenni. Ma mégis vonzott, mert föllépését fuzionális hírek előzték meg. Erről vártak tőle sokan ajánlattételt, vagy legalább tájékoztató nyilatkozatot. S a várakozók nem csalatkoztak. Már első mondatai a szabadelvű pártba visszakivánkozás preludiumja gyanánt hangoztak el. Kijelentette, hogy a házasságjogi és anyakönyvi reformokat most már ő is bevégzett tényeknek tekinti, s csupán bölcs végrehajtásuk dolgában táplál aggodalmakat és óhajtásokat. Fel is sorolt néhány szert, mint valami javasasszony, melyekkel az öt liberális csecsemő az életnek föl- A „FŐVÁROSI LAPOK“ TÁRCZÁJA. Búcsú. (Misdrog, augusztus 20.) Hol annyi boldog órát Álmodtam végig én S szelíden ringatóztam A béke lágy ölén: Isten veled, Kedves sziget! Erdőid koszorúját Ne érje hervadás, Lakóid közt keservet, Haragot sohase láss. Isten veled, Kedves sziget! Maradj még emlékben is A béke hű jele. Szivem eged s hullámod Fényével van tele. Aid s nem feled — Isten veled! Endrödi Sándor. Judás utolsó éjszakája. — Franczia elbeszélés. — Irta: Émile Gebhart. Judás sokáig mozdulatlanul maradt az olajerdőben, ugyanazon a helyen, ahol Jézusnak a halálcsókot adta; tekintetével a poroszlók csapatát követte, akik az ember fiát vitték Jeruzsálembe. A lámpások és fáklyák pislogó fénye mellett, a lándzsák és a mezítelen kardok között csendben, gyors léptekkel haladt a gyászos kíséret, mint az éjjeli tolvajoknak egy csapata, míg előrenyomulva a végtelen síkságon, eltűnt. Ekkor Judás lassan beburkolózott hosszú, piros köpenyegébe és neki támaszkodva egy olajfa törzsének, arczával a város felé fordult és várakozott. Éjfél elmúlt. A hold kékes fényben fürösztötte a száraz mezőket s a szent város falait, tornyait. Mindinkább elhaló, durva lárma hangzott a magaslaton fekvő templom felől. A pusztaságban baglyok felelgettek egymásnak. Egy óriási denevér hideg szárnyával meglegyintette Judás arczát. Köpenyege egyik felét a homlokához emelte. Még mindig várt. Egyszerre csak megremegtette az öröm és a liget bejárata felé fordult, kilépett az árnyékból és egy férfiú elé futott, aki úgy látszott, keres valakit a getsemanni berkekben. A hosszú, fehér szakállú öreg zsidó, aki botjára támaszkodva félénk léptekkel közeledett, a főpap kincstárnoka volt. Bevárta Judást és egy bőr tárczát dobott neki, aztán pedig szót sem szólva, gyorsabban, mint ahogy jött, eltávozott. — Még valami rossz kutyának is nyájasabban dobnak egy darab csontot, — mormogta Judás. Felemelte a pénztárczát és mosolygott. Nehéz volt az és kellemesen csörgött. Kiszaladt az erdőből s a hold halvány fényénél kinyitotta a tárczát. Mikor meglátta a csillogó pénzt, egészen megmámorosodott. Azonban mindjárt megszámolta a pénzdarabokat, mindegyiket megmérlegelte jobb tenyerében és igen nyugtalanul vizsgálgatott egyet, melyen az uralkodói fej kissé kopottnak látszott. — Ez egy Augusztus, egy halott Césár. Jobban szeretem a többit, az egészen új Tiberiusokat... A papok megtartották igéretöket. Jól van. A pénztárczát ruhája övébe dugta és Jeruzsálem felé vette útját. Könnyednek érezte magát és azt képzelte, hogy boldog. Hogy megnyugtassa magát, emlékezetébe idézte Kaifás gonosz csábításait, a bűnös alku estéjét. Vájjon nem azt a prófétát árulta ő el, aki törvénybontást hirdetett és megvetette Mózest ? Izrael gonosz királyát, a hazug Messiást, aki az uzsorásokat kiűzte Salamon csarnokaiból s a menyországot bezárta a gazdagok előtt. De ő, a nyomorult Iskariot most nagyszerűen megboszulta az Istent, Dávidot és Rómát.És mihelyt a nap meg fogja világítani Jézus bünhödését, Istennek választott népe, a leviták, az írástudók, a farizeusok és a császárnak minden barátja, Pilátus, a császár gőgös helyettese is egy rendkívüli mű üléstereként fogják őt üdvözölni. — Nevem, — igy gondolkozott, — éppen oly sokáig fog élni, mint Jákobé, Dánielé vagy Éliásé. . .Beért a néma, komor városba s azt gondolva, hogy Kaifás éppen akkor vonja kérdőre Jézust, a papi palota felé indult. Már messziről észre vette a kivilágított ablakokat; a tornáczokban, a bolthajtások alatt árnyak jártak-keltek; az előcsarnok előtt levő udvaron pirosas láng csapott fel. Az utcza üres volt. Egy kakas kukorékolt. — Közeledik a hajnal, szólt Judás.