Fővárosi Lapok 1895. december (330-359. szám)
1895-12-01 / 330. szám
választási visszaélések szigorúbb üldözését szükségesnek tartja. Holló Lajos határozati javaslatát nem fogadja el. Hogy képviselő ne lehessen a kormánnyal szerződéses viszonyban álló részvénytársaság igazgatósági tagja, arra nem kell új törvény, csak a meglevő törvényt kell tiszteletben tartani. A vasúti koncessziókkal kapcsolatban felpanaszolt visszaélésekre ugyanez áll. A határozati javaslatnak az a része, amely a képviselőknek meg akarja tiltani államhivatal elvállalását a mandátum megszűnte után három évig, egyenesen a közérdekbe ütközik. (Helyeslés.) A tárgyalás folytatását hétfőre halasztották. A kérvények: Selmecz Bélabánya közönségének a betegápolási költségek államosítása iránti kérvényénél felszólalt Horváth Béla előadó, aki a belügyminiszternek javasolja a kérvényt kiadni. (Helyeslés.) Farbaky István hangsúlyozza, mennyire meg van terhelve e város közönsége és éppen ennél fogva hozzájárul a bizottság véleményéhez. (Helyeslés jobb felől.) Ugron Zoltán úgy értelmezi a kiadást a belügyminiszternek, hogy a betegápolási költségeket vállalja magára az állam. Perényi Zsigmond dr., mint a kérvényi bizottság tagja ajánlja a bizottság véleményét elfogadásra. Kun Miklós nem tekinti a kérvényt Selmeczbánya speciális ügyének s nem járul a bizottság javaslatához, hanem határozati javaslatot nyújt be, hogy a törvényes módosítás kezdeményezésének meghagyásával közöltessék a kérvény a belügyminisztériummal. A Ház a bizottság javaslatát fogadja el. A posta altisztek és szolgák helyzetének javítására vonatkozó kérvénynél Tompa Antal a kérvényt pártolólag óhajtja kiadni a kereskedelmi miniszternek, szemben a bizottság javaslatával, amely csak egyszerűen kiadatni kéri. A ház a bizottság javaslatát fogadta el. Szegednek a katonai akadémiára vonatkozó kérvényénél a bizottság a kérvény irattárba helyezését javasolja, mert ebben az ügyben, ebben a sesszióban a Ház már határozott. Szentiványi Árpád szólni akar a kérvényhez. Elnök: Mivel e tárggyal már foglalkozott a Ház, többé nem lehet vitatkozni. Ugron Gábor azt hiszi, hogy azért hozzá lehet szólani a kérdéshez. A Ház a kérdés tárgyalását jövő szombatra halasztja. Addig majd kiderítik, hogy mikor foglalkozott a ház ezzel a kérdéssel utoljára. A sütőmunkások egyesülete, Perczel Dezső belügyminiszter Visontai Somának arra az interpellácziójára felelt, amely a budapesti sütőmunkások szakegyesületének feloszlatását kérte számon. A válasz lényege az, hogy a fővárosi hatóság visszaéléseket derített ki az egyesület vezetésében. Az alapszabályokat nem tartották meg, sőt büntetendő cselekmények is fordultak elő az egyesületi vagyonkezelésben. A könyveket meghamisították s a pénzekről nem tudtak számot adni. A miniszter tehát felügyelő jogánál fogva feloszlatta az egyesületet és ezenkívül a bűnvádi eljárás megindítása végett átküldette az iratokat a királyi ügyészséghez. (Helyeslés.) Visontai Soma nem vette tudomásul a miniszter válaszát. Ha büntetendő cselekmények fordultak elő, a bűnösöket büntessék meg, de ez nem elég ok arra, hogy 1600 tagból álló egyesületet feloszlassanak és szerzett jogait elkobozzák. Annál az intézkedésnél nem a jog, hanem a hatalom érvényesült a szegény munkásokkal szemben. A többség tudomásul vette a miniszter válaszát. Balmaz-Újváros, Perczel Dezső belügyminiszter felelt arra az interpelláczióra, mely a balmaz-uj városiak kivándorlási ügyében intéztetett hozzá. — Kijelenti, hogy senki sem akar kivándorolni. És aki dolgozni akar, az kap munkát. Polónyi Géza fentartja állításait, melyeket az interpelláczió megtételekor hangoztatott és a választ nem veszi tudomásul. A Ház tudomásul vette. A hitbizományok. Erdély Sándor igazságügyminiszter az interpellácziónak arra a részére felelt, amely a hitbizományokra vonatkozott, mint a lakosság szegénységének egyik okára. A hitbizományok kérdése sokkal fontosabb, semhogy arra csak igy ötletszerűen a kormány kimerítő programmot adhatna. Az ügy azonban egy bizottság kezébe van letéve s amint a bizottság munkájával elkészül, a Ház elé fogja ezt terjeszteni. (Helyeslés.) A Ház a választ tudomásul vette. Az Apponyi gr. interpellácziójára adandó válasz hétfőre, a Makfalvay Géza által bejelentett interpelláczió pedig csütörtökre maradt. Ülés vége d. u. fél 3 órakor. FŐVÁROSI LAPOK NAPRÓLNAPRA Wekerleg ismeretlen. A legelső bejelentő hivatala melyről a történetírás megemlékszik, valami Diogenes nevű úr volt, aki élt Athénében, annyi megannyi esztendővel Krisztus születése előtt. Ez a Diogenes úr, akinek az ősei bizonyosan bejelentő hivatalnokok voltak Budapesten, hordóban rendezte be a hivatalát. Ha valaki X-Y athenei lakos után tudakozódott nála: Diogenes meggyujtotta a lámpáját s ment embert keresni. Azt mondják, hogy nem talált emberre soha és épp ezért bölcscsé avatták őt kortársai. Minő hálátlan, minő nyomorult emberek vagyunk mi, minő karcsai e kornak, a kik a bölcseket a tudományos akadémiában és az egyetemen keressük, holott a székes főváros közepén, egy melegedő teremben, amelynek bejelentő hivatal a neve, száz Diogenesre találhatunk. Egy vidéki földbirtokos bukkant a Diogenesek asyllumára ma. Czédulácskát adott be a bejelentő hivatal ablakán, amelyre ezt a nevet írta: »Wekerle.« A czédula visszakerült a földbirtokoshoz a következő megjegyzéssel: «Teljes nevet kérünk.» A földbirtokos másik czédulát irt, mely hangzik ekként: Wekerle Sándor volt miniszterelnök. A Diogenes nem gyújtott lámpát, hanem napfénye mellett írásosoméban keresett. Nem sokáig keresett. Visszaadta a czédulát, megjegyezvén: »Hol lakott ezelőtt?« Új czédula került a földbirtokoshoz, aki ezt írta rá : Wekerle Sándor volt miniszterelnök, lakott Budán,a miniszterelnöki palotában. A bejelentési lap visszakerült a földbirtokoshoz : »Wekerle Sándor volt miniszterelnök jelenlegi lakása ismeretlen. Kérünk bővebb felvilágosítást.« Két óra volt délután. A Diogenesek hazamentek ebédelni. De. Magyar kaviár. Sokat beszél ma sok bölcs néptribün. S van is bizonynyal gondolatja sok. De másnap reggel látja szomorún, Hogy alig írnak róla a lapok. Sok büszke érv ma puszta dikczió, Egy apró »sláger« ér hatást ma itt. Nyomtalan elvész sok nagy dikczió, Kis közbeszólás halhatatlanil. Valljuk be, untat már a »nagyszabás« : Mint bő palást kis emberen lötyög! Oroszlánbőrből hangzó orditás Hazánkban immár gyanús szerfölött. De közbeszólás .... provokáczió . . . Botrány ... amely elintézésre vár: Ah ez való te néked, náczió, Ah ez csak az országos kaviár! Paizs. * ték ki. Ördög tudja a kimondhatatlan nevét annak az isten verte helynek, ahol a kősziklák mögül lövöldöztek rátok. Egy hordó pálinkával, meg szalonnával mentünk utánatok. — Nem volt olyan szép markotányosné, mint te. Julcsa csendes, fojtott hangon egy bosnyák dalt kezdett dúdolni, és bort töltött Mihály poharába. — Még nem mondtál el mindent Julcsa. — Hogy a hordóba bele lőttek a bosnyákok ? — Nem, hanem hogy a vállamba lőttek bele. — Meggyógyult már az régen. — Az isten áldjon meg Julcsa, jól gondomat viselted , el sem mentél az ágyamtól. Hes mikor a vállamra hajtottad fejedet, az volt az igazi orvosság. Meghálálom Julcsa! Julcsa fölállt, oda húzta a székét Mihály mellé, a vállára hajtotta a fejét és halkan, nehogy más is hallja, dalolta azt a nótát, amely legkedvesebb Nyíri Miskának.* Csaknem dél óta ott állt már a tengeri földek közt a kerülő egy halomnál. Néhány lépést tett jobbra, néhány lépést balra, de tovább nem ment. A kezével elárnyékolta sokszor a képét, hogy jobban lásson. Demindig csak egyfelé nézett. Szinte megijedt, mikor egyszerre valaki a háta mögött jó napot kívánt. — Te vagy az Lidi? Nagyon sokat jársz most itt a földeken. Eddig ritkán láttalak. — Babot szedtem. — Tegnap az itató kútnál láttalak Lidi. — Megszomjaztam. — Nyiri Miska is erre szokott járni, — folytatta a kerülő, s vállra akasztotta a puskáját, hogy Lidivel együtt mehessen. — Találkoztál már vele Lidi? — Ne faggasson Máté Gergely. Én is kérdezhetném, hogy mért áll kelmed minden délután ezen a helyen. — A tengeri közé vaddisznó jár, sok kárt tesz. Azt lesem. Egy pár perczig szó nélkül mentek egymás mellett. — Hányadán vagy Nyiri Miskával? — kérdezte aztán a kerülő. — Az én bajom senkire sem tartozik. Tudja mit, Máté Gergely. Szeretném ezt a kapát betenni a csőszházba. Mivel hozzam ki magammal holnap is. — Beteheted Lidi, mindjárt felnyitom a házat. Hanem azt nem szeretem, hogy a mély kút körül jársz. Ne csinálj bolondot húgom. Tudom én, hogy gonosz fráter Nyiri Miska, tudom én mért jársz te most itt minden délután. Erre jár az a legény is. — Én is tudom, hogy mért áll kelmed óra hosszat a halomnál. Onnan lesi Patyi Julcsát. — Isten verje meg! — kiáltott haraggal a kerülő. — Hitegetett a katonaságnál, de mikor kiszolgáltam, hiába rimánkodtam neki, hogy jöjjön haza. Ott maradt a kantinban. Lidi nem szólt semmit, hanem mikor beértek a csőszházba, csak ráomlott a lóczára, és úgy sírt, Máté Gergely vizet adott neki, de a beszédével tüzelte a szerencsétlen teremtést. Patyi Julcsa két hete már otthon van minden délután találkozik Nyiri Miskával, Julcsát az apja be sem bocsátotta a küszöbön. Lidi csak hallgatta ezt a beszédet, de ő nem toldott hozzá semmit. — Most is együtt vannak, — szólt tovább a kerülő. — A nyárfánál szoktak találkozni. Lidi nagyon sápadt volt. Már többször megpróbálta, hogy távozzék, de nem bírt magával. — Máté Gergely, hagyjon pihenni engem. Menjen kelmed a dolga után. Az uraság úgy is a réten van, leszidja, ha nem látja kelmedet odakün. A kulcsot majd oda teszem az ágas karja közé. Máté Gergely csakugyan föl is vette a puskáját, s indulni készült, mert tartott az uraságtól. — Máté Gergely, ne vigye magával a puskáját. — Mondom, vaddisznó jár a földeken. — Háborog kelmédnek nagyon a lelke. — Hagyja itthon a fegyvert. Olyan szépen kérte, hogy a kerülő csakugyan puska nélkül ment ki, csak egy fokossal. Lidi ott sírt aztán keservesen, egyedül, sokáig.* Késő este Máté Gergely a községházánál dörömbölt és a zsandárkáplárral akart beszélni. — Halálos szerencsétlenség történt. Vaddisznó helyett embert lőttem a sötétben. Egy leányt. A zsandárok lóra kaptak és a nyárfa alatt találták megölve Patyi Julcsát.