Fővárosi Lapok 1895. december (330-359. szám)

1895-12-01 / 330. szám

választási visszaélések szigorúbb üldözését szükségesnek tartja. Holló Lajos határozati javaslatát nem fogadja el. Hogy képviselő ne lehessen a kormánnyal szerződéses viszonyban álló részvénytársaság igazgatósági tagja, arra nem kell új törvény, csak a meglevő törvényt kell tiszteletben tartani. A vasúti koncessziókkal kapcsolat­­ban felpanaszolt visszaélésekre ugyanez áll. A határo­zati javaslatnak az a része, amely a képviselőknek meg akarja tiltani államhivatal elvállalását a mandátum meg­szűnte után három évig, egyenesen a közérdekbe üt­közik. (Helyeslés.) A tárgyalás folytatását hétfőre halasztották. A kérvények: Selmecz­ Bélabánya közönségének a betegápo­lási költségek államosítása iránti kérvényé­nél felszólalt Horváth Béla előadó, aki a belügyminisz­ternek javasolja a kérvényt kiadni. (Helyeslés.) Farbaky István hangsúlyozza, mennyire meg van terhelve e város közönsége és éppen ennél fogva hozzá­járul a bizottság véleményéhez. (Helyeslés jobb felől.) Ugron Zoltán úgy értelmezi a kiadást a belügy­miniszternek, hogy a betegápolási költségeket vállalja magára az állam. Perényi Zsigmond dr., mint a kérvényi bi­zottság tagja ajánlja a bizottság véleményét elfoga­dásra. Kun Miklós nem tekinti a kérvényt Selmecz­­bánya spec­iális ügyének s nem járul a bizottság ja­vaslatához, hanem határozati javaslatot nyújt be, hogy a törvényes módosítás kezdeményezésének meghagyásá­val közöltessék a kérvény a belügyminisztériummal. A Ház a bizottság javaslatát fogadja el. A posta altisztek és szolgák helyzeté­nek javítására vonatkozó kérvénynél Tompa Antal a kér­vényt pártolólag óhajtja kiadni a kereskedelmi minisz­ternek, szemben a bizottság javaslatával, amely csak egyszerűen kiadatni kéri. A ház a bizottság javaslatát fogadta el. Szegednek a katonai akadémiára vonatkozó kérvényénél a bizottság a kérvény irattárba helyezését javasolja, mert ebben az ügyben, ebben a sesszióban a Ház már határozott. Szentiványi Árpád szólni akar a kérvényhez. Elnök: Mivel e tárggyal már foglalkozott a Ház, többé nem lehet vitatkozni. Ugron Gábor azt hiszi, hogy azért hozzá lehet szólani a kérdéshez. A Ház a kérdés tárgyalását jövő szombatra ha­lasztja. Addig majd kiderítik, hogy mikor foglalkozott a ház ezzel a kérdéssel utoljára. A sütőmunkások egyesülete, Perczel Dezső belügyminiszter Visontai Somának arra az interpellácziójára felelt, amely a budapesti sü­tőmunkások szakegyesületének feloszlatását kérte szá­mon. A válasz lényege az, hogy a fővárosi hatóság visszaéléseket derített ki az egyesület vezetésében. Az alapszabályokat nem tartották meg, sőt büntetendő cse­lekmények is fordultak elő az egyesületi vagyonkeze­lésben. A könyveket meghamisították s a pénzekről nem tudtak számot adni. A miniszter tehát felügyelő jogánál fogva feloszlatta az egyesületet és ezenkívül a bűnvádi eljárás megindítása végett átküldette az iratokat a ki­rályi ügyészséghez. (Helyeslés.) Visontai Soma nem vette tudomásul a miniszter válaszát. Ha büntetendő cselekmények fordultak elő, a bűnösöket büntessék meg, de ez nem elég ok arra, hogy 1600 tagból álló egyesületet feloszlassanak és szer­zett jogait elkobozzák. Annál az intézkedésnél nem a jog, hanem a hatalom érvényesült a szegény munkások­kal szemben. A többség tudomásul vette a miniszter válaszát. Balmaz-Új­város,­­ Perczel Dezső belügyminiszter felelt arra az in­­terpelláczióra, mely a balmaz-uj városiak kivándorlási ügyében intéztetett hozzá. — Kijelenti, hogy senki sem akar kivándorolni. És aki dolgozni akar, az kap munkát. Polónyi Géza fentartja állításait, melyeket az in­­terpelláczió megtételekor hangoztatott és a választ nem veszi tudomásul. A Ház tudomásul vette. A hitbizományok. Erdély Sándor igazságügyminiszter az inter­­pellácziónak arra a részére felelt, amely a hitbizomá­­nyokra vonatkozott, mint a lakosság szegénységének egyik okára. A hitbizományok kérdése sokkal fonto­sabb, semhogy arra csak igy ötletszerűen a kormány kimerítő programmot adhatna. Az ügy azonban egy bizottság kezébe van letéve s amint a bizottság mun­kájával elkészül, a Ház elé fogja ezt terjeszteni. (He­lyeslés.) A Ház a választ tudomásul vette. Az Apponyi gr. interpellácziójára adandó válasz hétfőre, a Makfalvay Géza által bejelentett interpel­­láczió pedig csütörtökre maradt. Ülés vége d. u. fél 3 órakor. FŐVÁROSI LAPOK NAPRÓLNAPRA W­ekerleg ismeretlen. A legelső bejelentő hivatala melyről a tör­ténetírás megemlékszik, valami Diogenes nevű úr volt, a­ki élt Athénében, annyi megannyi eszten­dővel Krisztus születése előtt. Ez a Diogenes úr, a­kinek az ősei bizonyosan bejelentő hivatalnokok voltak Budapesten, hordóban rendezte be a hiva­talát. Ha valaki X-Y athenei lakos után tudako­zódott nála: Diogenes meggyujtotta a lámpáját s ment embert keresni. Azt mondják, hogy nem ta­lált emberre soha és épp ezért bölcscsé avatták őt kortársai. Minő hálátlan, minő nyomorult emberek vagyunk mi, minő karcsai e kornak, a kik a bölcseket a tudományos akadémiában és az egyetemen keressük, holott a székes főváros köze­pén, egy melegedő teremben, a­melynek bejelentő hivatal a neve, száz Diogenesre találhatunk. Egy vidéki földbirtokos bukkant a Diogene­­sek asyllumára ma. Czédulácskát adott be a bejelentő hivatal ab­lakán, a­melyre ezt a nevet írta: »Wekerle.« A czédula visszakerült a földbirtokoshoz a következő megjegyzéssel: «Teljes nevet kérünk.» A földbirtokos másik czédulát irt, mely hang­zik ekként: Wekerle Sándor volt miniszterelnök. A Diogenes nem gyújtott lámpát, hanem nap­fénye mellett írásosoméban keresett. Nem sokáig keresett. Visszaadta a czédulát, megjegyezvén: »Hol lakott ezelőtt?« Új czédula került a földbirtokoshoz, a­ki ezt írta rá : Wekerle Sándor volt miniszterel­nök, lakott Budán,­­a miniszterelnöki palotában. A bejelentési lap visszakerült a földbirto­koshoz : »Wekerle Sándor volt miniszter­­elnök jelenlegi lakása ismeretlen. Ké­rünk bővebb felvilágosítást.« Két óra volt délután. A Diogenesek haza­mentek ebédelni. De. Magyar kaviár. Sokat beszél ma sok bölcs néptribün. S van is bizonynyal gondolatja sok. De másnap reggel látja szomorún, Hogy alig írnak róla a lapok. Sok büszke érv ma puszta dikczió, Egy apró »sláger« ér hatást ma itt. Nyomtalan elvész sok nagy dikczió, Kis közbeszólás halhatatlanil. Valljuk be, untat már a »nagyszabás« : Mint bő palást kis emberen lötyög! Oroszlánbőrből hangzó orditás Hazánkban immár gyanús szerfölött. De közbeszólás .... provokáczió . . . Botrány ... a­mely elintézésre vár: Ah ez való te néked, náczió, Ah ez csak az országos kaviár! Paizs. *­ ték ki. Ördög tudja a kimondhatatlan nevét annak az isten verte helynek, a­hol a kősziklák mögül lövöldöztek rátok. Egy hordó pálinkával, meg sza­lonnával mentünk utánatok. — Nem volt olyan szép markotányosné, mint te. Julcsa csendes, fojtott hangon egy bosnyák dalt kezdett dúdolni, és bort töltött Mihály po­harába. — Még nem mondtál el mindent J­ulcsa. — Hogy a hordóba bele lőttek a bosnyákok ? — Nem, hanem hogy a vállamba lőttek bele. — Meggyógyult már az régen. — Az isten áldjon meg Julcsa, jól gondo­mat viselted , el sem mentél az ágyamtól. Hes mi­kor a vállamra hajtottad fejedet, az volt az igazi orvosság. Meghálálom Julcsa! Julcsa fölállt, oda húzta a székét Mihály mellé, a vállára hajtotta a fejét és halkan, nehogy más is hallja, dalolta azt a nótát, a­mely legked­vesebb Nyíri Miskának.* Csaknem dél óta ott­ állt már a tengeri föl­dek közt a kerülő egy halomnál. Néhány lépést tett jobbra, néhány lépést balra, de tovább nem ment. A kezével elárnyékolta sokszor a képét, hogy jobban lásson. De­­mindig csak egyfelé nézett. Szinte megijedt, mikor egyszerre valaki a háta mögött jó napot kívánt. — Te vagy az Lidi? Nagyon sokat jársz most itt a földeken. Eddig ritkán láttalak. — Babot szedtem. — Tegnap az itató kútnál láttalak Lidi. — Megszomjaztam. — Nyiri Miska is erre szokott járni, — foly­tatta a kerülő, s vállra akasztotta a puskáját, hogy Lidivel együtt mehessen. — Találkoztál már vele Lidi? — Ne faggasson Máté Gergely. Én is kér­dezhetném, hogy mért áll kelmed minden délután ezen a helyen. — A tengeri közé vaddisznó jár, sok kárt tesz. Azt lesem. Egy pár perczig szó nélkül mentek egymás mellett. — Hányadán vagy Nyiri Miskával? — kérdezte aztán a kerülő. — Az én bajom senkire sem tartozik. Tudja mit, Máté Gergely. Szeretném ezt a kapát betenni a csőszházba. Mivel hozzam ki magammal holnap is. — Beteheted Lidi, mindjárt felnyitom a há­zat. Hanem azt nem szeretem, hogy a mély kút körül jársz. Ne csinálj bolondot húgom. Tudom én, hogy gonosz fráter Nyiri Miska, tudom én mért jársz te most itt minden délután. Erre jár az a legény is. — Én is tudom, hogy mért áll kelmed óra hosszat a halomnál. Onnan lesi Patyi Julcsát. — Isten verje meg! — kiáltott haraggal a kerülő. — Hitegetett a katonaságnál, de mikor kiszolgáltam, hiába rimánkodtam neki, hogy jöjjön haza. Ott maradt a kantinban. Lidi nem szólt semmit, hanem mikor beértek a csőszházba, csak ráomlott a lóczára, és úgy sírt, Máté Gergely vizet adott neki, de a beszé­dével tüzelte a szerencsétlen teremtést.­­ Patyi Julcsa két hete már otthon van minden délután találkozik Nyiri Miskával, Julcsát az apja be sem bocsátotta a küszöbön. Lidi csak hallgatta ezt a beszédet, de ő nem toldott hozzá semmit. — Most is együtt vannak, — szólt tovább a kerülő. — A nyárfánál szoktak találkozni. Lidi nagyon sápadt volt. Már többször meg­próbálta, hogy távozzék, de nem bírt magával. — Máté Gergely, hagyjon pihenni engem. Menjen kelmed a dolga után. Az uraság úgy is a réten van, leszidja, ha nem látja kelmedet odakün. A kulcsot majd oda teszem az ágas karja közé. Máté Gergely csakugyan föl is vette a pus­káját, s indulni készült, mert tartott az ura­­ságtól. — Máté Gergely, ne vigye magával a pus­káját. — Mondom, vaddisznó jár a földeken. — Háborog kelmédnek nagyon a lelke. — Hagyja itthon a fegyvert. Olyan szépen kérte, hogy a kerülő csakugyan puska nélkül ment ki, csak egy fokossal. Lidi ott sírt aztán keservesen, egyedül, so­káig.* Késő este Máté Gergely a községházánál dörömbölt és a zsandárkáplárral akart beszélni. — Halálos szerencsétlenség történt. Vaddisznó helyett embert lőttem a sötétben. Egy leányt. A zsandárok lóra kaptak és a nyárfa alatt találták megölve Patyi Julcsát.

Next