Fővárosi Lapok, 1896. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1896-01-01 / 1. szám
1896. január 1.«da. ____________FŐVÁROSI LAPOK___________ »Társalgási let .« Wlassics Gyulának volt egy jó ötlete, azonban a kivitelben szerencsétlen véget ért,a magyar nyelvtanítás sikerének biztosítása éreében »Társalgási leczkék« czim alatt egy füzet, a'rótt. A minisztert ez intézkedésében a legjointenczió és az a tapasztalat vezérelte, hogy a magyar anyanyelvű tankötelesek, az iskolábisajátitott magyar beszédkészséget kamazában csakhamar elfeledik. — Egy oly könyöke felől akart tehát a miniszter gondoskodn — a mely a gyakorlati életből merített ,meközben a gyermeknél öregbítse a magyar Vő képességet, sőt a szülei háznál is kedvet ébren a magyar társalgás iránt, Mikszáth hínnal íratta meg a miniszter a füzetet, srády Károly nyomatta ki több nyelven 1000 példányban. Ma aztán több lap megtámadt azért a minisztert is, meg a két kormánypárti kéiselőt is, azt állítván, hogy Mikszáth 3000 s Lady Károly 10,000 forintot kaptak, a lapos füzet. A »Nemzet« esti lapja kijelenti, hogy kevesebb szeget kaptak s az egész dolognak nem üzleti, hanemlturális czélja van. Mi is azt tartjuk, hogy Misicsot szép kulturális czélzat vezette, de kényének vagyunk a füzet gondos átolvasása, után azt instatálni, hogy a dolgozat nem felel meg czéltak, mert igen rosszul van csinálva s és ezért m is hisszük, hogy azt vaóban Mikszáth csina volna. XAFUSI, XAPII A. A hagos szittya. „Nem keidé a hazának, Ne állj mibe katonának.“ Legújabb ezt tanitja A haragivérü szittya. — De hajd katona nem lesz, Javalában védelmez ? S ha az adótól riad, Ki ad ind napidijat? Albin löktpróba. Az Ugrón-p. közhelyiségében gondosan öltött szerény moru fiatal ember jelentkezett eszlényi Lajos é Molnár Józsiás fogadták 4 fiatal emr bemutatkozott s aztán elint jött. Mandátumot keresett. Azt hiszi, rászolgált eddigi munkásságával, a pártnak tett szolgálataival. Tudja, hogy Körmenden nemsokára választás lesz; nagyon szeretné, ha a párt őt jelölné a képviselőségre. Kortese is van már. Elhozta magával. Azután belépett a kortes. Széles vállú kövér ember. Sodrott, duzzadt bajusz szegélyezte duzzadt ajakát. Pipázott. A jelölt, a kortes, Meszlényi Lajos és Molnár Józsiás betértek a klubbhelyiség egyik fülkéjébe. — Halljuk, halljuk! Mit mond ön kedves uram! biztatták a fiatal embert. — Uraim, szólt, a fiatal ember, nyolcz éven át munkálkodom a függetlenségi eszmék érdekében, könyvekkel, röpiratokkal, írtam a közigazgatás államosítása ellen s mondhatom, hogy érveimmel tisztelettel foglalkoztak ellenfeleink, az államosítás hívei is. Röpiratban bizonyítottam, hogy Magyarország jobb sorsát a teljes függetlenség biztosíthatja. Utálom a hízelgést uraim. Megvetem a nagyhangú, semmit mondó frázisokat. Érveket állítok érvekkel szemben. Nem tartom hazaárulóknak ellenfeleinket, de hű, magyaroknak, akiket meg kell győznünk álláspontjuk helytelenségéről. Meszlényi Lajos a fiatalember szavába vágott. , — Sajnálom önt: ön nem lehet a mi jelöltünk. Önnek még sokat, igen sokat kell tanulnia. Meszlényi elhallgatott. Ismerős szózat hallgattatta el. A fiatal ember kortese szólott: — Az a hallatlan bűzös mocsár, a melyben a nemzet ténfereg, jellemzi a Bánffy kormány korrupczióját. A kormánypárti sáskahad már fölfalt e hazában mindent, a mi felfalható. Gaz árulás ennek a kormánynak minden tette. Meszlényi Lajos örömrikkanással pattant fel helyéről. Kitárta karjait, megölelte, megcsókolta a kortest:— Te vagy a mi jelöltünk! Te vagy a mi reményünk, kiáltotta kitörő örömmel. Molnár Józsiás is azt mondta, hogy »ez, az igazi.« ne hát? . ](;ráficsekvő rangon, s gyertyám pislogó világának?,észre lehetett venni, hogy az arcza egészen v van szellemülve. Majd megfogta a kezeig . Hideg, csontos ujjainak szorítására ,,r?soltam, mint ha egy halott érintene. A jokb " vezetett, rámutatva egy durva, időtől sénult deszkákból tákolt valamire, a hasonlitó, egy kisebbszerü mángorlóhoz, e a hossza ms1 méternél alig volt több. _z az ágyam, szóltmutatva. Itt alj -szóm najádén éjjel, 1855 Péter P. napja óta, télen úgy mát nyáron. És most jöjjön ki az ur, majd í meli-ra ül és én elmondom önnek az egészet. Mintha az a szikla a vaskereszttel együtt kenyeredett volna le a mellemről, oly megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor ismét kijutottam a felhőtlen, tiszta nyári égbolt alá. Az öreg kioltotta a gyertyát, bezárta a barlang ajtaját, zsebre tette a kulcsokat, s mellém kuporodott a kőpadra. — Figyeljen rám... de jól figyeljen minden tvamra, mert amit mondani fogok, az olyan az igaz, mint hogy isten lakik az egekben, — öreg halk, de a meggyőződés szilárd hang” '■'A ,volt észlelhető szavam. oporsón egy nevet olvasott, no hát az én vagyok. Vakoltam, s itt lent éltem a fa»eset« előtt egy félévvel megketten maradtunk, én és a a gazdálkodást. 1855 deczember harmadikán, a nevem napja után való éjjelen azt álmodtam, hogy itt, a hegy tetején, ahol mi most ülünk, ásnom kell. Dolgoztam keményen. Egyszerre csak ásás közben egy gyönyörű rózsabokorra bukkanok, mely telve volt fehér rózsákkal, és mindenik rózsának a kelyhében a boldogságos Szűz Mária képe ragyogott. . . Nem voltam valami nagyon templomos ember, mégis meghatott az álom, volt csak, és elmúlt. Rá következő éjjel, 4-ikén megint azt álmodtam, hogy itt vagyok a hegy csúcson, s azokból a rózsákból, melyeket előtte való éjjel kiástam, örök emléket állítok Szűz Anyánk tiszteletére, amire szent fogadást tettem. Fölébredve most már törni kezdtem a fejemet azon, hogy mit akarhat velem a jó isten, meg a boldogságos, hogy ilyen álmokat bocsát bűnös lelkemre? Hát uram 5-ikén éjjel, úgy ahogy most azt a keresztet látom magam előtt, úgy láttam magát a megváltónak szűz anyját, szelíd mosollyal az ajkán, amint felém nyújtja kezeit és megáld engem árva halandót, a mért dicsőségére olyan szép emléket állítottam ! . . . És tudja-e az úr, hogy mi történt a katholikus világban 1855. deczember Síkon?... Az napon tette dogmává IX-ik Pius pápa a szűz Mária szeplőtlenségét! ... De én azt még akkor nem tudtam, csak később, mikor álmaimat elmondtam a plébánosunknak. No uram, nem is volt nekem attól a percztől kezdve nyugalmam. Engem, egyszerű parasztembert választott a mi boldogságos Anyánk arra, hogy neki az örvendetes birt kijelentse!..-. Nem hiszem, hogy volna valahol a világon boldogabb ember, mint én vagyok azóta uram. Elvittem a pénzemet a plébánosunkhoz és megkértem, hogy ezen a hegyen kápolnát építtessen a Mária emlékére. Megtörtént. Nézze, ott a kápolna, az én pénzemből épült. Majd később megtekintjük. De előbb hallgassa végig az »eset«-et. — Mikor már átadtam vagyonkámat a lelkésznek, suttogni kezdtek az emberek a faluban, hogy megbolondultam. A Sátán is megjelent előttem s nem hagyott dolgozni. Folyvást azt súgta fülembe: »Ostoba vagy Wendler Ferencz! Ostoba vagy! .. . Mért pazarlód pénzedet kápolna építésére ? Inkább egyél, igyál, s élvezd napjaidat, mint mások, mint a többi paraszt!« . . így kisértett a Sátán, és nem volt nyugalmam. Egy napon aztán föltettem magamban, hogy véget vetek az egésznek. Meg akartam magamat ölni. Megcsókoltam a fiamat. Imádkoztam a feleségem sírján, s bezárkóztam a fészerbe, de abban a pillanatban mikor a kötelet a nyakamba akasztottam elvakult a szemem attól a fényességtől, mely egyszerre körülvett, s abban a fényességben ott állt ő előttem hófehér ruhában, koszorúzott fejjel ő, a Megváltó anyja. De most nem volt ám szelíd az arcza! Haragosan tekintett rám és igy szólt: »Felfogadtad, hogy örök emléket álllitasz nekem ama hegy csúcsán, s most igy tartod meg fogadásodat? . . .« Oh! Hogy rohantam a másik pillanatban ásóval, kapával, fel ide erre a kősziklára, és elkezdtem zúzni, törni a kemény követ. Ezzel a tíz ujjammal vájtam ki azt az oltárt, azt a folyosót» * Egy államférfi békeajánlatáról. „Ha békét akarsz, háborúba fogj!“ Sok régi nagyság tanította ezt. De megfordítá ezt egy mai nagyság: „Ha háborút akarsz, békébe kezdj!“ Pallos. -I Lapunk barátja (11 óra 58 perczkor besiet a redakczióba) Jó estét uraim, van szerencsém? Brr! Milyen havazás.... Hoztam ez alkalomból egy hangulatos újdonságot. Ma van Sylveszter, holnap uj esztendő: úgy véleményezem tehát, hogy ez alkalomból... A szerkesztő: ? ? Lapunk barátja (lelkesen olvasni kezd) „Mig odakünn a havas aszfalton, melyre mélán világit a gázlámpák fénye, piros női arczacskák suhannak tova, s a vén Sylveszter apó rázza hólepte szakállát.“... A szerkesztő: — — — Lapunk barátja: (olvas) ... „a szamovárban barátságosan bugyborékol a viz s a fali óra egyhangú ketyegését“... (Az óra elüti az éjfélt) A szerkesztő (felugrik a székről) ! ! ! ! Lapunk barátja 12 óra 1 perczkor kidobatott. A magyar vér a munkás szivében, írta: Jókai Mór.*) Vártam , két napig vártam, hogy majd azok akik ezt a dolgot első kézből beírják, elhirdetik országnak-világnak, de miután látom, hogy senki sem jegyzi fel, hát csak megírom magam, mert méltóbb ez sok politikai nagy eseménynél, hogy számára egy lap szenteltessék a napok történetében. Nemrégiben egy kedves írótársam, aki Bécsben lakik, s ott terjeszti a magyar erkölcsöket, este későn meglepett csendes magányomban, kinn a város végén, ahol már se zongora, se kocsizörgés nincsen. A szokásos »hozott Isten!« »adjon Isten!« helyett az volt a kölcsönösen kicserélt üdvözlésünk: »Nem te,Írtad, bátyám, a »Király« czimü könyvet?« — »Én nem; de talán te Írtad, öcsécském? — »Én sem.« — Akkor aztán megkövettük egymást s együtt maradtunk nálam vacsorára. Hát a mi egy ilyen szegény, özvegy vén sastól telik, a ki nem készült vendéglátáshoz: egy kis rántott leves, sonkacsülök, füstölt hal, szepesi kolbász, oroszlánsajt, piritós kenyér, a hozzá öntermesztett svábhegyi karczos nektár. A mellett csendesen eldiskurálgattunk a késő múltakról: (a tegnapelőttről), s a távol jövendőkről: (a holnap) Koszorús költőnk a „Nemzet“ mai reggeli számában írta ezt a czikket, amelyet mi is sietünk reprodukálni.