Fővárosi Lapok, 1896. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

1896. február 1. Szombat. FŐVÁROSI LAPOK könyvi intézményt revízió alá kellene venni és kellő számú segédszemélyzetről kellene gondoskodni. Ott, a­hol önálló anyakönyvvezetői hivatal van, ott szabad pá­lyázatot kellene hirdetni. A benyújtott határozati javas­latokat elfogadja. (Helyeslés bal felől.) Beöthy Ákos: Ők az egyházpolitikát és az anya­könyvi intézményt is nem elvi szempontból támadták, hanem azért, mert az ország nem volt arra kellőleg elő­készítve és mert azt látták, hogy a kormány azt csak taktikából tűzte napirendre. Azonkívül féltek a feleke­zeti szellem felzúdulásától, a kormány túlságos hatalmi törekvésétől és a sok költségtől. És íme, a nemezis már most kezd működni. Azóta alakult meg a néppárt, a­melyet a kormány oly veszélyesnek minősít, bekövetke­zett az is, hogy az anyakönyvvezetők kortes eszközül használtatnak fel. (Helyeslés balfelől.) Elfogadja a be­nyújtott határozati javaslatokat. Szólásra többen nincsenek felírva, a vitát be­zárták. Ferczel Dezső belügyminiszter nem kíván egyház­­politikai vitát provokálni, mivel az már túlhaladott ál­láspont. Az már régi igazság, hogy valamely elvnek nem azok a legveszedelmesebb ellenségei, akik azzal nyíltan szembe szállnak, hanem azok, a­kik annak az életbe­léptetésére az időt nem látják elérkezettnek. Részlete­sen felel Hollónak a kifogásaira. Az őszinteség hiányá­nak vádját is visszautasítja. Nagyobb költségemelésről nincs szó. Az anyakönyvi intézmény nem rontja meg a közigazgatást, sőt ellenkezőleg annak élénkítésére és javítására szolgált. Ezt már több törvényhatóság elis­merte. Hogy több költség van mint a minő eddig volt, az csakis természetes. Olyan haladáson, a­mely költ­ségbe nem kerül, nincs áldás. (Élénk helyeslés jobb oldalon.) Őt minden intézkedésében az ügy érdeke ve­zérli. Kijelenti, hogy e téren a dec­entralizáczióra tö­rekszik, több anyakönyvi hivatalt is fog létesíteni, mert most már inkább rendelkezik arra való munkaerőkkel, mint azelőtt. Okolicsányi javaslatát elfogadja, a Simáét nem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Sima Ferencz ismételten elfogadásra ajánja hatá­rozati javaslatát A ház a tételt és Okolics­ányi javaslatát elfogadta, ellenben a Simáét nem fogadta el. Ezután öt percz szünet következett. Színházi vita. Szünet után a színházak tétele következett. Kállay Lipót a magyar zene felkarolása érdeké­ben emel szót. Az opera megmagyarosítását óhajtja. (He­lyeslés balfelől.) A magyar vidéki színészetet is támo­gatni kellene. Az operánál a magyar stílü operák kul­tiválását ajánlja. (Helyeslés balfelől). Bartók Lajos konstatálja: Tíz év óta sürgetik, hogy szükség van egy új nemzeti színházra. Ha egyéb g­élra kell pénz, akkor mindjárt van tőke. A magyar nemzet nem képes a magyar művészeknek, a legjelesebb úttörőknek méltó csarnokot építeni, a millenniumra pe­dig majd csak elkészül az új Folies caprices. (ügy van­ balfelől.) Soron kívül kellett volna a millenniumra egy új nemzeti színházat állítani. Sem a nemzeti, sem az ope­raszínház nem adott programmot a millenniumra, ha csak azt nem, hogy a „Bánk bán“-t nem fogják adni az udvar jelenlétében. (Derültség). Idegen bohózatokkal töltik be a műsort. A múzsák hajlékában disznóságokat adnak elő. (Zaj.) Elnök rendreutasítja az illetlen kifejezésekért. Bartók konstatálja, hogy a földmivelésügyi mi- I niszter még különb kifejezéseket is használ, ha barmok­ról beszél. (Derültség.) Az intendánsi állást, a­melyre semmi szükség nincs, törüljék el. Ezt elvi jelentőségű szükségnek tartja. Az intendánsi állás a legveszedelme­sebb állások egyike. Remete Géza: Rosszabb a főispáninál. (Zajos derültség.) Bartók Lajos aztán végigmegy az összes inten­dánsokon s oda jut, hogy az opera soha sem volt silá­nyabb, mint most. Nopcsa báró, ki eddig a baloldalon ült, zajos derültség között visszamegy a jobboldalra. Bartók tovább enyeleg a kormánybiztosi állás fölösleges voltáról. Ha a kormány nem tartja időszerűnek most még beszüntetni az intendánsi állást, akkor nevezze ki azonnal, s ne elégedjék meg ideiglenes kormánybiztossal. Nopcsa reprezentálni sem tud, s ha a királyt kell fogad­nia, 2000 frt flakker-geldet kér. Benyújtja javaslatát, hogy az intendánsi állás eltörlendő, s a színügy átte­­endő a kultusz tárczába. (Élénk helyeslés balról.) Nopcsa Elek b. kormánybiztos az ellenzék zajos ellentmondása közben felelt Bartóknak Az idegen bohó­zatok kultiválásának vádjával szemben felsorolta a Nemzeti színháznak a mostani szezonban előadott újdon­ságait. Ezek közül az első volt Az örvény, a­mely hogy sikert nem aratott, a színházat nem terheli a felelősség. Az előadásért és a rendezésért a legnagyobb elismerését fejezte ki Bartók Lajosnak. Azután felsorolta a többi újdonságot, a­melyek közt egy sem volt bohózat. Egy sor eredeti darab mel­lett négy külföldi darab került előadásra, ezek közt sem volt bohózat. Hogy ha az eredeti darabok közül egyné­­melyiknek nincs sikere, az legfölebb csak azt bizonyítja, hogy az igazgatóság nem jár el elég óvatosan az ere­deti darabok szinrehozatalánál. Az idegen darabnak mindnek volt sikere. Az eredeti darabok balsikeréért ebben a Házban Bartókot terheli a felelősség, mint a drámabíráló bizott­ság elnökét. Kimutatja, hogy a pénzügyi eredmény is kedvezőbb és a Nemzeti Színházban 5600 írttal kedve­zőbb az eredmény, mint a múlt évben. Az opera ma­gyarsága is javult és a pénzügyi eredmény itt is ked­vezőbb. Elmondja régiméjének történetét, azután az in­tendánsi állás eltörlésére teszi megjegyzéseit. Végül egy-két programmszerű kijelentést tesz az intendáns jövő működéséről. Az ő első kötelessége, hogy a színházak pénzügyi adminisztráczióját vezesse szemé­lyesen és hogy a művészeti vezetést ellenőrizze, mert abba beleavatkozni nem akar. Ezentúl is mindent meg fog tenni a magyar művészet fellendülése érdekében és ebben bármily támadás sem fogja megakadályozni. (He­lyeslés jobbról.) A vitát holnap folytatják. Ülés vége d. u. egynegyed 3 órakor. Lehetséges-e, hogy az ellenség lánya, az áruló s hitvány gyermeke énekelje nekem ezt az édes éneket ? — Soha — mondom — soha senki nem adott még nekem ily örömet! Az ön szavai kiűzik belő­lem a gonoszságot! . . . Mintha soha nem is szen­vedtem volna . . . — Igazán ? — mormogta. Akkor hát jól ert­­tem, hogy beszéltem. július 2. Reggel óta keresik szemeim Klotildot, hogy mikor megy ki egyedül. Két óra felé aztán láttam, hogy a mezők felé tart. Egy rövidebb útán eléje kerültem. íme itt van! Ott ül egy fatönkön, ott álmodozik a dizei tó partján, ama kőrisfa alatt, mely alatt én is hosszú órákat töltöttem el. Egy darabig tétovázok, úgy félek, mintha valami halá­los veszedelemben forognék, minden erőmet össze­szedtem. Végre iszonyú szívdobogások közt elébe lépek: — Kegyed elvette az én fámat! mondom elfogult, remegő hangon. Mint múltkor is, egész természetesen fo­gadott. — Ah! .. . mert ez a legszebb itt a kör­nyéken. Hát önnek is meg vannak a maga fái ? .. Én is választok magamnak mindig egyet... — Ez volt az én jó barátom gonosz nap­jaimban. Ön sokat szenvedett, tehát sok meg lesz bo­csátva önnek. — Mondja, hogy sokat hánykódtem a két­ségbeesések között. — Én is! De én már remélni kezdek. A kétségbeesést a gyógyíthatlan betegségeknek kell meghagyni, melyek csakis fizikai betegségek. Nem én mondom ezt, a jó Grimaldi orvos, a­kinek én türelmes pácziense vagyok .. . — Ah! remélni! — ez számomra a nagy csoda . . .de már nem igen tudok hinni a csodák­ban ... És mégis . . . — És mégis? — Kegyed mintha a remény egy gyönge sugarát hozta volna meg nekem ... De akármilyen édesek is szavai, mégsem adják meg nekem egé­szen a reményt. . . Kegyed nem tud megérteni! — Miért nem? a­mit egy barátnő meghall­gathat . .. — Nem tudjuk mindig a határt megtartani, olyan finoman van körülhatárolva az az ösvény, melyre vezetnem kellene. — Olyan valamiről van szó, mely megköny­­nyítené szenvedéseit? — Nem vagyok benne biztos! És megsérthet­ném barátnőmet. — Nagyon? ... Megbocsát az önnek. Hogy is ne bocsátana meg? Misztikus édességgel tekintett reám. — Ha atyámról van szó ... — Nem .. . vagy legalább nem közvetlenül róla! — Beszéljen hát. — Félek! Ismétlem, hogy a remény valami természetfölötti dologgá vált nekem ... csodává... S egész életem oda van, ha nem tudom visszasze­rezni azt, a­mit tőlem elraboltak. — Mit? Feleségét. Halovány lett. — Nem, a szerelmet !. . . Akar még hall­gatni ? — Igen. — Tönkre vagyok téve, Klotild ... Ha élni akarok, remélni, kell hogy szeressenek ... kell hogy egy nő visszaadja nekem azt, a­mit egy má­sik megtagadott tőlem . . . áldozat kell nekem a szerelemben! — Fiatal még . . . miért nem kaphatná meg ? — El kellene dobnom bizalmatlanságomat... — Dobja el! ... Az élet csak azé, a­ki akarja. — Gondoljon arra, mit tett ő velem. — Iszonyatosat... — Klotild! . . . Hallgasson meg . .. nem nő kell nekem ... egy nő, a­kit kiválasztottam ... ha visszautasít, legyen! Sápadt lett megint és remegni kezdett. — Beszélhetek? — kiáltottam fel, erővel. — Hallgatom. — Klotild .. . aludtam eddig .. . végkép, levert voltam, de nyugodt .. . Most felébresztet­tek ! . .. Ön jött, hogy felébresszen! . .. Mondja miért ? — Megmondtam. —­ Igen, megmondta ... de nekem több kel­lett annál... A legnagyobb válságomban jött hoz­zám .. . hát ön is meg akar ölni ? — Önt megölni! Járni kezdtem. Itt volt a pillanat. Még egy szó és minden meg van mondva, akadály áthágva, előttem a szakadék, lezuhanok — avagy az ég felé emelkedem? Nem mertem többé a fiatal leányra nézni. A tó felé fordulva, határozottan be­szélni kezdtem: — Klotild, elég volt... kitalálja, mit akar­tam mondani — megmondom önnek, az öné va­gyok, akar az enyém lenni? Felkelt, szépségtől, bátorságtól s gyöngédség­től ragyogott: VIDÉK. Zombor város a millenniumra. Zombor szab. kir. város törvényhatósági bizottsága — mint tudósí­tónk írja — jan. 30-án rendes közgyűlést tartott. V­o­j­­n­i­t­s István főispán megnyitó beszédében utalt a mil­lennium jelentőségére, általános éljenzés követte szavait. Ezután a polgármester olvasta fel részletes jelentését a város közállapotairól az elmúlt évben. A jelentés kie­­emeli, hogy a város közegészségi és közbiztonsági álla­pota nagyon megnyugtató; hangsúlyozza, hogy az uj­­ egyházpolitikai törvények is simán nyertek gyakorlati N A1’ 1101.- NA I’RA. Terv és való. A vic­inális sürü füstje Völgyet, hegyet,­­ embert belep. Korrupczió! . . sikoltja hosszan Az éles torkú gőzszelep. . . . Kivül-belül mindenki kormos, Konczesszió mindenkinél, S hogy végre egyszer tisztogatnak, A mosdástól mindenki fél. De ime jött a régi seprű . . . Egy pillanat . . . beáll a csend . . . Bár régi már, de jól seper még . . . Megérzi azt a parlament . . . Képviselő és viczinális Ezentúl egy már nem lehet. Ezentúl senki dupla hasznot. Mint eddig, nyíltan nem vehet. 3 alkalmazást és ezért köszönetet szavaz a helybeli lel­készeknek, a­kik szabadelvűen és előzékenységgel jártak kezére a polgári hatóságnak. — A milenniumi fölvonu­lás rendezése ügyében, a millenniumi bandériumban való részvétel , továbbá egyéb ünnepségek megtartása tárgyában egy bizottságot küldöttek ki, melynek feladata az lesz, hogy részletes javaslatot terjesszen a közgyű­lés elé; azt azonban már megállapították, hogy má­jus első felében díszközgyűlést tartanak. Bemutattak különféle ösztöndíjakra vonatkozó alapító-levél terveze­tet. Az elmebetegek számára épületet emelnek és erre 3500 irtot szavazott meg a közgyűlés.­­ Ezek után kisebb ügyek elintézése következett.

Next