Fővárosi Lapok, 1896. július (33. évfolyam, 179-209. szám)

1896-07-01 / 179. szám

1896. julius 1. Szerda. FŐVÁROSI LAPOK. meg: Scheiber Dezső, Affendakisz Perikies és Kazár Ambrus. A két utóbbi azonban szerencsésen elvegyült a nagy tömegbe s az első üldözés elől megmenekült. Affendakisz rögtön a vármegyeház kapuja előtt balra kanya­rodott, társait elhagyta s kiabálva a Ferencziek­­tere felé futott. Elegáns fekete ruhába volt öl­tözve. A Gránátos-utcza sarkán bekanyarodott a Kossuth Lajos-utczába a Kerepesi-ut felé s csakhamar nyomtalanul eltűnt. Ká,ár szintén fekete ruhában volt s Schei­­berrel együtt a Trattnerház­ felé futott. A Tratt­­nerház kapuja előtt egy kocsi állt. Kázár nagy ijedtségében neki futott a kocsinak s fél térdre rogyott, de hamar felugrott s berohant a tömeg közt kiabálva a Trattn­er házba. Keresztül sza­ladt a házon s a Koronaherczeg-utczán balra a Ferencziek­ tere felé fordult, a­hol szintén befor­dult a Kerepesi­ ut felé a Kossuth Lajos-utczába s igy megmenekült. Scheiber volt az egyetlen, a kire ráismertek. . Fekete kabát, fekete mellény, fekete sapka s épen nadrágjának szine tette őt az üldözés czéljává. Mikor elfogták s visszafelé hurczolták, az őrök közre vették s dühükben össze-vissza ütöt­­ték-verték. A durvaságban különösen kitűnt valami Tóth nevű fogházőr, a ki a halotthal­vány Scheiber fejére olyat ütött, hogy Scheiber majdnem összeesett s inkább vinni kellett őt a megyeházba. A vármegyeház udvarában Scheiber vissza­fordult s öklével fenyegetőzve kiabált: — Ne üssenek! Ne üssenek! Az őrök brutális eljárása a tehetetlen em­berrel szemben valóban felháborította azokat, a kik ennek tanúi voltak. 3 Scheiber kihallgatása. Scheiber Dezsőt Rakovszky István kir. alügyész azonnal kihallgatás alá vette. Scheiber az alügyész kérdéseire ezeket mondotta: — Amióta csak fogságban tartanak, beteg vagyok s igen rosszul bánnak velem a rabkórházban, miért is elhatároztam, hogy megszököm, mert nem akarok ott nyomorultan elpusztulni. A szökés tervét közöltem Kazárral és Affendakiszszal.Mikor minden előkészület­tel készen voltunk, tervünk keresztülvitelét mára tűztük ki. — Miféle előkészületeket tettek? — kérdezte a főügyészhelyettes. — Valakitől — ha megölnek is, akkor sem ne­vezem meg — kaptam egy vésővasat, a­melylyel az ablakrostélyból vasat vágtam. Ebből három álkulcsot csináltam, egyet-egyet a három czellához. Ma aztán a meghatározott időben, mikor az őrök nem voltak a helyeiken, felnyitottam először az én czellámat. A­mint kijöttem, a másik két kulcsot Kázár czellájába dobtam, még pedig az ajtónak azon a kis nyílásán keresztül, melyen át a börtönőr megfigyelni szokta a benn levő rabot. Kázár az egyik kulcsot aztán Affendákiszhoz juttatta hasonló uton. — Mikor mind a hárman kijutottak a czellákból, mit tettek ? — Közösen kiemeltük Kázár czellájának ajtaját a sarkából s azt odatámasztottuk a mosóudvar falának ahoz az ablakához, mely a levéltárba vezet. Az ajtón fölmásztunk s az ablakon át bejutottunk a levéltárba a hol azt hittük, hogy mivel dél van, nem találunk embert. A levéltárban azonban két férfi volt, ezek közt azonban szerencsésen keresztül haladtunk ki az ajtón, végig a folyosón, s már a főlépcsőn mentünk, mikor a levéltárból kiáltásokat hallottunk, hogy meg­szöktek a rabok, fogjátok el. Erre rémülten futásnak eredtünk le a lépcsőn s mi is kiabálni kezdtünk. Kijutottunk a főkapun, de ekkor már sarkunkban vol­tak. Mi történt társaimmal azt nem tudom. Én a Trattnerházon keresztül futottam, a Koronaherczeg­­utczában azonban utolértek. A kihallgatás közben bejött Rakovszky szobájába Horváth Béla királyi főügyészhelyettes és Takács helyettes fogházfelügyelő, kik néhány kérdést intéztek Scheiberhez, azután pedig visszavitték a czellájába. Scheiber a futás alatt megüthette a lábát, mert nagyon sántított, a­mikor az ügyész szobájából kilépett. Alig, hogy az ügyészség folyosóját elhagyta az őr Scheiberrel, szörnyű jajkiáltás lármázta fel az egész épületet. — Ügyész úr, ügyész úr, meg­gyilkolnak, a miért elmondtam a valót, lármázta, jajgatva Scheiber perczekig. A velőtrázó sikolyra kiszaladt Rakovszky a fogházba vezető folyosóra és ott keményen lehordta az egyik fogházőrt, ki úgy töltötte ki Scheiberen a bosszúját, hogy egy lánczdarab­­bal elverte, a­mikor a keze ügyébe került. Scheibert egyelőre a földalatti úgynevezett sötét zárkába csukták erősen lelánczolva, a­hol 48 óráig étel és ital nélkül fog bűnhődni. A zárkában semmiféle bútordarab nincs. A szökés előtt. A három szökevény czellája egymás mellett volt a fogház első emeletén. A czellák vasrá­csos ablakai mind a kisebb rabudvarra, az úgy­nevezett mosóudvarra nyíltak. Scheiber czellája a középső volt s Scheiber egész kényelmesen beszélgethetett szomszédjaival a fél téglavastag­­ságú falon keresztül. A szökés terve valószinü­­leg Scheibertől eredt, a­ki a szökés részleteit a falon keresztül beszélte meg Affendakiszszal és Kazárral. Scheiber és Kazár, mióta Papakosztával szökni próbáltak, folyton meg voltak vasalva s sétálni is csak a mosóudvarban sétálhattak, a mely sokkal biztosabb a nagy rabudvarnál, a­hol 100—150 rab szokott együtt sétálni. Affen­dakisz vas nélkül volt s a nagy rabudvarban járhatott, a hol rendesen Riszticscsel szokott sétálni. Mind aketten igen jól érezték magukat a sétákon, fel szoktak integetni a pestvidéki tör­vényszék folyosóira a szobalányokhoz s csókokat szórtak feléjük mosolyogva. Affendakisz udvar­lásait, a­ki szép ember, nagyon szívesen is fogadták a lányok. Papakoszta szökése óta folyton a rabkór­házban fekszik súlyos betegen tüdővészben s valószínűleg az egész szökésről semmit sem tudott. Ma öt napja történt, hogy Scheiber és két szomszédja arra kérték T­a­k­á­t­s ideiglenes fogházfelügyelőt, adja ki nekik a ruhá­jukat a magazinból, hogy kitisztíthassák és szellőztethessék. Takáts, a­ki pedig okulhatott volna már Papakoszta szökéséből, a­mikor szin­tén úgy történt a dolog,­­ meg is adta erre az engedélyt s utasította Varga Béni napos őrmestert a ruhák kiadására. Varga azonban ezt megtagadta. Ma reggel újra kérték a rabok a ruhát. Ta­káts megint megengedte. Ma is Varga volt a napos s újra megtagadta a ruhák kiadá­sát. Takáts erre keményen rá­üzent, így aztán Varga kiadta a ruhákat. Ez ma délelőtt fél tízkor történt. Kázár és Affendakisz rögtön felöltöztek ru­hájukba. Mind akettőnek fekete kabátja, nad­rágja és kalapja volt. Scheiber csak fekete ka­bátját, nyakkendőjét és kalapját vette föl, s fe­hér rabnadrágját megtartotta. Egy óra körül van az ebéd ideje, a mikor egy időre a börtönajtókat kinyitják, mert gyak­ran járnak ki-be az őrök. Az egyes czellák ajtói az emeleten egy zárt belső folyosóra nyílnak s a vasajtókon még erős keresztvas is van. Ezek az ajtók ma is nyitva voltak ebéd alatt s igy a három fogoly könnyen kijuthatott a belső fo­lyósóra. Ezen végig menve a mosóudvarra nyiló folyosóra jutottak a czellák zárós ablakai alatt. A mosóudvaron egy csomó rab és rabnő sétált. Őrök azonban nem voltak sehol. Valószínűleg ezek is ebédeltek, csakhogy valamelyik közeli korcsmában. A mosóudvar folyosója fölött körülbelül két méternyi magasságban nyílnak a falon a levél­tár ablakai. A levéltár az újabb épület első emeletén van, három szobából áll s ablakai ez időtájt mindig zárva nyitva szoktak lenni szellőzés végett. A levéltár fölötti emelet folyosóján B­e­­­o­­v­a­y fogházőrnek a mosóudvarban pedig egy Szende nevű fán egy hét óta alkalmazott őrnek kellett volna posztolnia. A két őrnek azonban hire hamva sem volt. Scheiber és társai ekkor kiemeltek sarkaiból egy záros czella ajtót, azt rá­állították a folyosó magas vasrácsának keskeny tetejére és neki tá­masztották a levéltár ablakai alatt a falnak. Ezen az ajtón azután felmásztak a levéltár utolsó ablakáig, s az ablakon keresztül bejutottak a levéltár legutolsó szobájába. Mindezt az ud­varon levő rabok látták, de egy hangot sem ejtettek A levéltár utolsó szobájának ajtaja be volt téve. A szökevények, azt hitték,­hogy a levéltár­ban már senki sincs, s bátran kinyitották az ajtót. A másik szobában azonban egy P­o­r­­­i­k Károly nevű 16 éves fiatal­ember dolgozott. Ez megijedt a három ember láttára, de nem mert szólni. Scheiber és társai vakmerően tovább siettek az előszobába, a­hol még ott volt irat­­csomók közé merülve Szász Elek, a közigaz­gatási bizottság iktatója. Ez ügyet sem vetett a kimenő elegáns urakra, azt hitte, hogy felek, s így a három rab kijutott a folyosóra, s a főispáni lakás előtt a főlépcsőre. Torbik Károly ezalatt kijött Szászhoz, s ijedten kérdezte tőle, kik mentek ki most erre Nem voltak talán szökevény rabok? Szász erre rémülten ugrott fel, kirohant az ajtón s kiabálni kezdett. A szökevények már a főlépcsőn voltak s mikor hallották a kiabálást, ők is kiabálni és futni keztek. A főkapunál Józan István hajdú állt őrt, ugyanaz, a­ki előtt két hónapja Papakosztáék is kisétáltak. Ez most sem ismert rá a rabokra, mert bár többször kérte társai­val együtt, hogy mutassák meg nekik a rabo­kat, a fogházfelügyelőség eddig még nem telje­sítette kérésüket. Ezután folyt le az üldözés az utczán, a­mint azt föntebb megírtuk. Jelenet a folyosón. Takáts ideiglenes fogházfelügyelő, a­kinek uralkodása alatt szöktek már meg Papakosztáék, mikor értesült az újabb szökésről, izgatottak, rohant fel alá a folyosón s azt kiabálta: Szándékos szöktetés! Szándé­kos szöktetés! Ez igen érdekes jelenet volt s élesen jel­lemzi a pestvidéki törvényszék fogházában ural­kodó állapotokat. Takáts ugyanis tudja, hogy a fogház alkalmazottai ki nem állhatják, s így ju­tott arra a gondolatra, hogy szándékosan szök­tették meg Scheiberékat, hogy így neki árt­sanak. A mai szökés különben nem az első eset, a Papakoszta szö­kése óta közben volt már k­ét más szökési kísérlet is, a­me­lyeknek sikerességét csak a véletlen akadályozta meg. Eze­ket azonban a fogházbeliek bölcsen elhallgatták. A mai iz­gatott hangulat azonban eze­ket is napfényre hozta. Az egyik jelentéktelenebb eset. Egy Bagó Pista nevű vizsgálati fogoly próbált megszökni az ügyészség második emeleti vallató szobájá­ból. Saját ruhájában volt s már le is sétált az emeletről. A lépcsőházban azonban ráismer D­a­b­y András hivatalszolga s rácsődítette az őröket. A másik kísérlet nagy szabású szökés ir volna. Hárman akartak megszökni, azonban a jó­kor rájöttek a szökésre, s a három Rakovszky István alügyész szoba újra elfogták. Erről a szökési kísérletről­­sikerült bővebb részleteket megtudnunk, éi titkolózik mindenki a mai napig. Az őrök nagyon el vannak keseredve a vidéki törvényszéknél. Tudják, hogy a sz­nyeknek nagyon nagy összeköttetéseik va fővárosban s nem igen bíznak abban, ha hamar sikerül őket kézrekeríteni. A rendőrség jelentése. Délután negyed 2 óra tájban jelentett a főkapitányságnak telefon útján K­o­c­z­házőr R­é­d­e­y fogalmazónak, a­ki te hirt átvette. Kocsis fogházőr azt­áát Stahl­o, Kázár Ambrus és S­c­h­e'4 szöktek meg. A rendőrségnél B­é­r­c­z­y­endőr állapította meg, hogy S­t­a­h­­­­­o nem lehetet a szökevényeknek, mert ő büntetését nem a gyeház-utczai fogházban tölti. A szökés híre itt mély megbotránkozási keseredettséget keltett a pestvidéki t­ö­vényszé ellen, a­hol hármasával fényes délim­ is hetnek a rabok.

Next