Fővárosi Lapok, 1896. szeptember (33. évfolyam, 240-269. szám)

1896-09-01 / 240. szám

M 1896. szeptember 1. Kedd.______________________ FŐVÁROSI LAPOK._______________________________________________ -sedés mellett folyt le; egyedül a néppártot ül­dözi most is az a fórum, hogy szónokait nem hallgatják sehol szívesen. Tudósítóink a tegnapi beszámolásról a kö­vetkezőket jelentik: Aradról telegrafálják: dr. M­ü­l­e­k Lajos, a nagylaki választó­kerület orsz. képviselője vasárnap tartotta a beszámoló beszédét nagylaki választói előtt. A képviselőt több ezer ember és nagy bandérium fogadta. A pártelnök dr. S­c­h­a­ff­e­r József üdvö­zölte Müleket, ki meghatóban mondott kö­szönetet a fogadásért. A piac­téren tartott beszá­molójában lelkesen emlékezett meg a millennium­ról. Azután összetartásra inti a párthíveket, s kifej­tette, hogy a függetlenségi párt viszályát nem elvi­­ okok okozták. Hangsúlyozta, hogy a néppárttal nem érthetnek egyet, mert az a kiegyezési alapon áll. A közigazgatási bíráskodásról szóló törvény szerinte nem felel meg a várakozásának; a kúriai bí­ráskodásról szóló tervezet erkölcsileg is ká­ros. Az igazságügyi reformban gyors és olcsó eljárást kíván. A közigazgatási kérdésben az önkormányzat hive. A kereskedelmi szező­dés megújításától idegenke­dik s önálló vámterületet kíván. Beszédét lelkesedés­sel fogadták és Müleket ismét egyhangúlag jelölték. Délben bankett volt. Ó-Kanizsán Tompa Antal, a kerület képviselője tegnap tartotta beszámoló beszédét. Tom­pával leutaztak Ó-Kanizsára H­é­v­i­z­y János és Ugron Gábor is. A társaságot Zentán üdvözlő kö­zönség fogadta. Ó-Kanizsán M­a­r­t­o­n Mátyás plé­bános köszöntötte a vendégeket. A beszámoló tizen­egykor volt a plébánia előtti téren nagy hallgatóság előtt. Elsőnek Tompa Antal, a kerület képviselője be­szélt. Az egyházpolitikai törvények revíziójától nem ide­genkedik, követeli az önnálló vámterületet. Azután H­é­v­­­z­y János mondott rövid beszédet, majd Ugron Gábor szólott hosszan, a mai kormányrend­­szer ellen. Sürgeti az általános választói jogot, figyel­mezteti a hallgatóságot, hogy a függetlenségi párt az, a­mely a földmivelő nép jogait és érdekeit otalmazza. Ajánlja képviselőnek újra Tompa Antalt. Este a­ vendégek tiszteletére műkedvelői előadás és ban­kett volt. A székelyhídi kerületben Kiss Albert orsz. képviselő tegnap tartotta meg beszámolóját. A kerület vezéremberei Újvári Ödön tiszteletbeli párt­elnök, Lovas Sándor alelnök, Náday Ignácz és Lovas István kor­elnökök, dr. Bakos János és Arady Soma pártjegyzők aláírásával a következő sürgönyt küldték Kossuth Ferencz pártelnökhöz. Kiss Albert képviselő­nek beszámoló beszéde alkalmából a székelyhídi vá­lasztó kerületnek Diószegre összegyűlt választói ad-BMMM—­ Mul Hill In­­­vözlik Nagyságodat, mint pártunk vezérét s kijelentik, hogy az elvének megvalósításáért folytatott küzdelem­ben híven követni és rendíthetetlenül támogatni fogjuk. Gödöl­lőrő­l írják lapunknak: dr. Várady Károly, a gödöllői járás orsz­. képviselője tegnap foly­tatta körútját kerületében, s Czinkotán, Kis-Tarcsán, és Csömörön számolt be választói előtt. A képviselő kíséretében Mártonffy Imre, Székely József, Pintér Mihály, Szlankó István és Hajdu Mihály voltak. Vá­rady Károly beszámolója előtt Mártonffy Imre tartott beszédet. Alsó- Lendváról sürgönyzik lapunknak. Az alsólendvai választókerület képviselője dr. M­a­n­­d­e­l Pál körútja folytatásában tegnap Szécsi-Szigetre ért. A zord időjárás daczára is választói nagy szám­mal jelentek meg fogadtatására. Beszédében a kép­viselő a házasságjogról szóló törvényt és annak pa­rancsoló szükségét magyarázta. A néppárti közbeszó­­lásokra azonban foglalkozott a néppárt alkotó elemeivel, czéljaival és­­eszközeivel is. Kimutatta, hogy a néppárt czéljaival a közszabadságok, az állameszmének, az ál­lam tekintélyének és függetlenségének biztosítékai ellen tör. A párt kiküldött szónokai beszélnek a kis­gazdáról és a kis­iparosról, ellentétbe állítván ezeket a nagy tőkével, a pártvezérek pedig rendelkeznek nagy uradalmakkal, de azon mellett nem átallják kihasz­­nosítani a nagy tőkét sem. A képviselő után Magoty Géza szólott nagy tetszés között, mire a nép a kép­viselő lelkes éltetése mellett szétoszlott. Késmárkon Vesztei­ Imre orsz. képvi­selő ma tartotta beszámolóját. A beszéd eszmemenete a következő volt: Az Ausztriával való kiegyezés, az önálló vámte­rület, a kvóta stb. az új bűnügyi perrendtartás mind oly égető kérdések, melyek csak teljesen egészséges pártviszonyok mellett oldhatók meg. Mikor Magyaror­szágon még oly politikai pártok is léteznek, melyek Luegerrel fraternizálnak és a nemzetiségekkel egy gyékényen árulnak, akkor nem csoda, ha az ultra­­montán fanatikusok elérkezettnek látják az időt arra, hogy a vallásháború üszkét beledobják a nép közé. Hogy az ebből kerekedhető veszélynek elejét vegyük, okvetlenül szükséges, hogy minden ügyünket helyesen rendezzük és erre csak egy remedium van: a somor­­jai hadüzenet daczára mindent meg kell tenni, hogy az 1867-iki alapon álló pártok testvérháborujának véget vessünk és a Ház­­ valóban liberális elemeit a Deák-féle politika alapján összehozzuk. Azok a válaszfalak, melyeket az egyházpolitika emelt, le vannak döntve, a kvóta­kérdés nem képez­het differencziát,­ mert mindenki teljesen osztja a ma­gyar kvóta­bizottság egyedül helyes álláspontját. Igaz ugyan, hogy a nemzeti párt nemzeti aspirác­iói nincse­nek még kielégítve, de ezek még nem aktuálisak. Ma nem volna opportunus dolog a nemzet és a korona közti kitűnő viszonyt készakarva megzavarni. Attól tart, ha a pártviszonyok csakhamar nem javulnak, a néppárt pestis módjára el fog terjedni. A közelgő választá­sokról azt hiszi, hogy a választási harc­, nem közjogi kérdések körül fog folyni, hanem a körül, hogy fel akarják e még továbbra is tartani a szabadelvűséget és demokrác­iát az országban avagy nem ? A millen­­náris esztendőnek nem lehet maradandóbb és dicsőbb czélja, mintha ismét sikerül a felekezetek és nemzeti­ségek közt a békét helyreállítani azzal, hogy minden középkori rendszert végleg eltöltünk és mindent csak a jogegyenlőség, jogállam, felekezeti és békeszerető szabadság és polgári munkásság talapjára fektetünk. Miskolczon Herman Ottó, a város déli kerületének országgyűlési képviselője, mint már röviden megírtuk, tegnap mondotta el választói előtt ötnegyed óráig tartó beszámoló beszédét. A képviselőt, mikor egy küldöttség élén megjelent, perczekig éljenezték. Miután Bársony János, a párt elnöke üdvözlte, a millennium alkotásának dicsőítésével kezdte el be­szédét, majd erősen ostorozta a néppártot és annak üzelmeit. Azt kérdi, várjon mit is akar ez a párt és mi ké­pezi alapját. Czélja van — úgymond — még pedig régi czél: megcsinálni a zavarost, hogy abban halászszanak. Az ő jelszavuk: divide et impera! Bízik a magyar nem­zet józanságában, mely nem hagyja magát tévtanoktól eltántorítani. Elmondja azután, miért ellenzi a kúriai bíráskodást választási ügyekben. El akarja törültetni a hitbizományokat. A nagy földbirtokokat kis földmíve­­sek közt parczellákra kellene osztani, csak így lehet gátat vetni a veszedelmes szoczializmusnak, mely Hódmező­vásárhelyen ütötte fel a fejét és a mely, vészjóslóan terjed. A kiegyezésről szólva, sajnálja, hogy a köz­jogi ellenzék jobb kiegyezést és kisebb quótát kíván, a független pártnak — úgymond — nem kell semmi kiegyezés, semmiféle quóta. Érdekesen taglalta az egyes pártokat. A szabadelvű pártot hatalmi pártnak nevezi. A nemzeti pártnak koncredálja, hogy jó aka­rata van; rosszalólag emlékezik meg saját pártjáról, a kebelében dúló viszályokról és a szakadásról. Ő ellene volt 1884-ben a párt körülírásának, a programm magyarázatának, mert előre­­ látta, hogy ez szakadásra fog vezetni. A választási mozgalmakat is érintette. Szerinte az 1874-iki választási törvényt meg kell változtatni. A választási jogot ő is szeretné kiter­jesztetni, de csak igaz hazafiakra, nem soczialistákra. Végül magáról szólva, megc­áfolja a gyanúsítást, mintha­­ő elcsendesedtett volna.» Igaz, hogy elcsen­desedtem — úgymond, de ha valaki tudni óhajtja, nem járhattam, mert messze lakunk. Igen sok hó hullott le. — Szeretnél tanulni? — D de nagyon szeretnék tanulni. És a kis­fiú arcza kigyult, a szemei megtel­tek könynyel. — Apád nem akarná, hogy tanulj ? A fiú forgatta kezében a posztó kalapot, le­sütötte a szemét és hallgatott. . . hallgatott. Pedig elpanaszolhatta volna, mint Kulicza, meg a többi falubeli fiúcskák, hogy az 55 apja nagyon rossz ember, ha eszét veszti a pálin­kától, veri őt, a szeges talpú iszonyú csizmák­kal rúgja. . . hogy néha térden állva, imára kulcsolt kezekkel kéri őt: — Apám, ne verd meg a kis Ávrámot, ő még csak két éves. . . verj meg helyette is engemet. Sokat elpanaszolhatott volna Sabin, de ő inkább hallgatott. Gondol­nám , magamban, hátha szép, rábeszélő, okos szóval meglehetne az apa szívét mozdítani; elmentem a rákövetkező vasárnap Pestyerára, a szomszéd faluba, a­hol Sabinék laknak, kissé megmagyarázom a dolgot Pavel Iliának, hátha... hátha! . . . Gyönyörű völgyben laknak Sabinék. A mi rideg kaszárnya-épületeink komor falaikkal, szűk udvaraikkal, sötét szobáikkal, a milyen koldus szegények a Pavel Ilia kastélyához képest! Vad­szőlő nőtte be faragott tornáczát, százados cserfa borul zsindelyes fedelű házára, gyümölcsös kertje valóságos erdő és háza körül jobbra-balra az ő legelői, szántóföldjei terülnek el. A hegyi levegő tágítja a tüdőt, a körül fekvő ormokra reá kö­nyököl a kék ég. . . És milyen csoda szép itt a csillagsugáros nyári éjszaka széna-illat, tücsök­­csiripelés, nagy távolból pedig a békák méla brekegése. . . Hiszen itt az embernek nagyon jónak kellene lennie, olyan közel van az istenhez, s olyan tá­vol az emberektől meg­y a kocsmától. Pavel Ilia két mértföldre megy el egy korty italért. íme most is a harmadik falu kocsmájában rekedt immár másodnapja. Az oláh asszony arcza éppen olyan nyílt és értelmes, mint a Sabiné. A gyermekek tiszták, mind illemtudóak. Bevezet Sabin anyja a belső házba, megtörli kötényével a fa­kanapét, megkínál kenyérrel és szilvával, kér, hogy várjak még egy kicsit, mert Sabint még délelőtt elküldte, hogy hozza haza az apját a velisórai kocsmából. A nagyobb leányka felsiet a csűr lábjában levő dombra s onnan vigyázza, hogy jön­nek-e már. Éppen akkor kapaszkodtak fel a dombon. Az apa alig állott a lábán, a házőrző kutya hozzá járult farkcsóválva, Ilia gazda oldalba rúgta s attól aztán ő fordult bele az árokba. Sabin felsegítette s hallottam, a mint mondja:. — Édes apám, lelkem, támaszkodjék reám. Eljött az az ur, akiről beszéltem. A mi azután következett, soha, amig élek el nem felejtem. A holtrészeg apa ott tántorgott előttem, rut volt és ocsmány, zavaros szemei, májfoltos arcza, zűrzavaros makogása kimondhatatlanul kínosan hatott reám. Sabin kezet csókolt, levette a kalapját s kampós botocskájára támaszkodva ott állott az almafa mellett, nézett az édes­apjára ... az ujjasa zsebéből pedig kikandi­kált egy három deczis üveg félig tele pálin­kával . . . Az arcza véghetetlenül szomorú. Úgy tűnt fel előttem, mint egy bánatos őr­angyal, a­ki ott áll apja oldalán a szédítő örvény torkánál és könyörög: — Apám lelkem jöjjön haza!. .. Édesanyám küldött kigyelmedért! ... A jóságos isten áldása szállott erre a sze­gény fiúra, hogy megmaradt jónak, ártatlannak, mikor az eleven tűz emészt a családi fészekben, mikor apját naponta ilyen nyomorult sülyedt­­ségben látja . . . Avagy neki is van egy mentő­angyala. Ott van az édes­anyja, a­ki imádkozik érette és jóra tanítja. A gazdával beszélni nem lehetett. Józan állapotban hivattam magamhoz, a lel­kére beszéltem, hogy taníttassa Sabint, ember lesz belőle, kiben majdan nagy öröme telik. *

Next