Fővárosi Lapok, 1897. február (34. évfolyam, 32-59. szám)
1897-02-14 / 45. szám
XXXIV. évfolyam, 45. szám, 1897. Vasárnap, február 14. Egész évre 14 frt,félévre 7 frt,Vj évre 3 frt 50 kr.,egy hóra 1 frt 20. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára : helyben 4 kr., vidéken 5 kr. felelős szerkesztő és laptulajdonos . PORZSOLT KÁLMÁN, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Ferencziek tere 4. szám. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. 48 ünneplése. Budapest, február 13. (pk.) Három igaz gyöngy termékenyítette meg ezt a földet, amelyből a mai virágzó magyar állam kihajtott: vércsepp, könycsepp és a verejték csöppje. Vájjon melyik drágább, melyik értékesebb, ki tudná azt megmondani. Mindenik drága gyöngynek meg volt a maga korszaka. A jövő esztendőben fogjuk megülni a legelső korszaknak ünnepét, s Kossuth Ferencz ma tett indítványt a parlamentben ez ünnep tárgyában. Boldog nemzedék, a mely mind a három korszakot átélte: a vér, a köny és a verejték korszakát. Még boldogabb nemzedék az, a mely mindháromnak csak áldásait örökli s a vértől, könytől és verejték-csöppektől áztatott talajra fölépíti a nemzeti magyar államot. E nemzedékre kötelesség a hálás visszaemlékezés. Kötelessége elismeréssel adózni a három terhes korszak hősei és napszámosai iránt. S kötelesség különösen ma hálával megemlékezni azokról, akik a múltban lerakták számunkra a jövő Magyarország alapjait. Ha megünnepeltük pár év előtt a 67-es korszaknak, a verejtékes korszaknak negyedszázados jubileumát, akkor meg kell ünnepelnünk 1848-nak félszázados jubileumát is. De jobb szerettük volna, ha e tárgyban az indítványt nem Kossuth Ferencz teszi meg, hanem a szabadelvű párt részéről valaki. A 48-diki nagy időkből nagy alkotásokat örököltünk: a szabadságot, az egyenlőséget és az alkotmányosságot. E korszakból kaptuk a jogtalan előjogok eltörlését, a demokráczia diadalát, a népképviseletet, a felelős magyar kormányt és a sajtószabadságot. A modern államnak kontúrjait kaptuk meg 48-ból. Amit e korszakban kaptunk, az annyi volt, mint a levegő, a mely nélkül megfulladtunk volna, az a szabad levegő volt, a mely nélkül ma sem élhetnénk. A modern állam szervezésétől azonban a fegyverzörgés elvette az időt s a köny korszaka elvette tőlünk a hatalmat. Ez örökül maradt az utókorra, mely híven betöltötte örökét. A nemzeti magyar állam épülete még nincs betetőzve, de alapja széles és szilárd s falai erősen és büszkén emelkednek magasra. Amit 48-ból örökül kapott a mai kor, a szabadságot, az egyenlőséget, a parlamentarizmust és sajtószabadságot, megőrizte, sőt ez örökséget gyarapította. Tegyük félre a pártpolitikának gyakran ferdítő szemüvegét s ismerjük el az óriási haladást, mely ha pártoknak munkája is, az egész nemzetnek dicsősége. A régi Magyarország összehasonlítása a mai Magyarországgal, valóban csodás világításban tünteti föl nemzetünk erejét. Példát e haladásra csak a mesék országában, példát e munkára, csak az óriások világában találhatunk. A régi rendi Magyarországból kibontakoztattunk egy modern államot. Megváltoztattuk nemcsak a külsejét, hanem a szervezetét is. És uj vért, uj erőt és uj szellemet leheltünk bele. Egyik kezünkkel romboltunk, a másikkal teremtettünk. Ki kellett ölnünk egy régi korszakot, hogy megszülethessék az uj. Egyszerre ültettünk és gyomláltunk. Hogy megteremtsük a jogállamot, ki kellett irtanunk igazságszolgálta- A „FŐVÁROSI LAPOK" TÁRCZÁJA. Hull a levél... Bimbó a fán alig fakadt, Virág van még az év alatt S madárdal játszva zendül; De völgyön és a halmokon Kesergő, fájó hangokon Enyészet zúg keresztül. Fény alig volt még az égen S mint a kit bánt néma szégyen, Már is könyer, elborul: Hol a remény felcsillámlott, Nem találsz majd dalt, virágot — Hull a levél, egyre hull!... Lévay Mihály A Nemeczky János idyllje. — A Fővárosi Lapok eredeti tárcsája. -Irta: Vértesy Arnold. Nemeczky János miniszteri tanácsos úrhoz volt már más alkalommal is szerencsénk. Ő méltósága fényes carriére-t futott meg s ha meggondolja, hogy szegény tót diákból saját szorgalma által vergődött föl, méltán büszke lehet magas állására. Az a két szép nagy ház is, a mivel ő méltósága dicsekedhetik, a saját szerzeménye. Persze, hogy az irigyek szeretnék firtatni, hol szerezte ? Hát szerette. Takarékoskodjék más is úgy, mint ő, hát más is szerezhet. Micsoda szemtelenség azt kutatni? Csak a szerelemben nincs szerencséje ő méltóságának. Egész életében az volt a vágya, hogy ha valami elegáns, valami előkelő, finom hölgygyel köthetne ismeretséget. De hol ismerkedhetett volna meg ő afféle hölgygyel? Fiatal korában csak a szolgálókkal volt ismerettsége, legfeljebb egykét varró-leánykával. De már az is luxus volt, mert annak keztyü kellett, kalap kellett, virág kellett, néha egy vacsora s a takarékos fiatalembernek mindig keservesen esett az ilyen pazarlás. Óvakodott is tőle. Nem efféle kellett volna neki, hanem valami finomabb, valami másforma viszony, valami költői, valami ideális. De sohasem akadt affélére. A számtanácsosné, kivel valami tíz évig tartott az ismeretsége, no az sem volt valami előkelő, finom hölgy s ő méltósága örül, hogy lerázhatta végre a nyakáról. Most már szabad a méltóságos úr. Sajnálja ugyan azokat a finom, jó ebédeket (és milyen olcsó ebédeket!), de hát mióta a férje meghalt, ez az asszony már tűrhetetlenné vált a zaklatásával. Hiába mondta neki ő méltósága : — De édes Tercsi, az én koromban? Hiszen tudja, hogy ötvenkét éves vagyok ? Az özvegy számtanácsosné tudja, de azt is tudja, hogy a miniszteri tanácsos úr még mindig leskelődik vasárnaponként a fiatal leányok után, mikor a templomból kijönnek s kishirdetéseket küldözget a lapokba, hogy egy magasrangu középkorú ur előkelő szép fiatal leányka ismeretségét óhajtja. — Meg is veri magát az isten. Nemeczky János tagadja; az a magasrangu ur más is lehet. Azt nem tagadhatja ugyan, hogy különböző kávéházakban látták őt, de mióta vétek a kávéházba menni ? — Hát az a piros selyem blúzos fiatal leány, aki ott ült az asztalnál? — hányta szemére a számtanácsosné. — Az anyjával volt, régi ismerősök, — védekezett a méltóságos úr. De magában valóban azt gondolta,hogy most végre föltalálta, amiért egész életében hiában sóvárgott. Ez azután előkelő, szép, finom, kedves leány, nem afféle masszív, kövér közönséges teremtés mint a számtanácsosné, hanem könnyű mint a Lapunk mai száma 20 oldal.