Fővárosi Lapok, 1897. május (34. évfolyam, 121-147. szám)
1897-05-01 / 121. szám
2 Mit várhatunk? Budapest, ápr. 30. A sajtó s a közvélemény is magára erőszakolja, hogy a három császár szövetsége biztosítéka a békének, de innen is, onnan is hallatszik egy-egy szó, mely elárulja a szívek mélyén lappangó kételyt és aggodalmat. Emelkednek hangok, melyek a három császár kézfogásával a békét immár szentnek és sérthetetlenek állítják, de azért mégis félnek a muszkabarátságtól. Békét adhat, mondják, de nyugalmat nem, mert minden országban veszélyezteti a közszabadságot. Ezt abból következtetik, hogy az orosz czár, mint autokrata, a német császár, mint autokratikus hajlamú, nyilván odatörekszik, hogy az uralkodói hatalmat középkori fényében és teljességében viszszaállítsák. A föltevés nem alaptalan s a szándék annál is inkább félelmet gerjesztő, mert a parlamentarizmus világszerte erjedőben van s a nép kezdi veszíteni bizalmát a hamis kezekbe került szabadelvű intézményekhez és törekvésekhez. Tényleg olyan zilált a közvélemény, olyan elhalványultak a nép alkotmányos fogalmai, oly kevés benne az ellenállási erő, hogy nem is kell Napóleon hozzá, csak kevés bátorság és akarat s a modern jogállam a legelső zsarnok rúgására összeroskad, mint a kártyavár. Megtörténhetik, hogy így lesz. A helyzet komolyságát még fokozza az, hogy nemcsak a demokráczia, a XIX. század véres küzdelmeinek vívmányai forognak kockán, hanem a béke sincs úgy biztosítva, mint azt az emberek hinni szeretik. Hiába hangoztatták Pétervárott az emberiség javára megőrzendő békét, valaminek, másnak kell történnie a kulisszák mögött, mert Görögország nem keresi a békét, hanem a végsőig menő harczot választja ; Törökországban pedig a szultán — válaszul a pétervári köszöntőre — megbízta vezérkarát, hogy készítsen haditervet a Szerbia és Bulgária ellen viselendő háborúra. Ki tudja mi lesz? úgy lehet, hogy sem békénk, sem szabadságunk! A tizenhatodik paragrafus. A képviselőház igazságügyi bizottsága tegnap kezdte tárgyalni a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot. A vitában a főszerepet a sajtószabadság megrendszabályozását célzó 16. §. játszotta, amely § népszerűség tekintetében versenyezhet a véderővita kellemes emlékű 25-ik §-ával. A részletes tárgyalásnál külön is előveszik a híres §-t s igy a képviselőházi vita nem lesz kellő anyag hijján. A tegnapi tanácskozásokon Fabinyi Teofil elnökölt. Chorin Ferencz előadó ismertette a javaslatot, azt bizonyítgatva, hogy a 16. § nem ütközik a sajtószabadságba. Erdély miniszter csak a 16. § 2-ik pontjával foglalkozik s kijelenti, hogy a kérdéses rendelkezés tisztán és kizárólag a magánegyénekre vonatkozik. A §. 2-ik pontjának ilyetén szövegezését ajánlja elfogadásra: „A nyomtatvány utján elkövetett és az 1778. Vt.-cz. 259. és 261. §§-ai szerint büntetendő rágalmazás és becsületsértés, amennyiben az nem az 1878. V. t.-cz. 262. és 461. §§-aiban meghatározott személyek ellen volt elkövetve.“ Beksics Gusztáv a 16. §-ról megjegyzi, hogy bár a legkiebb barátja a sajtószabadságnak, nem tartja föltétlenül szükségesnek, hogy minden nyomtatvány útján elkövetett bűncselekmény az esküdtszékhez utaltassák. Emmer Kornél osztja előtte szóló nézetét abban, hogy a 16. §. lényeges közjogi és alkotmányi kérdést érint. A sajtóviszonyok nem is szolgáltatnak ez idő szerint okot arra, hogy ezen a nagy elven csorbát ejtsünk. A bizottság ma délelőtti ülésének első szónoka Hódossy Imre volt. Utal arra, hogy már most is korlátozzák a szabadságot az által, hogy a sajtó útján elkövetett kihágások az rendőrség elé utaltatnak. Pedig ő sehol sem észlelt a sajtószabadság megszorítására irányuló közvéleményt. A szabadsajtó erősebb alkotmányos biztosíték, mint■ népképviselet; hatásosabb, kevésbbé megrontható, kevésbbé elámítható. Van sok bűnös ember, kiknek eljárását a sajtó kell, hogy bírálja, mert Magyarországon nem megy szívesen senki a bíróhoz, nem lesz feladó. Szivák Imre megjegyzi, hogy nem az egész sajtót érinti a reform, mert akik ellen védelmet keresünk, legtöbbször nem is a sajtó rendes munkásai, hanem olyanok, kiknek a magánérdeke bosszú stb. akkor először adta kezébe a tollat. Általánosságban elfogadja a javaslatot. Szólnak még Veszter Imre és Groisz Gusztáv a javaslat mellett, Györy Elek, Bernáth Béla, Bartha Ödön ellene. Utánuk Erdély miniszter foglalkozik a szónokok érveivel, majd Chorin Ferencz előadó jelenti ki, hogy ő csak úgy fogadja el a 16. §-t, ha kerete kellő tágítást kap.Elnök ezután a kérdést szavazásra bocsátja. A javaslat mellett szavaztak: Engelmayer Gusztáv, Groisz Gusztáv, Veszter Imre, Szivák Imre, Psik Lajos, Jovánovits István, Chorin Ferencz, Flügger Károly, Matuska Péter, Emmer Kornél, Béksics Gusztáv. A javaslat ellen szavaztak: Győri Elek, Barabás Béla, Bartha Ödön, Hódossy Imre és Bernáth Béla. A holnapi ülés. A képviselőház holnapi ülése, bár napirendjére nincsenek oly tárgyak tűzve, amelyek szenzácziókat igérnének, a pártklubbok mégis nagyban foglalkoztak napirendjével, így a függetlenségi és 48-as Kossuthpártnak Thaly Kálmán elnöklése alatt volt értekezlete, a képviselőházban holnap tárgyalásra kerülő ügyekkel foglalkozott, a gattafalagos-marosillyei helyiérdekű vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatnál Kállay. Bartha érvelésére kimondották, hogy a javaslatot nem fogadják el. Bulgáriával kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot Brázay Kálmán ismertetése után szintén nem fogadja el a párt. Az állami számvitel szabályozásáról szóló javaslatot, amelyet Boda Vilmos ismertetett, elfogadja a párt. Kubik Béla ismertette a kérvényeket. Ezek közül Thaly Kálmán támogatja a hírlapbélyeg eltörléséről, Marjay Péter pedig Jász-Nagy-Kun-Szolnok megyének a dohánytermelésről szóló kérvényét s úgy ezeket, mint a fegyházi iparversenyről szóló kérvényt a párt elfogadásra ajánlja. Végezetül Justh Gyula ismertette a telefonhálózat államosításáról szóló törvényjavaslatot. Az idő előrehaladott voltánál fogva azonban a határozat- mint látjuk, az első felvonás túl van zsúfolva cselekménynyel. A szerző darabja kéziratban sokkal hosszabb volt, mint ahogy színre került; ekkora anyagnak csakis széles mederben lehetett volna kényelmesen lefolynia. A második felvonásba van szőve Ágnes Veronika lányának (Komáromi) Marczival való szerelmi históriája. Megjegyezzük, hogy a fiatal lánynak a mama egykori udvarlója iránt érzett szerelmét kissé nehezen akczeptálják s teljesen értjük, hogy Donát uram nem egyhamar adja beleegyezését. Itt ismerkedünk meg idősbb Patyolat urammal (Németh), a vele együtt korhelykedő fiával (Tollagi) s az ő szerelmes természetű vén leány testvérével, Zsuzskával (Csatai Zsófi), kiknek lopkodásaik mulatságosan vannak leirva. Itt énekel Németh egy derék agglegényes nótát. Ebben a felvonásban zavarja meg a Donáték idilli életét a megjelenő Ágnes. Időközben férjhez ment Kun Mátyáshoz, a ki örökösévé tette. A rokonság azonban pörrel támadta meg az örökséget, sőt Ágnest a bolondok házába akarják csukatni. Ez elől menekül Donátékhoz, de még Odette-i allurcokat is táplál, amennyiben leányát szeretné meglátni, megölelni, megcsókolni. Megérkezésekor férje nem akarja befogadni, Borcsa asszony azonban szépszerivel vágyik a nagy bonyodalomból kijutni s befogadja a jövevényt. Itt kulminál a bonyodalom. Az ember önkéntelenül a harmadik felvonásra gondol, a melyet virtuózitással kellene megalkotni, hogy ennyi szálat szerencsésen markolhasson egybe s ennyi problémát sikerrel oldhasson meg. Pedig a harmadik felvonás a lehető legszerencsétlenebb alkotás. Igen könnyű lett volna Donátot és Ágnest válópörrel elválasztani, Borosával pedig uj esküvővel tartani s igy oldani meg a bonyodalmat. Ez az egyszerű megoldás azonban elmaradt. Nem történik egyéb, minthogy Ágnest végre a tébolydába akarják szállítani. Megjelenik azonban védője, aki előadja, hogy a Kun Mátyás rokonai kiegyeztek, Ágnest nyugton hagyják. Szerencsésen nem sül ki, hogy Ágnes első neje Andrásnak, ki az ügyvédjével távozik, Donát pedig békén marad a második nejével. Ez a darab sarkalatos hibája: kétféle bigámiáról van itt szó, amelyek elkövetői nem csak nem bűnhődnek, de a szerző még kéz alatt, a tenyéren fekvő enyhítő körülmények felhasználásával sem igyekszik a visszás állapotot elintézni. Ilyen erkölcsi semlegesség sok lenne még egy századvégi verista darabjától is, nemhogy a puritán légkörben mozgó népszínmű bízná meg. A darabnak ezt az erkölcstanát nem akczeptálta a közönség, sőt egy kis zúgással tiltakozott is ellene. Ezt a morált talán még a hódmezővásárhelyi népélet sem tűrné meg. A pár excellence népies író itt-ott romantikus deklamácziókba esik, amit szintén az elnézendők rovatába írunk. Egy-egy szép drámai jelenet, a Borcsa tűzről pattant kedélyessége, a falusi hatások ügyes felhasználása, ilyen a búcsujárók menete, a Kassai előénekes koldusának pompás genre-jével s a jószü komikummal megirt epizódok kárpótolnak, amiért az író ezúttal nem érte el „A betyár kendőjé“-nek drámaiságát, vagy a „A siroki románcz“ költöiségét. A könnyek, a szinműiróknak e hathatós pártfogói, ezúttal szintén életet biztosíthatnak az érzékenységekben gazdag darabnak. Az est sikeréhez sokban járult a kitűnő előadás. A népszínház teljes készlettel segítette az írót s még a jelentéktelen szerepekre is elsőrendű erők vállalkoztak. F. Hegyi Aranka éppen annyi drámaisáságot és jellemzést alkalmazott Ágnes szerepében, a mennyit egy népszínmű megtűr. Blaha Lujza mint Borcsa végtelen kedves volt. Ez a darab legegységesebben, legtöbb bensőséggel megírt szerepe, amelyben a művésznő folyton uralkodik is kedélyeken. Mindkét művésznő szebbnél-szebb népdalokat énekelt, amelyeket a közönség többször ismételtetett. Komáromi Mariska szintén az énekes részekkel aratott sikert, mert a Vidtorral való mesterkélt szerelmi jelenetekben nem is lehetett a népszínműi szerelem idilli hangjait megszólaltatni. Ez a három primadonna része. A férfiak közül Szirmai vált ki az első felvonás nagy jelenetében. Vidor és Kiss Mihály szépen énekeltek , a komikus részeket szokásos sikerrel látták el az előbb már említetteken kívül Újvári, Siposné, Szerdahelyi, kedves volt a cziczázás epizódjában Ilip Mari. A harmadik felvonás végén megnevezték a háttérben le-fel imbolygó ügyvédet. Pedig elég furcsa volt a befejezés magában is. A szerzőt az első és második felvonás után hívták. G. I. FŐVÁROSI LAPOK 1897. Szombat május 1.