Fővárosi Lapok 1901. október (40-43. szám)
1901-10-06 / 40. szám
442 Óriás agg fák közt A ligetben járok, Még nyitnak özönnel A kerti virágok. S gesztenye-sorok közt Gyertyán-, nyár-, juharfa, Sárguló lombjait Immáron hullatja. Könnyedén leszökken Egy-egy szőke levél, Más kacéran leng, vagy Victoran kerengél. fiz ítélet. A helyi újság, a tárgyalás előtti napon, a szerkesztő felfogása szerint igen szellemes, az olvasók felfogása szerint azonban igen unalmas első cikkben foglalkozott a „megtévelyedett ember“-rel, a ki az erény gyalogútjáról letévelygett a bűn országutjára s a ki holnap piruló arccal és reszketve fog állani az igazságszolgáltatás földi szolgái előtt, a zalabéri tekintetes királyi törvényszék bírái előtt. „Igen, piruló arccal — folytatta tovább a zalabéri Times, — mert az lehetetlen, hogy valaki egyszerre le tudja magáról dobni a becsület köpenyét és egyszerre át tudjon alakulni közönséges gazemberré. „Nem, és ezerszer nem. Gergely Pál bűnös ugyan és el is kell ítélni, de azért erősen hisszük, hogy bűne csak pillanatnyi megtévelyedés volt és hogy önmaga ítélte el magát legelőször. Erre a tettére bizonyára valami nemesebb indok ösztönözte, nem az, ami a közönséges sikkasztókat szokta; valami más, valami általunk ismeretlen indok kergette a bűn útjára és csinált a legbecsületesebb emberek egyikéből talán egy pillanat hatása alatt közönséges, elítélendő sikkasztót. Versényi György: „És mit szóljunk a családhoz? Szegény bájos nejéhez, ártatlan fiacskájához, a kiket az atyának, a férjnek vétke földre sújt! Oh, szörnyű sors, ártatlanoknak is bűnhődni s még szörnyűbb, ha az ártatlan bűnösnek látszik . . .“ És körülbelül ez volt a véleménye a zalabéri uraknak is, amit ezúttal a zalabéri intelligencia közlönye eltalált. Ők is biztosra vették, hogy Gergelyt valami nagy és talán nemes indok vitte rá, hogy sikkaszszon. Mert azt ugyan ők sem hitték el, amit a vádlott állított, hogy a pénzt, mikor a postára vitte, akkor veszítette el s azóta készítette a hamis könyveket; nem, ezt már naivitás lett volna elhinni. Azonban azt hitték, hogy azt a Gergelyt, akit ők mindig úgy ismertek, mint a becsületesség mintaképét, azt csak valami nagyon nagy ok, vagy pedig szellemi életének teljes abberrációóa vihette rá a bűntényre. (Ez utóbbit a törvényszéki joggyakornok úr hangoztatta, aki egy végzést sem tudott jól megcsinálni, de állítólag nagy elméleti jogász volt.) A közrészvét azonban mégsem annyira a vádlott, mint inkább szép ifjú neje és kis kétéves fiacskája körül összepontosult. És a védőügyvédnek „Zalabér eme Eötvösi“-ének, mint szintén a helyi újság írja, egészen könnyű dolga lesz, ha a zokogó szép fiatal asszony s a szörnyű csapásról mit sem Egyik bohókásan . Hengereg lefelé, Más lustán lepottyan, Szintúgy nyekken belé. Egyik fa mint hogyha Magán egyet rázna. Omlik a sok levél Egyszerre rakásra. Siklik a patak, nem Neszeinek habjai, De közben megkottyan : Mit akar mondani? Azért se hajts rája! Pinty, cinke, ökörszem, Gyújts egy vignótára. Fürdő lányokról jött, Tán pletykáló kedve, A nyári időkre, Reá emlékezve ? Kristálytiszta vízre Tarka pintyek szállnak Cinege futkosik Törzsökén a fáknak. Burkából kifestő Gesztenye zajára, Bujkáló ökörszem Dehogy is néz hátra! Fenn az elvonuló Ugyan mért volna kár?! Varjúsereg károg, Kár, kár! rémitgeti Az őszi világot. Romhítjudkor. FŐVÁROSI LAPOK