Fővárosi Napló, 1949 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1949-01-08 / 1. szám

1949 JANUÁR 8 Takarékosság Általában a Városházán bevett szokás volt a múltban a világítási energia hely­telen használata, pazarlása. Lényegében ma sem igen­ változott a helyzet, elte­kintve attól, hogy mint­egy 120 rezsót és hősugárzót összeszedtek.­­Azonban a világítás körül még igen rossz a helyzet, bár vannak már hivatalok, ahol minden kapcsoló alatt ott a figyelmeztetés, mely takarékosságra int. Azonban legtöbb helyen égetik a mennyezeti lámpákban a 200—300 W-os égőket ha kell, ha nem. Például ha az altiszt végez a takarítással, legtöbb helyen égve hagyja a villanyt. A másik rossz szokás, hogy mindenki nagy égőt akar. Odahaza, ha volna 10 W-osnál kisebb azt használná, mert fizet érte. Itt a másik végletbe esik, 100 W-os kell még az asztali lámpába is. Az illetékesek figyelmébe: a modern neoncső gazdaságossága nem vitás. Egy számvetésből kitűnne, hogy egyik leg­jobb módja a takarékosságnak a régi nagyfogyasztású égők lecserélése. * Vájjon nem lehetne-e a hivatalok átcsoportosítása közben más módszert alkalmazni a jelenleginél? Például a bútorok és az egész irodaberendezés ide-oda hurcolása igen jelentős anyagi veszteséggel jár. Miért nem lehet azonos bútorokat és berendezéseket a helyükön hagyni. Vagy talán személyekre vannak ezek szabva? Az a vandális és felelőtlen pusztítás, mely egy ilyen költözködés közben jelentkezik, hatalmas anyagi kárt jelent a közületnek. Most, amikor az új 1949-es esztendő a leggondosabb taka­rékosság jegyében indul, feltétlen kell ezzel a problémával foglalkozni az illetékeseknek.* Nap, mint nap, évek óta lopják a Városháza udvaráról a kerékpárokat. Tarthatatlan állapot, hogy bejönnek egyszerű kis emberek ügyes-bajos dol­gaikat elintézni- és míg fennjárnak a hivatalban, még meglakatolt kerék­párjaikat is ellopják, a kisembereknek így pótolhatatlan kárt és bosszúságot okozva. Feltétlen és legsürgősebben meg kell találni a m­egoldás módját ennek a rég vajúdó kérdésnek. Diószegi József A Magyar Dolgozók Pártja városházi szervezete 15-én esti 9 órai kezdettel tánccal egybe­kötött műsoros estet rendez a Gellért­­szállóban. Fellépnek: a Székesfővárosi zenekar, Vásárhelyi kórus, Gyurkovits Mária, Fodor János, Horváth Ferenc, Darvas Szilárd és a városházi központi színjátszógárda. Vacsorajegyek: 5 Ft-os árban kaphatók a körzeti propagan­distáknál. Külön autóbuszjáratok : 123 és 4 órakor indulnak az alábbi útvonala­kon : Margit híd—Szél Kálmán-tér— Mártírok­ útja. Szabadság híd—Üllői­ út— Nagykörút. Kossut­h híd—Nyugati p.­u. —Oktogon-tér—Andrássy­ út. Belépődíj: 4 forint. Fővárosi Napló AHOGY KEZDŐDÖTT ÉS AHOGY VÉGZŐDIK A kapitalizmus két döntő korszaka az angolszász tudomány tükrében Az angolszász birodalmakban — Ang­liában és az Egyesült Államokban — tetőfokára hágott a tőkés fejlődés. A monopóliumok el akarják nyelni a világot és már új tűzre lobbantották volna Európát, ha a béke őrei — a Szovjet­unió és a körébe tömörült haladó hatal­mak — nem állanának keményen a béke őrhelyén. Az imperialista hatalmak is tudják, hogy már lehanyatlóban van az ő világuk, uszításaik, háborús próbál­kozásaik már a haldokló bálna halálos farkcsapásaira emlékeztetnek. Veszedel­mes még az imperializmus hatalma, de a haladás erői már mindenütt felkeltek, a haladó eszmék már behatoltak az ellenség táborába is. Íme az angolszász, tudomány legjobbjai már hátat fordí­tottak a polgárság idejét múlt eszméinek s a jövőt építő marxista-leninista világszemlélet megvetette lábát Windsor és Washington tőszomszédságában. Aki eddig nem tudta, mostanában könyvkereskedéseink kirakatából veheti tudomásul, hogy az angolszász világban eleven marxista szellemi élet fejlődött ki, bizonyítva számunkra is, hogy a nagy­hagyományú nyugati tudósok, írók és művészek, jóval tovább tartanak a fejlődés útján, mint a mögöttük álló hatalom urai. Az angol tudomány nemcsak meg tudja érteni a történelem tanítását, de szembe is fordult az imperializmus ködös szószólói­val és a marxista tan segítségével világo­sítja fel a világ valóságairól az embereket. Sok jó angol könyv fordítását talál­hatjuk mostanában a könyvpiacon, világosan mutatva, hogy amikor mi elutasító magatartással vagyunk a mai nyugattal szemben, ez nem nyugat igazi kultúrájának, hanem nyugat zsar­nokainak szól. Lám, itt fekszik előttünk két könyv — kettő a sok újdonság közül­­— egyik angol tudós műve, a másik amerikai közíróé; ezt a két könyvet el kell olvasnia mindannak, akit érdekel az a fontos út, amelyet a tőkés fejlődés tett meg uralomra jutásától elmúlásának előestéjéig , az imperializmusig. A két könyv miben sem emlékeztet egymásra, csupán azért kell együtt beszélni róluk, mert az első az angol forradalomról szól, amikor uralomra került a polgár, a másik a monopol­kapitalizmusról, amelyben elérte a pálya végét. Az angol forradalomról szóló könyvet Cristopher Hill szerkesz­tette, ő maga írta a kötet első tanul­mányát, a másik kettőt szintén marxista angol tudósok írták. Hill ma a legismer­tebb nyugateurópai történészek egyike, az angol marxista historikusok elnöke, egyetemi tanár. Társai szintén tekin­télyes szakemberek. Könyvük azért készült, hogy az angol olvasóközönség előtt eloszlassák azokat a közkeletű hazugságokat, amelyeket az angol forra­dalomról az angol iskolákban tanítanak. A három tanulmány tehát egyenesen a nagyközönséghez szól. A történelem nagyon fontos korszaka az angol forra­dalom : a polgárság első nagy győzel­méről van itt szó. Hill bemutatja azokat a társadalmi erőket, amelyek nagyra­­növelték a polgárosztályt, rámutat, hogy miképpen formálta a gazdasági helyzet a társadalmat és a változó társadalomban hogyan született meg a tőkések új világa. Nagyon tanulságos és nagyon érdekes olvasmány ez. — Irodalomkedvelő emberek figyelmét külön felhívjuk a kis kötet utolsó tanulmányára, amely a nagy angol költőnek, Miltonnak forradalmi szerepét elemzi. A másik könyvet James S. Allen, amerikai publicista írta, címe : »A monopolkapitalizmus és a béke«. Nagyon érdekesen elemzi a marxi-lenini módszerrel a második világháború utáni tőkés világot. Részletesen mutat rá az egyes nagytőkés érdekekre és a világ nagy erőinek egymáshoz való viszonyaira. Mai világunk megismeréséhez egyik fontos segédkönyv ez a tanulmány. Nagyon különbözik egymástól Hill és Allen műve, mégis érdekes dolog egymás­után olvasni ezeket. Az első bemutatja azt a világot, amikor a polgár jelentette a haladást az idejétmúlt és zsarnokságba fordult hűbériséggel szemben; a másik bemutatja a polgárt, amikor már maga is idejét múlta és ezért zsarnokságba fordul, hogy elzárkózzék a további haladás elől. 300 év előtt a polgár képviselte a töme­geket, ma a polgár a tömegek fejlődésé­nek akadályozója. Aki a két könyvet egymás után olvassa, meg fogja látni a törvényszerűséget, amely szerint annak idején győznie kellett a polgárságnak, mert ő hordozta a jövőt és ugyanúgy ma el kell buknia a polgárságnak, mert a jövőt hordozó munkásosztállyal szem­ben ő képviseli a múltat. — Íme tudják ezt a polgári társadalom végső hazájában az imperialista nyugaton is. Nemcsak mi mondjuk ezt, mondják és bizonyítják ők is : az angolszász tudósok.­­ (Mind­két könyv a Szikra »Tudomány és Haladás« sorozatában jelent meg. Hegedűs Géza. Befejezés előtt a téli oktatási évad Az oktatás célja a minőség emelése. Hogy ezt elérjük, sok újítást kellett be­vezetni, ami az előző oktatási évadból hiányzott. Itt van­ először is az az alap­vető dolog, hogy nemcsak az előadók, hanem a hallgatók is káderezés után kerülnek a felkészültségüknek megfelelő színvonalú szemináriumba. Ez bizto­sítja a szeminárium folyamatos munká­ját, mert olyan esetek, hogy egy szemi­náriumba egyesek a legelemibb dolgok­kal sincsenek tisztában, mások pedig már majdnem az előadó színvonalán mozognak, nem fordul elő. Lényegesen biztosítja a szemináriumok színvonalának emelkedését az előadói érte­kezletek jobb módszere. Nem az új anyag meghallgatása a cél, hanem az anyagban előforduló problémák megbeszélése, ki­vitatása. Itt azonban azt a nehézséget tapasztaljuk, hogy a szemináriumi elő­adók nehezen járnak el. Hogy ennek az oka más elfoglaltság-e vagy pedig az, hogy nincsenek tisztában az értekezlet fontosságával, nem lényeges, mert akár ez, akár az, rá kell szoktatni őket a pontos részvételre. Az oktatás munkájáról csak akkor kapunk igazán tiszta képet, ha a szemináriumokat, előadásokat és iskolákat állandóan ellenőrizzük. Az ellenőrzés tervszerű beosztással történik és kétféle szempontból vizsgálja meg a munkát. Egyrészt módszertani szempontból, ami azt jelenti, hogy a vezető előadásmódját, hallgatókkal való kapcsolatát vizsgálja meg az ellenőrző. Másrészt elméleti szempontból, ezzel viszont az előadás nívóját, az előadó és a hallgatók felkészültségét és fejlődését ellenőrzik. Az ellenőrzésbe a körzeti oktatási felelősöket is bevonják oly­módon, hogy ők ellenőrzik időközönként a szemináriumok adminisztrációját, a hallgatók pontos megjelenését. A szemináriumok egyik nagy problé­mája a lemorzsolódás. Megakadályozni sajnos nem lehet, mert komoly okok mindig lesznek, ami miatt az illető hallgató nem tudja befejezni a sorozatot, de csökkenteni kell és ezt a célt szolgálja az oktatásfelelősök ellenőrzése, akik személyesen ismerik a körzetükbe tarto­zókat és személyesen keresik fel és kérik számon tőlük elmaradásuk okát. De az oktatás munkája nem merül ki a szemináriumokkal. Azok részére, akik szemináriumra bármilyen okból beoszt­hatók nem voltak, előadásokat rendez­nek és ott tájékoztatják őket a legfonto­sabb kérdésekről. Nagy súlyt helyez a párt az előadók továbbképzésére is. A Pártoktatók házában bármikor hallgathatnak előadásokat, amelyek ideo­lógiai fejlődésüket szolgálják. Az Elmé­leti Tanács megszervezésének az volt a kiindítója, hogy ha valaki valamely ideológiai problémát nem lát tisztán, legyen hova fordulnia és ott képzett elvtárstól kapja meg a felvilágosítást. Az Elméleti Tanács hetenként egyszer, csütörtökön 4—5-ig tart hivatalos órát a Ságvári Klub helyiségében. És végül meg kell említeni mint újítást az oktatásban a falujárók iskoláját. Eddig ha valaki kedvet érzett a falu­járáshoz, akkor beosztották, így szerep­lésének sikere nem volt biztosítva. Most ha valakit falujárásra osztanak be, először tanfolyamra kell járnia, ahol a leg­szükségesebb problémákkal tisztába jön és így azzal a biztos tudattal indulhat el, hogy munkáját siker koronázza. CORDATIC A TÖKÉLETES JIUTOPNEY M­it olvasnak a városházi dolgozók könyvtárában A fővárosi dolgozók részére a Város­házán a fővárosi kölcsönkönyvtár egy fiók működik, amely délelőtt 10 órától 4 óráig van nyitva. A könyvtárszobá­ban kellemes atmoszféra fo­gad bennünket. A bolthajtásos meghitt helyi­ségben cserép­­kályha sugározza a meleget és a jól megvilágított teremben az érdeklődők kényelmes asztaloknál tanulmányozhat­ják a lexikonokat és a tudományos mun­kákat, amelyeket terjedelmüknél fogva nem vihetnek magukkal. A könyvtár tagsági díja egy eszten­dőre 5 forint, amely két részletben fizet­hető és ezért a csekély összegért egy­szerre két könyvet adnak ki. A kölcsön­­könyvtárnak jelenleg 665 tagja van, de ezt a számot nagyon keveslik a könyv­tár tisztviselői, akik azt szeretnék, ha a főváros alkalmazottainak zöme venné igénybe. Az egyik könyvállványon, talapzaton kis selyemzászlót pillantunk meg. Meg­tudjuk, hogy mint kitüntetést kapták a zászlót az 1948 májusi munkaverseny győzteseként. , Ebből a könyvtárból kölcsönözték ki a legtöbb marxista irodalmat. Kérdésünkre, hogy váljon a két nem közül, melyik olvas több szocialista iro­dalmat, azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a nők ezen a téren méltó verseny­társai a férfiaknak. A nők egy része, a nagyon fiatalok, inkább szerelmi tárgyú olvasmány iránt érdeklődnek. Az új orosz irodalmat is erősen keresik. A folyóiratok közül a Magyar Közlöny, Társadalmi Szemle, Csillag, Honvéd és Testkultúra olvashatók. Az írók közül még mindig Mikszáth vezet. Azután a legtöbben Gergely Sándor, Déry Tibor, Móricz Zsigmond, Tersánszky Józsi Jenő és Krúdy Gyula könyveit olvassák. A külföldiek közül az oroszokon kívül, Aragon és Upton Sinclair népszerűek. 1735 óta akarják­ leépíteni a bürokráciát A budai helytartótanács első sikertelen kísérlete A közigazgatás reformja évszázadok­­óta kísért. Minden kor és rendszer kedvenc vesszőparipájává vált : komoly vagy annak látszó előtanulmányok, vitatkozások, statisztika gyűjtése napi­renden szerepelt, — a karaván halad, a kutya ugat, — nemzedékek jöttek és mentek és maradt minden a régiben a patópálok receptje szerint. Már 1735-ben Fabiankovics György tanácsos, a budai helytartóság meg­bízásából foglalkozott az ügykezelésnek a könnyebb áttekintés és célszerűség szempontjából aaló egyszerűsítésével. Az egykori feljegyzések tanúsága szerint fáradozása azonban kárba­­veszett, mert lényegileg igen kevés eredménnyel járt. Mária Terézia rendeletei (1769), II. József császár reformjai (1780) igaz, hogy mindig valami módosítást hoztak az ügykezelésben, ám gyökeres rendet mégsem sikerült teremteniük az admi­nisztráció labirintusában. Amíg­­ egyedül a mindenható büro­kratizmus állotta útját és tette lehetet­lenné, hogy üdvös újítások új életet, vérkeringést vigyenek a konzervatív, elavult elméleti­ alapelvekhez görcsösen ragaszkodó gépezetbe, addig mindig el­lent tudott állni a kísérleteknek és mindig megakadályozta, hogy bizonyos reform­­javaslatok a tervezgetések stádiumán valahogy, túl ne jussanak. Ez a rendszer ,­különösen a 18-ik században és a 19-ik század első felé­ben makacsul ragaszkodott a régi formák­hoz, mert a bürokrata uralom csak eszköz­nek tekintette a népeket a maga abszo­lutizmusában. Ez a lehetetlen, száraz formákba kapaszkodó hivatalnoki el­járás azonban bármilyen ellenszenves , de facto et absque jure is volt, lejáratni nem tudta magát, mert ebben a reakciós bürokratizmusban a gondolkodás nem terjedt túl a hivatali szabályokon és semmi kon­taktusban sem állt az élettel és annak jogos követelményeivel még akkor sem, amikor nemcsak az élet­viszonyok, hanem az életkövetelmények is megváltoztak. És ezeknek a doktrinér elveknek lét­­jogosultsága ma már az anakronizmus erejével hatnak, mert egy mindennél nagyobb úr, az Élet követeli a rég óhajtott reformoknak mielőbbi megvaló­sítását, a hároméves terv által diktált újjáépítési tempó, mely a maga csodá­latos munkamenetével és munkateljesít­ményével parancsolóan megköveteli mindazon akadályok elhárítását, mely egy ország felemelkedésének és népe jólétének útjában áll. LÁNG KÁROLY Az Irodalmi Kör előadása Az Irodalmi Kör január 13-án csütör­tökön délután 5 órakor rendezi következő előadását, a Fővárosi Könyvtárban. Az előadás során Háy Gyula, a kitűnő író tárgyalja majd a realista dráma és színjátszás kérdéseit. Mondanivalóját színdarabokból kiragadott részletekkel a Nemzeti Színház két művésze fogja illusztrálni. A realista szemléletmód lényege a színpadon is az összefüggésekre való rámutatás, szemben a naturalista szemléletmóddal, amely a részleteket alaposan kidolgozza ugyanide elhanya­golja a valóság társadalmi összefüggései­nek ábrázolását. A nagy klasszikusok, Shakespeare és Moliere, valamint később a polgári dráma virágkorában Ibsen mind realisták voltak, vagyis a valóság egészét ábrázolták. A színpad időben és térben szűkre­­szabott világában ez csak egy módon lehetséges : nem egyének, hanem típusok ábrázolásával. A realista dráma nem ábrázol átlagembert a maga ezerféle tulajdonságával és érzésével, hanem egy emberi tulajdonságot vagy érzést ábrá­zol tisztán, a végsőkig fejlesztve és ezen az egy tulajdonságon vagy érzésen keresztül mutatja be az ember viszonyát a környező valósággal. A realista dráma másik problémája a színjátszás módja. Maga a realista játékmód későn alakult ki. Az út először az éneklő, szavaló, majd a naturalista színjátszáson keresztül vezetett. Szta­­niszlavszkij fogalmazta meg elsőnek a realista színjátszás lényegét: a szín­játszás arra való, hogy a valóságot tükrözze? Steinmetz Miklós szovjet századosnak, a fasiszta or­gyilkosok áldozatának emlékét kegye­lettel őrzi Magyarország dolgozó népe. A fasiszták által meggyilkolt parlamenter egész élete beszédes tanúbizonyság arra nézve, miként kapcsolódik össze az igazi hazafiság a nemzetköziséggel. Amikor a világtörténelem egyik legaljasabb gyil­kosságának negyedik évfordulója alkal­mából Vecsésen felavatták azt a hatalmas emlékművet, amelyet a felszabadult nép kegyelete állított a hős parlamenterek örök emlékezetére, meg kell értenünk a hősi áldozatból felénk kiáltó tanulságot. Ez a tanulság úgy szól, hogy Magyar­­ország felszabadulásának ügye szoros kapcsolatban áll a szabadságukért harcoló más népek ügyével és e népek szabadságának egyetlen szilárd bástyája, a szocialista Szovjetunió. Steinmetz Miklóst is a nemzetközi szolidaritásba kapcsolódó őszinte hazafiságnak az érzése vonzotta országokon, forradalmi meg­mozdulásokon és szabadságharcokon keresztül a Szovjetúnióhoz, annak a népeket felszabadító nagyszerű, hősi és minden áldozatra kész hadseregnek a sorai közé, amelynek mi, magyarok is felszabadulásunkat köszönhetjük. A parlamenter a világtörténelem folyamán mindenkor sérthetetlen személy volt. A német fasizmus és a nyilas téboly együttes gazsága volt csak egyedül képes ebben az országban arra, hogy orozva, géppuskatűzzel gyilkolja meg a ferihegyi repülőtérnél azokat a bátor katonákat, akik a szovjet hadsereg nemeslelkű aján­latát akarták átnyújtani. Az emlékmű alatt alussza örök álmát Steinmetz kapi­tány. Sírja fölött őrködik a dolgozó magyar nép megbonthatatlan szellemi egysége, mely el van szánva arra, hogy olyan erővé és hatalommá tegye a Szovjetunióval kötött barátságát, mely minden akadályon át megvédi népünk szabadságát és országunk függetlenségét. Köböl József a törvényhatósági bizottság elnöke az új közhivatali szellemről beszélt azon az ünnepségen, amelyen jutalomban része­sítették a 25 és 40 év óta szolgáló fővárosi alkalmazottakat. Ebből a beszédből ki kell emelnünk azt a megállapítást, hogy az­­ új köztisztviselők alkalmazása nem jelenti az érdemes és a demokráciáért dolgozó régi tisztviselők visszaszorítását. Már az eddigi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy az új munkás-köztisztviselők olyan gondola­tokat hoztak magukkal, amelyek alkal­masak arra, hogy a közhivatalokban meg­változzék a légkör. Ezek a munkás-köz­tisztviselők olyan magatartást tanúsítanak, amely lehetővé teszi, hogy olyan új szellem alakuljon ki, amely a régiből átveszi mindazt, ami jó, az újból pedig mindazt, ami friss levegőt, gyorsabb ütemet, fejlő­désre­­és előrehaladásra ösztönző munka­­módszert képvisel. Minden dolgozónak a Városházán, az újnak is és a réginek is, éreznie kell, hogy csak összeforrottan, komoly felelőségérzettel és a közösségi munka kiépítése révén lehet tartós ered­ményeket produkálni az igazi népi köz­­igazgatás megszilárdításának területén. Fodor Gyula alpolgármesternek a magyar köz­­társasági érdemrend tiszti keresztjét ado­mányozta a köztársasági elnök. Ez a kitüntetés egy tapasztalatokban gazdag mozgalmi múlt és két esztendős, jó ered­ményeket termő városházi munkának a megjutalmazása. Fodor Gyula egész egyéniségére és kommunista magatartá­sára jellemző, hogy annak a kis rögtön­zött ünneplésnek a keretében, amelyet közvetlen munkatársai rendeztek számára a kitüntetéssel járó elismerést és annak minden érdemét a pártra, valamint azokra a városházi dolgozókra hárította át, akik­nek hatékony támogatása és szorgos munkája nélkül elérhetetlenek maradtak volna a kitüntetéssel jutalmazott ered­mények. RÁTKAI KÁROLY A Városházi Nőbizottság felkéri azokat a szülőket, akiknek 1­6 éves korig gyermekük van és a közel­jövőben megnyíló városházi napközi ott­honban akarják őket elhelyezni, jelent­kezzenek a Városházi Nőbizottságnál. (II. emelet 234.­ sz.) személyesen vagy írásban. Munkaközösségi értekezletek Az elöljáróságok közül mind többen tartanak munkaközösségi értekezleteket, amelyeknek igen jó eredményei mutat­koznak. Legutóbb a XIV. kerületi elöl­járóság küldött be értesítést a megtartott munkaközösségi értekezletről. Rudits uszomn újból megnyílt OLCSÓ ÁRAK 1—3 Ft-ig ÚSZÁSOKTATÁS 3

Next