Friss Hirek, 1920. augusztus (4. évfolyam, 75-99. szám)
1920-08-04 / 77. szám
3 viszont ba volt. Laptöbbet vett, Kéri Pállal, Csernyákkal érintkezett. Amikor meghallotta, hogy Szentkirályi megunta az álnyomozást s naiga kutat a Tisza ügyben s hogy eredményeket is ért el, felment a belügyminiszterhez, ahol Jánosi Zeltán államtitkárt kereste fel, aki előtt Szentkirályi magánkutatásaira utalva, a maga személyére nézve megnyugtatást kért. Jánoss kijelentette, hogy őt nem ismeri. Holson a kormány valamelyik tagjától pár sor írást. Erre ő Friedrichhez ment, aki először azt mondotta, hogy ha valami bajba kerül, vállalja a az írás kiadását megtagadta. Csak a ranker figyelmeztette arra, hogy a 100000 koronás levél, amit ő írt alá, nála van s ő is bajba kerül, akkor adott írást. A tárgyalást vezető felszólítására elmondta, hogy kétszer — november 19-e és 23-a között — volt szembesítve Friedrichsel. Mind a kétszer felismerte. De jobbnak tartotta, ha hallgat s így nevezte meg Friedrich helyett Körnt. — Láttam, — úgymond — hogy tettlegesen lépnek fel. Én fogoly voltam, ő miniszterelnök. A második szembesítésnél Kovács vizsgálóbíró szavaira kijellentette, hogy a velem szembesített egyén Friedrich. Ekkor Nagy Károly figyelmeztetett, gondoljam meg jól, amit mondok. Kormányválságról van szó. Az egész nemzet érdekei forognak kockán. Hüttner aztán a következőket mondta: — Friedrich egy ablakmélyedésben húzódott visszás Nagy Károllyal folytatott tanácskozás után azt kérdezte tőlem: nem lehetséges az, hogy ügyesen maszkioszta valaki magát s az ő nevében szerepelt? Nem vesztegettek meg engem ez ő politikai ellenfelei? — Nagy Károly Váry főügyész jelenlétében az ő szobájában azt mondotta, hogy egy vagy fél évi államfogházat kapek. De kaphatok útlevelet s 50000 frankot, külön cellámból megszökhetek. Kijelentette még Hüttner, hogy Kovács bíró nem biztatta a Friedrich elleni vallomásra, csak arról biztosította, hogy a fogházból nem fog eltűnni máról hellapra, hogy üldözéstől, vagy egyébtől nines miért tartania. Az elkövetett bűntettért a törvények alapján s azok intézkedései szerint vonják felelősségre. A tárgyalást ma folytatják. A keresztényszocialisták követelései Bpast, aug. 3. A „Sajtótudósító“ jelenti: a keresztényszocialista képviselők követelik a kenyér árának kor. 50 fillérben, a búza árának 300 k-ban, a rozs árának 250 k-ban való megállapítását s a fejadagnak 12 klgrammra való felemelését; továbbá, hogy az ellátatlanság alapjául 36 000 korona évi jövedelmet vegyenek. Ezeket a kívánságokat a szerdai pártértekezlet elé terjesztik s ha nem fogadnák el, kilépnek a pártból. — Közleményeket — miután lapunkat a délelőtt folyamán zárjuk—csak reggel kilenc óráig fogadunk el. Friss Hírek A pécsi szociáldemokraták proletárdiktatúrát akarnak Elkergették a város vezetőségét és néptanácsot alakítottak Pécsett bolseviki mozgalom tört ki, mint egy újabb láncszeme smink a vörös akciónak, mely Moszfevából, Amsterdamból és Bécsből akarja megostromolni agitációval, halogatással és bojkottal a keresztény Magyarországot. A pécsi szociáldemokrata munkásság a régi sörházban nagygyűlést tartott, amelyben száznegyven szótöbbséggel kimondották, hogy a város cai vezetőségét, amelynek működésével nincsenek megelégedve, eltávolítják helyükről. Hír szerint olyan határozatot is hoztak, hogy Pécs és Baranya megszállott részein kikiáltják a proletárdiktatúrát. A határozat erestményeképpen nyomban néptmnácsot alakítottak ée a véres és vérmagve vezető tiszttiselőit állásaikból elkergetve, ások helyébe a saját embereiket ültették be. Pécs és Baranya hazafiasan óraő magyar és horvát lakossága megdöbbenéstől nézi az események fejlődését, ami annál is nyugtalanítóbb, mert a szerb katonai parancsnokság hallgatólagos támogatásával izgatja a szocialista kommunista munkásságot a polgárság és a középosztály ellen. jf. Szádiczssy lajos szídátzS-Viszely Város K. ltt. nemzetgyűlsi tipVistlejfielf beszéde a Jemzetgyűlésnél 1920 jilius 29-én tartott ülésén Igen. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, hogy a vita előrehaladott volta ellenére egy pár megjegyzéstén is tehessük a a ministerelnök úr expozéjára teljük ! Halljuk!) Előrebocsátom sorra a miniszerelnök úr személyese Programmja iránt bizalommal viseltetem, mégpedig személyi és tárgyi okokból. Az érzelmi okok között szerepel az, hogy én őt zsenge ifjúkora óta ismerem, vele tudományos együttműködésem volt, ismerem továbbá a Teleki névnek varázslatos erejét Erdélyben, az én szűkebb házban, ahol életem javát töltöttem s tudom hogy a szivek feldobogtak a reménységtől, amikor hallották egy Telekinek miniszerelnökségét és pedig azét, aki már az első nemzeti kormánynak tagja volt és aki Erdély sorsa iránt akkor is érdeklődött. A tárgyi okokhoz tartozik az is, hogy Erdély története harmadfél század óta össze van forrva a Teleki névvel és Nagy-Magyarország történetében is számosan voltak Telekiek, akik a haza iránt nagy érdemeket szereztek. A család első nagy történeti alakja, a tizenhetedik évszázadi, mondhatnám vaa kancellár, közel 30 esztendeig állott Erdély kormányzásának élén, nehéz időkben, amikor az egész ország, főképpen a kis Erdély két malomkő között őrlődött, a német és a török hatalom között, amikor a kuruc- és labanc-küzdelmek legélesebben folytak. És Teleki Mihály úgy tudta kormányozni az ország hajóját, hogy zátonyra nem került. Első Apaffy Mihály, aki az utolsó tényleges erdélyi fejedelem volt, — ez a jó Dobzse László-féle fejedelem — azt szokta volt mondani: ,Ám lássa Teleki Mihály uram, legyen úgy,ahogy őkegyelme akarja.“ Mondhatnám, ő volt a fejedelem helyett igazi fejedelem. Nemcsak dolgozni tudott, de meghalni is a hazáért, mert amikor a hullámok összecsapni készültek Erdély felett, akkor 70 esztendős kora ellenére kardot kötött, a harctérre sietett, azt mondván:senki se mondhassa azt, hogy ország generálisa lévén, elbújtam, idejöttem az én hófehér szakálammal, és ott esett el 1690-ben a ternesti csatatéren, ott gázolták el a törökök-tatárok és a Thököly kuruc hadai; ott találták meg holttestét, Thököly Imre felöltöztette a kifosztott holttestet, deszkakoporsóba tétette és elküldötte feleségének Görgény várába, hogy tisztességesen temettesse el. Teleki Mihály tudott dolgozni és tudott meghalni a hazáért. Politikája különféle megbírálás alá került. Egykorúak és történetírók vitatkoztak és vitatkozhatnak felette, de hogy ő igen végzetes időkben az országnak igen nagy szolgálatokat tett, azt mindenki elismeri, arról kötetek beszélnek, amelynek kisoldásában nekem is volt némi csekély részem. Azért hozom ezeket elő, mert azóta, mióta ez a nagy család szerepel, alig van generáció, amelyben valaki közülök a hazának politikai vagy kulturális téren szolgálatot ne tett volna. Nem akarok ezekkel bővebben foglalkozni, hiszen köztudomású tények, amelyekről könnyen meggyőződhetik mindenki, csak még arra akarok hivatkozni, hogy ismertem a Miniszterelnök úr édesatyját, akit bizonyára sokan ismertek e Ház tagjai közüt is, mert az Országgyűlésnek, a régi Háznak háznagya volt, az országos kaszinó elnöke, a Történeti Társulat elnöke és tudom, hogy az apai örökség, az, amelyet a miniszterelnök úr örökölt, amelynek a miniszterelnök úrnak meg kell felelnie, az őt jobban kötelezi, mint esetleg egy szürke név viselőjét s tőle ősei révén is sokat kell, hogy várjunk és őseinek Magyarország történetében viselt szerepéhez méltóan elvárjuk a miniszterelnök úrtól, hogy a Teleki család történeti tényekben gazdag történetéhez újabb babért fűzzön én az ő gazdag programmjából, ha nem is mindent, de sokat megvalósítson és megvalósítsa főleg azt, amire mindannyiunk szíve, lelke, szeme irányítva van, az ország területi épségének, integritásának helyreállítását. Én az ő programmját is ebből a szempontból ítélem meg, mert előttem nincs magasabb kérdés, eszme és gondolat, mint ez a kérdés. Minden eltörpül emellett. Bajaink fokutforrása, hogy ebben a szűkreszabott hazában nem férünk el, nem élhetünk meg. (Igaz! Úgy van!) Mi toldozhatunk- foltozhatunk, gondoskodhatunk a mindennapi élet szükségleteiről, mint ahogy kell is gondoskodnunk, de az ország százezer baján addig gyökeresen nem segítettünk és nem segíthetünk, amíg Magyarországot az ő ezeréves régi határai között helyre nem állítjuk. (Igaz ! ügy van !) Ebből a szempontból ítélvén meg a miniszter úr programját, örömmel hallottam, hogy ő Magyarország régi hivatását szeretné felébreszteni, felújítani, saját magunk oltalmazását összekötve az európai civilizáczió oltalmazásának kérdésével. Kelet felől olyan vészes felhők tornyosulnak, amineket mi már láttunk tatárjárás, törökdugás és egyébb formákban. Szeretné és mi is szeretnők, ha abban az esetben, ha az esetleg elérkeznék a mi határainkhoz, mi ott legyünk megint régi határainkon, a Kárpátok bércein, ott védelmezzük határainkat is, Európai érdekeit is és szeretnék, ha Európa ebben bennünket segítene és ha Európa azokat régi érdemeinket, amelyeket szavakkal mindig méltányolt, de tettekkel nem, most tettekkel is méltányolná. Egy híres francia írónak, Micheletnek a mondását idézem itt, aki amikor elősorolja, hogy Magyarország miféle érdemeket szerzett a világtörténelemben, azt kérdezi:Mikor fogja Európa leróni háláját ez áldott nép — Európa megmentője iránt?“ Szépen rótta le az utolsó békekötésben! De most más hangokat is hallunk már. Olvassuk, hogy franciák vannak itt, akik tárgyalásokat folytatnak közgazdasági téren, reméljük, hogy politikai téren is. Örömmel üdvözöljük, hogy valahára más hangokat is hallunk. Nagy várakozással nézünk elébe, de egyúttal óvatosságot is ajánlok a miniszerelnök úrnak, hogy ne csak adjunk, hanem kapjunk is valamit, mégpedig elsősorban azt, amit conditio siene qua non-nak állítanék fel, ha nagy áldozatokat kell hoznunk, t. i. hogy visszakapjuk területünk épségét, integritását. Mert a történeti tanúságok azt mutatják, hogy mi sokszor voltunk már az évszázadok folyamán a francziák szövetségesei, sokszor tettünk nekik szolgálatokat, de kevés viszonértéket kaptunk cserében. Ha szabad erre a kérdésre egy kissé kiterjeszkednem, talán vissza kellene mennünk egészen az újkor hajnaláig, amikor mi elvesztettük középkori hatalmas birodalmi ásásunkat és a mohácsi vésznél letörtünk, kisebb nemzetté és a kisebb hazává váltunk. Akkor a középeurópai nagy érdekkörbe, a Habsburgok világbirodalmának érdekkörébe kapcsolódtunk bele. Ezzel szemben az utolsó nemzeti király Szapolyai János, aki a magyar függetlenségért harcolt, a francia királlyal, Ferenc királlyal kötött szövetséget, aki habár a .christianissimus rex, alegkeresztényebb király“ nevet viselte, a török szultánnal is szövetséget tartott. Nem sok hasznunk volt belőle. A XVII. század folyamán, amikor mi a Habsburgok ellen, az elnyomás, a zsarnokság ellen függetlenségünk védelmére több ízben fegyvert ragadtunk, a francia diplomácia mindig ott volt a hátunk mögött, támogatott, de egyúttal kihasznált bennünket. A kurucokat, Thököly Imrét, Teleki Mihályt, Apafit úgy ahogy támogatta, de nagyobb hasznunk ebből nem volt. Teleki, Mihály kapott ugyan szép gyémántos keretbe foglalt arcképet XIV. Lajostól, a Napkirálytól, arany függő láncon, de bizony reális segítséget vajmi keveset. Rákóczi Ferenc, a mi hatalmas nagy, dicső szabadsághősünk is szövetségben volt ezzel a világbíró, nagy francia királlyal. Bele is vitték őt a francia diplomaták az ónodi országgyűlés ,eb ura fakó király elcsapási manőverébe, de amikor felégette maga után a hidat, többé nem nagyon támogatták. A nagy Napóleon is próbálta a magyarokat a Rákos mezejére hívó, országgyűlés tartására buzdítani, hogy királyt válasszanak, de nem keltett visszhangot. A szabadságharc után az utolsó emigráció