Friss Hirek, 1920. augusztus (4. évfolyam, 75-99. szám)

1920-08-04 / 77. szám

3 viszont ba volt. Lap­többet vett, Kéri Pállal, Csernyákkal érintkezett. Amikor meghallotta, hogy Szent­­királyi megunta az álnyomozást s naiga kutat a Tisza ügyben s hogy eredményeket is ér­t el, felment a belügyminiszterhez, a­hol Jánosi Zeltán államtitkárt ke­reste fel, aki előtt Szentkirályi ma­gánkutatásaira utalva, a maga sze­mélyére nézve megnyugtatást kért. Jánoss kijelentette, hogy őt nem is­meri. Hol­son a kormány valamelyik tagjától pár sor írást. Erre ő Fried­­richhez ment, aki először azt mon­dotta, hogy ha valami bajba kerül, vállalja a az írás kiadását megta­gadta. Csak a ran­ker figyelmeztette arra, hogy a 100000 koronás levél, amit ő írt alá, nála van s ő is bajba kerül, akkor adott írást. A tárgyalást vezető felszólítására elmondta, hogy kétszer — november 19-e és 23-a között — volt szem­besítve Friedrichsel. Mind a kétszer felismerte. De jobbnak tartotta, ha hallgat s így nevezte meg Friedrich helyett Körnt. — Láttam, — úgymond — hogy tettlegesen lépnek fel. Én fogoly voltam, ő miniszterelnök. A második szembesítésnél Kovács vizsgálóbíró szavaira kijel­lentette, hogy a velem szembesített egyén Friedrich. Ekkor Nagy Károly figyelmeztetett, gondoljam meg jól, amit mondok. Kormányválságról van szó. Az egész nemzet érdekei forognak kockán. Hüttner aztán a következőket mondta: — Friedrich egy ablakmélyedés­­ben húzódott visszás Nagy Károllyal folyta­tott tanácskozás után azt kér­dezte tőlem: nem lehetséges az, hogy ügyesen maszki­oszta valaki magát s az ő nevében szerepelt? Nem vesztegettek meg engem ez ő politikai ellenfelei? — Nagy Károly Váry főügyész jelenlétében az ő szo­bájában azt mondotta, hogy egy vagy fél évi államfogházat kapek. De kaphatok útlevelet s 50000 fran­kot, külön cellámból megszökhetek. Kijelentette még Hüttner, hogy Kovács bíró nem biztatta a Friedrich elleni vallomásra, csak arról bizto­sította, hogy a fogházból nem fog eltűnni máról hellapra, hogy üldö­zéstől, vagy egyébtől nines miért tartania. Az elkövetett bűntettért a törvények alapján s azok intézkedé­sei szerint vonják felelősségre. A tárgyalást ma folytatják. A kere­sztényszocial­isták követelései Bpast, aug. 3. A „Sajtó­­tudósító“ jelenti: a­ keresz­tényszocialista képviselők kö­vetelik a kenyér árának kor. 50 fillérben, a búza árának 300 k-ban, a rozs árá­nak 250 k-ban való megál­lapítását s a fejadagnak 12 klgramm­ra való felemelé­sét; továbbá, hogy az ellá­tatlanság alapjául 36 000 ko­rona évi jövedelmet vegye­nek. Ezeket a kívánságokat a szerdai pártértekezlet elé terjesztik s ha nem fogad­nák el, kilépnek a pártból. — Közleményeket — mi­után lapunkat a délelőtt fo­lyamán zárjuk—csak reggel kilenc óráig fogadunk el. Friss Hírek A pécsi szociáldemokraták proletárdiktatúrát akarnak Elkergették a város vezetőségét és néptanácsot alakítottak Pécsett bolseviki mozgalom tört ki, mint egy újabb láncszeme smink a vörös akciónak, mely Moszfev­ából, Amsterdamból és Bécsből akarja megostromolni agitációval, haloga­tással és bojkottal a keresztény Magyarországot. A pécsi szociáldemokrata munkás­ság a régi sörházban nagygyűlést tartott, amelyben száznegyven szó­többséggel kimondották, hogy a város c­ai vezetőségét, amelynek működé­sével nincsenek megelégedve, eltávo­lítják helyükről. Hír szerint olyan határozatot is hoztak, hogy Pécs és Baranya megszállott részein kikiált­ják a proletárdiktatúrát. A határo­zat erestményeképpen nyomban néptmnácsot alakítottak ée a vér­es és vérma­gve vezető tiszt­­tiselőit állásaikból elkergetve, ások helyébe a saját embereiket ültették be. Pécs és Baranya haza­fiasan óraő magyar és horvát lakos­sága megdöbbenéstől nézi az ese­mények fejlődését, ami annál is nyugtalanítóbb, mert a szerb katonai parancsnokság hallgatólagos támo­gatásával izgatja a szocialista kom­munista munkásságot a polgárság és a középosztály ellen. j­f. Szádiczssy lajos szídátzS-Viszely Város K­. ltt. nemzetgyű­lsi tipVistlejfielf beszéde a J­emzetgyű­lésnél 1920 jilius 29-én tartott ülésén Igen­­. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, hogy a vita előrehaladott volta ellenére egy pár megjegyzést­­én is tehessük a a ministerelnök úr expozéjára tel­­jük ! Halljuk!) Előrebocsátom sorra a miniszerelnök úr személye­se Prog­ramm­ja iránt bizalommal viseltetem, még­pedig személyi és tárgyi okok­ból. Az érzelmi okok között szerepel az, hogy én őt zsenge ifjúkora óta ismerem, vele tudományos együtt­működésem volt, ismerem továbbá a Teleki névnek varázslatos erejét Erdélyben, az én szűkebb ház­­ban, ahol életem javát töltöttem s tudom hogy a szivek feldobogtak a remény­ségtől, amikor hallották egy Teleki­nek miniszerelnökségét és pedig azét, aki már az első nemzeti kormánynak tagja volt és aki Erdély sorsa iránt akkor is érdeklődött. A tárgyi okokhoz tartozik az is, hogy Erdély története harmadfél század óta össze van forrva a Teleki névvel és Nagy-Magyarország törté­netében is számosan voltak Telekiek, akik a haza iránt nagy érdemeket szereztek. A család első nagy törté­neti alakja, a tizenhetedik évszázadi, mondhatnám vaa kancellár, közel 30 esztendeig állott Erdély kormányzá­sának élén, nehéz időkben, amikor az egész ország, főképpen a kis Erdély két malomkő között őrlődött, a német és a török hatalom között, amikor a kuruc- és labanc-küzdelmek legélesebben folytak. És Teleki Mi­hály úgy tudta kormányozni az or­szág hajóját, hogy zátonyra nem került. Első Apaffy Mihály, aki az utolsó tényleges erdélyi fejedelem volt, — ez a jó Dobzse László-féle fejedelem — azt szokta volt mondani: ,Ám lássa Teleki Mihály uram, legyen úgy,­ahogy őkegyelme akarja.“ Mond­hatnám, ő volt a fejedelem helyett igazi fejedelem. Nemcsak dolgozni tudott, de meghalni is a hazáért, mert amikor a hullámok összecsapni készültek Erdély felett, akkor 70 esztendős kora ellenére kardot kö­tött, a harctérre sietett, azt mond­ván:­­senki se mondhassa azt, hogy ország generálisa lévén, elbújtam, idejöttem az én hófehér szakálam­mal, és ott esett el 1690-ben a ternesti csatatéren, ott gázolták el a törökök-tatárok és a Thököly ku­ruc hadai; ott találták meg holttestét, Thököly Imre felöltöztette a kifosz­tott holttestet, deszkakoporsóba té­tette és elküldötte feleségének Gör­­gény várába, hogy tisztességesen temettesse el. Teleki Mihály tudott dolgozni és tudott meghalni a ha­záért. Politikája különféle megbírálás alá került. Egykorúak és történetírók vitatkoztak és vitatkozhatnak felette, de hogy ő igen végzetes időkben az országnak igen nagy szolgálatokat tett, azt mindenki elismeri, arról kötetek beszélnek, amelynek kisol­­dásában nekem is volt némi csekély részem. Azért hozom ezeket elő, mert az­óta, mióta ez a nagy család szere­pel, alig van generáció, amelyben valaki közülök a hazának politikai vagy kulturális téren szolgálatot ne tett volna. Nem akarok ezekkel bő­vebben foglalkozni, hiszen köztudo­mású tények, amelyekről könnyen meggyőződhetik mindenki, csak még arra akarok hivatkozni, hogy ismer­tem a Miniszterelnök úr édesatyját, akit bizonyára sokan ismertek e Ház tagjai közüt is, mert az Országgyű­lésnek, a régi Háznak háznagya volt, az országos kaszinó elnöke, a Tör­téneti Társulat elnöke és tudom, hogy az apai örökség, az, amelyet a mi­niszterelnök úr örökölt, amelynek a miniszterelnök úrnak meg kell fe­lelnie, az őt jobban kötelezi, mint esetleg egy szürke név viselőjét s tőle ősei révén is sokat kell, hogy várjunk és őseinek Magyarország tör­ténetében viselt szerepéhez méltóan elvárjuk a miniszterelnök úrtól, hogy a Teleki család történeti tényekben gazdag történetéhez újabb babért fűzzön én az ő gazdag programm­­jából, ha nem is mindent, de sokat megvalósítson és megvalósítsa főleg azt, amire mindannyiunk szíve, lelke, szeme irányítva van, az ország te­rületi épségének, integritásának hely­reállítását. Én az ő programmját is ebből a szempontból ítélem meg, mert előt­tem nincs magasabb kérdés, eszme és gondolat, mint ez a kérdés. Min­den eltörpül emellett. Bajaink fokut­­forrása, hogy ebben a szűkreszabott hazában nem férünk el, nem élhe­tünk meg. (Igaz! Úgy van!) Mi tol­dozhatunk- foltozhatunk, gondoskod­hatunk a mindennapi élet szükség­leteiről, mint ahogy kell is gondos­kodnunk, de az ország százezer baján addig gyökeresen nem segítettünk és nem segíthetünk, amíg Magyarorszá­got az ő ezeréves régi határai között helyre nem állítjuk. (Igaz ! ügy van !) Ebből a szempontból ítélvén meg a miniszter úr program­ját, öröm­mel hallottam, hogy ő Magyarország régi hivatását szeretné felébreszteni, felújítani, saját magunk oltalmazását összekötve az európai civilizáczió oltalmazásának kérdésével. Kelet fe­lől olyan vészes felhők tornyosulnak, amineket mi már láttunk tatárjárás, törökdugás és egyébb formákban. Szeretné és mi is szeretnők, ha ab­ban az esetben, ha az esetleg el­érkeznék a mi határainkhoz, mi ott legyünk megint régi határainkon, a Kárpátok bércein, ott védelmezzük határainkat is, Európai érdekeit is és szeretnék, ha Európa ebben ben­nünket segítene és ha Európa azokat régi érdemeinket, amelyeket szavak­kal mindig méltányolt, de tettekkel nem, most tettekkel is méltányolná. Egy híres francia írónak, Michelet­­nek a mondását idézem itt, aki a­mikor elősorolja, hogy Magyarország miféle érdemeket szerzett a világtör­ténelemben, azt kérdezi:­­Mikor fogja Európa leróni háláját ez áldott nép — Európa megmentője iránt?“ Szé­pen rótta le az utolsó békekötésben! D­e most más hangokat is hallunk már. Olvassuk, hogy franciák vannak itt, akik tárgyalásokat folytatnak köz­gazdasági téren, reméljük, hogy po­litikai téren is. Örömmel üdvözöljük,­­ hogy valahára más hangokat is­­ hallunk. Nagy várakozással nézünk elébe, de egyúttal óvatosságot is­­ ajánlok a miniszerelnök úrnak, hogy ne csak adjunk, hanem kapjunk is valamit, még­pedig elsősorban azt, amit conditio siene qua non-nak állítanék fel, ha nagy áldozatokat­­ kell hoznunk, t. i. hogy visszakapjuk­­ területünk épségét, integritását. Mert a történeti tanúságok azt mutatják,­­ hogy mi sokszor voltunk már az­­ évszázadok folyamán a francziák­­ szövetségesei, sokszor tettünk nekik­­ szolgálatokat, de kevés viszonértéket­­ kaptunk cserében. Ha szabad erre a kérdésre egy kissé­­ kiterjeszkednem, talán vissza kellene­­ mennünk egészen az újkor hajnaláig, amikor mi elvesztettük középkori­­ hatalmas birodalmi ásásunkat és a mohácsi vésznél letörtünk, kisebb nemzetté és a kisebb hazává váltunk. Akkor a középeurópai nagy érdek­körbe, a Habsburgok világbirodal­mának érdekkörébe kapcsolódtunk bele. Ezzel szemben az utolsó nem­zeti király Szapolyai János, aki a magyar függetlenségért harcolt, a francia királlyal, Ferenc királlyal kötött szövetséget, aki habár a .christianissimus rex­, a­­legkeresz­tényebb király“ nevet viselte, a török szultánnal is szövetséget tartott. Nem sok hasznunk volt belőle. A XVII. század folyamán, amikor mi a Habsburgok ellen, az elnyomás, a zsarnokság ellen függetlenségünk vé­delmére több ízben fegyvert ragad­tunk, a francia diplomácia mindig ott volt a hátunk mögött, támogatott, de egyúttal kihasznált bennünket. A kurucokat, Thököly Imrét, Teleki Mihályt, Apafit úgy ahogy támogatta, de nagyobb hasznunk ebből nem volt. Teleki, Mihály kapott ugyan szép gyémántos keretbe foglalt arc­képet XIV. Lajostól, a Napkirálytól, arany függő láncon, de bizony reális segítséget vajmi keveset. Rákóczi Ferenc, a mi hatalmas nagy, dicső szabadsághősünk is szövetségben volt ezzel a világbíró, nagy francia ki­rállyal. Bele is vitték őt a francia diplomaták az ónodi országgyűlés ,eb ura fakó­ király elcsapási manő­verébe, de amikor felégette maga után a hidat, többé nem nagyon támogatták. A nagy Napóleon is próbálta a magyarokat a Rákos me­zejére hívó, országgyűlés tartására buzdítani, hogy királyt válasszanak, de nem keltett visszhangot. A sza­badságharc után az utolsó emigráció

Next