Friss Ujság, 1919. november (24. évfolyam, 143-168. szám)

1919-11-01 / 143. szám

41c FRISS ÚJSÁG 1919. november 1. — Arz vallani fog. Bécsből táv­iratoztak: Magyarország bécsi katonai meghatalmazottjához, gróf Takács. T­olvaj ezredesihez sü­rgönig érkezett Budapestről, amelyben a magyar kor­mány beleegyezését adja ahoz, hogy Arz vezérezredes, a vezérkar volt fő­nök©, a­­vizsgálóbizottság előtt tanuk­­kihallgatása céljából megjelenhessek. — Pádua szerencsétlensége. A Nettes Wiener Tagblatt jelenti Lugano­­ból. Pádua városának vízművei és vil­lamossági üzemei az alapépítmény sü­­­lyedése következtében, beomlottak és romjai nagyrészben a Bad­iglione fo­lyóba zuhantak. A kárt töb­bmillió ká­­rára becsülik. — Szükségmunkára jelentkezés. A budapesti hatósági munkaközvetítő közhírré teszi, hogy a szükségmunkát vállaló ipari szakmunkások VIII. Jó­­zsef­ utca 38. sz. a. további intézkedé­sig csak hétköznapokon és csak dél­előtt 8—12 óráig h­atnak össze. I ' 'T. Hölgyeim! Ha arcbőrüket állan­dóan üdén és fiatalosan akarják meg­tartani, úgy­­ okvetlen használják a Czaich-féle terv. védett ,,Ámor".ere­i­­et, mely általános közkedveltségnek örvend. Kapható: ,,Báro. Wesselényi''. gyógyszertárban, Bud­apest, VTL, Wes­selényim tea 30. BUDAPESTI ELET Leszállították a cukoradagot. A tanács a közélelmezési miniszter­nek október 30-án kelt rendelete foly­tán közhírré teszi, h­ogy az egyesített élelmezési jegy november havi három cukorszelvényiére az eddigi 75 deka­gramm helyett csak 60 dekagramm vásárolható és szolgáltatható ki. A ta­nács egyúttal elrendeli, hogy további intézkedésig a 10 napos cukorszel­vé­nyek csak a rajtuk feltüntetett időben válthatók be és ped­iig a november ha­viak egyenként 20 dekagrammal. A szelvényeket előre beváltani tilos. Aki a fenti rendelkezések ellen vét, vagy A kékszemű terrorista. REGÉNY A KOMMUNISTA VILÁGBÓL. Irta: Szentgáli István.­­ Ezzel ott hagyta a leányt, aki ar­cát a kezeibe temetve, keservesen zokogott. Fleming Sári, igy hivták a leányt, már régóta nem sírt. A kemény pesti utca, amelyen felnőtt s amely ottho­na volt, keményre edzette egy nagy­városi penészvirág lelkét, sem a Felelfis szerkesztő: HABAR MIHÁLY* Kiadótulajdonos: Hazai Hírlapkiadó részvénytársasági Köznapokon minden szú K 1.20, vastagabb betűkből K 2.— Vásár- és Ünnepnapokon minden szú K 2.—, vastagabb betűkből K 3.—. A legkisebb hirdetés 10 szóig. Bezselezés FIATAL CSINOS LÁNY SZÓRA hozás céljából levelezne fekete fiav­al, később esetleg megis­merkedne. Kalandorok ne írja­nak Leveleket „Vöröshaju44 jel­igére kérek a h­onvéd­ utcai fó­bia dóba.________________________74 SZ­OF ALANYNAK VAGY HA­­sonló foglalkozásai nőnek tisz­tességes ismeretségét keresi szórak­ozás céljábó­l intelligens fiatalember. , Barátság 4 Rákóczi Úti fiókkiadóba.____________51411 ÉVES ÖNÁLLÓ LAKATOS szórakozás céljából tisztességes ism­eret­séget kötne jobb kalapos vagy varrónővel. Ha egymásnak megtetszünk, úg­y össze is háza­sodhatunk. Leveleket ...T6 paj­­tás“ jeligére kérek a Honvéd­ Utcai főkiadóba. 57 Házasság 60 ÉVES GAZDASSZONY FÉRJ­hen menne vendéglőshöz, kinek jól menő kis üzlete van, pár ezer­­koronával rendelkezik. Komoly férfiak Írjanak ,,jól főzök“ jel­igére a Honvéd-utcai kiadóba. 78 32 ÉVES VILLANYSZERELŐ nősülni szeretne, egyszerű bá­liam leányt keres feleségül, ho­zományra nem reflektál. Bútor, kelengye legyen. Leveleket „Ideális feleség*4 jeligére kér a flc­­i­véd-­utcai földadóba._______6(1 SZOBA, KONYHA BERENDE­­z­essel bíró iparos tisztességes ismeretséget kötne csinos nővel, ki állandó foglalkozással bír, s házasiság nincs kizárva. „Nem­zeti 4 jeligére Rákóczi-uti ki­adóba._________________51403 ÉVES ÖZVEGY ASSZONY jelenleg jó házmestersége van, házasság céljából megismerked­ne 35—40 éves állami alkalma­zottal. „Komoly 44 jeligére kérek levelet a Honvéd­ utcai­­főkiadó­ba._____________________________59 SZAKÁCSNŐ EGY KIS MEGTA teritott pénzzel férjhez menne 25—30 éves jobb iparoshoz. — ránk is tisztességes és komoly férfiak jöhetn*c­k számításba. Választ kérek ,.24 éves vagyok** jeligére a Honvéd­ utcai faki­adóba. 53 *8 ÉVE­S ÖZVEGY Nő 30.000 korona hozománnyal férjhez menne biztos állású hozzáillő f­rfíhez. „Aki mer, az nyer”*­­ c* igére Rákóczi-úti kiadóba. 51408 NŐSÜLNI ÓHAJT GAZDAG vi­déki gazdálkodó. Hölgyek írja­nak Barta, Szerecsen-utca 39. 94589 Jilffdst kereső nők MAGÁNYOS Nő TAK­ARÍTÁS - ért lakást vagy viceállást keres. I., Attya-utca 57. ajtó 9. Máté­im 94593 Betöltendő du­dsok (nők pénzére) VILLANY VARR­ÓDÁBA GYA­­korlott zsák varrón­ők felvétet­­tek. Nágel, Bulcsur utca 9. 94010 KÉT LEÁNY FELVÉTETIK, * gyík főzéshez. Dohány-utca 22. s­­z._________________________94601 1 HÁZIMUN­K­ÁRA JOBBÉRZÉSÜ nő felvétetik, jó bánásmód, ki­fogástalan ellátásban részesül. Salamonné, Kertész­ utca 37. sz. MI. 35.______________________51399 HÁZIVARRONÓT KERESEK, ki 14 napi munkát rögtön vál­lal. IV., Eskü-tér 6. fröszt. 2. vendéglő. 51406 VÉNZTÁR­O­SNÉ FELVÉTETIK 5000 korona kaucióval. Üllői­m 55. vendéglő.________________48582 TANULÓDBAN A HÍMZÉSHEZ fizetéssel felvétetik. ÜL, Pa­­csirtamező­ utca 35. fi ászt. 5. ______________________________51438 JOBB LEÁNYOK CUKRAfiZ- ü­zembe felvétetnek havi 200 ko­rona és teljes ellátás lakással. Cím Külső Kerepesi-ut 32. 51438 ______________________________51439 ÜGYES PINCÉR­NŐ FELVÉTE- tik. Neumann Ankerköz-kávé­­m­érés, Ankor-palota. 38506­­ K1EUTOLBÁNY FELVÉTETIK Storovíte Adél, Kossuth Lajos­ire a 14. 26200 fíiMis­ekereső fé PATAL HÁZASPÁR HÁZMES­­teri állást keres szerelő. TX., Angyal-Utca 36. fldszt. 5. 51410 (férfiak részé*© ABLAKTISZTÍSÍTÓ MUNKÁSOK jó fizetéssel felvétetnek, Ditrich-Szbín. Kertész-utca 27._____26199 T.EX GYERMEKMUNKÁSOK* felvétetnek, munkabér 20 korona páronként. Elemér-utca 17. sz. Klein._______________________51350 JÓ HÁZBÓL VALÓ 16—18 éves fia irod­a szolgánál, felvétetik — Dorottya-utca 1. N­. jobbra. 94602 GÉPK­SZ GAZDA, BOG­LÁR, kertész, kocsis, szeszfőző, gazda tiszt, gépészkovács azonnal ura­dalomba kerestetik. Krakauer, s­zovag-utca 14. 94594 B­OGKÁR, FÉNYEZŐ, NYER­­ges és lak­ato­s tanon­cok autó­­,carosseria gyárba felvétetnek. Schillinger, Üteg-utca 9. 38505 ’­ !EXMUNKÁSOK FELVÉTET- nek. Varga, Tisza Kálmán­ tér 26___________________________51413 SEG­ÉDS­Á­ZFELÜIG­YELŐ, KI liftkezeléshez ért, azonnalra fel­vétetik. Lónyay-utca 36. 10899 PÜTŐ, EGYSZERSMIND UTCE- házm­ester is, felvétetik. Megkí­ván­tatik egy férfi és két nő. Je­lentkezés Üllői-ut 1. Gazdák Biz­tositó Szövetkezeténél.______19896 IDŐSEBB­­ÉJJELI ÖRÖK FEL­­vételnek. Rákóczi-ut 57-b. 51421 AU­TOMOBILVEZETTŐNEK Ki­képez Deutsch, Szigony-utca 4-b. Tájékoztató válaszbélyegért. Tanfolyam folytatólagos. 51428 CIPÉSZEK GYAKOROLT férfi és női munkások (zi­zre) házon kívül felvétetnek. Sugárnál, Jó­g.’H-f-körút 43. 54.414 •• 1FUTOFTU IRODÁBA FELVE­­ntik. Rottenbiller­ utca 27. föld­szii­t 1._____________ 51417 BT.FUTO MEGBÍZHATÓ FLÜ vagy leány felvétetik. Barcs, Kartács­ utca 13._________ 51441 Tárást adunk napszá­mlisnak, ki kertészethez is ért. Érdeklődni lehet Farkas és Tsa Ingfuttan HÁZ VILLAMOSNÁL KÖRNYÉ­­Kén eladó. Értékesítő Ferenc­körút 19. 94693 C­SALÁDT HÁZAM, 3 SZOBÁS, a­zonnal beköltözhető. 15.000 ko­­t. miért eladó. Csillaghegy, Pe­­ttis­-utca 13. 51423 Bence ZONGORÁK 5500, pián­in­ok 4500 koronától feljebb. Szerecsen­utca 33 Kernács. 51402 JO KARBAN LEVŐ hálószoba eladó. I., Fehérsas-Utca 7. 94532 CSŐDTÖMEGBŐL HÁLÓ, ebédlő konyhabútorok kiárusítása felár­ban Király-utca 82., bejárat Csengery-utca.______________94604 MODERN HÁLÓSZOBA konyha bútor olcsón eladó. Rákóczi­ út 73. I. 2. 51437 Oktatás SZABÁSZATOT, VARRÁST fe­­lelősséggel tanítok. Erzsébet­ kör ut 54. III. 3. Steinerné. 94590 Bérlet LELÉPÉST FIZETEK. ELCSE­­rélném egy helyiségből álló üz­­letemet nagyo­bb alkotós helyi­­séggel a Chicágóban. Ha lakás­ba! úgy lakást adok. Welsz Géza, Peterfy-utca 35._______526 VILLANYVILÁGÍTÁSSAL EL­­látott szép lakásomat elcserél­ném házfelügyelői állásért. Er­­zsébeti-lvörut 35. fldszt. 2. 94611 KISEBB LAKÁSÉRT 30 KILO fehér lisztet. Pannnónita-utca 14. Csongrádi. 5*4­5 Kolu­s-var és KÖZÉPA­LAKRA HASZNÁLT téli kosztüm eladó József-körút 42. n. em. 11. A megtekinthető délelőtt 10—12 fa között______79 BAIKAROS, CILINDER, SIMA cipész, szahórsü­lyesztő és egy­éb varrógépek kaphatók. Singer, József-körút 35._____________94609 BRILLIÁ­N S­OKÁT1, ARANYAT ezüstöt, ékszert legtöbbért ve­­gzek. Schwarcz, Muzeum-körut 21.______ 94'.'w 'TÉGLA, ÚJ ÉS HASZNÁLT, ki­sebb-nagyobb tételekben eladók. Esetleg fuvarral. Latinák. Kő­­bánya, Monoki­ut 2—4. 91595 ARANYAT PLATINÁT 20—100 koronáig grammját. Brilliánsért, használt ékszerért mindenkinél magasabb árat fizetek. Spann ékszerész, Wesselényi-utca 6. ______________________________94591 B­RILLIÁ­N­S­OKAT, GYÖNGYÖ­­ket, használt ékszereket min­denkinél drágábban veszek. — Székely Emil, Király-utca 51. Teréz-i templo­mmal szemben. ______________________________94532 TÍMÁROK! SOZOTT BŐR DA­­rabonkint nagyobb tételekben l­opható. Misikey Ferencnél Köz­vágóhíd 4. vágófülkében. 26205. Eladó Üzletek KÁVÉMÉRÉS SZÉP LAKÁS-­sal jutányosan eladó. Tóth, Bér­­kocsis­ utca 25.______________51433 FIGYELEM! HA BÁRMIFÉLE üzletet venni vagy eladni óhajt ne kerülje el törvényileg enge­délyezett Neuman irodáját, Do­hány-utca 41.________________51429 ÜGYNÖKÖT KERESEK SZAK­­embert fizetés magas jutalékkal Neumann Dohány-utca 41. sz. ÉLELMISZERÜZ­LET KÉT­SZO­bás lakással 15.000 koronáért át­adó. Schwartz. Csengeri-utca 8. I 14.________________________51430 MESÉS JÓ KITŰNŐ POLGÁRI kis vendéglő haláleset miatt sür­gösen eladom. Megizottam Král János. Nap­ utca 31. ajtó 6. 51440 HAGY FŰSZER CSEMEGEÜZ­­let üllői­ utnál há­romszor­ás la­kással nagy vállalat miatt jutá­nyosan eladom Král János, Nap; 81. ajtó 6______________51442 KÁVÉMÉRÉS CSEMEGÉVEL remek l­ak­áss­al részletfizeté­s­re rögtön átadó. Schwartz, Csenge­ri­ utca 8. I. 14.____________51430 FÜS­Z­ERÜZSE UTCAI LAKÁS­­sal napi 3000 korona bevétellel potomáron eladó. Schwartz, Csen­geri­ utca 8. I. 14. 51436 KÁVÉMÉRÉS 25 ÉVES ÜZLET eladó. Alsóerdői sor 20. Tulajdo­nosnál.______________________51426 VENDÉGLŐ CSALÁDT BAJOK miatt azonnal eladó Tóth, Bér­kocsis­ utca 25.______________51431 KÖHP­ÉSZÜZLET JÓMENETOLÜ öisszes kaptafával és lakással eladó. Orczy-ut 8.__________51422 DÖNTÉS NAG­YFORG­A­LMU birto­kra költöz,é­s miatt eladó.. Tóth. Bérkocsis-utca 25 51432 VENDÉGLŐ PÁ­LYATEDV­Alt­nál háromszobás lakással csak k­eresz­ténynek átadó. Schwartz. Csengeri-utca 8. I. 14. 51435 Hálztartási mu­nkásnő kerestetik (szobaleány.) SZOBALEÁNY ÉS TAK­ARÍTÓNŐ jó fizetései, kitűnő ellátással 2 tagú családnál azonnal alkalma­­zást nyernek Adolfné, Károly­­kirát 2. I. emelet, 26207 (taakácsnő) JÓL FŐZŐ SZAKÁCS Julyre, ahol szo­baleány Vizet utasol azonnalra !­ró bánásmód. IV., Gerle 7. I. em. Königstein. (takarítónő) TAKARÍTÓKÉ VAGY MINDEN nesleány jó fizetéssel felvétetik. Stulyovszky-utca 38. L 5. 51401 TAKARÍTÓNŐ JÓ FIZETÉSŰ hel, jó koszttal felvétetik. Le­völde-tér 2-a. II. 20.________51407 TAKARÍTÓNŐ FELVÉTETIK VII. Hernád-utca 22. IH. 24. ______________________________94599 TAKARÍTÓNŐ FELVÉTETIK irodába. Rosd­enbiller-utca 27. sz. földszint L 51420 (vegyes) MEGBÍZHATÓ SZÁRAZDADA kerestetik. Erzsébet-körút 15. I. 21.­ 51416 (mindenes) JOBB M INDEXES LEÁNY Fő­zés nélkül felvétetik könnyű és jó helyre, esetleg középkorú nő is lehet. Stera Ad­olfné, VI. ker. .* f/idl-utca 30. III. 16._________71 JÓ R AV­ALÓ MINDEN ES?LE I NY gyermektelen házaspárhoz felvég teák Fizetés megegyezés sze­rint. Bővebbet cs­ak délelőtt. — Eötvös-utca 46. IL. 17._______79 MINDENESLEÁNY GYERMEKI jelen házaspárhoz felvétetik. — VII., Peterdy-utca 4. I. Alföldi, ______________ 94597 MINDENES KERESGETIK ke­resztény úri csalá­dhoz. Sziklay, felsőerdősor 41. II. 16._____94506 MINDENES KIS CSALÁDHOZ felvétetik. István­ ut 41—13. II. 26._____________________________527 MINDENESLEÁNYT KERESEK Vágó. Rottenbiller-utca 29-a. I. 9.____________________________51404 MINDENESLEÁNY GYERMIEKI • plen házaspárhoz jó helyre fel­vétetik. Dohány-utca 81. I. 6. ____________________________ 51413­1 TI­SZTESSÉGES MINDEN­ES­ leány jó ellátás és fizess mel­lett felvétetik. Dobozy-utca 25. I. 16.­­ 51425 MI­NDENES LEÁNY FELVÉT­E­ tik. Teréz-körut 8. II. 19. 38507 MINDENES, KI JÓL FŐZNI tud jó fizetéssel felvétetik. Hoch­­folder, Vörösmartyr-utca 31-a. I. 8. 38504 TISZTESSÉGES MINDENES LÉ­án­y felvétetik. Liszt Ferenc-tén 22. IV. 4. l­ft. Schwarcz 94613 gr u. p­ol & S SZÜLÖNÖNEK SEGÉLYT nyúj­tok szülés esetén Dohány-utca aló 7. 512H 6 SZAKÁCSNÉ Jó ál szobaleány van, jó azonnalra felvétetik, ed. IV., Gerlóczy-utca Königstein. 94600 azokat kijátszsza, amennyiben cselek­ménye súlyosabb beszámítás alá nem esik, kihágást köv­et el és két hónapig terjedhető elzárással és 600 korona pénzbüntetéssel büntethető. A kihágá­sok elbírálása az államrendőrség hatás­körébe tartozik. Miért nem lép fel Péchy Erzsi a Városi Színházban? Annyi bizonyos, hogy mostanság nagyobb problémái vannak az emberi­ségnek, mint ez az egyszerűnek látszó kérdés, hogy miért nem­ lép fel Péchy Erzsi a Városi Színházban. El kell is­merni, hogy izgalmasabb és talán na­gyobb kihatású dolgok is foglalkoztat­ják ezekben, az időkben a világot, de akkor amikor a pártok élet-halálharca annyira leköti minden érdeklődésün­ket, talán szabad egy röpke percet szentelni annak a kevésbbé nagyjelen­tőségű kérdésnek i®, hogy a Városi Színház égkékszemű­, babaarcú dédel­getett­je miért hagyta ott — leg­alább egyelőre — a színpadot. A szín­házi kommüniké szűkszavúan csak azt jelentette, hogy Péchy Erz­si beteg és ezért szerepét a Lili bárónő című sláger-operettben X. Y. játszsza. Aki azonban kissé benfentes a kulisszák világában, rögtön rájöhetett, hogy Péchy Erzsinek semmi baja, a beteg­sége csak kifogás, itt valami egészen más oka van a fel nem lépésnek, va­lami hiúsági, vagy más ok, amint ez már primadonnáknál általában szoká­sos. A nagy titkot rögtön megfejtheti, aki figyelemmel kísérte azt a nagy színházi eseményt, hogy Kosáry Emmy otthagyta Beöthy színházát és leszer­ződött a Városi Színházhoz, ahol fér­jének, Bütykösi Ákosnak legújabb operettjében ő fogja játszani a női fő­szerepet. Hát ettől betegedett meg Péchy Erzsi, aki nagy sikereire való hivatkozással nem akar a saját portá­ján konku­renciáta. Be is jelentette Faludi igazgatónak, hogy ily körülmé­nyek közt nincs kedve játszani és egy­előre kipiheni a nagy fáradalmakat. Tegnap pedig barátságos módon fel is bontotta szerződését a Városi Szín­házzal és egy ideig sehol sem fog fel­lépni, hanem külföldön keres üdülést. A Lili bárónőt pedig most mások ének­lik a Tisza Kálmán-téri színházban. Ez a legújabb primadonna-válság tör­ténete. Közgazdaság­ i tőzsdéről. A mai üzlet irányzata tartott volt, egyes értékek, mint Rima, Athenaeum és Adria lényegesen emel­kedtek. A mai ármozgás így alakult: Magyar hitel 920—935—915, Osztrák hitel 720—05—25, Jelzálog 450—45—1­55, Leszámítolóban­k 550—60, Agrár 815—05—10, Fabank 1245—15—30, Adria 2575—2650, Atlantica 1775— 1825—1775, Déli vasút 230—220, Ál­­lamv. 1430—1520, Atenaeum­i 630—660 Salgó 1350—60, Rima 1200—1300. A valu­ták valamivel szilárdabbak. Ro­mán lej 308—17, német márka 315— 17, dollár 75—77 korona. Az élelmiszerpiac. A hús olcsób­bodása ma is folytatódott. Marhahús 30—44, borjú 36—48, sertés 60—70, kacsa és liba­ 55—60 korona kilogram­­mo­nként. A hal is olcsóbb, ponty 38—­ 45, jegelt hal 18—40 korona. A főze­lék és zöldségpiacon is több az eladó, mint a vevő, egyedül a vöröshagyona tűnt el mia a piacról. Egyebekben az árak neon is változtak. R­EGÉNY. s maga, sem a más baja nem igen tudta megindítani. Utoljára az anyja temetésén sirt, akkor is azért, mert a temetésen a sir előtt állva eszébe jutott, hogy volt az anyjának egy szép pár fülbevalója, ami a betegsé­ge alatt eltűnt. Kislány korában Sári gyakran felpróbálta a fülbevalókat s örült a gondolatnak, hogy azok egyszer — ha az anyja már­ nem lesz — az ő fülét fogják ékesíteni. Suppán Lőrincnek, aki ligeti jász volt, úgy adta oda magát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga len­ne, kért tőle öt koronát s azt még aznap cukorra, hintázásra és komé­­diázásra költötte el a vurstliban. Később azonban megszokta és meg­szerette a legényt, különösen a nagy kerek, kék szemei tetszettek neki, azokkal Suppán oly végtelen szemte­lenül tudott nézni, nőket zavarba ej­teni s a férfiak fejébe kergetni a vért. Mélységes acélkék ,szemek voltak, amik a fakó rasszarcnak erőt és jelleget adtak. Mikor Sári szerel­mes lett a kedvesébe, mindig, bárhol is járt, ezek a szemek ragyogtak rá és amikor más férfiak csalogatták, nem egyszer ezek a szemek tarcolnak vissza a hűtlenségtől. Suppán Lőrinc szemei híresek voltak a csibészle­gények között és Sárit nem egy ba­rátnője irigyelte. .A háború alatt Suppán két ízben csonkította meg az ujjait s ezzel ki is bujt egy ideig a katonáskodás alól. Mikor azonban már rákerült a sor az utolsó férfitartalékra, Suppán­t­­ a két csonka ujja dacára is elvitték a háborúba. Matróznak kívánkozott, abban a hitben, hogy a hajón, a ten­geren könnyebben nyilik alkalom a szökésre. Meg is szökött, de elcsíp­ték s büntetésül egy parti cirkáló sütőházába osztották be. Mikor az­tán Pólában kitört a tengerészribil­­lió, Suppán néhány cimborát gyűj­tött maga köré s feljött Budapestre. (Folytatjuk.) Nyomatott a Pallas Irodalmi és nyomdai részvénytársaság körforógépszei Budapest, V., Honvéd­ utca 10. Telefon 30—30.

Next