Független Szemle, 1933 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1933-03-01 / 1. szám
a városokat és gépeket, egyetlenegy lépéssel sem jutottunk közelebb a boldogsághoz. Még mindig csak félemberek vagyunk. És amíg csak a mechanikában lesznek új meg új találmányok és nem a szeretetben, addig nem is leszünk boldogabbak ... — Mondd csak tovább,, szólt közbe az apám, hallgatlak. És közben megtömte a pipáját... — Értsd meg, mit törődöm én a te röpülő masináddal, ha vérzik a szívem fele, mert hiányzik a kiegészítő része, pedig csak azzal együtt jelentene egészet, földünk szép gyümölcsét. Érted ezt! — Értem. — A te röpülő szekereid, nem hoznak azok majd egyebet, mint gondot és borzalmat. Tudod, hol kellene felfedezéseket tennünk! A hívásban, a hangban, amely a szíved mélyéből tör fel. Tirolban voltam egyszer, az Aostavölgyben. A holdvilágos éjjeleken láttam, amint a szarvasok kijöttek az erdészetre. Megálltak a fűben és felhangzott a hívásuk. Szobámból jól láttam őket, ezüstfehérek voltak. Egyszer Sian Torettoból, egy kis faluból nekivágtam az erdőnek és hallottam a szarvastehenek szelíd hívását. Fiesoleban is laktam, fenn a domboldalon. Ismered a gyíkok hangját! Olyan az, mint amikor a körmünket végighúzzuk a bársonynadrágon. Hát a tücskök, éjjel! És a madarak és minden más. Mind keres. Mind hív. A nagy átok, amellyel az ég sújtott, ez a szívekből csak egyetlenegy példányt gyártott. Mindenkinek egyet. Ha azután kettészakad, meg kell találnod a másik felét, de pontosan hozzá kell illeszkednie. Mert különben egyedül maradsz egész életedben. S ez a tragikus. El sem tudod képzelni azoknak számát, akiknek a szíve nem találta meg a hozzáillő felét. Akarod, hogy megmondjam előre, mi fog történni és mit fog látni ez a gyerek, ha életben marad! Nos hát, a remények tetőfokán szétfoszlik majd a varázs. A te röpülő csodáid! Burgonyát és répát fognak szállítani! És az emberek majd azt mondják: Hogyan, hát nem lettünk boldogabbak! — Nem lettetek boldogabbak, mert semmit sem találtatok ki a hívásban, amellyel keresitek szívetek másik felét. Még mindig csak a barlangkori kis hangotok van. Dehogy, sokkal kisebb annál. És ezért nem találjátok meg. És aztán megölitek a szíveteket, mert túl nehéz lenne így élni. ... Látod, Pere Jean, rossz hír van az újságodban! — De végül is, mondta az apám, talán csak maradnak néhányan, akik ezután is hívnak. Igaz, fiú!! — Igen, felele Odripano, én is még hívok. Pedig tudom, hogy engem már nem hallanak meg. Novas Zámky Fordította: Krammer Jenő dr. FÜGGETLEN ZEMLE Csutora lelki rokonságáról Georges Duhamel: Les plaisirs et les jeux. (Faris, 1923). A gyermek egy méterrel közelebb van még a földhöz, mint mi. Minél jobban megnő, annál inkább távolodik tőle, szinte kinő a természetből. Elárvul. Aki közösséget tart a gyermekkel, az a boldog „felnőtt“ továbbra is érzi az anyatermészettel való ősi összetartozásnak erejét, azzal testvériségre lépnek mind a dolgok, annak kitágul az élete, akárcsak a gyermeké, és ez a megnagyobbodott élet megtelik csodákkal. A kisgyermek minden pillanatban új csodára ébred. Csodák vannak benne és körülötte. Érthetetlen, váratlan, megdöbbentő dolgok történnek vele. Gondviselő óriásokkal áll szövetségben. Mindenfelől fények csillannak meg tágranyílt szeme előtt, csörgő csodák, színek és hangok zúdulnak rá. Csupa megfoghatatlan valami környezi. Ő mégis szeretné megfogni mindegyiket, megfogni és a szájába venni. Milyen édes íze lehet a holdnak, és milyen fejsz,ágy lehet a ketyegő óra! Ó, ha a szájába dughatná, ha az övé lehetne, megfoghatóan, megehetően az övé ... Csodák csodája az is, hogy egyszerre csak megindul két láb, velük lendül a test, rettentő erőfeszítéssel és ravasz körültekintéssel megtalálja az egyensúlyát és a kis ember nekiindul. A lába meghódította a világot. Jár. Feltárul előtte a közel és távol. De máris gonosz ellenségei támadnak. Székek lába gáncsot vet neki. Éles kavicsok leskelődnek rá. Mindenütt akadályok szegülnek ellene. Mindez nem zavarja. Ő csak játszik. Játszik baráttal és ellenséggel. Mindenféle csillogó és színes és mozgó és hangos és sima és csendes dologgal, mert az ő élethivatása, munkája, kenyere: a játék. Aki ismerni akarja a gyermek játékait, aki gügyögését hallani és érteni akarja, annak le kell hajolnia hozzá. Aki szeretni akarja a gyermeket, annak meg is kell hajolnia előtte. A francia írók közül talán csak Georges Duhamel szereti ilyen alázatos áhítattal a gyermeket. Azzal, hogy lehajlik, megnől a szemünkben, amikor magasztal, maga is felmagasztosul. Kultúrája bámulatosan leegyszerűsödik a gyermekhez való viszonylatában. Valahogy közelebb kerül a természethez, az anyaföldhöz. A bontakozó élet, megejtő bőségében és mégis szende érintetlenséggel, himnuszba kezd előtte. — Játszani akarok, — gügyögi a gyermek, amikor már megmutatkozott előtte a tagozott beszéd csodája is, amely hatalmat ad neki a gondját viselő óriások felett. Mindennel játszik és mindig játszik. De már nem nyúl többé a hold után, hogy a szájába dugja. Megtanult lemondani. És meg fogja tanulni, hogy igazságtalan fájdalmak rohanják meg az embert. Fáj a foga, pedig ő nem így akarta. Akkor hát miért fáj! A kínlódó kis ember a múlva és gyötrődve kérdi: pourquoi! pourquoi! Már ébredez benne a szánalom a gyengébbek iránt. Az áldozatkészség hősi tettekre ragadja. Kisöccse, ez a puhatestű kis „felelőtlen“, a park pázsitján hempereg. Mit tudja szegény, hogy a parkot egy nagybajuszos, öreg óriás őrzi, aki gyilkos szándékot táplál minden pázsitot, virágot, bokrot pusztító gyermek irányában! A mit sem sejtő csöppség vidáman társalog a hűvös fűvel, a szerteömlő napfénynyel, a zümmögő bogarakkal, miközben a park őre talán már a közeli bokrok mögött leskelődik. A nagyobbik nem bírja elviselni ezt a gondolatot. Lelkében hatalmas elhatározás ér-TÍZMADARAK! Gyönyörű nap volt! a tavasz végtelen áhítatában: gyönyörű nap volt! gyönyörű nap! Mentünk, mendegéltünk.. Fölöttünk talán szép bárányfelhők is úsztak az égen... Mi azonban nem láttunk semmit, semmit. Mi egy régi titkot kerestünk egymás szemében! .. . Hol te néztél rám. Hol én néztem rád. Alkonyatig mentünk, mendegéltünk így a réten. Éjfél felé pedig, amikor már minden nesztelenül pihent a csillagok alatt: csókok röpködtek a szánkon! csókok! tűzmadarak! (Budapest.) Simon Andor, lelödik. Odarohan a pázsit közepére és rugdallózó,sivító öccsét a biztos révbe, az árnyas park tövébe vonszolja. Inkább meghal, mintsem pusztulni hagyja a gyengébbet... Vannak már barátai is. Ha éli pajtásokat mutatnak be neki a játszótéren, szótlanul végignézi őket és azután kézen fog egyet. Az lesz az ő barátja. Elvonul a többi gyerek elöl. Azt akarja, hogy barátja egészen az övé legyen. Nemrég még anyja ölében bújt meg, most pedig már külön örömökre, külön fájdalmakra vágyik. Alig szakadt el a szülőktől, máris segítségük nélkül akar szeretni. Aggódó apja néha felfohászkodik, bárcsak megkímélné a szenvedély vihara... De utána rögtön mást gondol: Nem, nem! Hadd éljen! Hadd szenvedjen! Váltsa meg forró könnyek árán a tudást, mert csak így lesz az emberből ember ... Georges Duhamel megfigyeléseit meghatódott szeretet vezeti és valami boldogan szomorú bölcsesség szedi rendbe a gondolatait. Ha a gyerekekről a felnőttekre térnek elmélkedései, a gyerekek pártjára áll, mert minden tiszta kezdetnek szentségét tiszteli bennük. Amikor azt mondom, hogy Georges Duhamel elmélkedik, nem adtam világos képet az elbeszélésnek arról a könnyed és közvetlen módjáról, mely még magyar fordításban is elárulná francia eredetét. Csakhogy Les plaisirs et les jeux mindeddig nem jelent meg magyar fordításban, ami annál meglepőbb, ha meggondolom, hogy viszont az a magyar könyv, mely talán legközelebb áll hozzá, Márai Sándor Csutorája, sokkal hamarabb megtalálta az utat a francia, olvasóközönséghez. A könyv akusztikája francia (Márai Csutorájáé is az), de a gondolatait német, magyar, arab, cseh vagy akármelyik nemzet, jobb és baloldalon egyaránt magáénak vallhatja. Georges Duhamel könyvét nem lehet semmiféle politikai kaptafára húzni. Mi köze van valóban maradandó művészi alkotásnak a politika pergő kaleidoszkópjához! A művészetek programja két szóból áll, de ez a program örök: Szépség és Igazság. A szépség és az igazság teljességének ideálja. Igaz ugyan, hogy a politikai mozgalmak egy része is az igazság szolgálatában áll, de ez a hasonlóság nem jelent azonosságot. A művészetek az élet teljességét ölelik magukhoz és e tekintetben hasonlítanak a mélységesen vallásos ember lelki attitűdejéhez. Georges Duhamel ebben a könyvében, melyet két fiacskájáról írt, „világképet“ ad, amint az iskolában mondani szokás. Könnyed csevegését, nagyon komolyan kell venni. De nem szabad nagyképűsködni ennek a bájos közvetlenségnek rovására, mert hiszen a könyv gyerekekről és játékaikról szól. A gyerekek pedig (szerencsére) nem filozófusok, még kevésbbé politikusok, hanem ezeknél hatalmasabb kasztot képeznek: egyszerűen a gyerekek. (Budapest) Fenyves Pál: megérkeztek a tavaszi kalapmodellek Székelyné Bölcskei Erzsi kalapszalonja I., Filkotás ucca 13. I. 11111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||Щ 1 GÉPÍRÁS, SOKSZOROSÍTÁS I MERNVIKI Vll, ARÉNA UT 72. 1. 19 | lliliiliiliiiiliiliiliiliiiiiliiiliiiiiiH PARKETTA ÉS PADLÓBERENDEZÉS cs akis GERO ANDOR '"eer VÁLLALATÁTÓL, Vll., ROTTENBILLER U. 12.