Függetlenség, 1905. április (18. évfolyam, 29-33. szám)
1905-04-02 / 29. szám
2-ik oldal. FÜGGETLENSÉG 29-ik számú rendeletekkel kormányzó minisztérium törvénytelen intézkedéseivel szemben többséget biztosítson törvényhatóságunkban az ellenállásra kész városatyáknak. Ebben különben a helyi szabadelvű párttól kaptuk a mintát, amely olyan időben, amikor nem is parancsolták súlyos politikai viszonyok, — szögezte ki a városház kapujára a legszigorúbb pártszempontok merev interdictumát. Minden városi választást merev pártszempontokból vezetett eddig a helyi szabadelvű párt, minden ügyet előleges párthatározattal irányított a közgyűléseken s emez eljárásával szinte egyenesen belekényszerítette a függetlenségi párthoz tartozó bizottsági tagokat is a pártkeret ereje alatt való védekezésbe. Ha tehát helytelen a törvényhatósági bizottsági tagoknak politikai pártok szerint való csoportosulása, hogy elsősorban önmagára vessen a helyi szabadelvűpárt, mert aki az első követ dobja, az felelős a további rombolásokért. És valósággal komikus színben tűnik fel a dolog, hogy most — amikor az ellenzék javára ütött ki a választás — még a szabadelvűpárt panaszkodik a merev párttekintetekre. Nem veszszük hát túlságos komolyan a szabadelvű párt siránkozásait. Hiszen kilátszik a lóláb: nekik mindent szabadjon, nekünk semmit! Az átdatlanság physikai törvényénél fogva két test egy és ugyanazon időben egy és ugyanazon helyen nem foglalhat teret; amikor tehát a szövetkezett ellenzék összes jelöltjeit győzelemre kívánta segíteni, csak természetes, hogy a szabadelvű párt öszszes jelöltjeinek ki kellett bukniuk. Hogy eközben a vezérek közül is elesett egy-kettő, ezen nem csodálkozhatik senki, aki tisztában van azzal, hogy a háború a legdemokratikusabb intézmény, amelyben egyforma esélye van a sebesüléshez vezérnek s közkatonának. A vezéreket nagyobb parádéval temetik, mint a névtelen hősöket, de eszébe se jut senkinek, hogy jobban gyűlölje az ellenfelet azért, mert golyója nem közvitézt, hanem vezért talált. C’est la guerre! — tisztelt szabadelvű párt s ezen nem is segít semmiféle sopánkodás. A háborúnak vége, — most már gyűlölség nélkül fogjunk testvéri kezet. Az új városatyák nem kevésbbé becsületes, hasznos és tisztakezű munkásai lesznek a város dolgainak, mint voltak a régiek, a kibukottak. Ne előzzék meg gyanúsításaikkal a jövő tapasztalatait, amint hogy bármikép iparkodnak is ferdíteni : mi a választási harc folyamán se éltünk egyetlen esetben sem a gyanúsítás, vagy rágalom fegyverével. S bár a jelöléseknél nyíltan pártszempontok irányították az ellenzéket, bem a városház közgyűlési termében — nem politikai természetű ügyekben — nem fog bennünket vezetni semmiféle párttekintet. Talán más utakon fogjuk keresni városunk boldogulását, mint a szabadelvűpárti alapon uralkodott régi többség kereste, de mindnyájunkat városunk szeretete s jól felfogott érdekei iránti tekintetek fognak vezérelni. Ne sopánkodjanak, ne siránkozzanak tehát, hanem fogjunk össze a komoly, hasznos munkára. Mi nem adtuk ki a jelszót, hogy: „vae victis !•“ „jaj a legyőzőtteknek“, viszont ők se tegyék magukat nevetségesekké az újonnan kifundált jelszóval, hogy: „jaj a győzőknek“. A háborúnak vége, —gyűlölség nélkül fogjunk kezet! Városi képviselőválasztások. Míg odafent a teljes változatlan helyzet az uralkodó, itt — ott az országnak a nemzet és a korona küzdelmébe alkalma nyílik beleszólni. Erről a hangulatról fényesen ad számot a vasárnapi városi képviselőválasztás, amelyen kivétel nélkül a szövetkezett ellenzéknek múlt számunkban közölt hivatalos jelöltjei jutottak diadalra. Ez aránylag kisebb fontosságú eseményből is látható, hogy a nemzet a szövetkezett ellenzék mellett van s már most is megjósolhatjuk, ha esetleg még egyszer új országgyűlési képviselőválasztásra kerülne sor, úgy ez alkalommal a szövetkezett ellenzék abszolút többsége még fokozottabb, sőt teljes mértékben biztosítva lenne. És épen ez a hangulat az oka annak, hogy egyenlőre a bécsiek irtóznak az új választásoktól. Városi képviselőkké választottak: I- kerület: Darócy István, Diós István, Fekete Sándor, Hajdú József, Kecskeméti Vilmos, dr. Kiss Albert, Zs. Kovács István, Sima Ignác, Szappanos Mihály, Dr. Tóth György. II. kerület: Biró Sándor, Goitein Miksa, Györfi Ferenc, Héjjas József, Kemény János, Laci Sándor, Nyirádi László, Gy. Papp József, Sánta Gábor, Simon József, Szabó József, Tömöri Jenő, Zana Lászl(). Harmadik kerület: Francsek József, Kovács Gábor, Kozma Döme, Mádi József, Móca János, Szabó Mihály, Tormási Sándor, Tóth Gábor, Mathiász János. IV. kerület: Bakonyi Mihály, Bábicky József, Csősz József, Hornyik József, S. Kovács László, dr. Mészáros Ferenc, Pólyák József, Szabó Gergely, Szabó József, Tassi Imre, ifj. Mócári Gábor V. kerület, Dékány Károly, Eordogh Gyula, Gyenesi Imre, Györfi János, Halasi Gyula, Héjjas Sándor, Hamar János, H. Horváth József, id. Kovács János, Cs. Laci Pál, Lehócki Gyula, Lendvai Ferenc, Nagy Lajos, Petter Géza, Poór István, Réthey Ferenc, Szappanos Sándor. VI. kerület: Baky János, ifj. Csabai János, Domokos János, Egyházi József, Gömöri Sándor, H. Kiss László, Kada Elek, Kerekes László, Kovács Máté, Pólyák Mihály, Pólyák Sándor, Szatmáry János, Végh Imre. felel neki is, meg a többi táncosoknak. Csak akkor ébred életre, mikor ő jön, hogy a második keringőre elvigye. Ő az! O az! örvendezik a lelke s bódultán adja át magát ennek a bizonyosságnak. S a férfit teljesen elbájolta ez "a faluról jött kis ingénye, szenvedélyes szemeivel, puha gyermekszájával, naivságával és tisztaságával. Nevetése oly üdén és ártatlanul cseng, de oly nyelven beszél, mely őt szinte megzavarja. Úgy néz rá, mintha követelne tőle valamit. A férfi nem tud tőle megszabadulni. Ha nem táncol vele, legalább a közelében tartózkodik, a szék mögé áll, a szünetekben pedig mellé ül. A souper előtt hosszabb szünet van. Sikerült neki a többi vendégektől elhagyott szalonban egy egy meglehetősen rejtett zugot fölfedezni, hol egy szófa van elrejtve magas pálmák közt s portrére véd a kiváncsi pillantások ellen. Oda ül le vele, hogy pár percig együtt legyen vele. A leány nyiltan, szabadon beszél neki a házukró, szüleiről, nagymamájáról, aki őt ma bevezette a világba s azokról a gyönyörűségekről, melyekkel a tél kínálkozik. Azt kérdezi Baántól, hogy szeret-e táncolni. — Nem. Ma este csak önnel táncoltam egy keringőt, különben pedig nem szoktam. — Csak nem azt akarja ezzel mondani, hogy agglegénynek érzi magát? A férfi bámulva néz rá, mintha nem értette volna jól. Azután hirtelen megváltozik az arckifejezése, valami melegség világosság költözik a szemébe s mosolyog. Hát a leány nem tudta ? Bát azt hitte ... Ez megmagyarázza iránta való magaviseletét s miután nagyon jártas az aszszonyokkal való bánásmódban, érteni kezdi. Lelkiismeretének egy gyöngéd szava azt súgja, hogy mondja meg mindjárt, halogatás nélkül. Egy erősebb hang pedig azt susogja neki: „Oly elragadó . . . csak még ma este ne tedd, holnap úgy is megfogja tudni. S akkor ennek a fantasztikus érzelmi hangulatnak úgy is vége lesz.“ Karját a szója támlájára nyugtatja s ha a leány hátradől, a csupasz vállát érinti. A leány boldog, hogy oly közel lehet hozzá. Azután rá néz ártatlan nagy szemével s mosolyogva mondja: — Tudja Baán, mielőtt Budapestre utaztam volna, egy cigányasszony azt jövendölte nekem . . . s igaza volt. — Mit jövendölt ? — Nem árulhatom el. — Nem? No de mégis. Nevezzen ki ma estére s az egész télre gyóntató atyjának, hiszen elég öreg vagyok hozzá. . . — Nem, nem, ma nem, hanem talán máskor — — ha . . . Nem mondta ki hangosan, hogy mit gondolt, de ajkai halkan rebegtek, „ha azt mondja, hogy szeret . . ." A férfi ránéz s ellágyul. Nagyon szerette volna — de mit is szabad neki voltaképen óhajtania? TÖVISEK, Berlin —Bécs—Budapest. A szomorúan érdekes politikai válságunk nemcsak az osztrák-magyar államvasutak forgalmát lendítette föl, hanem hatása már a dicső német birodalom vonalain is érezhető. A Lajthán inneni és túli összesen úgy, mint külön, külön