Függetlenség, 1906. augusztus (19. évfolyam, 171-195. szám)
1906-08-02 / 172. szám
Kecskemét, 1996. angimtm 2.______Csütörtök _____XIX. évfolyam, 172. szám. ELŐFIZETÉS ÁR | | W Szerkesztésért és ^•lyben hó*ho* bsl» ca gat «ehb—aw —— i tm hhm kiadóhivatal: JUUUL B LLHOLU Didikre postán küldve POLITIZIUI PIL-AJP Telefon: Félévre 16 760 fill. A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. 145. szám. Felelős szerkesztő Főszerkesztő , Társszerkesztő TÖMÖRI JENŐ SZAPPANOS ISTVÁN KECSKEMÉTI VILMOS Szünet előtt Bezárultak egy időre a parlament kapui. A honatyák szétmehetnek a végzett munka után, esetleg beszámolót tarthatnak a végzett munkáról. Szünet előtt vagyunk. Illik egy kis visszatekintést tennünk az elmúlt parlamenti időszakra. Körülbelül két hónapig ülésezett a Ház. Ez alatt a két hónap alatt két év munkáját kellett elvégeznie. De hogy ezt tehesse, előbb a két éves küzdelem romjait és halottad kellett a porondról eltüntetnie. Megtette mind a kettőt. — Megtette, mert vállalkozott rá. A béke király és nemzet között bizonyos feltételek mellett jöhetett csak létre. A főfeltétel volt a király részéről az adók és újoncok időre való beszerzése. De ezt követelte az álaírt érdeke is és igy bár a sürgős adó- és újonc megszavazás kétségtelenül ártott a nemzeti kormány népszerűségének — mikor nem járt a kormányokra az áldozat népszerűtlenséggel? — a feltételek teljesítették. Amire a kormány vállalkozott, egyetlen és a legfontosabb dolog kivételével — már teljesítette is. Ami még hátra van, azzal főleg nem a királynak, hanem a nemzetnek tartozik. Az ősszel be fogja terjeszteni az általános választói jogról szóló törvényjavaslatot. Ezzel tetézi be eddigi munkáját. De tulajdonképen aztán kezd dolgozni. A kormány tagjai közül egy sem adott eddig részletes programmot. — Mind az őszre ígérte azt és nagyon helyesen. Amit eddig a kormány végzett, a királylyal kötött egyezség szerint kellett végeznie. Kötött marszulával jöttek és attól el nem térhettek. De ősszel, az általános választói jog megvalósítása után, másként áll a dolog. Hozzáfoghatnak az önálló munkához, megkezdhetik nagyszerű terveik megvalósítását, amely aztán már igazán a nemzeti kormány tevékenysége lesz. A nemzet és a magyar állameszme szolgálatában. Egy erős radikális irány alapján fogják megvalósítani a nemzet vágyait, reményeit. Végleg eltüntetik a harmincnyolc évig tartott szabadelvű uralom minden átkos hagyományát és egy új, egy erős alapot teremtenek, melyen a független, 48-as Magyarországnak kell kiépülnie. Minden téren sok a tennivaló. Politikai és szociális reformokat egyaránt áhítva vár a nép. És főleg várja a nemzet alkotmányának megszilárdítását és biztosítékokkal való körülbástyázását. Nem a halogatás, a semmittevés idejét éljük immár, hanem az öntudatos munkáét. És a nemzet, amely hiába várta oly sokáig jogos vágyai teljesülését, ettől a kormánytól reméli végre a szebb, a jobb korszak megvalósítását. Szünet van és részben végzett munka után. A munka javarészét, az a tevékenység aknázta ki, amely a nemzettől áldozatokat kért. Nem lehetett másként. De a csendes átalakulás eredményeként megnyugodva ránca. Átöröklés. — A «Függetlenség» árcája. — Az őrnagy ur hátradől kipárnázott zsölyeszékében és kegyetlenül haragszik. Köszvényes az öreg ur és ilyenkor, mikor a köszvény bele-belehasit a lábába, hát — nagyon dühös. Toppant a lábával és idegesen pödörve öszbegyült bajuszát, rekedt hangon szól oda feleségének : — Ez már túlmegy minden határon ! ... Az a Kálmán ... az a Kálmán . . . — Mit vétett már megint az a szegény fiú? — kérdi az őrnagyné megilletődve. — Egyetlen gyermekünk és te, fiam, mégis minden lépten-nyomon leckézteted, pirongatod, szidod ! . . . Ugyan, ugyan ... — Ha pirongatom, hát tudom, hogy miért teszem. Az okok, fájdalom, nem hiányzanak. Tegnap is, hogy a gyakorlótérről haza nyargalok, találkozok a Kálmán urfi gymnasiumbeli tanárjával. Megállítom a lovamat. — Nos tanár úr, hogy van megelégedve a Kálmánommal? A tanár urat ez a kérdés zavarba hozta. Akadozott. Kereste a szavakat, melyekkel megédesíthetné a keserű labdaeset. Nem talált, mert csak a vállát vonta. Ez a vállvonogatás pedig annyit tesz, hogy seaunda ! — (Jaj a lábam !) — S ha úgy is volna! . . . Érdemes is azért olyan nagy lármát csapni ?.. . Te se tanultál fiatal korodban. Az őrnagy úr erős tusában van ugyan a köszvényével, hanem azért a vádat mégsem hagyhatja szó nélkül: — Én nem tanultam, az igaz ! De erre nem is volt szükségem! Katonának neveltek. A kard volt egyedüli tantárgyam. Ezzel az egy szál karddal arattam diadalaimat békében, háborúban, vizen, a csatamezőn ... — Na meg a hölgyecskéknél — veti közbe gúnnyal az őrnagyné. — Nem tagadom ... ott is . . . Büszke vagyok reá . . . — A podagrádra is ? — Arra is! . . . azaz, hogy ... ördögadta . . . száz szónak is egy a vége, én akarom, akarom, hogy az a fiú tanuljon, hogy abból a fiúból ne legyen katona, minden csak katona nemi — Jól van jó. Ismerem már ezt a te örökös nótádat. Végre is, Kálmánnak nehéz a felfogása. Előr ő szegény nem tehet. A legjobb akarata mellett sem képes . . . Az őrnagy úr felegyenesedik székében : — Azért tartok mellette korrepetitort, hogy ha máskép nem, hát erővel tölcsérezze bele a fiaikét, algebrát, trigonometriát, mathematikát, meg a többi át. — Kálmán nem szenvedheti ezt a korrepertitorunkat! — Nem szflnvpHhoti * Dormándy fiukhoz, és az ő korreptitoruknál tanul velük együtt. — Úgy ? És ezt te csak most mondod nekem? Látod, rosszul tetted, hogy ezt elhallgattad előttem . . . Hát itt vagyunk ? . . . Na csak kerüljön a szemem elé ! Én drága pénzen fizettem a korrepetitort, és ő, a szomszédba megy ingyenes oktatásra ... És mond csak, az alispánék korrepetitorát elszenvedheti? (Csengetés kívülről.) — Mérsékeld magad, jön valaki ! Csengettek ! — szólt csitítólag ez őrnagyné. — Ki lehet ez ilyen későn? Pár perc múlva Domándy alispán csókol kezet az őrnagyáénak, majd élénken, részvéttel tudakozódik az őrnagytól hogyléte felől. S hogy az őrnagyé Kálmánt keresve távozik a salonból, gyorsan felhasználja az alkalmat, hogy az őrnagy urnak bizalmasan a fülébe súgja: — Elkergettem a bonnomat! Tudod, azt a szép svájci leányt! — Elkergetted a bonne-odat? — Igen! — Ahá . . . értem ... a fiaid . . . — Az én fiaim ? Azok a mulyák ?. . . Dehogy! — Hát? — A te fiaid ! — Az én fiaim ? (Büszkén felegyenesedik, már olyan büszkén, amilyen büszkén engedik a köszvényes lábai.) Az. G---f