Függetlenség, 1907. augusztus (20. évfolyam, 174-197. szám)
1907-08-02 / 175. szám
Kecskemét, 1907. augusztus 2. Péntek XX. évfolyam, 175. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR. ■ ■ ^ Szerkesztőség és Helyben házhoz hordva: ■Mljgg § ^ HIM8I BH ^ V Pi A kiadóhivatal: £T”::: IT«: L 1 IrrLTi CUvETl1 — Vidékre postán küldve: i -r ■ a ■ N. « r-» i i » r- „ „ „ P O L I T 1 K A I N A P I L A P Telefon • Negyedévre . . 3.80 fill. eleron . Félévre . . . 7.60 fin. f kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145 szám. Felelős szerkesztő: [ Főszerkesztő: Szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. SZAPPANOS ISTVÁN. KECSKEMÉTI VILMOS. J Uhut I LtNOtU IÉíSÉ Hazug vádaskodások. (bl.) A magyar politikai életnek azok az alakjai, akik elveiket sokkalta sűrűbben változtatják és cserélgetik, mint más ember a fehérneműit s akik a bukott szabadelvű és daraboltrendszerrel szemben a megalkuvásnak, az alázatos engedékenységnek a végső határáig elmentek ; szünetet, tisztességet és szemérmet nem ismerve támadják a mostani kormányt s a nemzet azon választott vezéreire és többséget képező pártjaira fogják reá a gerinctelenséget, akik eléggé nem honorálható önfeláldozással, férfias önérzettel, bátorsággal és okos előrelátással védik az ország érdekeit. Azok a megvetésre érdemes gyászmagyarkák, akik különféle cimü köpenyegbe burkolózva ugrándoznak a politikai élet fórumán s bolondítják bohóckodásaikkal a könnyen hivő magyar népet, váltig és szakadatlanul hirdetik lapjaikban, hogy a kormány a kiegyezéssel, az alkotmánybiztositékokkal, a választási jog reformjával, szóval mindennel becsapta a nemzetet s valósággal uszályhordozójává szegődött a bécsi hatalomnak, csakhogy uralmon maradhasson s kiérdemelhesse a legfelsőbb körök vállveregetését. Ha ebben a pimaszkodásban nem volna valami rendszer és annak alacsony indító okai nem állanának annyira tisztázottan előttünk, nevetni lehetne a haladópárti sakálok ezen szörnyűséges üvöltésén, Így azonban csak megbotránkozni lehet rajta, mert hiszen nyilvánvaló, hogy az örökös támadások, kíméletet nem ismerő és hazug gyalázkodások azoknak a malmára hajtják a vizet, akik engesztelhetetlen és esküdt ellenségei a nemzetnek, az ezeréves magyar alkotmánynak s készek az ördöggel is cimborálni, csakhogy a nemzet megerősödését, fejlődését és haladását lehetetlenné tegyék. Jól tudjuk, hogy a kiegyezési tárgyalások eredményei még teljes egészükben nem ismeretesek és nem is véglegesek, de azért a magát radikálisnak nevező darabontpárti sajtóban hangzik az üvöltés, a kiabálás, hogy a kormány feladja és elárulja a nemzet jogait, holott ezek a sötét alakok tudják talán a legjobban, hogy állításaikból és lármájukból egy betű sem igaz. Ezzel az üres, semmit mondó, gyáva vádaskodással akarják megtéveszteni a közvéleményt s elterelni magukról a figyelmet, hogy a magyar nép lelkében teljesíthetetlen követeléseket támasztva, elégedetlenséget szítsanak s olyan vágyakat keltsenek, melyek árnyat vessenek és fátyolt borítsanak az ők cudar, csufságos multjokra, arra a gyűlöletes szereplésre, melyet a nemzeti küzdelem idejében tanúsítottak, árulójává szegődvén a nemzet jogainak s megvásárolható bérenceivé az alkotmánytipró darabonturalomnak. Ha jól szétnézünk magunk körül, azonnal megláthatjuk és észrevehetjük, hogy kikből verődött össze az a tábor, amely talán még az oláhoknál és horvátoknál is esküdtebb ellensége a koalíciónak, nemzeti kormánynak és a függetlenségi pártnak. Csupa szemenszedett mákvirágokból áll az a jeles „ellenzék“, amely egyszerre, egyetlen kézlegyintésre szeretné megvalósítani az önálló vámterületet, a nemzeti hadsereget s minden jogos, törvényszerű követelését a magyar nemzetnek, de amely „ellenzék“ két évvel ezelőtt még hasra vágódott a 67-es kormányok előtti őrültségnek, ábrándnak hirdetvén a függetlenségi párt eszméit és elveit, amelyek csak a lelkek mélyén élhetnek, megváltóként dicsőítette és rabszolga módjára szolgálta Tiszáékat, Fejérváryékat, akik szuronyokkal és fegyverekkel törtek reá törvényes jogainkra, szabadságunkra, féltett alkotmányunkra. Nincs a hazudozók és gyalázkodók, az új „ellenzék“ tagjai között talán egyetlen olyan alak sem, aki a hosszú és keserves küzdelem idejében ott harcolt volna a ma parlamenti többséget képező függetlenségi és 48-as párt soraiban, hanem éppen ezzel a párttal állott szemben a neki juttatott koncért, bérért; de azért ma ezek a figurák és politikai komédiások ordítják a legöblösebb hangon a negyvennyolcat, a függetlenségi párt eszméit és vezérelveit, bizonyára idealizmus. • ' • • • ' • . Lekopik a nemesebb gondolkodás zománca a létért való marakodásban. Míg az ember földi javakban meggazdagodik, a lelkeink megrozsdásodnak, élvezzük mód nélkül a műveltség tengernyi áldásait, fölhabzsoljuk gyorsan, ami felhabzsolható és elnyűtt idegekkel rohanva milliónyi porszem társaságában a bizonytalanság örvénye felé. Egyetlen dolog van, ami hétköznapiság árnyából kiemeli az embert és feléje ragyog: az eszményiség. Ma az ember eszményiség nélkül nem bírja megpillantani és megérteni a fényt, mely nem e véges világból való ? Hitvány darabja a föld kérgének, melyből kiköltözött a mindenség lelke; silány sirhüvely; lakóhelye minden sötétségnek, ijasságnak és nyomornak. Boldogtalan ember,ha elveszti hitét a magasabb csillagokban s az örökké valóság élő fájáról leszakadva, az eszményiségtől nem vezetve, lehull a kétségbeesés sötét mélyébe, mely több és borzasztóbb, mint a halál. Kezdettől fogva csak azok boldogok, akik hisznek s csak azok syomorultak, akik hitüket elvesztették. S tartozzék az ember bármely vallás buzgó hívei közé, vagy vesse el az ember magától a legmagasabb hatalmak földi szimbólumát ; a tudás világba menekülve, Isten létezését is megtagadva, csak visszafordul tekintete mindig, még a föld gyomrából is a szférák fölé, hogy az elveszített eszményt megtalálja, mert a tudás fáklyáinak gyönge fényével nem veszítheti el ragyogóbb eszményeit. Nem azok tehát a boldogtalanok és nyomorultak, akik a parancsolt és megkövetelt hitet elvetették s leszállottak az alkotás művei közé, hogy a tudomány eszközeivel kutassák fel az új eszményt, amiben egyáltalán hinni tudnak. A bölcselet és természettudomány a maga eszményei felé haladva, nem ellensége a hitnek, de széttörője az emberi kényszernek, mely a lét legbecsesebb kincseit haszonforrása gyanánt foglalta le és földi hatalommá tette mindazt, aminek földöntúli származása van. Száz átok menykövét hintse bár az egyház az igazság kutatóinak fejére, az eszményiség ereje nem a parancsban és kényszerítésben rejtőzik, hanam az emberi lélek szabadságában, mely letiporva, elgázolva, üldözve és bilincsekbe verve is megkeresi magának azt az utat, ameilyen vámok fizetése nélkül találkozik az örökkévalóság és a végtelenség gondolataival. És az eszményiség után kutatva, bizonyára nem a tudomány az, mely a hitetlenség és eszménynélküli valóság nyomorába ejtette a civilizációt, s E kor mindennek csak hasznát keresi és az eszményiség mindennemű fékét elutasítja magától, bárhonnan jöjjön is, mivel akadályozza élvezeteit. Ma nincs eszményiség, vagy legalább ,is kevesen vannak, kikben él az ideál. Pedig néhány évtizeddel előbb is az eszményiség nagy lánggal égő csillagai ragyogtak az eszményiség égboltozatán. A haza eszménye nagy volt, a szabadság eszménye milliók szívét tölítötte elképzelhetetlen szenvedéllyel. Az egyenlőség eszménye is mint egy üstökös vonult át e század égboltozatán. A humanizmus eszményisége is velük volt, beköltözött az a gazdagok lelkeibe, hogy a szegényeknek is jusson helye a társadalom terített terített asztalánál. Hol vannak ma az eszmények? Sehol. Hol a magasság és a fény az irodalomban? Emelkedettség a művészetben? Tisztaság a becsületben, a szerelemben, az életpályán most? Hol a mocsoktalanság a szívekben? Szürke szenny és realizmus uralkodik, mióta a világ elvesztette régi eszményeit, az emberiség gondolkodása ma a számításon alapszik és nem az eszmény, hanem a haszon vonzza az embereket, minden illúzió és ideál nélkül. De azért nem szünhetik meg az ideál művelése sem a vallásban, sem a tudományban, sem a művészetben. Hiszen nincs a földnek egy talpalatnyi területe sem, ahol eszmények ne lakoznának. A kimondott, a vászonra festett, a márványba vésett gondolat mind tele van az ideál csodálatos hatalmával. Aki az eszményiséget megtagadja, az széttépi a kapcsot a földi élete és a mindenség élete közt, mert ez a kapocs is maga az eszményiség. Legyen ez a legnagyobb és legtökéletesebb az emberi életben.