Függetlenség, 1908. február (21. évfolyam, 26-50. szám)
1908-02-02 / 27. szám
2. oldal hozzák még az almát is és rengeteg pénzt adunk ki ezért külföldre. Ha már most röinden községben minden ember csak 10 drb gyümölcsfát ültetne és mindenik fa csak 1 forint hasznot adna is, már ez is milliókra menő haszon lenne. A házak előtt levő fa díszére is válnék az épületnek, a nyári hőségtől óvná a falakat, a tűz ellen is mentő eszköz lenne. A méhészet, selyemtenyésztés szinte kevés munkával, még kevesebb kiadással járó és mégis igen jövedelmező foglalkozás lenne a nép számára, amit a külső nehéz munkára még alkalmatlan iskolás egyermek is elvégezhet. Fogpiszkálót, favellát, gereblyét, járatot, taligát, kaszanyelet stb. stb. ilyen portékát mind Ausztriából hozatunk, pedig ezt itthon is elkészíthetnék, ennek megtanulása nem ördögi mesterség. Szalma, sás, fűzfavessző fonásból is szép pénzt lehetne keresni. Nem lenne hát meddő, kárba veszett munka a nép legalsó rétegének hasznos munkára való oktatása, nevelése. Minél mélyebben szántják fel a talajt, annál nagyobb réteget teszünk termőképessé. A társadalmi osztályok legalsó rétegét kell a tudatlanságból, élhetetlenségből közerővel kiemelni jóindulattal, oktatással, vezetéssel, mert ez közös mindnyájunk érdeke, ezzel is a közügynek szolgálunk. Levél a halottégetésről. Igen érdekes levelet kapott egy gazdaember a fiától, ifj. Kovács Mihálytól, aki kivándorolt Amerikába s ott tisztességes megélhetést, munkástársai közt pedig becsületet szerzett magának. A levél főkép azért érdekes, mert megírja benne részletesen, mikép égetik el a halottakat Amerikában. Itthon is sűrűn foglalkoznak most a hamvasztás eszméjével, melynek hívei bizonyára szívesen fogják olvasni a kivándorolt legény levelet, mely szó szerint igy hangzik: Harrison, 1908. jan. 3. Kedves jó Apám! Tudatom, hogy egészségesek vagyunk mindketten, a napokban írtam egy levelet és mostan azért írtam ilyen hamar egymásután, mert egy ritka látványnak voltam szemtanúja. Ugyanis én a munkás betegsegélyzőnek pénzügyi és levelező titkára vagyok és mostan meghalt egy Tüdős Lajos nevű tagunk, tehát a temetésre én lettem kiküldve. Ugyan már máskor is voltam kiküldve temetésre, de még ilyenre nem, ugyanis ez a tag azt kívánta, hogy el legyen égetve a teste. Itten halt meg Harrisonban, de mivel itten hullaégető kemence nincsen, el lett szállítva Lindenbe; ide harmadik város, tehát nekem is el kellett menni, mert a temetést a mi egyletünk rendezte. Mikor a Lindeni temetőbe értünk, ottan várt egy frakker és ez elvitt az égető kemencéhez ; akkor már a hulla is megérkezett oda, most irom, hogy milyen volt a szertartás. A temetőben van egy szép épület, ez olyan, mint egy templom, élő virágokkal van díszítve az egész terem. A hullát felteszik egy gummi kerekű kis kocsira, és ekkor megszóljál az orgona s szép lassan megindul a menet a hulla után a nagy teremből át egy kis terembe, ott van egy szép ravatal élővirágokkal díszítve. Mihelyst a ravatalon van a hulla, akkor a ravatal kezd leszállni a föld alá, vagyis egy pincehelyiségbe, akkor mi hatan lementünk a pincébe. Ottan van egy nagy vaskemence, a koporsóról leszedtek minden díszítést és akkor betolták a kemencébe és a nagy vasajtót rácsukták. A kemence mindkét oldalán van három kis ablak, mi ottan néztük a hullát , az orgona megállód, vagyis tovább nem szólott, egy csengetés hallatszott, ekkor a gázcsapot kinyitották a kemencében és a hulla egy perc alatt lángban állott, egy óra alatt teljesen porrá égett, a hamut 5 óra után veszik csak ki, és akkor annyi, hogy egy kis virágcserépbe belefér. A hamut is mi vettük át és elküldtük a feleségének Budapestre, mert odavaló. A mi egyletünk a haláleset után 300 dollárt, vagyis 1500 koronát, ezt is a feleségének küldtük el. Azt hiszem, otthon nem igen látnak ilyen hulla égetést. Csókoljuk mindnyájukat, szerető gyermekeik : Mihály és Róza. A rigó pedig a dörrenésre ijedten repült vissza az utálatos börtönbe és összegubbaszkodva, remegve fordított hátat a helynek ... a sasnak, pedig az üvegesedő szemmel is csak utána nézett. A menyezett és a padló. A padló elkészült, a menyezetdiszités volt hátra. Gyönyörű képeket festettek a menyezetre, magas létrákon lovagoltak a festők a padlón, kérészibe s hosszába, — a padló festékes lett, az a festék,mely a menyezetet széppé, gyönyörűvé tette, fölöslegben a padlóra hullva, azt bemocskositotta. S hogy a menyezet csodaszép legyen, faragványokat is raktak fel rá. Aztán, mikor végezték a munkát kitakarították a termet, megmosdatták a padlót s az emberek ezerszámra tapodták ezután még csak a padlót, szemüket fennhordva dicsérték, magasztalták a művészit, a felségest! Egyszer mikor menyezett és padló egyedül maradtak, felszólt, a padló a menyezethez, de a menyezet válaszra sem méltatta. A padló kifakadt: — Te akit én rám támaszkodva tettek nagggyá, széppé és csodálatossá, most válaszra sem méltatsz ? Az emeleten valami tárgyat ejtettek el, melyet az elkényesztett, fényes, finnyás, menynyezet nem lát meg és — leszakadt a megvetett padlóra. — No lám, szólt a padló, amig fenn voltál a magasban, addig rám sem ismertél, aki addig juttattalak, most meg, mikor a magasban számodra nincs hely, amikor ismét kevesebb, vagy mint én voltam, újból engem terhelsz. Hol itt az igazság? A mennyezet nem felelt semmit, csak szorosan meglapult a padló fölött. A vaskályha és a vasaló. A vaskályha díszes köntösben állt a szalonban. Ez a kályha szörnyen magasan s gőgösen szólt a vasalóhoz. — Restelem, hogy te is abból az anyagból vagy gyúrva, mint én. Jó, hogy nem kerülünk soha össze, mert szégyenkeznem kellene a te nemtörődömséged miatt. Mi ilyen formád van, micsoda társaságban fordulsz meg. Nézd milyen elegáns vagyok én, a legelőkelőbb családok családtagnak tekintenek s megbecsülnek, gondoznak. .. A vasaló nem szólt egy szót sem. Tél volt. Az előkelő család jött látogatóba — váratlanul. Szükség lett volna a kályhára, de hiába, a kályha nem volt elkészülve s hiába siettek segítségére a cselédek, nem boldogultak. Ekkor a vaskályha gondolt merészet és nagyot. — Menjetek a vasalóhoz s a vaskályha csakhamar jóleső meleget árasztotta — vasaló tartalmával. A látogatók azonban csak annyit tudtak, hogy a meleget, az igazi élvezetet, a díszes kályhának köszönhetik, a vasaló pedig csak vasaló maradt. Móricz maga nekem nagyon fiatal. Nem a pesti népszerű kupléról esik itt szó, hanem Móricz Károly úrról, a bukott szabadelvű rendszer ezen visszajáró alakjáról, aki csodálatos feltűnési viszketegségben szenved. Móricz úr én önt most ezennel megvakarom, mert oly szemérmetlenül hazudik „Határozati javaslatok” címü pamfletjében, melyet egyes körtagnak megküldött, hogy egy jogakadémiai tanártól ezt nem vártam. Hónapokon keresztül megfigyeltem már Móricz úr aknamunkáját, de mindig mosolyogva tértem fölödé napirendre, mert ismertem annak indító rugóit s oly nevetségesnek tartottam, hogy igazán nem volt érdemes vele foglalkozni. Most azonban, amikor a személyes piszkolódás terére lépett ön s pláne valótlan dolgokat imputál nekem, — ez ellen a leghatározottabban tiltakozom s piszkálódásait visszautasítom azzal, hogy a nagy nyilvánosság előtt leszámoljak Önnel. Hogy mi a véleményem a kormánypárti többségről, azt mindenki tudja, mert hiszen ennek cikkeimben többször adtam már kifejezést, de én Kossuth Ferenc nevét soha cikkemben olyan kifejezésekkel nem illettem, mint aminet nekem imputált szánalmas pamfletjében, — ezt visszautasítom, azzal a kijelentéssel, hogy mindaddig, amíg ezt be nem bizonyítja, Önt Móricz úr egy meghibbant agyvelejű rágalmazónak tartom s az ön szánalmas vergődését a nagy közönség megítélésére bizom. Mindenki tudja rólam, hogy én a függetlenségi eszméket szolgálom s mindenki tudja önről, hogy teljes életében a bukott szabadelvű rendszernek a megtestesült inkarnációja. Kérdem most már, hogy ki az, a ki a pártegységet megbontja? Én-e, vagy ön? Utalokk a legutóbbi „Gazdasági Egyesület“ közgyűlésére, ahol városunk legtiszteltebb vezető polgárait támadta teljesen alaptalanul, hogy ezt a hasznos intézményt is szétrobbantsa s a miért önt csaknem kipofozták és konkolyhintőnek bélyegezték. Kérdem most már másodszor, hogy kettőnk közül ki az, aki a pártegységet meg akarja bontani? A Függetlenségi politikai napilap szerkesztését hajlandó vagyok ma is átadni, de nem úgy, ahogyan akarja Mó- Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- TM-imint 1 I /• köhögés, skrofulozis, influenza ZJ / « J W MW Jrg i ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. MtMzaiFZ I ^. Minthogy értéktelen utánlatokat is kínálnak, kérjen mindenkor ^ ■ * . . “*!*?!? „JUkiA*" ertxUM ***** r*"decír' * ErO*r««iir«* ■■ *•* * kflUSatot rtUUlko«, AlfeN luaditt * ____________ two. ar* Qvcrenkl* 4.- koros*. Hoffasso-La Rache & Ce. Basel (Svájc) FÜGGETLENSÉG 26. szám