Függetlenség, 1908. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1908-02-02 / 27. szám

2. oldal hozzák még az almát is és rengeteg pénzt adunk ki ezért külföldre. Ha már most röinden községben minden ember csak 10 drb gyümölcs­fát ültetne és mindenik fa csak 1 forint hasznot adna is, már ez is milliókra menő haszon lenne. A házak előtt levő fa díszére is válnék az épületnek, a nyári hőségtől óvná a falakat, a tűz ellen is mentő eszköz lenne. A méhészet, selyemtenyésztés szinte kevés munkával, még kevesebb kiadás­sal járó és mégis igen jövedelmező fog­lalkozás lenne a nép számára, amit a külső nehéz munkára még alkalmatlan iskolás egyermek is elvégezhet. Fogpiszkálót, favellát, gereblyét, járatot, taligát, kaszanyelet stb. stb. ilyen portékát mind Ausztriából hozatunk, pe­dig ezt itthon is elkészíthetnék, ennek megtanulása nem ördögi mesterség. Szalma, sás, fűzfavessző fonásból is szép pénzt lehetne keresni. Nem lenne hát meddő, kárba ve­szett munka a nép legalsó rétegének hasznos munkára való oktatása, neve­lése. Minél mélyebben szántják fel a ta­lajt, annál nagyobb réteget teszünk termő­képessé. A társadalmi osztályok legalsó ré­tegét kell a tudatlanságból, élhetetlen­ségből közerővel kiemelni jóindulattal, oktatással, vezetéssel, mert ez közös mindnyájunk érdeke, ezzel is a közügy­nek szolgálunk. Levél a halottégetésről. Igen érdekes levelet kapott egy gazdaem­ber a fiától, ifj. Kovács Mihálytól, aki kiván­dorolt Amerikába s ott tisztességes megélhetést, munkástársai közt pedig becsületet szerzett ma­gának. A levél főkép azért érdekes, mert meg­írja benne részletesen, mikép égetik el a ha­lottakat Amerikában. Itthon is sűrűn foglalkoz­nak most a hamvasztás eszméjével, melynek hívei bizonyára szívesen fogják olvasni a ki­vándorolt legény levelet, mely szó szerint igy hangzik: Harrison, 1908. jan. 3. Kedves jó Apám! Tudatom, hogy egészségesek vagyunk mindketten, a napokban írtam egy levelet és mostan azért írtam ilyen hamar egymásután, mert eg­y ritka látványnak voltam szemtanúja. Ugyanis én a munkás betegsegélyzőnek pénzügyi és levelező titkára vagyok és mos­tan meghalt egy Tüdős Lajos nevű tagunk, tehát a temetésre én lettem kiküldve. Ugyan már máskor is voltam kiküldve temetésre, de még ilyenre nem, ugyanis ez a tag azt kí­vánta, hogy el legyen égetve a teste. Itten halt meg Harrisonban, de mivel itten hullaégető kemence nincsen, el lett szállítva Lindenbe; ide harmadik város, tehát nekem is el kellett menni, mert a temetést a mi egyletünk rendezte. Mikor a Lindeni temetőbe értünk, ottan várt egy frakker és ez elvitt az égető kemen­céhez ; akkor már a hulla is megérkezett oda, most irom, hogy milyen volt a szertartás. A temetőben van egy szép épület,­­ ez olyan, mint egy templom, élő virágokkal van díszítve az egész terem. A hullát felteszik egy gummi kerekű kis kocsira, és ekkor megszól­jál az orgona s szép lassan megindul a me­net a hulla után a nagy teremből át egy kis terembe, ott van egy szép ravatal élővirágok­kal díszítve. Mihelyst a ravatalon van a hulla, akkor a ravatal kezd leszállni a föld alá, vagyis egy pince­helyiségbe, akkor mi hatan lementünk a pincébe. Ottan van egy nagy vaskemence, a koporsóról leszedtek minden díszítést és akkor betolták a kemencébe és a nagy vas­ajtót rácsukták. A kemence mindkét oldalán van három kis ablak, mi ottan néztük a hul­lát , az orgona megállód, vagyis tovább nem szólott, egy csengetés hallatszott, ekkor a gáz­csapot kinyitották a kemencében és a hulla egy perc alatt lángban állott, egy óra alatt teljesen porrá égett, a hamut 5 óra után ve­szik csak ki, és akkor annyi, hogy egy kis virágcserépbe bele­fér. A hamut is mi vettük át és elküldtük a feleségének Budapestre, mert odavaló. A mi egyletünk a­ haláleset után 300 dollárt, vagyis 1500 koronát, ezt is a felesé­gének küldtük el. Azt hiszem, otthon nem igen látnak ilyen hulla égetést. Csókoljuk mindnyájukat, szerető gyerme­keik : Mihály és Róza. A rigó pedig a dörrenésre ijedten repült vissza az utálatos börtönbe és összegubbasz­­kodva, remegve fordított hátat a helynek ... a sasnak, pedig az üvegesedő szemmel is csak utána nézett. A menyezett és a padló. A padló elkészült, a menyezetdiszités volt hátra. Gyönyörű képeket festettek a menyezetre, magas létrákon lovagoltak a festők a padlón, kérészibe s hosszába, — a padló festékes lett, az a festék,­­mely a menyezetet széppé, gyö­nyörűvé tette, fölöslegben a padlóra hullva, azt bemocskositotta. S hogy a menyezet csodaszép legyen, faragványokat is raktak fel rá. Aztán, mikor végezték a munkát kitakarí­tották a termet, megmosdatták a padlót s az emberek ezerszámra tapodták ezután még csak a padlót, szemüket fennhordva dicsérték, ma­gasztalták a művészit, a felségest! Egyszer mikor menyezett és padló egye­dül maradtak, felszólt, a padló a menyezethez, de a menyezet válaszra sem méltatta. A padló kifakadt: — Te akit én rám támaszkodva tettek nagggyá, széppé és csodálatossá, most válaszra sem méltatsz ? Az emeleten valami tárgyat ejtettek el, melyet az elkényesztett, fényes, finnyás, meny­­nyezet nem lát meg és — leszakadt a megve­tett padlóra. — No lám, szólt a padló, amig fenn vol­tál a magasban, addig rám sem ismertél, aki addig juttattalak, most meg, mikor a magasban számodra nincs hely, amikor ismét kevesebb, vagy mint én voltam, újból engem terhelsz. Hol itt az igazság? A mennyezet nem felelt semmit, csak szorosan meglapult a padló fölött. A vaskályha és a vasaló. A vaskályha díszes köntösben állt a sza­­lonban. Ez a kályha szörnyen magasan s gő­gösen szólt a vasalóhoz. — Restelem, hogy te is abból az anyagból vagy gyúrva, mint én. Jó, hogy­ nem kerülünk soha össze, mert szégyenkeznem kellene a te nemtörődömséged miatt. Mi ilyen formád van, micsoda társaságban fordulsz meg. Nézd milyen elegáns vagyok én, a legelőkelőbb családok családtagnak tekintenek s megbecsülnek, gon­doznak. .. A vasaló nem­ szólt egy szót sem. Tél volt. Az előkelő család jött látogatóba — váratlanul. Szükség lett volna a kályhára, de hiába, a kályha nem volt elkészülve s hiába siettek segítségére a cselédek, nem boldogultak. Ekkor a vaskályha gondolt merészet és nagyot. — Menjetek a vasalóhoz s a vaskályha csakhamar jóleső meleget árasztotta — vasaló tartalmával. A látogatók azonban csak annyit tudtak, hogy a meleget, az igazi élvezetet, a díszes kályhának köszönhetik, a vasaló pedig csak vasaló maradt. Móricz maga nekem nagyon fiatal. Nem a pesti népszerű kupléról esik itt szó, hanem Móricz Károly úrról, a bukott szabadelvű rendszer ezen vissza­járó alakjáról, aki csodálatos feltűnési viszketegségben szenved. Móricz úr én önt most ezennel megvakarom, mert oly szemérmetlenül hazudik „Határozati javaslatok” címü pamfletjében, melyet egyes körtagnak megküldött, hogy egy jogakadémiai ta­nártól ezt nem vártam. Hónapokon keresztül megfigyeltem már Móricz úr aknamunkáját, de mindig mosolyogva tértem fölödé napirendre, mert ismertem annak indító rugóit s oly nevetségesnek tartottam, hogy igazán nem volt érdemes vele foglalkozni. Most azonban, amikor a személyes piszkolódás terére lépe­tt ön s pláne valótlan dolgokat imputál nekem, — ez ellen a leghatározottabban tiltakozom s piszkálódásait visszautasítom azzal, hogy a nagy nyilvánosság előtt leszá­moljak Önnel. Hogy mi a véleményem a kormány­­párti többségről, azt mindenki tudja, mert hiszen ennek cikkeimben többször adtam már kifejezést, de én Kossuth Ferenc nevét soha cikkemben olyan ki­fejezésekkel nem illettem, mint aminet nekem imputált szánalmas pamfletjében, — ezt visszautasítom, azzal a kijelen­téssel, hogy mindaddig, amíg ezt be nem bizonyítja, Önt Móricz úr egy meg­hibbant agyvelejű rágalmazónak tartom s az ön szánalmas vergődését a nagy kö­zönség megítélésére bizom. Mindenki tudja rólam, hogy én a függetlenségi eszméket szolgálom s min­denki tudja önről, hogy teljes életében a bukott szabadelvű rendszernek a meg­testesült inkarnációja. Kérdem most már, hogy ki az, a ki a pártegységet meg­bontja? Én-e, vagy ön? Utalokk a legutóbbi „Gazdasági Egyesület“ közgyűlésére, a­hol városunk legtiszteltebb vezető polgárait támadta teljesen alaptalanul, hogy ezt a hasznos intézményt is szétrobbantsa s a miért önt csaknem kipofozták és konkolyhintőnek bélyegezték. Kérdem most már másodszor, hogy kettőnk közül ki az, a­ki a pártegységet meg akarja bontani? A Függetlenségi politikai napilap szerkesztését hajlandó vagyok ma is át­adni, de nem úgy, ahogyan akarja Mó- Tüdőbetegségek, hurutok, szamár- TM-imint 1 I /• köhögés, skrofulozis, influenza ZJ / « J W MW Jrg i ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. MtMzaiFZ I ^. Minthogy értéktelen utánlatokat is kínálnak, kérjen mindenkor ^ ■ * . . “*!*?!? „JUkiA*" ertxUM ***** r*"de­cír' * ErO*r««iir«*­ ■■ *•* * kflUSatot rtUUlko«, AlfeN luaditt * ____________ two.­­ ar* Qvcrenkl*­ 4.- koros*. Hoffasso-La Rache & Ce. Basel (Svájc) FÜGGETLENSÉG 26. szám

Next