Függetlenség, 1908. június (21. évfolyam, 126-147. szám)

1908-06-02 / 126. szám

Nem boldog a magyar. Ha nem tudná az ember, hogy ez a szállóige nem rég csinálódott, azt gondolná, hogy legalább is a mohácsi vészszel egy idős. Hiszen ama nagy te­metkezés óta sohse boldog Árpád vére. Nem, hanem azért annyira nem boldog még tán akkor se volt a magyar, mint amilyen boldogtalan most. Hogy miért? No, ne gondoljunk mindjárt a tiszti iizetésekre. Egyáltalán ne a poli­tikára, mert az, megvallhatjuk bizony, csak akkor okoz fejfájást, ha a mi leg­privátabb bőrünkről van szó és nem úgy kerek általában a nemzeti köztaka­róról. Még azt se tessék hinni, hogy azért nem boldog a magyar, mert az idei termés még a tavalyinál is cuda- rabbnak Ígérkezik. Baj, baj, de hát mit tehetünk neki? Ha nem tudtuk az Úr­istentől előbb kieszközölni az esőt. A magyar azért nem boldog, mert nem lesz akasztás. Boldog Isten, hogy készült pedig rá ez az egész ország, amely mindig nagy kedvelője volt a látványosságok­nak ! Már találgattuk, hogy vájjon lesz-e annyi emberség a kormányban, hogy külön vonatokat bocsát rendelkezésünkre e páratlan alkalomra. Napok óta egyébre se történtek a fogadások, mint arra, hogy hányat kötnek föl: hármat-e, né­gyet-e, hatot-e? Bizony, ha rajtunk állna, ugye-e emberek, fölköttetnénk az egész bandát, nagyját-apraját, de szétosztva az ország különböző vidékein, amivel talán meg lehetne oldani a decentrali- zálási problémát is. Az Ítélet napján is étlen-szomjan, kiszáradt ajakkal, mohó lélekkel lestük a telefont, a táviratot, a külön kiadást: hányat hát, ugyan hányat? S ime — borzalom még csak el­gondolni is, kiírni kétséges, elhinni le­hetetlen — egyet se akasztanak föl a morék közül. Egyet se, uraim és höl­gyeim, de egyetlen egyet se. Még csak azt a szegény oktalan állatot se. aki az utolsó percben, mikor a kötél már a feje felett suhogott, nagy jajveszékelve kérte, hogy adják vissza neki a huszonöt pöngős gúnyáját, meg „a szabad lábát.“ No hát ez fellázító csúnyaság, sze­líden szólva. Harminchárom napon ke­resztül biztatni, csalogatni a társadalmat, beleringatni az akasztás gyönyörű álom­képeibe : talpra állítani mindnyájunkban a hóhért — És akkor még se akasztani cigányt. Igazán gonosz tréfa volt Justi- ciatól. Éppen olyan barbár dolog, mint a kutyának az orrához verni a húst s mikor utána kap, elkapni előle. Barbárság, hogy ne mondjuk: bes- tialitás volt a bíráknak ez a cselekedete s nem csodáljuk, ha lázba hozza az or­szágot, Ellenben nagyon megtudjuk ér­teni, ha e miatt Budapesten kitör a for­radalom — mert tud ám még Budapest is forradalmat csinálni, csak várjuk ki. Igen, a haza lelkendezve várja a pesti ribillió hirét, hogy a haza szivének első forradalmi dobbanására a vidék is ki­tűzhesse a vörös lobogót s elégtételt vehessen magának a megsértett jogrend nevében. Micsoda állam az, amely csak a kenyerünket tudja elszedni, de cirkuszt nem ád érte. S amig igy lesve a közvélemény méltó felháborodását, lelkünk a jogosult harag hullámain hánykódik, belsejében egy halk hang védelmére kel a pestvidéki törvényszék biráinak és egyre erősödve dicséri Ítéletük igazságát. Nem arra gon­dolunk, hogy a bünpör homályba bur­kolt volt s a vérvád tévetegen járt a nem mindig biztos nyomokon. Egyetérthetünk az esküdtek igazmondásával: igen is ezek a vádlottak vétkesek voltak mind- amaz égbekiáltó bűnökben. Nem beszél belőlünk az álhumanizmus sem, sőt vall­juk, hogy a halálbüntetésnek van jogo­sultsága. De épen ezeket a félvad, min- dennünen felhajszolt nomádokat, ezeket a nyomorult barmokat van-e joga az éle­tüktől megfosztani annak a társadalom­nak, amely soha komoly kísérletet se tett arra, hogy meghódíthassa őket a kultúrának? Vagy ha ez a szándék meg­törik faji tulajdonságaikon: hogy meg­tisztítsa tőlük, a kultúra és rend ősi el­lenségeitől a kultúra és rend földjét? Senki ilyen igyekezeteknek — egy nagy­úri passziót leszámítva — nyoma nin­csen. Ellenben sok bizonysága van en­nek, hogy ez a szerencsétlen faj kény­szerítve van arra az életre, melyet foly­tat, kényszerítve azokra az ösvényekre, melyeken csavarog s melyek ez esetben vérbe vesztek a dánosi halálcsárdánál. A tettesek talán ők voltak, az igazi főbünösök bizonyosan mások. S fölöttük eltörni a halál vesszejét, bár rájuk nézve a legnagyobb tragikum, lényegileg ép olyan komikus lett volna, mint mikor Magdeburg városa 1620-ban máglyára ítélt egy bikát, aki az utcán egy gyere­ket eltaposott. napi hírek. Kecskemét, 1908. junius 1. Ä földrengés viszhangja. Nehány nagy képüsködő állandóan a „Függetlenség“ közlemé­nyeivel foglalkozik s tele kiabálja a vá­rost, hogy a lakosságot rémitgetjük s Szent hazugságok. * Szenthazugságok, jó asszonyok arcán Ti legszebb ékességek : Ha látlak, lelkem rokon lobogókat Lenget felétek .... Nem azt gondolom én, amit gondolni szoktak, Az nem igaz, azt csak kitaláltátok I Az én kedveseim hószin fehérbe járó Tiszta, szent hazugságok. Már ott jön az egyik. Ül egy szép, nemes arcon Redő a ruhája s a neve Gond. Most öltözik által mosoly-ruhába S mesét mesére mond: „Nem ismerem, sohase láttam a gondot“, Kacag a szó le szép ajkairul. És arca gödrén a szent hazugság Szűz remegéssel elpirul. Vannak üveges, bus nézések, Névtelen mély gyötrelmek, Miket soha nem tud, nem lát Se férj, se gyermek. Hideg sóhajok, melyek a lelket Borzongva végigfutják, S nem ül ki belőlük az arca más, mint Rózsapalástban : egy szent hazugság. És könnyek, könnyek! melyek a szemeknek Áruló kis szögleteket adnak. S idegen szemek első sugarára Sietve felszáradnak. A mosolyokat én magamban mindig Levetkőztetem szép hallgatagon, S az imátkozó hazugságok arcát Melegen, gyöngéden megsimogatom. S ha e hétfátyolos asszony-arcok jönnek, Könnyű is, kedves is kis játékuk velem, Mert szent hazugságukból a glóriás fehér kört Fejőkhöz én mindig odaképzelem. De ne leskelődjék szem soha reájuk, Maradjon a fátylak titokjoga szent, Ezek a selyembe elpólyált nyílhegyek Ki tudja, hol értek volna elevent? Mert attól a perctől, melyben dalos bölcsőnk Csicsijja babával elsőt lengve ring: A megigazított koporsó-párnáig ' E szent hazugságok, ezek a mi áldott Jó angyalaink. Szávay Gyala. Kecskemét, 1308. junius 2.________________________________________________________________________Kedd, 126. szám ELŐFIZETÉSI AR: 01 f Szerkesztőségés Vidékre postán küldve : - A .. . .. * > AO lemények X, j í " o on «•„ POLITIKAI NAPILAP Telefon • Negyedévre. . 3*80 fill. icieiun. Félévre . . . 7-60 fin. f\ kecskeméti függetlenségi és 46-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 157. szám. Főszerkesztő: YYT P\/FOT VA1VI Felelős szerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. I AAI. C, V T UL I AiVl. T O M O R U E N ö.

Next

/
Thumbnails
Contents