Függetlenség, 1881. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-22 / 21. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda kiadó hivatal­ aä^gjggsgg i p " i r .7lZ r~rFÜGG Budapest, IV. koronaherczeg-stosa 5. ií. Csak bénnentes leveleket fogadunk »1. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre .......... 16 frt Félévre.................................... 8 frt Negy­edévre.......................................4 frt Egy hóra...........................1 frt 40 kr. Egyes szám árfi: 5 kr. 21. szám. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Szombat, január 22. Szerkesztői Iroda és kiadó­hivatal Budapest IV. koronaherczeg-utm 3. ez Előfizetési pénzek, hirdetések, nyi­tterek a kiadóhivatalba czivnzendők A lap czienét és az utczát pontosan meg*­jelölni kéri­k. £ 31 fizetéseket és xigl­ttexek­et árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Az országos p­ár­tértek­ezlet. Az ország függetlenségi párti választó­­kerületeinek képviselői már nagy részben WUifríSvlrQwfnl­ n fAtrávnaTliQ a y»ac*l­ onovr vinv» <­­­ivvuu­vuMMij KJ uvan. Lg j nap választ el az országos értekezlettől. A választó közönség felismerte ez országos értekezlet fontosságát, s alig van Magyar­­országnak vidéke, mely az értekezleten ne képviseltetné magát. S valóban ez ér­tekezletnek fontos feladata jutott: a köz­jogi ellenzék országos szervezése. Hogy pártunk ama nagy hóditás daczára, melylyel elvei az országban napról napra nagyobb tért foglalnak, — oly aránytalanul kevéssé van a parla­mentben képviselve, a szervezetlenségben volt az oka. A vidék és a központ közt nem volt semmi rendszeres összeköttetés, a kerületek magokra voltak hagyva, s intéző, vezető kéz hijján ha állitottak is függetlenségi párti jelöltet, a választók tömörüléséről, czéltudatos együttműködé­séről szó sem volt. A kerületek s a központ közötti ál­landó összeköttetés formáit megalakítani, s kerületenként a függetlenségi érzelmű választókat párttá tömörítve ez után őket hathatós akczióra képesíteni: ez az or­szágos értekezlet feladata. Olyan feladat, melynek helyes betöltése ép annyi ta­pintatot, ildomosságot igényel, mint a­mennyire megkívánja, hogy a szervez­kedés módozatai a legapróbb részletekül megbeszéltessenek és megállapittassanak. Az értekezlet czélja nem nagy álta­lános elvek em­ncziácziója. Nem arról lesz szó, hogy a párt egy programmot alkosson meg, hisz párt-programmnak teljesen elegendő, hogy az Ausztriával fennálló viszonyt, úgy a hogy azt az 1867. XII. t. ez. szabályozta fentartani nem akarjuk s az uralkodó házzal kötött paktumok szerint az országot megillető független állam­ lét visszaszerzésén törek­szünk. A közjogi ellenzéknek ez elismert egységes elvi alapja, s e fölött disputálni, a netán létező árnyalatokat ellentétekül kiszínezni nem l­esz szükség. Annál nagyobb szükség van azon­ban arra, hogy a választások mint szer­vezkedett pártot találjanak. Hogy legyen egy központ, mely figyelmét kiterjeszti az ország minden vidékére, s a központ­nak legyen támasztéka a vidéki szervez­kedett pártokban, melyek döntő szóval folyjanak be a pártügyek elintézésébe. A szerveszkedés egyes részleteinek kifej­tése ma még, mikor az előterjesztendő javaslatoknak előbb az előértekezlet ros­táján kell keresztülmenniök, épen nem időszerű ; olyan egyéni vélemény, mely hirlapi nyilvánossággal kizárólag magá­nak követelné az igazságot, a­helyett, hogy elősegítené, csak zavarná üdvös meg­állapodások létesülését. De — s azt hisszük, ezzel csak az átalános véleményt fejezzük ki — a szer­vezkedésnek főleg két tekintetet kell figyelembe vennie. Az egyik, hogy a vi­dék s a központ közt szerves összefüggés legyen ; a másik, hogy a párt ne legyen egy élettelen gépezet, melynek egyes ke­rekei (a vidéki kerületek) csak a központi működés folytán jönnek mozgásba, ha­nem magok saját mozgással biró testek, melyek a központtal mindenesetre össz­hangban, de nemcsak annak initiatívájá­­ból végzik teendőiket. A részletek meg­beszélése az előértekezletre tartozik, mi csak arra akarjuk fellejni a résztvevők figyelmét, hogy a vidék az, a­hol a párt ereje nyugszik, s hogy az országos ér­tekezletnek épen nem szabad visszari­adni a kicsinyeseknek tetsző részletek meg­beszélésétől. — jan. 21. Az országos értekezletre, daczára a hirtelen beállott hideg időjárásnak, és a közlekedésben több helyt a szél és hóviharok által támasztott akadályoknak, már Hevesből, Gömörből, és az ország több részéből itt vannak a küldöttek. A holnap reggeli, holnap esti, különösen pedig va­sárnap reggeli vonattal fognak megérkezni a többiek. A holnapi előértekezleten, a­mely öt óra­kor kezdődik a kör helyiségeiben fogja Mocsáry Lajos előterjeszteni megvitatás és megállapítás végett a vidéki küldötteknek az értekez­let pro­­grammját. E programmnak három pontja van. Az egyik a központi vezetés, a második a szer­vezkedés, a harmadik az ország egyes főbb pontjain tartandó pártgyűlésük ügye. E pontok előadóiul az országgyűlési függetlenségi párt Eötvös Károlyt, H­e­l­f­y Ignáczot és Ver­h­o­v­a­y Gyulát jelölte ki. Azok végett, a­kik a közlekedés akadályai miatt tegnapi hírünket nem olvasták, jónak látjuk ismételni, hogy az értekezlet vasárnap 10 órakor lesz a Hungária nagy­termében, az előértekezlet által megállapított programmal. A főrendiház ma d. u. 1 órakor Majláth György elnöklete alatt ülést tartott, melyen a képviselőház átirata olvastatott fel a regnicoláris bizottság tagjaira vonatkozólag. Be­mutatta ezután elnök a csendőrségi, és a Bel­giummal kötött, s a képviselőház által elfoga­dott törvényeket, mely utóbbiak a hármas bi­zottságnak adattak ki. A magyar és horvát országos bizottságok ma tartott együttes ülésekben közös elnökké Hajnald Lajos bíbornok-érseket választék meg. A képviselők és az új adó­ elvetésével lehet elhárítani. Poór Antallal együtt a többi esztergom megyei képviselő is kapott ha­sonló tartalmú levelet. Ezek közül eddig csak Poór Antal és Hazay Ernő feleltek, Poórnak le­vele így hangzik: A tekintetes kereskedelmi társulatnak Esz­tergomban. Nem vagyok ugyan önökkel, tisztelt uraim, a fogyasztási adókra nézve egy véleményen, mert azt tartom, hogy a közvetett adók a leg­igazságosabbak és legkönnyebben elviselhetők, mindazonáltal, hogy bemutassam odaadó ragasz­kodásomat szülőföldem polgáraihoz, mindent meg akarok kísérteni, hogy a kérdéses törvény­­javaslat a ház asztaláról levétessék. Fogadják stb. Pozsony 1881. január 9. Poór Antal képviselő. Poór Antal ur nem hiába próbálgatja a taktika nagymesterének szárnyai alatt oda­adó szavazataival elérni a keselyű szájából le­lógó püspökfalatot, de meg is tanulta ez idő alatt a diplomácziai fogások nyelvén beszélni a választókhoz. Poór Antal úr úgy látszik eleget vél tenni választói akaratának, ha megígéri, hogy megtesz minden kísérletet a kérdéses tör­vényjavaslatnak a ház asztaláról való levételére, de azt már nem mondja nyíltan, egyenesen és férfiasan, mint Prileszky úr tette, hogyha kísér­lete meghiúsul és a javaslat mégis tárgyalás alá kerül, mit fog tenni akkor: megszavazza-e vagy nem? A tárgyalás alatt folyvást tanúsított maga­tartása semmi kétséget se hagy fen az iránt, hogy ő leszámolt az esztergomi kereskedők és fogyasztók akaratával és alávetette magát a kormány akaratának. Senki élénkebben nem él­­jenzi és nem helyesli a jobboldalon a kereske­dők szűkkeblűségére tett észrevételeket és ez adók mellett mondott beszédeket, mint Poór Antal úr. Majd kicsattan a pirosságtél orczájának mind a két fele, a­mikor kiabálja a helyest, az ember azt hinné a finánczok által az adó alól elvont czukorsüvegek papirosaiból látja a maga számá­ra gyártani a püspöksüveget, annyira pukka­dozik keble az uj adók megszavazásának örö­métől. Egészen máskép nyilatkozik Hazay Ernő. O levelének mindjárt elején találó gún­­nyal azt mondja, hogy a felszólítás a kereskedelmi tár­sulat részéről rosszul van czímezve, „nem neki kellett volna azt küldeni, hanem Poór Antal tisztelt képviselőtársának.“ Levele végén pedig ép oly találóan ítéli el a választók közönyét, a­mely által a „kormánypárt erős.“ A levél így szól: „Nagy érdekeltséggel olvastam hozzám in­tézett nagybecsű felszó­lását, csakhogy az ros­­­szul van czímezve, nem nekem kellett volna azt küldeni, hanem Poór Antal képviselő­társamnak. Én úgyis ismerem a fogyasztási adótörvényja­vaslatnak káros voltát, tudom, hogy annak kö­vetkezménye a városi lakosságot nagy mérvben sújtani és a kereskedést a városokból a falukra áthelyezni fogja, a­hol az osztrák kereskedésnek szolgálni fog. Tudom, hogy a szaporodó városi zárvonalak minden élelmi czikket megdrágítani és a szegényebb mesterembert a városokból ki­szorítani fogják. A törvényjavaslat kártékony természete nem annyira a közvetlen tervezett terhekben, mint az igazságtalan felosztásban fekszik, mert a falusi ember alig fogja érezni azt, a­mi a városokat agyonnyomja. Az ellen­zék minden árnyalatai szent­­ kötelességének tartják a tervezett törvényjavaslat ellen küzdeni, de a kormánypárt erős — a választók indolen­­éziája folytán. Különben a városi képviselőknek­­ nagy része velünk fog szavazni, — kívánom, hogy Esztergom város érdekeinek tisztelt kép­viselője is velünk legyen. Bátorkeszi, 1881. jan. hó 8. Hazay Ern­ő: Gazdáink és a terhek. (L. K.) Váljon a kormány férfiai és a kor­mány hű támogatói olvasnak-e egyátalán, és ha igen, olvassák-e az Ellenőrt? Wahrmann Mór ismeretes szava után föltételezni lehet, hogy igen sokan vannak, kik nem sorolják nagyúri paszióik közé az olvasást, szükségét pedig épenséggel nem akarják érezni. Korizmics László a Magyar Földben Lón­yay Gáborhoz mezőgazdaságunk helyzete fölött érde­kes czikk­sorozatot kezdett meg, mely czikkek igen tanulságosak, annyira, hogy még az Ellenőr is átvette. Helyesen, mert ha a kormánypárti szavazók talán elszánják magukat az olvasásra, legalább így olvashatnak néhány kemény igaz­ságot. E czikk­sorozat néhány tételére hívjuk fel mi is a kormány hű támogatóinak figyelmét akkor, midőn az országházban az uj fogyasz­tási adók sorsa izzasztja meg őket, hatalom­féltékenységeket. Korizmics Lászlót és­ Lónyai Gábort aligha fogják vádolni azzal, hogy az ellenzék malmára hajtják a vizet. Pedig Korizmics László az, aki elősorolta mezőgazdaság terén észlelt jelensége­ket, s aki a podictice ki meri mondani, hogy : „Sajnálatos az is, mi 1848 óta földünk erejének kimerítése körül történt az egyoldalúlag követett termelés által. Igaz, hogy a túlnyomólag gabona­­termelésre irányzott gazdálkodás legelőbb és leg­gyorsabban juttatja a gazdát pénzhez, ámde ezen eredmény mellőzhetlenül a föld termékeny­ségének teljes kizsarolására vezet.“ Magyarország mezőgazdasággal foglalkozó lakóinak nem lehet szemére vetni, hogy nem előrelátó, hanem meggondolatlan könnyelmű em­berek; ha tehát czikkező mégis azt látja, hogy a gazda „legelőbb és leggyorsabban“ akar pénz­hez jutni, akkor a könnyelműség és meggondo­latlanság vádja egyenest a pénzügyi gazdálko­dásra hárul. A pénzügyi politika vagyonkobzó rendszere az, mely pénzt követel tőle minden áron, akár hogy zsarolja is földét, akár hogy vesztegeti is el marhaállományát és fundus in­­struktusát. Ez elvitathatlan igazság, bármily felfordult állapot jele is. Magyarázatát ez állapot a köz­terhek óriási nagyságában találja. Az a gazda, hogy létezését biztosíthassa, hogy adóügyünk zaklató, igazságtalan, semmi védelmet nem en­gedő módszere mellett vagyonának alapjában leendő megtámadását elhárítsa, nem tehet egye­bet, mint félretéve az okszerű egészséges alapú gazdálkodást, ugyanazt teszi földjével rákény­­szerítésből, a­mit az adókezelés tesz ő vele. A gazda kénytelen kelletlen azon alapon áll, hogy az utána jövő tegye be az ajtót. Egyebet nem tehet, mert egyébre a vízözönre dolgozó adóügyi politika nem képesíti. így van ez a közgazdasági élet többi fak­torával is. Máskép nem is lehet, mert a köz­gazdaság faktorai képezik a lánczolatos egészet. A földmivelés megérzi az ipar és kereskedés csa­pásait, az ipar és kereskedelem nyög a földmi­­velés bajai alatt. Egyik szenvedése fokozza a másik kínjait. Az uj fogyasztási adókkal pedig épen most akarják a magyar kereskedelemnek oly erőt megvágni, melynek vérvesztését pó­tolni kell, melynek pótlását újra az alap, a földmivelés lesz kénytelen eszközölni. Az összeköttetést nem lehet tagadni és ha most, midőn a mezőgazdaság bajai egyáltalán nincsenek napirenden, most kénytelen a helyzet hű rajzolásával elv «t­vén, mint: Korizmics O - - -0l/----/ László előállani, ez nem lehet egyéb, mint intő szózat : eddig és ne tovább a nemzet tér­bolté­te­­lével, mert már eddig is elbirhatlanok azok ! Eddig és ne tovább ! mert minden legkisebb uj teher csak közelebb viszi a nemzetet ahoz a mélységhez, a­honnan kilábalni képtelenség. Váljon megkérdezték-e Korizmicsot azok, kiknek az uj fogyasztási adók kérdése bagatell, melyért csak a kereskedők és ezek is csak op­­poziczionális viszketegből jajgatnak s vájjon Ko­rizmics úr kért-e engedélyt a kormánytól, hogy az uj adó ellen szavazzon ? Kérdezzék meg egymást kölcsönösen, kérdezzék meg a gazdákat, s aztán szavazzanak. Pártmozgalom­. A lipótvárosi V-ik kerület ellenzéki polgá­rai este 7 órakor értekezletet tartottak, s a hol­nap tartandó országos pártértekezletre megvá­lasztották Görög Imrét, dr. Csillag Zsigmondot, dr. Weinberger Jakabot, Pick Miksát és Si­mon Izidort.­­ Az értekezleten Mezei Ernő elnökölt. A terézváros (VlI-ik kerület) ellenzéki pol­gárai ma este 8 órakor szintén értekezletet tar­tottak. Elhatározták, hogy a jan. 23-án tartandó országos értekezleten képviseltetni fogják magu­kat. Képviselőkül megválasztattak: dr. Csillag Zsigmond, Novothny Károly, Csorba Géza, Far­kas Károly, Kürschner Jakab és ifj. Czir András. Léva, január 19. A függetlenségi párt e hó 16-án Láván az „Oroszlán“ czimü vendéglőben értekezletet tar­tott. Az elnök Besse Dávid üdvözölvén a nagy számmal megjelent függetlenségi párti tagokat, kijelentette, hogy az értekezlet tár­gya azon czél, mely szerint a folyó évi január hó 23-án Budapesten tartandó országos függetlenségi párt­értekezletre a vidéki és megyei választó­kerüle­tekből képviselők választassanak s küldesse­nek le. Ez indítványból kifolyólag a következők választattak meg képviselőkül. Az aranyos-maróthi választó kerületből : Odeschalehy Arthur herczeg, Büttner Emil, Det­­rich­ Péter és Benkovits Imre. Az újbányai kerületből : Kaldrovits János. A lévai kerületből : Mocsy Lajos, Eggen­­hoffer Ferencz, Dömötör Dávid, Kuliffay Gyula, Varannay Lajos , Vida János és Kemény István. A költsé! 48 as népkör­ben taller La­jost, lapunk belső dolgozó­társát kérte fel, hogy a kört a f. hó 23-án tartandó országos pártgyű­­lésen képviselje. A nagyszalontai kerületből az országos pártértekezletre Markovics Dénes párttag fog feljönni. Számos kerületben, köztük a nagy­váradi és berettyó­ujfalusiban csak ma és holnap vá­lasztják a küldötteket. Az aradi függetlenségi párt f. hó 14-én tartott értekezleten Remetey F. Károly, K­ö­­vér Gábor, Hauser Károly, Péterffy Antal és Varga János tagokat küldte ki a f. hó 23 iki konferencziára. A tó­kövei központi 48-as kör részéről Nemes Sándor és Madarász Sándor, a felső részi 48-as kör részéről pedig Mihály Bálint küldettek az országos értekezletre. Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. ELSŐ RÉSZ. VI. (13. Folyt.) — Ezzel kétségbeesetten szétterpesztett lá­bakkal elindult, de a falhoz vágódott, kopott ka­­­lapja kiesett fejéből, s kendőjéből kihullott a levél. — Két levél van itt öreg úr, elejtette. Pedig ugyancsak szép levelek. — Dámákhoz viszem, tudja, olyan úri fajta dámákhoz, mond József vigyorogva. Müller ur küldi. Hej az ám csak a legény, csak úgy ve­szekszenek rajta ezek a dámák. Vigyorogva zsebébe akrva dugni a levele­ket, de újra elejtette. — Müller ur rám parancsolt, hogy úgy adjam át, hogy az ur meg ne lássa. Nagyon hamis ember ez a Müller úr, mond gagyogva részeg nevetéssel. — Nekem sietős dolgom van, itt a levél, tegyen vele a­mit akar — mond András. — Én isten úgyse nem viszem. A múltkor is meg akart a pénztárnok verni, a szolgabiró is bottal fenyegetett, ha még egyszer udvarán mu­tatom magamat. Nem én nem viszem. Tudja mit, édes úr, tegye meg azt a barátságot, vigye el. Szép asszonyhoz szólt, a múltkor is három hatost adott. Mind magának adom, a­mit kap, de már én isten úgyse nem viszem. Ezzel dülöngözve ott hagyta Andrást, ke­zében a két rózsaszín levéllel. - Mit csináljak ezekkel a levelekkel? Úgy látszik, a sors játszott a kezembe. Lássuk kinek A képviselők folyvást kapnak választóik­tól felszólítást, hogy a házban tárgyalás alatt levő adójavaslat ellen érvényesítsék befolyásukat és szavazatukat. Újabban két kormánypárti képviselő kapott e tekintetben figyelmeztetést. Az egyik Pri­les­zky Tádé, a­kihez kerületének több ke­reskedője fordult, hogy a javaslat ellen szavaz­zon. Prileszky Tádé úr azonban egész őszintén kijelenté, hogy azt tenni nem fogja, a­mire igen kedvetlenül váltak meg tőle a választók, s ezek egyike azonnal jelenté is magát, hogy a függetlenségi párt országos értekezletén részt akar venni. A másik kormánypárti képviselő, a­kihez a választók felszólítást intéztek­, hogy a város és polgárainak érdekét szem előtt tartsa P­o­ó­r Antal esztergomi képviselő. A felszólítás a ke­reskedelmi társulattól eredt, s hangsúlyozva volt benne, hogy az uj adónem kártékonyságát csak szól: „Bradák Gusztávné 5 nagyságának.“ Úgy, értem, hát ez a másik: „Puchner Theodorné ő nagyságának.“ No nézze az ember, kettő egy­szerre. Lássuk mit tartalmaznak e levelek, az ellenség titkát szabad ellesni. Feltörte s elolvasta a két levelet. Alig áll­hatta meg, hogy fel ne kaczagjon. Ez aztán ember, ritkítom a párját. No ez a két levél épen kapóra jött, kezemben vagy bitang. A leveleknél csak a czim változott — egyik a másikról volt lemásolva. „Tisztelt nagysád ! Tapasztalt szívessége bátorít fel, hogy ismét Nagysád jóságát vegyem igénybe. 200 írtra volna szükségem ; becsüle­tem forog kérdésben, mely becsesebb előttem életemnél. Tegnap este, midőn elváltunk, pirul­tam előhozni. Segítsen rajtam Nagysád, ha le­hetséges, ezzel örök hálára fog kötelezni. Itt imádója Müller Adolf. U. i.: A pénzt a szokott helyre tegye Nagysád, ott megtalálom. E levélkét égesse el.“ A másik levél szóról szóra így hangzott, csak a tegnap este helyett, tegnapelőtt este volt téve. Természetesen — gondola András — egyszerre nem lehetett két helyen. — A levelekről nem szólok uramnak, mert ilyenekben nem érti a tréfát, noha úgy hallot­tam, hogy az uralkodók is felbonthatják a pos­tán a leveleket. Nekik, az igaz, minden szabad. Tizet ütött az óra a hegyesfalvi református toronyban. András már félóra óta várta a sze­relmes Seladont a lelkész kertjében. Felleges idő volt, a levegő tikkadt, a sötét­­ségben alig lehetett két lépésre látni, csak néha bukkant ki a hold a felhők közül, kísérteties fényt vetve a kert fáira. András elemében volt,­­ elérte valahára, hogy egy kis részben visszaadja a németnek a kölcsönt s a hatalom egyik szolgáját istenesen elpáholhatja. Mert ezzel a szándékkal leskelő­­dött a huszár. Egy mogyoró palctát vett magá­hoz, ebből állott minden fegyvere. Romlatlan magyar szive fellázadt, azon a szemtelen eljáráson, hogy egy hitvány ember, hivatalos tekintélye mérlegbe vetésével üldözni merészel egy annyit szenvedett becsületes csa­ládot, s mint mérges pók veti ki hálóját, hogy megrabolja egy ártatlan leány becsületét. Ma különben is jó napja volt. A délután érkezett lapból olvasta, hogy az osztrákok Pa­­lestrónál az olaszok által csúfosan megverettet­­tek, s hogy a dicsőséges osztrák sereg teljes visszavonulásban van a Jicino felé. Hozzájárult, hogy jó ura szembetünőleg jobban érezte magát, lázas köhögése szűnt. Egy negyed el­múlt tizenegyre s a hegyes­falvi Mon Marót meg sem mutatta magát. And­rás lehangoltan távozni akart, a­mint a sövény kapunál lassú köhögést hallott. — Ah itt van a jó madár. Már azt hittem el sem jön, megérezve a pecsenye­ illatot. De most mihez kezdjek, hogy csaljam be ide, hogy rám ne ismerjen ? Legjobb lesz viszhanggal fe­lelni. Köhögött. E jeladásra Müller Adolf a sövény ajtón becsúszott s óvatosan a hang felé tartott, mely a komló gunyhó felé vezetett. András fehér szűrében a gunyhónál várta az éji lovagot. — No valahára, kis vadoncz, meghajolt az eszélyesség szavára, mondá súgva. Ezzel minden további szómagyarázat nélkül átölelte a bajuszos hajadont. András ölelő karokkal várta a lángoló sze­relmest s átfogva derekát, úgy vágta a földhöz, hogy szűk bugyogója végig repedt, s olyat nyekkent, azt lehetett gondolni, hogy utolsó só­hajtása volt. Meglepetése oly nagy volt, hogy el sem kiálthatta magát. De csakhamar magához jött, felugrott s szaladni kezdett. András is készen állott s tor­kán fogta a szaladót — s egy párszor istenesen pofon vágta. — Rabló, gyilkos ! kiálta Müller, nem vé­­vén tréfára a dolgot. — Te vagy a rabló, te becsület kupecz ! Fogd be a szádat, mert ha még mukkansz, ke­zed lábod megkötözve a cseresznye fához lán­­czollak. Majd szép mulatságod lessz — ha mint cseresznye tolvajt, holnap a városházához felkisérlek. Müller dühtől tajtékzott s védelemről gon­dolkozott. Ekkor jutott eszébe, hogy tőrös botja nála volt s az esés közben ejtette el. A valla­tás közt lábával tapogatva a földön, észre­vette, hogy előtte van. Csak le kellett utánna nyúlni. Hirtelen erőfeszítéssel kikapta magát And­rás kezei közül. Felkapta a botot, s mielőtt a huszár gyanítaná mit akar, hozzá szúrt. Szeren­csére a tőr a szűz csatjába megakadt. Különben nyakát szúrja keresztül. — Ejnye semmiházi orgyilkosa ! Mindjárt megtanu­lak én ! — kiáltott, s ezzel a tőrt ki­csavarta kezéből s tokjával oly lelkesen meg­csiklandozta a beamteit, hogy a bot­or­ hátán töredezett forgácsosá. — Ha egy hangot ki mersz ereszteni tor­kodon, hitvány ele­te, tüstént a Marosba vetlek, te becsület-rabló. Ezzel a maga mogyoró-palctáját elővéve, újra istenesen megrakta, míg csak ki nem fá­radt. A beamter ur ruhája a kefélés köz­ben rongyokra szakadozott le, — sarkán folyt a vér. — Most elmehetsz. Mára elég volt, de azt tudd meg hitvány, hogy ha még egyszer erre a tájra mersz jönni, vagy gyalázatos ajánlato­dat megújítani, el lehetsz rá készülve, hogy meg­emlegettetem veled a magyarok istenét. Aztán a dühében elvakult, elpáholt beam­­­tert a kis ajtóhoz vezette és kilökte. A megvert Saladon tántorogva ment haza. Nem látott, nem hallott, nem gondolkozott, csak az az egy volt tisztában előtte, hogy véres bos­­­szút áll. András megkönnyült kebellel ment haza. Igen jót tett neki ez a kis testgyakorlat. Jól aludt, szépeket álmodott s kellemes érzések között ébredt fel. Egy levél várta asztalán. Egy fiú hozta Erzsikétől, ki egypár sorral tudatta vele, hogy Vesenyi Józsit az éjjel a zsandárok elfogták. Kétségbeesetten kéri, hogy ha lehet, segítsen. Szülei magukon kívül vannak ez ujabb szeren­csétlenségen. András rögtön kész volt tervével. Levelet irt Müllernek s ezt maira vitte el s adta át a tegnapi részeg szolgának, ki úgy látszott nincs tisztában magával, hogy mi történt a leve­lekkel. — Vigye be ezt Müller szolgabiró urnak, ha itthon van. Ha nincs, adja át, mihelyt haza jön. — Itthon van, de az ágyat őrzi. Az éjjel nagyon rosszul lett. Az orvosért akartam ma reggel szaladni, de nem engedte, pedig egészen ki van kelve a képéből. A szolga sem ösmerte meg tudvást. — Adja át ezt a levelet tüstént. Nagyon fontos. Csak nem­ oly beteg, hogy el ne tudja olvasni. — Megpróbálom , ha ki nem kergetne. Mert oly dühös, mint ha az ördög bújt volna bele. (Folyt, követ.) m

Next