Függetlenség, 1881. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1881-01-13 / 12. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda T /V Vm v mm M « “BSssiufiÄS■ ■ || | ■ | ■ I 1 l|I I gji |BT O Ti n f U v v 7 L 1 Xj Jtl Xv y L lj Egye.szímár^iskr._____ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 12. szám. Negyedévre ‘ !!!.’!! ! 4 frt Egy hóra..........................1 írt 40 kr. nmr rmr w •• , , B Csütörtök, január 13. Szerkesztői Iroda é* kiadó hivatal Budapest, 17. koronaherczeg-utcza 3. sz Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czleét és az utczát pontosan meg*jelölni kérjük. irdetéseket és nyilttereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal i hang. A miniszterelnök úr oly kegyes volt a sanda mészáros módjára, aki az udvar felé néz, s idehaza a pártunkra üt, kiadni a jelszót a jövő választásokra pártunk ellen. Oda se nézünk a jelszónak, csak az erőszak amaterére ne lépjen a kormány a választásoknál, amely viszonerőszakot provokál. Sokkal inkább érdekel bennünket most az, minő kadencziát mond Tisza Kálmán azoknak a törvényhatóságoknak a föllépésére, amelyek nyíltan tüntetnek intézményeinek élhetetlensége és a kormányzatnak az adózók jogait lábbal tipró, s vagyonukból kifosztó rendszere ellen. Két törvényhatóság vonta magára erélyes föllépésével a közvélemény figyelmét. Az egyik valóságos gutgesinni határszéli város. Ismeretes osztrák swarzgelb hajlamairól, nyárspolgári csökönösségéről, hazafiatlan szelleméről. Ez a város Pozsony, Bécs magyarellenes törekvéseinek szemétlerakodó külvárosa. A másik város, az ország fővárosa, a cirque-szellem és pajtásigazgatás e tengeraj-trikóban járó fekhelye, amely néhanéha megembereli magát és komoly arczot is tud ölteni a kormány léha és részjátékához. Pozsony városa tüntetett a közigazgatási intézmény, ez eredetinek látszani akaró államférfiúság torzszülöttje ellen. Budapest városa tüntet az adókezelés reformja czime alatt a polgárok kivetkőztetésére drákói rendszabályokat behozni akaró javaslat ellen. Nyárspolgárság és mérsékeltség egyszerre törnek ki, mert nem bírják tovább elfojtani sérelmeiket és panaszaikat ezzel a kormányzattal szemben, amely ugyanakkor titulálja rombolónak a mi pártunkat, midőn minden oldalról rásütik, hogy egész működése a tönkretevés és sportsemmizés. A főváros kiküldött egy bizottságot, melynek feladata volt kikutatni, mikép lehetne a főváros vállaira folytonosan növekedő aránkban súlyosodó terhek ellenében valamit tenni és e bizottság egy hang kivételével, amely szinte csak elvi szempontból opponált, azt ajánlja, hogy mondjon le a főváros önkényt municipális jogainak egy részéről, az adóbeszedés házi kezeléséről. Ezt az indítványt teszi Busbach Péter. És ez indítványt magukévá teszik Házmán, Királyi, Bcker, Tavaszi, Hoffmann és hasonló, igen jámbor, igen mérsékelt, igen spses elemek, tehát még csak nem is függetlenségi párti emberek, sőt Hoffmann érvelése abban végződik, hogy e főváros a saját községi életének megmentésére, a legnagyobb pénzügyi zavarok elhárítására egyebet nem tehet, mint feladni egész municipális autonómiáját! Hogy mily nevetségessé válik ily jelenségek ellenében azon vakmerő és valótlan állításnak bizonyítása, hogy a nemzet gazdagodik, arról nem szólunk. Hogy mennyire el kellett veszni a pártunkhoz nem tartozó gondolkodó estvénekben is a reménynek, hogy a fennálló rendszer mellett boldogulni, nem, nem boldogulni, csak létezni lehessen arra eklatáns bizonyíték a főváros e kijelentése. Lehetséges-e tűrni az ily állapotokat azt kérdezzük mi. Nem szent kötelessége-e mindenkinek, oda hatni, hogy az a rendszer, az az alap, mely egyszerre nem csak az állam önállóságát dobta oda a mindig éhes Molochnak, hanem sem az egyesnek, sem a községeknek nem adja, nem adhatja meg a módot, a lehetőséget, hogy tisztességgel élhessen ? Csak rajta ? Meg kell semmisíteni az „ámítókat és felforgatókat!“ El kell vágni még a lehetőséget is, hogy az ámitók és felforgatók kezeibe legyen letéve Magyarország sorsa! Tökéletesen egy értelemben vagyunk a kiadott jelszóval. De ha a kormánypárt és annak feje még nem merte egészen, nyíltan kimondani, hogy kiket ért az ámitók és felforgatók alatt, úgy nagyon világosan és érthetően adja mindinkább tudtára a nemzetnek el nem fojtható szava és megnem akadályozható önérzete, hogy kiket tart ámitóknak és felforgatóknak. Ez a nyilatkozat ma még csak hang, holnap orkán lehet. — jan. 12. A józsefvárosi függetlenségi párt f. hó 13-án, azaz csütörtökön este 7 órakor a Wohlfart Vilmos-féle vendéglőben (stáczió-utcza 33. sz. alatt) értekezletet tart, — melyre a párttagokat tisztelettel meghívja. Az ideiglenes bizottság. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletén Vizsolyi elnök megnyitván, első sorban tárgyalás alá vézett a horvát-szlavón határőrvidéknek Horvátországgal közigazgatásilag egyesítéséről szóló határozati javaslat, mely észa y ..... a döttség tagjainak kijelölése a legközelebbi értekezletre halasztatott. Ezután tárgyaltatván úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatott a boszna völgyi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Ezzel az értekezlet véget ért. Az okkupáczió esetleges kiterjesztésére vonatkozó közleményeinket, érdeklőleg a Pol. Corr. hivatalos jegy alatt a következő kommuniquét hozza : „A napi sajtó újabb időben Bosznia és Herczegovina politikai, gazdasági és katonai viszonyaival foglalkozik, s egy rész az „Oesterreichisch-ungarische Wehrzeitung“ nyilatkozatát, mely szerint amaz országokba a jelenlegi csapatállományt meghagyni szükséges, a birodalmi hadügyminisztérium állítólagos eszméivel akarja kapcsolatba hozni. Fel vagyunk hatalmazva annak a kijelentésére, hogy a birodalmi hadügyminisztériumnak az említett szaklap nézeteire nincs semmi befolyása.“ E hivatalos nyilatkozatra megjegyezzük, hogy az nem a dolog érdemét, de csupán azt igyekszik megczáfolni, hogy a Wehrzig közlése a hadügyminiszter hivatalos kijelentése. Ez egyátalán semmit sem czáfol meg, s mi eddigi informáczióink alapján kénytelenek vagyunk fentartani azt a hitünket, hogy az okkupácziónak a mitrovicza-szalonikii vonalon való kiterjesztése irányadó körökben komoly tervelés tárgyát képezi s ennélfogva mindenesetre számba veendő eshetőség. A budapesti iparos körnek egy küldöttsége jelent meg ma este az országgyűlési szabadelvű párt körében s emlékiratot nyújtott át Vizsolyi Gusztáv pártelnöknek, melyben a czukor-, kávé és sörfogyasztási adóról szóló törvényjavaslat mellőzését kérik a szabadelvű párttól. Vizsolyi elnök átvévén az iratot, megígérte, hogy annak tartalmát akkor, midőn a törvényjavaslatban a párt értekezletén tárgyaltatni fog, az értekezlet elé terjesztendi. Ezzel a küldöttség , mely az ellenzéki pártkörökben is átnyújtotta emlékiratát, sőt egyes képviselőknél is megfordult, eltávozott. Azon tárgyalások felől, melyeket a kormány a budapest-zimonyi vasútra nézve folytat, olykor napjában kétszer is a legtarkább közlemények látnak napvilágot. E közlemények nagy része, — a B. C. szerint, — tökéletesen alaptalan. A pénz- és közledésügyi miniszterek tárgyalnak ugyan ez ügyben, de határozat mindeddig nincs hozva. A látszatból ítélve, nem is várható, hogy e tekintetben a legközelebbi időben határozat létesülne, miután erre nézve irányadó lehet egyrészt az, hogy ki nyeri el a szerb vasutakat, másrészt pedig azon további ajánlatok is, melyek a kormánynál bejelentettek. Igen valószínű, hogy a hitelintézeti csoport - - miután a rendelkezésre álló részletes tervek alapján most már teljesen pontos költségvetéseket lehet összeállítani — legközelebb hasonlóképen fog e tárgyban ajánlatot benyújtani. A pénzügyminiszter — amint értesülünk — a magyar papírjáradék szelvényeinek beváltását, illetve kifizetését az Unicbankra ruházta. Somsich Pál: A „Magyarország“ mai száma ékes cicerós vezérczikkben fújja el Somsich Pál dicséretét, kérve őt, hogy lépjen ismét az aktív politikai térre és felszólítja a kaposvári kerületet, hogy tartsa szerencséjének Somsich megválaszthatását, mivel a kerület lemondás folytán megürült. Minderre csak azt jegyezzük meg, hogy tudtunkkal a kerületnek van képviselője, ki edlépést illeti, hát bizony úgy állnak ma a viszonyok, hogy minden tehetségre szükségünk van. Somsich pedig az, csakhogy tehetségét nem úgy használta — és tán nem is úgy fogná használni, a mint a haza igaz érdekei megkívánnák. A negyvenes években ellenlábasa volt Kossuthnak, a szabadságharc é s az elnyomatás korszakában türelmes szemlélő lévén, mindössze az „Adalékokkal“ adott kifejezést annak, amit amúgy is mindenki tudott, legfeljebb ki nem mondott. Nem is volt eredménye fellépésének semmi, mert az osztrák elnyomókat sem ő, sem a prímás Sczitowszki fel nem világosíthatták, lévén annak a fajnak tulajdonsága, hogy a szép szó iránt épen nem, legföljebb a fejbeverés iránt van fogékonysága. Az is megtörtént Solferinonál és Königgrätznél. Somsich azután hazafias buzgósággal kezdte forgatni a közösügy ördög motolláját. Eme hazafias működésének eredménye lett, a nemzeti önérzetnek lojális szolgalelkűséggé való puhítása, egyre szaporodó adóterhek megszavazása, az államadósságoknak lavinaszerű növekvése; eme működésének eredménye lett a progressív elszegényedés rendszerének állandósítása, a közügyek iránti érdekeltség lohadása, a nemzet önbizalmának megfogyatkozása; ennek a működésnek eredménye lett, hogy a földbirtokos ősz Í Altré A»1n il /kkf-ÁL nnA ~ — ~ XZl X uwxjr n uua uuutaa aú uziguiautuij oma íjjaiuo a közös vámterület pusztító hatásának: ez a működés hozta nyakunkra a Deák-párt kimerülése után a fúzió alakjában az előbbi rendszer folytatását. Ennek a rendszernek áldásait nagyon hamarosan észrevették a józan Kaposvár kerületi polgárok, s már 1869-ben megbuktatták Somsichban a kiegyezés emberét s a rendszer protektorát. Megbuktatták pedig Kossuth nevével és kijelölésével, a kinek a közügyek terén máskülönben is van annyi érdeme, mint Somsichnak. Megbuktatták 1872-ben Körmendy Sándor által és megbuktatták 1878-ban Gáspár Lajos által és meg fogják buktatni újra, ha a kaposvári kerületben akár megüresedés, akár általános választáskor föllép a rombolás rendszerének hive gyanánt. Ám hagyja ott a tapasztalatok tanúságai által elitélt rendszert, bármi pártnéven kisért szelleme, s fogja kezébe Magyarország függetlenségének zászlaját és mi leszünk elsők, kik megválasztatását lelkünkből üdvözölni fogjuk. De addig épen tehetségei és tapasztalatai legrosszabb reklámot képezik programraja mellett. A kaposvári kerület hazafias polgárai több jelét adták már politikai érettségüknek, hogysem Somsich úr helyi érdemei oly csalogatók lennének, hogy a nemzet országos nagy érdekeivel és hazafias lelkiismeretük nagy elveivel a habarékpárt czinkefogójába lépjenek. Reformok a hadseregnél. Bizony, bizony kiesik a világ feneke. Mikor Ausztria és az osztrák hadsereg még csak potentiálisan létezett, már akkor is s azóta mindig ellentétben állott a reform fogalmával. Az ármádia kapott Achatius-ágyut meg uj gyufüs puskát, de lényegében mindig megmaradt a régi, a czopf megcsontosodott képviselője, az a sáskaszerű vallonhad, melyről olyan erős gúnnyal emlékeznek meg a kediadallal jelenti, hogy most már csakugyan reform következik be a hadseregnél. Hitetlenül ráztuk meg a fejünket, mikor a Bohemiába belepillantottunk, de mikor közleményét végigolvastuk, elhittük, hogy igazat irt. Az ezredek uniformisára nézve fognak a fontos reformok megtörténni. A „waffenrokk“-okon két sor gomb lesz, az „aufschlag“-ok eltűnnek, s a helyett a gombokon levő számról lehet megismerni az ezredet, a dragonyosok huszárdolmányt kapnak, s vállbojtjuk is lesz — sőt lehet, hogy ezentúl a csillagok is le fognak hullani a tiszt urak gallérjáról. Megvalljuk, mi másféle reformokat vártunk volna. S akárhogyan el lesznek is ragadtatva a félhivatalos lapok a dragonyosok dolmánya által s akármennyire fognak is igyekezni e tényből kimagyarázni, hogy a magyarság túlsúlyban van a monarchiában, sehogy se bírjuk elhinni, hogy ezek azok a reformok, melyeket az adózó nép a hadseregnél szívesen üdvözölhetne. Ha mi volnánk azok, akik a mai államjogi rendszert az ő közös adósságcsinálásával és osztrák hadseregével fentartani kívánnak, más reformok behozatalával igyekeztünk volna odahatni, hogy a nép a hadseregben ne kenyere pusztítóját, de a béke munkásainak megoltalmazóját lássa. Az osztrák hadsereg története a zsarnokság története ; az osztrák hadsereg tradcziói olyan fekete-sárga császári tradicziók, melyek lehetetlenné teszik, hogy a nép s a hadsereg megértse egymást, s hogy a katonaság tényleg respektálja a polgári alkotmányt. Hogy ez jövőben ne legyen igy, hogy a katona ne legyen egyéb, mint az állam védelmére fegyverviseléssel foglalkozó polgár : végre elsősorban arról gondoskodtunk volna, hogy a katonák kellő oktatást kapjanak az állam és társadalom feladatairól, az alkotmány természetéről, s a polgári jogokról és kötelességekről. S ott van az osztrák hadseregnek specziálisan Magyarország irányában elfoglalt állása. Milyen üdvös feladat lenne a közjogi alap imádóira nézve, felnyitni a k. k. generális és lajdinánt urak szemeit, hogy ők nem valami győzelmes hóditás lussán ülnek ebben a barbár országban ; hogy elmúlt már az az arany idő, mikor a tisztelt officzér uraknak szabad volt úri házakban a selyem divánokat sarkantyúikkal felhasogatni s az ideges úrnő hálószobájába kvártélyozni be — lovaikat. Mig a katonának az ősz polgár lemészárlását szabad lesz 25 fttal megváltania ; mig a tiszti kardbojt arra szolgál, hogy a ház szentélyébe betörő garázda ficzkók véres kezeit megmentse a megérdemlett bilincsektől , addig hiába csábítgatják a magyar népet szép sima szavakkal, hiába rémítgetik a szókimondók ellen zúdított pörökkel, a hadsereg idegen marad előtte, akit sehogyse tud szívesen látni. Mi azonban, akik nem tartozunk a mai állapotok barátai közé, mi teljesen meg vagyunk elégedve e reformmal.“ Egy pár rongyos millió az egész, amibe az uj uniformis kerül, majd kikerítik Szapáry úr katonái, az adóvégrehajtók, ha máskép nem sikerül, rákospalotai módon, himlős gyerekek alól huzgálva ki az utolsó ágybélit. Meglesznek az uj uniformisok, ragyogni fog a waffenrokkokon a két sor uj gomb, az aranyos vállrojtok csudájára a tiszt urakat utczáról utczára fogják követni az inas gyerekek, és az uj mondatban benne lesz a régi hadsereg. Eleven, minden izgató beszédnél ékesebben szóló czáfolat azok ellenében, akik azt állítják, hogy „mindent megkaptunk, a annál könnyebb a népnek felismerni azt a különbséget, mely jogai s a tényleges állapotok között létezik. 1. 1. Országgyűlés. A képviselőház ma letárgyalta a csődtörvényjavaslatot. Vita, legalább jelentékenyebb, sem volt. A házban úgy képviselő, mint közönség, csak feles számmal volt. Az ülés végén a miniszterelnök válaszolt Bódogh Albert képviselő interpellácziójára a körorvosok fizetése tárgyában. Elnök az ülést 10 és fél órakor megnyitván, a tegnapi ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök bemutatja Arad város háromrendbeli feliratát: a katonai büntetőtörvény módosítása, a vidéki városokban emelendő új épületek adómentessége és a városi tisztviselők által kihágási ügyekben behajtott büntetéspénzeknek a városi pénztárakba leendő beszállítása iránt; több biharmegyei község kérvényét a kis üstökben való pálinkafőzés tárgyában ; Zsejk község kérvényét hasonló tárgyban. Ezen feliratok s kérvények a kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Schmausz Endre Bács-Bodrogmegye alispánjává választatván, képviselői állásáról lemond. A lemondás tudomásul vétetik és az elnök az uj képviselőválasztás iránti intézkedések megtételével megbizatik. Irt Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. ELSŐ RÉSZ. I. (5. Folyt.) A kis leányt nem akarta elfogadni, de azt a tanácsot adta, hogy vigyék a legelső helységbe, melynek nevét megnevezte, s adják be a kastélyba. A nagyságos asszony mindenesetre gondoskodni fog róla. Nekem az el nem fogadás okául azt hozta fel, hogy ha nála a kis leányt későbben megtalálják, az iszonyú korszakban a gyilkossággal is összeköttetésbe találják hozni. Későbben tudták meg egy honvédtől, hogy a kis leányt, miután féltek, hogy éjjel utjukban sírása elárulja, egy jó kinézésű magyar asszonynak adták át, ki Hegyesfalvainak mondta magát. A kis leány nyakába volt kötve anyjának másodrendű érdemkeresztje. Fehérneműjén B. I. betű volt, haja szőke, most 13 éves lehet. Ezt a kis leányt keresteti rég kedves jó uram. Azért költözött ide, hogy itt a helyszínen általam maga vezethesse a kutatást. E dologban kérem fel a tiszteletes ur és József barátom közbenjárását. Ismernek-e valami olyan nőt, akinek ily korú fogadott leánya volna? — Hát a hatóságot nem vette igénybe jó barátja ? — kérdé a lelkész, — s hogy csak most, oly hosszas idő után keresteti? — Előbb lehetetlen volt uramnak egy lépést is tenni, s most ennyi idő után nem akar a dologból zajt csinálni, míg csak elkerülheti, annyival inkább, mert semmikép sem bízik ezekben a mostani igazságosztogatókban. — Legyen meggyőződve öcsém uram, hogy mindent el fogok követni, mi hatalmamban áll, kérdezősködni fogok híveimtől, megkérdezem a pópát is. — Ez annyival inkább szükséges lesz, mert az a honvéd barátom, ki a kis leány átadásakor jelen volt, a múltkor azt mondta, hogy ő azt hiszi, hogy azon asszony, — noha magát magyarnak mondta — aligha oláh származású nem volt, s csak a honvédektől féltétlen mondta magát magyarnak. — Luka Svetozov becsületes magyar érzésű ember, ő vele közlöm a dolgot, s legyen meggyőződve öcsém uram, hogy ha az asszony csakugyan Hegyesfalvára való, rövid időn nyomára jövünk a dolognak. Ezalatt a tiszteletes asszony Erzsikével a tisztán felterített asztalra szerény kis uzsonnát raktak fel egy palaczk jó borral együtt, s a magyarnál oly megszokott szivességgel kinálták vendégeiket. A lelkész urat kihívták, egy újonnan szülött megkeresztelésére, a kit, alig lépett az életbe a halál jegyzettel. — Hát öcsém uram mit végzett, — mond a tiszteletesné a kántorhoz fordulva, — lehet-e reményünk, hogy az exekucziót elhalasztják? — Fájdalom, sikeretlenül jártam, a pénztárnok, vagy minek hivják azt a gyalázatos németet, hallani sem akart az elhalasztásról. Ezek az országrablók ép oly könyörtelenek , mint a pusztai vadállatok. Azt mondta, hogy ha a pénzt holnap reggel nyolcz órára az exekuczionális költséggel együtt meg nem küldi tiszteletes uram, 9 órakor okvetetlen elárverezteti a teheneket. — Pénzt sem kapott öcsém uram ? — Voltam két uzsorásnál, voltam a mindszenti árendásnál, — hidegen elutasítottak. Hiszen most nincs pénz e kifosztogatott országban, csak az uzsorásoknál. — Istenem, jó uram, mi lesz belőlünk — mond a tisztes öreg asszony kezeit tördelve — nem élem túl ezt a sok csapást. — Egy eszköz volna, — kimenekülni a bajból, említettem is tiszteletes uramnak, de határozottan letiltott. Az egyházfinak van egynéhány forintja, s tudom is, hogy szívesen kölcsönözne, de erről a tiszteletes úr, hallani sem akart, miután egynéhány forintjával a múlt évi haszonbérből most is adósa. — így hát csak a jó istennél van segítség, — mond az asszony kétségbe esve, — ezt az újabb csapást, bármennyire titkolja is fájdalmát, tudom, nem éli túl jó öregem. A kár mellett a nagy szégyen és gyalázat bizonyosan sírjába viszi. — Bocsásson meg tiszteletes asszonyom, hogy ismeretlen létemre családi ügyeikben avatkozom — mond András a legnagyobb részvéttel. Szabad tudnom, miről van szó, miért akarják teheneiket eladatni, mennyi a kérdésben levő összeg, s mikor kell fizetni, hátha én is tehetnék valamit. Legyenek meggyőződve, hogy nem újságkívánás, hanem őszinte részvét té teti velem e kényes kérdést. — Fogadja köszönetünket jóságáért édes öcsém uram. A tavalyi rossz évben, miután a szárazság és jégeső mindenünket megsemmisítette — a helység sem volt képes férjem fizetését kiadni, az adóval elmaradtunk, s most az ideivel együtt 75 írttal vagyunk adósok. Még most sem tud a szegény ember semmiből pénzt csinálni, exekucziót küldtek hát ránk, s két tehenünket lefoglalták ; még annak az üszőnek az ivadékai, melyet édes atyámtól férjhez menésemkor kaptam. Becses volt előttem nemcsak hasznáért, mert ez tartotta fel sanyarú időben szegény házunkat, hanem becses különösen a régi emléknél fogva. — Istenem jó atyám — és most meg kell válnunk tőle. — Ne búsuljon tiszteletes asszonyom, ezen azt hiszem, lehet segíteni, ha szives lesz József barátom reggel hozzám eljönni. — Köszönöm jóságát kedves öcsém, az isten fizesse meg, de férjem néha a legjobb és legalázatosabb ember, pénz dolgában, hogy is mondjam csak, hogy jó szivét meg ne sértsem, — nagyon büszke. Ö örömest odaadja a legutolsó fillérét is a szűkölködőnek, de vele nehéz valamit elfogadtatni. Most is tudtán kívül tettük meg, amit lehetett, a minek azonban, a mint öcsém uram hallotta, nem lett semmi eredménye. — Most sem szükség ezt a tiszteletes urnak megtudni, mond András — majd elvégezzük mi Jóska barátommal. Holnap 7 órakor elvárlak. A lelkész ekkor lépett be. — Fogadja tiszteletes uram szivességéért köszönetemet, s újonnan felkérem, hogy legyen segítségünkre a kis leányka felkeresésében. — A két betűt legyen szives még egyszer megmondani öcsém uram. Feljegyzem, hogy el ne felejtsem. — B. I. — Berzétey Irma. — Mond András. Egy pár nap múlva újra beszállok, ha alkalmatlan nem leszek. — Mindenkor szívesen látjuk öcsém uram. Oly szívesen búcsúztak el az uj vendégtől, mintha régi ösmerősök lettek volna. József elkísérte barátját a kapuig. — Holnap, amint mondom, elvárlak. — Mindenesetre eljövök. Az isten áldjon meg jó szivedért, mondhatom, jobb emberekre nem süt az isten napja mint ez a szegény család, melynek segítségedet oly nemesen felajánlottad. — Semmi szó a köszönetről; én vagyok adósa a lelkész urnák szives ajánlásáért. Most jó éjt. Kézszoritva váltak el. IV. Bradák Gusztáv szolgabiró urnái ezen közben készültek az estélyhez. Itt is volt az ideje, mert a nap lemenőfélben volt, a hívott vendégek minden perczben megérkezhettek. Klárika a fejjel visszatérve a nappalit hozta rendbe. Ehez nem közönséges ügyesség kellett, mert e háznál a rendet úgy értelmezték, mint az osztrák kormánynál : minden összevissza volt hányva. A padlózaton itt-ott gyerekruha hevert. Az asztalok alatt szennyes ruhák s gyerekjátékok, a székeken hálófőkötő, reggeli öltözék s egy felvágatlan divatlap kellemetes rendben megfértek egymás mellett. Miután a szobát rendbehozta és kiszellőzte, a szennyes ruhákat felölelve a hálószobába az ágy alá behányta, az asztalterítéshez fogott. Ekkor vette észre, hogy az edényszekrényben levő tányérok fele azon módon van betéve, amint délben használatban volt, úgy hogy kevés fáradsággal ki lehetett volna betűzni a déli étlapot. Egy tányéron cseresnyemag, a másikon libacsont, és tovább egy kis riskása felfújt maradványa békés szomszédságban a paradicsom mártásos tányérral. Klárika haragja felfortyant és a tányérokkal kirohant a szobából a szomszéd konyhába. — No ez ugyan szép rend, az elmosatlan tányérok azon módon vannak berakva, amint délben használatba voltak. Meglátszik, hogy délután nem voltam itthon. Lelökte a tányérokat oly tűzzel, hogy egykettő áldozatul esett. Ezt megmondom az asszonynak. (Folytatása következik.)