Függetlenség, 1881. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-13 / 12. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda T /V Vm v mm M « “BSssiufiÄS■ ■ || | ■ | ■ I 1 l|I I gji |BT O Ti n f U v v 7 L 1 Xj Jtl Xv y L lj Egye.szímár^iskr._____ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 12. szám. Negyedévre ‘ !!!.’!! ! 4 frt Egy hóra..........................1 írt 40 kr. nmr rmr w •• , , B Csütörtök, január 13. Szerkesztői Iroda é* kiadó hivatal Budapest, 17. koronaherczeg-utcza 3. sz Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czle­ét és az utczát pontosan meg*­jelölni kérjük. irdetéseket és n­yiltterek­et árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal­ i hang. A miniszterelnök úr oly kegyes volt a sanda mészáros módjára, a­ki az udvar felé néz, s ide­haza a pártunkra üt, ki­adni a jelszót a jövő választásokra pár­tunk ellen. Oda se nézünk a jelszónak, csak az erőszak ama­terére ne lépjen a kormány a választásoknál, a­mely viszonerősza­­kot provokál. Sokkal inkább érdekel ben­nünket most az, minő kadencziát mond Tisza Kálmán azoknak a törvényhatósá­goknak a föllépésére, a­melyek nyíltan tüntetnek intézményeinek élhetetlensége és a kormányzatnak az adózók jogait lábbal tipró, s vagyonukból kifosztó rend­szere ellen. Két törvényhatóság vonta magára erélyes föllépésével a közvélemény figyel­mét. Az egyik valóságos gutgesinni határ­széli város. Ismeretes osztrák swarzgelb hajlamairól, nyárspolgári csökönösségéről, hazafiatlan szelleméről. Ez a város Pozsony, Bécs magyarellenes törekvéseinek szemét­lerakodó külvárosa. A másik város, az ország fővárosa, a cirque-szellem és pajtásigazgatás e ten­­geraj-trikóban járó fekhelye, a­mely néha­­néha megembereli magát és komoly arczot is tud ölteni a kormány léha és rész­já­tékához. Pozsony városa tüntetett a közigaz­gatási intézmény, ez eredetinek látszani akaró államférfiúság torzszülöttje ellen. Budapest városa tüntet az adókezelés re­formja czime alatt a polgárok kivetkőz­­tetésére drákói rendszabályokat behozni akaró javaslat ellen. Nyárspolgárság és mérsékeltség egy­szerre törnek ki, mert nem bírják tovább elfojtani sérelmeiket és panaszaikat ezzel a kormányzattal szemben, a­mely ugyan­akkor titulálja rombolónak a mi pártun­kat, midőn minden oldalról rásütik, hogy egész működése a tönkretevés és sport­semmizés. A főváros kiküldött egy bizottságot, melynek feladata volt kikutatni, mikép lehetne a főváros vállaira folytonosan nö­vekedő aránkban súlyosodó terhek elle­nében valamit tenni és e bizottság egy hang kivételével, a­mely szinte csa­k­ elvi szempontból opponált, azt ajánlja, hogy mondjon le a főváros önkényt munic­ipális jogainak egy részéről, az adóbeszedés házi kezeléséről. Ezt az indítványt teszi Busbach Pé­ter. És ez indítványt magukévá teszik Házmán, Királyi, B­cker, Tavaszi, Hoff­mann és hasonló, igen jámbor, igen mér­sékelt, igen spses elemek, tehát még csak nem is függetlenségi párti emberek, sőt Hoffmann érvelése abban végződik, hogy e főváros a saját községi életének meg­mentésére, a legnagyobb pénzügyi zava­rok elhárítására egyebet nem te­het, mint feladni egész mu­­nic­ipális autonómiáját! Hogy mily nevetségessé válik ily je­lenségek ellenében azon vakmerő és va­lótlan állításnak bizonyítása, hogy a nem­zet gazdagodik, arról nem szólunk. Hogy mennyire el kellett veszni a pártunkhoz nem tartozó gondolkodó estvénekben is a reménynek, hogy a fennálló rendszer mellett boldogulni, nem, nem boldogulni, csak létezni lehessen arra eklatáns bizo­nyíték a főváros e kijelentése. Lehetséges-e tűrni az ily állapotokat azt kérdezzük mi. Nem szent kötelessége-e mindenkinek, oda hatni, hogy az a rend­szer, az az alap, mely egyszerre nem csak az állam önállóságát dobta oda a mindig éhes Molochnak, hanem sem az egyes­nek, sem a községeknek nem adja, nem adhatja meg a módot, a lehetőséget, hogy tisztességgel élhessen ? Csak rajta ? Meg kell semmisíteni az „ámít­­ókat és felforgatókat!“ El kell vágni még a lehetőséget is, hogy az ámitók és felforgatók kezeibe legyen le­téve Magyarország sorsa! Tökéletesen egy értelemben vagyunk a kiadott jelszóval. De ha a kormánypárt és annak feje még nem merte egészen, nyíltan kimon­dani, hogy kiket ért az ámitók és felfor­gatók alatt, úgy nagyon világosan és érthetően adja mindinkább tudtára a nemzetnek el nem fojtható szava és meg­­nem akadályozható önérzete, hogy kiket tart ámitóknak és felforgatóknak. Ez a nyilatkozat ma még csak hang, holnap orkán lehet. — jan. 12. A józsefvárosi független­ségi párt f. hó 13-án, azaz csütörtökön este 7 órakor a Wohlfart Vilmos-féle vendéglő­ben (stáczió-utcza 33. sz. alatt) értekezletet tart, — melyre a­ párttagokat tisztelettel meghívja. Az ideiglenes bizottság. Az országgyűlési szabadelvű párt mai érte­kezletén Vizsolyi elnök megnyitván, első sorban tárgyalás alá vé­­zett a horvát-szlavón határ­­őrvidéknek Horvátországgal közigazgatásilag egyesítéséről szóló határozati javaslat, mely ész­­a­­ y ..... a döttség tagjainak kijelölése a legközelebbi érte­kezletre halasztatott. Ezután tárgyaltatván úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadtatott a boszna völgyi vasút kiépítéséről szóló törvényjavaslat. Ezzel az értekezlet véget ért. Az okkupáczió esetleges kiter­jesztésére vonatkozó közleményeinket, érdek­­lőleg a Pol. Corr. hivatalos jegy alatt a követ­kező kommuniquét hozza : „A napi sajtó újabb időben Bosznia és Herczegovina politikai, gazdasági és katonai viszonyaival foglalkozik, s egy rész az „Oester­­reichisch-ungarische Wehrzeitung“ nyilatkozatát, mely szerint amaz országokb­a a jelenlegi csa­pat­állományt meghagyni szükséges, a birodalmi hadügyminisztérium állítólagos eszméivel akarja kapcsolatba hozni. Fel vagyunk hatalmazva an­nak a kijelentésére, hogy a birodalmi hadügy­minisztériumnak az említett szaklap nézeteire nincs semmi befolyása.“ E hivatalos nyilatkozatra megjegyezzük, hogy az nem a dolog érdemét, de csupán azt igyekszik megczáfolni, hogy a Wehrzig közlése a hadügyminiszter hivatalos kijelentése. Ez egy­­­átalán semmit sem czáfol meg, s mi eddigi in­­formáczióink alapján kénytelenek vagyunk fen­­tartani azt a hitünket, hogy az okkupácziónak a mitrovicza-szalonikii vonalon való kiterjesz­tése irányadó körökben komoly tervelés tár­gyát képezi s ennélfogva mindenesetre számba veendő eshetőség. A budapesti iparos körnek egy küldöttsége jelent meg ma este az országgyűlési szabadelvű párt körében s emlékiratot nyújtott át Vizsolyi Gusztáv pártelnöknek, melyben a czukor-, kávé és sörfogyasztási adóról szóló törvényjavaslat mellőzését kérik a szabadelvű párttól. Vizsolyi elnök átvévén az iratot, megígérte, hogy annak tartalmát akkor, midőn a törvény­­javaslatban a párt értekezletén tárgyaltatni fog, az értekezlet elé terjesztendi. Ezzel a küldöttség , mely az ellenzéki pártkörökben is átnyújtotta emlékiratát, sőt egyes képviselőknél is megfordult, eltávozott. Azon tárgyalások felől, melyeket a kormány a budapest-zimonyi vasútra nézve folytat, oly­kor napjában kétszer is a legtarkább közlemé­nyek látnak napvilágot. E közlemények nagy része, — a B. C. szerint, — tökéletesen alap­talan. A pénz- és közledésügyi miniszterek tár­gyalnak ugyan ez ügyben, de határozat mind­eddig nincs hozva. A látszatból ítélve, nem is várható, hogy e tekintetben a legközelebbi idő­ben határozat létesülne, miután erre nézve irányadó lehet egyrészt az, hogy ki nyeri el a szerb vasutakat, másrészt pedig azon további ajánlatok is, melyek a kormánynál bejelentet­tek. Igen valószínű, hogy a hitelintézeti csoport - - miután a rendelkezésre álló részletes tervek alapján most már teljesen pontos költségvetése­ket lehet összeállítani — legközelebb hasonló­képen fog e tárgyban ajánlatot benyújtani. A pénzügyminiszter — a­mint értesülünk — a magyar papírjáradék szelvényeinek beváltását, illetve kifizetését az Unicbank­ra ruházta. Somsich Pál: A „Magyarország“ mai száma ékes cicerós vezérczikkben fújja el Somsich Pál dicséretét, kérve őt, hogy lépjen ismét az aktív politikai térre és felszólítja a kaposvári kerületet, hogy tartsa szerencséjének Somsich megválaszthatását, mivel a kerület lemondás folytán megürült. Minderre csak azt jegyezzük meg, hogy tudtunkkal a kerületnek van képviselője, ki ed­lépést illeti, hát bizony úgy állnak ma a viszo­nyok, hogy minden tehetségre szükségünk van. Somsich pedig az, csakhogy tehetségét nem úgy használta — és tán nem is úgy fogná hasz­nálni, a mint a haza igaz érdekei megkívánnák. A negyvenes években ellenlábasa volt Kossuth­nak, a szabadságharc é s az elnyomatás korsza­kában türelmes szemlélő lévén, mindössze az „Adalékokkal“ adott kifejezést annak, a­mit amúgy is mindenki tudott, legfeljebb ki nem mondott. Nem is volt eredménye fellépésének semmi, mert az osztrák elnyomókat sem ő, sem a prímás Sczitowszki fel nem világosíthatták, lévén annak a fajnak tulajdonsága, hogy a szép szó iránt épen nem, legföljebb a fejbeverés iránt van fogékonysága. Az is megtörtént Solferinonál és Königgrätznél. Somsich azután hazafias buzgósággal kezdte forgatni a közösügy ördög motolláját. Eme haza­fias működésének eredménye lett, a nemzeti önérzetnek lojális szolgalelkűséggé való puhí­­tása, egyre szaporodó adóterhek megszavazása, az államadósságoknak lavinaszerű növekvése; eme működésének eredménye lett a progressív elszegényedés rendszerének állandósítása, a köz­ügyek iránti érdekeltség lohadása, a nemzet önbizalmának megfogyatkozása; ennek a műkö­désnek eredménye lett, hogy a földbirtokos ősz­ Í­ Altré A»1n il /kk­f-ÁL n­n­A ~ — ~ XZl X uwxjr n uua uuutaa aú uziguiautuij oma íjjaiuo a közös vámterület pusztító hatásának: ez a működés hozta nyakunkra a Deák-párt kimerü­lése után a fúzió alakjában az előbbi rendszer folytatását. Ennek a rendszernek áldásait nagyon ha­marosan észrevették a józan Kaposvár kerületi polgárok, s már 1869-ben megbuktatták Som­­sichban a kiegyezés emberét s a rendszer pro­­tektorát. Megbuktatták pedig Kossuth nevével és kijelölésével, a kinek a közügyek terén más­különben is van annyi érdeme, mint Somsich­­nak. Megbuktatták 1872-ben Körmendy Sándor által és megbuktatták 1878-ban Gás­pár Lajos által és meg fogják buktatni újra, ha a kaposvári kerületben akár megüresedés, akár általános választáskor föllép a rombolás rendszerének hive gyanánt.­­ Ám hagyja ott a tapasztalatok tanúságai által elitélt rendszert, bármi pártnéven kisért szelleme, s fogja kezébe Magyarország függetlenségének zászlaját és mi leszünk elsők, kik megválasztatását lelkünkből üdvözölni fogjuk. De addig épen tehetségei és tapasztalatai legrosszabb reklámot képezik pro­gramra­ja mellett. A kaposvári kerület hazafias polgárai több jelét adták már politikai érettségüknek, hogy­­sem Somsich úr helyi érdemei oly csalogatók lennének, hogy a nemzet országos nagy érdekei­vel és hazafias lelkiismeretük nagy elveivel a habarékpárt czinkefogójába lépjenek. Reformok a hadseregnél. Bizony, bizony kiesik a világ feneke. Mikor Ausztria és az osztrák hadsereg még csak poten­­tiálisan létezett, már akkor is s azóta mindig el­lentétben állott a reform fogalmával. Az ármádia kapott Achatius-ágyut meg uj gyufüs puskát, de lényegében mindig megmaradt a régi, a czopf meg­­csontosodott képviselője, az a sáskaszerű vallonhad, melyről olyan erős gúnnyal emlékeznek meg a ke­­diadallal jelenti, hogy most már csakugyan reform következik be a hadseregnél. Hitetlenül ráztuk meg a fejünket, mikor a Bohemiába belepillantottunk, de mikor közleményét végig­olvastuk, elhittük, hogy igazat irt. Az ezredek uniformisára nézve fognak a fontos reformok megtörténni. A „waffen­­rokk“-okon két sor gomb lesz, az „aufschlag“-ok eltűnnek, s a helyett a gombokon levő számról le­het megismerni az ezredet, a dragonyosok huszár­dolmányt kapnak, s vállbojtjuk is lesz — sőt le­het, hogy ezentúl a csillagok is le fognak hullani a tiszt urak gallérjáról. Megvalljuk, mi másféle reformokat vártunk volna. S akárhogyan el lesznek is ragadtatva a félhivatalos lapok a dragonyosok dolmánya által s akármennyire fognak is igyekezni e tényből kima­gyarázni, hogy a magyarság túlsúlyban van a monarchiában, sehogy se bírjuk elhinni, hogy ezek azok a reformok, melyeket az adózó nép a hadse­regnél szívesen üdvözölhetne. Ha mi volnánk azok, a­kik a mai államjogi rendszert az ő közös adós­­ságcsinálásával és osztrák hadseregével fentartani kívánnak, más reformok behozatalával igyekeztünk volna odahatni, hogy a nép a hadseregben ne ke­nyere pusztítóját, de a béke munkásainak megoltal­­­­mazóját lássa. Az osztrák hadsereg története a zsarnokság története ; az osztrák hadsereg trad­­cziói olyan fekete-sárga császári tradicziók, melyek lehetetlenné teszik, hogy a nép s a hadsereg megértse egymást, s hogy a katonaság tényleg respektálja a polgári alkotmányt. Hogy ez jövőben ne legyen igy, hogy a katona ne legyen egyéb, mint az állam védel­mére fegyverviseléssel foglalkozó polgár : végre első­sorban arról gondoskodtunk volna, hogy a ka­tonák kellő oktatást kapjanak az állam és társa­dalom feladatairól, az alkotmány természetéről, s a polgári jogokról és kötelességekről. S ott van az osztrák hadseregnek specziálisan Magyarország irányában elfoglalt állása. Milyen üdvös feladat lenne a közjogi alap imádóira nézve, felnyitni a k. k. generális és lajdinánt urak sze­meit, hogy ők nem valami győzelmes hóditás lus­sán ülnek ebben a barbár országban ; hogy el­múlt már az az arany idő, mikor a tisztelt officzér uraknak szabad volt úri házakban a selyem divá­­nokat sarkantyúikkal felhasogatni s az ideges úrnő hálószobájába kvártélyozni be — lovaikat. Mig a katonának az ősz polgár lemészárlását szabad lesz 25 fttal megváltania ; mig a tiszti kardbojt arra szolgál, hogy a ház szentélyébe betörő garázda ficzkók véres kezeit megmentse a megérdemlett bilincsektől , addig hiába csábítgatják a magyar népet szép sima szavakkal, hiába rémítgetik a szókimondók ellen zúdított pörökkel, a hadsereg idegen marad előtte, a­kit sehogyse tud szívesen látni. Mi azonban, a­kik nem tartozunk a mai álla­potok barátai közé, mi teljesen meg vagyunk elé­gedve e­­ reformmal.“ Egy pár rongyos millió az egész, a­mibe az uj uniformis kerül, majd kikerí­­tik Szapáry úr katonái, az adóvégrehajtók, ha máskép nem sikerül, rákos­palotai módon, himlős gyerekek alól huzgálva ki az utolsó ágybélit. Meg­lesznek az uj uniformisok, ragyogni fog a waffen­­r­ok­kokon a két sor uj gomb, az aranyos vállrojtok csudájára a tiszt urakat utczáról utczára fogják követni az inas­ gyerekek,­­ és az uj mondatban benne lesz a régi hadsereg. Eleven, minden izgató beszédnél ékesebben szóló czáfolat azok ellenében, a­kik azt állítják, hogy „mindent megkaptunk, a annál könnyebb a népnek felismerni azt a különb­séget, mely jogai s a tényleges állapotok között létezik. 1. 1. Országgyűlés. A képviselőház ma letárgyalta a csődtörvény­­javaslatot. Vita, legalább jelentékenyebb, sem volt. A házban úgy képviselő, mint közönség, csak feles számmal volt. Az ülés végén a miniszterelnök vá­laszolt Bódogh Albert képviselő interpellácziójára a körorvosok fizetése tárgyában. Elnök az ülést 10 és fél órakor megnyitván, a tegnapi ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hite­lesíttetik. Elnök bemutatja Arad város háromrendbeli feliratát: a katonai büntetőtörvény módosítása, a vidéki városokban emelendő új épületek adómen­tessége és a városi tisztviselők által kihágási ügyek­ben behajtott büntetéspénzeknek a városi pénztá­rakba leendő beszállítása iránt; több b­i­h­ar­me­g­y­e­i község kérvényét a kis üstökben való pálinkafőzés tárgyában ; Z­s­e­j­k község kérvényét hasonló tárgyban. Ezen feliratok s kérvények a kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Schmausz Endre Bács-Bodrogmegye alispán­jává választatván, képviselői állásáról lemond. A lemondás tudomásul vétetik és az elnök az uj kép­viselőválasztás iránti intézkedések megtételével meg­­bizatik. Irt Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. ELSŐ RÉSZ. I. (5. Folyt.) A kis leányt nem akarta elfogadni, de azt a tanácsot adta, hogy vigyék a legelső hely­­ségbe, melynek nevét megnevezte, s adják be a kastélyba. A nagyságos asszony mindenesetre gondoskodni fog róla. Nekem az el nem fogadás okául azt hozta fel, hogy ha nála a kis leányt későbben megtalálják, az iszonyú korszakban a gyilkossággal is összeköttetésbe találják hozni. Későbben tudták meg egy honvédtől, hogy a kis leányt, miután féltek, hogy éjjel utjukban sírása elárulja, egy jó kinézésű magyar asszony­nak adták át, ki Hegyesfalvainak mondta magát. A kis leány nyakába volt kötve anyjának másodrendű érdemkeresztje. Fehérneműjén B. I. betű volt, haja szőke, most 13 éves lehet. Ezt a kis leányt keresteti rég kedves jó uram. Azért költözött ide, hogy itt a helyszínen általam maga vezethesse a kutatást. E dologban kérem fel a tiszteletes ur és József barátom közbenjárását. Ismernek-e valami olyan nőt, a­kinek ily korú fogadott leánya volna? — Hát a hatóságot nem vette igénybe jó barátja ? — kérdé a lelkész, — s hogy csak most, oly hosszas idő után keresteti? — Előbb lehetetlen volt uramnak egy lé­pést is tenni, s most ennyi idő után nem akar a dologból zajt csinálni, míg csak elkerülheti, annyival inkább, mert semmikép sem bízik ezek­ben a mostani igazságosztogatókban. — Legyen meggyőződve öcsém uram, hogy mindent el fogok követni, mi hatalmamban áll, kérdezősködni fogok híveimtől, megkérdezem a pópát is. — Ez annyival inkább szükséges lesz, mert az a honvéd barátom, ki a kis leány átadása­kor jelen volt, a múltkor azt mondta, hogy ő azt hiszi, hogy azon asszony, — noha magát magyarnak mondta — aligha oláh származású nem volt, s csak a honvédektől féltétlen mondta magát magyarnak. — Luka Svetozov becsületes magyar érzésű ember, ő vele közlöm a dolgot, s legyen meg­győződve öcsém uram, hogy ha az asszony csak­ugyan Hegyesfalvára való, rövid időn nyomára jövünk a dolognak. Ezalatt a tiszteletes asszony Erzsikével a tisztán felterített asztalra szerény kis uzsonnát raktak fel egy palaczk jó borral együtt, s a magyarnál oly megszokott szivességgel kinálták vendégeiket. A lelkész urat kihívták, egy újonnan szü­lött megkeresztelésére, a kit, alig lépett az életbe a halál jegyzett­el. — Hát öcsém uram mit végzett, — mond a tiszteletesné a kántorhoz fordulva, — lehet-e reményünk, hogy az exekucziót elhalasztják? — Fájdalom, sikeretlenü­l jártam, a pénz­tárnok, vagy minek hivják azt a gyalázatos néme­tet, hallani sem akart az elhalasztásról. Ezek az országrablók ép oly könyörtelenek , mint a pusztai vadállatok. Azt mondta, hogy ha a pénzt holnap reggel nyolcz órára az exekuczionális költ­séggel együtt meg nem küldi tiszteletes uram, 9 órakor okvetetlen elárverezteti a teheneket. — Pénzt sem kapott öcsém uram ? — Voltam két uzsorásnál, voltam a mind­szenti árendásnál, — hidegen elutasítottak. Hi­szen most nincs pénz e kifosztogatott ország­ban, csak az uzsorásoknál. — Istenem, jó uram, mi lesz belőlünk — mond a tisztes öreg asszony kezeit tördelve — nem élem túl ezt a sok csapást. — Egy eszköz volna, — kimenekülni a bajból, említettem is tiszteletes uramnak, de ha­tározottan letiltott. Az egyházfinak van egyné­hány forintja, s tudom is, hogy szívesen kölcsö­nözne, de erről a tiszteletes úr, hallani sem akart, miután egynéhány forintjával a múlt évi haszonbérből most is adósa. — így hát csak a jó istennél van segít­ség, — mond az asszony kétségbe esve, — ezt az újabb csapást, bár­mennyire titkolja is fáj­dalmát, tudom, nem éli túl jó öregem. A kár mellett a nagy szégyen és gyalázat bizonyosan sírjába viszi. — Bocsásson meg tiszteletes asszonyom, hogy ismeretlen létemre családi ügyeikben avat­kozom — mond András a legnagyobb részvét­tel. Szabad tudnom, miről van szó, miért akar­ják teheneiket eladatni, mennyi a kérdésben levő összeg, s mikor kell fizetni, hát­ha én is tehetnék valamit. Legyenek meggyőződve, hogy nem újság­kívánás, hanem őszinte részvét té teti velem e kényes kérdést. — Fogadja köszönetünket jóságáért édes öcsém uram. A tavalyi rossz évben, miután a szárazság és jégeső mindenünket megsemmisí­tette — a helység sem volt képes férjem fize­tését kiadni, az adóval elmaradtunk, s most az ideivel együtt 75 írttal vagyunk adósok. Még most sem tud a szegény ember semmiből pénzt csinálni, exekucziót küldtek hát ránk, s két te­henünket lefoglalták ; még annak az üszőnek az ivadékai, melyet édes atyámtól férjhez me­nésemkor kaptam. Becses volt előttem nemcsak hasznáért, mert ez tartotta fel sanyarú időben szegény házunkat, hanem becses különösen a régi emléknél fogva. — Istenem jó atyám — és most meg kell válnunk tőle. — Ne búsuljon tiszteletes asszonyom, ezen azt hiszem, lehet segíteni, ha szives lesz József barátom reggel hozzám eljönni. — Köszönöm jóságát kedves öcsém, az is­ten fizesse meg, de férjem néha a legjobb és legalázatosabb ember, pénz dolgában, hogy is mondjam csak, hogy jó szivét meg ne sértsem, — nagyon büszke. Ö örömest oda­adja a leg­utolsó fillérét is a szűkölködőnek, de vele ne­héz valamit elfogadtatni. Most is tudtán kívül tettük meg, a­mit lehetett, a minek azonban, a mint öcsém uram hallotta, nem lett semmi eredménye. — Most sem szükség ezt a tiszteletes ur­nak megtudni, mond András — majd elvégez­zük mi Jóska barátommal. Holnap 7 órakor elvárlak. A lelkész ekkor lépett be. — Fogadja tiszteletes uram szivességéért köszönetemet, s újonnan felkérem, hogy le­gyen segítségünkre a kis leányka felkeresé­sében. — A két betűt legyen szives még egyszer megmondani öcsém uram. Feljegyzem, hogy el ne felejtsem. — B. I. — Berzétey Irma. — Mond And­rás. Egy pár nap múlva újra beszállok, ha al­kalmatlan nem leszek. — Mindenkor szívesen látjuk öcsém uram. Oly szívesen búcsúztak el az uj vendégtől, mintha régi ösmerősök lettek volna. József elkísérte barátját a kapuig. — Holnap, a­mint mondom, elvárlak. — Minden­esetre eljövök. Az isten áldjon meg jó szivedért, mondhatom, jobb emberekre nem süt az isten napja mint ez a szegény csa­lád, melynek segítségedet oly nemesen felaján­lottad. — Semmi szó a köszönetről; én vagyok adósa a lelkész urnák szives ajánlásáért. Most jó éjt. Kézszoritva váltak el. IV. Bradák Gusztáv szolgabiró urnái ezen köz­ben készültek az estélyhez. Itt is volt az ideje, mert a nap lemenőfélben volt, a hívott vendé­gek minden perczben megérkezhettek. Klárika a fejjel visszatérve a nappalit hozta rendbe. Ehez nem közönséges ügyesség kellett, mert e háznál a rendet úgy értelmez­ték, mint az osztrák kormánynál : minden ös­­­szevissza volt hányva. A padlózaton itt-ott gye­rekruha hevert. Az asztalok alatt szennyes ru­hák s gyerekjátékok, a székeken hálófőkötő, reggeli öltözék s egy felvágatlan divatlap kel­­lemetes rendben megfértek egymás mellett. Miután a szobát rendbehozta és kiszellőzte, a szennyes ruhákat felölelve a hálószobába az ágy alá behányta, az asztalterítéshez fogott. Ekkor vette észre, hogy az edényszekrényben levő tányérok fele azon módon van betéve, a­mint délben használatban volt, úgy hogy kevés fáradsággal ki lehetett volna betűzni a déli ét­lapot. Egy tányéron cseresnyemag, a másikon libacsont, és tovább egy kis riskása felfújt ma­radványa békés szomszédságban a paradicsom mártásos tányérral. Klárika haragja fel­forty­ant és a tányérok­kal kirohant a szobából a szomszéd konyhába. — No ez ugyan szép rend, az elmosatlan tányérok azon módon vannak berakva, a­mint délben használatba voltak. Meglátszik, hogy délután nem voltam itthon. Lelökte a tányéro­kat oly tűzzel, hogy egykettő áldozatul esett. Ezt megmondom az asszonynak. (Folytatása következik.)

Next