Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1881-02-15 / 45. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda kiadó hivatal Budapest, IV. koronahemeg ntoza 1. is. Csat Vérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre 1# frt Félévre............................................8 frt Negyedévre.....................................4 frt Egy bolra ..........................1 frt 40 kr. 45. szám. Egyes számára: 5 kr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. A bécsi áldás. Lapunk mai számában adtunk egy levelet baranya megyei levelezőnktől, amelyben utalás történik arra, hogy az ottani hivatalnokok, korteseszközeik kimerülése folytán, azzal kapaczitálják a népet a függetlenségi párt ellen, hogy hiszen voltakép mi rosszat akarunk, mert az „áldás Bécsből jő“. A korteskedésnek ez a neme, a leghazafiatlanabb, a leggonoszabb, amit e nemben produkáltak. Ez nem propaganda csinálás egy párt számára, ez árulás Magyarország ellen. Nem hogy a becsületességnek legkisebb mértéke volna benne, hanem tendencziájában igazi méregkeverés , izgatás a hazafiatlanságra, vásár az ország történelmi jogaira, magyarellenes megmételyezése a társadalomnak az osztrák részére. Nagyon sajnáljuk, hogy névleg nem nevezte meg azt a tisztviselőt levelezőnk, aki ily gaz módon ront neki mindannak, amit tiszteletreméltónak kell tartania, aki magát magyarnak nevezi, ha nem zsoldosa az osztráknak. Lehetnek politikai vélemény-különbségek Magyarország viszonyát illetőleg Ausztriához, de hogy valaki oly vakmerő, oly hazug, oly áruló legyen s pártérdekből magát az államiság eszméjét és a hazafiság érzelmét dobja áldozatul, az nem magyar, az nem becsületes ember, nem hirtisztviselő. Hát ott már történelmet is hamisítanak, igazságokat rombolnak le, tényeket tagadnak meg pártérdekből. Vajjon minő néven nevezzük ez eljárást, hogyan rójjuk azt meg ? Azt mondani, hogy Bécsből ered az áldás. Meggondolták mire fog ez vezetni, oly indokolásra, amelytől egy hajszálon fog függeni annak a kortesnek feje. Azt mondani, hogy Bécsből jó az áldás. Abból a Bécsből, amelyből negyedfél század óta csak a rossz, csak a hitszegés, csak a romlás eredt az országra. Abból a Bécsből, amelynek negyedfél század óta vagyunk fejős tehene. Abból a Bécsből, amely miatt e közel negyedfél század óta öt ízben fogott a nemzet alkotmánya, törvényei és érdekei védelmére fegyvert. Abból a Bécsből, amelyre nézve a legsujtóbb ítéletet II. Rákóczy Ferencz mondja, midőn híres manifesztumában olyannak bélyegzi az onnan eredő uralmat, hogy ezzel szemben „Magyarország visszaóhajtotta a török uralom napjait.“ Abból a Bécsből, amelynek levéltára II. Ferdinánd óta telve van az utasításokkal, tervekkel, és intézkedésekkel, hogyan kellene és lehetne Magyarország elkoldusítását és ezzel Ausztriába való beolvasztását keresztülvinni. Abból a Bécsből, amelynek reakcziója ma se hagyott fel e tervekkel, mint nem hagy fel az orosz Nagy Péter végrendeletének keresztülvitelével. Az újabb áldásokat nem is emlegetjük. Elkezdve attól a sok száz és száz milliótól, melyet mint Ausztria adósságait a szomszédság fejében jó bolondokként magunkra vállaltunk, a pénzügyi és közgazdasági kiegyezéseken keresztül Bécs dédelgetéséig, mind tanúságot tesznek, hogyan jó az áldás Bécsből. És még ezek daczára, is akadhatnak e magyar hazának oly elvetemült hivatalnokai, akik csak azért, hogy egy örökké úgyse élő kormány helyén maradhasson, Bécset dicsőítik, Bécset tüntetik fel az áldás forrásának. Ezeket a ficzkókat le kell álczázni ! Mert e ficzkók hazafiatlanságával szemben áll a haza jövőjét tekintve a kérdés: „Kutyák örökké akartok-e élni?“ — febr. 14. Az országgyűlési függetlenségi párt ma tartott értekezletén „A készpénzben lerovandó illetékek kezeléséről“ szóló törvényjavaslat vétetett tárgyalás alá. Elfogadtatott Unger Alajos azon indítványa, hogy a képviselőházban a tárgyalás előtt holnap indítványoztassék, hogy ezen javaslat tétessék át az igazságügyi bizottsághoz előleges elbírálás végett ; ha azonban az indítvány el nem fogadtatnék a többség által, a törvényjavaslat általánosságban fogadtassák el. A részletes tárgyalásnál Madarász József, Unger Alajos, Vidliczkay József s Csatár Zsigmond több pontnál módosítást fognak ajánlani és indítványokat tesznek. Madarász József, mint már tegnap előlegesen jelentettük, megbizatott, hogy felszólaljon az 53. §. ellen, mely az ország közjogitörvényeivel s különösen a magyar horvát kiegyezéssel s a miniszteri felelősségről szóló törvényekkel ellenkezik. Jó a tavasz, s vele a tavasz előhírnöke gyanánt a mozgósítás hírei szállongnak a levegőben. Egymásután bocsátja ki a kormány a rendeleteket, amelyeknek, hogy is mondjuk csak, amolyan puskapor szaguk van. A rendeletet, amely a katonai szolgálatra köteles megyei tisztviselők közül az igazgatás folytatására szükséges erők megjelölését kívánta, most követte egy újabb honvédelmi miniszteri rendelet, amely a mozgósítás esetén kirendelhető fuvaros kocsik és lovak létszámát tartalmazó kimutatást kívánja beküldetni. A rendelet még azt is megmondja, miért van szükség e kimutatások minél gyorsabb beküldésére, s ez azon ok, hogy a honvédelmi miniszternek legkésőbb márczius első napjaiban, a hadügyminiszterhez, mint hadi ügyekben fölebbvalójához kell fölterjeszteni e kimutatást. Ebből a sietségből és a mozgósítási rendeletek gyors egymásutánjából nem épen alaptalanul nézhetjük aggodalommal a török-görög viszály bonyolódását és a kétfejű sasnak Saloniki felé vetett mohó étvágytól csillogó szemeit. A főrendiház folyó évi február hó 15 én 11 órakor ülést tart. A kereskedelmi minisztériumban ma bizottsági tanácskozások vették kezdetüket a zálogházi fiókintézetek rendezése tárgyában. E tanácskozások alapját egy szabályzat-tervezet képezi. A pénzügyminiszter — amint értesülünk — a képviselőház holnapi ülésén benyújtja a törvényjavaslatot azon felhatalmazásra vonatkozólag, hogy az 1881-ik évi költségvetési hiányt papírjáradék által fedezhesse. A budapest-zimonyi vasút ügyében a kormány — mint a leghatározottabban biztosíthatjuk — még most sem hozott semminemű határozatot s a legközelebbi időben nem is várható, s hogy a minisztérium ez ügyben határozni fog. A győr sopron ebenfurti vasútra vonatkozólag a következőket írja az Orsz. Értesítő: Mint illetékes helyről értesülünk, a bécsi lapokban terjesztett és magyar lapok által is átvett azon hír, mintha a győr-sopron-ebenfurti vasút eladása iránt a tulajdonosok és a Länderbank csoportja között akár előleges, akár más egyezmény jött volna létre, minden alapot nélkülöz. Arról biztosítanak bennünket — írja továbbá az O. É. — hogy a tulajdonosok nem is gondolnak az eladásra mindaddig, míg reményük lehet arra, hogy a kormányhoz beadott ajánlásuk tekintetbe vételével fog a legközelebbi, időben a buda-győri vasút ügye elintéztetni. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezletét Vizsolyi elnök megnyitván, Ordódy Pál közlekedési miniszter előadja azon válasz tartalmát, melyet Madarász Józsefnek az állami gépgyárra vonatkozó interpellácziójára adni szándékszik. A választ az értekezlet helyeslő tudomásul vette. Ezután felvétetett a közvetlenül lerovandó illetékekről szóló törvényjavaslat. A törvényjavaslat, úgy átalánosságban mint részleteiben elfogadtatott. — Ezzel az értekezlet véget ért. Kedd, február 15. Szerkesztői Iroda és kia_dó hivatal Budapest, 17. komaherczeg-atm 3. ez Előfizetési pénzek, hirdetések, syiltterek a kiadóhivatalba czimzendíik A lap czicaét és az utczít pontosan megjelölni kéFük. Hirdetéseket és 33.37-n ttsxofcet árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Dél-Olaszorsszágból. (Eredeti levél.) Trieszt, febr. 11. Bár nagyon ritka vendég nálam a vigság, mégis lehetetlen volt roppantot nem mulatnom azon a pompás trieszti irredentista heczczen, melyet e napokban az osztrák-német sajtó csinált. Ujságiró vagyok magam is, ismerem mesterségem sok apró csinját-binját; tudom jól, hogy gonosz nyelvek a hirlapirást rendszeres nyomtatott füllentésnek nevezik; csináltam életemben magam is akárhány többé-kevésbbé ártatlan hunezfutságot. De a kacsaköltés oly monstrózus apparátusáról, a bolhából elefántgyártás oly kolosszális fajtájáról, minő ez az irredentista história volt, isten a lelkem nem álmodtam legbolondosabb álmaimban sem. Hát a dolog, — hogy elejéről kezdjem, — úgy történt, hogy a Via fontanonen pár nap előtt egy este két lombardiai olasz munkás dülöngött ittasan. Rekedten énekelték a „Donna Juanita“ indulóját ezzel a refrainnel, hogy „Viva l’Italia.“ Mint azt éneklik itt Triesztben minden este a hajógyárból hazamenő napszámosok és — írja az Indipendente (Független) osztrák-ellenes lap minden délután. Az a két olasz munkás nagyon részeg volt, s a mezítlábas utczakölykök (itteni nyelven mascalzonik) nagy gaudiumára nagyokat botlottak. A mascalzonik — szokásuk szerint — kövekkel kezdték dobálni a részeg embereket, akik földühödve szintén követ ragadtak és hajigáltak. Egy rendőr, hogy kialtassa velük a mámort, be akarta őket kísérni a poliéziára. A részegek azonban dulakodni, erőszakoskodni kezdtek a rendőrrel, aki erre segítségért sípolt; mikor a segítség megérkezett, a két ittas ember tántorogva szaladt a Barbera Vecchia felé, hol azután elcsípték őket. Mint afféle pálinkától gőzölgő fejű, felmérgesitett czimborák rúgtak, haraptak, mikor a bekisérésre került a dolog; úgy hogy a rendőrök mit tehettek mást, mint gúzsba kötve targonczára dobták a két embert és hordárokkal behuzatták a policziára. A zajos jelenetet, mely különben mindennapi valamennyi nagyobb városban, sok összecsődült kiváncsi nézte. A két munkást törvény elé állítják őrsértés miatt. És e jelentéktelen, szokott kis exczedálásból mit nem csinált, az osztrák-német sajtó! Verték a drótot Bécsbe, hogy Triesztben az Ausztriához csontvelőig hű lakosság, mint egy ember fenyitett meg két irredentistát ; vérbefagyva hagyták őket, azért Olaszországot merték éltetni ; diadallal vitték börtönbe. É irezték, hogy a roppant fontosságú eset, mely fényes manifesztáczió a német mellett, egész forrongást idézett elő a városban, s pláne a prágai Bohemia közölt róla egy oly nagyképü, fontoskodó, szórtbetűs levelet, hogy egész Trieszt németül értő és olvasó része kaczagott rajta. S pláne, mikor itt mindenki nagyon jól tudja, hogy Trieszt teljesen odavetette magát az Irredentának s mikor Bosnyák isztriai képviselő és most vágja Pretisz trieszti helytartó arczába, hogy nem bir vagy nem akar az Irredenta ellen semmit tenni. És most lynchel meg a trieszti publikum két rongyos olasz munkást, a mért azt danolják hogy Éljen Olaszország ! A bizony ! Karon fogja, behúzza őket a legelső osteriába és fraternizál velők, fizetvén nekik fél liter „fekete bort,“ a mint itt a börzsöDynyel festett dalmát lőrét nevezik. Ezen a szenzácziós újságon kívül alig volna egyéb. Azt már bizonyára tudják önök a táviratokból, hogy Rudolf trónörökös úr tegnapelőtt szállt itt a „Miramare“ yachtra, hogy Alexandriába menjen. A főherczeg ur gondosan kikerülte Triesztet cseh leventéivel együtt; mondják, hogy Albrecht főherczeg itteni tavalyi kalandjai okozták a város kegyvesztését. Rudolf trónörökös ur egyenest a vasúti indulóházból lndikázott a szemben horgonyzó yachtra, mely abban a pillanatban, mikor a főherczeg és csehei a fedélzetre léptek, felvonta a hátsó árboczára a feketesárga lobogót, a császári kétfejű sassal. Mikor a „Miramare“ karcsú testével és világos drapp kéményével végigbukdácsolt a rév mentében a Muggiával szemben álló hajóraj-szakasz felé, a Molo San Carion álltam. — Olvastam az újságban, — mondá mellettem egy szürke kis ur, — hogy ő fensége két brüsszeli kuktát visz magával a hajón. Én nem tudtam megfejteni, hogy mért ép brüsszelit, de a feleségen, aki nagyon okos asszony, azt mondja, hogy ezek a kukták valószínűleg brüsszeli csipkével fogják a kondérokat törülgetni. Egyébiránt azoknak a brüsszeli szakács uraknak aligha lesz sok dolgok a „Miramaré“-n. Ez a yacbt sekélyes járatú kétkerekű gőzös, mely mint valami vizi kígyó siklik a habok fölött, követve azoknak minden mozgását. Az ilyen szeles, borongós februári napokban kivált az Adrián és földközi tengeren a diva gomba hekatombékat szokott magának követelni, elkezdve a piszkos sütő kukoriczakenyerétől a LegMagasabb Uraságok Fáczán Pecsenyéjéig. A tegnap esti bórával kevert záporban nagyon demokratikusan zagyválódhattak össze ama kegyetlen tengeri istenasszony e követelt áldozatai. Göschen angol követ szintén tegnap utazott el az „Iris“ angol felgőzössel Kostantinápolyba. Az „Iris“ három napig állott a révben vasmacskán s ide érkezése napján a szokásos ágyulövésekkel üdvözölte a trieszti vár feketesárga zászlaját. Itt azonban nem fogadták el az adj’ istent, mert az „Iris“ parancsnoka elfeledte egyszersmint felvonni az osztrák lobogót. A huszonegy ágyulövés hát nagy hiába puffant el a gőzős Armstrongjaiból. Az angol kommandáns e „shoeking“-ot másnap azzal hozta helyre, hogy délután felvont osztrák lobogóval ismételtette az ágyúzást, mire aztán megszólaltak a mi castellünk makacs éreztorkai is. A kölcsönös udvarias bömbölés ép háromegyed óráig tartott s a fehér puskapor-fellegekben czikázó villámokat nagy tömeg nézte a kikötő parton. Egy penzionált adóhivatalnok ismerősön, aki mathematikus és üres óráiban titkos demokrata, kiszámította, hogy a két nap alatt megesett courtoisie puskázásokkal ép harmadfélszer lehetett volna agyonbombázni Dulcignot, valamint hogy az elfogyasztott angol puskapor árából 816 éhező írnek, az osztrákéból pedig 341 beregmegyei ínségesnek lehetett volna kenyeret venni, mégpedig nem Tisza-kenyeret, hanem gabonából sütöttet. Azzal vigasztaltam meg ép demokratikusa intervallumban levő keserű vén barátomat, hogy aki kitalálta ezeket az udvariasságos ágyúzásokat, az nem találta föl egyszersmind a puskaport. Z. Ferencz. Kerkápoly pénzügyminiszterségéből. A zárszámadási bizottság mai ülésén igen érdekes és élénk vitára adott okot a 24 milliós sorsolási kölcsön ügyében a Bankvereinnal kötött alap és pótszerződések ügye. A Kerkápoly-aera pénzügyi gazdálkodásának botrányos tényei merülnek itt fel kézzelfogható törvényszegések és országkárosító manipulácziók alakjában. Az aktákból világosan kitűnik, hogy először Kerkápoly Károly a törvényhozás azon határozott kikötése daczára, amely szerint a törvény végrehajtásával a minisztériumot bízta meg, s az alapszerződést csakugyan ehez képest gr. Andrássy, mint miniszterelnök és Lónyay Menyhért, mint pénzügyminiszter írták alá, a pótszerződéseket maga kötötte; kitűnik másodszor, hogy Kerkápoly Károly e pótszerződésekben az alapszerződésnek az államra előnyös föltételeit a minisztérium háta mögött az árazás kárára változtatta meg ; kitűnik pótegyezményekben történik hivatkozás olyan előzetes egyezménynek pontjaira, amely az irattárban fel se található, s a meglevő pótegyezmény is a legnagyobb gondatlansággal és könnyelmüséggel még dátummal se bir. Mindezek felvilágosítása végett ma gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter két tanácsos kíséretében jelent meg, hogy eloszlassa a számvevőszék jelentése alapján a bizottság kebelében fölmerült aggodalmakat. De a történt felvilágosítások oly természetűek voltak, hogy csak növelték az aggodalmakat, s igazat adtak a számvevőszék lelkiismeretes és komoly felfogásának, amely szerint a Bankverein ellen, a törvényes és jogérvényes alapszerződés világos feltételeinek meg nem tartása alapján az állam kárának helyreütésére per indíttassék. A bizottság holnap tüzetesebben fog az ügy felett tanácskozni. Mégpedig Verhovay Gyula indítványára két részre osztva a kérdést; az egyik, törvényes volt-e Kerkápoly eljárása, a pótegyezmények megkötésénél; a másik, mily arányban háramlott az alapszerződés föltételesi Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly, n. RÉSZ. XIII. (31. Folyt.) — Szőke haj, kék szem, mint anyjának. Úgy látszik vonásai is hasonlítanak, még a piszok és rongyok daczára is, — gondolá magában András. Kérdést akart tenni, de félt, hogy fátyolozott hangja elárulja. A kis lány visszatért a vízzel, a vendég elébe tette s elhagyta a szobát. Ez a kis leány a nénémasszonyé ? kérdező András erőt véve izgatottságán. Annyira hasonlít, mint a tojás a tojáshoz. _ ■ó2 enyém hát, — mond az asszony különös hangon, — hát hogy ne volna az enyém. — Csak kérdeztem nem szeretek némán ülni, ha van kivel beszélnem. Úgy hiszem, azzal nem mondtam semmi rosszat. — Hiszen én nem is mondom azt, de annyi az ember bosszúsága, hogy kijön a sodrából. Úgy látszik, beteges szegényke? Nagyon színtelen. Nem beteg lesz az, csak hogy olyan savószine van, azért látszik betegnek. Egész életében sem volt beteg. — Van több gyermeke is néném asszonynak ? Egy fiam van, derék legény. A múlt héten volt 23 éves, már a sorozáson is szerencsésen túl esett. — Hát a kis Anieza hány esztendős? — Én bizony nem tudom jól. Azt tudom, hogy a forradalom alatt 3 esztendős volt. András alg rejthette el izgatottságát. Másra vitte a beszédet. — Jár-e erre sok vendég ? — Mióta a vasút megindult, nagyon fogyott a vendégek száma. Sok szegény embernek elvette kenyerét ez az ördögi mesterség. Egy pusztai betyár lépett be s a korcsmárosnénak ismerősen köszönt. Szép magas barna legény, gesztenyeszinü göndör baja gazdag fürtökben omlott ideges nyakára. Fürkészőleg tekintett Andrásra, s azzal kalapját meg sem emelietve leült az asztal mellé. — Egy iete bort néném a javából és valami harapni valót ! — Lesz mindjárt — mond a korcsmárosné a szobát elhagyva. — Hát barátom honnan jött s hova megy ? — Én Aradról jövök s megyek Hegyesfalvára. Hát barátom mi járatban van ? — Itt az a szokás, hogy kérdést teszünk s feleletet várunk, de felelni a kérdésre nem szoktunk. — Különös szokás — mond András a betyár szúró tekintetét visszanézve — de czélja ellen lévén veszekedést kezdeni, fellázadt évének nyugalmat parancsolt. — Én elvégeztem ebédemet, mond felállva, lovaim be vannak fogva, mivel tartozom korcsmárosné ? Kifizetve számláját s még egy átható tekintetet vetve a ház előtt bámuló kis leányra, felült kocsijára és elhajtatott. — Ez valami szegény legény féle lehet. Kár érte, szép honvéd lett volna belőle. A betyárnak is megtetszett a volt huszár, az ablakból nézte a távozót. Nyalka legény, szeretném a czimboraságát, úgy látszik, nem ijedne meg a maga árnyékától. Hagyjuk a betyárt vaskos dulczineájával a korcsmában, — mert ez volt a várt imádó, — s kisérjük honvédünket. — Meg mernék esküdni, hogy ez a kis leány a keresett árva, — gondolta magába, — de ha mégis csalatkoznám, ami nem lehetetlen, akkor hiú remény ébresztésével csak növelném a bajt. Elhatározta, hogy várni fog a felfedezéssel, míg ura határozottan jobban nem lesz, s maga meg nem nézheti. Testvére vonásai jobban szívébe vannak vésve, jobban felismerheti a hasonlatosságot. Addig nincs mit tenni, mint a dolgot nem feszegetni. Most is úgy látszott a nő ingerült feleletéből, hogy fél a felfedezéstől, újabb tapogatódzás elronthatná az egészet. Tehát annál maradunk András gazda, várni és reményieni. Hegyesfalvához közel találkozott a rablóval. Mámoros kinézése világosan mutatta, hogy bor alá vett, amint felesége mondta. Egy csinos sugár legény, bizonyosan a fia, hasonló állapotban hajtotta a lovakat. — Félszemü gonosztevő, most színről színre láttalak, te voltál, aki fejszéddel leütöttél, homlokomon még most is ott a jele. Azt hiszem, nem kerülöd ki a kötelet, gyilkos. Hazaért naplement előtt s urának számot adott vásárlásairól. Egy levél is érkezett Balogh doktortól. A levélben az orvos teljes megelégedését nyilvánította a beteg javulásával, hanem hozzátette, hogy a haladást nagyon gyorsítaná, ha a b—l fürdőben legalább egy holnapot töltene. — Bandi, valószínű, hogy pár hét múlva idehagyjuk Hegyesfalvát, most többet nem mondhatok, mert még nem határoztam el magamat véglegesen. De ahhoz tartsd magad, hogy minden órán induló készen légy. Azért tudatom ily jó előre veled, hogy időd legyen szívügyeidet rendbe hozni. Azt hiszem, sok szalma özvegy könyei fognak kisérni. — Hát felteszi ezt ezredes ur felőlem, mond András elkomolyodva. — Hogy ne tenném Bandi fiam, mikor a mint hallottam, a szobaleányok kézről kézre adnak. — Leány fecsegés az nagyságos uram, egyébiránt, ha úgy van is, ha nem úgy is, nagyon örülök rajta, hogy ezredes úr ily jó kedvben van. Ez többet ér nekem a világ minden szobalánya szerelménél. Különben is én huszár szavamra mondom, hogy egyiket sem biztattam házassággal. Ezzel abbahagyták e kényes tárgyat, melynek bolygatása Andrásra kellemetlen volt, mert vádolta magát, hogy mígura beteg, ő idejét oly léhasággal tölti. Hiába, fiatal, huszár vére volt , nem tehetett róla. XIV. Gyomai az első látogatás után naponkint átment egy órára a szomszédba. Most már nem volt szükség parlamenthezni, az ajtót mindig nyitva találta. Az ezredesre ez a folytonos látogatás eleinte kellemetlenül hatott, szokott életrendéből kizavarva találta magát, s kezdetben a test bizonyos nemét érezte, mely egy sokáig elvonultságban élő embernél elodázhatatlan. Lassankint azonban annyira hozzászokott e látogatáshoz, hogy ha barátja a szokott órában meg sem jelent, kellemetlenül érintette őt. Alig várta, hogy barátja szájából a napi újságokat meghallhassa az olasz csatatérről, noha ő nem élt abban a vérmes illúzióban, mint a Gyomai-pár, mely amit óhajtott, azt okvetetlen„ bekövetkzendőnek vélte. Ő sötét szemüvegen vizsgálta az események panorámáját, s fájdalom, a pesszimizmus ily gonosz időkben rendesen jobb próféta, mint a vérmes hitüek emberi becsületességre alapított reményre. Ő nem bízott a szajna-parti kényur becsületességében; nem hitte, hogy ő, ki Francziaországban, esküjét megszegve szétrombolta a köztársaságot, másutt a szabadság városát felépitni segítsen. Ő az olasz hadjáratot hatalmikérdésnek tekintette Ausztria s Francziaország közt. Napóleon nem válogatott az eszközökbe, felhasználta a szabadság apostolait a maga czéljaira, nymbusa nevelésére s ambicziója kielégítésére, anélkül, hogy, mint sokan szerették hinni, az elnyomott népek szabadságát komoly szándéka lett volna visszaadni. Zádorfalvy nem bízott a zsarnokban, de a véletlent nem hagyta ki a számításból. Tudta azt, hogy a kilőtt golyó néha távolabb s más pontra gördül, mint irányzója kiszámítja. Azt is tudta, hogy a vihar tombolásában az égő ház üszke mellette elrepül, s ott is gyújt, ahol nem gondolnák. Tenger a nép dühe, ha a zsarnokság orkánja felkorbácsolja, mely gátat törve tolul előre, magával ragadva mindent, mi útjában áll, rombol, de a rombolás alatt új, gazdagabb növényzet magvait hozza csírázásba.Folytatása következik.)