Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1881-02-25 / 55. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda ______ HP? m kiadó hivatal illllii -tki wfim» e<r mm —— «gwa mg --JEL- Mavm Budapest, IV. koronaherMeg-ntoza 5. n. TgT fSf ■lg5 ® ® || Csak bemente* leveleket fogadunk el. flJS H |§fS £». B ||f ii fa B S mifi S il E& bS\íH fófj B ül if §S Kéziratokat nem küldünk vissza. S1L »■> ES H |||| B Élj gp ^ Mpip& B| ~f^r I Uu Ur L 1 L LJl u £ i lzi Negyedévre ....... 4 frt ^Egyesszimik Jfa.11"“ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 55. szám. Péntek, február 25. Szerkesztői Iroda és kip.dó hivatal Budapest. IV- koronaherczeg-ntm 3. sí Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap cziuét és az utczit pontosan megjelölni kézdik. IHL 1 r Vetéseket és ajrisztexeket írszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Bismarck belpolitikája. Minő jót mosolyogtak a nyugati népek azon a régi barbár török szokáson, hogy a magas porta oly esetben, ha egyik, másik nagyvezérének működésével megelégedett, hála fejében egy selyem zsineget küldött neki, a mivel az illető azután egész kényelemmel megfojthatta magát, s Mahomed paradicsomában volt elég ideje elmélkedni a földi hatalmasok igazágszeretetéről. Mily barbár! mily istentelen szokás! Talán nem is igaz? Dehogynem? Most ismétlődött Németországban harmadizben, hogy Bismarck herczeg a szellemi selyem zsineget miniszter kollegájának megküldte. Harry Arnim ellentétes véleményben volt, mint a vaskanczellár. Harry Arnimnak le kellett tűnni a politika egéről. Utánna következett Camphausen, kit moraliter megölt , kijelentvén róla, hogy tehetetlen ember. A harmadik áldozat gróf Eulenburg volt. E harmadik eset foglalkoztatja most az európai sajtót. Mi indíthatta Bismarckot arra, hogy e miniszter eljárását oly durván, oly qvalifikálhatlanul támadja meg? Ez a kérdés. Erre keres mindenki feleletet, s erre nem tud felelni senki. Bismarck tudna, ő meg nem akar. Nem, mert amint látszik utólag maga is megbánta hevességét, s most már nyakrafőve hirdeti, hogy isten mentsen, ő nem akar miniszterválságot, nem szeretné, ha Eulenburg visszalépne, s neki a legkisebb tudomása sincs arról, hogy közte és legújabb áldozata között a politikai dolgokban véleményeltérés volna. Mi volt, mi nem Bismarcknak az oka és czélja, midőn Eulenburg grófot megtámadta nem keressük, az az egy azonban tény, hogy Bramarck herczeg korlátlan teljhatalmú urnak érzi magát Nagy-Németországban, s mint ilyen tetszések szerint paczkázik mindenkivel. Ő azt akarja, hogy akarata szentirás legyen. Aki eddig ellenvéleményt mert nyilvánítani, az megsemmisült. Erre neki, legalább ő azt hiszi, joga van ; joga van azért, mert magát tartja a német egység megteremtőjének. És meg lehet igaza van. A császár tehetetlen ; kanczellárjára bízza magát tökéletesen ; bízik benne szívvel lélekkel, mert „kartács herczeg“ korában még álmodni sem merte, hogy valaha Németország császári koronája fogja fejét fedni. S e koronát Bismarck szerezte meg a vén császárnak. S a vén császár igen jól tudja, hogy mindaddig, mig Bismarck herczeg áll Németország politikai ügyeinek élén, addig e korona biztos. Mert Bismarck nem egyszer mutatta már meg, hogy az alkotmányosságot oly kevéssé tartja tiszteletben, mint bármely indiai bálványt, s ha kell még azt is megteszi, mit Lajos franczia király, hogy ....nTmr»!«-».-.-rr-'ssss=s==i az ország rendeinek lovagostorral kezében adja ki rendeleteit. Az ily eljárás biztosíthatja ugyan a német császár koronáját, de igen furcsa fényt vet a Németországban divatozó parlamentarizmusra. Oroszországot nevezik agyaglábú colosszusnak, zavart pénzügyi viszonyai, és a nagy államtest bensejében dúló belforrongások miatt, bizony talán már itt van az ideje, hogy azt a Németországot, melyet az erőszak vas vesszeje terelt össze egy egésszé, szinte elkereszteljük ily tehetetlen, önmagával meghasonlott colossusnak, melybe csak Bismarck lehelli a lelket, ha ő, vagy az öreg Vilmos behunyja szemét, a mesterségesen galvanisált élettelen tömeg feloszlása szinte kezdetét veszi. Félünk azonban, hogy politikusaink azt a példát, melyet mesterük Bismarck az alkotmányosságot illetőleg ad, — eltanulják, — s előbb-utóbb nálunk is szokásba hozzák. — febr. 24. A társalgásra egyesült ellenzék hivatalos lapja a „Magyarország“, a tegnapi értekezletről a következőt hozza nyilvánosságra : „a mérsékelt ellenzék a képviselő választásoknál önállóan és teljes szolidaritással fog eljárni, és tagjait erkölcsi támogatásban fogja részesíteni.“ Ha csak felületesen pillantanánk e nagy jelentőségű mondatra, legfeljebb az a megjegyzésünk lehetne reá, hogy „Stolz liebe ich den Spanier“, mert részben azt is jelenti ez az enuncziá jzió, hogy a mérsékeltek frontot csinálnak az ellen a két párt ellen, mely összeroppantással fenyegeti. E nyilatkozatból azonban a sorok között mást is lehet kibetűzni, még pedig azt, hogy nagyon politikus, hogy ne mondjuk ravasz, — urak lehettek azok, kik ezt a Pythia-szerű nyilatkozatot fogalmazták. Mert az egérút megvan, s tetszés szerint lehet elsétálni vagy jobbra vagy szélsőbalra, ahogy a kilátások kecsegtetni fogják azt a jelöltet, kit a központ erkölcsi támogatásban szádékozik részesíteni, de aki egyúttal tagja is a mérsékelt ellenzéki körnek. Most már maguk sem tagadhatják, hogy valóságos habarék-politikusok, mert ez az eljárásuk is oda lyukad ki, hogy a kormánypárti kecske is jóllakjék, és a szélső báli káposztán se essék csorba. A balkánfélszigeti vasúti csatlakozások ügyében márczius elején egy konferencie a quatre fog egybeülni. E tanácskozásokon a magyar közlekedési minisztérium Kilényi Hugó osztálytanácsos által fog képviseltetni. Haymerle állásáról és a csehek által ellene intézett támadásokról czikkezve a N. W. T. bizonyosan állítja, hogy utóda magyar lesz. A képviselőház igazságügyi bizottsága folytatta a végrehajtási eljárásról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását s a 699. §-tól a 734. § ig ért. Az eskü alatti vagyonfelfedezés intézménye előadó indítványára egyhangúlag mellőztetett. A képviselőház mentelmi bizottsága ma d. u. tartott ülésében tárgyalás alá vette Mocsáry Géza képviselő mentelmi ügyét. A bizottság Mari oda rohant, megcsókolta az orvos kezét, s hangosan elkezdett sírni. — Semmi zaj, semmi sírás, Mari kisasszony, különben nem állok jót semmiért. Mari a kertbe ment ki, hogy nyugodtan kisírhassa magát. A beteg mellett felváltva a háziak virrasztanak. Délután Balog az utasítást kiadva visszament Pestre. — A beteg jobban van, de minden megrázkódás visszaesést okozhat, minden zaj halálthozó lehet, a javulás lassan fog haladni, de ez ne bántsa önöket. Ily iszonyú baj nem múlik el utógyengélkedés nélkül. Holnap vagy holnapután elvárom a tudósítást. Két nap telt el remény és kétség között. Harmadnapra az orvos eltávozása után Ida felnyitotta bágyadt szemeit. — Mari te vagy itt ? Oly kimerültnek érzem magamat, nagyon rossz álmaim voltak. Mari alig állhatta meg, hogy örömében fel ne sikoltson. A beteg vánkosára hajtotta fejét, hogy örömkönnyeit elrejthesse. — Hogy érzed magad kedves Idám? — Nagyon gyenge vagyok, — hófehér ujjait fejéhez vitte, — s fejem bőre, homlokom, ha hozzá érek, oly kínosan fáj, mintha tűvel szurdalnának. Ha nyugton vagyok, nem érzek semmi fájdalmat. Elhallgatott s a légbe tekintett, mintha emlékező tehetségét akarta volna rendbeszedni. Néhány percz múlva fájdalmas visszaemlékezés árnyazá be halvány vonásait. — Ugye Mari, amit hallottam, nem igaz, s ő nem halt meg ? Mari ijedten tekintett a betegre, azt hitte hogy ismét elvesztette tiszta eszméletét. — Ki halt volna meg édes Ádám ? rövid tanácskozás után az állítólagos bírói zártörés miatt emelt vádat igazoltnak nem találta, minek következtében nevezett képviselő mentelmi jogának felfüggesztését nem ajánlja. Előadóvá : Szlávy Olivér választatott. A nemzetközi duna-bizottság. A nemzetközi bizottság működésének hat első ülésén föltett jegyzőkönyveket annak idején ismertettük. A még tartott négy ülés jegyzőkönyvét a N. Fr. Pr. tegnapi száma ismerteti, melyből alább kivonat".. .dunk és ezzel áttekintést nyújtottunk a bizottság eddigi működéséről. A kérdés rendkívüli fontossága úgy az egész birodalomra, mint a magyar vasúti politika határozatlansága és félszegsége miatt különösen ■— Magyarországra nézve nem szorul bizonyításra. Épen azért nem szabad figyelmen kívül hagyni azon mozzanatokat, melyek e kérdésre vonatkoznak. A bizottság jegyzőkönyveiből legelőször is az a hang, az a mód köti le figyelmünket, melyen e kérdésben a duna-fejedelemségek kis államai szólnak. Minden egyes fellépésük mintha azt akarná mondani: ti nagyhatalmak nem vagytok a világon semmi egyébbént, mint hogy a mi követeléseinket teljesítsétek. És sok érthető van e dologban. A nagyhatalmak és elsősorban a bécsi kabinet, kivált Andrássy gróf külügyérsége óta annyi jóakaratot, annyi elnézést, sőt a gyávasághoz hasonlító eljárást tanúsított úgy az összes dunai államok, mint különösen Szerbia irányában, hogy nem csoda, ha e népek és fejedelmecskék, kik folyton a szomszéd hatalmak rovására élnek, fejére nőttek a hosszúképű diplomatáknak. Nem kell egyébbre utalnunk, csak a Szerbia részéről előterjesztett indítványra, hogy a kezelési költségek fedezésére hajózási díj szedessék. Tehát hogy valamiképen a drága Szerbia ne legyen kénytelen az administráció költségeihez valamivel is hozzájárulni, inkább döntessék össze a párisi szerződés, a párisi szerződésnek 15. és 16. pontját fentartott berlini szerződés, inkább i iv.Jav.^il^oöo'L> idi'költessék *>■»**.* -o 1raró»ülkfMlés, hisz ez nem Szerbiának válik nehezére. A végrehajtó bizottság ápril 15-ken újra megkezdi működését, az ezt kiküldött nemzetközi bizottság május folyamára halasztó üléseinek újólagos megkezdését és nincs okunk sajnálkozni azon, hogy húzás, halasztás ez ügynek is sorsa. Kétségkívül rendezni kell a nyitott ügyet, de inkább maradjon a status quo, mintsem a rendezés jobban sértse érdekeinket, mint maga a tényleges állapot és addig, mig a ballplatzi nagyurak oly indokolatlan oly megmagyarázhatlan, a birodalomra oly káros előzékenységgel és előszeretettel viselkednek azon államok irányában, melyek eddig minden jótékonyságot, szolgálatot csak rit hálátlansággal tudtak viszonozni, addig maradjon minden a réginél. Hiszen máris megvan a jele, hogy a bécsi politikusok engedni hajlandók. Míg a Szerbia által tett ajánlatot a többi hatalmak képviselői siettek visszautasítani, addig a bécsi képviselő nem szólt hozzá egy szót sem, hanem a referendum vette és ezáltal vagy utasításaiból árult el nagyon sokat, vagy desavolálta azt a helyes magatartást, melyet a hat első ülésen keresztül követett. Ily eseményekkel és jelekkel szemközt pedig, midőn a legfontosabb érdekeink ügyében — Nem felelsz kérdésemre, s meg akarsz csalni, istenem hát csakugyan igaz, s őt meggyilkolták. — Szemeit lehunyta, eszmélete újra elhagyta. Mari ijedten ugrott fel s szüleit szólította, kik elrémülten siettek a beteg ágyához. — Tudtam, hogy ő is testvérem után megy. Ez a sorsa, a kit én szeretek. De hol a levelem ? Talán magával vitte ? Siromba tegyétek az ő arczképével ! Mind a két arczkép itt van. Itt legyen keblemen. De ő engem nem szeretett, alig látszott észrevenni. Mily hidegen nézett rám. De neje van, talán most is azt szereti. Oh a szerelem sokat feled, sokat megbocsát. Ruhám véres ! a vér távol áll. Istenem ez az ő vére. Meggyilkolták, és én élek, de én is utánna megyek. Gyilkosok ne bántsátok ! Hisz ő az enyém, könnyeit még most is érzem kezemen. Ágyából fel akart ugrani s kezeit védőleg emelé föl. Hárman alig birták visszatartani. Gyomai gyógyszert adott be, amire egy kissé nyugodtabb lett a beteg. Néhány percz múlva kimerülten elaludt, s úgy feküdt ágyában, mint egy szép márvány szobor.— Most kezdem érteni betegsége okát, — mond Gyomai. Bizonyosan az éji támadást tudta meg valamelyik fecsegő cselédtől s azt képzeli, hogy Zádorfalvyt meggyilkolták. Meg kell győzni az ellenkezőről, különben nem bírja meg az izgatottságot. — Máskép eszközölhetjük ezt, mond Gyomainé kényező szemekkel. Szegény Idám, most értem, mit kellett szenvedned! Egyfelől reménytelen szerelmed, másfelől a borzasztó hir. Istenem, istenem, mit tegyünk? mond kezeit összekulcsolva, kell a birodalmi külügyi képviseletében határozni, midőn e határozattól nagyon sok okunk van előre is félni, ilyenkor nincs mód, nincs lehetőség, hogy a magyar kormány, a magyar képviselet valami befolyást érvényesíthetne. A hetedik ülést decz. 27-én az olasz biz. tag, Simondetti nyitja meg, mivel Anglia küldötte betegség által gátolva van még a megjelenésben is. Tárgyalás alá került. Vétessék fel az Avant projekt 4 czikkének két utolsó bekezdése a szabályzatba. Elfogadtatott. Következett a kérdés, hogy a költségek mi módon fedeztessenek? Nikolics ezredes Szerbia képviselője inditványozá, hogy az egyenlő megosztás (?) elvénél fogva hozassék be hajózási dij, melyet a büntetés pénzekkel együtt e czélra lehetne fordítani. Határozottan tiltakoztak e javaslat ellen első sorban Barrére a franczia képviselő és Konstantin efendi a török képviselő, míg Haan báró, a bécsi küldött ’óvakodott a véleménynyilvánítástól és a javaslatot a referendum vette. Indítványba jött, hogy a vegyes bizottság parancsai alatt a következő tisztviselők működjenek: a főfelügyelő, az alfelügyelők, a kikötői kapitányok, amennyiben működésük a folyamra kiterjed, a titkár és az alsóbb hivatalnokok. Peneovi ezredes Románia képviselője a pártállamok részére kívánja fenntartani az alfelügyelők kinevezési jogát, mi ellen Haan báró felszólal és csak a bizottságot akarja e joggal felruházni. Részt vesznek a vitában a német, orosz és a török küldöttek, míg végre e kérdés megoldása elnapoltatik. A nyolczadik ülés decz. 28-án a folyam rendőrségi szabályzattal foglalkozott, mely 64 szakaszból áll. Megállapodás nem történt. A kilenczedik ülés jan. 1-én a török küldött az egészségügyi javaslathoz adott indítványt, mely szerint ragály idején a Sulina, Kilia és Sz. Györgyben egészségi bizonyítvánnyal ellátott hajók akadálytalanul közlekedhessenek az egész al Dunán. Vita nem fejlődött ki, hanem Haan újra szóba hozta a hajópapirok ügyét, mely alkalommal a franczia módositvány elfogadtatott. A tizedik ülés Jan. 4-én tartatni! Ekkor már megjelent az angol küldött is, ki ez alkalommal kifejté nézeteit a három előző ülésben előfordult tárgyak felől és miután a román küldött még néhány aggodalmát jelenté be, elhatároztatott, hogy a végrehajtó bizottság ápril 15 én kezdje meg működését, a vegyes bizottság pedig május hóban veszi fel működésének fonalát. Titkos kormány Francziaországban. — Eredeti levél. — bizonyítja ezt az angol kék könyv. Hogy a 30,000 darab fegyvert nem szállították az állam fegyvertáraiból oda, ahová azokat Gambetta szállíttatni kívánta volna, ez ugyan nem rajta és némely miniszteren múlt, ki nagyon kész volt Gambetta kedvébe eljárni. Volt-e oka a radikális lapoknak felszóllalni és azt mondani: Vigyázzunk, ébredjünk, Francziaországban még mindig vannak kalandor emberek, kik az országot bajba akarják dönteni? Ki akarta Thomassint Görögországba küldeni és miért? Hát a 30,000 fegyvert, ki ígérte azokat és kinek nevében? A hadügyér, Gambetta testi lelki barátja, ki általa lett miniszterré. Csupa barátságból, de váljon Görögország vagy Gambetta iránt? Pár nap óta elvi:ázhatatlan tény, hogy a kamarában létezik diktátor és a jelen kormányon kívül más még erős a hatalom ennél. De ezen diktatúra nem titkos, ez a szószéken gyakorolja hat Imát, ennek bűntársa a kamara, ennek oka pedig nem annyira Gambetta hatalmában, mint a kamara gyengeségében, gyávaságában rejlik. Vannak ugyan a kamarában egyes derék emberek is. De mindezen emberek csak tömeget, nem pedig testületet képeznek. Hogy testületet lehessen ezen tömegből képezni, ahhoz fej és szív szükséges. Ebből egy sincs meg, hanem van egy kis gyomor és igen nagy has. Ez a mi kamaránk. Mindezen becsületes jó emberek csakis becsületesek, félénkek, fontolgatók, rövidlátók, ennélfogva tétovázók és határozatlanok, mert még arról is, mit mindenki lát Párisban, mit sem tudnak, és így nem mernek valamit akarni, mert attól tartanak, hogy tévedhetnek. Egyébiránt egyébre nem gondolnak, mint arra mit fognak választóik mondani és igy nem csak azt nem tudják, mi történik Európában, hanem még ezt sem, mi történik a szomszéd arrondissementekben. Ezen kamara tehát, mely akarat és politika nélküli emberekből áll, maga is akarat és politika hiányában szenved. Mindig azt várja, hogy valamely a kamara felett álló magasb röptű szellem megmagyarázza, mit maga nem ért és szájába rá? ja mit akarjon. A kamara maga folyamodik az ilyen magasb röptű szellemhez, hogy segítsen rajta. És a kamara csakugyan megtalálta emberét. Hasztalanul igyekezett fellázadni Gambetta diktatúrája ellen. ...több ízben keresvén vetélytcársaiviti, gazdaja ellen, párt és csoportfőnököket, kiket ellenébe állítson, kik megszabadítsák azt hatalmas befolyása alól. De sem módot, sem embert nem talált erre nézve; egyszer ugyan Freycinet személyében ilyen embert vélt találhatni. De Gambetta ezt a kamara szemeláttára semmisítette meg. És most kit állítson ellenébe ? Ferryt, Lisbonnet, Devést, Pascal, Duprat-t, Floquet-t, Ribot-t ? Ide érleltette a dolgokat Gambetta a kamarában, sőt már az egész országban. De mit tegyenek az emberek, ha nincs más választásuk, mint Gambetta és senki, vagyis inkább Gambetta és Devos közt? Anélkül, hogy elfogultsággal ítélnék meg Gambettát, kinek nagy érdemeit nem akarjuk kisebbíteni, sem azt nem mondjuk, hogy Francziaország nem várhat tőle még nagyobb szolgálatokat, de azt már meg sem lehet se tűrni, se helyeselni, hogy az egész ország csupán csak az ő akaratától, az ő önkényétől függjön. Épen ezért kívánja Francziaország minden radikális férfia a választási lajstromok behozatalát, hogy meneküljön ily akarat, bátorság és szellem nélküli emberektől, mint a kamara jelenlegi tagjai. Lehetetlen hinni, hogy Francziaország annyira szűkében legyen oly embereknek, hogy Gambettának ne állíthasson ellenébe vetélytársakat, kik vele szembe merjenek szállani s így remélhető, hogy a választási lajstrom a jelen híres embereket mellőzve, újakat fog előállítani, kik gondolkodni tudnak, kik értenek a politikához és bátor elszánt akarattal bírnak. — Hát meggyógyult, édes Marim, sebei nem voltak halálosak ? — kérdezé súgva. — Nem is volt semmi baja. Hát kitől hallottál ilyesmit, kedves Lady Rovenám ? Zádorfalvy az ajtóban megjelent. — Megenged Ida kisasszony talakodásomért ? Nem állhattam ellent forró vágyamnak személyesen győződni meg, hogy jobban van. Nem tudtam nyugodni, míg erről saját szemeimmel meg nem győződöm. — Fogadja köszönetemet részvétéért, most már érzem, jobban vagyok, csak hogy még nagyon gyengének érzem magamat. De én úgy hallottam, hogy házát az éjjel vagy tegnap éjjel — mert nem tudom, mióta alszom, — rablók támadták meg s önt megsebesítették. ■— Rosszul volt értesítve, Ida kisasszony. Igaz, hogy egy szoba ablakát betörték, s talán észrevétlenül reméltek ellopni valamit, de nem történt baja senkinek, s én nem voltam s nem vagyok megsebesítve. Zádorfalvy még pár perczig maradt a beteg szobájában, s aztán mindannyian eltávoztak. Ida szép kezeit imára kulcsolta össze. — Hála néked, Isten, hogy megmentetted őt. Most már nyugodtan alszom el, azt hiszem, nem lesznek oly rossz álmaim. Ida két nap múlva fölkelhetett s igéző pongyolában egy ablakból nézte a szép természetet. úgy tetszett neki, mintha uj életet kezdene, a mező pázsitja zöldebb a kert virága illatosabb volna, s mintha a nap ragyogóbban futná meg pályáját. Az árny eloszlott s tündér fény világította be az aethesi arczot. (Folytatása következik.) Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. II. RÉSZ. XVIII. (40. Folyt.) Zádorfalvy remény és kétség közt hagyta oda a baba merült családot. Nem volt nyugta, mintha kisértő árnyak üldözték volna, járkált órákig e 1vonulva a Maros partján. Délután András kérésére haza ment. Lábai alig bírták, saját baja el volt felejtve. Az orvos estefelé látogatta meg. — Midőn az én hajamról beszélnek, mentsen meg doktor úr ez iszonyú bizonytalanságtól. Hogy van a beteg, s mit lehet reményleni ? — Most még nem vagyok képes bizonyost mondani, — meglepetve tekintett a kérdező eltorzult arczára — az éj lesz a határozó. De ezredes urnak nem szabad magát ennyire felizgatni. Zádorfalvy, mint akit valami rejtegetett gondolaton kaptak rajta, megzavarodva hebegett s más tárgyra vitte át a beszédet. Együtt mentek vissza a Gyomai házhoz. Balog az éj egy részét a betegnél töltötte, s éjfél táján a gyógyszert változtatta. Hajnal felé a beteg izzadni kezdett, s úgy tetszett mintha arczának, fejének tüzessége múlt volna. Balog vonásain a reménysugara vonult keresztül. — Ha valami véletlen közbe nem jön, most már van reményem. Páris, febr. 22. Csak egy ember, ki annyira uralkodik a szavak, az érvek, az ékesenszólás felett, lehetett képes úgy fellépni, mint azt Gambetta tette, tényeket merészen eltagadni, vagy azoknak más magyarázatot adni, embereket, kiknek egy tagadó szavuk elégséges volna, hogy állításait megczáfolják, kihívni, mert jól tudja, hogy senki vele mint szónokkal Francziaországban nem versenyezhet. A világ egyik legnagyobb szerencsétlensége az, ha egy dicsvágyó szónok befolyása alatt áll. Lehetetlen tagadni, hogy Francziaországnak vannak emberei, kik Görögországban színre akarták hozni a mexikói expedíczió ismétlését. Vannak emberek, kik azt hiszik, hogy Francziaország pénze és vére az ő tulajdonuk, mellyel szabadon rendelkezhetnek, kik azt gondolják, hogy az ország hadi budgetjének milliárdjait oda fordíthatják a hová tetszik. Ezt már a Cissey-ügy is bizonyította, de még világosabban — Mari anyja nyakába borult. — Mamám, én sem élem túl Idát, pedig mint örültem néhány perczczel előbb. Egészen magánál volt, megösmert s azt kérdezte : Ugye nem igaz, hogy ő meghalt. Én nem értettem a kérdést, most fájdalom, tudom mit akart kérdezni. — Legyetek nyugton kedveseim s reméljetek. Én egy két percz múlva itt leszek, addig ne bocsássanak be senkit; nem szeretném, ha ez angyal önkivületes vallomását valami avatatlan fül hallaná. Legyetek nyugton, én rögtön visszajövök. Gyomai egy óranegyed múlva Zádorfalvyval tért vissza. Szükségesnek látta vele tudatni, hogy a betegség az éji megtámadás eredménye. Ida a lövéseket hallotta meg, vagy valami vigyázatlan cseléd ijesztett rá, különben is már napok óta gyöngélkedett. Ida egy pár órai nyugtalan szunyadozás után ismét magához jött, bágyadtan nyitotta fel nagy kiégett szemeit s körülnézett. — Úgy tetszik, hogy ismét aludtam. Én nem tudom Mari, oly álmos vagyok, pedig már rég alhatom, alig emlékszem, mikor feküdtem le. — Édes leányom, — mond Gyomainé — Zádorfalvy van itt, hogy léted felől kérdezősködni. Megengeded, hogy egy-két perczre bejöjjön? Ő házunk barátja, rokonunk. Ida arczán hajnalpi vonult keresztül, haját hátra simította s Mari segítségével felült ágyában. — Édes Mari, — mond súgva, — igazítsd meg ágyamat. Paplanját álláig felhúzta, sötét szőke haja halvány arczát dicsfényként környezte, s némán intett nénjének, hogy Zádorfalvy bejöhet.