Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1881-02-26 / 56. szám

56. szám. Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda 4a kiadó hivatal Budapest, 17. koronát ^g­ntoza S. u. Csak bérmentes leve^^^* '"»gadanl: el. kévá­atokat nem küldünk viasza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten b&zhoz hordva. Egész évre ........ 16 frt Félévre..................................... 8 írt Negyedévre...............................4 írt Egy­ben ......................1 írt 40 kr. Egye« szám Ara: 5 kr. Szombat, február 26. Szerkesztői iroda kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-ntrta 3. sí Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czimét és az utczit pontosan is eg­­yesülni kér­ilk. H­ir­detéseket és 3 n­yiltterek­et, árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal és A tekintetes budapesti kir. törvényszék 4570. jp. 880. sz. a. kelt végzése folytán köteleztettünk az alábbi ítélet közzétételére: 27041 1881. Ő Felsége a király nevében A budapesti kir. o. f. törvényszék mint törvényt alkalmazó esküdtszéki sajtóbiróság által, ítéltetett: Vádlott. Tóth Béla, a Kozma Sándor m. kir. főügyész mint sajtóügyi közvádló által, ellene a Függetlenség czimü napilap 1880. évi julius hó 30. napján megjelent 209. számának „Hírek rovatában“ „Hogy csinálódik a szoczia­­listaság“ bekezdéssel közzétett hírlapi közle­mén­nyel elkövetett a btk. 258. és 261. §-ában minősített sajtóvétségek miatt emelt vád, s en­nek tárgyalására mai napon összeült esküdt­széknek a btk. 258. §-ra alapított sajtóvétség te­kintetében nyolc­ (8) szavazattal négy (4) szava­zat ellenében „vétkesének nyilvánító határozata folytán, a fővárosi rendőrség mint törvény által alkotott hatóság elleni rágalmazás sajtó vétségé­ben „vétkesnek“ ezennel biróilag is kimondatik s ezen sajtóvétség miatt a sajtótörvény 13. §-ának és a btk. 262. §-ának alkalmazásával és tekintettel büntetlen előéletére és fiatal ko­rára négy (4) havi fogház kis­zen­vedésére éa négyszáz (400) frtnyi pénzbüntetésnek megfize­tésére, ezen pénzbüntetésnek az 1848. XVIII. tcz. 30. §-ának 3. pontja értelmébeni behajtás sikertelensége esetében pedig további (40) negy­ven napi fogház kiszenvedésére ítéltetik és a sajtóbirósági pénztár által előlegezett 82 frt 51 krnyi eljárási költségnek nyolcz nap alatti meg­térítésében végrehajtás terhe alatt marasztalta­­tik. Ellenben a btk. 261. § ára alapított vád terhe alól az esküdtszéknek hat szavazattal hat szavazat ellenében hozott határozat alapján vád­lott ezennel bírólag is felmentetik. Ezen ítélet jogerőre emelkedése után a Függetlenség czímű lapban az elítélt vádlott költségére közzététetni rendeltetik. Végül a szerző, nyomdász és elárusító, vagy terjesztő birtokába levő példányok elkobzása és megsem­misítése a btk. 62. §-a értelmében elrendeltetik. Ezen ítélet az­ esküdtszéki határozat tekin­tetében az 1867. évi május hó 17-iki igazság­ügyminiszteri rendelet 69. § án , a büntetés mérve tekintetében a btk. 2. §-ának alkalma­zása mellett a btk. 262. §-ai pénzbüntetést fog­házzá változtatása tekintetében, a btk. 53. § án ; az ítélet közzétételét rendelő részében a btk. 277. §-án; az ítéletiig sújtott mű elkobzása és megsemmisítése iránti rendelkezés tekintetében a btk. 62. §-án alapszik; a felmerült eljárási költségek megtérítésében pedig az elítélt vád­lott pervesztesként volt marasztalandó. Budapest, 1880. évi decz. hó 4-én. (P. H.) K­riszt. s. k. al­elnök. — febr. 25. A tahi kerületben tegnap meg­ejtett választásról, — mint a kormánypárti la­poknak sürgönyzik,­­­ pártunk jelöltje, ifjú Csorba Ede ellenében Fekete Lajos, az egyesült kormány- és habarékpárt jelöltje győ­zött. Mi már vasárnap közlött táviratunkban ecseteltük, mily hallatlan erőfeszítéseket követett el a kormány- és Tabarékpárt, csak hogy jelölt­jét keresztül erőszakolja. Faosztás, napidő, kocsibér, etetés-itatás, ezek voltak Somogy megye e kerületében a jelszavak, melyeknek aegise alatt végre is sikerült a mameluk nyájat egy tarka juhval szaporitani. — Igen is­­ tarka juhval, mert a múlt hónapban még nem volt található a tahi kerületben ember, kinek tudomása lett volna arról, hogy Fekete Lajos szabadelvű párti, a­mennyiben eddig min­dig habarékpártinak vallotta magát. Igaz, hogy rég megírta szegény Sárossy Gyula ezt a verset: „Hogy ha szorítja a magát, Hát magyarnak vallja magát“, s Fekete úr is csak ilyenféle elvtelen politikus, ki a mandátum kedviért re­­begte el a Tisza : „Hiszek egyet.“ Ma az Ellenőr, s holnap hihetőleg a kormánypárt többi csahosai is párhuzamot fognak vonni a nagy­kanizsai, és a tabi választás között, emezét emelvén, aman­nak a jelentőségét pedig tagadni fogják. Figyel­meztetjük azért is őket a következőkre : a nagy­­kanizsai kerület mindig a szabadelvű­ párté volt. Egyhangúlag választattak meg jelöltjei több ízben. Az utolsó választásnál a nemzet kedvencz és népszerű költője, ki bár lesz politikus, de oly ismert nevű, mint kívüle kevés a hazában. E népszerű, ismert nevet győzte le pár­tunknak egy újoncza. Ezzel szemben a kor­mánytól elhódított tabi kerületben folyton két-három­ párt volt, s Miklós István 1878 ban is csak a második választásnál győ­zött. Előbb Szontágh Pál volt onnan a kép­viselő. Most magában az ottani 48 av balpárt­ban dúlt a visszavonás, s igy nem lehet cso­dálni, ha inter duos litigantes tertius gaudet. A két választást csak úgy lehetne összehason­­lítni, ha a függetlenségi párt mostani jelöltje szinte oly országos nevű ember lett volna, mint a kormánypárt kanizsai jelöltje.­­ Nézzenek egyébiránt lapunkban utánna a kormánypárti urak, s meg fogják látni, mi soha, egy szóval sem írtuk, hogy győzelmünk Tabon „több mint bizto­s“, de még azt sem, hogy ki­látásunk van a győzelemre. Az Ellenőr esti lapja még a kanizsai bukás napján is biztosnak tartotta Jókai győzelmét. A képviselőház közigazgatási bizottsága ma délután tartott ülésében hitelesítette a fővárosi rend­őrségről szóló törvényjavaslatra vonatkozó jelenté­sét, mely a holnapi ülésben fog a képviselőházban bemutattatni.--------------------------------------------------­A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében folytatta a polgári törvénykezési rendtar­tás végrehajtási részének részletes tárgyalását. Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekez­letén Trefort miniszter előadta­ azon válasz tartal­mát, melyet Szabovlyevics képviselőnek a kikindai egyház kérdésében tett interpellácziójára adni szán­dékszik, azután Szapáry Gyula gr. pénzügyminisz­ter közölte azon válasz tartalmát, melyet Turgonyi képviselőnek a muraközi bor és h­usfogyasztási adó tárgyában intézett interpellácziójára adni fog. Az értekezlet mindkét választ helyeslő tudomásul vette. Tárgyaltatván elfogadtattak a következő tör­vényjavaslatok : az 1881. évi államköltségvetésben mutatkozó hiány fedezéséről és az 1880. évi VIII. t. sz. első szakaszának módosításáról. A tárgyalásban részt vettek Szapáry gr. pénz­ügyminiszter és Hegedűs Sándor előadón kivül Prileszky Tádé és Nagy György. Ezzel az értekezlet véget ért. Esztergom megye főispánjává ifj. M­a­j­l­á­t­h Györgyöt nevezték ki. Hogy miféle érdemek folytán, azt nem írja a hivatalos lap. De hát nem is kell! Hisz az országbíró is Majláth György, s ez elég gradus a főispáni Parnassusra. A színfalak mögül. Hiszen szép, szép az az elbizakodottság ; férfiasságra, önhittségre, s a jövőben vetett fel­tétlen hitre mutat. A­mint azonban valaki oly dologra vállalkozik, mely erejét túlhaladja, az már több az elbizakodottságnál. Erre a magyar nyelvnek oly kifejezése van, melyről azt szok­ták mondani, hogy több a szemességnél. Hogy tegnap a társalgásra egyesült ellen­zék hivatalos lapja egész szárazon, minden meg­jegyzés nélkül regisztrálta azt, hogy a mérsé­kelt ellenzék nem paktál egy párttal sem, ha­nem halad egyesen a maga útján, saját czéljai elérésére, azt értettük. Meg is tettük reá meg­jegyzéseinket ; legfeljebb azt feledtük még el, hogy bíznak saját erejükben , de m­i­n­t fér­fiak akarnak végre valahára ők is küzdeni. Ha ezzel békét hagynak a dolognak, tud­ván, hogy hiba van a kréta körül s nem lép­nek túl ama bizonyos határon, mely az önér­zetes politikai akcziót a politikai sehwidhakeriá­­tól elválasztja, akkor mi sem elevenítettük volna fel újból ezt a politikai kétszersültet. Ma azon­ban van a Magyarország e tárg­gyal foglalkozó bosszú, s meglehetős vizenyős czikkének a végén egy mondat, melyet ha a Kabarék-lapban mint eredetit nem látnánk, bizonyára azt hinnők, hogy Gambetta, kinek a hatalom, pénz és hiva­talos apparátus rendelkezésére van, — adta ki azt jelszóul párthiveinek a közelgő választá­sokra. A Magyarország czikke így végződik : „Ez az eljárás, melyet a mérsékelt ellenzék a választásoknál követni fog, melyek elé a mérsé­kelt ellenzék nagy hivatása tudatá­ban megnyugvással s önérzettel megy ; a mérsé­kelt ellenzék az ország legnagyobb érdekeinek letéteményese s meg van győződve, hogy az ország komoly, fü­ggetlen s a nemzet helyzetét s érdekeit felfogni képes ele­meinek buzgó támogatásában fog részesülni.“ Egy pártról, melynek hivatalos lapja ily fennen beszél, az ország népe azt hihetné, hogy annak bensőjében elvre és programmra nézve a legnagyobb egyetértés uralkodik. Azt hihetné, hogy maga az az értekezlet, melyen „hivatásuk öntudatában“ saját magukat „az ország legna­gyobb érdekeinek letéteményeseivé“ kinevez­­ték, — teljesen simán folyt le, — s a határo­zatot oly egyhangúlag hozták, a­mily ridegen közölte azt közvetlen az értekezlet után hivata­los lapjok. Bár nem szeretünk a politikai pártok ku­lissza­titkaival foglalkozni, e fenhéjázó hang után jónak látjuk az értekezlet lefolyásáról egy jelen volt szavai után a következőket nyilvá­nosságra hozni : Az értekezlet, — mond az illető képviselő, — oly zavaros, hogy úgy mondjam zsibvásár­­szerű volt, miszerint azt hittem, úgy megyünk szét, hogy az elnök nem lesz képes kimondani a határozatot. Az értekezlet legkevésbbé sem volt parla­mentáris, — a jelenlevők felette izgatottak vol­tak, mindenki beszélt, s így egymás szavait nem voltak képesek megérteni azok, a­kik különböző elvi jelentőségű dol­gokról akarták ellenvélemény­ű tagtársai­kat meggyőzni. Arról a „nagy hivatásról“ és „önérzetes fellépésről“, melyet ma hirdetnek, szó sem volt. Minden szónok a mellett tribulált, miként bizto­síthatja kerületét a jövő három évre a maga ré­szére legkönnyebben. B­á­n­h­i­d­y csoportja minden erejét meg­feszítette, s érvekkel igyekezett meggyőzni az értekezleten jelen voltakat, hogy mégis csak legjobb lesz egyesülni Tiszá­­ékkal. Ezekkel szemben volt olyan, ki a függetlenségi pártba olvadást hozta javaslatba. Mások határozottan kimondották, hogy a mérsékelt ellenzék nem életképes, és ne nevettesse ki magát azzal, hogy mint kon­­stituált párt lépjen a választási urnához. Szerin­tük legjobb lesz, ha kiki a maga szakállára dolgozik. A vita már majdnem viharossá vált, mikor a volt tárnokmester S­e­n­n­y­e­y kért szót, biztosítván a klub tagjait, hogy az ő Neptun vesszeje képes lesz a hullámokat lecsillapítani. Magától értetődik, hogy Sennyey az értekezlete­ken is az „örök tagadás“ politikájának híve. Legelőször is visszautasított mindez oly tervet, mely esetleges fúzióra vezethetne. Ezután a leghevesebben kikelt a közjogi ellenzék politikája ellen s olyanféle nézeteknek adott ki­fejezést, hogy ha esetleg még egyszer valaki a mérsékelt ellenzék értekezletén csak szóba is meri azt hozni, hogy a közjogi ellenzékkel egyesülni kell, akkor úgy faképnél hagyja őket, mint védszertje az oláhokat. Sennyey szerint csak a konzervatív politika lehet ad­akozó Magyarországra. A fuzionális kísérletek ellen emelt szót Bittó István is. Ő ugyan nem volt azon a nézeten mint Sennyey, mert szerinte a deákpárti politika a jó kulforrása, de hát azért mindegy, ő is annak a nézetnek adott kifejezést, hogy a választások alatt csináljon a mérsékelt ellenzék maga annyit, a­mennyit tud Az értekezleten jelen levő minores gentium bár sehogysem osztották a két Nagy-Mogul né­zetét, látszólag belenyugodtak s igy lettek azután tudtukon, s talán akaratokon kivül is oly „nagy érdekeknek letéteményesei“, melyeket még lám­pással sem lehetne felfedezni. A Magyarország ugyan szeretné ma meg­találni, de alig hisszük, hogy sikerüljön nek­. Broglie Gambetta ellen. A fegy­verszállitás ék tiszteknek Görögországba küldése tárgyában tett interpelláczió a szenátusban viharos jeleneteket idézett elő. De a vitatkozás nem tartott oly hosszasan, mint a kamarában. Azon hir volt elterjedve, hogy Broglie herczeg nagyszerű le­leplezésekkel fog fellépni Gambetta ellen. „Francziaország, — mond Broglie, — már Freycinet miniszterelnöksége alatt egy az országot kompromittáló politikát űzött, midőn Görögországot felbátorította. Miért nem tétetett semmi közzé azon feltételekből, melyek alatt a tisztek elküldése végbe ment volna ? Miért nem közöltetett erről semmi a kamarával ? Kivánom, hogy a görög kérdésre vo­natkozó iratok egészittessenek ki. — Tudom, — folytatá a szónok, — hogy minden politikai férfiú ki van téve a rágalomnak. Minket is rágalmaztak, hanem azok, kik azt tették, ellenségeink voltak, míg Gambetta urat saját barátai rágalmazzák. Rá­galmazták őt, midőn azt mondották róla, hogy György királ­lyal értekezett. Gambetta a miniszte­rekre és politikai ügynökökre, mint tanukra hivat­kozott. Az elsők nem mondhatják, hogy alárendeltjei voltak, az utóbbiak nem szeghetik meg az utasítá­sokat. De az iratok mindig szólani fognak. Ferry miniszterelnök­­ félbeszakítja.) Hol vannak ezen iratok ? Broglie: Mi éppen ezen titkos okmányok közzé­tételét kívánjuk, hogy lássuk, minő szerepet játszott azon egyéniség. (Kiáltások : Ez interpel­­láczió Gambettáról ! Tetszés a baloldalon.) Nem lépek a határon túl. (Kiáltások: De Gambetta nem válaszolhat.) Igaz, mind­ez a múlthoz tartozik, de ezen múlt tanulságos és ha Gambetta kinyilatkoz­tatja, hogy a jövő fogja elhatározni, minő más sze­repet adjon neki, akkor szükséges az ő múltját is ismerni. Ferry: Titkos és valóságos kormányról beszélnek, így én is tudnék látszólagos és valóságos interpelláczióról szóljani. (Derültség). A valóságos­sal nem sokat törődött Broglie herczeg (zaj és tetszés), hanem a titkossal, melyre nézve nincs se jogom, se megbízásom, hogy feleljek. (Tetszés.) Ha én nem törődnék a titkos interpelláczióval, nem lépett volna a szószékre. (Zajos tetszés.) Titkos i­ajok nem léteznek. A­mi a sárga könyvben van, az mind őszinte igazság, valamint az is, hogy nem létezik titkos kormány. A becsület és személyes méltóság nevében utasítom vissza ezen vádakat. Ily kormányt nem szenvednék meg, mivel azt ön­becsülésemmel nem tudnám megegyeztetni. Ilyetén vádak csak agyrémek, melyeket klerikális és in­­transigens szövetségesek keltenek. (Viharos tetszés balról, nagy zaj jobbról.) Ezek után Ferry ép úgy mint a kamarában tette, megczáfolja a kormány ellen felhozott váda­kat és azt mondja, hogy a kormány megtette kö­telességét, midőn a fegyverszállításokat betiltotta.­­ Ezek után az interpelláczió Rudiffret P­a­s­q­u­i­e­r által más térre vitetett át, a hadügyi igazgatást támadván meg, hol rendetlenség uralko­dik. (Zajos felszólalások : Itt vizsgálat szükséges(| Ferry erre felelni akart, de a jobboldal őt ezen felkiáltással „A hadügyminiszter!“ félbe sza­kasztotta, úgy, hogy nem tudott szóhoz jutni, mert folyvást a hadügyminisztert kiáltották, végre kény­telen volt a szószéket elhagyni. Ezután Buffet lépett a szószékre, de ekkor a baloldali szenátorok valóságos pokoli zajba törtek ki. Felugrottak, ökleik­kel az asztalra ütöttek, és valahányszor szólni akart, mindnyájan „nem“-et kiáltottak. A közönség a karzaton egészen el volt rémülve, de midőn meg­tudta, miről van szó, ott is képződtek zajongó és tapsoló csoportok. S­a­y Léon egészen elhalvá­nyult s már kalapját akarta fejére tenni, de rög­tön mély csend állott be. S­a­y Léon: Nagyon sajnálom, hogy a zaj a minisztert a szószékről lelépésre kényszerítette. Most pedig visszatorlásul a bal meg nem engedi a jobboldali szónokot beszélni. (Tetszés a balon.) A csend helyre állván, Ferry, Buffet és Favre hadügyér szólanak a hadügyi igazgatásról, mind­egyik saját álláspontjáról ítélvén azt meg, végre bizalmatlansági szavazat helyett az egyszerű napirend fogadtatik el 166 szóval 112 ellen. Freycinettől azt várták, hogy szól­­jani fog, de ő ezt nem tette. Az országháziból. A horvát kiegyezés. A képviselőház ma a magyar horvát kiegye­zést tárgyalta és fogadta el. Fáik előadó hosszasan fejtegette a regnikoláris bizottság hatáskörét, s azt, hogy a horvát képviselők engedékenységet is mu­tattak. Csernátony Fiuméra vonatkozólag kért fel­világosítást Tiszától, mire ő oly készséggel felelt, mintha csak maga kérte volna fel Csernátonyt. sjÜjs1­.51" JTÜIIL. ■................. —~ 3 Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. n. kész. XVIII. (41. Folyt.) Mari naponkint ott felolvas, hogy szórakoz­tassa. Erre talán nem is volt szükség, mert hisz képzelete egész regény világot teremtett, melyben maga játszotta a legfőbb szerepet. Későbben, mielőtt a társaságban megjelen­hetett, Zádorfalvy vette át a felolvasó szerepét. A lábbadozó nem értette mit olvas. Ő csak hangját hallotta, azt a mély érczes hangot s arczát nézte, azt a férfias szép delejes arczot. Zádorfalvy fürdői útját egy pár héttel el­halasztotta, míg Ida egészen jobban nem lesz. Ida maga sürgette az elutazást. — Nem tudnám magamnak soha megbo­csátani, ha én miattam, egészsége helyreállását hátráltatná. — Higyje meg Ida, — mond, félretéve az eddigi hideg czimezést, — hogy most már majd nem egészen helyre állt egészségem. Azonban engedelmeskedem, hogy visszajőve újabb erővel folytathassam felolvasó szerepemet, mely nekem annyi élvezetet szerzett. Ida elpirult, hófehér ujjai gépileg egy rózsa leveleit tépdesték. — Nekem szerzett ön élvezetet, köszönettel és hálával én tartozom kifáradhatatlan jósá­gáért. Többet nem volt képes felelni, s némán nyújtott kezet a búcsúzónak. XIX. Zádorfalvy szeptember vége felé érkezett vissza. Ezalatt sok történt a nagyvilágban. A leg­fontosabb a villafrankai béke, mely Ausztria olaszországi hatalmát, szeretjük hinni, örökre megszűntek­. A szajnaparti bűvész most másodszor bevég­­zetten hagyta művét, a függönyt leereszté, mi­előtt a darab ki lett volna játszva. Ausztria Lombardiától elesve tíz év alatt most már másodszor állott a megsemmisülés szélén. Kivü­l-belől hitelét vesztve, csak az euró­pai Chian „sulyegyén - rendszernek“ köszön­hette létezését. De mindezen veszteségei daczára sem nem tanult, sem nem feledett, s mint az eltapo­­dott kígyó vég vonaglásában is méreg fogait mutogatta. Kihirdette a Thun-féle pátenst, de a nym­­busnak vége volt. Az erőszakos eljárásnak nem lett óhajtott gyümölcse, a c­entralizáló patens megtört a protestánsok erélyén. A villafrankai béke természetesen rend­kívül lehangolta Magyarország hazafias részét. Az arisztokraták vágyai sem teljesültek, mert befolyásukat nem nyerhették vissza, mint reménytették. Nem kisebb változáson ment végbe ezalatt Zádorfalvy is. Egészsége majdnem teljesen helyreállott, szép, férfias arcza elvesztette beteges halvány színét, szemei élénk tűzzel égtek, déli termetén a megkímélt erő férfias bája ömlött el. Kedélye is visszanyerte a régi fiatal rugé­­konyságot. A fürdőn nem kereste, de nem is kerülte az embereket. A társaság is elszórakoztatta, de nagyon szívesen volt egyedül. Gyakran egész délutánokat ott töltött a fenyvesben. Lefeküdt a puha fűbe, hallgatta a rovarok döngését, a fák titokteljes susogását, és valami csodálatosan édes álom szállott a lel­kére. A boldogság szelid képei lebegték körül. A műit mintha csak egy gonosz álom lett volna, melyből semmi fanyar utóiz nem hárul át a jövőre. Ez álmodozásoknak mind Ida volt köz­pontja, az ő szelid arcza volt az a nap, mely a boldogság fényével sugározta be a Zádorfalvy lelkében élő világot. Hiába, olyan a szív, mint a föld, annál szebben virul fel tavaszkor, minél tovább borí­totta téli hó. A nyár vége felé járt mikor visszatért He­­gyesfalvára. Ida tökéletesen helyreállott. Szépsége a kelő szerelemtől átsugározva, csak nyert bájában. Igéző pirulással fogadta halott testvére jó barátját, ki mint nap kelt fel múltja sötét ár­nyainak eloszlatására. — Most ismét az életé, hazámé vagyok, s különösen azé a kedves köré, melynek egész­ségem visszanyerésére oly sokat köszönhetek, — monda Zádorfalvy, midőn első látogatását tette. Gyomaiék, — mondanunk sem kell, — a legszívesebben fogadták mint megtérő testvért. — Isten hozott barátom, — szólt Gyomai —­ épen jókor jöttél. Örömnapra készülünk, Marinak menyegzőjére, de örömünk nem lett volna teljes, ha téged nélkülözünk. — Sokat emlegettünk édes Lajosom, — mond Gyomainé, — csudáltam, hogy a csuklás miatt bajod nem lett. — Nem annyiszor édes Máli, mint a­mennyiszer én rátok emlékeztem. Fogadjátok szives köszönetemet e baráti, e testvéri fogadás­tokért, s örömem őszinte kifejezését, Ida teljes­­ gyógyulásán. — Hát engem, Lajos bácsi, meg sem lát ? — mond pajzánul Mari, mi­közben Zádorfalvyt megcsókolta. — Fogadd el, szép kis húgom, szerencse­­kivánatomat, s ha lehetséges, bánj kimérve a papuc­csal. — Ezt a jókivánást magam is aláírom, — mond az épen megérkezett Erdőssy Laczi. — Erdőssy Laczi volt honvéd-százados; — te meg már tudod kedves vendégünk nevét és rangját. — Rég óhajtottalak látni s veled megösmer­­kedni, — mond Zádorfalvy. — Azt hiszem, ta­lálkoztunk valahol ; engedj meg, ha a kilencz évi börtön s a csaták zaja velem elfeledtette. — Szent-Tamásnál találkoztunk. Én akkor még csak a káplárságig vittem fel s igy az őr­nagy Zádorfalvy Lajos nem fedezte föl bennem a leendő századost. — De még nem tudom, hogy mikor lessz a menyegző, és hogy a kis menyasszony nekem mi szerepet szánt ? — Ha vissza nem utasítja Lajos bácsi, fel­kérem vőfélyemnek s Idát nyoszolyó leánynak. — Ha a nyoszolyó leány elfogad, én öröm­mel elfogadom a nekem felajánlott hivatalt, ha ugyan sok czeremóniával nem jár. Mert, édes húgom, előre megmondom, én igen ügyetlen va­gyok s nem szeretem a nagy zajt. — Ettől ne félj barátom. Először teendőd igen egyszerű, nagyon könnyen be lehet ta­nulni ; másodszor, csak a legközelebbi rokonok lesznek meghíva. Csendesen, zaj nélkül tartjuk meg a lakodalmat, mint hazánk helyzetéhez illő. — De még most se tudom, mikor lesz a menyegző ? S hogy lesz-e időm elkészülni új hi­vatalomra ? — Holnaphoz egy hétre, Mihály napkor a Laczi atyja nevenapján, ez volt öreg barátom kívánsága. Az est nyájas beszélgetések között telt el. Zádorfalvy ereiben új élet forrását érezte, be­tegségével sötét hangulata elmúlt, hite a haza jövőjében újra éledt. Az olasz hadjárat alatt, bármily meddő vége lett is különben, örömmel tapasztalta, hogy a tíz évi reakczió után a köz­vélemény újra felébredt, hatalmasabban mint valaha, a­hogy a zsarnokság sziklavára e ha­talom csapásai alatt alapjában megrendült. Még egy erőfeszítés, s romba dől. A menyegző a családi körben zaj nélkül ment véghez. Zádorfalvy álmodozóként járt a derült körben s nemével az ártatlan irigység­nek tekintett a boldog fiatal párra. Keze észre­vehetőig remegett, midőn karját a bájos nyo­szolyó leánynak nyújtotta. Másnap a fiatal pár szüleiktől megáldva könnyezve, sírások között búcsúzott el. Mari alig tudott elválni szüleitől, utoljára Ida keblén sírta ki magát. — Isten áldjon meg Idám jóságodért, — kérlek ne felejtkezzél meg rólam, s látogass meg mielőbb, különben nem tudom, hogy szokhatom el tőled, ki testvérem, több mint testvérem valál. A háziak egyedül maradtak, úgy tetszett mindenkinek, mintha a ház vidor szelleme tá­vozott volna el. Mari az élénk, vidám lény hiányzott, ki örömöt terjesztett mindenütt maga körül. Délután Gyomai Zádorfalvyt látogatta meg. A két hölgy egyedül maradt. Sokáig némán ültek egymással szemben, gondolataik a távolban csapongottak. Ida tőre meg a hallgatást. (Folytatása következik.)

Next