Függetlenség, 1881. július (2. évfolyam, 179-209. szám)
1881-07-15 / 193. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam.____________________________193. szám._________________________________________ Szerkesztői iroda gg ^ kiadóhivatal mmm ^9 HH HPB 9P 1991 99 »■ Budapest, IV. koronaherczeg-utcia 3. ez. Tg Hj 11 ||| fffl H gfí raj íl i 111 |§§ §§ feSlk if ü \ Csak bérmentes leveleket fogadunk el. H E8 Lj| H f|| Hl H ' ffl H PWpi j|| Kéziratokat nem küldünk vissza. mtm H B g| ÉjE MmH IS NIP ff »■ |p| f3 Vidékre "4LordTv^ " K I/ JLJ |J JLB gj £ l igT | Egész évre................................16 frt Kli **.'*$» «B* • WBmBwB HU W ■ Félévre.....................................8 frt Negyedévre.................... . 4 frt .. __ rr rECTh4» . . . . ifrt4okr. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI NAPILAP. Egyes számara: 5 kr. _ ______ Péntek, julius 15. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyilt terek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Hirdetéseket és re^riktereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal A bolgár alkotmány felfüggesztése. (lk.) Sándor, Bulgária fejedelme elérte czélját. Az orosz czár által a bolgárok számára adott alkotmányt a szisztovói nemzetgyűlés felfüggesztette és a fejedelemnek a hét évi diktátorságot megszavazta. így jelenti ezt ma a táviró, és hozza egyúttal a minden jóval kecsegtető felhívást, melyet a volt német hadnagy az ő „drága nemzetéhez“ intézett. Valóban, különös helyzetben vagyunk az eseményekkel szemben, melyek szomszédságunkban történnek. Midőn minden nemzetnek, minden népnek szívünkből kívánjuk, hogy ismerkedjék meg az alkotmányosság áldásaival; midőn tudjuk, hogy egyedül a tiszta, a valódi alkotmányosság képes a nemzeteket oda emelni, hol nemcsak ura saját sorsának, de egyedül lelheti boldogulása alapföltételeit és lehetőségét, akkor a bolgár alkotmány felfüggesztésével és a fejedelem teljhatalmúságának inaugurálásával szemben örülnünk kell, hogy mindez így történt. Mintha önmagunkat kellene megtagadnunk ! !És mégis, a balkán félsziget általános helyzete, a bécsi kabinet háta mögött álló láthatlan hatalomnak vágyai ellenállhatlanul parancsolják, hogy a szisztovói nemzetgyűlés határozatát szívünkből üdvözöljük. A levegő nem akar megtisztulni az okkupáczionális hírektől, csak legújabban is Dervis pasa és Edhem pasa egész félreérthetlenül figyelmeztették a portát a csapatmozdulatokra az okkupált tartományokban, melyek mást nem jelenthetnek, mint készülődést Salonichi felé. És a legkedvezőbb alkalomul kínálta magát a bolgár válság, melyet, ha a fejedelem visszavonulásával végződött volna, egyenes felszólításnak magyaráztak volna, hogy megkezdjék azt az akcziót, mely után szívük oly régen sóvárog. A szisztovói nemzetgyűlés határozata új akadály e tervek elé. Elveszett az ok, nem lehet megtenni azt, mit okozatnak szerettek volna feltüntetni. Még nincs befejezve a bolgár látványosság. Még sokkal erősebb az ellenzék, mely nem bírt ugyan a nemzetgyűlésen szerepet játszani, sőt csak szóhoz sem juthatott, de annál mélyebb gyökereket vert a népben és a folytonos, ezután sem szűnő izgatások mindig fognak e gyökereknek annyi életnedvet szolgáltatni, hogy nem lehet teljesen átengednünk magunkat a nyugalom érzetének, annál kevésbé, mert a legkisebb dolog, melynek megadhatják a provokáczió színezetét, elég lesz, hogy a terv valósítását újra fölvegyék és a monarchia vállaira oly terheket rakjanak, melyek alatt össze kell roskadnia , de legalább a pillanat lehetősége el van odázva. Ezért kell megelégedéssel tekintenünk Szisztovó felé. Sándor fejedelem nagyon sokat és jót ígér nemzetéhez intézett felhívásában. Nagy kérdés, lesz-e elég ereje mindazok foganatosítására, miket kilátásba helyezett, de nem szabad föltennünk azt, hogy a bolgár fejedelemben hiányoznék a legjobb akarat, hogy teljesítse azokat a szándékokat, melyeket maga elé tűzött. A jövő fog erre felelni, talán a nagyon közeli jövő, midőn elsősorban meg kell küzdenie avval az ellentállással, melyet a nem nyugvó agitátorok készítenek magában a népben, és mely elég fontossággal bír, hogy teljes figyelemre méltassuk. De nem csak Sándor fejedelem, de nemcsak a bolgár nép, hanem saját magunk érdekében is kívánnunk, óhajtanunk kell, hogy Sándor fejedelemnek úgy ereje, mint kitartása legyen, hogy szerencsésen be is fejezhesse azt, mit tegnap a nemzetgyűlés akaratával megkezdett, hogy így Bulgária semminemű okot ne szolgáltasson a beavatkozási mániában szenvedő európai diplomácziának arra, hogy újra metsző késük alá kerüljön a bolgár kérdés. Erőt, kitartást kívánunk úgy a fejedelemnek, mint a népnek, hogy önmegtagadólag sikerüljön elérniük a kitűzött czélt, és azután, — a fejedelem szavához mérten, — újra megalkothassák alkotmányukat, melynek végmegerősödése nemcsak a bolgárok nyugalmának és boldogulásának garancziája, hanem egyik akadálya is annak, hogy a balkán félszigetről lángba boruljon Európa, hogy onnan a többi népek veszedelme és pusztulása származzék. Midőn Sándor fejedelem legelőször nyilvánitá szándékát, hogy mit akar Bulgáriától követelni, midőn a legerélyesebben állitá fel az alternatívát: vagy meg lesz akaratom, vagy megyek, akkor az európai diplomáczia a legbámulatosabb közönyösséget mutatta. Világosan és határozottan nem merte kimondani, hogy eredj már, mert szeretnénk, ha a zavarok újra kitörnének, volt mégis annyi szeméremérzetük, hogy ezt nem mondották, de titkos terveiknek, titkos óhajtásaiknak mondottak volna ellent, hogy ha tanácsot adtak volna, miképen lehetne a nehézségeket elhárítani. Mint a prédára leső tigrisek lesték, mi fog a bolgár dolgokból kisülni, de külsőleg a legnagyobb közöny ült arczaikra. Ha az európai diplomáczia a bolgár zavarok kezdete alkalmával így járt el, ha csak tanácsot sem adott a fiatal, a tapasztalatlan fejedelemnek, hanem magára hagyta, hogy küzdjön egyedül a mindig magasabb hullámokat verő viharral, akkor ma már, midőn a fejedelem mégis győzelmesen vívta meg az első harczot, ma már hasznos szolgálatot tesznek úgy Bulgáriának, mint egész Európának, ha megtartják eddigi közönyüket és nem keresnek alkalmat a beavatkozásra, sőt még a tanácsadásra sem, mert ez veszedelmet jelentene. Az erő és kitartás mellett Sándor fejedelemnek még azt is kívánjuk, hogy ne legyen oka az európai diplomácziával a bolgár belügyek miatt még csak szóba sem állani. — július 14. A fiumei kérdést a Neue Freie Presse hosszabb czikksorozat tárgyává teszi. A czikkek elsejében még egyátalán nem árul el semmi markánsabb álláspontot, csak a végén, midőn Fiume történetének rajzolásában egész addig ér, midőn Magyarországnak koronáját a Habsburg dinasztia nyerte el, teszi a megjegyzést, hogy eddig Fiume közjogi állására nézve még nem mutatkozott semmi, mire akár a magyarok, akár a horvátok jogukat alapíthatnák, hanem eddig egyedül a Habsburg háznak mutatkozik joga. E következtetésre már csakis a történet meghamisítása vagy nem tudása folytán jut. Bővebben azonban mégis csak akkor fogunk vele foglalkozni, ha az egész czikksorozat előttünk fekszik, annál inkább, mert egyátalán nem lehet illetékes a nevezett lap arra, hogy érvnek tekinthető véleményt mondhasson. A cseh zavargások következtében felmerült mindenféle hírek közül nem utolsó az alábbi két közlemény sem: Azon hírrel szemben, mely szerint a magyar miniszterelnök az osztrák alkotmányos párt érdekében a jelen osztrák kormánypolitika ellen befolyását szándékozik érvényesíteni, a Brünnben megjelenő s az osztrák kormányhoz közelálló Moravská Orlice kijelenti, hogy az osztrák miniszterelnök és a magyar állam miniszterelnöke közt semmi egyenetlenség nem forog fenn az osztrák politika miatt, mert Taaffe gróf és Tisza Kálmán közt barátságos viszony uralkodik, amely az érdekegységen és szilárd egyezményen alapul. Ugyanazon lap kijelenti, hogy a prágai zavarok a legmagasabb körökben nem hagytak hátra kedvezőtlen benyomást, mert ott a hivatalos informácziók alapján tudják, hogy velük a komoly cseh politikai körök semmi közösségben nem voltak. A nap sugarai által színét hagyó szövetek és posztókról híres városban megjelenő jámbor újság is nagy tévedésben van a mi „jókedvű adakozásai “-ról hírhedt miniszterelnökünk jelleme és erkölcséről. Hogy lehet Tisza Kálmánról azt feltételezni, hogy ő Taaffe gróffal össze merne zördülni ? Persze, hogy baráti viszony uralkodik közöttük ! Oly baráti viszony, aminő uralkodni szokott a között, a ki parancsol, s aki kétrét görnyedve engedelmeskedik a parancsnak. Innen magyarázható ki az a „szilárd egyezmény“ is. Ráparancsolnak s ő engedelmeskedik. Ha nem tenné, tudja, hogy a rövidebbet húzza, mert engedetlenséghez bizonyos felsőbb körökben, oly ember részéről, ki már hosszabb ideig szolgailag engedelmes volt, nincsenek hozzászokva, s nagyon hamar kitennék, ép az érdekegység és barátságos viszony érdekében a szűrét. A brünni lap közleményének második része azonban minket is meglep, mert még ez ideig ez az első eset, midőn magyar vagy osztrák kormányhoz közel álló lap konstatálja, hogy a legmagasabb körökben örülnek a prágaihoz hasonló zavargásoknak. A fővárosi függetlenségi kör ma végre megalakult s így beteljesült az az óhaj, hogy legyen a választások idején kivül is egy orgánum, mely a pártunk szellemében érző polgárokat egyesítse. A kecskeméti ház egyik termébe mára összehívott gyűlésen szép számmal jöttek össze a főváros minden részéből s Kontur Lajos értekezleti elnök vezetése alatt tartott tanácskozás után a következő határozati javaslatot fogadták el: Mondja ki az értekezlet, hogy szükségesnek tartja egy kör alakítását oly czélból, mikép az egy politikai párt nézeten levők társadalmilag érintkezzenek és hogy politikai nézetük terjesztése végett nekik kellő tér nyújtassék. E végből a fővárosi függetlenségi kerületi párok elnökségeit felhívja, hogy a kerületi pártokat összehiva, ezek 3—3 tagú bizottságokat küldjenek ki és ezek tegyék magukat érintkezésbe az értekezlet által megbízott 16 tagú küldöttséggel. E küldöttség tagjai a következők : Varga Imre (I. ker.), Erdei Henrik, Dely N. (II. ker.), Kontur Lajos, Mezei Péter, Scheffer László, Kishalmi Ferencz, Krenedics Sándor (IV. ker.), Joó Elek (VI. ker.), Császár József, Zatocsil N., Eyfried Ferencz, Kögel István (VII. ker.), Takács Lajos, Balla Lajos, Kovács Zsigmond (VIII. ker.) Az osztrák-magyar vámkonferencziának az általános vámtarifa netáni revíziója tárgyára vonatkozó tanácskozása — amint értesülünk — csak több hét múlva fog esetleg bekövetkezni, mostanra ily tanácskozás nincs kilátásba véve. Takács János távirdai orsz. főigazgató elhalálozása folytán, írja a „Posta Közlöny“ mindinkább erősbül azon hir, hogy a posta s távirda legfőbb igazgatása egyesittetni fog. Hogy mennyiben igaz e hír, nem tudhatni, azonban sem a két társintézetnek, sem magának az államkincstárnak az egyesítés hátrányára nem válnék, s most volna itt a legjobb alkalom ez egyesítésnek már oly sokat pengetett eszméjét megvalósítani. Az a román paktum. A kormánypárt félhivatalosa a Hon, mely legveszettebben dühöng amiatt, hogy néhány erdélyi kerületet is sikerült elhódítanunk a bécsi húron pendülő szabadelvű kormány jelöltjeitől, azzal a hazugsággal lepi ma meg a világot, a kolozsvári ítélet közvetítése folytán, hogy a „szélsőbal mint párt paktált a románokkal.“ A Hon ezt az állítását onnan meríti, mert az Egyetértés a napokban összehadart valamit afelől, hogy a függetlenségi központ a választások alatt Pap Györggyel, a volt képviselővel érintkezett. Állítását pedig arra alapítja Jókai úr lapja, hogy az Egyetértés a szebeni román konferenczia alkalmával meglehetős hosszú, és meglehetős vastag viaszkgyertyákat gyújtogatott meg a dáko-románok tiszteletére. Hogy a függetlenségi központ levelezett-e Pap Györggyel, vagy sem, nem tudjuk. De arról biztosítjuk úgy a Keletet, mint méltó czimboráját a Hont, hogy ha levelezett is a központ Pap Györgygyel, csak úgy levelezett vele, mint a függetlenségi kör egykori tagjával, s nem mint a szebeni programm aláírójával , nem mint a dühös magyarfaló dákorománnal. És ebből nagyon beláthatja a Kelet és a Hon, hogy ha valaki, úgy Pap György volt az, ki csatlakozott a függetlenségi zászló alá, s a függetlenségi párt, mint párt nem árulta el a magyarságot. A Hon szerkesztőségének tagjai tapasztalásból tudhatják, hogy a függetlenségi párt semmiféle más párttal nem szokott paktálni. Sem a mérsékelt ellenzékkel, sem a kormánypárttal, pedig ezek magyaroknak vallják magukat. Hogyan paktálna akkor a magyarság ellenségeivel a dacorománokkal. Hogy nem kenyerünk a paktálás, azt praxisból tudhatják, hisz ép a Hon szerkesztőségének egyik tagja volt az, ki az 1878-iki választások alkalmával táviratilag szólította fel a függetlenségi párt egyik irányadó tagját, hogy hasson oda, miszerint a kerületében levő függetlenségi érzelmű választók, miután ott a függetlenségi párt jelöltet nem állított, reá szavazzanak. S az illető igen jól tudhatja, hogy paktum helyett még csak feleletet sem kapott. Ennyit a Honnak, mely miután ezelőtt hat esztendővel elárulta elveit, arczul ütötte egész múltját ; meghazudtolta azokat az eszméket és törekvéseket, melyekért hét éven keresztül harczolt, ma a függetlenségi pártot vakmerősködik a magyarság elárulásával vádolni, csak azért, hogy leránthassa pártunkat is oda, ahova ő és pártja süllyedt. A többire nézve még a következőket : Bármit irt légyen is az Egyetértés a román paktumra vonatkozólag, azt ép oly kevéssé tette, tehette e lap, a párt nevében, vagy pláne a függetlenségi párt megbízásából, amint ír és tesz sok más egyebet a függetlenségi párt tudta, beleegyezése, és hozzájárulása nélkül. És azért, ha kedvük van a kormánypárti lapoknak valakit vádolni a magyarság elárulásával, tessék : Vádolják az Egyetértést ! Éhez, ha dákoromán hangokat pengetett a lap, teljes joguk van. De kíméljék a pártot, melynek az Egyetértés szellemére semmi befolyása nincsen. Ha a kormánypárti lapok nem lennének oly gyenge elméjűek, eszükbe juthatott volna, hogy mi a szebeni konferenczia alkalmával megírtuk, hogy inkább ne nyerjünk Erdélyben kerületeket, semhogy még csak a látszata is fenforogjon annak, mintha hajlandók volnánk a románokkal szemben engedményekre. Úgy látszik, i 1y ellenfelekkel, aminőkké a kormánypárti lapok magukat a választási vereségek miatti dühökben kinőtték, nagyon szükséges és üdvös volt részünkről az, hogy idejekorán nyílt sisakkal léptünk fel a románok ellen, visszautasítsunk minden fraternizálást. A tuniszi bonyodalom. Nyugtalanság az angol kabinetben. A FÜGGETLENSÉG TÁRCZÁJA. A KOZÁKOK. 8 (A kaukázusi életből.) <-ról Tolsztoj :Nyikolajevics &eo regénye. Orosz eredetiből fordította: TIMKÓ IVÁN. VIH. — Ez a vízből kiálló sziklához úszott, megállapodott és sajátságosan kezdett mozogni. Lukácsnak úgy tűnt fel, mintha a tömbön alul kezek lennének láthatók. „Hogy ölöm meg magam a békétlen csecsenczet!“ gondolás fegyvere után kapott, gyorsan fölhúzta a ravaszt, azután arczához illeszté és lélekzetét visszatartva czélba vette. „Nem költök fel senkit,“ gondolá magában. Mind a mellett szive oly erősen kezdett dobogni, hogy kénytelen volt félbeszakítani a czélozást s hallgatódzni kezdett. A fatömb újra megloccsant és hasítva a vizet újra úszni kezdett az innenső part felé. „Nem kellene ide engedni!“ gondolá ismét. Itt van fa, a hold gyenge világításánál a fagömb előtt egy tatár fő tűnt fel. Fegyverét egyenesen fejére iránytá. Egészen közel látszott előtte, mintha a fegyver csőve végén volna. Még egyszer föltekintett: „Csakugyan békétlen csecsencz,a gondolá örömittasan és ismét a czélpontot kereste, mely alig vala észrevehető a fegyvereső végén, azután gyermekkori kozák szokással elmondá magában! „Atyának, fiúnak“ és elsüté fegyverét. A fény egy pillanatra megvilágitá a vizet és a partot, a durranás pedig a messze hegyektől hangzott vissza. A fatömb már nem hasította a vizet keresztbe, de a folyam mentén forgolódott és inogott. — El ne meneküljön! kiálta Egrusa fegyvere után kapkodva és fölemelkedve a fatörzs mögül. — Hallgass ördög ! — suttogá összeszoritott fogak közt Lukács ! a brekek ! — Kit lőtt le, kérdé Nazar, kit lőtt le Lukács ? Lukács mit sem válaszolt. Fegyverét töltötte és tekintetével az úszó fatömböt követte, mely nem messze egy kiálló sziklánál állapodott meg, és mögötte valami tárgy tűnt fel, mely a vizen himbálódzott. — Mit lőtt le ? Miért nem válaszolsz ? ismétlők a kozákok. — Abreket lőttem agyon, hát azt! — szól a haragra gyuladva Lukács. — Egy ember úszott erre .. . mondá kősziklára mutatva. — Hazudik, mondá Egrusa, szemeit dörzsölve. — Hazudom ? Nézd hát meg ! Nézz ide, mondá Lukács vállán ragadva őt, s magához vonta oly erővel, hogy Egrusa szinte felsikoltott. Egrusa azon irány felé tekintett, melyet Lukács jelölt ki neki, és a mint megpillantó a testet, azonnal megváltoztatta hangját. — Ejha! Azt mondom, hogy többen lesznek, igazán mondom neked susogá és fegyverét kezdé vizsgálni. — Ez előre úszott, a többiek pedig már vagy itt vannak vagy távolról őrködnek ; igazán mondom neked. Lukács leoldotta szíját és cserkeszkáját kezdé levetni. — Hová készülsz bolond ? kiálta Egrusa: — csak légy nyugodt, nem lesz bajod, mondhatom neked. Ha agyon ütötted, nem megy el. Adj puskaport, hadd töltsék. Van nálad? — Nazar! te menj gyorsan az őrvonalra, de ne menj a folyó partján, agyon üthetnek, igazán mondom. — Egyedül menjek? — Menj magad, mondá haragosan Nazar. Lukács leölte cserkeszkáját s a parthoz lépett. — Ne menj, mordá Egrusa, puskaport öntve fegyverébe. Látón, úgy sem mozdul az már meg. A reggel nincs messze, még az őrvonalról is megjöhetnek. Menj hát Nazar. Te félsz ? Ne félj. — Lukács, mondja Nazar: — ugyan beszéld el hát, hogyan ölted meg? Lukács eltökélte magát, hogy rögtön belép a vízbe. — Menjetek testért az őrvonalra, addig én őrt állok. Hagyjátok meg a kozákoknak, hogy szétszórt őrjáratot küljenek. Hiszen a vidéken vadászni kell. — Azt mondom, hogy megszöknek, felese Egrusa fölemelkedve, — csakugyan vadásznunk kell. Egrusa és Nazar elállottak, keresztet vetettek magukra és elzávatak az őrvonalra, de nem a folyó partján, hanen a sűrűségen s töviseken hatoltak az erdei utaskára. — No, figyelj Likács, meg ne moczczanj, szólala meg Egruta, — különben leváglak. Nézz s ne ásitozzál, mondén neked. — Menj, tudon, hogy mit teszek, szólala meg Lukács és megvizsgálta fegyverét, azután leült egy tuskóra. Lukács egyedül maradt, maga körül tekintgetve figyelt, hogy lehet-e hallani a kozákokat ? de az őrvonal igen ávol volt, őt pedig a türelmetlenség gyötörte;úgy vélekedett, hogy mindjárt megszöknek az abrekek, kik a megölttel jöttek. Mint a vadkanra, mely este futott el előle, oly bosszús volt az abrekekre is, kik most elmenekülnek. Majd maga körül, majd a part felé tekintgetett, várván, hogy talán csak-csak fölfedez még egy embert ; felhúzta fegyvere ravaszát és készen állt a lövésre. Az, hogy őt is megölhetik, eszébe sem jutott. IX. Már hajnalodni kezdett. A csecsenezek, kik sziget-zátonyon állapodtak meg és mozogtak, most tisztán kivehetők voltak. Egyszerre, nem nagy távolságra a kozákoktól, megzörrent a nád s léptek lettek hallhatók. A kozák a második fokra húzta föl a ravaszt s mondá: „Atyának és Fiúnak“. A ravasz felhúzásának pattogására a léptek azonnal lecsendesültek. — Hej, kozákok! Az apát meg ne lőjétek, — hallatszott egy dörgő hang és szétválasztva a nádast, abból Broska lépett hozzá. — Biz’ isten! majd hogy agyon nem lőttelek, mondá Lukács. — Miért lőttél volna agyon? kérdé az öreg. Az öreg dörgő hangja visszhangzott az erdőben, s megháboritotta az éj csendjét és a kozákot környező titokzatosságot. Mintha hirtelen fényesebb és nagyobb világosság támadt volna. — Hát mit láttál atyus? Én állatot lőttem, mondá Lukács lebocsátva a ravaszt és feltűnő nyugalommal emelkedvén föl helyéről. Az öreg oda szegezte tekintetét, tisztán látta a fehérlő hátat, mely körül a Terek vize csillogót. — Fatömbbel a hátán úszott felém. Kilestem őt . . . Nézz ! Szürke nadrág van rajta . . . Látod, ugye ? mondá Lukács. Ha az ember most olvassa a Daily Newst, akkor könnyen megértheti a nyugtalanságot az angol kormánykörökben Francziaország afrikai politikája és Muszkaország közép-ázsiai tervei felett. Az egykori közönyösséget nagy aggodalom váltotta fel. Gladstone lapja lehetőnek tartja, hogy Francziaország messzemenő, de rövidlátó szándékai az egész keleti kérdést ismét előtérbe fogják tolni. Nagy nyugtalansággal azt a kérdést intézi a franczia földbirtokos demokrácziához, mit mond az afrikai kalandhoz ? E kifejezés „földbirtokos demokráczia“ Disraelitől származik. A franczia földbirtokos parasztok ugyan nem demokraták, hanem konzervatívok, az igazi demokráczia csak a városokban van. Itt kell tehát az afrikai hódítás ellen működni, mely Francziaországnak már két háborút hozott nyakára, Algírban és Tuniszban. Bu-Ameria fellépése, ki egyszersmind próféta és harczos is, a háborút hosszabbítani fogja. Az angol kabinet nagyon megbotránkozott Muszkaország újabb perfidiáján Közép-Ázsiában. Hogy a muszkák már a természetes határt is átlépték, mely őket Khorasszántól elválasztotta, nagyon nyugtalanítja az angol kabinetet. Még ezelőtt másodfél évvel Gladstone ezt mondá : „Nem hiszem, hogy a muszka czár terjeszkedni akarna, nem félek a muszkák terjeszkedésétől Ázsiában, ily aggodalom csak vén asszonyokhoz illik.“ Most már Gladstone sem igen dicséri a muszkákat. Muszkaország két oldalról közeledik India felé. Északról Mérvnek tart, más oldalon pedig Asztrabádon át Mesed, Herat és Kandahár felé Borzasztó felesé az öreg, és valami komoly és szigorú kifejezés verődött vissza arczáról. — Amint úgy ültem, láttam, hogy valami feketedik. Én még ott vettem őt észre, az ember csakugyan közelebb jött s elesett. Mily különös! Egy fatömb, egészséges fatömb úszik, de nem lefelé, hanem keresztbe tört át a vizen. Csak nézem, és íme, alóla fej bújik elő. Mily csoda? Miután jól nem láttam, kiléptem a nád közül, fölágaskodtam, de a gonosz bizonyosan meghallotta neszemet, miután a zátony szigetre tért ki és széttekintett. „Ah csalódol, nem menekülsz el, gondolom magamban. Fegyveremet készen tartva, mozdulatlan vártam. Ő ismét úszott, majd meg-megállt; midőn a hold az őt eltakart felhők mögül kibújt, már a háta jól volt látható. „Atyának, Fiúnak és Szentléleknek“ mondám, és midőn a füstön átnéztem, ő megrezzent, és úgy tetszett, mintha féljaj dúlt volna. No, hála istennek, gondolom magamban : megöltem! Amint pedig a víz kivetette a zátonyszigetre, világosan láttam, föl akart állani, azonban nem volt ereje. Mindég visszaesett, mig végre fekve maradt. Még mindent tisztán láttam. De ő nem mozdult többé, bizonyosan megdöglött. A kozákok az őrvonalra futottak, nehogy valamikép a többiek elmeneküljenek. — így oltottad ki éltét ! mondá az öreg és fájdalmat kifejezőleg csóválta meg fejét. E közben gyalog és lovas kozákok közeledő lármás beszéde és gályák recsegése hallatszott a folyó partján. — Csolnakot hoznak, vagy mit ? kiálta fel Lukács. — Lukács lépj ki a partra; kiálta egy a kozákok közül. Lukács be sem várva a csolnakot, vetkőzni kezdett, tekintetét nem véve le a zsákmányról. (Folyt. köv.)