Függetlenség, 1881. október (2. évfolyam, 270-300. szám)

1881-10-09 / 278. szám

Budapest, 1881.­­ Egy magyar az afrikai paradicsomban. E lapok tegnapi száma közölt egy kalifor­niai levelet, melyben nagyon érdekesen van le­­irva Metics József hazánkfiának barlangfelfede­zése, és e barlang belsejében talált ismeretes le­letek. Ezt az érdekes s ránk magyarokra kitün­tető közleményt olvasva, eszembe jutott egy sokat utazott hazánkfia, a­ki oly világrészben járt, hova magyar szólással élve még a madár se szokott járni, legalább a mi fajta madarunk nem. Ez utazás és a tárgyát tevő ország annál érdekesebb, mert Afrikának ez az előttünk is­meretlen paradicsoma. Nevezik pedig ezt a pa­radicsomot geográfiai nevén Szudánnak. Nem szükséges előre bocsátanom,­ hogy Af­rika belseje eddig majdnem egészen ismeretlen. Mert ez az ismeretlensége annyira ismert, hogy az afrikai utazók ünnepelt hősök szoktak lenni minden országban, s ez ünnepeltek közül is ke­vésnek sikerült eljutni a Niger és Szenegál forrásáig. Afrika e kevéssé ismert és kevés utazó által megközelített részében van Szudán királyság. E királyságba hatolni eddig csak két uta­zónak sikerült : Rohlfs német és Livingstone angol utazóknak. De a­mit kevesen tudnak, s a­mi a földrajzi társulatok ülésein nem verhe­tett port, az, hogy van ebben az országban egy magyar is. Ez nemcsak oda utazott, hanem ott is él. Ez a hazánfia pedig senki más, mint Gr­o­l­d­s­t­e­i­n egykori honvéd, ki mint emig­ráns Londonban megtanulta a fegyvergyártást, hosszas bolyongás után Szudánba vetődött, s most is mint fegyverkovács él ott. Goldstein ezelőtt három évvel Budapestre vetődött, hogy rokonait meglátogassa. Ez alka­lommal meglátogatta e sorok íróját, egykori emigráns bajtársát is, de szeptember havában már itt nagyon hidegnek tartván az éghajlatot, csak­hamar ismét visszautazott Szudánba. Goldstein szerint Szudán Afrika legnépesebb országa. Lakosai négerek, nem mohamedánok, de nem is pogányok. Ez talán az egyetlen nép az egész földön, hol az istenség fogalma egészen ismeretlen. Lakosai számát 80 millióra teszik Rohlfs és Livingstone, Goldstein szerint az 100 milliónál is több. A kormányzat az egész or­szágban patriarchális és noha Szudánnak királya van, ennek a hatalma nagyon korlátolt. Mint Goldstein állítja, a nép ott nagyon jámbor és a bűnök igen ritkák, ennélfogva a törvények is nagyon enyhék. Sok esetben a bűnök meg­torlását a magánosokra vagy a tár­sadalomra bízták. A tolvajt, ha rajta kapja a meglopott, jól elveri s azzal vége mindennek. Gyilkosság soha sem fordul elő. Legszigorúbbak a szudániak házasságtörési esetekben, de ekkor sem büntet­nek halállal és ez a büntetés ott átalán véve egészen ismeretlen. Valóságos paradicsom a mi állapotainkhoz képest. A­milyen enyhe éghajlata van Szudánnak, annyira különbözik tőle azoknak a területeknek éghajlata, melyeken át kell menni, ha az utas Szudánba akar jutni. A Szenegál épen úgy, mint a Niger igen ritkán hajózható. A folyók torkolatához nem férhetni, mivel ezek roppant zuhatagokat képeznek. Hozzá a szomszéd orszá­gok igen egészségtelen éghajlatúak, mindezeknél fogva Szudán nehezen megközelíthető ország. Ha aztán valaki mégis elég szerencsés ez ország belsejébe jutni, akkor itt csakugyan va­lóságos édenre akad. Livingstone, kivel e sorok írója több ízben találkozott Londonban Rónay Jáczintnál, a­zt beszélte, hogy az embernek fo­galma sem lehet azon buja növényéletről, me­lyet ott talál. A búza s a többi gabonafajok, a kukuricza, a köles, mind oly magasra nőnek, hogy egy lovasember könnyen elrejtőzhet ka­lászerdejében. A Nigernek ágai az ország belse­jében a legtermékenyebb szigeteket képezik. A Nigerben egész nyájak vannak Hippopota­­muszokból. Hanem egy baja ez édennek is van, hogy van ott sok ragadozó állat és mérges kí­gyó, valamint a Niger közelségében igen sok a moszkitó. A francziák Szudán szélén a Szenegál part­jain egy kis gyarmatot alapítottak. E gyarmat már a Szudántól elkülönített Szenegálhoz tar­tozik. Legújabb időben az európaiak úgy re­mélnek Szudánba jutni, hogy a Szaharán át vasutat akarnak építeni, de nagy kérdés, képe­sek lesznek-e egy 100 milliónyi népességű tar­tományt meghódítani. Ha ez sikerülne is, akkor ki tudja nem vesztené-e Szudán el eddigi para­dicsomi jellegét. Kászonyi Dániel: TÁRSADALOM: vastag botjával igazitani egyenesre. Egy tisztnek úgy futtában praktikus és alapos oktatást adott, hogyan kell a bancsukával elbánni ; egy másikat, ki ezopfiát feltüzni elfeledő, nyakleves kíséretében degredált és dobott vissza a közkatonák sorába. E beható szemle után következett a manőver. Egy kettő ! egy kettő ! kiáltja a császár előre hátra futkosva a katonák között. Jó távolra elhang­zottak felséges szavai. — Állj ! — Nem rossz ! nem rossz ! — mondja a czár előlépő fiához, — de még mindig lassú, nagyon lassú. Képzeld csak, ha ezeket vá­ratlanul megtámadják, mielőtt észrevennék a táma­dást, darabokra vagdalják őket. — Bocsánat felséges uram, az itt állomásozó ezredek között, merem állitani, ezek állnának legin­kább helyt. Válasz helyett hátrafordult a czár és egy ala­csony férfiú felé lépett, ki a többi kiváncsi között bámulta a szemlét. — Ki vagy hunezut ! kiáltott ez utóbbin egyidejűleg jót húzva vastag botjával fejére. „Hogy : merészelsz parancsom ellenére kerek kalapot hor­dani.“ A következő pillanatban már ismét tábornokai között termett. „Megkísértjük, fordult a czárevits­­hez, éjfélben favasson általános rohamot, ha állítá­­­sód nem bizonyul valónak, két heti börtönt kapsz.“ Estefelé szokás szerint kikocsizott a czár. Alig hogy kiért, egy sebesen robogó kocsi vágta­­­­tott el mellette. Rögtön feltartóztaták szolgái. Li­­s­karov ezredes neje ült benne. — Ki vagy ? Honnan jösz ? kérdi a czár í durván. A hölgy ijedségtől reszketve egy szót sem­­ volt képes felelni. — Börtönbe a nyomorultat ! — parancsoló I Pál, — szolgáit pedig be kell sorozni a kato­nák közé ! A legjobb kedvvel folytatá útját. De már a­­ legközelebbi pillanatban ismét meg lön zavarva jó kedve. Némi távolban egy utczába fordult be egy gyalogsági tiszt, a­helyett, hogy mint a czár kö­veteié, az utczasaroknál megvárta volna kocsiját és előtte sárba dobta volna magát. Egy szárnysegéd azonnal a bűnös után rohant, de nem volt képes többé ráakadni. Dühösen hajtatott vissza a czár palotájába és magához rendelé Melissinát, a gya­logság parancsnokát. — Mi ez, te vén kutya ! — ordított rá a czár,­­ hogyan neveled tisztjeidet ? Te is Potem­kin teremtménye vagy, de isten kegyelméből kiir­talak benneteket nemsokára. — És hasonló felséges szavakkal értésére adta a történteket. — Mire vársz még szamár ! — végzé legkegyelmesebb sza­vait, — ne merészelj szemeim elé kerülni, mig azt az istentelen gazembert elő nem teremted, hogy felpeczkelt nyelvével Szibériába küldhessem. A tábornok elbocsátása után a czár begyen­­czei társaságában elzárkózott. Leitta magát Iván és kedvese Nelidov társaságában, mígnem eszmé­letlenül ágyába vitték. Már rég ki volt oltva a palotában minden világ, midőn az utczákon felharsant a katonai riadó és a tornyokban félreverték a harangokat. A város ijedt lakossága félig meztelenül rohant az utczákra. Minden oldalról g­­ülhelyeik felé siettek a katonák. A czárevits néhány tábornokkal be­járta a helyeket. Megelégedve vette észre a gyor­saságot, mel­lyel a katonák sorakoztak. A polgá­rok lámpákat akasztottak házaik elé. Nagy volt a lárma mindenfelé. Mit jelentsen ez ? Talán új czárt kiáltanak ki ? I. Pál uralkodása megszűnt talán ? senki sem tudott e kérdésekre felelni. A palotában nagy zavar uralkodott, tehetet­lenül sürgött a cselédség a folyosókon. A czárt sokáig nem bírták eszméletre hozni ; a bor még nem gőzölgött ki fejéből. Mikor végre felrázni sike­rült, határtalan félelem lepte meg. „Gyorsan ! — kiáltá szolgáinak — gyorsan lovamat, fegyvereimet. A császárnő, a czárevits — meg akarnak buk­tatni. Árulók ! árulók ! De én nem vagyok III-dik Péter — népem szeret — a katonák imádnak.“ Nagy nehezen felkapaszkodott lovára és cse­kély kiséretével őrülten vágtatott tova. Oldalán Iván, utána Nelidov nyargalt. Kíséretének többi részét három tiszt képezé, kik azonban néhány percz múlva egyet gondoltak és gyorsan visszatér­tek, hogy az urakat idejében üdvözölhessék. Mialatt Pál menekült, a czárevits a palotába sietett, hogy a czár legkegyelmesebb dicséretét e­gy óra mozgósítás felett meghallgathassa. Nem ke­vésbé volt meglepetve, midőn rögtöni elutazását megtudta. Gyorsan utána vágtatott. Egy óra múlva már lódobogást hallott a czár háta mögött. „Itt vannak ! Ez a czárevits,“ hörgé. „Meg akarnak ölni.“ És véresre sarkantyúzó lovát. Iván elbukott oldalánál. Észre sem vette, csak kedvese követte még. Az üldözők közeledtek, Pál felismerő fia hangját. Néhány pillanat múlva elesett lova. Mikor feltápászkodott, mellett állt Sándor, a czárevits. „Hagyd meg az életem, — kiáltá a czár, —hagyd meg az életem. Lemondok a trónról, kolostorba megyek ! Csak nem fogod megölni apádat ?“ A czárevits megütközve hallgatta apja szavait. So­káig tartott, míg megnyugtatta. Mikor végre eszébe jutott délelőtti parancsa, szó nélkül ült egy alája adott lóra és fiával együtt visszatért a városba. A czárevits komoly beszéd közt tölte barátai­val az éj hátralevő részét. „Nem­­ sohase fogok beleegyezni,“ mondá hajnal felé. „Vigyázz, — vá­laszolá egy őszhaj­ú tábornok, — reszketett előtted Ó3 azt sohasem fogja neked megbocsátani.“ „Soha, soha !“ viszonzó Sándor határozottan. Körülbelül négy évvel később meghalt I. Pál czár „orosz szélhüdésben“ — Lubov, Orlov és Beningsen tábornokok megfojtották isten különös kegyelméből, a herczeg szerepe Tamburini kezében. Az egész c­ári család jelent volt a színházban, de az ural­kodó jelenléte nem akadályozta a fényes közön­séget, hogy elragadtatását ne fejezze ki a leg­viharosabb tapsokkal, sőt a második felvonás után az összes szereplőket kihívták. A czár nem haragudott az etikett-ellenes tüntetésért, mit leg­inkább azzal mutatott meg, hogy felvonás köz­ben odahagyta egyedül a páholyt és ment a színfalak mögé, hogy üdvözölje a művészeket. Először Grisinek kivánt szerencsét, azután ha­­miskás mosol­lyal, mely atyai akart lenni, Lab­lache felé fordult: —■ Ön nagyon bájos, kedves gyermek , igazán örvendek, hogy eljött Pétervárra, hanem azért jó lesz, ha kissé több gömbölydedségre igyekszik szert tenni. Lablache-t bántotta a dolog, de beismerte, hogy a czárnak igaza van, mert kivált még ak­kor nagyon szikár volt és az apród jelmez nem arra való volt, hogy a szögletességet eltüntesse. Nagyobb baj volt azonban az ő bosszúságánál, hogy a czár szavait mások is hallották. Másnap délelőtt már saját lakásán tisztelhette a főinten­dáns urat néhány kamarás ur kíséretében, ki egész komolyan figyelmeztette, hogy a legköze­lebbi föllépésnél minden körülmények közt „illő“ lábikrákkal jelenjék meg. Ez a művésznőt egé­szen lehangolta. Hogyan segítsen ő a bajon — Pétervárott ? Utoljára mégis kénytelen volt va­lamit tenni. Sietett a távíró hivatalba és a meg­rendeléshez odatette a párisi művésznek, hogy a dolog sietős. Mégis négy hét telt bele, míg Páriából a megrendelés megérkezett Pétervárra. Első fellépése ezután ismét a Lucreziában tör­tént. A czár ismét meglátogatta a színházat, és a második felvonás után újra ellátogatott a színpadra, hol most egyenesen Lablache felé sietett : - Úgy, édes gyermekem, most már egé­szen tetszik. Hogyan gondoskodott a dologról ? — Párisból hozattam mindent, felség. A czár mosolygott és Lablache az ő emlék­irataiban egyátalán nem panaszkodik az orosz társadalmi élet és a pétervári tartózkodás miatt. Egy czár katonái közt. Nem erről a czárról szól a történet, bár szól­hatna némi változatokkal erről is, de szólhatna egyéb változatokkal császárokról is. Mert idők men­nek, idők jönnek, nemzedékek élnek, nemzedékek halnak, csak a czaezarismusok játékszere és esz­köze a katonásdi nem változik. Kevés különbség­gel ép úgy jelennek meg a czárok ma is katonáik között, mint I. Pál idejében. A történeti életkép e czár egy napi életéből elég érdekes arra, hogy a mai katonás világban közöljük. Ő császári felsége, a minden oroszok czárja, I. Pál dolgosó termében ült. Mellette állt komorno­­kából lett kedvencz udvarnoka Pachovitsek Iván, valóságos belső titkos tanácsos. „Látod Iván, — kezdi a czár — fontos okok arra bírnak, hogy az eddigi fehér kokárdákat fe­kete-sárgák által helyettesittessem. Nem jut semmi eszedbe e kokárdákról, ha jól szemügyre veszed őket, Iván ? Pachovitsek Iván homlokát dörzsölé, mint a­ki gondolkozik, de hallgatott. — De kérlek szépen, — folytatá­s czár nyu­godtan, — képzelj csak egy ezredet, ilyen fehér czéltáblával szemben az ellenséggel. Igen, igen Iván, most már megmagyarázhatom magamnak az utolsó háborúban szenvedett nagy veszteségeink okát! Nekem, nekem jutott feladatul ezen roppant hátrányon segíthetni. Öntetszőn tekintett a czár kedvenczére. Ez csu­­dálkozva hajtott fejet. Trombita harsogás fejezé be a szép jelenetet, gyorsan fölcsatolá kardját a czár és kilépett az előszobában váró tábornokok közé. — Ma az Ön ezredére kerül a sor Czarevits! fordult Sándor nagyherczeghez, a fiához. — Remélem, — válaszolá ez — fenséged meg lesz vele elégedve. Fényes táborkar követő császárját a szabadba, hol a trónörökös ezrede már fel volt állítva. Las­san járta körül a ezár a sorokat. Néni ár­s­­ott a legfenségesebb kezeivel itt egy-egy katonának ka­lapját helyre rángatni, ott egy másiknak állását A pétervári színfalak mögül. Hozzá vagyunk szokva, hogy Oroszország­ban csak rémséges dolgok történjenek. Ez talán átka az orosz társadalomnak, minek folytán nem igen vágyakoznak idegenek a fehér szár biro­dalmába. Pedig tudnak kedélyeskedni az oroszok is. Ha már kénytelen az újságíró minden rém­­letes dologról tudomást venni, miért ne elevení­ts­nénk fel egy kedélyes történetet is, mely még Miklós czár idejében történt, mikor az orosz népnek talán több oka volt a zsarnokságról panaszkodni, mint most, a nihilisták világában. A híres énekesnő Lablache vendége volt a pétervári operának. Művészete, gyönyörű hangja elfeledteté a nézővel, hogy nem ékeskedett ke­­rekded formákkal, melyek igen sokszor, a leg­többször a végletekig viszik a férfiak lelkesült­­ségét. Lab­ach­e hangjával és művészetével hódí­tott és a hódolók közt első sorban foglalt helyet maga a c­ár. A Lucrezia-t adták. A szerepek a legjobb kezekben: Maffio Orsini szerepe Lablache, Lu­­crezia szerepe Grisi, Gennaro szerepe Mario és ügyetlenség. Október 9. A walesi herczeg vadászata. A britt vadászatot az angolok átalán véve „királyi vadászatnak“ nevezik, mivel itt csakugyan fejdelmi vagyonnal kell birni, hogy valaki nagyobb­­szerü vadászati szenvedélyét kielégíthesse. Az aféle vadászatokat, a minők a szárazföldön napirenden vannak, az angol megvetéssel nézi le. Most a walesi herczeg indult ily királyi vadá­szatra északi Skócziába barátival. Elképzelhetni, mennyibe kerül egy egy szarvas lövése, ha már egy fogoly két guineába (körülbelől 22—24 forintba) kerül. Igaz, hogy egy oly lőfegyver legalsóbb ára, s a minőket szarvas vadászatokra használnak, felrúg 50 guineára. A walesi herczeg 18 ily fegyvert vitt , magával, melyek mindegyikének ára 150—200 guinea közt változik. Ehez járulnak az ebek, költ­ségei, a személyzet tartása és élelmezése, az aján­dékok s egyéb vadászköltségek. A walesi herczeg vadász­tanyája Mar­ledge,­­ honnét a vadásztársaság kirándulásokat tesz Aber­­deenshirebe, Forfarshirebe, Perthshirebe, egész fel Invernessig, Sk­ózia legészakiabban fekvő városáig. Itt másra nem vadásznak mint szarvasra és dám­vadra. Azt mondják a walesi herczegről, hogy ő, noha különben is igen leereszkedő és szívélyes, de soha se szeretetre méltóbb, mint akkor, ha vala­mely veterán sportsmant fogad. Mr. George Skene Duff, Skóczia leghíresebb szarvas vadásza is eljött a walesi herczeghez Mad Lodgeba. Mr. Skene Duff­­ról azt mondják, hogy ő Skóczia és talán az egész világ első vadásza, mert még soha sem hibázott szarvast vagy dámvadat, melyet czélba vett. Egyéb­iránt e tekintetben Ross Horácz lord versenyezik vele, mert róla is ugyanazt mondják, hogy soha sem hibázott még szarvast. De mig Skene Duff sehol egyebütt nem szokott vadászni mint Skócziában, az alatt Ross lord a Rocki Moun­tainsban is vadászott lord Dunraven társaságában és ott hegyi juhokról és vas­­tagszarvúakra, karibukra és muzokra vadászott. Csakhogy ilyeneket lőni nem oly nehéz, mint északi Skóczia szarvasait. Skene Duff már idős férfiú és élete 66-ik évét betöltötte. Szeme és keze még most is oly biztos, mint fiatal korában. Skene Duff an­­­nyira ismeri a szarvas­vadászatot, mint talán senki más a világon. Egész életét annak szentelte, hogy ez állatok természetét kitanulja, az ottani erdők és hegyek minden ösvényét ismeri. Ezúttal egyetlen egy napon nem kevesebbet mint 8 szarvast lőtt. A lőtt szarvasok közt három „királyi szarvas“ (12 agancson felüli) és egy 11 agancsos volt. A szarvas vadászatok legnagyobb ellensége a juh­nyáj. Némelykor 10—12 szarvas is együtt van, de ha egypár juhot pillantanak meg, azonnal szét­futnak, mivel jól tudják, hogy ott ahol juh­­ van, embernek és ebnek is kell közel lennie. A mostani vadászat alkalmával kevéssé múlt, hogy a walesi herczeg vadászatát a juhnyáj el nem rontotta. Minden angol juhász egyszersmind vadász is. Ezúttal épen egy juhász állott a walesi herczeg mellett, midőn a szarvasok közeledtek. De nemso­kára egyes juhok is mutatkoztak a távolban. A betolakodókat elűzni nem volt könnyű feladat. Va­dászebeket nem lehetett rájuk uszítani, mert a szar­vasokat is elriasztották volna. De a juhász oldala mellett ott volt kis juhász-ebe. Ennek szóilott egy pár szót gél nyelven és az eb nagy kerülővel vág­tatva visszatérítette a más nyájból széledező juho­kat. A walesi herczegnek e segítség nélkül nem si­került volna három szarvast lelőni. — Életveszélyben forgott Koburg Fülöp­­ herczeg neje, a magyarokat szerető s mindig nálunk lakó Lujza herczegné, pár hét előtt, mi­kor Stájerországban volt zergevadászatokon. Egy verőfényes őszi nap egyedül ment ki sé­tálni a frankstallbergi havasra ; csak kis ku­tyája kísérte. Lejövet eltévesztette az ösvényt s egy meredek helyen megcsúszva, leesett a mélybe. Esés közben szerencsére megtudott kapaszkodni­­ a kiálló sziklákba és kidőlt fákba, de így is vé­­­­resre ütötte jobbik arczát, egyik keze pedig ér­zékenyen megsérült. Nem birt fölkelni; de szeren­csére volt nála vadászsip, melynek szavára csakha­mar elősietett egy hajtó, ki a herczegasszonyt a földön fekve, véres arczczal találta. Ép jókor jött, mert a herczegné elájult. A paraszt leve­tette kabátját, a hölgy feje alá tette, aztán a közel forrásból vizett hozott kalapjában és csak­hamar sikerült ápoltját magához téríteni. Majd félig vezetve, félig karján hordva, a közel va­dásziakhoz vitte a herczegnőt, ki pár napig fekvő beteg volt a kiállott ijedség és sérülések folytán. Jobb arczáról aligha múlik el valaha a keskeny forradás. Jellemző, hogy e hírt csak most tudni meg a herczegnéről,­­ holott olyan udvari nagyságok és kicsinységek, kiknek sor­sára senki sem kiváncsi, minden lépósöket ki­íratják az újságba. — Tóth Kálmán elhunyt költőnk emléké­­­nek megörökösítésére Hauser Mór bajai polgár­­­­mester és Állaga Imre főjegyző kezdeményezése folytán, Baján egy emlékoszlop felállítása ter­­­­veztetik. E czél elérésére, nevezett polgármes­ter és főjegyző felhívást intéztek az egyetemi­­ polgársághoz, mely az egyetem olvasó körének­­ tábláján van kifüggesztve. A felhívás többi közt így szól : „Hazánk ifjai ! kiket a költő, szivének leg-­­ tisztább érzelmeivel szeretett, kik a legjobb s leg-­­ önzetlenebb barátot vesztették el a dicső elhunyt­­­­ban, áldozzatok most filléreitekkel, hogy szeretete­ j­hez méltó emlék hirdesse a ti hálátokat.“ Mint a M. H. értesült, e felhívás nagy­­ visszhangra talált, s az egyetemi polgárság tö­­­­megesen ír alá az emlékszoborra. — Göczel album. Az egyetemi polgárok Göczel részére egy dísz albumot készítetnek, melynek aláírási ívei már köröztetnek is az if­júság között. Az album az egyetemi ifjúság név­aláírását fogja tartalmazni, nagy iv formátumban, a lapok köröskörül gyönyörű arabeszk festészet­tel vannak ellátva. Az album díszes tábláját — tekintettel az ifjúság iránti szívességére, Posner Károly Lajos ur, díjtalanul állítja ki ismert mű ízlésével. — Tizenhárom napra csukatott be a kapi­tánya Nagy-Kanizsán egy közös hadseregbeli káp­lárt, a mért a Göczel diszkardra ő is adott ötven krajczárt. Ha tán a Lindi ur laufpasszára adja stempliköltségnek, nem esik baja. — Úszóverseny októberben. Fogvaczogva nyomtatjuk ki a következő tudósítást : Szerdán d. u. egy 11 tagból álló társaság az uj­pesti szi­get felső végénél két ladikban helyet foglalt, hogy érdekes távúszásnak legyen szemtanúja. A vízi sport iránt érdeklődők között volt két porosz katonatiszt is, Lude Sándor báró és We­­dell Farkas gróf. Az erősen szitázó hideg eső, a hűvös, szeles időjárás épen nem voltak biztató jelenségek. Pont négy órakor Szekrényessy Kál­mán a Duna zavaros habjai közé ugrott, hogy 7000 méter hosszu pályát ússzon meg. A czél a Margithid fölött néhány száz lépésnyire volt. Szekrényessy 5 óra két perczkor szerencsésen­­ meg is érkezett s igy a 7000 méternyi hosszú­­ pályát 62 percz alatt úszta meg. — Állami kereskedelmi iskola Fiuméban. Fiuméból vesszük a következő tudósítást : Folyó hó­t­án nyilt meg a m. kir. vallás és közoktatás­­ügyi minisztérium által Fiuméban felállított állami­­ kereskedelmi akadémia első osztálya. E felsőbb­­ tanintézet három osztályból fog állam­ ; a második osztály jövőre, a harmadik pedig a következő év­ben fog megnyílni. Tannyelve az olasz, melyen ki­­­­vül, mint kötelezett tárgy tanittatik még a német,­­ magyar és franczia nyelv. A többi tantárgyak azo­nosak az e nembeli jelesebb intézetekéivel. Felvé­tetnek az első osztályba (e hó végéig) mindazok, kik valamely középiskola (gyimnázium vagy reál­iskola) négy alsó osztályát kellő sikerrel végezték, vagy a­kik a polgári iskola nyolczadik osztályából kielégítő eredmén­nyel kerültek ki. Ezenkívül fel­vétetnek még azok is, kik koruk 13 évét betölt­­­­ően, a felvételi vizsgálatot kiáltották. E vizsgálat­­ szól az anyanyelvre, a német nyelvre, számtanra, földrajz és történelemre. Ez intézet látogatása nagy előnyére váltanék mindazon ifjainknak, kik a nagy­­ tengeri kereskedelemmel egy tengeri kikötő for­­­­galmi viszonyaival közelebbről megismerkedni óhaj­tanának. Ezen kívül, tekintetbe véve ama körül­ményt, hogy magyar ifjaink az idegen nyelveket­­ ritka könnyűséggel sajátítják el,­­ még azért is ajánlandó lenne a magyar kereskedő ifjaknak az i intézetet látogatni, mert abban, a világ minden ki­­­­kötőjében használatos olasz nyelvet szintén magu­kévá tehetnék. Fiume, 1881. évi október 5-én. Az állami kereskedelmi akadémia igazgatósága. — Párbaj. Helyből írják nekünk : Ma délután egy­­ magánlakásban Szegő Á. orvosnövendék és Balla Károly j joghallgató kardpárbajt vivtak. Előbbi mellén csak cse­­­­kély sebet kapott, míg Balla jobb karján igen komoly­­ sérülést szenvedett. — Lynchelés Amerikában. Hogy Ameriká­ban a nép minő hamar készen van saját kezüleg ■ igazságot szolgáltatni, arra újabb bizonyságot­­ nyújt a következő eset: Charles Pierce, a b­oo­­­­mingtoni fegyház egyik rabja Illinoisban múlt­­ szombaton este az idő alatt, míg másik czellába vezették, megtámadta a börtönőrt és azt meg­gyilkolta. Mikor ennek a híre kiszivárgott a városba, körülbelül ötezer főre menő tömeg vette körül a fegyházat, azt megostromolták, két órai küzdés után lefogták és Charles Pierce-t czellá­­jából előhozva, azt ott meggyilkolták. A hiva­talnokok a tűzoltók, a rendőrség, sőt a katona­ság segélyét is igénybe vették, de mind hiába volt. Nem volt tehát alaptalan a félelem, hogy Garfield halála esetén Guiteau-t sem fogják meg­menthetni a lynchelés elől. — H­lyreigaz­itás. A Rákóczy-féle ereklyét a nemzeti Múzeumnak nem Madarász, Viktor, hanem Madarász Ede Zsigmond ur ajándékozta. — Balesetek. A Renz czirkusz­­b­a­n tegnap este előadás után, midőn a lovakat istállóikba vezették, Haag Vilmos lovászm­étert egyik ló jobb lábán megrágta s oly súlyos zuzódást ejtett rajta, hogy sérültet a Rókusba kellett szállítani. — Leesett az emeletről. Czaplovits Mihály nagy­szombati szül. 33 éves napszámos, ki a József-utczában a Károlyi Pista féle ház kijavításánál dolgozott, tegnap déltájban saját vigyázatl­ansága folytán az első emeletről az udvar kövezetére alázuhant és jobb lábát eltörte. Eszméletlen állapotban szállították a Rókusba. — Mórocz István, az országos gazdasági egyesület derék vezértitkárának állapotában, mint igaz részvéttel halljuk, oly komoly for­dulat állott be, hogy a katasztrófától minden peremben tartani lehet. — „A Károly huszár.“ Ki mai­napság Új- Pesten látja azt az összetört, csaknem rongyokba öltözött nőt, járni, kelni az utczákon, alig gya­nítja, hogy e nő ezelőtt 32 évvel, mint fiatal leány, szabadság­harczunk egyik „huszár fő­hadnagya“ a déli „Károly huszár“ volt. 17 éves volt, midőn a magyar szabadságharcz kezdetét vette. Szülei Zágrábban jómódú kereskedők vol­tak s leányukat Lebstich Máriát Bécsbe vitték a neveldébe. A fiatal leányt ott érte a bécsi forradalom, ő elhagyta Bécset, s Pestre jött. Itt toborzották a szabadság hősöket. A leány a „vadászokhoz“ beállott férfinak öltözötten. Va­dász, alvadász és fővadászi minőségben küzdötte a szabadságharczot, s midőn 1849. évi február 27-én két vasast lelőtt, a tábornok — Dem­binszky kinevezte hadnag­gyá a kápolnai csata után. Mint hadnagy átlépett a „Miklós“ huszá­rokhoz, megtartva egyszerű felvett Károly ne­vét, mihez a huszárok hozzá tették a „huszár“ jelzőt, s így lett belőle „Károly huszár.“ Mint ilyen Komáromban volt, hol Mészáros hadügyér főhadnag­gyá léptette elő. A szabadságharczot végig vivta. Annak befejezte után sokat hányó­dott vetődött, s most szerény viszonyok közt él Uj-Pesten elfeledve a világtól, csak honvéd baj­társai ismerik az egykori „Károly huszárt.“ — A m. tud. Akadémia második osztálya 1881. évi okt. 10-én tartandó havi ülésének tárgyai . Pesty Frigyes r. t. A magyar várispánok intézménye. Szilágyi Sándor r. t. Gusztáv Adolf és Bethlen Gábor kiadatlan svéd oklevelek alapján. Akin Károly r. t. Két szocziál­­politikai dilemma. — Mit nem tud a székely asszony. Fonalat vásárolni jött be a napokban egy székely asszony Sepsi Sztgyörgyre. A­mint az uterán őgyelem, meg­lát egyik kereskedés kirakatában egy Szászország­ban készített díszes abroszt. Oda somfordál a bolt ajtóhoz és nézi hosszasan a szép „sáhos portékát“, végre nem állhatott ellent vágyainak. — Bemegyen a boltba és megkéri szépen az „urfít“, hogy vegye le neki egy kicsiddég azt az abroszt. A boltos készséggel engedelmeskedik. Az asszony veszi az abroszt. Számítja a szálakat és — gondolkozik; újra számít és nézi a plafondot. Végre megköszöni a szívességet és távozni készül. „Hát nem tetszik az abrosz nénike?“ — szól a boltos reménytelen ábrázattal.­­­­ „Nem bizony nekem instálom, mert én magam is tudok ilyet csinálni.“ A boltos kétel­kedve rázta a fejét. Két hét múlva asszonyunk elvitte az után csinált abroszt a kereskedőhöz, a­ki nem győz ma is eleget bámulni a székely asszony ügyességén, mert az asztalterítő olyan tökéletesen le volt szőve, hogy színében, mustrájában annyira megegyezett a szászéval, hogy a legélesebb figyelő se különböztethette volna meg az eredeti példány­tól. így irja ezt a Nemere s örülünk, mikor ol­vassuk. — Zátonyra került nagy hajó. Tegnapelőtt a dunagőzh­ajózási társulat nagy vontató hajója, a „Hungária“ Becsén alul Őrt közelében egy kisebb zátonyon fennakadt s csakis az oda ve­zényelt négy hajó: „Orsóvá,“ „Linz,“ „Pár­kány“ és „Újvidék“ segedelmével hosszas küz­delem után tudott a zátonyról a szabad Dunára jutni, — Buda és Pest közt. A lefolyt szeptember hóban a lánczhidon átkelt 642,400 személy, 79,078 kocsi ; az összes bevétel 33,631 frt 57 kit tesz ki. A Margithidon átkelt 140,000 személy, 28,237 kocsi; a bevétel 11,219 frt 92 krra rúg. A csavargőzösökön átkelt összesen 315,352 személy ; a bevétel 14,703 frt 50 kr. volt. —­ A nőipartárlat kiállítóihoz. Az országos nőiparkiállítás végrehajtó bizottsága azzal a kéréssel fordul a fővárosi kiállítókhoz, hogy tárgyaikat hét­főn e hónap 10-én reggel 9 órától kezdve délutáni 5 óráig, a vigadó helyiségeiből elvitetni szívesked­jenek. E kérelem a vidéki kiállítóknak is szól, kik­nek megbízottjuk van a fővárosban. — A fővárosi statisztikai hivatal befejez­vén a népszámlálási anyag első feldolgozását, ez alkalomból a munkálat tartamára alkalmazott dijnokok díszesen kiállított emlékirat átnyújtása mellett mondtak búcsút és köszönetet Körösi Józsefnek, a hivatal főnökének.­­ A testületileg tisztelgők szónokának meleg hangon tartott sza­vaira Körösi József szíves szavakban mondott köszönetet a nem várt meglepetésért s a kitartó szorgalom és buzgalomért, mel­lyel az illetők a nagy terjedelmű anyag egész részletes és kom­plikált feldolgozásánál kifejtettek: — Nászút kőzáporban. Izlandban e napok­ban egy haszonbérlőnek lánya tartotta esküvőjét. A haszonbérlő azok közé a kevesek közé tartozik, ki az ottani landliga határozata ellenére, a földesúr által kidobott haszonbérlő helyét foglalja el. Alig indult el a megtörtént esküvő után a násznép, az írek valóságos kőzáporral fogadták. Az uj házasok csak a lovak sebes vágtatása által menekültek meg, hogy a nászból vérnász nem lett. — Gyászrovat. Láposy Márton, perlaki esperes, — mint a P. N. írja — szélhüdésben tegnap­előtt meghalt. A Muraköz kitűnő magyar papjainak egyike volt, ki a népet nemcsak a valláserkölcsiekber­, hanem a hazafias szellemben is vezérlő, és általános köz­­becsülésben állott. 48-ban, mint honvéd fegyverrel szol­gálta a haza ügyét, a szabadságharcz után ismét pap lett. Halála, mely váratlanul hirtelen következett be, a Muraközben mély megilletődést okoz. — Kovács Kálmán, kir. Ítélőtáblai irodatiszt édesatyja, Kovács Ignácz, volt hevesmegyei szolgabiró f. hó 7 én 65 éves korában végelgyengülésben elhunyt. — Dr. S­t­e­fa­novi­c­s Tamás, Temesvár volt főorvosa, teg­nap hirtelen meghalt. — Farkasok októberben. A farkasok ga­rázdálkodása Biharban már­is tűrhetlenné kezd válni. E bestiák nagy mérvben szaporodnak s valóságos rémeivé válnak a vidéknek. Tegnap reggel Sályi alatt három farkas megrohanta a faluból a Nagyvárad felé tartó szekerek lovait s egy három hónapos csikót széjjel marczangol­­tak. Alig van nap, melyben ne jönnének ha­­sonló hírek a környékről. Ha most október ele­jén ily mértékben garázdálkodnak e fenevadak, mit várhatunk a tél elérkeztére? — Furcsa szerencsétlenség ért a minap egy berlini kereskedőt. Beállít egy sörházba, fölhajtani egy pohárka árpalét. Alig nyel azon­ban egyet a kedvelt nedűből, dobja a poharat pokolba és tátott szájjal ordít idétlen hangokon. Mindenki feléje fut, de senki sem tudja, mi lelte. Mutatta a kezével, hogy inni akar s mikor adtak neki írószerszámot, ezt vetette rá a papírra: „Hamar doktori!“ S legottan mit vesznek észre! A szegény ember szájából egy nagy darázs mászik ki, mely az imént úgy megcsípte a nyel­vét, hogy rögtön zsemlyényivé dagadt. Mikor az orvos kihúzta a falánkot, a bajvallott rögtön megkönnyebbült s most már annyira jobban van, hogy pótolhatja a sörmennyiséget, melynek meg­­ivását betegsége alatt kénytelen volt elmulasztani. HÍREK. — október 8. — A legdrágább koszorú. Az aradi gyász­ünnepen — írja az Arad és Vid. — egy gyö­nyörű koszorú tűnt fel a többi sok szép koszorú között s a közönség köréből sokan kíváncsian kérdezősködtek: ki küldte a gyönyörű koszorút, mely babérlevelekből készített alapra halovány rózsákból, ibolyacsokrokból és narancsvirágokból volt fűzve. A kiváncsi kérdezősködésre az ün­nepély-rendező fiatalság csak annyit tudott vála­szolni, hogy a koszorú Budapestről érkezett, de a küldője ismeretlen. Tegnap azonban kitűnt, hogy a szép koszorút, mint többen már előre gyanították, Damjanich János özvegye küldte Budapestről. A bizonytalanság a szállító­levél szelvényének eltévedéséből származott. Az ifjúság hetes bizotts­ga nevében a nagy hőst gyászoló özvegyet Barabás Béla személyesen fogja értesíteni, hogy a gyönyörű koszorút a ke­gyeletes gyászünnep alkalmából az emlékhalomra tette a rendező ifjúság.

Next