Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)
1881-11-21 / 321. szám
Budapest* 18§1 — Második évfolyam, 321. szám.________ Szerkesztői Iroda W TI TT O n TI HU T fi fkT H fi fi c*ak bennente» leveleket fogadunk el. H TM p| sÉf jm ^ S fi| "■ W ll H §9 K TM 11111» 1§ llk. H TM Bj ® Kéziratokat nem küldlink vissza. Sp fr g p| E« |p|g| B ® H Mg 11 ?9uE9 TBk u BudTt Jh lul UF (UF jjj IL Jy |j j| ni O u Ui Félévre . . . I I I I 1 I 18 frt Negyedévre..........................4 frt | Egyesem fa.: 5 fe.101" POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Hétfő, november 21. Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronahemeg ntora 3. «• Előfizetési pénzek, hirdetések, nylltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A' lap czimét és az utczít pontosan megjelölni leéljük. Hirdetéseket és xvyilttexeket árszabály szerint fölvess a kiadóhivata Az uj külügyminiszter. Bécsi levelezőnk értesít, hogy Kálnoky gróf külügyminiszterré csakugyan kineveztetett s az erre vonatkozó fejedelmi kézirat minden valószínűség szerint a budapesti és bécsi hivatalos lapok keddi számában fog megjelenni. Az események igazat adnak hát nekünk, a kik mindjárt Haymerle halála után első sorban Kálnokyt vettük kombináczióba, részint egybevetéseink útján akkor is határozottan fentartottuk az ő jelöltségét, mikor laptársaink legnagyobb része legföljebb azt nem tudta bizonyosan: Andrássy vagy Kállay kerül-e a külügyminiszteri székbe. Mi tehát most sem lehetünk abban a véleményben, hogy Kálnoky kineveztetése a véletlen dolga, vagy hogy ő egyszerűen olyan ember, akit alkalmasabb hiányában a végső percmben előrántanak, mert akik komolyan szóba jöhetnének : Andrássy és Kállay, azok csúnyán blamálták magukat. Kálnoky az udvar mai külpolitikájának a legmegfelelőbb ember, s éppen azért egészen természetes, hogy a választás reá esett. Igaz, hogy nem valami nagy kapaczitás. — Azelőtt huszártiszt volt, fölvitte az ezredességig, s alig egy-két éve, hogy diplomáczia szolgálatba lépett, ahol nagy vagyona és grófi koronája révén csakhamar magas állást foglalt el. Csinos ember, igen jó társalgó, s a pétervári udvarban, ahol legutóbb nagykövet volt, közszeretetnek örvend. A többi jelöltek közül, akiket emlegettek, melyik mondhatja ezt el magáról ? Egyik sem. Márpedig nyilvánvaló, hogy mai napság az az udvar fő törekvése, hogy Pétervárral lehetőleg jó viszonyokat teremtsen. A mi államférfiaink állhatatosan tagadták eddig, hogy Oroszországhoz való viszonyunk újabban bármikép is módosult volna; s ha valaki a régi szövetség fölelevenítéséről beszélt, gúnyosan kimosolyogták vagy a félhivatalosak által „illetékes helyről nyert informácziók alapján határozottan biztosították“ a közönséget, hogy az illető úr kisértetet lát. Az officziózus dementikre sokat nem lehet adni, mindazáltal külügyi politikánk e részben követett irányát csak a német trónbeszéd helyezte teljes világosságba. Vilmos császár üzenete büszkén hivatkozik arra, hogy a három császár szövetsége helyre állott s ezzel az európai béke biztosítva van. Ne feszegessük most azt, hogy mit jelent a három császár szövetsége Európa békéjére s a nemzetek szabadsági törekvéseire nézve; czélunkra elég, hogy Kálnoky kineveztetését e szövetség létesülésével kapcsolatba tudjuk hozni. Míg a Habsburg-monarchia és Oroszország közti szoros barátság egyrészt megmagyarázza külügyminiszterré hivatását annak az embernek, aki egyébként nem partentum ugyan, de Pétervárott gratissima persona ; másrészt e kinevezés világot vet egész követendő külügyi politikánkra. Ha valaki csupán azért neveztetik ki külügyminiszterré, mert személye Pétervárott tetszés, ez bizonyosan nem azért történik, hogy az annak nevében folytatandó politika ne tessék Pétervárott. S valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az események találkozása folytán legalább annyit tudhatunk a Kálnoky gróf által követendő politikáról. Mert máskülönben nem tudnánk semmit. Ő nem parlamenti ember, nem pártvezér, soha senkinek sem volt alkalma meggyőződni arról, hogy az ő elvei az uralkodó többség elveivel megegyeznek ; ő egyszerűen diplomata, akit az uralkodó megbíz a külügyi tárcza vezetésével anélkül, hogy a parlamenteknek módjukban állana a kinevezett iránt bizalmat vagy bizalmatlanságot érezni. Mig Kálnoky gróf magyar őseivel s német születésével és nyelvével a kétfejű sasos monarchia legigazibb fia, addig kinevezése hamis alkotmányosságunknak egyik legjellemzőbb jelensége. — november 20. Az országgyűlési „Függetlenségi párt“ november hó 21-én d. u. 5 órakor értekezletet tart. A képviselőház közigazgatási bizottsága ma d. e. 11 órakor Péchy Manó gr. elnöklete alatt tartott ülésében, melyen a kormány részéről Tisza Kálmán miniszterelnök és Barkassy Géza belügyminiszteri fogalmazó voltak jelen, tárgyaltattak és elfogadtattak az Abaúj- és Tornamegyék egyesítéséről és némely törvényhatóságok határának egyes községek és puszták átcsatolása által való kiigazításáról szóló törvényjavaslatok. Az első törvényjavaslatnál azon módosítás tétetett, hogy az időközileg a belügyminisztériumnál magukat Gömör megyéhez csatoltatni kérelmező Dernő, Hárskút Kovács-Vágás, Lacska és Barka tornamegyei községek Gömör megyéhez csatoltatni határoztatott. És e határozatból kifolyólag az illető községek bizottsági, tagsági és képviselőválasztási kerülethez tartozósága iránt a kellő intézkedések a törvényjavaslat szellemében elrendeltettek. A megyék háztartásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását csak akkor kezdi meg a bizottság, ha a pénzügyi bizottság a költségvetést letárgyalta. A katonai akadémia ügyében való fiaskó flastromozásául a félhivatalos Bp. Corv. következő fejtegetésekkel lepi meg a világot: Az utóbbi időben sokat vitatott tény az, hogy a katonai nevelő- és képzőintézetekben a magyar bennszülöttek számaránya nem felel meg sem Magyarország hatalmi állásának, sem azon áldozatoknak, melyeket Magyarország a hadsereg, valamint a katonai képzőintézetek fentartására hozott. Ennek egyik fő oka tagadhatatlanul az, hogy a tisztán katonai kincstári alapítványhelyek adományozása, mely alapítványokhoz Magyarország a kvóta arányában hozzájárul : a katonai szolgálati érdemek alapján történik, függetlenül a nemzetiségtől s az országtól . Így a magyarországi illetőségű katonatisztek tényleg csekélyebb számánál fogva kevés az a magyar katonatisztek száma is, kiknek fiai a katonai intézetekben e rendszeresített kincstári helyekre a szabályzatok értelmében felvehetők, s ha tekintetbe vétetik azon körülmény, hogy a ludoviczeumi alapok melyekből 1871-ig 74 magyar alapitványos nyert kiképeztetést katonai tanintézetekben, az 1872. évi XVI. tvezikk által rendelt czélra fordittattak, valamint az erdélyi ifjak számára rendszeresitve volt 18 állami alapítványi hely 1870-ik évben szintén megszűnt, s ekként a kizárólag magyarországi ifjak rendelkezésére álló alapítványi helyek száma 22 pénzügyi s 22 magánalapitványi helyre csökkent, mig a monarchia másik államában — 40 magán- és 46 pénzügyi alapítványi helyet nem is számítva — 73 állami és 95 tartományi alapítványi hely létezik, melyek részint az osztrák cs. kir. honvédelmi minisztérium tározójának, részint pedig az egyes királyságok és országok költségvetéseiben találják fedezetüket, világos, hogy e tekintetben valami módon segíteni kell. Amint értesülünk, a kormány ez ügyben még a folyó ülésszak alatt törvényjavaslatot szándékozik a képviselőház elé terjeszteni, mely javaslat értelmében a katonai nevelő és képző intézetekben a magyar korona országban honilletőséggel bíró ifjak részére 120 magyar állami alapítványi hely lesz rendszeresítendő. A törvényjavaslat értelmében mind a százhúsz alapítványi hely — melyek közt középszámítás szerint 50 hely az alreáliskolákra, 40 hely a főreáliskolákra és 30 hely a katonai (hadtengerészeti) akadémiákra fog esni — már a jövő év őszén az iskolév kezdetével be lenne töltendő s összesen mintegy 60.000 frtnyi évi fedezetet fog igényelni. Nagyon természetes, hogy ezen intézkedés semmiképen nem praejudikál egy Magyarországon felállítandó felsőbb katonai intézet kérdésének, ellenkezőleg, a növendékek számának ilyetén szaporítása még fokozza szükségességét, úgy, hogy ez az akadémia mindenesetre fel lesz állítandó, csakhogy akkor a szükséghez képest a magyar ifjak ebben az akadémiában fognak elhelyeztetni. Illetékes informácziónnk alapján biztosítj a B. C. hogy a valutának Ausztria-Magyarországon való rendezésére vonatkozólag komoly tekintetbe vehető tárgyalásokról szó sincs, hacsak e valuta rendezése nemcsak Magyarország tudtán kívül, hanem akarata ellenére is nem lesz a monarchiában keresztülvihető. — Tökéletesen indokolatlan volna az államot jelentékenyen megterhelni csak azért, hogy a disagiót involváló ezüstvaluta kerüljön felül. Csengery ünnep. Kegyeletes és szép ünnep folyt ma délelőtt le az akadémia nagytermében. A fővárosi polgári iskolák tanári kara által Csengery Anta emlékére rendezett ünnep volt ez, mely úgy a jelenlevők nagy számát, mint az ünnep emelkedett voltát illetőleg, egyike volt a társadalmi életünkben kimagasló mozzanatnak. Már 9 órakor kezdett az intelligens közönség a teremben gyülekezni, mely tíz óráig zsúfolva megtelt. Régóta nem látott az akadémia ennyi és ily díszes közönséget. Ott voltak Csengery Antal özvegye két leányával, Pauler igazságügyminiszter, Tanárky Gedeon közoktatásügyi miniszteri államtitkár, Gönczy Pál, Békey Imre és Tóth József tanfelügyelők, Tóth Lőrincz semmitőszéki bíró, Zichy Ágost, Gyulay Pál, Deák Farkas, Arany László, Dalmady Győző, Komócsy József, dr. Heinrich Gusztáv, Győry Vilmos, Weisz B. P. stb. Az ünnep pont tíz órakor vette kezdetét, a midőn Stojanovits István polg. iskolai igazgató az emelvényre lépett s megnyitó beszédét tartá: Mélyen tisztelt gyülekezet ! Egy ünnepre gyűltünk ma egybe, mely hivatva van a nemzet egy nagy halottja, Csengery Antal iránt a kegyeletet kifejezni. A fővárosi polg. iskolai tantestület rendezte ez ünnepet, mert háláját, tiszteletét és kegyeletét akarta kifejezni egy oly férfiú iránt, ki amellett, hogy hazánk tudósai és törvényhozói között első rangú helyet foglalt el hazánk közoktatási, különösen népnevelési ügyének legőszintébb barátja, legbuzgóbb barctosa volt. A polgári iskolai intézményt ő honosította meg nálunk, amennyiben ezen intézmény létrehozásában J ő volt egyike a leghathatósabb tényezőknek. Ő ápolta ezen intézményt zsengéjében és védelmezte a megtámadások ellen. Azért őt méltán nevezhetjük polgári iskolai intézményünk atyjának. Mint a volt főv. iskolatanácsnak egyik legtekintélyesebb tagja hathatósan közreműködött, hogy a fővárosban a törvénynek megfelelőleg polgári iskolák állíttassanak. Így keletkezett 1870-ben Pesten a két első polgári iskola, melyek száma ma már a fővárosban tízre szaporodott. Csengery Antalnak erős hite és meggyőződése volt, hogy hazánk felvirágozásában a polgári iskolák nagy és fontos szerepre vannak hivatva. Ezen iskolákat tartotta ő a nép egyetemének ; ezen iskolákat tartotta oly nemzeti tanintézeteknek, melyekben hazánk népességének zöme a nagy középosztály az őt megillető műveltséget, értelmiséget és ismeretet elsajátítatja. A polgári iskolai tanítók, mint ezen intézmény munkásai, osztozunk Csengery Antalnak ezen meggyőződésében és azon nagy horderejű szolgálatáért, melyet a magyar népnek, kedves hazánknak — a polg. iskolák létrehozása, azoknak felvirágozása körül tanúsított fáradhatatlan buzgóságával is tett, nem fejezhetjük ki méltóbban tiszteletünket és hálánkat, mint hogy róla ünnepélyes kegyelettel megemlékezünk, azon teljes meggyőződésünknek adván egyszersmind kifejezést, hogy a polg. iskolai intézmény meg fog felelni rendeltetésének, igazolni fogja a nagy férfiunak hozzája kötött reményeit és hazánk elvirágozására élni fog és vele együtt élni fog buzgó apostolának, Csengery Antalnak elnöke is ! Ezek után, mélyen tisztelt gyülekezet, bátorkodom az ünnepet megnyitni. (Hosszantartó éljenzés.) Beszéde után a fővárosi polgári leányiskolák végzett növendékei, számra nézve mintegy százan, a „Cantate“ háromszólamú énekkart énekelték Belovits Imre zongorakísérete mellett. E szép ének szövegét Oldal János polg. iskolai tanár írta, zenéjét pedig Belovits Imre polg. isk. tanár szerzette. Az ének elhangoztával Lád Károly polg. iskolai tanár mondott emlékbeszédet Csengery Antal fölött, melyet a megjelent özvegy zokogásával szakított olykor-olykor félbe. Az emlékbeszédből, mely Csengeryt mint embert és írót, mint publiczistát és államférfiút, mint tudóst és a tanügy egyik kiváló bajnokát , és végül mint a polgári iskolák megteremtőjét , mutatja be, közöljük azon helyet, mely Csengerynek a polgári iskolák felállítása körül kifejtett tevékenységét méltatja. Az emlékbeszéd e része így szól: „Miután a 67-iki kiegyezés a nemzetnek belügyeiben teljesen visszaadta önrendelkezési jogát, Csengery Antal volt az, ki a polgári iskolák eszméjét magáévá téve ezen iskolák megteremtésének szentelte egész buzgalmát. Nyilvánosan és barátai körében, tanférfiakkal és magánosokkal értekezve igyekezett őket ezen eszmének megnyerni, hogy a készülőfélben fekvő népoktatási törvényben ezen üdvös eszme megtestesüljön. És hogy ezen intézmény feladatának teljesen megfelelhessen, szakítani kellett a régi középiskolák egyoldalúságával és az erős nem szellemi szükségleteinek kielégítése mellett a nőnem művelődési igényeit is figyelembe kellett venni. Művelni a leánygyermeket, hogy mint anya és családjának őrangyala magasztos, de nehéz feladatait családi szentélyében, az állam ezen legszilárdabb bázisán, öntudatosan teljesítse, ez lett az iskola egyik fontos feladata. A polgári iskoláknak vagy más szóval a középosztály nem tudományos foglalkozásra készülők iskoláinak fiú és leány iskolákra kellett oszolniok.“ „Az 1868-ki XXXVI. t. cz. megalkotóinak és közöttük Csengery Antalnak érdeme, hogy ily iskolák létesítésére az első kísérlet megtörtént. És hogy ezen iskolák valóban hézagpótlók, mutatja növendékeik tulszáma, melyet a főváros ilynemű iskolái alig bírnak el. A magyar törvényhozás tehát a kétféle polg. iskolának megteremtése által bizonyitékát adta annak, hogy a művelődés után törekvő középosztálynak szükségletei iránt érzékkel bir, és ezen szükségletek kielégítését elodázhatóan feladatának ismerte. így mondhatta Csengery 1872-iki képviselői jelentésében a polg. iskolákról : „Ezen intézetek fontos tényezők lesznek közművelődésünk előmozdításában. Ezek teremtik meg hazánkban azt a művelt polgári középosztályt, mely más országokban az állam főerejét teszi. Ez teszi lehetővé a józan demokrácziát.“ Számosan voltak ezen intézmény ellenségei és csak kevesen barátai; de ezek között volt Csengery Antal, ki lelke legmélyebb meggyőződéséből kelt védelmére és a szeretet azon nemével ápolta, melylyel csak a teremtő viseltethetik teremtménye iránt. A hol szükséges volt, felemelte szavát, kárhoztatván azon irányt, mely a polg. fiúiskolából „zuggymnasiumot és zugreáliskolát“ akart csinálni, a támadásokat visszautasította, és az oly hamar követelt eredmények bevárására időt követelt. Itt a fővárosban pedig maga állott ezen iskolák szellemi vezetésének élére s támogatva Békey Imrétől a főváros erélyes, ügybuzgó s tapintatos szakreferensétől, a meglévő törvényes alapon a lehető legkedvezőbb viszonyokat teremtette meg számukra. Ellene volt minden előzetes korlátozásnak, hogy a szabadon fejlődő intézmény önmaga lelje meg prosperálásának tényezőit, önmaga találjon azon irányra, mely a közoktatásnak rendszerében létező hézag betöltésére vezet. Az 1879-diki év április hava még igen nagy fontosságú volt a polg. iskolák történetében, mivel a közokt. miniszter a nyilvános oktatás fontos kérdéseinek megvilágitására enquetet hivott össze, melynek a megvitatásra szánt tárgysorozatába a szakoktatást és a középiskolák mellett a polg. iskola állása is fel volt véve, miáltal több jeles tanférfiunak alkalma nyílt véleményét hallatni, alkalma nyílt különösen Csengery Antalnak nemcsak lándzsát törni a pártfogása alatt álló intézetek érdekében, hanem tanügyi programmszerű nyilatkozatában megjelölte és követelte egyszersmind a polg. iskolák számára az ügy érdekének leginkább megfelelő és embrionális múltjából folyó végleges helyet közoktatásunk rendszerében. Szép beszédét ekkor végzi a szónok. „Midőn Csengery Antal a múlt évi július 13-án délután 3 órakor karos székében ülve és szeretetteltől környezve fáradalmainak örök pihenésére tért, azon magasztos tudattal tehette ezt, hogy ezen nagy munkában minden tehetségével és minden erejével emberül részt vett. És ha visszatekintünk egy munkával és fáradozással teljes életre, mely a nemzetek fölött őrködő gondviselés által kitűzött feladatát oly példásan teljesíté, anélkül, hogy kortársainak legkisebb jutalmára számot tartott volna, akaratlanul is költőbarátjának imaszerü fohásza lebben el ajkunkról: „Eszméi győzedelme legyen emlékjele!“ A zajosan megéljenzett emlékbeszéd után ugyancsak a főv. polg. leányiskolák végzett növendékei. Erkel Ferencz „Bánk-Bán“-jának „Imakar“ át énekelték el Belovits Imre és Vajdafy Béla zongora kisérete mellett s ezzel a szép ünnep déli 12 órakor véget ért. Iskolás gyermekek kínzása-Az angol lapok sokat foglalkoznak most azokkal a leleplezésekkel, melyeket Surr nevű tanítónő a gazdag javadalmakkal bíró ipariskolákban történő hajmeresztő visszaélésekről a belügyi államtitkárságnál tett. Az eset roppant feltűnést csinált és szigorú vizsgálat tárgya, mert oly részletek merültek fel a gyermekekkel szemben tanúsított fegyelmi kegyetlenségekről, hogy a barbár középkorban se történtek hasonlón, amikor a humanizmus még nem szelídítette meg a gyermeknevelés rendszerét. Már régebben szellőztették szülők és mások, kik az intézetben dívó bánásmódról tudomással bírtak, de a vádakat túlzottaknak tartotta mindenki, az iskola igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak pedig volt gondja rá, hogy azok alaptalanságát kisüsse. Az angol ipariskolák a legjobban javadalmazott, nagy épületekkel és több millió font sterling tőkével bíró intézetek. Az iskolák megvizsgálását egy e célra kinevezett bizottságnak kellene évenkint teljesíteni. Ez azonban 1870 óta teljesen elhanyagolta tisztét, s így harapódzhattak el azok a visszaélések, melyek ellen Surr asszony kitartó eréllyel síkra szállt, s bár az alsó fórumokon több ízben visszautasították, nem sajnálta a fáradságot, addig mozgatta az ügyet, míg az behatóbb vizsgálat tárgyává lett. Az első vizsgálatnál Strutton a főfelügyelő mindent elpalástolni és eltusolni igyekezett. Sirrel való szembesítésekor mindent koholmánynak állított, s a barátaiból álló bizottságot sikerült is eleinte félrevezetnie. De végre az asszony, ki az intézetben tanitónő volt, s kit egyedül a gyermekek iránti szeretet birt rá a föllépésre oly vádakkal és oly bizonyítékokkal állt elő, hogy az igazság szeretete győzött a részrehajláson, s a vizsgálat súlyos viszszaélések nyomára jött. Legsúlyosabb ezek között a gyermekek embertelen fenyítése a legkisebb csínyért, olykor semmiért, így ha valamely tanuló az osztályban hangosan szólt és a tanító nem tudta kisütni melyik volt, az egész iskola tanulóira arra a napra kenyér és vízböjtöt szabott. Ugyanezzel a büntetéssel sújtottak valamennyi tanulót, ha egy ablaküveg eltört, vagy elpattant, s nem tudták ki tette, vagy mi okozta. Egyszer nem kaptak ebédet, s két órán át kellett téli időben az udvaron mezítláb államok büntetésből. A gyermekek általában annyira ki voltak éheztetve, hogy a házi ebnek dobott eledelt lopkodták el, hogy valamit ehessenek. Az éheztetés következtében, ha csak valami eledelhez valahol hozzájuthattak elcsenték azt, hogy éleket kielégíthessék. Ruháztatásuk se volt jobb. Ing helyett, kartonkötényoket kaptak. Akinek adtak inget, ez ujjatlan volt. Harisnyákat csak minden hat hétben váltattak velük, s ezek a rész lábbeli miatt el voltak rongyolva. Ebből betegségek származtak, s volt télvizes idő, mikor 21 gyermek feküdt egyszerre betegen. Lábaik fel voltak törve, s meg voltak dagadva. Egy fiú 11 hétig, egy lányka tizennégyig feküdte meg e gondozást. Egy Rust nevű fiúnak kezére bilincseket vertek ágyban fekvő betegsége alatt. E fiú 12 napig nem kapott eledelt, mást mint kenyeret és vizet. A brutalitás odáig ment, Lágy ao nap, mikor bolegaógy uiak ágyba kellett feküdnie megvesszőzték és mikor az ágyat elhagyta megbotozták. Embertelenségükben a vesszőt előbb sós és borsos vizbe áztatták, hogy jobban fájjon. Volt egy fiú, ki e megvesszőztetésbe belehalt. Egy kis leány megmérgezte magát, mert nem viselhette el lelke a kínzást. Két fiú a bánásmód feletti elkeseredésében összebeszélt, hogy felgyújtják az épületet, csakhogy onnan kiszabadulhassanak. A táplálék is, melyet e szerencsétlen gyermekek kaptak gyalázatos volt. Sváb bogarak, pókok, legyek voltak majd minden ételben. A tanítási mód kegyetlenségben vetekedett a fegyelemmel. Egy fiúnak zsákvarrást adtak. A fiút megvesszőzték, mert nem bírt annyi zsákot varrni, amennyit rábízták. A fiú belehalt. Hogy a gyermekek ne panaszkodhassanak, a megfélemlítés rendszeréhez folyamodtak. Egy gyermek anyja panaszt emelt az iskolai igazgatóságnál. Strutton a levelet a bevádolt tanítónak kézbesítette, ki ezért a fiút megbotozta. Egy lányt azért vesszőztettek meg, mert apja a visszaélésekről lapban írt. Szóval vérlázító dolgok történtek. Képzelhető az angol közlemény felháborodása. A belügyőrség vizsgálatának befejezését mindenki lázasan várja, s a kegyetlenkedőkre a legszigorúbb büntetés alkalmazását kérik. A szülők fel vannak háborodva, s a kötelező oktatás daczára, kivették gyermekeiket az intézetekből, míg elégtételt nem kapnak, s az embertelenkedőket meg nem fenyítik. Annyi bizonyos, hogy e téren a humanizmus nálunk sokkal mélyebben gyökerezett meg. Ilyenekről még álmodni se tudnánk. Két franczia nagykövet leköszönése. Saint Valiier és Chanzy nagykövetek egyidejűleg történt leköszönése Párisban igen szenvedélyes fejtegetésekre és vitatkozásokra ad alkalmat. A Paris, Gambetta egyik közlönye azt követeli, hogy mind a két nagykövet elbocsáttatási kérelme megtagadtassék és mind a ketten az állomásaikróli visszahívás által büntettessenek összeesküvésükért, mert ez a lap határozottan állítja, hogy köztük összeesküvés létezett, melyben eleinte a bécsi franczia nagykövet Duchatel is részt vett volna. Mások úgy látják, miszerint igen sajnálatos dolog, hogy a két nagykövet legalább még egy pár hétig nem várakozott lemondásával, miáltal az új miniszteri korszak némi kellemetlenségtől menekült volna meg, mely az állampapírok értékének leszállása által is eléggé szenvedett. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy a köztársaság minden hivatalnokának joga van visszalépni, mihelyt új minisztérium alakul, melynek politikai irányával nincs megelégedve. Ha a minisztériumnak jogában áll oly hivatalnokot, akinek nézetei az övével nem egyezik, más által helyettesíteni, épp úgy van joga a visszalépésre minden hivatalnoknak, anélkül, hogy az ő hazaszeretetét kétségbe vonni szabad legyen. Saint Vallier helyére Challemel Lacour, ki edddig Londonban képviselte Francziaországot, van kijelölve Berlinbe. Azt hiszik, hogy Bismarck herczeg, ki még tavaly, midőn Challemel Lacournak kineveztetése Berlinbe szóba hozatott, nem akart megbarátkozni azzal az eszmével, hogy egy oly forradalmárt és kommünardot, mint Challemel Lacour volt, mint nagykövetet fogadjon, de most nálla Saint Vallier sem grata persona többé és igy szívesen fogadja Challemel Lecourt, annál inkább, mert Bismarck most mindent megtesz, hogy Gambettát el ne kedvetlenitse, sőt majdnem kedvében jár el, mind azt több rendbeli hízelgő nyilatkozatai tanúsítják. Mindeddig azonban a szokásos hivatalos megkérdezés nem történt meg Challemel Lacourra nézve, úgy, hogy vannak olyanok, kik azt hiszik, miszerint a hír, hogy Challemel Lacour csakugyan ki fog neveztetni berlini nagykövetnek, még nagyon korai. Párisban a politikai salonok közt legnevezetesebb Lamber Juliettné, és aki bizonyosat akar tudni a politikai mozgalmakról, csak Lamber asszonyság salonjába megy, hogy ott mindent tudjon meg. Lamber asszony legmeghittebb barátja Rochefort Henri. A házassági elválás. Az első törvényjavaslat, mit a franczia kamara elé terjesztettek, Naquet-nek javaslata a házasság végleges elválaszthatásának kimondása iránt. A kamara megalakulása után a viták első napján Naquet rögtön beadta. A javaslatnak érdekes előzményei vannak. A végleges elválasztást kimondotta a törvényhozás 1792 ben először, másodszor 1802 ben. A törvényt azonban hatályon kivül helyezték 1816- ban és igy maradt ez egész a múlt évig, mikor Naquet beadta a törvényhozásnak ugyanezt a javaslatot, de azt 247 szóval 216 ellen elvetették. A közvélemény már akkor követelte, de a parlamenti viszonyok nem engedték keresztülvitelét, most azonban alig lehet kétség, hogy azt elfogadják. Naquet ez ügyben nagyon szorgalmasan működött; könyvet írt, mely két kiadást ért eddig; Francziaország majd minden városában felolvasásokat tartott, rendszeres agitácziót kezdett meg a sajtóban, de saját szavai szerint „mindez nem lett volna elég a közvéleményt megnyerni, ha az igazság nem lett volna a küzdelem segítője.“ A törvényjavaslat az 1803-iki törvény alapján áll és az elválást csak a következő eseteiben akarja megengedni : mindkét fél kívánságára, ha a házas felek 2, legfölebb 20 évet éltek együtt ; egyik fél kívánságára, ha házasságtörés fordult elő a nő részéről ; ha házasságtörést követett el a férj és a nőt, kivel azt elkövette, a házban tartja, ha az egyik fél megbecstelenítő büntetésre lett ítélve ha valamelyik fél erőszakoskodó vagy botrányos magaviseletű , elmebetegség és előfordulható vallási villongások miatt. Naquet-t törvényjavaslata a legnépszerűbb emberek egyikévé tette, kit most Francziaország minden részéből elhalmoznak részint tetszésnyilatkozatokkal, részint pedig statisztikai adatokkal, hogy javaslatát annál nagyobb nyomatékkal védhesse és képviselhesse.